E bujdosó, testvértelen faj is
Dicsekszik egygyel, melyben úgy kiválik, A tenger, erdő, pusztaság, a hol jár Neki kitárja rejtett titkait
S virág, gyökér, silány útszéli gyom, Mit összegyűjt, varázs erőt mutat.
A ZSIDÓ.
Történetünkben itt kénytelenek vagyunk visszafelé fordítani néhány lapot, hogy olyan eseményekről világosíthassuk föl az olvasót, a melyek nélkül a történet következő fontos részleteit meg nem érthetné. Mindenesetre már eddig is megérttette az olvasóval saját leleményessége is, hogy mikor Ivanhoe lovag összeesett s úgy látszott, hogy mindenki telje-sen elhagyta, akkor Rebekka volt az, a ki rávette atyját arra, hogy a sebesültet gyaloghintóban odavigyék abba a külvárosi házba, a hol Izsák és Rebekka ideiglenesen szállva voltak.
Máskülönben nem lett volna nehéz Izsákot erre a könyörűletességre rávenni, mert hiszen természettől fogva szíves volt és háladatos, de viszont megvolt benne üldözött fajának minden előítélete és félénksége is s ezt már nehezebb volt legyőzni.
- Ábrahám atyánkra! hisz nagyon derék ifjú és nekem vérzik a szívem, mikor látom, hogy patakzik a vére végig a hímzett mellényén meg a fényes vértjén. Hanem a magunk házába vinni! Meggondoltad-e leány, hogy mit mondasz? Keresztény ember! Már pedig szent törvé-nyünk tíltja, hogy azokkal más érintkezést tartsunk fenn, mint a mit a kereskedés haszna kíván.
- Ne szólj így, édes jó atyám; - igaz, hogy lakomán és vigalomban nem szabad velük együtt lennünk; de a mint valaki megsebesül vagy szenved, akkor azonnal testvérünk lesz.
- Szeretném tudni, hogy a bölcs rabbi Ben Tudela Jákób mit szólna hozzá. De hát azt magam nem akarom, hogy ez a jószívű ifjú elvérezzék. Seth és Ruben majd elviszik Ashbyba.
- Jobb lesz, ha az én gyaloghintómba teszik; én meg felűlök az egyik hátaslóra.
- Úgy-e, hogy kitegyelek Izmael és Edom fiai szemének; - a tisztátalan kutyák! - kiáltott Izsák, gyanakvó pillantást vetve a lovagok és fegyverhordozók csoportjára. - De Rebekka hozzá is fogott, hogy mindent elintézzen terve kivitelére s nem is hallgatott Izsákra többé, míg végre ez egyszerre e szókkal kapta meg Rebekka ruhaújját: „Áron szakállára! De hát ha meg-hal! Nálunk! Akkor bennünket tesznek felelőssé az életéért és a tömeg széttép bennünket”.
- Nem fog meghalni, atyám, ha csak mi el nem hagyjuk, - felelt Rebekka gyöngéden ki-szabadítva magát atyja kezéből; - s ha elhagyjuk, akkor leszünk csak igazán felelősek érte Isten és ember előtt.
- Nem, ezt nem akarom, - felelt Izsák. - Igazán mondom, hogy mikor a vércseppjeit hullni látom, úgy tetszik, mintha a saját aranyaimat látnám elhullani az erszényemből. Tudom azt is, hogy Manasseh, a bizanczi rabbi leányának, Mariamnak tanításai, - békesség a lelkének a paradicsomban! - téged is beavattak a gyógyítás minden titkába; ismered a füvek erejét és a belőlük csinált italok hatását. Azért tégy tehát úgy, a mint lelked tanácsolja; - jó leányzó vagy;
áldása, koronája, diadalmi éneke apádnak és egész házamnak és apáim népének.
Izsák félelme azonban nem volt hiábavaló, mert Rebekkát ez a hálából és nagylelkűségből eredő segítség csakugyan kitette Bois Guilbert tisztátalan tekintetének. Útközben a templárius
kétszer is elhaladt Rebekka előtt, majd elnyelve szemével a gyönyörű leányt s hogy e megbámulásnak mi lett az eredménye, mikor a véletlen a hatalmába adta Rebekkát e lelketlen kéjvadásznak, azt már láttuk.
Mihelyt a sebesült ott volt Izsák ideiglenes hajlékában, Rebekka mit sem késett, hanem maga nézte meg és kötözte be sebeit. A legifjabb regényolvasó is tudja, hogy az úgynevezett sötét középkorban a nők milyen jártasak voltak a betegápolásban s hogy a hős lovagok milyen sokszor azok ápolására bízták sebeiket, a kik szemének nyila szívüket még mélyebben megsebezte.
De a zsidók közűl a férfiak, a nők is egyaránt tanúltak voltak a gyógyítás mesterségének minden ágában s nem egyszer történt, hogy a nagyurak, sőt a királyok is a különben oly meg-vetett fajra bízták magukat betegség vagy sebesülés esetén. A zsidóorvosok és kuruzslók kedveltségét éppen nem rontotta le az az általános meggyőződés, hogy ezek a rejtett tudo-mányokkal, varázslással és kabalisztikával is összefüggésben vannak; a melynek még a neve is a zsidó rabbiktól, Izrael bölcseitől eredt. A rabbik különben egyáltalán nem igyekeztek ezt a hitet eloszlatni; azt gondolták magukban; a gyűlöletet, a melylyel a keresztények viseltettek irántuk, már ez a hit nem fogja növelni; mert hiszen mi is növelhette volna még nagyobbra, míg ellenkezőleg a megvetést korlátozhatta. Egy zsidó varázslót gyűlölni talán éppen úgy gyűlöltek, mint egy zsidó uzsorást, de lenézni nem tudták úgy. S nagyon valószínű, - tekintve a gyógyításnak sokszor igazán megdöbbentő eseteit, hogy a zsidók csakugyan ismertek bizonyos titkokat, a melyeket már csak elzárkózott voltuknál fogva is rejtve tudtak tartani a keresztények elől.
A szép Rebekkát is úgy nevelték, hogy része volt fajának minden tanultságában s ezt aztán kiváló elméje mind magába zárta, elrendezte, kibővítette olyan módon, a mely messze túlhalad-ta éveit, nemét, sőt a kort is, a melyben élt. Az orvosságok ismeretét s a gyógyítás művészetét az agg Miriamtól tanúlta, a legtudósabb zsidó doktorok egyikének leányától, a ki Rebekkát igazán gyermeke gyanánt szerette. Tudását Miriam atyja titkaiból nyerte és Rebekkának is úgy adta át titok pecsétje alatt. Miriam maga ugyan áldozatául esett a kor vakbuzgalmának, de az volt az általános hit, hogy titkos tudományát kedvelt tanítványa lelkébe rakta le.
Rebekkát nagy szépségénél és tudásánál fogva rendkívül bámúlták a saját törzséhez tartozók s jóformán olyan felsőbb lényt láttak benne, mint a milyen nőket az ő szent könyveik emlegetnek. Atyja is úgy volt vele, hogy iránta való véghetetlen szülői szeretetébe a leány tudása iránt való nagy csodálat is belevegyűlt és Izsák sokkal több szabadságot engedett a leánynak, mint a mennyit a többi hajadonok rendesen élveztek; véleményére pedig oly sokat adott, hogy sokszor engedett akaratának, mint az imént láttuk, saját meggyőződése ellenére is.
Mikor Ivanhoet odavitték Izsák lakására, a lovag még mindig magánkívül volt a rendkívüli vérvesztés következtében. Rebekka megvizsgálta a sebet, aztán bekötözte azt olyan szerekkel, melyeket a legjobbnak ismert. Ekkor aztán mert mondani annyit, hogy ha a lázt el tudják kerűlni, - már pedig a nagy vérvesztésnél fogva a láztól nem igen lehetett tartania - és ha Miriam csodabalzsama még megtartotta a maga hatását, akkor a lovag holnap már lesz annyira, hogy magukkal vihetik Yorkba. Izsák egy kicsit elképedve hallgatta a híreket.
Könyörületességének most már szívesen végét szakította volna itt Ashbyban, vagy legföllebb annyit tett volna még meg, hogy a lovagot valami zsidónak a gondjaira bízza s a költséget megfizeti érte. Csakhogy Rebekka ezt sokféle oknál fogva nem akarta. Csak kettőt említünk, mert Izsák ezeket találta a legnyomósabb oknak. Az egyik az volt, hogy Rebekka a világért sem akarta kiadni a kezéből Miriam csodabalzsamát még a maga törzséből való orvosnak sem, nehogy kitalálják a titkot; a másik ok meg az volt, hogy Ivanhoe Wilfred lovag nagy kedveltje lévén Oroszlánszívű Richardnak, ugyancsak kapóra jönne, mint pártfogó és
közben-járó Izsák részére akkor, ha esetleg Richard jut ismét uralomra, mert hiszen Izsák bizony nagy összegeket kölcsönzött János herczegnek arra, hogy a pártütő czéljait keresztülvihesse.
- Igazat beszélsz, Rebekka, - felelt Izsák, - káromlás volna az ég ellen, ha az áldott emlékezetű Miriam titkait elárulnánk; mert a mit az ég adott az embernek, azt nem kell esztelenűl mind másokra pazarolni, akár arany talentom az, akár ezüst shekel vagy valami bölcs orvos titka; -mindezt először is a maga számára őrizze meg az, a kinek az ég juttatta. Az meg, a kit az Oroszlánszívűnek hívnak a nazarénusok; - bizonyára jobb lenne az idumeai oroszlán karmai közé kerülnöm, mint az ő kezébe, ha meg találja tudni, hogy öcscsével milyen üzleteket kötöttem. Azért is tanácsodat fogadom és nem ellenzem, hogy a lovag velünk jőjjön Yorkba, mert ha az Oroszlánszívű visszatér az országba ismét, a mint külföldön suttogják, akkor Ivanhoe Wilfred lesz az a védelmező sáncz, a mely közé és közém áll, ha az Oroszlánszívű haragja fölgerjed ellenem. Ha pedig nem térne vissza, Ivanhoe is visszafizeti majd, a mit érte tettünk, majd ha kincseket szerez fegyverével, mint azt tegnap, meg ma is megtette. Mert az ifjú jó és derék, megtartja a napot, melyet kijelölt, visszaadja a kölcsönkért pénzt és megsegíti a zsidót is, atyáim törzsének fiát, mikor azt Belial fiai és tolvajok veszik körűl.
Már jóformán beesteledett, mikor Ivanhoe magához tért ismét. Zavaros, meg-megszakított álomból ébredt föl olyan különös zagyva képzelettel és benyomásokkal, a melyek az önkívü-leti állapotot szokták kísérni. Egyideig nem tudta tisztán maga elé idézni, hogy mi történt. A sebesülés öntudata, a sajgás, egyesülve volt valami végtelen gyöngeség és kimerülés érzésével, meg a képek zűrzavarával, melyek közt mintha fegyveres összecsapás is lett volna, meg kardcsattogás, lódobogás és a vitézi torna egész összevisszasága. Nagy erőfeszítéssel félre akarta húzni az ágya függönyét s ez félig-meddig sikerűlt is neki, noha a seb most is olyan fájdalmat okozott, hogy nem ment könnyen a dolog.
Nagy meglepetésére azt látta, hogy pompás bútorzatú szobában van, mely azonban székek helyett párnás kerevetekkel kínálkozott a látogatónak s annyira keleties ízlésű volt, hogy Ivanhoe csaknem azon kezdett gondolkozni, miféle varázslat vitte vissza Palesztinába ismét.
Ez a benyomás csak erősbödött annak folytán, mikor egyszerre csak egy keleties ízlésű drága ruhába öltözött nőalak jelent meg egy szőnyeges ajtón, mögötte pedig egy sötétarczú rab-szolga.
Mikor a lovag kérdést akart tenni a bájos látomáshoz, ez csendre intette, karcsú fehér ujjait rubinszínű ajkához emelve, mialatt a szolga odalépett Ivanhoe ágyához és levonta a takarót a lovag oldaláról. A szép leány így meggyőződhetett, hogy a kötés nem csúszott félre s a seb nem rosszabbodott. Rebekka olyan bájosan és oly méltóságos egyszerűséggel hajtotta végre azt, a mit ápolói tisztje követelt, hogy ez még sokkal finomúltabb időkben is élét vette volna mindannak, a mi talán visszásnak látszott volna abban, hogy egy fiatal leány teljesítsen ilyen szolgálatot egy férfi betegágya mellett. Csakis arra lehetett itt gondolni, hogy egy nemes lélek a fájdalmat akarja enyhíteni és elhárítani a halál sújtó csapását. Rebekka héberül adott néhány rövid utasítást az öreg szolgának, s mivel ez már számtalanszor volt segítségére ilyen alkalommal, most is szó nélkül engedelmeskedett.
Bármilyen nyersnek tetszett volna ez a nyelv másnak az ajkán Ivanhoe előtt, most, mikor a gyönyörűséges Rebekka ejtette ki e szavakat, szinte olyanoknak tetszettek, mint valami jóságos tündér varázsigéi, melyeket érteni bár nem ért az ember, mégis áhítattal hallgat, mert olyan édes lény ejti azt ki. Ivanhoe nem is igyekezett tehát több kérdést tenni, hagyta, hogy azok azt tegyék vele, a mit legjobbnak tartottak betegük érdekében s csak mikor már a szép ápolónő vissza akart vonúlni, akkor szólalt meg Ivanhoe ismét, mert már nem tűrtőztethette kíváncsiságát - Mondd, jóságos leányka, - kezdte arabul, a melyről azt hitte, hogy ez a kaftá-nos és turbákaftá-nos jelenség talán legjobban megérti majd; - megengeded, hogy azt kérdjem...
Itt azonban a szép ápoló félbeszakította, mialatt a mosolygás nyájas gödröcskéket varázsolt arra az arczra, melyen csaknem inkább a mélabús komolyság volt az állandó kifejezés: -Angliából való vagyok, lovag, és beszélek angolúl, ha ruházatom és származásom idegen ég alól valók is.
- Nemes hölgy, - kezdte Ivanhoe, mire aztán Rebekkának megint csak félbe kellett szakítania:
- Kérlek lovag, ne ruházd reám a nemes czímet, a mely meg nem illet, mert tudd meg, hogy szolgáló leányod szegény zsidóleány, Izsák, yorki zsidó leánya vagyok, a kihez te olyan kegyes voltál. Illő, hogy hálából, maga és egész házanépe olyan gondos ápolásban részesítsen, a milyent mostani egészségi állapotod megkíván.
Nem tudom, vajjon a szép Rowenának egészen tetszésére való lett volna-e, ha tudja, milyen megindultsággal nézte a lovag a gyönyörű vonásokat, a szép alakot s azt a ragyogó szemet, melynek fényét a selymes pillák rojtja árnyékolta és lágyabbá tette, úgy hogy valami lantos talán az esti csillaghoz hasonlította volna, a melynek csillogása egy jázmin bokor lombján szűrődött keresztűl. De Ivanhoe sokkal jobb katholikus volt, semhogy egy zsidóleány iránt ilyen érzéseket táplálhatott volna. Ezt Rebekka szinte ösztönszerűleg sejtette meg s azért sietett atyja nevét megemlíteni; de azért, - mert hiszen Izsák szép és tudós leánya nem volt minden női gyengeség nélkül való - mégis mélyen felsóhajtott titokban, mikor látta, hogy az a tiszteletteljes, de ragyogó pillantás és a gyöngédség tagadhatatlan kifejezése, a melylyel a lovag eddig kísérte minden mozdulatát, hogyan változott egyszerre tartózkodó, csaknem hideg kifejezésére az udvariasságnak, melyben nem volt mélyebb érzés az olyan hálánál, a melyet váratlan helyről és alantas kézből nyert jótétemény miatt érez valaki. Igaz, hogy Ivanhoe eddigi viselkedése sem fejezett ki többet annál, mit az ifjúság és szépség iránt minden körülmények között érez az ember; de azért mégis fájdalmas volt szegény Rebekkára, (a ki végre is csak tudta, hogy erre a hódolatra van joga), hogy ime, egyetlen egy szó, mint valami gonosz varázsige, olyan lealázott körbe száműzi, a hol már a szépségnek szóló hódolatot sérelem nélkül jóformán nem is lehet tanusítani valaki iránt.
De a Rebekka természetében annyi volt a gyöngédség és igazságérzet, hogy nem is hibáztatta Ivanhoet azért, ha ez osztozott is korának és vallásának előítéletében. Ellenkezőleg, noha tudta, hogy betege most már csak a lenézett faj sarját látja benne, azon fajét, melylyel minél kevesebbet érintkezik, annál jobb, továbbra is ugyanolyan türelmes és hűséges gonddal őrködött a lábbadozó fölött. Tudtára adta azt is, hogy nemsokára Yorkba kell indulniok és hogy atyja határozata szerint legjobb lesz oda mennie velük, a hol majd teljesen meggyó-gyítják. Ivanhoenál azonban ez a terv nagy ellenkezésre talált; a melynek azt adta okául, hogy nem szeretne nekik még több vesződséget szerezni.
- Hát nem volt Ashbyban valami szász franklin, vagy akár valami gazdag paraszt, a ki el-vállalta volna azt a terhet, hogy egy honfitársa nála legyen addig, míg ismét fegyvert foghat?
Nem volt valami szász kolostor? Vagy nem vitethettek volna el Burtonba, a hol Waltheoff, a szent Withold kolostor apátja bizonyosan elfogadott volna, hiszen atyafiságban is vagyunk.
- Igaz, tudom, hogy ilyen hajlékok közűl a legalacsonyabb is méltóbb lett volna elfogadásodra a megvetett zsidó házánál, lovag - felelt Rebekka mélabús mosolygással, - de ha csak az orvosodat el nem küldöd, nem szabad a hajlékodat most változtatnod. Tudod, hogy a mi népünk ért a sebek orvoslásához, noha magunk nem ejtünk sebet; - s különben pedig a mi családunkban a gyógyításnak olyan titkai vannak, melyek Salamon ideje óta szálltak apáról fiúra; ezeknek a hatását érezted is. Nincs az a seborvos a szaraczénusok, - oh bocsáss meg lovag, a keresztények között, a ki egy hónapnál előbb oda vihetne, hogy pánczélt ölthess.
- És te mennyi idő alatt vihetsz odáig? - kérdezte Ivanhoe türelmetlenűl.
- Egy hét alatt, ha türelmes lész és aláveted magadat az én utasításaimnak.
- A boldogságos Szűzre, - kiáltott Wilfred, - ha ugyan nem bűn a nevét itt ejteni ki; nincs most ideje annak, hogy akár én, akár más igazlelkű lovag ágyban fekvő beteg legyen; - és ha meg-tartod azt, a mit ígérsz, leányka, színültig töltöm a sisakomat ezüsttel, hogy megjutalmaz-zalak, bárhogy teszek is szert rá.
- Ígéretemet beváltom és mához egy hétre pánczélt ölthetsz, ha megígérsz valami mást az ezüst helyett, a miről most szóltál.
- Ha hatalmamban áll és ha olyan, a mit jó keresztény megadhat a tieid közűl valóknak, akkor örömmel és hálásan adom meg azt, a mit kívánsz.
- A mit kérek, az nem más, mint az, hogy ezentúl higyj abban, hogy zsidó is tehet szolgálatot kereszténynek a nélkül, hogy más jutalmat várna érte, mint annak a nagy mennyei Atyának áldását, a ki zsidót és keresztényt egyformán teremtett.
- Bűn volna ebben kételkednem; - és e percztől fogva nyugodtan bízom magamat a te ügyességedre, bízva abban, hogy mához egy hétre már fegyvert ölthetek. És most, nyájas orvosom, beszélj valamit, mi hír a külvilágban? Mit csinál Cedrik és a házanépe? Hát a szép -- De itt elakadt a lovag, mintegy nem akarva a Rowena nevét ilyen házban ejteni ki; s csak így folytatta aztán: - Azt értem, a ki a bajvívás királynője volt?
- És a kit te választottál erre a méltóságra, lovag, még pedig olyan méltó választást téve, a melyért éppen úgy megbámultak, mint vitézségedért?
Bármennyi vért vesztett is Ivanhoe, azért most mégis arczába szökkent a vére arra a gondo-latra, mennyire elárulta most Rowena iránt való érdeklődését azzal a félszeg igyekezettel, hogy azt elrejtse.
- Nem annyira róla akartam szólni, mint inkább János herczegről, - kezdte ismét, - meg aztán a hűséges fegyverhordozómról is szeretnék tudni valamit, hogy miért nincs most körülöttem.
- Hadd használjam most orvosi tekintélyemet és hadd parancsoljam neked a hallgatást, és az izgató emlékezés kerülését, míg én majd elmondom azt, a mit tudni óhajtasz. János herczeg hirtelen abbahagyatta a bajvívást s a lovagokkal, nemesekkel, meg a papsággal együtt Yorkba sietett, miután még előbb összeszedett annyi pénzt, a mennyit szép szerével vagy erőszakkal ki tudott csikarni azoktól, a kiket az ország legvagyonosabbjának tartanak. Azt mondják, hogy bátyja koronáját akarja hatalmába keríteni.
- De nem a nélkül, hogy azt a koronát híven védelmezzük, a míg csak egy igaz alattvaló is van az országban; - kiáltott Ivanhoe fölemelkedve vánkosáról. - Richard király czímének védel-mére a legjobbakkal is kiállok közülök.
- De hogy ezt megtehesd, - szólt Rebekka, megérintve a lovag vállát, - most egyelőre gondolj az én intésemre és maradj nyugton!
- Igazad van; - olyan nyugodt leszek, a milyen nyugodt csak lehet az ember az ilyen békétlen időkben. Hát Cedrik meg a többiek?
- Cedrik várnagya az imént volt itt; lihegve érkezett, hogy valami pénzeket kérjen el atyámtól, Cedrik nyájai gyapjának az árát. Tőle hallottam, hogy Cedrik és Athelstane valami összeszó-lalkozással hagyták el János herczeg udvarát és most indulóban vannak hazafelé.
- Ment velük valami hölgy is a lakomára? - kérdezte Wilfred.
- Lady Rowena nem ment el a herczeg lakomájára, - viszonzá Rebekka, pontosabb feleletet adva, mint a milyent kértek tőle - és mint a várnagy mondta, most útban van Rotherwood felé a gyámjával együtt. Hű szolgád, Gurth pedig
-- Hogyan, -- kiáltott föl Ivanhoe; -- hát a nevét is tudod! De hiszen, hogyne tudnád, mikor te voltál az, a kinek nagylelkűségétől száz aranyat nyert.
- Ne emlegesd azt, - felelt Rebekka mélyen elpirulva; - mert látom, milyen könnyen elárúlja az ajk azt, a mit a szív el akarna rejteni.
- De becsületem azt kívánja, - szólt Ivanhoe komolyan, - hogy azt az összeget visszafizessem atyádnak.
- Legyen úgy, a mint akarod, majd egy hét múlva, de most ne gondolkozzál és ne beszélj semmi olyanról, a mi gátolná gyors javúlásodat.
- Legyen úgy, nemes hajadon; - hálátlan volnék, ha nem engedelmeskedném parancsodnak.
Még csak egy szót szegény Gurth sorsáról s akkor aztán semmit sem kérdezek többet.
- Fájdalom, lovag, Gurth őrizet alatt van Cedriknél, - felelt a szép zsidóleány, de aztán, látva, hogy ez a hír mennyire elcsüggesztette Wilfredet, így folytatta: - a várnagy azonban azt mondta, hogy ha Gurth nem haragítja meg gazdáját valami sérelemmel, Cedrik bizonyára megbocsát neki, mert mindig kedvelt, hű szolgája volt s erre az egy hibára is csak a Cedrik fiához való szeretete bírta rá. Azt is mondta a várnagy, hogy Gurth cselédtársai mind és
- Fájdalom, lovag, Gurth őrizet alatt van Cedriknél, - felelt a szép zsidóleány, de aztán, látva, hogy ez a hír mennyire elcsüggesztette Wilfredet, így folytatta: - a várnagy azonban azt mondta, hogy ha Gurth nem haragítja meg gazdáját valami sérelemmel, Cedrik bizonyára megbocsát neki, mert mindig kedvelt, hű szolgája volt s erre az egy hibára is csak a Cedrik fiához való szeretete bírta rá. Azt is mondta a várnagy, hogy Gurth cselédtársai mind és