Szivből kérem egyszersmind, hogy az Isten bősé-gesen viszonozza a te, káptalanod, egész papságod s hivő néped legjobb kivánatait: Neked különös hálánkat nyilvánitjuk azért, hogy Nekünk és a keleti egyház szükségeire kegyes bőkezűséggel segélyt nyújtottál.
Kiváló jóindulatunk zálogául s minden mennyei adományok előjeléül pedig első sorban Neked s a töb-bieknek mind, kikről fönt szóltunk, a legszívesebben adjuk az apostoli áldást.
Kelt Rómában Szt-Péternél, MDCCCXCVL évi január 22-én pápaságunk tizennyolczadik évében.
Leo PP. XIII.
London. A katholikus vallás az angol birodalom területén. —
Megjelent az angol-birodalombeli kath. egyházmegyék évkönyve 1896-ra. Ebben a következő érdekes és tanulsá-gos adatok foglaltatnak :
Angol anyanyelvű bibornok van 4. Püspök van Angolországban és Walesben 17, Skócziában 7. Egész Nagybrittániában van 3014 áldozópap, 1790 plébánia, kápolna és missió-állomás, 2090 világi, 925 szerzetes
pap.-RELIGIO. 107 Yan ezenkívül ugyanitt egy czimzetes érsek és 2
czim-zetes püspök.
A római katholikus vallás Angolországból, Skócziából és Irhonból 41 pere, 53 baronesse, 15 királyi titkos taná-csos, 3 angol és 67 irhoni országos képviselő támogatja az ország parlamentjében és kormányában.
A kath. lakosság száma Angolországban és Wales-ben 1,500,000, Skócziában 365,000, Irhonban 3,500,000.
Ide számítva Canadát, Ausztráliát és Elő-Indiát és a többi angol birtokokat, a katholikus lakosság száma az angol birodalom területén 10,250,000-re emelkedett.
T Á R C Z A .
A „Tanítsatok" cz. é s Kath. Hitszónoklati é s Hit-oktatási Folyóirat Czélja é s Munkatervezete.
(Folytatás.)
Ä) A folyóirat czélja.
Most, mielőtt a munkatervezetet előterjeszteném, folyóiratunk czélját akarom kifejteni egyszerűsítés ked-veért ilyen alakban tevén fel a kérdést : Mi indított e folyóirat létesítésére?
Legelső sorban az, mert a hitszónoklatnak egyál-talán nincsen szakközlönye. Nincs más országokban, a nagy német és franczia nemzet körében s e m ; vethetik ellen sokan. Igaz ; mert itt a hittudományi folyóiratok közölnek szórványosan czikkeket a Lelkipásztorkodástan ezen egyik ágáról, az .jge hirdetésről. Nem érvelek azzal, hogy a hitszónoklat nálunk különösebb ápolást igé-nyel ; mert a protestantizmus által, vallásilag össze-vissza hasgatott Németországban szintén nagy szükség van reá, hogy a papság az ékesszólás fegyverével küzd-jön. Azt sem mondom, hogy a magyar született szónok
s igy szónokoknak szónokok levén ellenébe állitandók, papjainkat kitűnő szónokokká kell képeznünk ; mert e téren utolérhetetlen a pezsgő vérű franczia. Hanem más-sal hozakodom elé. Vajjen ha azt tapasztaljuk, hogy a hitelemzéstan ügyét Németországban kitünőbbnél ki-tűnőbb szakfolyóiratok szolgálják, holott a tanítói tiszt-nek ez az ága majdnem kisebb részét képezi a Lelki-pásztorkodástannak mint a hitszónoklattan: nem kell-e azt a kérdést felvetnünk, miért ne lehetne, jobban mondva : kellene, az egyházi ékesszólástant is ugyan olyan ápo-lásban részesíteni, mint a hitelemzéstant. Vagy talán a hit csemetéjének gondozása sokkal nehezebb, nagyobb fáradságot ad, mint a meglett fa fentartása? Csalékony hasonlat ! Sokkal könnyebb az ártatlan gyermeki szivbe elültetni valamit, mint megóvni a felnőtt kebelt attól, hogy a hit fáját a férgek derékon rágják ketté vagy tövéből fordítsák ki. Vagy talán szűkebb a hitszónoklat tere, mint a hitelemzésé ? Balgaság ! Hiszen ha az iskola parányi országában való kertészkedés ügye képes egy folyóiratot lefoglalni : a nagy társadalom körében való hitszónoki tevékenység csekélyebb terjedelmű lenne?
Igaz, a hitelemzé&tan „Hitélet Gyakorlása" czimen az ! elhintett jó mag ápolásával, növelésével is foglalkozik ; de miért ne foglalkozhatnék ugyanezzel a
hitszónoklat-tan is; vagy ennek elég a veteményezést meghitszónoklat-taníhitszónoklat-tani; a boronálást, aszottozást, rozsda, férgek ellen való véde-kezés taglalását pedig más kézbe adja á t ? Sőt inkább azt tartom én, hogy Lelkipásztorkodástanainknak sar-kalatos hibája az, hogy ezekkel nyomban a hitszónoklati elmélet előadása után nem foglalkoznak, tehát nem hozzák a kettőt legszervesebb összefügésbe egymással, hogy a papnövendék elméjébe együtt legyen lerakva e két szabálycsoport.
Nagy tér áll az ily módon felfogott hitszónoklattan rendelkezésére anélkül, hogy nevét megczáfolná, tul-tengené.
Felemiithetem azt is, hogy semmiféle külföldi mozgalom vagy hallgatás nem lehet érv előttünk, leg-kivált a mondottak u t á n ; mert elvégre szabad nekünk magunktól is kitalálni valamit, vagy honosított alakban nagyobbá, szebbé nevelni a külföldi növényt.
Legerősebb érvem azonban az, amely most követ-kezik. Mi tűrés-tagadás benne, nálunk bizony nem ki-elégítő az egyházi ékesszólástan szabályainak gyakorlati alkalmazása; — legyünk őszinték és fejezzük ki nyíltan, ha érdesnek tűnünk is f e l : prédikálásunk igen nagy-részben bensőség nélküli, gépies. Az oka ennek nagyon egyszerű és összevonható egyetlen mondatban : papjaink, tisztelet a lassan szaporodó kivételeknek, nem magok készítik szentbeszédeiket, nem magok még a fiatalabbak sem, kik pedig már rendszeres oktatásban részesültek az egyházi ékesszólástanból. Boltba mennek a szentbeszé-dekért és megveszik azt, amelyiket éppen találják, — sok esetben szombaton este. A kiválasztott szentbeszédet
„kijegyzik," vagyis az iró egyéniségét, az irály szépségeit elhagyván, egy sivár váz marad meg jól megtömve elbeszélő, kétes hitelű csodákkal vagy másféle esemé-nyekkel. Az eredmény, — hideg sziv, kenet nélküli ajak, tüz nélküli szemek a papnál, okulás hiánya a hallga-tóság sorában. Hogyan is lehetne másként, mikor az ige hirdetője mindent összevéve csak négy öt óra hosszáig foglalkozott tárgyával, szombat este nyolcz-kilencz órától vasárnap reggeli nyolcz-kilencz óráig, hozzátehetem még folytonos izgatottság közepett. Beszéd végével egy nagy léiekzet következik, melyben az van kifejezve, hogy hat napig nyugodt lehet. Ez tűrhetetlen állapot ! Addig mig a pap önmaga nem készíti szent beszédét: ne várjunk igazi gyümölcsöket. Magot, a talaj minőségének megfelelőt kell a földbe szórni és nem ezerszer elismé-telt szóvirágok pelyvályát, szidalmak kődarabjait és nagymondások pukkantóit. „Docete!" (Máté 28, 19.) Milyen rövid, világos parancs és mégis milyen kevesen értik meg. Nem kutatom e bajok okát most, mert ha Jézus Szent Szive szeretetébe fogadja ezt az igénytelen folyóiratot, ugy is lesz alkalmam ezzel bővebben foglal-kozni ; azt azonban megemlítem, hogv ezen bajnak az orvoslása ösztönzött engemet különösen vállalatom meg-indítására, amely külömben távolról sem akarja megszün-tetni eddigi, kész beszédeket közlő folyóiratainkat, mert azokra, mint annak idején kifogom fejteni, igen nagy szükség van és lesz mindig.
Ezek serkentettek, mindent összefoglalván, engem arra, hogy a hitszónoklat elméleti és gyakorlati kérdései
számára egy folyóiratot indítsak meg. Lássuk azonban a folyóirat hit oktatástani részét.
Ezen a téren, ez idő szerint, tiz évi becsületes munkával a Katholikus Hitoktatás czimü folyóirat szol-gálta az ügyet ; ez azonban a múlt évvel befejezte pályafutását.
Mindenekelőtt ki kell nyilvánítanom, hogy őszinte sajnálattal értesültem e hosszú időn át derekasan szol-gált folyóirat bajairól, mert ez legelébb is a közérzék hiányát, azután pedig a munkaerők csekély számát je-lenti. Szegény, sokat szenvedett hazánknak pedig, nincs benne kétség, nem a gyárak és kódexek, hanem az őszinte vallásosság lenne a legbizonyosabb gyógyszere.
Honnan meritse ezt, ha a hitoktatás ügye nem szak-avatottan kezeltetik, ha az ambóról csak dorgatoriumot mérnek „Isten Igéje" helyett. Hogyan képezzék ki magokat ifiju papjaink, ha nincsenek tapasztalt hitok-tatóink, kik a szakfolyóiratban gyakorlati alakban értes-sék meg talpraesett fejtegetéseik által az iskolában elsajátított nagyon is száraz szabályaikat. Hogy kelhetne érdeklődés a hitelemzés ügye iránt, ha csupán a könyv-állványok fiókjaiban rejtőzik néhány vagy legföljebb a Fonyó-féle hitoktatási m ű ? „Aemulamini!" E r r e figyel-mezteti a jó folyóirat olvasóit. És most egyetlen szak-folyóiratunk is kénytelen volt megszűnni. Bizony, ez a helyzetet, viszonyainkat jellemzi, és pedig szomorúan.
Első gondolatom az volt, hogy kedvencz terveimet félre tevén, a Katholikus Hitoktatást fogom felvirágoz-tatni vagy egy vagy más alakban. U t ó b b azonban né-hány nyomós ok eltérített ebbeli szándékomtól.
Mindenekelőtt ugyanis számba kellett vennem hazánk hittanári és hitoktatói karát, mely első sorban van hi-vatva a folyóirat támogatására. Azonban sem létszám, sem más tekintetben nem találtam ezt elegendőnek a czél elérésére. Hittanáraink, hitoktatóink nincsenek pályáikon, midőn ezen állásokra kineveztetnek; átmeneti állapot ez reájok nézve, mely után a javadalom követ-kezik. Bizony baj, hogy a hitoktatói állás nem javada-lom. Szaképzett, igazán lelkesült hitoktatóink pedig ha lennének is, ezer mostoha körülmény lohasztja le mun-kakedvöket. Szóval hittanáraink és hitoktatóink nem elégségesek ma még arra, hogy szakfolyóiratot tart-sanak fel.
Hát a lelkipásztorok tekintélyes hadserege ? Ennek meg, ez is nagy baj ám ! csak mostoha gyermeke az iskola, hová csak nagy ritkán és ekkor is általános tájékozást szerzedő lép be. Meg azután, mi tűrés csavarás, benne, az érzék sem igen fejlődött még ki az ügy i r á n t ; meg tanterveink, tankönyveink sem olyanok, hogy nagy kedvet kaphatna valaki a hitoktatáshoz. A „dabitur in illa hora" hatása alatt beszél a hitoktató, megengedem, hogy jót, de összevissza, tehát tiszta kép helyett zavarost, ferdét rajzol.
Igy állván az ügyek, ismételten elővettem régi, kedvencz gondolatomat: egy folyóiratban tárgyalni mind-azt, ami az isteni ige hirdetésének körébe vág, hogy igy az összes, magyar papságot megnyerhessem az ügynek, meg hogy a hithirdetésének egyik ága által a másik ág felkarolását is elősegítsem és hogy erős alapokon nyugvó
folyóiratot alapítván, ne legyek kénytelen illő, sőt lehetőleg fokozódó tiszteletdíj nélkül hagyni munkatársaim f á r a -dozását.
Különben is együvé tartozik a hitoktatás és hit-szónoklat. E g y a tárgya, egy az alanya, egy a czélja : a katekizmus, az ember, az üdvözités. Pedig milyen eltérők e tekintetben a nézetek, kivált hazánkban, hol olyan féltékenyen őrzik a határvonalokat a hittanitás egyes fokain működők között. Pedig az elemi hittanitáshoz csakúgy kitűnő tulajdonságok kívántatnak, mint a közép-iskolaihoz, mint a népszónoklathoz vagy a műbeszédek g y ú j t ó ékesszólásához. Nem egyszer bámulva olvastam a német hitoktatók mesteri eljárását, akik a nyolcz-kilencz éves gyermekek előtt olyan elemivé tudták tenni a leg-nehezebb kegyelemtant vagy megigazulást is és olyan példákkal tudták élénkíteni előadásaikat, minőket mi a felnőttekhez tartott beszédekben sem igen hallunk ; — hangsúlyozom anélkül, hogy a legszigorúbb kritika is azt mondhatta volna tárgyalásaikra, hogy nem elemiek.
Nemcsak az operaszerző mondható zeneköltőnek, hanem a dalok írója is ; sőt ez utóbbi mindig hálásabb és nagyobb közönségre számolhat.
Igen, én nem rejtegetem meggyőződésemet, és czélomat: én arra törekszem folyóiratomban, feltéve, hogy törekedhetem, hogy a hit tanítását népszerűvé tegyem, megkedveltessem és aki azt szépen tanítja, a közmeggyőződés megkoszorúzza.
„Fides ex auditu. Quomodo autem audient sine praedicante ?" „Praedicatio" a hitelemzés is, mely össze-f ü g g a prédikáló székkel. Művész kell oda is, ide is, hogy eredményt tudjunk felmutatni.
Ezekért tartom én czélszerübbnek, ha az igehir-detés, szóval a Lelkipásztorkodástan tanító tisztének mikénti kezelése egy elméleti és gyakorlati folyóiratban tárgyaltatik, mely mindent felölel, ami a tárgy körébe vág.
A folyóiratoknak ugyanis igen szép hivatása van.
Mindenekelőtt „Szalon" az a szó legnemesebb ér-telmében, ahol képzett emberek adnak találkát egymás-nak a közérdekű dolgok előkelő modorú megbeszélésére.
Hallgató mind az egy beszélőt kivéve; de beszélő vala-mennyi, midőn kritikai szemmel latolgatja magában a mondottakat és alakítgatja a nyilvánosság számára né-zeteit. Az eredmény, a czél, az igazság kiderítése, köz-czélra alkalmas feldolgozása.
A folyóirat „előboz ú j a k a t és régieket," hogy az ismereteket növelje, azt a tudományszakot, melynek müvelését czéllul tűzte ki, tovább segítse. A folyóirat
„Vegyes" rovata állandó megfigyelő, amely az örvendetes mozzanatokat megtapsolja, az elszomorítókat meggyá-szolja, a hibákat felfedezi, j a v í t j a : „Épít és ront, ü l t e t é s gyomlál" ; — mindent az ügy érdekében önzetlenül, klikk és személyes érdek mellőzésével. A folyóirat, lehet, néha kevés ujat mond egyes czikkeiben, de már maga az is sokat tesz, hogy az ismereteket uj világításban, uj alak-ban állítván az olvasó elé, a fogalmak tisztázódását elő-segíti, különösen az ifjabb nemzedéknél és a tárgygyal nem „ex professo" foglalkozóknál. Egy-egy jelszó már maga a czikkek czime is az olvasóra, mely egész nagy fogalomkört kelt fel a feledés homályából, sőt utánnézésre
RELIGIO. 109 ösztökéli őt és ha nincs egy nézeten a czikkezővel,
fel-szólal az ,in dubiis libertás" nevében, az „in omnibus Charitas" modorában. A folyóirat korszerűsít, honosít és nem igy teszünk-e minden téren ? Őseink is csak búzából és húsból készítették eledeleiket, de ma már alig van egy is, amelyet oly alakban, sőt olyan tálalással költenének eb mint a sátor alatt tanyázó, nomád időkben. Végre a folyóirat harsona, mely időnként megfúvatván, a kartársi szeretet és érdeklődés hangján ébresztgeti az elszunnyadni kezdő közérdeklődést a tárgy, az ügy iránt.
íme, tisztelt olvasóm, ezek indítottak engemet folyó-iratom megalapítására, amely egy szerencsés véletlen foly-tán két, derék erőt is szerencsés volt megnyerni állandó munkatársakul. U j év táján ugyanis a hitszónoklat tanul-mányozása vegett Budapestre utazván, felkerestem a Katholikus Hitoktatás volt szerkesztőjét, Bognár Ádám, székesfővárosi hitoktató urat, ki a legnagyobb készséggel fogadta abbeli ajánlatomat, hogy megindítandó folyó-iratomba olvadjon bele a Katholikus Hitoktatás. Ezért szerepel czimlapunkon az első évfolyam után záró-jel között a 11-ik évfolyam, záró-jelezvén a Katholikus Hitoktatás évfolyamát. Legnagyobb készséggel és öröm-mel teljesitettem ugyanis Bognár ur ezen kívánsá-gát, mert a Fonyó Pál által alapított Katholikus Hitoktatás derék harczot küzdött át és folyóiratunk egy-részt csak , azért létesült, hogy az előbbi megszűnése folytán létrejött hézagot betöltse. Ily alapokon szerencsés voltam Bognár Ádám urat főmunkatársul is megnyerni, a Kis Biblia derék izlésü és szakavatott ujjátervezőjével Gerely József, székesfővárosi hitoktató úrral egyetemben.
Hátra van még, hogy a középiskolai hittanárkodás is képviselőre találjon szerkesztőségünkben.
Még csupán a czim kérdésével akarok röviden fog-lalkozni ; lehetett volna ugyanis folyóiratunknak sok más nevet adni vagy magyar egyháztörténelmünkből vagy a szentek életéből kölcsönözvén valamely alkalmas nevet; Írhattam volna ezt is a h o m l o k á r a : Hitszónoklati és Hitoktatási Folyóirat, Szemle, Figyelő-Lapok stb., ha egy kissé hosszú nem lett volna. Mindazáltal legczél-szerübbnek találtam a felvett nevet, megemlítvén utána azon evangéliumi helyet is, ahonnét idézem e szót:
„Tanítsatok!" Ez a szó ugyanis az egyházi ékesszólás-tannak és hitoktatásnak az alaptörvénye és rövidségénél fogva jelszónak is alkalmas levén, tervezett folyóiratunk homlokán is igen jó helyen van.
(Vége köv.)