De jer, mondd el regéd, - beszélj . . . . Mi más kín az, a mely enyém!
Bár sorsom szintén gyötrelem, Hadd könnyítek hát titkomon Nyugtom különben nem lelem.
Barát, ha nem segíthet is, De szólni hagy, jót tesz velem...
CRABBE.
Mikor Urfried kemény szóval visszaküldte Rebekkát a beteg szobájába, maga Cedriket vezette egy kis kamra felé, melynek ajtaját aztán óvatosan bezárta. Majd kihozott egy fali-szekrényből egy kancsó bort, meg két poharat és így szólalt meg, nem annyira kérdezve, mint bizonyosra állítva, a mit mond: - Te szász vagy, atyám! - Mikor aztán látta, hogy Cedrik habozik, így folytatta: - Ne tagadd. Anyanyelvemet nagy örömmel hallom, noha itt, nálunk alig szól azon más, mint az alantas szolgák, a kiket a büszke normannok a legközönségesebb és legnehezebb munkára szorítanak rá ebben a várban. Te szász vagy, atyám; és csak Istennek vagy a szolgája, de máskülönben szabad ember vagy. Beszéded kedves hangzású az én fülemnek.
- Hát nem igen látogatják szász papok a várat? Azt hiszem, kötelességük lenne vígasztalni szülőföldjük elnyomott gyermekeit.
- Nem jönnek azok; - vagy a melyik ide téved is, az is szívesebben dorbézol a győző asztala mellett és nem siet a honfitársai panaszait hallgatni, - legalább úgy beszélik, mert én magam nem sokat tudok felőlük. Ez a kastély már tíz éve meg nem nyílt pap előtt, kivéve azt a kor-hely normann káplánt, a ki mindig ott volt Front-de-Boeuf éjjeli tivornyáin, de a ki azóta már elköltözött a földről, hogy számot adjon sáfárkodása felől. De te szász vagy, még pedig szász pap s nekem kérdésem volna hozzád.
- Szász vagyok, az igaz, de méltatlan a papi névre. Engedj utamra mennem s én esküszöm, hogy visszatérek vagy küldök valakit, a ki méltóbb legyen gyónásodat meghallani.
- Megállj, - szólt Urfried; - annak a hangnak szavát, a melyet most hallasz, nemsokára a hideg föld némítja el, - de én nem akarok úgy szállani le a sírba, hogy halálomban is oly bűnös szörny legyek, mint életemben voltam. De szükségem van egy ital borra, hogy erőt adjon történetem borzalmainak elmondásához. - Ezzel teletöltött egy serleget és félelmes mohóság-gal itta ki. - Elkábít, de nem vígasztal, - mondá fölvetve szemét, a míg az utolsó pár cseppet is lenyelte. Igyál, atyám, ha nem akarod, hogy történetem hallatára erőtlenül essél össze. -Cedrik örömmel kitért volna e baljóslatú poharazás elől, de látta, hogy amaz türelmetlenség és a kétségbeesés mozdulatával nógatja. Maga is fölhajtott hát a borból egy nagy kehelylyel, mire az asszony elkezdett beszélni, mintegy megnyugodva amannak baráti közeledésén.
- Nem olyan nyomorúlt, alacsony sorsú lény gyanánt születtem, a milyennek most látsz, atyám, - kezdte. - Szabad voltam, boldog, tisztelt, szeretett. Most rabszolga vagyok, nyomo-rúlt és aljas; - előbb uram szenvedélyének a játékszere voltam, míg szépségem tartott, aztán a gúny, a megvetés, a gyűlölet lett csak részem, mikor szépségem elhagyott. Csodálod-e atyám, ha gyűlölöm az emberiséget és különösen azok egész fajzatát, a kik életemet azzá tették, a mi?
Elfeledheti-e az a ránczos, fonnyadt boszorkány, a kit látsz, s a kinek dühe csak tehetetlen
átkozódásban törhet ki, - elfeledheti-e, hogy Torquilstone nemes thánjának a leánya, azé, a kinek haragjától ezer hűbéres reszketett?
- Te! A Torquil Wolfganger leánya? - kiáltott föl Cedrik visszaborzadva; - te, - te a leánya annak a nemes szász thánnak, ki atyám jóbarátja és fegyvertársa volt?
- Atyád barátja, - kiáltott fel Urfried; - de hisz akkor Cedrik áll előttem, a kit a szásznak neveznek; mert hisz a nemes Herewardnak, Rotherwood urának csak egy fia volt, a kinek nevét jól ismerik szerte az országban. De ha az vagy, mit jelent ez a csuha? Te is lemondtál hát kétségbeesve arról a reményről, hogy hazádat megmented s e helyett kolostorban kerestél menedéket?
- Az mellékes most, hogy én ki vagyok; - mondd tovább, szerencsétlen asszony, a bűnnel és gyászszal telt történetet. Mert bűnnek kell benne lennie, - bűnt jelez már az is, hogy élsz s elmondhatod, a mi történt.
- Bűn! És mennyi bűn! sötét, fekete, kárhozatos bűn; - olyan bűn, a mely sziklateher gyanánt nyugszik a lelkemen; - olyan bűn, a mit majd a túlvilági tisztító tűz sem tud megemészteni.
Igen, az, hogy ebben a várban, e termekben itt, melyeken mind ott száradt nemes atyám és bátyáim vére, - itt tudtam élni, mint gyilkosuk szeretője, gyönyöreinek rabszolgája és megosztója; ez bűnössé és átkozottá tette minden lehelletemet.
- Nyomorult teremtés! És a míg atyád minden barátja, míg minden igaz szász szíve, mikor requiemet, engesztelő misét suttogott a thán és hős fiai üdvéért, s nem feledték ki imáikból a halott Ulrikát sem; - míg mindenki tisztelve gyászolta a nemes hajadont; - addig te éltél, hogy megvetésre légy méltó; éltél, hogy odadobd magadat a gaz zsarnoknak, a ki szeretteidet sorra legyilkolta s a ki még a csecsemőt sem kimélte, nehogy Torquil Wolfganger törzséből csak egy is élve maradjon; - te az övé lettél, törvénytelen szerelemmel lánczolva hozzá.
- Törvénytelen láncz volt, de nem a szerelem láncza; a szerelem előbb jelenhetik meg az örök kárhozat sötét helyén is, mint itt ez istentelen várban. Nem; ez egygyel legalább nem vádol-hatom magamat; a gyűlölet eltöltötte Front-de-Boeuf iránt egész lelkemet; gyűlöltem még a bűnös ölelkezés perczeiben is.
- Gyűlölted és mégis élve maradtál! Nyomorúlt! De hát nem volt sehol egy tőr, egy kés?
Szerencséd, ha már az ilyen életet választottad, hogy egy normann kastély titkai úgy el vannak rejtve, mint a sír titkai! Mert ha én megsejtettem volna, hogy Torquil leánya fertőzetes egyességben él itt apja gyilkosával, egy becsületes szász lovag kardja eltalált volna még szeretőd karjai között is.
- És csakugyan megtettél volna ennyit Torquil nevének becsületéért, - kiáltott Ulrika (kinek álnevét, az Urfried nevet már elhagyhatjuk), akkor csakugyan az a nemes szász vagy, a kinek a hír mond, mert hisz a Cedrik neve még ide, e falak közé is eljutott, a hol jól mondod, a titkokat oly áttörhetetlen fal zárja el; - és én, ha csak hallottam e nevet, örvendtem lélekben, hogy van még, a ki nemzetünk megbosszulója lesz. - Nekem magamnak is termett azért alkal-mam a bosszúra! Szítottam ellenségeink vitáit és az ittas tivornyákon gyilkos vérengzésre ser-kentettem őket, dühüket forralva; - láttam a vérüket omlani; - hallottam, a mint halálhörgés közt vívódtak! Tekints reám, Cedrik! Nincs-e még most is az elfonyadt, rút arczon is a Torquiloknak egy vonása?
- Ne kérdezd ezt, Ulrika! - felelt Cedrik borzadással, melybe azonban a szánalom is belevegyűlt; - az a hasonlóság csak olyan, a minő a sírból kikelve borzaszt bennünket, ha az élettelen holttestbe egy gonosz lidércz költözött.
- Legyen, de azért e gonosz szellem megszállta arcz mégis a világosság tündérének álarczát viselte, mikor képes voltam Front-de Boeuföt és fiát egymás ellen lázítani. A pokol
sötét-ségének kellene fednie örök titokkal azt, a mi ezután történt, de a bosszúnak mégis fel kell rántania a titok leplét és elsuttogni azt, a mi a holtakat is felriasztaná a borzalomtól. Sokáig lappangott a visszavonás tüze a zsarnok apa és szilaj fiú között; s én sokáig, sokáig élesz-tettem e természetellenes gyűlölködést, míg végre egy fékevesztett, részeg tobzódás alatt kitört a láng és zsarnokom ott esett le holtan saját asztala mellett, a fia kardjától döfve át.
Ilyen titkokat rejt ez a boltozat! Repedjetek ketté, átkozott boltívek, - kiáltotta az asszony, és temessétek romjaitok alá mindazokat, a kik tudják e förtelmes titkokat.
- És te, bűn és boldogtalanság leánya, - mi lett aztán te belőled rablód halálával?
- Találd ki, de ne kérdezd. Itt - itt maradhattam addig, míg az öregség, az idő előtti öregség rá nem nyomta siralmas bélyegét arczom minden vonására, itt maradtam, hogy gúnynyal és sérelmekkel illessenek mindazok, kik előbb szófogadó rabszolgáim voltak. Bosszúmat, melynek előbb oly szabad, korlátlan tere volt, most apró bosszantások tűszúrásaivá kellett törpítenem; vagy pedig a tehetetlen átkozódással kellett beérnem; - hallanom kellett magános tornyomból a tivornyák hangjait, melyekben hajdan részem volt nekem is; - és hallanom az új áldozatok sikoltását és jajgató panaszát.
- Ulrika! olyan szívvel, mely, félek, még ma is siratja bűneid jutalmának elvesztét, csakúgy mint a tetteket, melyek révén azt a jutalmat szerezted, - hogy mertél megszólítani olyant, ki ezt a csuhát viseli? Gondold meg, szerencsétlen asszony, tehetne-e érted szent Edward maga is bármit? A királyi hitvalló meg volt áldva azzal a hatalommal, hogy a test fekélyeit meggyógyítsa, de a lélek pokolsebének megorvoslására egyedül a mindenható Isten képes.
- Ne fordúlj el tőlem, szigorú próféta, - inkább mondd meg, mit jelent, hogy hova vezet majd az a tenger sok új és félelmes erejű érzés, a mely most megrohant itt e nagy magánosságban?
Miért elevenednek meg előttem rég elfeledett események újra, egész régi borzalmukban?
Milyen sors várja a síron túl azt, kinek Isten a földön ilyen leírhatatlan nyomorúságot szánt sors gyanánt? Jobb volna, ha visszatérnék, Woden, Hertha, Zernebock, Mista, Skogula iste-nekhez, a kiket kereszteletlen őseink hittek, mint elszenvedni azokat az irtóztató sejtelmeket, melyek nem hagynak nyugton egy idő óta, sem ébren, sem alva.
- Nem vagyok pap, - szólt Cedrik iszonyattal fordúlva el; - még ha éppen papi ruhát viselek is.
- Pap vagy világi ember, de te vagy az első húsz esztendő óta itt a várban, a ki féled az Istent és szánod az embert. És te is arra ítélnél, hogy kétségbeessem?
- Arra ítéllek, hogy bánd meg bűneidet. Imádkozzál és vezekelj és az Isten legyen irgalmas hozzád, hogy meghallgatásra találj. De én nem maradhatok veled tovább.
- Csak egy pillanatra, még, - kiáltott Ulrika; - ne hagyj el hirtelen, te, a ki atyám barátjának vagy a fia, különben az a démon, a ki egész életemet intézte, azzal kísérthetne, hogy álljak bosszút keményszívű megvetésedért. Azt hiszed, ha Front-de-Boeuf itt találná a kastélyában a szász Cedriket, biztos lenne az életed? Hisz’ már is úgy tekintett rád, mint sólyom a prédájára.
- S ha úgy van is. Hadd tépjen szét csőrével és karmaival, akkor sem fogok kiejteni olyan szót, a mi nem fér össze szívemmel. Szász gyanánt halok meg; - szóban igaz, tettben nyílt ember gyanánt; - távozzál tőlem mondom; - ne érints, ne marasztalj. Front-de-Boeuföt sem nézem olyan irtózattal, mint téged a magad elfajúltságában.
- Jól van tehát! Menj utadra és feledkezzél meg a magad különb voltának nagy dölyfössé-gében arról a boldogtalanról, a ki apád barátjának gyermeke volt. Menj utadra; - ha el vagyok választva az emberiségtől szenvedéseim révén; azoktól, a kiknek segítségét legjogosabban várhatnám, azért a bosszúállásban nem különíthetnek el maguktól! Nem várok segítséget senkitől, de mindenki elképedve hallja majd azt, a mit megteszek egyedül, egészen egyedül.
Béke veled! Megvető haragod eltépte az utolsó köteléket is, a mely még fajomhoz fűzött; el
azt a gondolatot is, hogy a boldogtalanságom talán elvárhat egy kevés szánalmat a magam törzsétől.
- Ulrika, - szólalt meg Cedrik lágyabban, mert ez a segélykiáltás meghatotta; - azért éltél volna keresztűl annyi gyászt és annyi bűnt, hogy most vegyen erőt rajtad a kétségbeesés, mikor szemedről immár lehull a fátyol, hogy lásd bűneidet és mikor a megbánásnak kellene életed feladatává lennie.
- Nem ismerted te az emberi szívet, Cedrik, - felelt Ulrika. - Hogy valaki úgy tegyen, a mint én tettem, úgy gondolkozzék, a mint én gondolkoztam, ahhoz az örömök őrjítő vágya kell, a bosszú szomjúhozása, meg a hatalom büszke tudata; - erősebb tűzitalok ezek, mint a milyent az emberi természet elbír és mégis, ha már megízlelte, nem bír ellenni nélküle. Mindezeknek az ereje rég oda! Az aggkornak nincs öröme, a ránczoknak nincs a szívek fölött hatalma és még a bosszúvágy is csak tehetetlen átkokban merűl ki. Akkor jön aztán a bűnbánat a maga mardosó kigyóival, a multra való kesergéssel s a jövőtől való irtózattal. S mikor már minden más erős érzés eltűnt, elhalt, olyanok leszünk, mint a kárhozottak lelkei a pokolban, a kik bűntudatot éreznek ugyan, de megbánást soha. De szavaid új lelket ébresztettek életre bennem. Jól mondtad, semmi sem lehetetlen azok előtt, a kik meg mernek halni. Megmutattad nekem a módot a bosszúra; - élni fogok vele! A bosszúvágy eddig más érzésekkel osztotta meg tanyáját rosszra pazarolt szívemben; - de most nem lesz vetélytársa egyetlen egy más szenvedély sem; hatalmába adom magamat egészen ennek az egynek és majd elmondhatod, hogy bármilyen volt is Ulrika élete, halála azért méltó volt a nemes Torquil leányához. Most ott künn ellenség gyülekezik ez átkozott vár ostromlására; - siess, vezesd rohamra őket; és ha a torony keleti sarkán egy vörös zászlót pillantasz meg, akkor szorítsátok a normannokat keményen; mert akkor elég dolgot ad majd nekik a belső veszedelem s ti bejuthattok a várba a nyílak meg a kőhajító gépek ellenére is. Most menj, kérlek; járj a magad útján s engem engedj indulni a magaméra.
Cedrik szeretett volna kérdést tenni arról, a mire Ulrika csak olyan homályosan czélzott, de kívűlről Front-de-Boeuf kemény szava hallatszott: - Hol bújkál az a csigaléptű pap? Compo-stella szent kagylójára mondom, vértanút csinálok belőle, ha soká itt ólálkokodik, hogy huzavonát, árúlást szítson a cselédek között.
- Látod, - szólt Ulrika Cedriknek, - milyen jó próféta is a rossz lelkiismeret. De ne ügyelj reá;
- el az ostromlókhoz; kiáltsd oda nekik a szászok riadóját; énekeljék Rolló csatadalát, ha akarják; a bosszú majd közbe dörgi a végső sort.
Mialatt ezt mondta, hirtelen eltűnt egy mellékajtón, úgy hogy a belépő Front-de-Boeuf már nem találta ott. Cedrik erőt vett magán annyira, hogy meghajoljon a gőgös főúr előtt, mit ez kurta fejbólintással viszonzott.
- No, a bűnösök ugyan hosszú gyónást csaptak; - szólította meg a papot; - de el is kel nekik, mert úgy is az utolsó. Elkészítetted őket a halálra?
- Úgy találtam, - felelt Cedrik tört franciasággal, - hogy elkészűltek a legrosszabbra, mióta csak tudták, kinek a hatalmában vannak.
- Ohó, tisztelendő atyám, úgy hallom, hogy a te franczia beszédednek nagyon szászos a csengése.
- A burtoni Szt. Withold kolostorban nevelkedtem, - felelt Cedrik.
- Csakugyan? - felelt a báró. - Jobb lett volna rád nézve, ha normann lehetsz, meg az én tervemnek is jobban megfelelt volna; de szükség idején nem lehet a követekben nagyon válogatni. Az a szent Withold kolostor olyan bagolyfészek, a melyet érdemes lenne kifosztani.
De hiszen majd eljön az idő, mikor a szászt a csuha épp olyan kevéssé védi meg, mint a pánczéling.
- Az történik majd, a mit Isten akar, - felelt Cedrik, s hangja úgy remegett az indulattól, hogy a nagy úr ezt a félelem remegésére magyarázta.
- Látom, már most is azt hiszed, hogy a katonáink ott vannak az ebédlőtökben meg a sörös pinczéitekben. De ha megtennél nekem egy szolgálatot most, akkor, történjék a kolostorral bármi is, te magad olyan nyugton alhatol a czelládban, mint a csiga a házában.
- Parancsolj, - szólt Cedrik leküzdve a felindúlást.
- Kövess hát a folyosón keresztűl, hogy aztán kibocsáthassalak.
S azzal elkezdte neki magyarázni a küldetést, a melyre fel akarja használni a szolgálatát.
- Látod úgy-e azt a szász csűrhét; a kik meg merték támadni Torquilstone várát? Mondj nekik, a mit akarsz, arról, hogy milyen gyönge a vár; de rajta légy, hogy huszonnégy óráig itt veszte-geljenek. Te pedig azalatt vidd el ezt a tekercset a - - de várj csak; tudsz te olvasni?
- Nem én, egy jottát se másból, mint a breviáriumomból; de ott megismerem a betűket amúgy is, mert könyv nélkűl tudom az egészet, a boldogságos Szűz és szent Dunstan dicsértessék érte.
- Annál jobb. Vidd el ezt Malvoisin Fülöp lovaghoz, mondd, hogy tőlem hoztad és hogy Bois Guilbert Brian templárius írta; kérd meg, hogy küldje el Yorkba oly gyorsan, a hogy ember és ló csak vinni bírja. Addig is ne féljen, épségben és jó erőben fog bennünket találni a falaink mögött. Szégyen, hogy így kelljen rejtőznünk egy csapat ilyen csőcselék elől, a kinek más-képp menten az inába száll a bátorsága, a mint a zászlóinkat meglátja, vagy a lovunk dobo-gását hallja. Egyszóval, barát, bírd rá ezt a toprongyos hadat, hogy addig veszteg maradjon, míg a szövetségeseink megérkeznek. Bosszúm fölébredt, már pedig az olyan, mint a sólyom, hidd el, nem alszik, míg jól nem lakott.
- Védőszentemre esküszöm, - felelt Cedrik nagyobb tűzzel, mint papi voltától várni lehetett volna, - és minden szentekre, kik csak éltek és meghaltak Angliában; hogy parancsod teljesítve lesz. Egyetlen egy szász sem mozdúl el falaid alól, ha van bennem hatalom arra, hogy ott tartóztassam őket.
- Hah, - kiáltott fel Front-de-Boeuf; - te más hangon kezdesz beszélni, barát, rövidesen és bátran, mintha a szíved téged is a szász csűrhe legyílkolására sarkalna; - pedig hiszen te is atyafiságban volnál velük, vagy mi?
Cedrik nem volt nagy mester a színlelésben és most arra gondolt, hogy bizony elkelne neki Wambának valami furfangos tanácsa. De a szükség nagyon kiélesíti az ember eszét és Cedrik dörmögött valamit a csuklyájába arról, hogy hisz’ ezek csak amolyan száműzött útonállók, a kiket egyház és állam egyaránt kivetett magából.
- Despardieux, igazad van! Megfelejtkeztem róla, hogy az effajta ficzkók csak úgy ki tudnak fosztani egy kövér apátot, ha szászok is, mintha akár a sós csatorna déli partjáról valók volnának. Nem a szent Ives kolostor apátja volt az, a kit odakötöttek a rablók egy fához és azt kívánták tőle, hogy misét énekeljen addig, míg ők feltúrják és kifosztják az úti podgyászát?
Nem, nem, ezt a tréfát Gualtier követte el Middletonban; a mi embereink egyike. De azok mégis csak szászok voltak, a kik a szent Bees zárdából elvitték a kelyhet, tálat, gyertyatartót?
- Azok istentelen emberek voltak, - felelt Cedrik.
- Az más, aztán kiitták mindazt a jó bort, sört, a mi föl volt halmozva a titkos dőzsölések idejére, mikor azt szoktátok mondani, hogy vigiliákat meg hajnali misét tartotok. Barát, neked ezt a szentségtörést meg kell bosszúlnod.
- Csakúgyan bosszút kell állnom, szent Withold látja a lelkemet, - felelt Cedrik.
Front-de-Boeuf ezalatt egy hátsó kijáráshoz vezette a barátot, a hol a sánczárok fölött csak egy szál deszka vezetett el; így értek a kűlső falig, a melyből jól megerősített kapú nyílt a szabad mezőre; ez a kapú vész idején való kijárásnak volt leginkább fönntartva.
- Most eredj és ha elvégezted a küldetést s vissza akarsz jönni, majd meglátod, hogy a szász ártányok húsa olcsóbb lesz, mint valaha is a sheffieldi vágóhídon. Aztán, - hallod-e, - úgy nézem, hogy te nem vagy valami szemforgató barát; azért jó néven veszem, ha eljössz néha majd, ha megint rendben lesz minden. Kapsz annyi malváziait, hogy az egész kolostorodat el-áraszthatnád vele.
- Bízom benne, hogy találkozunk, - felelt Cedrik.
- Addig is nesze egy kis útravaló. - szólt Front-de-Boeuf és hirtelen kezébe nyomott egy aranyat a vonakodó Cedriknek. - Hanem gondold meg, hogy lehúzatom a csuhádat is, meg a bőrödet is, ha nem jársz a végére annak, a mit rád bíztam.
- Állok elébe, - felelt Cedrik s kilépve a kapún, gyors léptekkel haladt tovább a mezőn, mialatt így végezte be szavait: „ha nem érdemlek jobbat, mire megint találkozunk.” Majd megfor-dúlva hírtelen beledobta az aranyat a sánczárokba, így kiáltva: - Vesszen a pénzed, veled együtt, csalárd normann.
Front-de-Boeuf nem hallotta jól, mit mondott, de a mozdúlat maga elég gyanút keltő volt arra, hogy így kiáltson: - Hé, ijjászok, lőjjetek csak bele egy nyílat abba a csuhába! - De aztán hirtelen mégis meggondolta s odakiáltott azokhoz, a kik már feszítették az íjjat, - - Nem;
várjatok, mégis csak bíznunk kell benne, mivel különb követünk nincsen. Nem hiszem, hogy
várjatok, mégis csak bíznunk kell benne, mivel különb követünk nincsen. Nem hiszem, hogy