De mégis azt reméli, - hahaha, Kezében én vak eszközül leszek.
Eh, higyje csak, abban a zűrzavarban, Melyet az ő sok fondor terve alkot Felajzom lelkemet nemesb csatára S bűnnek ki mondja ezt?
BASIL TRAGÉDIÁJA.
Nincs az a pók, a mely törhetetlenebb igyekezettel látna hozzá hálója réseinek kijavításához, mint a hogy Waldemar iparkodott ismét megszilárdítani János híveinek táborát. Valamennyi közt kevesen voltak, a kik ragaszkodásból szítottak volna hozzá, nagyrabecsülésből pedig senki. Éppen ezért volt tehát szükséges, hogy Fitzurse új előnyöket, új haszonra való kilátá-sokat tárjon eléjük és emlékeztesse őket azokra is, melyeket a herczeg engedelmével most élveztek. A szilaj fiatal nemeseknek azt a kecsegtető dolgot emlegette, hogy büntetlenűl űzhetik kicsapongásaikat és dorbézolásukat ellenőrzés nélkül; a nagyravágyóknak elnyerhető hatalomról beszélt; a pénzsóvároknak a birtokaik megnöveléséről. A zsoldos csapatok vezé-reinek aranyban adta át rögtön az adományokat s ez csakugyan a leghathatósabb eszköz volt, elannyira, hogy ez egy nélkül az előbbiek együttvéve sem sokat értek volna. Az igéretekkel még bővebben bánt s csakugyan nem is maradt elvégezetlenűl semmi, a mi ezeket a tétová-zókat elhatározásra, a csüggedőket pedig bátorságra ösztönözhette volna. Richard visszatéré-sének lehetőségéről úgy beszélt, mint a mi tökéletesen kívül esik minden emberi számításon s a miről így szólni nem érdemes. De mikor a többiek kétkedő tekintetéből azt látta, hogy ezeket azért mégis csak ez nyugtalanítja legjobban, akkor meg hirtelen, vakmerő fordulattal azt kezdte emlegetni, hogy ha pedig megtörténnék, hát hiszen az azért nem volna ok arra, hogy az ő politikai számításuk megváltozzék.
- Ha Richard visszatér, - mondta nekik, - akkor elsősorban is azért jön, hogy jó módba helyez-ze elshelyez-zegényedett keresztes vitéhelyez-zeit, terméshelyez-zetesen azoknak a kárára, a kik nem voltak vele.
Azután rettentő számadásra vonja azokat, a kik az ő távolléte alatt bármi olyant cselekedtek, mit csak a legtávolabbról is az ország törvényei, vagy a korona jogai ellen való sértésnek lehet minősíteni. Megbosszúlja magát a templomos vitézek, meg a Szent János lovagok rendjén, azért, hogy ott a szent földön több hódolatot mutattak Fülöp franczia király iránt, mint ő iránta. S leginkább pedig azért jön, hogy megbüntesse mindazokat, a kik távolléte alatt lázadó öcscséhez, Jánoshoz szítottak. Féltek a hatalmától, urak? folytatta az agyafúrt tanácsadó, -hiszen jó, mi is elismerjük, hogy erős, bátor lovag, csakhogy, lássátok, Arthur király napjai már letüntek, a mikor egyetlen egy lovag szembeszállott egy sereggel. Ha Richard csakugyan hazatérne, akkor bizonyosan elhagyatva, barát és támogatás nélkül érkezik. Hős hadseregének csontjai ott fehérlenek Palesztina fövényén. Az a néhány követője, a ki eljutott hazáig, koldus, megtört harczos gyanánt jön, mint ez az Ivanhoe Wilfred is. És ugyan mit beszéltek Richard öröklött jogáról? Biztosak vagytok abban, hogy több joga van, mint például a normann Róbert herczegnek, a Hódító legidősebb fiának? És lám Rőt Vilmos, meg Henrik, a második és harmadik fiú annak is elébe kerültek az uralkodásban. Róbertben is megvolt minden, a mit Richardban dicsérhetünk; bátor lovag volt, jó hadvezér, bőkezű a barátaihoz éppen úgy, mint az egyházhoz; s hozzá még keresztes vitéz és a szent sír visszahódítóinak egyike; és lám, mégis úgy halt meg, mint világtalan nyomorúlt koldus, Cardiff várában, csupán azért, mert ellene szegült a nép akaratának, a kiknek az volt a kivánsága, hogy ne uralkodjék. Arra jogunk van, hogy azt a herczeget válaszszuk a királyi vérből, a ki az uralkodásra
legalkalma-sabb, vagyis, a kinek a megválasztása legjobban előmozdítja a nemesség érdekeit. Lehet, hogy személyes tulajdonságait illetőleg János herczeg nem áll azon a magaslaton, a hol Richard, de mikor azt kell tekintetbe venni, hogy ez utóbbi a bosszúállás kardjával jön, míg amaz a jutalmakat tartja készen, adományokat, jogot, rangot, czímeket, akkor nem lehet sok kétség a felől, hogy a nemesség érdeke melyik királyt kívánja.
Ennek és még sok más olyan érvelésnek, mely a hallgatók személyes körülményeihez volt alkalmazva, meg is volt a kívánt súlya a főurak visszanyerésénél. Legnagyobbrészt mind megigérték, hogy ott lesznek Yorkban a tanácskozáson, a hol arra nézve teszik majd meg az intézkedést, hogy a koronát nyíltan János herczegnek nyújthassák.
Késő éjjel volt már, mikor Fitzurse kimerülve, de legalább elégedetten ismét visszatért a kastélyba. Ideérve, De Bracyvel találkozott, a ki most már a lakomán viselt díszruha helyett rövid zöld zekét és szűk zöld nadrágot viselt; bőrsapkát, rövid kardot; nyakába kürt volt akasztva, kezében pedig hosszú, nagy ijjat tartott; tüszőjébe egész csomó nyílvessző volt beleszúrva. Ha Fitzurse valahol kívül találkozik vele, bizonyára elmegy mellette szó nélkül, mert az őrség egyik katonájának nézte volna; de mivel itt került vele össze a belső csar-nokban, figyelmesebben nézte meg és így aztán az angol katona öltözetében is fölismerte a normann lovagot.
- Miféle alakoskodás ez, De Bracy, - szólt rá Fitzurse, kissé haragosan, - hát ideje van most a karácsonyi maskarának, mikor urunk sorsa forog a koczkán? Miért nem voltál velem te is azok közt a nyúlszívűek közt, a kiket a Richard király nevével éppen úgy meg lehet ijeszteni, mint a hogy a szaraczénok ijesztik vele a gyerekeiket.
- Hát a magam dolga után jártam, - felelt De Bracy nyugodtan, - mint te meg a magadé után, Fitzurse.
- A magamé után? Mikor egész idő alatt közös urunk ügyén próbáltam lendíteni.
- Mintha bizony nem az volna erre is az okod, hogy egyszersmind a magad szekerén is lódíts vele egyet. Ugyan eredj, Fitzurse, hisz ismerjük egymást, te a nagyravágyásodat tartod szem előtt, én meg a magam gyönyörűségét, a hogy illik kinek-kinek a korához. János herczegről meg szakasztott azt gondolod te is, a mit én, hogy elszánt királynak gyönge, kényelmes királynak zsarnok, népszerű királynak durva és elbizakodott; arra meg nagyon állhatatlan és félénk, hogy bármilyen király is sokáig lehessen; - de mindenesetre olyan király, a ki mellett Fitzurse és De Bracy szépen megélhetnek és emelkedhetnek; azért hát te csak segítsd a tanácsaiddal, én meg a szabad bajtársaim lándzsájával.
- No ugyan szép segítség az, a ki bolondot csinál magából ilyen fontos pillanatban. Mi az Isten csodáját akarsz ebben az álruhában éppen most?
- Hát azt, hogy feleséget szerezzek magamnak, - felelt De Bracy nyugodtan, - még pedig tudod, a Benjamin törzsének szokása szerint.
- Nem értlek, - felelt Fitzurse.
- Hát nem voltál itt tegnap este, mikor Aymer prior azt a történetet beszélte el válasz gyanánt a lantos énekére? Elmondta, hogy Palesztinában egyszer nagy viszály ütött ki Benjámin törzse meg a többi zsidó törzsek között; azok aztán a törzsnek legnagyobb részét elpusztították, a többire nézve pedig megesküdtek a Miasszonyunkra, hogy nem engedik a maguk törzseit összeházasodni; de később aztán nagyon megbánták és szerették volna, ha valaki feloldja őket az eskü alól. Elküldtek a római pápához s ennek a tanácsa szerint cselekedtek. Mikor ugyanis valami nagy népünnepély volt, a Benjamin törzsbeli ifjak elrabolták az összes jelenlevő hölgyeket; így aztán kaptak feleséget mindnyájan a nélkül, hogy akár a mátkák, akár azok családjai a beleegyezésüket adták volna.
- Hallottam a történetet, hanem az is igaz, hogy vagy a perjel, vagy te ugyancsak furcsa változtatásokat hoztatok bele az időpontra meg más egyébre nézve.
- Elég az hozzá, hogy én is a Benjamin törzsének módjára akarok magamnak feleséget szerezni, vagyis, a mint most vagyok, megtámadom azt a szász tulkokból álló csordát, a kik ma mentek el innen és elrablom tőlük a szép Rowenát.
- Megbolondultál? Hát nem jut eszedbe, hogy ha szászok is, de gazdag, hatalmas urak s a honfitársaik már csak annyival is jobban tisztelik őket, mert a nagy vagyon és a nagy név csak kevés szásznál van már meg.
- És nem is szabadna, hogy egynek is legyen; a hódítás munkáját egyszer már igazán be kellene fejezni.
- Nem most van annak az ideje, az elközelgő válság nélkülözhetetlenné teszi a törvény jó-indulatát és János herczeg nem tagadhatja majd meg az igazságszolgáltatást, ha egyik tisztelt és kedvelt emberüket megsértik.
- Csak próbáljon igazságot tenni, ha mer; majd akkor meglátja, mi a különbség egy olyan lelkes csapat fegyvere közt, mint az enyém, meg az olyan esetlen szász parasztoké közt. De nem akarom, hogy fölismerjenek. Azt hiszem, vagyok olyan vadász, mint a legbátrabb azok közűl, kik csak valaha kürtöt fújtak? A sérelmet a Yorkshire-i erdők útonállóira fogjuk.
Kémeim jól értesítenek a szászok járása-kelése felől. Ma éjjel a Szent Wittol vagy Wittwold kolostorban hálnak meg, vagy hogy is hívják azt a szedett-vedett szász szentet, tudod Burton-in-Trentben. Másnap utazásuk aztán kezünk ügyébe hozza őket és akkor lecsapunk rájuk, mint a sólyom. Nemsokára akkor a magam mivoltában fogok majd megjelenni; játszom a lovagot, megmentem a szerencsétlen és megszomorított szépséget a durva rablók kezéből;
elkisérem, Front-de-Boeuf kastélyába vagy akár Normandiába is, és nem is adom ki a roko-nainak addig, míg csak nem lesz De Bracy Maurice hitvese.
- Bámulatosan okos terv, és azt hiszem, nem is egészen magad eszelted ki. Ugyan, csak valld ki, ki adta hozzá az eszét? És ki segít majd hozzá a kivitelhez? Mert azt hiszem, hogy a te csapatod York körül van, elég messze innen.
- Nos, ha mindenáron tudni akarod, hát a templárius volt, Bois Guilbert Brian, a ki a tervet kieszelte. A támadásban is ő fog segíteni; maga meg az emberei mind haramiáknak öltöznek;
a kiktől aztán, jelmezváltoztatás után az én hős karom szabadítja meg a hölgyet.
- Istenemre ez a terv méltó mindkettőtök eszéhez. A te bölcseségedet, De Bracy, különösen az mutatja, hogy a hölgyet a te érdemes szövetségesednél szándékozod hagyni. Azt megenge-dem, hogy a szászok kezei közül ki tudod ragadni Rowenát, de hogy aztán Bois Guilbert karmai közűl, hogy szabadítod ki, azt nem képzelem. Az az ember olyan sólyom, a ki ha egyszer lecsap a fogolyra, azt meg is tartja aztán magának.
- De templomos vitéz; így nem lehet vágytársam abban, hogy ő is el akarja venni az örökösnőt; azt pedig, hogy valami sérelmet merjen megkisérleni De Bracy arájával szemben -Istenemre, ha ő volna egymagában az egész rend, akkor sem merné azt megtenni.
- Ha már, mint látszik, semmi sem bírja kiverni a fejedből ezt az őrültséget, mert hisz a makacsságodat jól ismerem, akkor legalább ne tölts a dologgal sok időt; - ne legyen úgy, hogy ha már rosszkor teszed, soká is tartson.
- Biztosítlak, hogy egy-két órába fog kerűlni az egész; s a yorki gyűlésen ott leszek idejében, vakmerő bajtársaimmal együtt, készen arra, hogy a legvakmerőbb vállalkozást is támogassuk, a mit csak ki tudsz eszelni. De már hallom, hogy az embereim gyülekeznek, a lovak meg
dobognak és nyerítenek az udvarban. Isten veled. Megyek, hogy mint igazi lovag egy hálás mosolyt nyerjek szép hölgyemtől.
- Mint igazi lovag! - ismételte Fitzurse, mialatt utána nézett; mint igazi bolond inkább, vagy mint esztelen gyerek, a ki abba hagyja a hasznos foglalkozást, hogy utána szaladjon annak a tüskerózsa pihének, a mit a szél kerget előtte. De hát az ilyen eszközök alkalmasak arra, hogy használjam őket. És ugyan kinek a javára? Egy olyan herczegnek, a ki épp oly oktalan, a milyen romlott és a ki nyilván éppen olyan hálátlan úr lenne, mint a milyen lázadó fiú és természetellenes rossz testvér volt. De hát hisz ő maga is csak az eszközök egyike, a me-lyekkel dolgozom; és ha egyszer külön akarná választani érdekeit az enyémektől, bármilyen fennhéjázó is, csakhamar megtanítanám arra, hogy ő is csak eszközöm volt.
Az udvaroncz elmélkedését a herczeg hangja zavarta meg, a ki egy belső teremből így kiáltott ki: - Nemes Fitzurse Waldemar! - és erre aztán, kalapját hirtelen lekapva, a jövendő lord-kanczellár, - mert hiszen a ravasz normann ez akart lenni, - sietve ment be, hogy leendő uralkodója parancsait meghallgassa.