B u d a p e s t , márcz. 5. Ráfogások. —
Hogyis mondta csak Calvin ? . . . Calumniare audacter, s e m p e r aliquid h a e r e t ! Most is, hogy Sophiában Ferdi-nand fejedelem elkövette a világraszóló botrányt, a más vallású, kivált a zsidó lapok nem szűnnek meg csipkedni a pápaságot, hogy hát hol vannak azok a hires vatikáni villámok ; miért nem s ú j t j a a p á p a anathemával a hitárulásban r a j t a k a p o t t f e j e d e l m e t ? Gúnyos mosolylyal a j k a i
-kon m o n d o g a t j á k : lám, a pápa is fél, ő is csak enged az emberi t e k i n t e t e k n e k az Isten ügyeiben stb.
Ignotos fallunt, notis sunt derisui, vagyis az egyház ellenségeinek gondolatai tudatlanságok, állításai ráfogások és r á g a l m a k . Mindenki, a ki a k a t h . egyházat ismeri legyen katholikus, protestáns vagy zsidó, t u d h a t j a , h o g y a p á p á n a k a m e g t ö r t é n t esetben nem kellett Ferdinand fejedelmet kiközösítenie, mert ez ipso facto, a mint azt a bűnös cselekedetet a hit ellen elkövette, kiközösités alá esett. E z az u. n. e x c o m m u n i c a t o latae sententiae, me-lyet a b ü n t e t ő törvény maga mond ki a bűnös fölött, s mely a bűnöst azonnal t é n y l e g s ú j t j a , a mint bűnét elkö-vette. A szerencsétlen K o b u r g - K o h á r y herczeg t e h á t m á r tényleg ki van közösítve, őt nem kell még közösíteni. E z t n á l u n k katholikusoknál ugy szólván minden gyermek t u d j a , a ki alapos h i t o k t a t á s b a n részesült.
Névszerint való ünnepélyes kiközösités a p á p a ré-széről, de általában minden egyházi hatóság réré-széről, a l e g n a g y o b b r i t k a s á g o k közé tartozik, és nagy m e g f o n t o -lásával történik különösen annak a k ö r ü l m é n y n e k , vájjon kár, mely az ily rendkívüli következményekkel j á r ó kikö-zösítésből az illető közvetetlen és távolabbi környezetére h á r a m o l h a t i k , nem n a g y o b b - e mint a más tekintetben mutatkozó lelki h a s z o n ? Ily eset forog fenn Ferdinand fejedelem esetében. 0 t e h á t már ki van közösítve. H o g y nevét m i n t ilyen büntetéssel s ú j t o t t é t az egyház ki nem m o n d j a , ki nem hirdeti, szóval, hogy a p á p a a fejedel-met ért kiközösítésről a külső f o r u m előtt nem nyilatko-zik, az onnan van : 1. mert ez nem szokás, 2. mert nem szükséges, 3. m e r t B u l g á r i a katholikus p o l g á r a i r a nézve ez káros lenne.
Mert lássuk csak, mik lennének egy ünnepélyes?
névszerint való kiközösítésnek a k ö v e t k e z m é n y e i ?
Az igy s ú j t o t t nem tekintetnek e x c o m m u n i c a t o toleratus-nak, hanem vitandus lenne, vagyis a kath. hívek-nek a vele való minden érintkezéstől tartózkodniok kellene.
H a például valamely t e m p l o m b a belépne, a k k o r a miséző p a p n a k névszerint megnevezve kellene r ö g t ö n felszólítani az illetőt, h o g y távozzék, és ha ezt tenni vonakodnék, a misét a b b a kellene hagynia. Meg kellene szüntetni vele továbbá a híveknek minden összeköttetést, az együttlakást,
együttélést, együttétkezést stb. A k a t h . egyház oly hive, a ki e tilalom daczára az illetővel erkölcsileg érintkezni merne, kisebb kiközösités alá esnék.
Mind ebből j ó a k a r a t ú emher, aki a katkolikusokat hitök szerint kész h a g y n i élni, világosan b e l á t h a t j a azt, hogy a p á p a okosan, bölcsen és kegyesen cselekszik, midőn az e f a j t a excommunicatiót ez esetben igénybe venni nem a k a r j a . E s ha mégis valaki e miatt b á n t j a a pápát, j o g g a l lehet kérdezni, mi n a g y o b b b e n n e : a tudatlanság-e vagy a rossz a k a r a t ? ! ? ?
Szatmár. Kath. iskoláink revidiált tantervének sorsa. —
E czim alatt az itteni „Iskola" cz. folyóiratban a következő közérdekű, tájékoztató czikkely jelent m e g :
A nm. püspöki kar megvizsgáltatván a k a t h . is-kolák számára készült tantervet — ugy látszik — szük-ségesnek találta, hogy az abban megjelölt hiányok
pó-RELIGIO. 163 toltassanak, illetőleg a kérdéses tanterv, mielőtt a
gya-korlati életbe vitetnék a szakértők ujabb rostájára kerüljön.
A biboros herczegprimás nem is késett összehívni az egyházmegye kiváló szakférfiait egy ujabb tanács-kozásra. E tanácskozás lefolyásáról és eredményeiről szól az alábbi tudósítás, melyet kath. tanügyünk egyik kimagasló szakférfiától vagyunk szerencsések közölhetni.
Nekünk őszinte és igaz örömünk van, hogy az
„Iskola" álláspontja a tantervvel szemben helyesnek és jogosultnak bizonyult. De örömünk van azért is, hogy alkalmunk lesz a revidiált tantervnek további részleteit (polgári iskolák, képzők, felső leányisk.) meghányni-vetni, mielőtt azok végleg elfogadtatnának.
Ugyanazért ismételten kijelentjük, hogy ez irányban minden alapos és jogosult felszólalásnak szivesen nyitunk tért folyóiratunk hasábjain, ha az minden személyi irányzat nélkül, az irodalmi tisztesség határain belül marad.
Most pedig közöljük a részletes tudósitást.
Tisztelt Szerkesztő Ur
Oa is olyan, mint minden életrevaló szerkesztő : tudni akar mindent, a mi a nyilvánosság elé való, de közölni is óhajt mindent, a mit a tapintat nem zár el a köztudat elől, mert a szerkesztők olyanok, mint a reflek torok, melyek nem azért kapják a sugarakat, hogy ma-guknak tartsák meg hanem, hogy nyomban visszasugá-rozzák. S mert a szerkesztő maga nem láthat és nem hallhat mindent, neki a mások szemével is kell látnia és a mások halló érzékével is hallania. Azért megfog mindenkit, a kinek a révén valami érdekes tudnivalóról a fátyolt föllebbentheti. Igy j u t o t t a m én is ahhoz, hogy a biboros herczegprimás ő főmagasságától a kath. iskolák revidiált tarterv-javaslatának u j a b b reviziójára összehivott bizottsági ülésről önnek, Szerkesztő ur, az „Iskola, számára tudósitást küldjek. De ez nem elég a szerkesz-tőnek, hogy neki Írjunk valamit, hanem megtoldja le-velét azzal, hogy „mindjárt," mert a lap nagy zsarnok,
várni nem akar. Most ott vagyok tehát, hogy az egész napi ülésezésbe kifáradva és a nyugalomra rászolgálva is irnom kell. Az Isten mentsen meg minden jóravalót attól, hogy valamely jelentősebb utja előtt szerkesztővel találkozzék.
A székes fővárosba a fentjelzett czélból összehivott bizottság ülésez1) f. hó 3. napján a „kath. kör" helyi-ségében Komlóssy Ferencz, eszt. főtanfelügyelő mint a biboros herczegprimás megbízottja az ülés czélját jelező lendületes szavakkal megnyitván, részletesen ismertette a bizottsággal a magas helyekről a javaslatra tett észre-vételeket, melyeket nemcsak a tiszteletnél, hanem az ezen észrevételekben rejlő benső értéknél fogva is illő figye-lembe kell vennie.
A jelentős észrevételeknek jegyzékbevétele után a ') Tagjai : Fehér Manó, munkácsi egyh. m. g. sz. kanonok^
Petrovácz József, kalocsai tan. képző igazgató, Ember Károly, fő-városi tan. képző tanár és lapszerkesztő, Bertalan Vincze, eszterg.
tanfelügyelő tollnok, Mócsy Antal, kalocsai tank. igazgató, Erdődi János, kassai kép. igazgató, Dreissiger Ferencz, adai tanitó és Steinberger Ferencz.
bizottság két albizottságra oszlott, egyiknek2) „a nép-iskolai közigazgatásról," a másiknak 3) „a népiskolai tantervről" szóló javaslat reviziója jutván feladatul.
A bizvttságnak kényes és nehéz a munkája, nem-csak tárgyi okokból, hanem alanyi tekintetnél fogva is.
Nemcsak a tudomány roppant halmazából az elemi kép-zésre alkalmas anyagnak a paedagogia fényénél való kiválogatása és egymásba fűzése mellett világos csopor-tosítása nehezíti a munkát, hanem kímélettel kell lenni a közfelfogás és némileg az idő szentesitette gyakorlat iránt is. Sokféle a vélemény, sokféle a kritika, mert sokféle a perspektíva. Az egyik, amint széltében ismer-jük, csak a megcsontosodott, közkeletű nézetek világánál, a másik a megtisztult elmélet intensivebb fényénél ítéli meg a dolgokat. Sőt még a szakférfiak nézetei is sok-sok kérdésben elágazók. Minél több oldalról jövő beha-tás, a tudománynak minél több ágából kivillanó sugár érinti a lelket, a szerint alakul és módosul az elmében az ítélet. S a megjegeczesedett eltérő meggyőződéseket vajmi nehéz dolog egymáshoz simítani. Mindezek után nem lesz csoda, hogy ha a mostani munkálat, habár gondos revízión megy is keresztül, sem fogja minden-kinek a helyeslését kiérdemelni. S azért, ha az előbbi bizottságnak bőven kijutott a nyilvános kritika ütlegeiből, a mostani bizottság sem várhatja a pályanyertesek dia-dalkoszoruját.
De hát a közügy megérdemli, hogy mi is odaáll-junk a kritika kardcsapásai elé. Csak a kath. tanügyet sikerüljön egy lépéssel előbbre vinni.
Az albizottságok odaadással, legjobb meggyőződésűk szerint, de a közfelfogás lehető kíméletével teljesitik a revízió munkáját, gondosan összehordva a szükséges anyagot, szorosan megszabva a kereteket, a szövegezést is végezve a jelentősebb helyeken. De már az összes munkának szövegezésére a mostani ülésezés ideje nem elegendő. De ez nyugodtabb elmét is kíván. A vita iz-galmaitól felzaklatott lélek nem való a minden kicsi-ségre figyelmet fordító munkára. De meg az egyönte-tűség is azt kívánja, hogy — kellő felülvizsgálat mellett
— ugyanazon kezek végezzék a szövegezés munkáját.
A népiskolai hitoktatás tanterv javaslatát egy külön bizottság revidiálja. Az ezért való felelősség súlya tehát nem a mi lelkünket nyomja.
Nagyon természetes, hogy az egy heti ülésezésből nem j u t h a t idő a munkálat III. részének, a tanítókép-zőkről szóló javaslatnak átdolgozására. S igy a jelen alkalommal nem értékesíthetem az Önöktől, kartársaim-tól bekért szakvéleményeket. De hát „Servata valebunt."
Nekem az az elvem, hogy az ilyen alapvető munkát minél nyugodtabban és minél több szakember közremű-ködésével (habár csak közvetett is e közreműködés) kell megalkotni.
Isten áldja Önt ! Dr Steinberger Ferencz.
2) Tagjai : Fehér Manó, munkácsi egyh. m. g. sz. kanonok, Petrovácz József, kalocsai tan. kép. igazgató, Ember Károly, fővár, tan. kép. tanár és lapszerkesztő, Bertalan Vincze, eszterg. tan-felügy. tollnok.
3) Tagjai : Mócsy Antal, kalocsai tan. kép. igazgató, Erdődi János, kassai kép. igazg., Dreissiger Ferencz5 adai tanitó és Steinberger Ferencz.
T Á R C Z A .
A pápa h e l y z e t e s a garanczia-törvények.
(Társalgás Ollivier Emillel).
Crispi beszédje, melyet m. é. szept. 20-án a pápáról s a garanczia-törvényekről mondott, nagy hullámokat vert föl, melyek ez idő szerint, még nem csillapodtak le.
A ^Gaulois" egyik munkatársa kíváncsi volt Ollivier Emil véleményére, kinek kijelentéseit mi is közöljük. A császárság volt minisztere elérkezettnek tartja azt a pilla-natot, midőn a római kérdést újból felvetjük és tették által oldjuk meg.
Egyenesen azt t a r t j a szükségesnek, hogy egy idegent (nem olaszt) ültessenek a pápai trónra, ki Olaszországgal szemben egyáltalán nem fog kíméletet ismerni.
Mondanunk sem kell, hogy a volt államférfi szavait csak fentartással közöljük. Egyedül a pápa jogos biró annak meghatározásában, hogy miként szerezzen magának elégtételt. Azonban e nyilatkozatok, melyek egy a diplo-máczia finom nyelvezetéhez szokott és a kleríkalizmustól nagyon távol álló államférfiú szájából erednek, — az idők jelei.
„E törvény, — mondá a hires ember — a pápa személyét szentnek és sérthetetlennek mondja, néki kirá-lyokat megillető tiszteletet és oltalmat 5.225,000 lírányi
évi járadékot biztosit, meghagyja őt a Vatikáni, a Late-ran-i paloták s a Castel-Gandolfo-i villa békés birtokában, levelezésében, érintkezéseiben, hivatalának gyakorlásában, zsinatok és konklávék tartásában a legmesszebb menő szabadságot igéri. Elismeri, hogy a pápának joga van nemzetközi kiváltságokban részesülő követeket tartani udvarában, s a nagyobb javadalmakra szabadon kinevezni;
nem követeli, hogy a püspökök a király kezébe tegyék a hűségi esküt ; eltörli a hozzá való föllebezést (appellatio sicut ab abusu), a placetwnot, — s néhány javadalom ki-vételével — az exeqiiaturt is.
Azonban e garanczia törvények csak látszólag bizto-sítják a függetlenséget.
Először is nem örök időkre szólnak s el is veszthe-tek. A törvényhozás alkotta meg, a törvényhozás vissza
is vonhatja. Megszavazza a jobb oldal, — alkalmazza a baloldal, — s ki adhat biztosítékot az iránt, hogy a szélső bal nem fogja-e eltörülni? Vájjon nem maga Crispi jelentette-e ki, hogy eltörli, ha a klérus továbbra is
akadékoskodik ? Az a szabadság, melyet vissz i is lehet vonni, nem szabadság, s a parlamenti többségen alapuló függetlenség, bizony tulajdonképp csak függő viszony.
A parlament állhatatlansága, melyet a leggyakrab-ban szenvedély és rövidlátó számitás vezérel, oly nyilván való dolog, hogy az előre látó törvényhozók az alkot-mány alaptörvényeit kivették e rombolni kész kezek ural-ma alól.
S vájjon a pápa, midőn az egyházról van szó, keve-sebbel elégedjék meg az állami törvényhozónál, — s váj-jon, midőn maga az alkotmány sincs elegendőképp bizto-sítva, — hogyan lehetne a szellemi világ alkotmánya biztos alapokra fektetve ?
— Ugy gondolom, hogy Crispi beszédjében éppen azt mondta, hogy XIII. Leónak nagy szabadsága van Rómában.
— Hogy X I I I . Leo szabad volna? Hát a pápa csak azért pápa, hogy a Vatikánban elzárva legyen, hogy ott encyklikákat írjon, kis udvartartása és néhány svájezi testőre legyen, hogy éhen ne haljon, termeiben sétálhas-son, kertjében betegségeket szerezhessen és a péter-fillé-rekből éljen?
Nem, a pápának az a föladata, hogy nyilvános isteni tiszteletet tartson a fenséges hittitkok ünnepein az összes nemzetek pénzén épült templomban és azon négy bazili-kában, melynek ő mintegy plébánosa, Feladata, hogy a szent ünnepeken világos nappal a loggia-ról (erkély a Vatikánon) adja áldását urbi et orbi a térdeplő nép-tömegre.
Nos, vájjon betöltheti-e állása e kötelmeit? Vájjon nyitott ajtók mellett megjelenthetik-e szt. Péter templo-mában s a nép bocsátható-e szabadon a Confessio oltárá-hoz? Mutatkozhatik-e a loggia-n, mely folytonosan zárva van azóta, hogy a piemonti csapat a Porta pia-n rést ütött ?
XIII. Leo szerette volna ezt megtenni. Megválaszta-tása után első gondolata az volt, hogy a szokáshoz hiven, megmutatja magát a népnek.
„Nagyon tanácsos lesz e szándékáról lemondania, — mondta erre az olasz rendőrség ; mi nem vállaljuk ma-gunkra a felelősséget."
Minthogy a franczia követ, Baude, hasonlóképp nyi-latkozott, az u j pápa nem követhette szive sugallatát.
Hasonló vágyai támadtak a pápának némely szentté-avatás alkalmával :
„Erre még csak ne is gondoljon, — szólt ismét az olasz rendőrség, — s most már erélyesebb hangon ; mi nem kezeskedhetünk arról, hogy szent Péter temploma nem lesz-e zendülés színhelye."
Tehát a pápa — egyik legmagasztosabb működését még mindig zárt ajtók mögött kénytelen teljesíteni.
De még ez nem minden. A pápa nem csak pápa, de egyszersmind Róma püspöke is, s mint ilyennek köte-lessége volna a lateráni templomot ünnepélyesen, előirás szerint elfoglalni ; kötelessége, a mennyire elfoglaltsága megengedi, hivei között mentől gyakrabban megjelenni, közöttük járni-kelni, hogy hivei láthassák, kezét megcsó-kolhassák, áldásában részesülhessenek.
Nos, vájjon megengednék-e, hogy kíséretével ünne-pélyes körmenetben vonuljon a lateráni egyházba, hogy az Ur-napját fényesen megülje s hogy püspöki székváro-sának majd egyik majd másik részét meglátogassa ?
E kérdésekre is tények felelnek.
1881. év jul. 13-án átvitték IX. Pius pápa holt tete-mét a pápáknak a kanonok kápolnája mellett levő nyugvó-helyéről szent Lőrincz templomába, hol az elhunyt ön-maga készíttetett magának egy egyszerű síremléket. A szertartásnak fényes nappal kellett volna végbe mennie»
s a népet az összes templomok ajtójára szögezett invito sacro értesítette erről. Előrelátásból azonban mégis az éj óráit választják ki, s az u j hir csak titokban terjed. En-nek daczára a hivők serege egybegyűl, hogy megadja a
RELIGIO. 165 végtisztességet a sokáig uralkodott és az élet csapásait
hősi lélekkel eltűrt pápának. De ime, vad horda támadja meg szitkok és káromkodások között a menetet, mely erre szétoszlik.
Jelenleg Romában a pápának egy földi feljebbvalója van ; nos mihelyett valaki e pápa fölött áll, — a pápa nem lehet szabad.
* * *
Ezek után Ollivier Emil ur a következő igen szép vonásokkal ecsetelte XIII. Leo személyiségét :
„Azt tartják, hogy assissi-i szent Ferencz Jézus Krisztus szenvedésének sebhelyeit viselte testén. XIII.
Leo egész személyiségéről a pápaság kínteljes szenve-dése tükröződik le. Sovány, kiaszott, mintegy láztól égő testét felemészti az a sok aggodalom, mely minden oldal-ról körülveszi. Tekintete, — jóllehet élénk és tűztől lán-goló, — mégis, mintha fáradtan révedezne oly sok szo-morú esemény fölött, s mosolygó száján, melynek szögletei finoman futnak össze, olykor olykor a bánat és
szomorú-ság nyer kifejezést.
E bánatnak bizonyára nem az az oka, hogy fogoly, hogy guny tárgya, hogy folytonos veszélyek között él. A börtön, a számkivetés, a halál elrémithetik-e azt az aggas-tyánt ki nap-nap mellett térden állva imádkozik a feszület előtt ? De ha a test erőtlen is, annál erőteljesebb a szel-lem ; a pápa beszédje nem ismeri a hivatalos áradozásokat és üres frázisokat; a hiu czifraságokat és a siránkozást egyaránt megveti, himezés-hámozás nélkül mondja ki gon-dolatát, melynek nemessége az érzelmek visszatükröző
egyszerűségén, világossága pedig az eszmék átlátszóságán alapul.
XIII. Leo szenvedéseinek oka sokkal fenségesebb, mintsem a tisztán földi keservek érzete.
Mint határozott szellemnek tettre vágyó embernek az a leghőbb óhaja, hogy a pápaságot aranykalitkájából, melybe zárva van —- kiszabadítsa. De helyzete oly iszo-nyú, minden szándéka annyi nehézséggel, ellenvetéssel és veszélylyel találkozik, hogy a határozatlansággal járó tétlenségre van kárhoztatva, — kivévén, midőn többé-kevésbbé gyakorlati kérdésekben idegen nemzeteknek ad tanácsot.
Innen ered az a kinos szenvedés, melyet XIII. Leo arcza nem bir elpalástolni.
*
Azonban, miért ne hagyhatná el a pápa a Vati-k á n t ? Miért ne válhatna meg az olasz földtől megát-kozva ez országot?
— A pápának nem szabad ott hagyni Olaszorszá-got ; azon a földön kell maradnia, — de nem szabad a kibékülés oly nemét elfogadnia, mely őt megalázná s a melyre Fransziaországban talán, de németországban és egyébütt minden bizonynyal nemzeti egyházak szerve-zésével felelnének. A kérdés csak ez lehet : Mily állást kell Kómával szemben elfoglalnia?
Az olasz főpapok nagyobb része nem engesztel-hetetlen, bár kibékülni nem akarnak. Si vuole pazienza (csak türelem !) — ez a jelszavuk, vagy pedig Sustine dilatione Dei, — teszik még hozzá nagy lelki nyuga-lommal.
A harczias szellemű főpapok azonban nem tartják többé helyesnek ezt a tétlenséget, mely a felületes gond-dolkodók előtt, a csüggedés kezdetének, egy közeli megadás előhírnökének tűnik fel, a hivők seregét pedig bizalmatlansággal tölti el.
Az encyklikáknak és theoretikus protestáczióknak többé semmi eredményök ; csakis cselekvés elégiti ki a szellemeket, melyek ezt követelik és várják. Határozza el magát tettre a pápa, s a bizalom és bátorság rögtöu feltámad.
Ott van a szt Péter temploma, a helyett, hogy árván hagyja s csakis zárt ajtók mögött s meghivott közönség előtt jelenjék meg, nyissa meg a loggiát ; tartsa meg az Ur napját udvarának, kardinalisainak és
papjainak kíséretével nyilvánosan, látogassa meg a be-tegeket, jelenjék meg a Corsón díszkocsijában, j á r j a be Róma összes utczáit mint pápa, püspök és pap. Erre majd kitör a vihar, s majd meglátjuk, mit érnek a garanczia törvények, s hogy mennyire voitak előre látók ama nagy olaszok kiket Balbónak, Massimo d Azeglió-nak és Giobertinek hivtak, kik nem akarták elhinni, hogy a pápa és király akadálytalanul és méltóságoknak megfelelően lakhatnának egy városban, még akkor sem, ha a pápa világi hatalma teljesen megsemmisülne is,
A döntő pillanatokban az udvariasság vesztünket okozza; ha ellenállunk, megmentjük önmagunkat, vagy legalább becsületünket.
Mire vezetett az udvariasság ?
Ideje, hogy véget vessünk e megalázó gyengesség-nek. Az olasz pápákat nemzeti érzelmeik akadályozzák meg abban, hogy oly politikát folytassanak, melyben harcz és küzdelem rejlik, de a mely győzelemre is ve-zetne ; — v aj j o n továbbra is folytatni fogják-e a le-mondás politikáját, mely mindent koczkáztak ?
A katholikusok, kiknek hozzájárulása nélkül a pápa éhen halna, — a jövő konklávén a közjó nevében idegen pápát fognak kapni, kit nemzeti érzület nem fog akadályozni s a ki ép ezért habozás nélkül fölveszi az élet-halál harczot s felszabadítja a pápaságot.
I R O D A L O M .
= A Kéziigyesitö oktatásról. Két tanulmány. írták Kiss Jenő és Csurka István. A debreczeni Gönczy-egylet filléres füzetkéi III sorozatának 1. száma. Debreczen, 1896., 16 r. 172 1. Ára 80 fillér.
A mi hazánk és nemzetünk közjólétének előbbre vitelét czélozza, bárhonnan jöjjön, örömmel és tisztelettel fogadjuk : de megkívánjuk, hogy szerény legyen s ne be-széljen nekünk például „dogmákba merülő pergamen-színű papokról", mert akkor tüstént kisül, hogy a dogmákhoz nem ért. Sok jó dolog van e filléres kis könyvben, de van benne salak is Például a deductiv módszer iránt egé-szen érzéketlen. Szakembereink csak cum grano salis hasz-nálhatják.
— Megjelent Niedermayer Antal szegedi tanítóképző tanár szerkesztésében a csanádegyházmegyei hatóság jó-váhagyásával egy ima és énekeskönyv: „ChristkathO-l i s c h e s Gesang und Gebetbuch" czímme„ChristkathO-l, me„ChristkathO-lyben
valamennyi szükséges imádság s az egész egyházi évre szóló énekek foglaltatnak. A Yesperas (Psalmusok és Hym-nusok) két nyelven, németül és latinul. Terjedelme 34 nyomtatott ív, 541 oldal. Ára félbőrbe kötve 1 frt Etiam erga sacra.
Evvel kapcsolatosan egy „Melodienbuch." Nagy negyed, 113 oldal, kántorok számára s valamennyi ének orgonakiséretét tartalmazza, ugyanazon sorrendben, mint azok a „Christkatholisches Gesang und Gebetbuchban"
foglaltatnak. A kiséret alá minden éneknek első verse van nyomva. Jó tartalomjegyzékkel van ellátva, mely mindenütt utal a szövegkkönyvre. A kiséretek templomi stylben tartvák, a Vesperas, tehát a psalmusok és hym-nusok correct gregorián dallamok. Yégül csatolva vannak a „Missale Romanum" által előirt responsoriumok orgona-kíséretei. Ara fűzve 2 frt. Etiam erga sacra.
Megren-delhető szerzőnél Szegeden.
V E G Y E S E K .
= Hát itt van-e már az Antikrisztus r A felsőbb vidéki hivőnép, ajtatos kedélyénél fogva, azt hiszi erősen, hogy, amint megkezdődik az igaz hitről az Antikrisztus általi csábitás : utána nem sokára következik a világ vége, az utolsó Ítélet. Ennek hatása alatt álló S . . . a Simon r.
lakos, kiről mellesleg megjegyzendő, hogy 22 éves házas, s valamint ő, ugy neje is katholikus, beállít az
lakos, kiről mellesleg megjegyzendő, hogy 22 éves házas, s valamint ő, ugy neje is katholikus, beállít az