A legveszekedettebb irka-firka, a mit valaha láttam.
SHERIDAN.
Mikor a templárius a főcsarnokba lépett, De Bracyt már ott találta. - Azt hiszem, - szólalt meg De Bracy, - hogy a te udvarlásodat is ez az átkozott kürt zavarta meg. De később jösz és kedved ellenére, így hát azt hiszem, hogy a te beszélgetésed kellemesebb volt, mint az enyém.
- Hát hiába udvaroltál a szász örökösnőnek?
- Szent Tamásra, Lady Rowena talán hallotta, hogy nem bírom a női könnyeket nézni.
- Úgyan eredj! Te Szabad Bajtársak vezére, te vennél figyelembe néhány női könnyet. Néhány csepptől, ha a szerelem fáklyáját megpermetezi, ez csak jobban lángol.
- Köszönöm azt a néhány cseppet! De az a leány úgy öntötte a könnyeket, hogy egy hegyi jeltüzet is kiolthatott volna. Olyan sírást, olyan kéztördelést nem látott a világ Szent Niobe óta, a kiről Aymer prior beszélt egyszer. Mintha valami gonosz vízi szellem szállta volna meg a szép szász leányt.
- A zsidó leányt meg a gonosz szellemek egész légiója, mert azt hiszem, olyan törhetetlen büszkeséget és elhatározást Appolyon maga sem ébreszthet egyedül. De hol van Front-de-Boeuf? Az a kürt egyre süketítőbben harsog.
- Azt hiszem, a zsidóval alkudozik s akkor lehet, hogy Izsák jajgatása elnyomta a kürt szavát.
Azt tudhatod tapasztalásból, Sir Brian, hogy ha egy zsidónak meg kell a kincseitől válnia, ki-vált olyan föltételek mellett, mint a melyeket Front-de-Boeuf szab, az a zsidó mindenesetre csap olyan lármát, hogy húsz harsonát is túllármázzon vele. De majd odaküldünk egy hűbérest.
Nemsokára azonban Front-de-Boeuf is oda csatlakozott hozzájuk, mert az olvasó bizonyára emlékszik, miben zavarta meg a kürthang. Abbahagyta tehát a kegyetlenséget s csak néhány utasítást adott még. - Nézzük hát, mi az oka ennek az átkozott kürtölésnek, - szólt Front-de-Boeuf; - itt egy írás, még pedig azt hiszem, szászúl van.
S ezzel forgatni kezdte a levelet, mintha remélte volna, hogy ily módon csakugyan rájön majd a tartalmára, de aztán tovább adta azt De Bracynek.
- Tőlem úgyan akár rúna jelek is lehetnek, - felelt De Bracy, a kiben tökéletesen megvolt a kor főurainak nagy tudatlansága. - A káplánunk meg akart tanítani a betűvetésre, de minden betűm úgy esett ki, mintha lándzsafej meg kardpenge lett volna, azért aztán megelégelte a dicsőséget a vén tarfejű.
- Add ide, - szólt közbe a templárius; - annyi mégis megvan bennünk a papból, hogy legalább annyi tudományunk van, a mivel a vitézi mivoltunkat fölvilágosíthatjuk.
- Vegyük hát hasznát a te tisztelendő tudományodnak, - szólt De Bracy; - hát mit beszél a tekercs?
- Forma szerint való harczrahívás; - hanem bethlehemi Miasszonyunkra, ha ez nem bolond tréfa, akkor a leghallatlanabb kihívás, a mit valaha keresztűl juttattak egy főúri kastély fel-vonó hídján.
- Tréfa! - kiáltott Front-de-Boeuf; - azt szeretném tudni, van-e valaki, a ki ilyennel tréfát merjen űzni. Olvasd, Sir Brian.
A templárius tehát olvasta:
- Én, Wamba, Balga fia és udvari bolondja Rotherwood nemes és szabad urának, Cedriknek, a kit a Szásznak neveznek; és én, Gurth, Beowolf fia, kondás
-- Megőrültél? -- kiáltott közbe Front--de--Boeuf.
- De Szent Lukácsra mondom, hogy úgy van - felelt a templárius - s aztán így folytatta:
- Kondás ugyanazon Cedriknél, szövetségeseinkkel és fegyvertársainkkal, a kik velünk egy közös ügyért szállnak síkra, névszerint, az a nemes lovag, a kit jelenleg a Fekete Naplopó néven neveznek és a derék gyalogos katona, Locksley más néven a Gallylövő, irom, hogy adassék e levél neked Front-de-Boeuf Reginald-nak és szövetségeseidnek és czinkostársaid-nak, bárkik legyenek is azok, mivelhogy minden kinyilatkoztatott ok nélkül és minden harczrahívás nélkűl jog és igazság ellenére elfogtad urunk és parancsolónk Cedrik személyét, nemkülönben egy nemes és szabad születésű hajadont Lady Rowená-t a Hargottstandstede törzséből, nemkülönben a nemes és szabad Athelstanet, Connigsburgh urát, továbbá több szabad embert amazok cnight-jeit, továbbá a jobbágyait és szolgáit, továbbá egy bizonyos yorki zsidót, Izsák nevezetűt, leányával egyetemben az ő cnightjeik-kel és szolgáikkal, lovaikkal és öszvéreikkel; - fennt írt zsidó és leánya jó békében éltenek, mint alattvalók és mint ő felsége törvényeinek védelme alatt álló polgárok utaztanak az ország útján; - ezért rendeljük és követeljük, hogy a fenntírt személyek, mint Cedrik, Rotherwood ura, továbbá Hargottstandstede úrnője, Rowena és Connigsburgh ura, Athelstan minden ő szolgáikkal, cnightjeik-kel és lovaikkal és öszvéreikkel, valamint a fenntírt zsidóval és leányával egyetem-ben és minden ő arany, ezüst marháikkal egyetemegyetem-ben az ezen levél átadásától számítandó egy órán belül nekünk kiszolgáltassanak (avagy azoknak, kiket mi kijelölni jónak látunk) még pedig személyeikben és javaikban esett minden sérelem nélkűl. Mely is ellenkezőleg történvén, ezennel harczot izenünk nektek, szemetekbe vágván a rabló és árúló nevet és hajlandók vagyunk kiállani veletek kard ellen vagy bármi más módon azon iparkodván, hogy nektek ártástokra és romlástokra lehessünk. Miért is lelketeket Istennek ajánljuk. Minek hiteléül ezt Szt.-Withold-napjának előestéjén a gyülekező tölgyfa alatt a Harthill tisztáson aláírtuk, minekutána az írás maga megáldaték Istennek, Miasszonyunknak és Szent Dunstan-nak egy szent szolgájától a copmanhursti kápolnában.
Az írás végén oda volt vetve egy csörgősipka kezdetleges képe s mellette az a megjegyzés, hogy ez Wamba képe. A tiszteletreméltó jelvény alatt meg egy keresztvonás, azzal a megjegy-zéssel, hogy ez Gurthé, a disznópásztoré. Majd merész, kemény írással, ez a név következett:
„A fekete naplopó”. végre egy elég jól rajzolt nyil fejezte be a sort, azzal a megjegyzéssel, hogy ez Locksley kézjegye.
A lovagok végig hallgatták az íratot, s aztán csak néztek egymásra, mint a kik igazán nem tudják, hányadán vannak; de ekkor Bracyból egyszerre legyőzhetetlen erővel tört ki a kacza-gás, a miben a templárius is csatlakozott hozzá, ha mérsékeltebben is. Front-de-Boeuf türel-metlenűl nézte vígságukat.
- Figyelmeztetlek, uraim, hogy jobb volna, ha azon gondolkoznátok, hogyan cselekedjetek ilyen körülmények között, a helyett, hogy ilyen alkalmatlan időben adnátok helyet ennek a nagy vígságnak.
- Front-de-Boeuf még nem szedte össze magát a legutóbbi veresége óta és minden harczra-hívás puszta gondolata is halálra rémíti, még ha éppen egy bolondtól meg egy disznópásztor-tól ered is az.
- Szent Mihályra, De Bracy, - szólt Front-de-Boeuf, - azt kívánom, bár inkább magadra háramlanék ennek az egész vállalkozásnak minden eredménye. Ezek a ficzkók nem mernének
ilyen arczátlanúl viselkedni, ha nem állana mögöttük valami hatalmas csapat. Elég sok úton-álló rejtőzik az erdőben s azok mind dühösek rám, a miért védem a vadjaimat. Csak egyet köttettem föl közülök egy vad szarvas agancsára büntetésül, mikor tetten értem s az állat aztán öt percz alatt kioltotta az életét; - de azért legalább is annyi nyilat lőttek rám, mint a mennyit Ashbyban a czéltáblára lőttek. - Hé, fiú, - kiáltott az egyik szolgára, - küldtél ki valakit, hogy megnézze, hányan lehetnek?
- Van legalább kétszáz ember, uram, - felelt a szolgálattévő katona.
- Ez aztán szép dolog! Erre vitt az, hogy felajánlottam neked a kastélyomat; - persze, te nem birtad a magad dolgát csöndben elvégezni, hanem rám kellett zúdítanod ezt a lódarázs rajt.
- Lódarázs! - szólt De Bracy: - Hogy’ is ne! Fullánktalan herék; naplopó ficzkók, a kik inkább megvonúlnak az erdőben vadra lesve, semhogy munkához lássanak.
- Fullánktalan! - felelt Front-de-Boeuf, - villásfejű nyilvesszők egy rőf hosszúságban; s olyan, a mi egy koronás pénzdarabot is eltalál velük, ez, azt hiszem fullánknak éppen elég.
- Szégyeld magad lovag, - jobb lesz, ha hirtelen számba vesszük vitézeinket, aztán ki! Egyet-lenegy lovag elég lesz húsz ilyen paraszt ellen.
- Tán sok is, - tódította De Bracy. - Szégyenleném, hogy lándzsát ragadjak ellenük.
- Az ám, - vágott vissza Front-de-Boeuf; - ha ezek is törökök, vagy fekete mórok volnának, templárius uram, vagy gyáva franczia parasztok, vitéz De Bracy; akkor talán úgy volna; -csakhogy ezek angol katonák, a kik fölött csak annyi előnyünk lesz, a mennyit a fegyvereink-kel, meg a lovainkkal tudunk kicsikarni; a mi nem megy valami sokra ott a szűk erdei utakon.
Rohanjunk ki, mondod? Hisz annyi emberünk is alig van, hogy a kastélyt megvédhessük. Az enyémek legjava Yorkban van, csakúgy mint a tieid valamennyien, De Bracy.
- Attól csak nem félsz, - hogy elég erejük lesz a kastély megtámadására?
- Attól nem; ezeknek az útonállóknak nagyon vakmerő vezére van, de mivel faltörő gépeik, létráik nincsenek, a vár bízvást daczolhat velük.
- Küldj követet a szomszédaidhoz, - szólt a templárius, - hogy gyűjtsenek csapatot s jőjjenek segítségére három lovagnak, a kiket Front-de-Boeuf kastélyában egy bolond meg egy disznópásztor ostromol.
- Tréfálsz, lovag, - felelt a báró; - de ugyan kihez küldenék? Malvoisin Yorkban van, valamint a többi szövetségesem is, de mi több, magam is ott lennék eddig, ha ez az átkozott história nincs.
- Akkor küldj el Yorkba s hívasd vissza az embereinket, - szólt De Bracy. - Ha szembe mernek nézni, mikor én megrengetem a dárdámat és megállok előttük szabad bajtársaimmal, akkor beismerem, hogy ezek a legbátrabb útonállók, a kik valaha az erdőn íjjat feszítettek.
- És ki vigye el az izenetet? - kérdezte Front-de-Boeuf; - hisz ezek megszállnak most minden utat és kitépik a szívből a bele zárt titkos izenetet. - Megvan! - kiáltott aztán némi szünet után.
- Templárius uram, te írni is tudsz és ha csak megtalálnád valahol a káplánom írószereit, a ki egy esztendeje lesz, hogy meghalt
-- Engedelmeddel, uram, -- szólt a szolga, -- azt hiszem, hogy Urfried anyó tette el a gyóntató atyára való emlékül. Azt mondja, az volt az utolsó ember, a ki olyan emberségesen beszélt hozzá, a hogy férfinak nőhöz beszélnie kellene.
- Eredj, Engelred és hozd el, - szólt Front-de-Boeuf, - s akkor Sir Brian, te majd felelsz a kihivásra.
- Inkább karddal felelnék, mint tollal, - de nem bánom, legyen, a mint akarod.
Leült tehát s a következőket írta francziául:
Front-de-Boeuf Reginald báró és szövetségesei, a kik szintén nemes lovagok, nem fogadnak el kihívást rabszolgáktól, hűbéresektől és útonállóktól. Ha az, a ki magát a fekete lovagnak nevezi, csakugyan fel van jogosítva a lovagi czímre, akkor tudnia kellene, hogy jelen környezete lealacsonyítja, következésképp nem számíthat arra, hogy a lovagok számításba vegyék. A mi az említett foglyokat illeti, arra szólítunk fel benne-teket a keresztény irgalom nevében, hogy küldjetek be számukra gyóntatót, a ki őket Istennel kibékítse, az lévén erős elhatározásunk, hogy ma reggel, mielőtt a nap delelőre érne, valamennyit kivégezzük és fejüket a vár fokára tűzzük, annak jeléül, milyen kevésbe vesszük azokat, a kik megmentésükre vállalkoztak. - Miért is ismételve azt ajánljuk, hogy hozzájuk gyóntatót küldeni ne terheltessetek, ezzel adván meg nekik az utolsó szolgálatot, mit még e földön nyerhetnek.
A levelet aztán összehajtogatták s átadták a fegyverhordozónak, hogy ez a várakozó küldött révén az ellenséghez juttassa.
A katona ezzel visszatért a szövetségesek főhadiszállására, a mely egy hatalmas tölgyfa alatt volt. Wamba, Gurth, a fekete lovag, Locksley, meg a remete ott várták türelmetlenűl a vissza-küldött izenetet; három nyíllövésnyire a kastélytól. Körülöttük, valami kis távolságra, megtermett, edzett katonák csoportja látszott, a kiknek ruházata és viharállta arcza tisztán elárúlta, milyen foglalkozású emberek lehetnek. Már most is volt együtt vagy kétszáz s még mindig egyre jöttek nagy gyorsasággal. Azokat, a kiket vezéreik gyanánt ismertek el, csakis az különböztette meg tőlük, hogy egy toll volt a sapkájukba tűzve.
De volt ott a katonákon kívül egy kevésbbé rendszeres és silányabban fegyverzett csapat is;
szolgák, hűbéresek Cedrik nagy kiterjedésű birtokairól, meg a környékbeli szász nép, a kik mind készségesen siettek ide, hogy amazokat segítsék. Legnagyobbrészt csak amolyan paraszt fegyverek voltak náluk, a milyeneket néha a szükség emel csak a katonai fegyver rangjára.
Vadkanölő dárdák, kaszák, cséphadarók; mert hisz’ a normannok az igazi fegyver tartását nem is engedték meg a szászoknak. Ez a körülmény aztán nem tette a támadókat olyan félelmessé a megszállottak szemében, mint a milyenné máskülönben erejük, nagy számuk és az ügyért való lelkesedésük tehette volna.
A templárius levelét a tarka, szedett-vedett csapat vezéreinek adták át. Eleinte a remetének nyujtották oda, hogy az betűzze ki.
- Szent Dunstan pásztorbotjára, a mely több juhot terelt a szentegyház nyájai közé, mint bármely más szenté, - én ezt el nem tudom olvasni, hogy franczia írás-e vagy arabs.
Átadta Gurthnak, de ez csak megcsóválta a fejét mogorván és Wambához tolta a levelet. A bolond megnézte a papíros mind a négy sarkát olyanforma fontoskodással, mint a hogy a majom mutatja, mintha értené az írást, aztán bukfenczet vetett s átadta az írást Locksleynak.
- Ha a hosszú betűk íjjak lennének, a rövidek meg nyilak, akkor tudnám, melyik végén fogjam meg, de így, csak annyira biztonságban van előttem a tartalma, mint a szarvas, mikor tizenkét mérföldnyire jár tőlem.
- Akkor hát én leszek az íródeák; hadd látom; - szólt a fekete lovag és elolvasva a levelet először magában, lefordította a tartalmát szászra.
- Hogy Cedriket kivégzik? - kiáltott Wamba; - a feszületre, ez tévedés lehet, lovag.
- Nem az, barátom; úgy van, a mint mondtam.
- De Canterbury-i szent Tamásra, akkor bevesszük azt a kastélyt, ha puszta kézzel döntögetjük is össze, - szólt Gurth.
- Egyebünk alig is van hozzá, - szólt Wamba - s még hozzá az én kezem nem is valami alkalmas arra, hogy vakolatot, meg terméskövet morzsoljon.
- Ezzel csak időt akartak nyerni, - szólt Locksley; - nem mernek azok azért megtenni olyan valamit, a miért szigorú megtorlást kívánhatnánk ellenük.
- Jó volna, ha valamelyikünk belopózhatnék a kastélyba s meglátná, hogy áll a foglyok dolga, - szólalt meg a fekete lovag. - Mivel úgy is gyóntatót kérnek, ez a jámbor remete mindjárt teljesíthetné is istenes hivatását s meghozhatná a szükséges tudósítást nekünk.
Tyüh, hogy a mirigy pusztítson el a tanácsoddal együtt, pattant fel a jámbor remete; -mondtam már neked, renyhe lovag, hogy a mint én egyszer ledobom a csuhámat, akkor aztán egyszerre a pap voltom, a szentségem, de még a latin tudományom is rögtön elhágy és a mint a zöld zeke rajtam van, könnyebben el tudok ejteni húsz szarvast, mint meggyóntatni egy keresztényt.
- Attól félek, hogy ugyanezért aztán egyikünk sem alkalmas arra, hogy magára vegye a gyóntató szerepét.
Egymásra néztek és valamennyi hallgatott.
- Már látom, - szólalt meg ekkor Wamba, - hogy megint csak a bolondnak kell akkora bolondnak lennie, hogy ráadja a fejét olyan őrültségre, a miről az okosabbak hallani sem akarnak. Azt talán tudjátok, érdemes fegyvertársaim, hogy mielőtt a felemás bohóczruhát fölvettem volna, én is barna csuhát viseltem. De aztán agyvelő gyulladást kaptam s ez csak annyit hagyott meg az eszemből, a mennyi csak arra volt elég, hogy bolond legyen belőlem.
Remélem, hogy a jámbor remete csuhájával meg mindazzal a bölcseséggel, szentséggel, latin tudománynyal, a mi abba bele van varrva, tudok én is annyi világi meg egyházi vígasztalást nyújtani az én nagy jó uramnak, Cedriknek, meg a többieknek, a mennyire éppen rászorúltak.
- Igazán volna rá elég esze? - fordúlt a fekete lovag Gurthoz.
- Nem tudom, de ha belesülne, ez volna az első eset, hogy ne volna elég találékonysága arra, hogy bolondságát keresztül vigye.
- Akkor hát kapd azt a csuhát, jó fiú, - szólt a lovag - és kérd meg az uradat, hogy küldjön izenetet arról, hogy áll a dolguk. Ott benn nem lehetnek sokan s egyetlenegy merész támadás sokat tehet. Siess!
- Mi pedig addig úgy megszálljuk a helyet, hogy onnan egy légy se szállhat ki izenetet vinni.
Te pedig, barátom, - folytatta Locksley Wambához fordúlva, - mondd meg azoknak a rabló lovagoknak ott benn, hogy ha valamivel ártalmára lesznek a foglyoknak, megkeserülik.
- Pax vobiscum, - felelt Wamba, a ki ekkor már beburkolódzott a csuhába.
S ezzel felvéve a barátok komoly és méltóságos magatartását, megindult küldetése czélja felé.