Hízott ökörczímer az asztalon,
Juh, kecske, szárnyas, mindből egy halom, Szikrázva ég a tűz, vendégre várva
S szikrázva ömlik ó-bor a pohárba.
-Ulysses szinte ott van, ámde messze, Az asztalvégnél, a tömegbe veszve Rejtőzik a király...
ODYSSEA. XXI. könyv.
Aymer ezalatt már élt is az alkalommal, hogy úti ruháját még fényesebbel váltsa föl. A finom kelméjű öltözet fölé redős palást borúlt, de úgy, hogy alig födte el; csak a vállról hullámzott alá a földig. A pap az egyházi méltóságot jelző nehéz pecsétgyűrűn kívül egész sereg szik-rázó, csillogó ékköves gyűrűt viselt, noha ezt az egyházi rendszabás erősen tiltotta. Szakálla olyan rövidre volt nyírva, a milyenre csak a törvény egyenes megsértése nélkül le lehetett nyírni; - fejének leborotvált részét, az úgynevezett papkoszorút hímzett, bíborszín selyem-sapka borította be, sarúja pedig abból a finom fajta bőrből volt, a milyent csak Spanyol-országból lehetett szerezni.
A templárius is ruhát váltott. És, noha sokkal kevesebb dísz volt ráhalmozva, mint társára, azért egész ruházata gazdag volt, megjelenése pedig sokkal méltóságosabb, mint amazé. Vas pánczélingét most térdig érő, testhezálló sötétbiborlila selyemújjas váltotta föl; ennek szegé-lyén mindenütt prém volt s e sima öltöny fölé borúlt aztán hótiszta fehér köpönyege, gazdag redőkben érve a földig. A nyolczsarkú kereszt a hófehér palást vállán fekete bársonyból volt kivágva. Fején most nem volt rajta a mozsársüveg s így jól lehetett látni sűrű, göndör, holló-fekete haját, a mely összhangban állott a szokatlanúl sötét arczszínnel. Semmi sem lehetett volna méltóságosabb a lovag járásánál, magatartásánál, kivált, ha még az a fennhéjázó, lenéző modor nem vegyűlt volna belé, a mi oly könnyen ráragad arra, a kinek a tekintélyét soha senki nem meri kétségbe vonni.
A vendégeket szolgáik is követték; valamivel messzebb pedig ott lépkedett mögöttük vezető-jük is, kin nem volt semmi feltűnő, mert csak olyan volt, mint a többi sok zarándok, a kiket nem volt ritkaság látni. Egész testét fekete daróczcsuha födte; a válláról lelógó lebbeny a karok betakarására szolgált s ez volt, a mi megkülönböztette a többi csuhától és a miért ezt a fajtát sclaveyn vagy slavonian-nak nevezték. Lábát durva, összeszíjjazott bocskorán kívül semmi sem takarta; árnyékvető, széles karimájú kalapjának felhajtott oldalára kagyló volt erősítve; - jobb kezében vasvégű botot tartott; ennek fejére pálmaág volt tűzve: így haladt a zarándok szerényen, alázatosan a többi után. És mivel észrevette, hogy az asztalok körűl alig lesz elég hely a házi cselédség, meg a vendégurak kísérete számára, odahúzódott a nagy kandallóhoz, mert a mellett, jóformán inkább a kandalló ereszes tetője alatt szintén volt egy ülőhely; - letelepedett s azt gondolta, legalább megszárítja addig a ruháját ott, a míg valaki bevégezve az estebédet, helyet ád neki az asztalnál, vagy míg valamelyik étekfogó talán itt is megkönyörül rajta.
Cedrik a vendégek megjelenésére méltóságos, és vendégszerető nyájassággal emelkedett föl ültéből; aztán lelépve a dobogóról, három lépést tett eléjük, de itt megállt s várta, hogy oda-érjenek.
- Sajnálattal mondom, főtisztelendő perjel uram, hogy fogadalmam ide köt, ehhez a ponthoz, de a fogadalom erejénél fogva még olyan vendégeknek sem mehetek messzebbre elébe, mint a milyen te vagy és tisztelendő hős társad. De háznagyom már kimentett és így ne látszassék ez részemről tiszteletlenségnek. Engedjétek meg azt a kérést is, hadd beszéljek a magam anyanyelvén s ha ti tudtok azon a nyelven, úgy benneteket is kérlek; ha nem, akkor szóljatok normannul; eléggé értem arra, hogy követhessem a társalgást.
- A fogadalmakat, nemes franklin, azaz hadd mondjam úgy, nemes thane, ha éppen ez a czímzés elavúlt is, a fogadalmakat nem szabad megbontanunk; azok kötnek bennünket az éghez, az oltárhoz és éppen azért nem szabad azok szent kötelékeit bolygatnunk, kivéve, ha anyaszentegyházunk az ellenkezőt kivánná. A mi a nyelvet illeti, kész örömmel használom az érintkezésben azt a nyelvet, mely boldog emlékezetű nagyanyámé, Middleham Hildáé volt, a ki nem rég szenderült örök álomra, talán úgy merném mondani, hogy annak szellemében, és védőszárnyai alatt, a kinek tiszteletére nyerte nevét is, Whitby-i Szent Hildát értem, békesség legyen vele.
Mikor a perjel bevégezte az útegyengetésre szánt szavakat, társa egyszerre közbe szólt röviden, de erősen megnyomva a szót: - Én mindíg francziául beszélek; Richard királynak és nemeseinek nyelvén, de azért angolul is elég jól tudok arra, hogy érintkezni tudjak a bennszülöttekkel.
Cedrik szeméből hirtelen kireppent az a rosszkedvű és türelmetlen pillantás, a mit a két nem-zet egymás mellé állításának hallatára alig tudott valaha is visszatartani, de aztán csakhamar emlékébe idézte házigazda voltát s ezért minden rossz érzést legyőzve, asztalhoz intette vendégeit; ott mutatva nekik helyet, valamivel alacsonyabbat a két főhely karosszékénél s azzal aztán jelt adott, hogy hozzák az estebédet.
Mialatt az étekfogók siettek Cedrik parancsát végrehajtani, a szász főúr körüljártatta szemét a termen és egyszerre csak megpillantotta Gurthot és Wambát a küszöbön. - Küldd ide azt a két ficzkót, riadt rá Cedrik az egyik szolgára; s mikor azok ott álltak, türelmetlenűl fakadt ki: -Hát nektek mi jutott eszetekbe, hogy így elmaradjatok itélet napjáig? Úgy-e hogy rablók kezébe került a jószág?
- Nem, födél alatt van mind, egy hijja sincs, nagy jó uram szolgálatára.
- De azzal bizony nem voltál a szolgálatomra, hogy két álló óráig ilyen bizonytalanságban hagytál, már sorba szedtem mindent, melyik szomszédon hogyan álljak bosszút, ha meg-károsított. Még egyszer essék ez meg és tömlöczbe dobatlak.
Gurth jobban ismerte gazdája ingerlékeny természetét, semhogy ne tudta volna, mennyivel jobb hallgatni ilyenkor, hanem Wamba, használva az udvari bolond kiváltságát, nem hagyta a dolgot annyiban.
- Okoskodol, Cedrik komám, hanem okosat nem mondasz ám azért.
- Micsoda? Vigyázz ficzkó, mert kalodába kerülsz s ott ülhetsz majd, nem a terített asztal mellett, ha vakmerőn beszélsz velem.
- Előbb mondd meg, komám, igazságos dolog-e az egyiknek a hibájáért a másikat büntetni meg?
- Már hogy volna!
- Hát akkor minek dugnád le a tömlöczbe szegény Gurthot a kutyájának, Vitéznek vétsége miatt? Arra esküt merek tenni, hogy Gurth meg én egy pillanatot se késtünk azután, hogy a disznók össze voltak terelve, csakhogy ez nem lett meg előbb, mint mikor már estére haran-goztak.
- Akkor üsd agyon a Vitézt és keress más kutyát, - felelt Cedrik a disznópásztorhoz fordúlva.
- Megengedj, komám, de az igazság dolga ezzel sem lesz jobban helyre ütve; mert hát az meg megint nem a Vitéz hibája, ha megsántúlt, és nem bírta a csürhét hamarosan összeterelni; ez bizony azok hibája, a kik levágták két ujját az első lábán; szegény pára, ha megkérdezték volna előbb, hogy tegyék-e, hát bizonyosan nem kéri rá azt, a ki tette.
- Ki merészelt bántani olyan állatot, a mely az én jobbágyomé? - csattant föl a szász.
- Hát Hubert, Malvoisin Fülöp báró úr fővadásza. Ott kapta Vitézt az erdőben és ráfogta, hogy vadat hajtott.
- Átok arra a Malvoisinre meg a vadászára is. Majd megtanítom én őket, hogy a nagy erdészeti bullában ezt a területet kivonták az erdőtörvény alól. De elég. Eredj most a helyedre, Wamba, te meg, Gurth, szerezz más kutyát és ha a vadász még egyszer kikezd veled, akkor nekem szólj; nevezzenek gyávának, ha csúffá nem teszem és át nem lövöm a mutatóujját a jobb kezén. Akkor feszítsen aztán ijjat, ha bír. Bocsássatok meg, érdemes vendégeim. De olyan szomszédok vesznek körül, a kik nem jobbak a te hitetlen ellenfeleidnél, lovag, kikkel küzdöttél. A szerény estebéd itt van előttetek; lássatok hozzá és a jó szándék engeszteljen ki benneteket az étkek egyszerű voltáért.
Az igazság azonban az, hogy a lakoma egyáltalán nem szorult ilyen mentségre. Volt ott minden bővében. Sertéshús többféleképpen; aztán baromfi, kecske, szarvas és nyul-pecsenye;
többféle hal; közbe nagy kenyerek, kalácsok megszegetlenűl és sokfajta édesség mézből és gyümölcsből készítve. Az apró vadmadarakat, a mi olyan bőven volt a vidéken, nem tálakon hordták be, hanem nyársakra tűzve. Igy tartották oda a vendégek elé, a kik aztán úgy vágtak belőle. Mindenki előtt ezüstserleg állott az emelvény asztalán, míg az alsó asztalon ezeket tehénszarvból készült kelyhek helyettesítették.
Mikor már éppen kezdeni akarták a lakomát, a háznagy egyszerre így kiáltott: - Megálljatok!
Helyet Lady Rowenának! Ez alatt a terem felső végén megnyílt az oldalajtó s Lady Rowena lépett be négy belső leánya kiséretében. Cedriket meglepte ugyan, még pedig talán nem egészen kellemesen, hogy Rowena megjelent a vendégek között, de azért elébe sietett és szertartásos hódolattal vezette oda helyére, a saját karszékétől jobbra eső, teljesen hasonló karszékhez. Mindenki felállott, Rowena pedig néma fejbólintással és kézmozdúlattal viszo-nozta az üdvözletet. Mielőtt még odaérhetett volna helyére, a templárius ezt súgta a perjelnek:
- Nem viselek én arany gallért a vitézi tornán, már látom. Te nyertél. Tied a chianti bor.
- Nem megmondtam? De fékezd elragadtatásodat, a háziúr rád figyel.
Brian azonban sokkal jobban hozzá volt szokva, hogy mindíg a saját akaratát kövesse minden tekintet nélkül, semhogy most elfordította volna tekintetét; inkább rászögezte a szász szépség-re, annál nagyobb ámulattal, mert ennek egész jellege oly nagy ellentétben állott a keleten látott szép szultánák szépségével.
A női alak legszebb arányaiban alkotva meg, Rowena termete magas volt, de nem annyira, hogy a figyelmet magasságánál fogva keltette volna föl. Arczbőre a szőkéknél sajátos fehér-ségben ragyogott; de fejének és vonásainak rendkívüli nemessége megőrizték attól, hogy arcza jellegtelen vagy kifejezés nélkül való legyen, a mi a szőke szépségeknél nem ritka.
Tiszta kék szemét olyan szemöldök árnyalta, a mely elég barna volt arra, hogy kifejezést adjon a homloknak, s ez a kék szem egyaránt képesnek látszott a villogó és az olvadó tekin-tetre; a parancsolás és a könyörgés pillantására egyaránt. Ha a szendeség talán a természete-sebb kifejezésnek látszott ez arczon, viszont világos volt az is, hogy az a folytonos hódolat, a mi környezte, olyan méltóságot adott meg neki, hogy ennek aztán fellépésében arczán is meg kellett látszania. Gazdag selymes hajának színe a szőke és a gesztenyeszín között állt középen
s ez a haj hullámokban, csigákba göndörülve omlott le s az, hogy egész hosszában volt meghagyva, már maga is a leány nemesi származását bizonyította. Hogy a haj ilyen kecses gyűrűkbe fodorodott, abban a természetes mesterség is segíthette, mikor átfonta a hajat gyöngysorokkal is. Rowena nyakán vékony aranylánczocska függött arany ereklyetartóval;
födetlen karján szintén aranyból voltak a karkötők. A szoknya halvány tengerzöld selyem volt s e fölött bíborvörös bő, laza felső-ruhát viselt, a legfinomabb posztóból készítve. Szegélye leért a földig; ujja is bő volt, de rövid, alig ért könyékig. A nyaknál, hátúl aranyhímzésű finom fátyol volt a ruhához tűzve, s ezt tetszés szerint úgy is lehetett előre vonni, spanyolosan, hogy az arczot és a keblet eltakarja, de redőkbe is lehetett szedni a váll körül.
Rowena észrevette, hogy a templárius milyen égő tekintettel nézi; a lovag szeme a sötét szem-üregből csakugyan úgy csillogott elő, mint az izzó parázs; mire a leány méltósággal vonta arczára a fátyolt mintegy annak jeléül, hogy ez a merész tekintet nincs tetszésére. Cedrik megértette e mozdulatot. - Tudod lovag, - szólalt meg, - a mi hajadonaink arcza sokkal kevesebbet lát a nap tüzéből, semhogy egy keresztes vitéz szemének fényét kiállhatná.
- Ha vétket követtem el, bocsánatért esdeklek, - már mint Lady Rowena bocsánatáért.
- Lady Rowena már is megbüntetett mindnyájunkat, társam merészségéért, - szólt közbe a perjel. - Reméljük, hogy a vitéz torna fényes közönségéhez nem lesz olyan kegyetlen.
- Nem bizonyos, hogy elmegyünk-e, - felelt Cedrik. - Én nem kedvelem az ilyen hivalkodást, a mi apáink előtt ismeretlen volt teljesen.
- De mégis reméljük, hátha rábeszélhetünk, uram, hogy útnak indúlj velünk; - mikor az utak nem biztonságosak valahol, akkor Bois Guilbert lovag védelme nem megvetendő.
- Perjel uram, - felelt a szász, - bármerre jártam is eddig az országban, ha jó kardom és hű csatlósaim velem voltak, nem szorúltam soha más segítségére. Ha mégis elmennénk Ashby-de-la-Zoucheba, akkor nemes szomszédom és honfitársam, Conningsburgh Athelstane is velünk jön, még pedig olyan kisérettel, a mivel sem a haramiák, sem a hűbérurak nem mernek kikezdeni. Perjel uram; ezt a kupát reád köszöntöm. Ha szerzetesi fogadalmad olyan szigorúan kötne, hogy a savóhoz ragaszkodnál bor helyett, akkor remélem, az én kedvemért nem cselekszel szíved ellenére.
- Nem, nem, - felelt a pap, - azt csak benn az apátságokban tesszük, hogy a lac dulce vagy éppen lac acidum ivására kötelezzük magunkat. Ha künn vagyunk a világban, akkor a világ szokásai szerint élünk és azért elfogadom a felköszöntést, világi testvéremnek hagyva a gyengébb italt.
- Én pedig, - szólt a templárius, - szinültig töltve a serleget, - a szép Lady Rowena egészsé-gére iszom a wassail3 poharat, mert a mióta névrokona bevezette ezt a szót az angol nyelvbe, nem volt senki ilyen pohárra nála méltóbb. Becsületemre, meg tudnék bocsátani a boldogtalan Voltiger-nek azért, hogy becsületét is, királyságát is elvesztette, ha csak félannyi oka lett volna is rá, mint nekünk van.
- Elengedem a lovagiasságodat uram, - felelt Rowena méltósággal, a nélkül, hogy a fátyolát félrevonta volna; - azaz inkább próbára teszem azt annyira, hogy arra kérjelek, mondd el, mi új hírt hallottál Palesztinából; ez a beszéd kellemesebb lesz a mi angol fülünknek, mint azok a bókok, a melyekre franczia neveléstek tanít benneteket.
- Nem sok mondani valóm van, úrnőm, mindössze annyi, hogy azt mondják, igaz a Saladinnal kötött béke híre.
3 A w a s s a i l tulajdonkép w a s h a i l -t jelent; régi angolszászban: légy egészséges. Hengist leánya, Rowena az érkező királyt térden állva fogadta s úgy nyujtotta neki e szókkal a boros kelyhet.
A lovagot itt egyszerre Wamba szakította félbe. A bolond ezalatt ott ült szokott helyén, a szamárfüllel díszített karszékben, két lépéssel ura háta mögött, egy külön kis asztalnál. Cedrik időnkint maga nyujtott hátra neki egy-egy darabot, a mi nagyon szép kitüntetés lett volna, csak ne osztozott volna Wamba ebben a kitüntetésben a kutyákkal. Ott ült tehát a bolond és nézte a társaságot, de most aztán egyszerre így szólalt meg:
- Oh ezek a békekötések! Ezek vénítenek meg engem!
- Már ugyan miért, te bolond, - nevetett Cedrik és látszott rajta, hogy hajlandó a tréfát jó néven venni.
- Hát mert már legalább háromra emlékszem. Mindegyikről azt mondták, hogy ötven évre szólnak, úgy, hogy én akkor legalább is százötvenéves lehetek már.
- No de a felől jót állhatok, hogy nem végelgyengülésben fogsz meghalni, - szólt közbe a templárius, hirtelen fölismerve a bolondot, - mert bizonyos, hogy erőszakos halállal mulsz ki, ha még sokszor olyan tanácsot adsz az erdőben a vándoroknak, mint ma nekünk.
- Mit hallok, ficzkó? Vándorokat vezetsz te rossz útra? Ezért megkorbácsoltatlak. Mert akkor gazembernek is vagy olyan nagy, mint bolondnak.
- Kérlek, komám, ez egyszer engedd, hogy a bolond voltom megvédelmezzen a gazember voltomért. Mindössze az történt, hogy összetévesztettem a jobb kezemet a ballal, no és ezt a kis tévedést megbocsáthatja az, a ki maga sokkal nagyobbat követett el, mikor bolondot tett meg a tanácsadójának.
A társalgást itt a kapus apródja szakította félbe, a ki azzal a hírrel jött, hogy egy idegen van a kapu előtt, a ki szállásért könyörög.
- Bocsássátok be, - felelt Cedrik, - bárki legyen is, az ilyen éjszaka, mikor így bömböl a vihar, még a vadállatot is társává teszi a szelindek a vaczkon; és arra bírja, hogy inkább az embernél, legnagyobb ellenségénél keressen oltalmat, semhogy elpusztuljon. Oswald, legyen rá gondod, hogy mindennel ellássák.
Oswald kisietett, hogy teljesítse a parancsot.