Leányom! Oh, aranyaim, - leányom...
... Oh, keresztény aranyaim.
Igazságot... aranyaim, leányom!
A VELENCZEI KALMÁR.
Hagyjuk a szász törzsfőket visszatérni asztalukhoz, hogy befejezzék a megzavart ebédet, mikor a ki nem elégített kiváncsiság izgalmától hozzá tudtak fogni ismét és nézzük meg Izsákot a maga sokkal nehezebb rabságában. A szegény zsidót nagy hirtelenséggel lökték le a vár tömlöczébe, a mi jókora mélységben volt. Nyirkos, talajvizes földjének az volt a magya-rázata, hogy a tömlöcz alacsonyabb szinvonalon volt még a sánczároknál is. Világosságot egyedül két-három olyan keskeny ablakrésen keresztül kapott a tömlöcz, a melyek sokkal magasabban voltak, semhogy a kezével elérhette volna. Még fényes nappal is csak gyér világosság szűrődött be ide s az így támadt szürkület pedig sötét éjszakának adott helyet a tömlöczben jóval azelőtt, hogy künn a várban élőktől már elbúcsúzott volna az áldott nap. A nyirkos falakról békók, kézbilincsek csüggtek le, az azelőtti foglyoké, a kiknél attól tartottak, hogy meg akarnak menekülni; és az egyik pár lábszorító vasgyűrűben két csont porladozott;
látszott rajta, hogy emberi lábszárcsont. Valami szerencsétlen foglyot nemcsak hogy itt hagy-tak elpusztúlni, hanem csontvázzá is itt enyészett a holtteste.
A rémítő hely egyik végében nagy tűzhely állott s ennek széntartó rácsa fölött nagy vasrudak feküdtek vízszintesen elhelyezve. Rozsdás volt ez is valamennyi.
A hely egész borzalmas volta bátrabb szívet is megfélemlített volna, mint az Izsáké; - de azért a vén ember aránylag talán nyugodtabb volt a valósággal szemben álló veszedelem perczében, mint az olyan ijedelmek közt, melyeket még nem látott tisztán. A vadászok mondják, hogy a nyúl több halálfélelmet áll ki azalatt, míg a kutyák üldözik, mint akkor, mikor már a körmük között van. Talán így lehetett ez a zsidókkal is ez időtájt; mikor már az maga, hogy lépten-nyomon okuk volt a félelemre, jóformán előkészítette őket a kegyetlenkedésnek minden eshetőségére, úgy, hogy bármi következett is be, a meglepetésnek azt az érzését már nem hozhatta magával, a melytől a félelemnek legbénítóbb hatása származik. Izsákkal sem először történt, hogy ilyen körülmények közé jutott volna. Volt tehát már tapasztalata is, meg volt reménye is arra, hogy talán majd megint elmenekül úgy, mint előbb. És mindenekfölött meg-volt benne is fajának az a hajthatatlan makacssága és törhetetlen elhatározása, a mit a zsidók annyiszor tanusítottak a legnagyobb veszély és méltatlanság közepett is, a nélkül, hogy meghajoltak volna az előtt, a mit zsarnokaik kívántak tőlük.
A szenvedőleges ellenállás ilyen hangúlatával ült ott Izsák, a tömlöcz egyik sarkában, palástját maga alá szedve, hogy tagjait úgy, a hogy, megóvhassa a nyirkos földtől. Összekul-csolt kezével, zilált hajával, prémes palástjában és kucsmájában ott a gyér világosságú ablak alatt, olyan volt, hogy tanulmányúl szolgálhatott volna Rembrandtnak, ha ugyan élt volna a nagy festő már e korban. A zsidó úgy maradt mozdulatlanúl, közel három óra folyásáig, mikor egyszerre léptek zaja hallatszott künn a lépcsőn. A zár nyikorgott, az ajtósarkak éles horzsolódással fordúltak meg s ekkor ott állott a küszöbön Front-de-Boeuf Reginald, a templáriusnak két szaraczén szolgájával.
Szálas, megtermett férfi volt az a lovag, a kinek egész élete külső háborúk és belvillongások, meg magáncsatározások között telt el. Nem egyhamar riadt volna vissza valamitől, ha azzal a hűbéri birtokát, vagyonát növelhette. Ez a pénz-sóvárság ki is volt arczán fejezve más szilaj és alacsony szenvedélylyel együtt. A sebhelyek, melyekkel arcza össze-vissza volt barázdálva,
más arczon talán a vonzalom és tisztelet érzését keltették volna, mint a mi a hősiességet meg is illeti, de itt csak vadabbá tették az egész arczot s növelték azt a félelmet, a melyet a lovag egyénisége amúgy is keltett. A báró testhez álló bőrujjast viselt, mely jól ki volt dörzsölve és meg volt rongálva a pánczéling nyomásától, a mi alatt rendesen viselni szokta. Fegyver nem volt nála, csak egy tőr volt az övén baloldalt, mintha ellensúlyozni akarta volna azt a nagy csomó rozsdás kulcsot, mely viszont jobb oldalt függött az ővről.
A fekete szolgák most meg voltak fosztva előbbi ragyogó öltözetüktől és csak durva vászon-zubbonyt és nadrágot viseltek. A zubbony ujja föl volt gyűrve majdnem vállig, mint a mészáros legényeké, mikor dolgozni készűlnek a vágóhídon. Mindegyiknek egy kis kosár volt a kezében s mikor beléptek, megálltak az ajtónál, míg csak Front-de-Boeuf be nem zárta azt kétszeresen.
Mikor a báró ezt végrehajtotta, lassan odament a zsidóhoz, miközben a szemét erősen rá-szögezte, mintha csak meg akarta volna bénítani a nézése erejével, mint néhány ragadozó állatról mondják, hogy a zsákmányának úgy veszi el az erejét. S csaknem úgy látszott, mintha lett volna a szemében valami ebből a hatalomból, mert a zsidó tátott szájjal, s a rémületnek olyan komolyságával meredt a nagy úrra, hogy szikár alakja egyre jobban összezsugorodott a vésztjósló tekintet alatt. A boldogtalan nemcsak hogy fölállni nem tudott, hogy végrehajtsa azt a bókolást, a mire a félelem ösztönözte volna, de még csak a sapkáját sem birta levenni, úgy rabbá tette a lelkét az a rémes gondolat, hogy most bizonyosan a kínzásnak és a halálnak kell következnie.
A normann főúr szálas alakja ellenben szinte nőni látszott, mint a sasé, a mely fölborzolja tollát, mikor áldozatára lecsap. Mikor már csak vagy három lépésnyire lehetett attól a sarok-tól, a hol a nyomorúlt öreg ember valósággal összezsugorodva ült, intett az egyik szolgának s ez oda lépve, mérleget és különféle súlyokat szedett elő a kosarakból; lerakta a földre, aztán visszavonúlt ismét ugyanolyan tiszteletteljes távolságra, a hol társa ezalatt már fölállott.
A két ember minden mozdulata lassú volt és ünnepélyes, mintha már ez is mind arra lett volna számítva, hogy kegyetlen félelmet ébresszen. Ekkor megszólalt végre a báró:
- Átkozott fajod legátkozottabb sarja, - kezdte Front-de-Boeuf, fölverve tompa hangjaival a boltozat tompa visszhangját, - látod ezt a mérleget.
A boldogtalan csak gyönge fejbólintással felelt.
- Ezzel a mérleggel mérj le nekem ezer font ezüstöt a londoni Tower igaz mértéke szerint.
- Ábrahám atyám, - kiáltott a zsidó, a kinek a végveszedelem mégis visszaadta a szavát, - hát hallott valaki ilyent valaha? Még a regékben sem tudnak ekkora kincsről. Ezer font ezüst!
Jutott-e emberi szemnek valaha az a gyönyörűség, hogy ekkora kincset lásson? Egész York-ban sem találsz ennyit, ha az egész házamat, meg valamennyi hitsorsosomét kikutatod is.
- Velem lehet beszélni; ha az ezüst olyan ritka, elfogadom én az aranyat is. Minden hat font ezüstért egy arany márkát számítva, ha lefizeted, a mit kívánok, olyan büntetéstől mented meg nyomorúlt vén tested, a milyenről nem is álmodtál.
- Kegyelem nekem, nemes lovag, látod, öreg vagyok, szegény és elhagyatott. Nem méltó hozzád, hogy fölöttem diadalmaskodjál.
- Ha öreg vagy, csak annál nagyobb szégyen azokra, a kik elég bolondok voltak, hogy vén kort hagyjanak érni egy uzsorás gazembernek. Gyönge is lehetsz, mert mikor volt a zsidónak bátor szíve és erős karja? Hanem hogy gazdag vagy, azt megint én tudom.
Esküszöm mindenre, a mit egyformán hiszünk
-- Ne esküdözzél hamisan és ne kívánd, hogy a nyakasságod még rosszabbra fordítsa a sorsodat, mikor még nem tudod, hogy amúgy is mi vár reád. Ne gondold, hogy csak azért beszélek, mert meg akarlak rémíteni és játszani az egész fajod öröklött gyávaságával. Én meg
arra esküszöm neked, a mit nem hiszesz, a szentírásra, a melyet a mi egyházunk tanít, és esküszöm a kulcsokra, a melyek hatalmával az egyház köthet és oldozhat, - hogy nem tántorít el a szándékomtól semmi. Ez a hely nem olyan, hogy itt helye lenne a tréfálkozásnak. Olyan foglyok, a kik százezerszer előkelőbbek voltak náladnál, itt pusztúltak el e falak közt, s még csak meg sem tudta soha senki. De neked olyan lassú halált szánok, a milyenhez képest amazoké gyönyörűségnek tetszik.
Most megint jelt adott a szolgáknak és mindegyikkel külön szólott néhány szót. Front-de-Boeuf is beszélte a nyelvüket, hisz maga is járt Palesztinában és talán a kegyetlenséget is ott tanúlta. A két szaraczén ekkor szenet, fújtatót, meg egy korsó olajat rakott ki a kosarából. Míg az egyik aczéllal és kovával tüzet csiholt, addig a másik a szenet rakta be a tűzhely rácsa mögé s a meggyújtott faszenet aztán addig fujtatta, míg az egész tömeg izzó vörösre gyulladt.
- Látod azokat a vasrudakat a tűz fölött, Izsák? Azon a meleg nyugágyon fogsz pihenni ruhátlanúl, és a míg egyik szolga a tüzet éleszti alattad, a másik majd szépen olajjal kenegeti a rokkant vén testedet, ha talán máskülönben nem akarna égni. Válassz a tüzes ágy közt meg az ezer font ezüst lefizetése közt, mert az apám fejére mondom, hogy más választásod nincs.
- Lehetetlen, - kiáltott a szerencsétlen zsidó, - lehetetlen, hogy igazán ez legyen a szándékod.
A természet jóságos Istene nem teremthetett olyan szívet, a mely képes legyen ilyen kegyet-lenségre.
- Ne hidd azt, Izsák, mert tévedsz. Vagy azt hiszed, hogy én, a ki láttam, mikor egy egész várost feldúltak a győztes katonák, úgy, hogy ezer meg ezer keresztény testvérem veszett el kard meg tűzhalál által vagy a vérbe fulladva; - azt hiszed, hogy én majd elállok a szándé-komtól egyetlenegy nyomorúlt zsidó jajgatása kedvéért? Vagy hogy ezek a fekete rabszolgák, a kiknek se Istene, se hazája és a kik csak lelketlen eszközei az uruk akaratának, és készek minden intésre a méreggel, tőrrel, kötéllel bánni; - gondolod, hogy ezek majd irgalmaznak, mikor még nem is értik a nyelvet, a melyen hozzájuk beszélsz? Legyen eszed, vén ember, könnyíts magadon a fölösleges vagyon egy részével; fizess vissza legalább egy kereszténynek egy kis részt abból, a mit uzsora útján száz meg száz kereszténytől nyertél. A milyen ravasz vagy, a meglapúlt erszényedet duzzadóra töltheted megint, de a leégett bőrödet, húsodat se orvosság, se semmi vissza nem adja többé, ha egyszer oda kerűlsz arra a vasrácsra. Számold le a váltságod és örűlj, hogy kiszabadúltál abból a börtönből, a melynek a titkait elfecsegni nem igen ment vissza ember innen a napvilágra. Többet nem mondok. Válassz!
- Ábrahám, Jákob és népünk minden törzsatyja úgy segéljen, hogy nem választhatok, mert nem birlak kielégíteni.
- Rabszolgák, ragadjátok meg, húzzátok le róla a ruhát, és akkor aztán segítsenek rajta a faja törzsatyái, ha bírnak.
A szolgák talán inkább a báró szeméből értették meg, mit akar, mintsem a szavából, mert előre lépve, megragadták a zsidót, felkapták a földről és a levegőben tartva, várták, hogy uruk mit parancsol majd. A zsidó egyikről a másikra nézett, hogy nem láthat-e az arczukon valami biztatót, de a nagy úr arczán csak az a sötét, gúnyos mosolygás látszott, a mely mintegy előjele volt a kegyetlenségnek, a melyet végre kívánt hajtani, míg a szaraczén szolgák izzó tüzes szemében, a mint a szemek fehére ijesztően forgott a sötét szemöldökeik alatt, mintha titkos örömet fejezett volna ki, a mint a bekövetkezendő jelenetre gondoltak. A zsidó ekkor rátekintett az izzó vasrácsra, a hova most mindjárt oda fogják szíjazni és látva kínzója hajthatatlanságát, elszántsága egyszerre megtörött.
- Fizetek, - hörögte, - fizetek ezer font ezüstöt. Vagyis, - tette hozzá szünet után, - hitfeleim segítségével fizetem majd le valahogy, mert hiszen koldús gyanánt kell könyörögnöm a
zsinagógánk ajtajánál mindenkinek, mielőtt egy olyan hallatlan összeg pénzt elő tudnék teremteni. Hol és mikor adjam át?
- Itt; itt ezen a helyen. Vagy azt hiszed, szabadon bocsátlak addig, míg nincs a kezemben a pénz?
- És mi biztosít engem arról, hogy ha a váltságot lefizetem, csakugyan szabad vagyok?
- Egy normann főúr adott szava, te nyomorúlt rabszolga; - és ez többet ér, mint egész fajod minden aranya, ezüstje.
- Bocsánatért könyörgök, nemes uram, - felelt Izsák, - de miért bíznám meg teljesen annak a szavában, a ki viszont az enyémben nem hisz?
- Mert nem tehetsz másképp, zsidó. Ha otthon volnál Yorkban, a kincses kamarádban és én állnék előtted, kölcsönt kérve, akkor te diktálhatnád a biztosítékot, meg a fizetés idejét; csak-hogy ez meg itt az én kincses kamarám és itt én vagyok előnyben, a miért is nem ismétlem még egyszer, hogy milyen föltételek mellett adom vissza a szabadságodat.
A zsidó feljajdúlt. - Legalább add vissza az enyémmel együtt a többiek szabadságát is. Le-néztek, igaz, azok is, mint zsidót, de mégis megszántak a nyomorúságomban és azért érte őket is a szerencsétlenség, mert miattam késlekedtek. És talán hozzá is járulhatnának valamennyire a váltságdíjhoz.
- Ha azt a szász csőcseléket érted, azoknak a váltságdíját majd másféle módon szabjuk meg.
Te csak a magad dolgával törődjél.
- Akkor hát csak magam szabadúlok ki azon a váltságdíjon, sebesűlt barátommal együtt.
- Hát kétszer mondjam, hogy ne avatkozzál a mások dolgába? Mivel választottál a két dolog közűl, most csak az a kötelességed, hogy fizess, még pedig egy nap alatt.
- De hallgass meg, uram, ha csak annak a kincsnek a kedvéért is, a melyet kicsikarsz tőlem, ellenére a saját - - itt elhallgatott, mert nem akarta a nagy urat fölingerelni, de ez így vágott a szavába: - Tudom, mit akartál mondani. A saját lelkiismeretem ellenére. Jó, jó, Izsák, én elné-ző vagyok és elszívelem a szemrehányást a vesztes részéről, még ha a vesztes zsidó is éppen.
Te akkor nem voltál olyan türelmes, mikor igazságot kértél Fitzdotterel Jakab ellen, mert az vérszopó uzsorásnak nevezett, a miért a követelésedre az egész öröksége ráment.
- Esküszöm a Talmudra, hogy méltóságodat félrevezették abban a dologban. Fitzdotterel tőrrel támadott rám a saját szobámban, mikor a saját pénzemért könyörögtem. A fizetés határ-ideje pedig husvétkor már lejárt.
- Mit tett, mit nem, az én rám nem tartozik; a kérdés az, hogy én mikor kapom meg a magam pénzét.
- Küldd el tehát biztos kíséret alatt Yorkba a leányomat, Rebekkát és akkor a milyen rövid idő alatt ember és ló visszatérhet, a kincs - itt szinte felhördűlt a fájdalmas gondolatra, de aztán így folytatta: - a kincs itt lesz és leszámolhatom eléd a tömlöcz földjére.
- A leányodat? - kiáltott föl Front-de-Boeuf meglepetést mutatva; - Istenemre Izsák, ezt nem tudtam. Bizonyosra vettem, hogy az a fekete szemű leány csak az ágyasod és ezért odaadtam De Bois Guilbert Briannak, hadd legyen az ő szolgáló leánya; a régi idők patriarcháinak és hőseinek szokásához képest cselekedtem, a kik maguk állítottak elénk jóravaló példát az ily dolgokban.
Az a velőtrázó feljajdulás, a melyet Izsák hallatott e szókra, éles visszhangot vert a falak között s még a két fekete szolgát is úgy megijesztette, hogy hirtelen elbocsátották a zsidót. Ez most kiszabadúlva amazok kezéből, térdre vetette magát és átfogta Front-de-Boeuf lábát.
- Legyen a tied minden, a mit kértél, legyen a tied tízszer annyi; tégy a föld legszegényebb koldusává; vagy verj át a tőröddel; süttess meg azon a rácson, de kíméld a leányomat és add vissza életben és becsületben. - A mint hogy te is asszonytól születtél, kíméld meg egy sze-gény, védtelen leány becsületét. A leányom a képemása szegény Rachelemnek; - a legutolsó az ő szerelmének hat záloga közül. Hát egy szegény özvegy embert még utolsó vígaszától is megfosztanál? - Oda akarsz-e vinni egy szegény apát, hogy azt kelljen kívánnia, bárcsak a gyermeke holtan feküdnék az anyja mellett.
A normann valamennyire meglágyúlva válaszolt:
- Bár előbb tudtam volna ezt; de én azt hittem, hogy a ti fajtátok semmit sem szeret a pénzes-zsákjain kívül.
- Ne gondolkozzál olyan rosszúl felőlünk, ha zsidók vagyunk is, - felelt Izsák, mohón ragadva meg a pillanatot, az üldözött róka, a gyötrött vadmacska is ragaszkodik a kölykeihez; -Ábrahám megvetett, üldözött faja is szereti a gyermekeit.
- Jól van tehát, ezután hinni fogok ebben, egyenesen a te kedvedért, a te példádért, Izsák, - de most ez már nem segít rajtunk; a mit a fegyvertársamnak ígértem, azt nem szeghetem meg tíz zsidó vagy zsidó leány kedvéért sem. - De meg aztán, miért gondolnál mindjárt arra, hogy bármilyen sérelem is érte a leányodat, azért, hogy Bois Guilbert hadifoglya lett?
- Csak rossz érhette, - kiáltott Izsák kezét tördelve; - vagy mikor ért a templáriusok részéről férfit más, mint kegyetlenség, nőt más, mint gyalázat?
- Hitetlen kutya! Te mered sértegetni a szent lovagrendet, - kiáltott Front-de-Boeuf, kapva az alkalmon, hogy újra belovalhatja magát a haragba; - jobb lesz, ha inkább azon léssz, hogy fizeted meg a váltságdíjadat, különben jaj neked.
- Rabló, gazember, - üvöltött a zsidó, mert noha tudta, hogy haragja tehetetlen amazzal szem-ben, mégsem bírta azt fékezni többé; - semmit sem fizetek, semmit; ha csak rögtön vissza nem adod a leányomat, életben és becsületben.
- Eszeden vagy, zsidó? Tán azt hiszed, hogy bűvölet védi a húsodat és véredet a tüzes vas meg a forró olaj ellen?
- Nem bánom, semmit se bánok, - felelt az, magánkívül az apai fájdalom folytán; - tedd meg a legrosszabbat, a mire képes vagy. Leányom az én húsom és vérem; drágább előttem ezerszer, mint az a tett, a mivel a te kegyetlenséged fenyeget. Nem kapsz ezüstöt, nazarénus, ha csak olvasztottan le nem önthetem a torkodon; - nem, egy árva ezüst fillért sem adnék, még ha az örök kárhozattól menthetnélek is meg vele, a mit egész életeddel úgy megérdemeltél. Vedd el az életemet, ha akarod és mondd el, hogy a zsidó még a kínhalálban is tudta, hogyan szerezzen keserű csalódást a kereszténynek.
- Majd meglátjuk, - felelt Front-de-Boeuf, - mert a szent feszületre, a melytől egész fajod úgy irtózik, megérzed mindazt a kínt, a mit tűz és vas csak adhat. - Húzzátok le a ruháját és csatoljátok a rácshoz.
A szaraczénok erre megragadták az öreg embert és gyönge ellentállását legyőzve, letépték róla a felső ruhát, s folytatni akarták a munkát, mikor ott künn megharsant a kürt. Hatalmas hangja lehallott még a tömlöczbe is s erre rögtön hallani lehetett, hogy többen hangos szóval kérdezték, hol van Front-de-Boeuf báró. A szilaj főúr nem akarta, hogy ilyen pokoli aljasság gyakorlatában leljék, azért intett a szolgáknak, hogy adják vissza az öregnek a palástját s azzal kilépett a börtönből a szolgákkal együtt, magára hagyva Izsákot, hogy hálát adhasson a mene-külésért, vagy hogy leányán kesereghessen, már a szerint, a mint emberi vagy apai érzései kerekedtek fölűl lelkében.