melylyel a pozsonyi kath. kör felavató ülését f . hó 13-án megnyitotta.*)
Mélyen tisztelt vendégeink! Nagyon tisztelt gyü-lekezet !
Pozsonyi polgártársaim akarata és bizalma az, a mely engem felbátorít, hogy mint a pozsonyi katholikus körnek ez időszerinti elnöke annak életbeléptetésénél közremüködhetem. Teszem ezt azon meggyőződéssel, hogy a kör életképessége nemsokára és szükségképpen oly változást fog előidézni az elnök személyében, a mely a kör czéljának és fényének megfelel. Ezen változás teljes mértékben ki fogja elégiteni óhajtásaimat, a melyek a kör politikai és társadalmi felvirágzása iránt nyilvá-nulnak. Hogy többi elvtársaimmal az eszmének úttörője lehettem, az engem teljesen kielégít, ugy, hogy személyes ambiczióm kielégítése többet nem kereshetne. (Halljuk 1 Halljuk !)
Katholikus kör, mélyen tisztelt gyülekezet, ez azt jelenti, hogy egy bizonyos határok közé szorított egyesület katholikus alapon.
Vannak sokan és többen saját táborunkhan is, a kik a katholikus körök eszméjét nem pártolják, még pedig a katholikus alapra és a katholikus jellegre való tekintetből nem. Ezen velünk ellentétes nézetekkel szem-ben kötelességemnek tartom, hogy már ez alkalommal is röviden nyilatkozzam a kath körök czélszerüsége és
azok szüksége iránt.
Politikai és társadalmi ellenfeleink azon nézetnek hódolnak, hogy a katholikus jelleg előtérbe helyezése az emberiségnek széttagolását jelenti azon a téren, a melyen mint bizonyos határok közé helyezett társadalom, hivatva volna a hazának és azzal szülővárosunknak érdekeit fel-karolni és annak boldogulásat felekezetekre való szét-szaggatás nélkül előmozdítani.
A katholikus jellegnek előtérbe helyezése nézetük szerint megakadályozza a társadalmi tekintetek érvényre jutliatását és annak egységét a többi felekezetek rovására
megzavarja.
Mély en tisztelt közönség ! Mily ellentmondás ez a fogalmakban és a jelzők meghatározásában.
*) Otocska KÁroly dr ügyvéd ur katholikus világi vezérfér-fíaink egyik legkiválóbbika. Szeréuysége a l a t t nagy bölcseség lakik, mely a mint ez a beszéd is m u t a t j a , theologiai szabatosság-gal tud beszélni s Magyarország katholikusainak jövő tevékeny-ségét az isteni gondviselés és kinyilatkoztatás keretében helyezi el. Igazi katholikus keresztény státusférfiui lélek.
Katholiczizmus és felekezetekre szakadás azok össze-férhetetlen fogalmak, mert katholikus az annyit jelent, mint közönséges és mint ilyen, felöleli a társadalomnak minden tagját, annak minden rétegét. Tehát bennünket katholikusokat a hitfelekezetiségek szétbontásával vádolni
— ez valósággal méltatlanság, ez a fogalmakban való ellentmondás.
Mi katholikusok éppen ellenkezőjét akarjuk annak, a mivel bennünket vádolnak, mert a mi határozott czé-lunk az egység és összhangzat létrehozása.
Ha mi katholikusok engedelmességgel viseltetünk az U r kinyilatkoztatott akarata iránt, akkor kötelességünk az életet is mindenben hitünk szerint berendezni. Ebből mi senkit ki nem zárunk, mindenkit szivesen fogadunk?
a ki el a k a r j a ismerni alattvalóságát az Ur kinyilatkozta-tott akarata irányában.
N e k ü n k katholikusoknak nincsenek különleges érde-keink, mi édes mindnyájunk érdekeit képviseljük, a kik-nek érdekei Istenhez való viszonyukban csak egységes alapon határozhatók meg.
Igaz, — mélyen tisztelt gyülekezet, — hogy ebben az életben ránk katholikusokra nézve az együttélés ne-hézsége sulyosodik. Ezen nene-hézségek elhárítása és az ellentéteknek kiegyenlítése a mi feladatunkat képezi, de csak annyiban, a mennyiben lehet. Mi a hazának enge-delmes fiai, de egyszersmind hitünknek tántorithatlan hivei akarunk lenni! Es ha hitbeli meggyőződésünk és az állam iránti kötelességünk összeütközése esetén választanunk kell, akkor a mi érdekeink javára nem kívánok egyebet a haza iránti szeretetből, mint éppen csak az igazságot ! Szabadok akarunk lenni Isten iránti engedelmességünk
gyakorlásában ! Mi nem akarunk senkit megakadályozni saját vallásos meggyőződése szabadságban, de igenis akar-juk, hogy az állam a maga tevékenységét a társadalmi téren az igazság törvénye szerint rendezze!
Követelnünk kell tehát istentiszteletünk elismerését a társadalom terén legalább annyiban, a mennyiben ró-lunk katholikusokról van szó! Ha az állam a többi fele-kezetek önkényéhez alkalmazkodva meg akarja tagadni, — jó, t e g y e ; de mi katholikusok mindig követelni fogjuk, hogy az állam ne intézze ügyeit a mi érdekeink ellenére !
És ezt könnyen fogja tehetni, hogy ha mindenkit meghagy egyéni szabadságában, meggyőződése szabad gyakorlásában. Ez az igazság, ez az Isten akarata, mely az örök élet felé vezet bennünket utunkban egyforma ke-gyekkel, egyenlő biztossággal.
Midőn tehát mi katholikusok egyesülünk, teszszük ezt az igazság jogánál fogva, és midőn hajlandók vagyunk elismerni mások jogát, szolgálunk azzal a békének, a melynek sok századon át számos áldozatot hoztunk. Ennél többet tenni hiterkölcsi pártütés nélkül nem lehet, tovább nem mehetünk.
Hogy mit szándékozunk tenni, mikép akarunk e részben eljárni, erre nézve alapszabályaink szolgálnak biztositékul és utmutatóul.
Mi akarjuk vallási érdekünk előmozditását a poli-tikai és társadalmi érintkezésben, a mely érintkezés azonban legyen mindig keresztény, legyen katholikus a szó valódi értelmében.
RELIGIO. 123 Munka, jámborság, tisztaság legyen az a talaj,
melyen minden ember, legyen az bármilyen állású, együtt működhetik és kell, bogy együtt működjék.
Ezek azon óhajok, melyek szivemet megtöltik, és a mely óhajokból következtetem, hogy katholikus körünk minden irányban meg fog felelni. Legyen ez a barát-ságnak és a kölcsönös megegyezésnek színhelye, de mindig keresztény alapon.
Most még egyet kérek, — azt is a lelkes pozsonyi nőktől. Körünk még csak csecsemőkorát éli, s mint ilyen, nagyon is reászorul a gyengéd bánásmódra. Kinél lehetne ezt inkább, mint önöknél keresni, mélyen tisztelt hölgyeim, s igy engedjék meg, hogy körünket az önök jóakaratába is ajánljam.
A pozsonyi katholikus kört ezennel megnyitom.
EGYHÁZI TUDÓSÍT ÁSOK.
Budapest, febr. 16. Papneveldéink reformáló s ár ól
— igen illetéktelen ember sok tarka-barkaságot beszélt össze a most folyó kultusbudget-vita alkalmából a kép-viselőházban. Papp Géza képviselő, a honatyák leg-piczinyebb alakja, ez a bátor férfiú, a ki a papnevelés szóbahozásával igyekezett hangulatot csinálni s a köz-figyelmet a szabadelvüség szennyeséről elterelni.
Az egyház legbensőbb autonom ügyei egyikével űzött ezt a visszaélést ezúttal a nagyváradi „Tiszántúl"
utasította legalaposabban rendre s azért laptársunknak erős fogásu visszautasításait annak e helyütt való
ismét-lése által országos tiltakozás magaslatára emeljük fel.
Néhány év óta, írja nagyváradi laptársunk, szokássá lett a magyar parlamentben a kultusz-budget tárgyalása alkalmával szóvá tenni a theologiai oktatás ügyét. Igaz ugyan, hogy a költségvetésben egy krajczár sincs felvéve a theologiai intézetek fenntartására vagy segélyezésére,
— az is igaz, hogy sem a parlamentnek, sem a minisz-ternek semmi beleszólása, semmi köze a theologiai ok-tatáshoz, de ez legkevésbbé sem akadályozza őket abban, hogy hozzá ne szólnának e dologhoz.
Azt gondoltuk, hogy a Miklós-Pulszky világra szóló botrányoknak hosszú s még kiegészítésre váró piszkos sorozata ezúttal annyira leköti a honatyák figyelmét, hogy nem lesz olyan nagy kedvük, mint máskor a re-formálásra. Csalódtunk. A kormánypárt megint szóba hozta azt. Ugy látszik, szeretné a ház figyelmét a bot-rányokról elterelni. Mert más czélja nem lehet e fel-szólalásnak. Ez pedig bajosan fog sikerülni.
A ház legkisebb embere beszélt tegnap a tárgyról.
Az eddig is tudtuk erről az apró emberkéről, hogy aránytalanul nagy az ő radikálizmusa, de azt nem tudtuk, hogy ilyen aránytalanul kevés a vágott dohánya. Mond-ják, hogy Báiiffy néha tőle is szokott tanácsot kérni, — ezért van néha viharos derültség a házban.
Az az első panasza ennek a nagy reformátornak hogy a theologiai tanárok kvalifikácziója sok helyütt nem elegendő. Vegyék tudomásul, hogy a theologiai tanári kar kvalifikácziója összehasonlíthatatlanul különb, mint például az országgyűlési képviselőké. E tanári karnak majd minden tagja doktori oklevelet szerzett
valamely hazai vagy külföldi egyetemen. Akinek dok-torátusa nincs, az tett legalább néhány rigorozumot ; négy évig tanult (nemcsak hallgatott!) az érettségi után felső tanintézetben; két-három nyelvet mindegyik beszél, ért még azonfelül más két-három nyelvet. — A törvény-hozói padokon pedig akárhány ember ül, aki a matúráig sem vitte.
Az a megjegyzése, hogy a theologusok nem állaná-nak a műveltségnek azon a nivóján, melyet minden müveit embertől megkövetelünk, — minden alapot nél-külöző otromba sértés, mely legjobban azt bélyegzi meg, aki azt elkövette.
Aki csak konyit is valamit a theologiához, annak tudnia kell, hogy a theologia csaknem minden tudomány-ággal a legszorosabb összefüggésben áll. Nem lehet jó theologus senki alapos bölcseleti, természettudományi, nyelvészeti, jogi és történelmi ismeretek nélkül. Nem csuda azért, hanem egészen természetes dolog, hogy a legszélesebb körű általános műveltséget éppen a theo-logia nyújtja. Lonovics, Haynald, Danielik, Ipolyi,
Schlauch ennek köszönik rendkívül általános képzettsé-g ü k e t ; ilyeneket pediképzettsé-g hiába keresünk a viláképzettsé-giak között-E g y theologus többet tanul a bölcselet-tudományból, mint az összes bölcsészethallgatók együttvéve. Pedig éppen a bölcselet-tudomány ismerete adja meg az u. n.
általános műveltséget. A közjogot ugyan külön nem tanulják a theologusok, de azért az egyházjogi előadások folyamán több közjogi ismeretet sajátíthatnak el, mint a mennyit a jogászok fele tényleg szerez magának.
Hogy a magyar történettudománynak legelső mű-velői egész a mai napig a papok közül kerültek ki, — köztudomásu dolog. Katona, Pray, Fejér, Horváth Mi-hály, Rómer, Ipolyi, Fraknói, Kranz, Bunyitay mind-nyájan az egyházi rendből kerültek ki s annak büszke-ségét képezik.
Általános műveltség dolgában legfeljebb egy osz-tály versenyezhet a theologusokkal, de ez is ujabb keletű és tudománya széles körű ugyan, de felületes : az újság-írók osztálya. Ámde ez az osztály ismereteit nem az
iskola padjain szerezte.
Nemzeti szempontból kifogást emelni a magyar papnöveldék ellen kvalifikálhatatlan bün és rut hálát-lanság. Nincs az országban olyan kultur-intézmény — az államiakat sem véve ki, — amely nagyobb és szebb eredményt tudna felmutatni, mint éppen a theologiai intézetek. Akárhány nem magyar ajkú ifjú végig j á r j a magyarországi tanintézetben a gymnáziumi nyolcz osztályt és nem tud magyarul semmit. Bekerül valamelyik pap-nevelő intézetbe és az első év végén már magyarul prédikál. Beszterczebánya, Szepes, Temesvár, Ungvár, Budapest, Nagy-Várad szemináriumai évenkint jelen-tékeny contingenssel járulnak a magyarosításhoz. Es megjegyzendő, ami ezt az eredményt a végtelenig fokozza, hogy ezek az ifjak, a kik a theologiai intézetből kike-rülnek, az ott szerzett ismereteket és szellemet terjesztik
a legjobb helyen, ahol az a legszebb gyümölcsöket termi, a nép között.
Ha akár a legkisebb követnek, akár a legnagyob-biknak egyik vagy másik intézet ellen kifogása van, ne
beszéljen általánosságban, hanem legyen bátorsága meg-nevezni azt és pedig nem ott, ahol hiába keres orvosságot, hanem az illetékes helyen.
A kath. theologiai intézetek körében törekednek czélszerü reformok után. Nem teszik titokban. Aki érdeklődik irántuk, nézzen utána a szakfolyóiratokban,
Róma, febr. 10. ítélet a bolgár fejedelem eljarása felett. —
Az „Osservatore Romano "-ban a következő nyilat-kozat jelent meg :
Olvasóink bizonyára észrevették, s a mint tudjuk, sokan figyelembe is vették a tartózkodást és hallgatást, me-lyet mi Boris herczegnek a szakadár görög egyházba való elpártolása ügyében követtünk.
Mi állhatatosan hallgattunk erről a dologról, mert mi mindig azt reméltük, hogy ez a botrány nem fog meg történhetni.
Mi ezt annál inkább vártuk, mert tudomással bir-tunk arról, hogy a szent atya mondhatni az atyai engedé-kenység végső határáig elment, kijelentve, hogy a latin rítusról a görögre való átmeneteit megengedné.
De a mint látszik, mindez nem volt elég. Es azért nekünk nem marad más hátra, mint hogy élénk sajnála-tunkat fejezzük ki egy atya és egy fejedelem viselkedése fölött, aki az ő egyháza ellen ilyen sértést követ el, a ki a pápának ekkora fájdalmat okoz s a ki népének s az egész katholikus világnak ekkora botrányt okoz, a mely nemcsak ritka, de egyenesen páratlan.
T A R C Z A.
A „Tanitsatok" cz. é s Kath. Hitszónoklati é s Hit-oktatási Folyóirat Czélja é s Munkatervezete.
(Vége.) Cj
A hitoktatás tere egy cseppel sem fog szűkebb lenni, mint a hitszónoklaté. E tekintetben nem igen tudom, melyiknek nyújtsak előnyt. A hitoktatás ezernyi sebből vérzik hazánkban, tizszerannyi sebből maga a haza és társadalmi életünk.
Szemináriumainkban még mindig mellékszerepet játszik ez a fontos kérdés és szakképzett egyének helyett oly tanárok töltik be a tanszékeket, kiknek a főtárgya alig van némi összeköttetésben a hitelemzéstannal. Nem csoda, ha az ifjú levita elhagyván a nevelőintézetet a sebtiben, majdnem az szaladt ki tollam alól, hogy a sehogysem elsajátított elveket sem tudja alkalmazni, sőt még az elemi iskolák tankönyveit sem ismeri. Az idősebb lelkipásztorok jobbára sporadice sajátítottak el egyes
methodikai és katechetikai ismereteket; természetes hit-oktatások is ennek megfelelő.
Nagyon helyén való fog tehát lenni, ha egy szak-folyóirat minduntalan tárgyalgatja a katechetika elméleti részét, a hitoktatástan fogalmát, a hitoktatói tiszt
betöl-té-ére szükséges szellemi és testi kellékeket, a jó
hit-I oktató mintaképét, a hitoktatás alanyát vagyis a gyer-j meket, növendéket, lelki sőt bizonyos tekintetben testi
tulajdonságaival egyetemben ; a hitelemzés anyagát, hitelem-zés mikénti kezelését ugy általában, mint különösen az egyes tantárgyakat (káté, biblia stb.) illetőleg, különösen pedig a hitélet gyakorlását, ezt a nagyon de nagyon háttérbe szorult részét a hitoktatástannak. Különös gondot kí-vánok fordítani az ifjúság között elharapózó vagy elharapóz-ható bűnök kiirtására és ezek között legelsősorban a nemzedé-kek legnagyobb rákfenéjére, a néma bűnre. Végre kidolgo-zott, hitoktató tanterveket is közölni fogok, sőt egyes.leczkék vagy fejezetek kidolgozott vázát sem fogom kihagyni folyóiratunkból.
Az elmondottakat azonban nem csupán a népiskolai hitoktatásra értem, hanem kivétel nélkül minden iskolára vagy felsőbb tanintézetre, mert, hála érte a Szent Szív-nek, manapság már lassacskán minden józanul gondol
kozó ember kezdi beismerni, hogy hittauitás nélkül az egyetemi polgár sem lehet el. Milyen sok a tenni való ezen a t é r e n ! Mennyi a hiány; milyen nehéz falakat kell megostromolni, hogy a rövidlátó tudomány a kate-kizmust bebocsássa a „múzsák csarnokai" közé. „Impor-tune, opportune" azon leszünk, hogy a hitoktatást folyton népszerűsítsük, javítsuk, a hol hiányzik, pótoljuk ; reámutassunk azokra a módozatokra, melyek szerint a papság beláttathatja a világi elemmel a hitoktatás szük-ségességét és áldozatkészségét megnyerhessék.
Ismét meg ismét vissza fogunk térni arra is, ho-gyan kellene, lehetne jobban felkarolni a hitoktatástant a
papneveldékben. Gyakorlati utasításokat fogunk közleni arra nézve, miképen képezheti ki magát legjobban a I hitoktató ; mire figyeljen kezdetben ; hogyan, miféle
! müvekből szerezze be könyvtárát. Nagy, igen nagy gondot szándékozom fordítani az Alföld nagy
mezővá-rosaira, ahol annyi a gyermek, ahol oly sokan nőnek fel a hit által megszeliditetlenül és bővebb anyagi eszközeik csupán romlásokra, nemzetünk romlására mű-ködnek közre.
Éber figyelemmel fogjuk kisérni a gyermekirodal-mat is, különösen sürgetvén a vallásos irányt és nevén megnevezvén az olyan könyveket, melyek a hitközönyös-ség mérgét terjesztik tova a gyermekvilágban. Ima-könyveinket, gyermekhitbuzgalmi iratainkat őrködő szem-mel kisérjük folytonosan, mert ezek mind leronthatják vagy gyarapíthatják azt, a mit a hitoktató vagy hit-tanár épitett.
Előszeretettel igyekszünk felkarolni egy eddig még nem eléggé, sőt egyáltalán nem tárgyalt részét a hit-tanári működésnek, azt t. i., midőn a hittanár mint-nevelő vagy tanulmányi felügyelő szerepel valamelyik I családban. Oh hiszen hazánk virágos kertjének a legszebb
kaméliáit és rózsáit ők gondozzák ; ők azok, akik ezreket tehetnek vallásosakká vagy vallástalanokká.
Foglalkozni szándékozunk a hitoktató társadalmi szereplésével is. Mennyi jót tehet ő i t t ; mily temérdek magot elszórhat, csak akarjon. Hogy ebbeli szerepét megkönnyítsük, tüzetesen tárgyalni szándékozunk a csa-ládi nevelés elveit, azét az édes, enyhe fészekét, ahol a kisdedek első szárnytollai nőnek ki, melyek fel az égbe.
RELIGIO. 125 de le a pokol felé is segíthetik őt. Az utczán, a
viskók-ban hány olyan gyermeket fog találni a bitoktató, aki soha nem részesült hittanitásban. Mit csináljunk ezekkel ?
Hát a börtönök, a szegényházak, kórházak stb. stb«
hitoktatását hogyan hagyhatnók figyelmen k i v ü l ? ! Hi-szen annyi de annyi itt a tenni való, hogy az ember jóformán azt sem tudja, hol kezdje meg a munkát.
Természetes dolog, hogy hitoktatásunk múltját, különös tekintettel hazánkra, itt sem fogjuk elhanya-golni; hiszen az elődök lelkesedése g y ú j t j a lángra az utódok szivét. A szakirodalmat hazánkban és külíöldön mindenfelé éber gonddal kisérjük dicsérve vagy korholva aszerint, amint megérdemlik.
Indítványok, hozzászólások kétségkívül ezen a téren is fognak lenni bőségesen és hogy az egészségtan a
hitoktatással is összefüggésben van, sőt még jobban és ezt sem h a g y h a t j u k figyelmen kivül, nagyon természetes.
Figyelemmel leszünk a hitoktatói állások betölté-sére, az u j állások szervezésére ; az egyes hitoktatók diadalaira, babérjaira, dicséretes buzgalmára, itt is foly-ton hangoztatván a z : „ Aemulamini !" jelszót.
Ezek nagyjából azok, amiket folyóiratunk hitok-tatástani munkatervébe felölelni szándékozom. Nagyjából, m o n d o m ; mert előre látom, h o g y : „Usus nos plura docebit "
d)
Ugy a hitszónoklati, mint ez utóbbi részt illetőleg még azt is szükségesnek látom megjegyezni, hogy készséggel gyámolit minden olyan vállalatot folyóiratunk, mely u j beszédeket, szakmüveket szándékozik kiadni, díjtalanul közölvén mindig az előfizetési felhívásokat és annyi esetben, ahány a mű teljes megjelentéig
szük-séges és amennyire helyünk megengedi,
Nem zárjuk ki az atticai sót sem, mert minden jó, tisztességes ötletet, élczet, szellemi carambolt olvashatnak tisztelt megrendelőink, sőt kérve kérünk mindenkit az ilyenek beküldésére. Hasonlót mondhatunk a legkisebb tapasztalatról, jó gondolatról, megjegyzésről, mely a nyilvánosságot érdekelheti és a közczélt szolgálja.
Hogy a katholikus világ, hazánk és magyar egy-házunk kimagasló eseményeit is meg kell röviden emlí-tenünk, kétségtelen.
Végül még csak egyet ! Midőn e sorok érdemtelen íróját Kegyelmes Főpásztora hitszónokká és hittanárrá kinevezte : egyúttal a földrajz tanításával is megbízta.
Eleinte nem nagy kedvet éreztem theologiai képzettségem folytán e tudományhoz ; későbben azonban, különösen
dr Márky Sándor ur középiskolák számára irt, két részből álló, iskolai földrajzának áttanulmányozása után egy óriási látkör nyílt meg előttem és míg egy-részről keservesen, szánalommal csügöttem az öt con-tinens vad pogányainak elijesztő süllyedtségén és erőt merítettem isteni Mesterünk magasztos tanainak hazám földén való minél szorgalmasabb hirdetésére ; másrészt soha sem léptem a beszédes térkép elé anélkül, hogy itt is amott is fel ne tűnt volna egy-egy dominikánus, jezsuita, trappista, szt. Ferenczes, lazarista stb. alakja, amint elvadult testvéreinket oktatta. Az emberi nem együvé tartózósága érzetének nincs egy-egy hatalmasabb
emeltyűje a földrajz és missiók tanulmányozásánál ; de hiszem, többet m o n d h a t o k : tudom, érzem a bitoktatás, prédikálás buzgóbb teljesitésére sincs jobb eszköz a mis-siók ügyének figyelemmel kisérésénél. A z é r t
elhatároz-tam, hogy folyóiratunk, ha röviden is, de folyton éber szemmel fogja kisérni a missió ügyet, egyrészt hogy a
„Docete!" hősies teljesítői bennünket folyton buzdítsanak és neveiket közöttünk is az érdemlett koszorú körithessse, másrészt, hogy eredménytelen munkájok közepett tanú-sított kitartásuk minket se engedjen elcsüggedni mostoha viszonyaink közepett.
Ezekben nyújtottam folyóiratunk vázlatos munka-tervezetét, nem azért, hogy száraz adathalmazokkal untassam tisztelt olvasómat, hanem hogy mintegy em-lékiratát tegyem le munkásságunknak, úgyszólván alap-törvényét, melytől eltérni nem szabad és általa tért nyissak mindenki előtt, aki hivatást, erőt érez magában tollal kezében szolgálni az örök igazságok magyar földön való hirdetésének ügyét.
Nem akarok senki rendjébe bele vágni ; és ugy vélem, nem is teszem, mert hittudományi folyóirataink számára óriási tér marad ; én csupán, a hittudományok egyik ágának, a gyakorlati résznek, a Lelkipásztorkodás-tannak egy galyacskáját metszem le, hogy azt elültetvén, ne a többi közé vegyülten tengődjék, hanem diszes sudárba szökkenvén, erőteljes fává legyen. Ezt tenni jó, szép dolog, ki merem mondani, kötelesség, mert összes theologizálásunk csak annyit ér, amennyiben betöltjük és pedig a fejlett tudományokhoz, művészetekhez, iparhoz, földműveléshez méltóan betöltjük isteni Mesterünknek ezt
Nem akarok senki rendjébe bele vágni ; és ugy vélem, nem is teszem, mert hittudományi folyóirataink számára óriási tér marad ; én csupán, a hittudományok egyik ágának, a gyakorlati résznek, a Lelkipásztorkodás-tannak egy galyacskáját metszem le, hogy azt elültetvén, ne a többi közé vegyülten tengődjék, hanem diszes sudárba szökkenvén, erőteljes fává legyen. Ezt tenni jó, szép dolog, ki merem mondani, kötelesség, mert összes theologizálásunk csak annyit ér, amennyiben betöltjük és pedig a fejlett tudományokhoz, művészetekhez, iparhoz, földműveléshez méltóan betöltjük isteni Mesterünknek ezt