Uti rajzok.
Irta : Csippélc Ferencz.*) Prága.
A Hradzsin büszkén áll, hirdetvén a mult viszon-tagságait s intő, buzdító, világító tornyul szolgálván az élőknek s jövendőknek. A Moldva választja el a többi várostól, mint a Duna Budát Pesttől.
Prágát szentnek s szentségesnek hívja a cseh, mint Moszkvát az orosz. Oka s alapja kinél-kinél közülök m á s ; egyik Ziska s Husz miatt, mások nepomuki sz. János miatt. Ez utóbbinak a hradzsini egyházban szinezüstből való koporsója különbség nélkül tisztelet s nagyrabecsülés tárgya, pedig az ezüst értéke azóta nagyon alászállt. A Moldva hidján, honnan a királyné gyónásának titkát hiven
7) Salamon Ferencz, A reformatio történetéhez Ma-gyarországon. K. dolg. Bpest, 1875. 7. lap.
*) K e r e s z t ü l k a s a i E u r ó p á n . Útirajzok. Irta Csippélc Ferencz, kereskedelmi fő-iskolai tanár, a „Dunántuli Hirlap" főszerkesztője.
Ara 1 f r t 50 kr, beleértve a postai ajanlott megküldést. Már megjelent és kapható szerzőnél, Győrött, Megyeház-utcza 22. szám I. emelet A tárcza-;zerüen irt útirajzok egy kath. publiczista (szemfüles) avatott megfigyeléseit tartalmazzák. Németország, Hollandia, Belgium, Francziaország és Ausztria politikai s társa-dalmi életéről, melyek személyes tapasztalaton alapulnak s mentek minden olyan leirástól, amely Baedecker-ből vagy más czéhbeli útleírásokból ismeretei A ki megveszi, nem fogja megbánni, mert ezek a rajzok igazán érdekesek, élvezetesek, tanulságosak. íme a mutatvány.
18*
megőrzött kanonokot Venczel király ledobatta, s hol ennek helyét öt csillaglámpa mutatja, az érzelmek már vegyesek lehetnek ; én legalább a kegyeletnek legcsekélyebb jelét, még a kalap megmozditását sem birtam észrevenni a prágaiak e házi szentjének emez emlékezetes helyén<
sem a szobra előtt ; mert azt még sem lehet a kegyelet jelének venni, hogy a szentnek szobrára is ráragasztották a „cseszka muka" föliratot. Cseh lisztre aligha fáj a foga annak, aki menyei mannával táplálkozhatik.
Annyira hasonlít Prága a magyar székes fővároshoz, hogy még a budapesti Margitszigetnek is mása akad itt a Zsófia-szigetben. Természetesen ez a hasonlat is sántikál, még pedig a csehek kárára. A Moldva sem lehet Dunává.
E szigeten mindennap a nyáron át katonazene ját-szik és itt fordul meg a prágai társadalom szine-java, csakúgy gyalogosan a kis pallóhidon át, melynek minden dicsősége, hogy hamísitatlan cseh tuskókból faragták. A társalgás itt majdnem kizárólag cseh nyelven foly; nem hallani itt annyi német szót, mint a Margitszigeten. Kü-lönösen feltűnt, hogy a közös hadseregbeli tisztek majdnem kivétel nélkül csehül beszéltek maguk közt is. Bezzeg máskép van ez Magyarországon. Midőn ez észrevételemet egy ismerősömmel közlém, aki bécsi ajánlásra megmutatá az itteni nevezetességeket, azt a választ nyertem, hogy ezen nincs min csodálkozni, mikor a közös hadsereg tiszti-karának a fele csehországi születésü. Ha ezekhez vesszük a horvát, német s lengyel tiszteket, valóban el kell cso-dálkoznunk, ha valaki a közös hadsereg tisztikarát osztrák-magyarnak nevezi, holott a magyar csak hírmondónak van benne, a saját és a magyar delegáczió h i b á j á b ó l . . . .
Köln.
Kölnnek legnagyobb nevezetessége a dóm, a Rajna, és Johann Maria Farina.
A dóm, bár több száz éve épült, csak a hetvenes években nyerte befejezését egy lottojáték jövedelméből, és igy egészen újkori alkotásnak mondható : a legszebb gót stilii templom egész Németországban, ahol egyébiránt ez az épitésmód sokkal ritkábban jött alkalmazásba, mint Hollandiában, Belgiumban vagy Francziaországban. Ebből arra lehet következtetni, hogy téves a felfogás, mely ezt a stilt tisztán németnek mondja.
Sokáig szemléltem a megszámlálhatatlan oszlopocs-kával, párkányzattal, fodrozattal diszeskedő remek épületet ; összehasonlítást tettem a már látott hasonló stilii temp-lomokkal ; keresve kerestem a motívumot, mely emez épitésmódnak mintegy a kulcsát a d n á : végre sok tépe-lődés ntán rájöttem, hogy azok a csipkézetek voltaképpen utánzatai s változatai a keresztnek, bizonyos tekintetben a Bourbonliliomnak. . . . Tényleg a gót stil elterjedése ennek a franczia királyi háznak az emelkedésével lépést t a r t o t t .
A kölni székesegyháznak császárharangja, a legna-gyobbak egyike a világon, hasznavehetetlen rekedt kolomp?
nincs tiszta hangja. Erről egész legenda forog a vidék hivő népének az ajakán. I. Vilmos német császár a francziáktól 1870/1-ben elvett bronzágyukból öntette ezt az óriási harangot, amelynek nagysága miatt tetemes költségen külön haranglábat emeltek a toronyban. Mikor elkészült, a próbánál szépen szólt ; amint azonban
fel-húzták, hangja tompán, rekedten zúgott, nagy csalódására a megjelent sokaságnak. Ennek természetes okát adni nem tudják, mert a harang sértetlenül jutott helyére. A nép azonnal fölkapta az esetet és csodás magyarázatot keresvén, csakhamar arra a hiedelemre jutott, hogy Isten maga vette el a harang szavát, mert katholikus temp-lomban eretnek (protestáns) császár harangja nem hív-hatja az élőket istentiszteletre, nem sirathív-hatja őket holtuk után.
Egy másik változata is van ennek ; az ugyanis, hogy a háború gyilkos szereiből, a száz halált okádott ágyukból készült ajándék nem lehet kedves Isten előtt.
Nevezetesebb a Gürzenich, mely még a Hanza-szö-vetség idejéből való érdekes épület, roppant nagy dísz-teremmel, mely több ezer embert képes befogadni.
Éppen ottjártunkban népes czentrumpárti választó gyűlés volt ott, melyen a folyó év (1895.) tavaszán el-hunyt báró Schorlemer-Alst, a német kath. czentrumpárt vezére elnökölt.
Oly nyugodt hangulatu s csendes lefolyású választó gyűlést még nem láttam. A szónokok nem tüzelték ma-gukat mesterségesen a hangulatcsinálásba, a hallgatóság pedig nem hevült előre megrendelt tüntetésekben : mind-két fél higgadtan, de annál határozottabban kifejezte szavakban s helyeslésekben, hogy a német katholikusok sziklaszilárdan ragaszkodnak követeléseikhez és ezektől sem a császár, sem Bismarck kedveért nem tágítanak.
Ez az önérzetes, tudatos eltökéltség az egész Rajna-melléken észlelhető és ez adja magyarázatát annak a jelenségnek, hogy Kölnben s a rajnavidéki iparos s
gyá-ros vágyá-rosokban, sem a doktrinér liberalizmus, sem a szoczializmus nem képes lábrakapni, kivéve a westfáliai kőszénvidéket, hol a protestáns elemmel vegyes munkások többsége Lassale s Marx igéire esküszik.
Anvers.
Virágos kerthez hasonlít a környék, melyen vonatnnk végig robogott: oly gocdosan mivelt földet, mint déli Hollandiában s Belgiumban, csak Angliában lehet még találni, melyen a gabonanemüek mellett az iparnövények tulsulylyal birnak és a melyen a kedvező talajviszonyokat a gazdasági tudomány minden segédeszközével iparkodnak a fejlődés oly fokára emelni, mely hihetetlennek látszanék, ha a való eredmény nem igazolná.
Igy értünk el Rotterdamba, melyet egy félórára meglátogattunk és csodáltuk Amsterdaméhoz hasonló vasúti s hajós forgalmát, különösen pedig a közelében lévő csatornákon alkalmazott csapó- s forgó-hidakat, melyek vonat közeledtekor egyik partról a másikra ereszkednek, mint valami óriás csapó-ajtó, vagy pedig egyik partról a másikhoz vízszintes irányban forognak, mintha egy láthatatlanul felszolgáló inas vagy pinczér ménkű nagy tálczát nyújtana felénk, — hogy azután, mihelyt a vonat átrobogott rajtuk, ismét a magasba emelkedjenek, illetőleg oldalt visszaforduljanak, hogy a gőzhajók s egyéb vontató járómüvek szabad utat nyer-jenek a csatornákon.
Rosendael-nél elhagytuk Németalföld klasszikus
ta-RELIGIO. 147 laját és a nem kevésbbé hirneves belga földre léptünk,
mely a középkor óta is sokáig egy vala amazzal.
Esti hat órakor érkeztünk Anvers-be (olvasd : An-versz ; flamandul : Antverpen, s igy nevezi a német is) ; éppen jókor, hogy a város közepén át folyó Escaut (Scheide) folyam rakodó partján a hosszú utazásban megdermedt tagjainkat fölvillanyozzuk s szénporral telt tüdőnket terhétől megszabadítsuk az esténkint beálló dagálylyal együtt érkező friss tengeri szellőnél, amikor a folyó medre 13 méternyire mély vizzel telik meg és a legnagyobb tengerjáró hajók útnak indulnak, vagy a nyilt tengerről befutnak a tágas révbe.
Szinte honvágy szállt meg itt, mert a rakodó nagy-ban hasonlit a budapesti balparti rakodóhoz, felül a sétány, alul a hajók kikötő helyei. De bár ez utóbbiak nagyobbak, az Escaut hatalmasabb a Dunánál, a rakodás pedig óriási méretekben folyik, a sétány felső rakodó, itt Promenoir a neve, Magyarország székes fővárosában összehasonlíthatatlanul mozgalmasabb, színekben dúsabb s előkelőbb, mint Anvers-beu.
Öreg este lett, midőn elhagytuk a partot és annak nyüzsgő életét, testben lélekben fáradtan ugyan, de annál fogékonyabb hangulatban a szívhez szóló benyomások iránt. Utunk a székesegyház mellett vezetett, melynek remek gót stilü épülete, a nyílként (innen franczia n e v e : La flèche) égbe nyúló egyik tornya, míg a másik csonka, kiépítetlen maradt, mint egy kővé vált, még befejezetlen költői mü, egy végfutamaiban megszakadt isteni szim-fónia hatott lelkünkre, mint egy túlvilági kép szemünkre az ezüstös holdvilágban, mely mesterileg szép idomait, harmonikus méreteit, a parányiságba elvesző oszlopsorait
büvös-bájos fényével elárasztá.
Csodálattal eltelve állottunk meg a középkor ez építészeti remeke előtt, midőn az óraütés elhangzásával megszólalt a toronyban a harangzene, mely a koronás zsoltáros ismeretes dallamu dicshimnuszát adta elő föl-séges változatban : Laudate Dominum omnes gentes. . . . (Dicsérjétek az Urat minden nemzetek).
Néma meghatottsággal vonultunk szállónkba és másnap kora reggel első utunk a székesegyház belsejébe vezetett, melynek fönséges szépségét áhítattal csodáltuk, megtekintvén benne a rendesen zöld függönynyel letakart mestermüveket, mint Rubens-nek „Krisztus levételét a keresztről," Van Dyk s mások remekeit, valamint a tölgyfából mesterileg faragott szószéket.
A székesegyház mögött elterülő Place Verte-en áll Rubens szobra és nem messze innen, egy mellékutczában van Rubens gyönyörű szép lakóháza, melyben mindent ugy találtunk, amint a nagy mester életében volt. E ház s hagyományai a teljes Rubens-t képesek elénk vará-zsolni, amint mestermüveit alkotta és polgártársai köré-ben fejedelemként trónolt. Ez az a ház, melynek beren-dezését azóta a legnagyobb festőművészek mintául vették és sokan közölük annak mását építették maguknak.
Anvers templomai telve vannak a németalföldi mes-terek alkotásaival: a Szent-Pál egyház három oltárké-péhez és remek forgásu gyóntató-székeihez, valamint carrarai márványból faragott kálváriájához, Szent András templomának szószékéhez, mely Ádám s Évának a
para-dicsomból történt kiűzését ábrázolja, Szent-Jakab, bor-romei Szent-Károly s a Jezsuiták templomának nem kevésbbé drága műkincseihez a festők, szobrászok s műértők ép ugy zarándokolnak, mint a hivők megszám-lálhatatlan sokasága.
A képtárak, régiségtárak hasonló műkincsei, vala-mint dusgazdagságuk szinte nagy vonzóerőt gyakorolnak a művész- s műértő világban ; ezekhez méltón sorakozik az iparmuzeum, mely a szárazföld leginkább iparüző országának, Belgiumnak állandó tárlata.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁS.
Budapest, febr. 26. Le a bálványolikal! — Már egyszer figyelmeztettem Magyarország katho-likus értelmiségét a „Váczi Közlöny" kiválóan tanulságos tartalmára, mióta u j szerkesztő vette a lapot keze alá.
Jelenleg a lap élén egy vezérczikkely folyik, evvel a fel-irattal a homlokán : Le a bálványokkal! Nagy ember — s világismerettel van megírva ez a czikkely. Tanulságos magában, tanulságos a gongolkodásban, melyet az olva-sóban eszmetársulás utján kelt.
Mindjárt a czikkely kezdete a keresztény életphilo-sophia alapjaiba markol be. „A kereszténység, úgymond, a bálványozás elleni küzdelem. Első fellépése mindig e kiáltás: „Le a bálványokkal!" Ha következetes, nem tür ilyeneket sem vallási, sem társadalmi, sem politikai téren."
És valóban ! Mi a bálványozás ? Az igaz Isten el-hanyagolása s hamis istenek és istenkék kegyének haj-szolása, illetve egy emberi szenvedély kocsijába egy-egy hamis istenkének igavonóul befogása. A pantheiz-musnak a mindenség, a rationalizpantheiz-musnak az ész, a materializmusnak az anyag, az utilitarizmusnak a siker és haszon, az imperializmusnak az önkény, az atheiz-musnak és anarchiának ki-ki önmaga a bálványozott istene vagyis istenkéje. És igy sorba.
Hogyan emanczipáljuk Európa és benne Magyar-ország megkeresztelt, de többé-kevésbbé ily hamis istenek és istenkék imádására elfajult „felvilágosultjait" — a bálványozás rabigájából?
Erre felelve egy mai állapotainkban rendkívül fon-tos igazságra irányítja a „Váczi Közlöny" szerkesztője a közfigyelmet. Azt mondja vezérczikkelyében folytatólag :
„Mit ér a bálványt ledönteni ha tisztelője nem bír nélküle ellenni" ? Először a s z e l l e m i vakságnak kell megszűnnie, azután meg az zúzza szét a bálványt, a Ici előbb imádta."
Aranyos, örökbecsű igék. Oh bár csak valósággá válnának Magyarország felett. Térítsük vissza az embe-reket a keresztény kinyilatkoztatás világosságába ; verjük szét a szellemi vakság sötétség : et illuminabit omnia Christus, és az emberek maguk döntik le, apostoli királyi segitség nélkül, mely amúgy is már régóta kezdett el-maradozni. az idegen istenségeket, melyeket Isten és Krisztus helyett imádnak. A ki csak bírja szóval, vagy tollal, égbekiáltó mulasztást követ el, ha valamivel nem járul az elmékre ülepedett szellemi vakság meggyógyi-I tásához, az elmék keresztény felvilágosításához. A
nagyböjti körleveleknek és predikáczióknak mind a keresztény vallás nagy illuminácziójával, nagy meg-világításával vagyis apológiájával kellene foglalkoz-niok. Es azok a tömeges felolvasások országszerte a keresztény vallás isteni fenségéről és a kath. egyház páratlan létéről, melyeket ebben a lapban indítványoz-tunk s a melyeknek hire oly kellemes visszhangot kel-tének a derék „Társulati Közlöny "-nek a támogatása mellett, — hol késnek ez éji homályban ?
A történt iszonyú romboláshoz mérve az újjászü-letés előjeleinek nagyban kellene mutatkozniok. S apró forgolódásnál egyebet vajmi keveset látni. Rövid az idő ; a rombolás keltette élénkség l e j á r : tespedés fenyegeti a nagy küzdelem hevében kelt legszebb eltökéléseket elnyeléssel.
Isten, világok Istene segits ! A tespedésbe való visszahanyatlástól oltalmazz meg minket! ? ?
KATH. TEVÉKENYSÉG.
A íebr. 27-iki püspöki konferencziáról.
A konferencziát, mely délelőtti 10 órától délután fél 3-ig tartott, Vaszary Kolos bibornok hgprimás nyitotta meg rövid imádsággal.
A tanácskozáson a következő főpapok voltak jelen : Csúszka György kalocsai érsek, Mihályi Viktor balázs-falvi érsek, Zalka János, Bencle Imre, Bubics Zsigmond, Firczák Gyula, Szmrecsányi Pál, Vályi János, Rimely Károly, Meszlényi Gyula, Hornig Károly báró, Desstwffy Sándor, Steiner Fülöp, Szabó János püspökök és lehér Ipoly főapát, — a tanácskozmány jegyzője. Az üresedés-ben levő rozsnyói és pécsi püspökségek Szekeres János és Troli Ferencz káptalani helynökeik által voltak képvi-selve.
Távolmaradásukat kimentették : Schlauch Lőrincz bibornok, Samassa József érsek, Pável Mihály nagyváradi gör. kath. püspök, Lönhárt Ferencz erdélyi püspök, Hidassy Kornél szombathelyi püspök, Schuster Konstantin váczi püspök, Liviu András lugosi kápt. helytartó.
A tanácskozás tárgyát a kongrua és ciutonomia ügye, a kassai vértanuk boldoggá avatása, továbbá a püspöki karnak a müléniumon való részvétele, és a kath. tanitók kongresszusa képezte.
a) Az első kérdés, melylyel a konferenczia foglalko zott, a kongrua ügye volt, melyre vonatkozólag felolvas-ták a szent atyának egy levelét is, mely a püspöki kar további eljárásának irányát szabja meg. A pápa levele mutatja, hogy a szentszék szintén jóakaratú figyelemmel kiséri a kongrua rendezését.
Azután a herczegprimás előterjesztette ő felségének lassies miniszterhez intézett és ennek kapcsán a kép-viselőházban előadott levelét. Többen szóltak e kérdéshez, érdemleges határozatot azonban a püspöki kar nem hozott, miután sem a kormány konkrét' javaslatai, sem a hozzájárulás módozataira nézve a püspöki kar tájékozva nincs. A püspökök mindea irányban fentartják szabad elhatározásukat, de abban már most is teljesen egyet-értenek, hogy a kongrua kérdésének olyan megoldása,
mely ujabb korteseszközt adna a kormány kezébe az alsó papsággal szemben, semmi esetre sem mennek bele.
A kongrua mielőbbi rendezésére nézve a konferen-czia egy ujabb bizottságot küldött ki, melynek t a g j a i : Samassa József egri érsek vezetése alatt Szabó János szamosuj vári, Meszlényi Gyula szatmári, Steiner Fülöp székesfehérvári és Szmrecsányi Pál szepesi
püspök-b) A kath. autonómiával, mivel a kormány a hiva-talos akczió megindítását úgyis a jövő évre helyezte kilátásba, a püspöki kar ezúttal nem tartotta időszerűnek foglalkozni.
c) Egy másik lényeges tárgy volt, melyet Steiner Fülöp székesfejérvári püspök terjesztett elő a XYIII-ik századbeli három kassai vértanú boldoggá avatása tár-gyában. Erre vonatkozólag a magyar főrangú nők is kéréssel járultak a püspöki kar elé, melyben a vértanúságot szenvedett két jezsuita atya és egy eszter-gomi kanonok boldoggá avatását kérik. A püspöki kar megállapodott, hogy a szükséges előkészületek megté-telére felterjesztést fog tenni a szentszékhez. Ezzel kap-csolatban szóba került Árpádházi szent Margit kanoni-zácziója, miután azonban ez ideig Fraknói püspök ujabb adatok birtokába jutott a veszprémi püspökség okmány-tárában, és mivel ugyanezen kérdéssel a bollandisták is foglalkoznak^ a püspöki kar csak ezen kutatások befe-jeztével fog a szentté avatással foglalkozni.
d) A negyedik ügy a kath. tanitók millenáris kon-gresszusa volt. A püspöki kar a kongresszus terve ellen
észrevételt nem tesz s annak megtartásába beleegyezik.
A siker előmozditása és biztosítása végett a maga kebeléből Hornig Károly báró veszprémi püspököt kül-dötte ki azzal, hogy egy bizottságot alakítson, s melléje alelnökökül Palotay veszprémi és Komlóssy esztergomi kanonokot nevezte ki. A kongresszus ügyeit tehát a püspöki kar részéről Hornig püspök intézi. 0 lesz a kapocs a kath. tanitók kongresszusa és a püspöki kar között.
e) A konferenczia főtárgya Bánffy Dezső báró mi-niszterelnöknek a hgprimáshoz intézett átirata volt az ezredéves ünnepély tárgyában. Az átirathoz csatolva volt a milléniumi ünnep programmja. Bánffy báró levele csak-nem kizárólag szent István ünnepéről szól és felkéri a püspöki kart, hogy szent István napja az idén minél fé-nyesebben tartassék meg. A felszólaló főpapok közül töb-ben rosszalták azt, hogy bár a millénium már a küszöbön van, a kormány még ma sem tudja, mi lesz a végleges programm. Különben is az eddig ismeretes programm által előirt ünnepségekben igen csekély szerepet biztosítottak a főpapságnak. Elhatározta a püspöki kar, hogy a megálla-pított összes ünnepségekben részt vesznek. Az egész püs-pöki kar testüsetileg jelen meg május 3-án a Mátyás-templomban tartandó hálaadó isteni tiszteleten ; junius 5-én pedig, mikor a koronát a várból kihozzák, a püspöki kar a regnikoláris bizottsághoz a maga kebeléből két tagot küld ki, a kik szintén udvari fogaton kisérik a koronát;
a Mátyás templom főajtajában a püspöki kar teljes dísz-ben, infulával és pluviáléban testületileg fogadja a koro-nát. Junius 8-án, mikor a koronát a Mátyás-templomból az országgyűlésre viszik, a regnikoláris bizottsághoz szin-tén két püspök csatlakozik udvari fogaton, mig a többi
RELIGIO. 149 püspök tetszésszerinti fogaton kiséri. Hasonlóképpen
tör-ténik a koronának a várba való visszavitele is. Különö-sen hangsúlyozták a konferenczián, hogy a hgprimás, mint az ország legelső főméltósága, a szent korona kivé-telénél és visszahelyezésénél jelen legyen. Elhatározta továbbá a püspöki kar, hogy testületileg megjelenik a parlament díszgyülésén, s a maga részéről nagy fénynyel fogja megtartani a május 10-én országszerte rendezendő Te Deumokat.
Határozatba ment, hogy Szent István ünnepét kü-lönös fénynyel fogják az idén ünnepelni, azon testüle-tileg fognak megjelenni, s felkérik megjelenésre a királyt és as uralkó ház tagjait is. Ez irányban az intézkedések megtételére a herczegprimás kéretett fel.
Végül miután Bánffy átirata a pápának a milleni-umon való képviseltetését is szóvá tette, a konferenczia, e mennyiben erre szükség lenne, a közbenjárással a herczegprimást bizta meg.
Ezután még tudomásul vették ő szentségének mult évi november hó 8-áról keltezett rendelkezését és ezzel a konferenczia véget ért.