Iuvenalia

Malalas egyik anectodája szerint, Theoderich-et uralkodása kezdetén felkereste egy senator özvegye, egy bizonyos Iuvenalia és arra kérte, hogy szabadítsa meg egy jogügylettől, ami már 30 éve húzódik közte és egy patricius között. Az uralkodó engedett a kérésnek és küldetett mindkettőjük advocatusáért, akiket utasított, hogy két napon belül egyezzenek meg és döntsenek az ügyben, ha erre nem kerül sor, fejüket veszi. A fenyegetés hatott. A jogtudósok két nap múltán döntésre jutottak. Az asszony hálája jeléül gyertyát gyújtott és Theoderich-hez fordult, hogy köszönetet mondjon, hiszen megszabadította a nyomasztó jogügylettől. Az uralkodót azonban továbbra is bosszantotta az ügy, ezért újra magához hívatta az advocatusokat, akiket előbb megrótt, mert harminc év alatt nem tudtak megoldani egy ügyet, amire aztán két nap alatt is képesek voltak, majd lefejeztette őket. Ezután visszatért Ravennába, ahol haláláig élt, uralma ezt követően unokájára szállt.⁸³⁵

Az előzőekben említett Variae levelekben láthattuk, hogy harminc év után elévült a korábbi tulajdonjog, ha a területfoglaló három évtizedig zavartalanul birtokolt egy területet. Cassiodorus ezt az Isonzó (489) átlépéséhez igazította. Kikötötte ugyanakkor, hogy a területet harminc éven belül visszaszerezheti korábbi tulajdonosa, hacsak a területfoglaló nem tud hiteles dokumentumot (pittacium) felmutatni.⁸³⁶ A Variae leveleiben előforduló pittaciumot a Codex Theodosianusban is megtaláljuk. A joggyűjtemény szerint az adóbeszedők nem adhatnak ki ellátmányt, amíg nem kapták meg a hiteles igénylést (pittacium authenticum) a katonaság actuariusaitól, azaz a pittacium azt a pillanatot örökítette meg, amikor az adó fejadaggá változott, tehát egy juttatássá, amit egy katona már elvégzett szolgálataiért kapott.⁸³⁷ Ilyen lehetett Itália is, amelyet Theoderich kapott fáradozásaiért:

„Zeno megjutalmazta Theoderichet szolgálataiért, patríciussá és consullá tette, sok pénzt adott neki, s így küldte Itália ellen. Theoderich megállapodást kötött vele

(pactuatus est), hogyha Odoacert legyőzi, fáradozása jutalmaképpen addig uralkodhat Odoacer helyén, amíg Zeno meg nem érkezik.”⁸³⁸

835 JOH. MAL. 15.10. (384).

836 C^ASSIOD. V^AR. 1.18.2.

837 CTH 7.4.11.

838 A^NON. V^AL. 10.49. „ Zeno itaque recompensans beneficiis Thodericum, quem fecit patricium et consulem, donans ei multum et mittens eum ad Italiam. Cui Theodericus pactuatus est, ut, si victus

Amikor Odoacer letaszította Romulus Augustulust, noha megölhette volna, inkább megkímélte életét, jövedelmet adott neki és övéivel együtt Campaniába, a Castellum Lucullanumba küldte, hogy szabad emberként éljen tovább.⁸³⁹ Romulus, akárcsak Theoderich, pittaciumot kapott, előbbi 476-os pittaciumát harminc év múltán éppen Theoderich erősítette meg.⁸⁴⁰ Az osztrogót uralkodó annyira fontosnak tartott a 30 éves szabály betartását,⁸⁴¹ hogy edictumaiban több helyütt is említi,⁸⁴² Az Edictum Theoderici kapcsán Lafferty figyelt fel arra, hogy a korábbiakhoz képest némileg módosított formában jelenik meg a rendelkezése,⁸⁴³ pedig éppen ezek az általa „jellegtelennek tűnő” módosítással igyekeztek a gótok megtartani Itáliát.

Önmagában már az edictum hossza is beszédes, hiszen csaknem kétszer hosszabb, mint a legutóbbi joggyűjteményben található elbitorlásról szóló bejegyzés.⁸⁴⁴ A 12. edictum szerint azt követően, hogy valaki harminc éven át zavartalanul birtokolt egy területet már semmiféle bírósági eljárást nem von maga után, sem magánszemély, sem az állam részéről. Volt azonban egy újítás. Az edictum szerint ugyanis a jelenlegi birtokos javára be kell számítani a korábbi, vagy az azt megelőző birtokos tulajdoni időtartamát is. Abban az esetben, ha valaki harminc éven belül megtámadta volna a birtokviszonyt, de még mielőtt egyezségre jutnának, kezdetét veszi a negyedik évtized, akkor mindenféle jogkövetkezmény nélkül automatikusan le kell zárni a felperes eljárását.

A jogalkotó hozzáteszi, hogy harminc évnek mindenképpen elegendőnek kell lennie bármilyen ügylet végigjárásához, ha megfelelő módon indították. Egy terület harminc év elteltével elidegeníthetetlenné vált.⁸⁴⁵ Az Edictum Theoderici egyik újítása abban rejlett, hogy az elődöket is fuisset Odoacar, pro merito laborum suorum loco eius, dum adveniret, tantum praeregnaret.” DE CER. 1.70 (R345) A győztesek jutalma a De Ceremoniisban is megjelenik éppen az actuarius kapcsán. Az

κτουάριος

ἀκούσαντι καὶ ξυμβαλλομένῳ μὲν τὸ τοῦ ὄρνιθος ἔργον, τὴν adja át a kocsiverseny győztesének jutalmát.

839 ANON. VAL. 8.37.

840 C^ASSIOD. V^AR. 3.35. „ex nostra ordinatione patricium Liberium tibi matrique tuae per pittacium constiterit deputasse, in suo robore debeat permanere, nec a quoquam metuas irrationabilem quaestionem, qui nostri beneficii possides firmitatem.” KRAUTSCHICK 1983, 75. Noha Krautschick Variae datálásáról készül munkájában kihagyta ennek a levélnek a keltezését, általánosságban elmondható, hogy a harmadik kötet 506 és 511 között kelt leveleket tartalmaz.

841 A 30 éves elévülési szabály szorosan kapcsolódik az invasióhoz, ami eredeti formájában a Codex Theodosianusban szerepel, lásd CTh 4.22.3.

842 EDICTUM THEOD. 10; 69.

843 LAFFERTY 2010, 99-100. A szerzőnek elkerülte a figyelmét, hogy az Edictum Theoderici – többek között – már az állam szót is tartalmazza az elidegeníthetetlenséggel kapcsolatban.

844 EDICTUM THEOD. 12. vö. NVAL. 35.13.

845 EDICTUM THEOD. 12.: „Qui per triginta annos quamlibet rem iugiter possidere fuerit adprobatus, neque publico neque privato nomine patiatur aliquam penitus quaestionem. Tali autem possessori etiam auctorum proauctorumque suorum tempora secundum legem proficere debere censemus : illud adiicientes ut si intra triginta annos mota lis fuerit, nec finita, superveniens conclusio XXX annorum eandem sine aliqua dubitatione consumat : quia cuivis satis credimus abundeque sufficere, intra XXX annos et actiones suas rite componere et eas publico iudicio vel privata definitione peragere ; ita ut

beleszámította ebbe az időszakba. Korabeli krónikáink félszeg megjegyzései Theoderich ezen próbálkozását örökítették meg. Ilyen volt Marcellinus 519 környékén keletkezett bejegyzése, mely arra utalt, hogy Odoacer maga is gót volt, de ez őrződött meg Ióannés Antiocheus azon megjegyzésében is, amely arról számol be, hogy Theoderich és az idős szkír megegyezett abban, hogy együtt uralják Itáliát.⁸⁴⁶

Az edictum ugyanakkor egy jelentőségteles záradékkal is rendelkezett: Az ősi törvényekkel összhangban a gyámság alatt élőkre nem alkalmazható az elbirtoklás. A ravennai udvarra a precedenst III. Valentinianus Novellája jelentette, ami Theodosiusra hivatkozva ugyanezt írta elő.⁸⁴⁷ Ennek tükrében már értelmezni tudjuk Malalas kusza beszámolóját, ami az osztrogótok itáliai uralkodásáról és egy krízishelyzet megoldásáról szól. A történetben burkoltam minden fontos információ megtalálható, legfőképpen az elbirtoklás harminc éves szabálya és a két advocatus halála. Amalasuntha 515-ben házasodott össze Eutharicusszal, aki egyesek szerint idősebb volt,⁸⁴⁸ míg mások, így a Konstantinápolyban alkotó Iordanes szerint igen fiatalnak (iuvenili aetate prudentia) számított.⁸⁴⁹ Az asszonynak hamarosan két gyermeke is született a fiatal férfitől, Athalarich és Matasuntha. Négy évig senkit sem zavart a „roppant durva és katolikus vallással szemben ellenséges”⁸⁵⁰ Eutharicus, ám miután 519-ben Iustinus fiává fogadta és consullá tette minden megváltozott. Az asszony már nem csupán egy gót herceg, de egy senator feleségévé vált, korai halála után pedig özvegyévé. Talán nem mellékes, hogy Tacitus szerint a Iuvenalia ünnepén mindenki korra, nemre való tekintet nélkül színpadra állhatott, hogy megcsillantsa latin vagy görög tudását,⁸⁵¹ márpedig a iuvenilis özvegye mindkét nyelvet kitűnően beszélte és a művészeteket sem vetette meg.⁸⁵² Egy forrásunk sem beszél Eutharicus halálának okáról és pontos idejéről, talán a Anonymus által is említett vallási összecsapások idején vesztette életét, hiszen az Epistula Severini circa pupillarem aetatem privilegia antiquis vel novellis legibus concessa serventur, vel circa eos, qui ex quo competere poterant, post vicesimum et quintum annum intra tricesimum suas legibus proposuerint actiones. Cui casui quinquennii beneficium novella lege probamus adiectum.” A későbbiekben Iustinianus kormányzata Theoderich saját fegyverét fordítja az osztrogótok ellen, hiszen a rendelkezés egyik kitétele éppen az, hogy a gyámság alatt élőkre a rendelkezés nem vonatkozik. Erről részletesebben a következő fejezetben lesz szó.

846 M^ARC. C^OM. 476.2., I. A^NTIOCHFR. 238.

847 „Sane sicut non coeptam intra tricennium quamlibet causam vetuimus incohari, ita quae contestate litis sumpsit exordium, excepto privilegio pupilaris aetatis, quod divae memoriae patris nostri Theodosii lege concessum est, intra eadem coeperat, contestata lis fuerit. Cui si is causus eveniat, emenso hoc tricennio, quod statutum est, aliud quinquennium prorogamus, intra quod debent negotia universa consumi”

848 C^ASSIOD. V^AR. 8.1.3.

849 JORD. GET. 298.

850 ANON. VAL. 14.80.

851 TACITUS ANN. 14.15. A római ifjúság ünnepét Nero (más néven Germanicus!) annak emlékére alapította, hogy férfikorba lépett és első ízben borotválkozott meg.

852 C^ASSIOD. V^AR. 11.1.6.

története sem mentes a halálesetektől. Erre utal, hogy Malalas történetében az özvegy asszony gyertyát gyújtott és hálát adott Theoderich-nek, miután az uralkodó megoldotta az asszony problémáját. Férje halála után Amalasuntha gyertyát gyújtott, apjához fordult és várta, hogy gyermeke uralkodását jóváhagyja. Ebben a formában nyerhet értelmet Prokopios Periklés-allúziója is, hiszen az athéni államférfi is jól, s kifogástalanul vezette az államot, s csak azt követően vált az állam első polgárává és bitorlójává, hogy társa, Ephialtés, egy évvel a háború kitörése előtt (i. e.

461) politikai gyilkosság áldozata lett.⁸⁵³ A Konstantinápoly és Ravenna közötti casus belli tehát nem Theodahad későbbi tevékenységéből, hanem a császár által kijelölt örökös megöléséből fakad.

Theoderich szerencsés évei 519-ben véget értek, de számára és lánya számára az Athalarich feletti gyámság mentőövet jelentett. Theoderich ugyan uralkodott, de a görög szemében immár tyrannos volt, akárcsak Periklés.

Malalas történetében az uralkodó végzett két advocatusszal is, mert harminc évig képtelenek voltak megoldást találni az asszony jogi (helyesebben öröklésjogi) problémájára, de szorult helyzetükben napokon belül előálltak a megoldással. Jól ismerjük ezt a két személyt, egyikük Boëthius, másikuk pedig apósa, Symmachus. A korábbi fejezetekhez hasonlóan azonosításukat ismét a források túlzott eltérései magyarázzák. Boëthius esete egyértelmű, hiszen kivégzése évében ő töltötte be a magister officiorumi tisztséget, ez pedig magában hordozza közvetlen érintettségét. Az Edictum Theoderici szerkesztése ugyanis a scriniához tartozott, ezt azonban a Variae tágabb értelmezésben használja, mindenféle hivatali adminisztrációra. Az udvarban a magister officiorum állt valamennyi hivatal felett lévén, hogy ő maga nem rendelkezett saját adminisztrációval. Kezében összpontosultak a legfontosabb méltóságok, ő felelt a provinciális kormányzókért, valamint ő nevezte ki a városi vezetőket, hozzá tartoztak a fontosabb követjárások.

Számos előjoggal rendelkezett, például egyetlen provincia kormányzóját sem iktathatták hivatalába, amíg bele nem egyezett, sőt megvétózhatta a kinevezéseket, de a fontosabb törvénykezés is hozzá tartozott. Ióannés Lydos a tisztség kapcsán megjegyzi, hogy az egész államszervezet sorsa a magister officiorum akaratától függött, befolyása döntő lehetett egyes krízishelyzetekben.⁸⁵⁴ De az udvar fegyelmi ügyei is hozzá tartoztak, így eshetett meg, hogy Boëthius Albinus védelmére kelt, hiszen ő vezette a senatort az uralkodó elé.⁸⁵⁵ Symmachus kivégzése pillanatában a senatus vezetője volt. Érintettségét a Chronicon Paschale fedi fel, a krónika összeállítója ugyanis maga is elmeséli az özvegy asszony történetét, ezt azonban némileg más adatokkal teszi. Ezek közül a legbeszédesebb, hogy a bejegyzés Symmachus (cos. 485) consuli

853 PLUT. PER. 10-11.

854 N^OT. D^IGN. O^CC. 10.,C^ASSIOD. V^AR. 6.6., L^YDUS M^AG. 3.62.3.

855 A^NON. V^AL. 14.85-86.

évére helyezi és nem 30 éves pereskedésről beszél, hanem csak háromról.⁸⁵⁶ A különböző történeti szálak így egybeforrnak, és új értelmet nyernek.

A kutatás az Ordo generis Cassiodororum alapján arra helyezkedett, hogy Boëthius és Symmachus az Anicius családhoz tartozott és az Ordo miatt már Cassiodorust is ebbe a családba sorolták. A korábbi fejezetekben szisztematikusan feltérképeztem az Anicius családot, a római Aniciusok tárgyalása esetében pedig láthattuk, hogy meddig terjednek a család határai. Az Ordo valójában a vezető rómaiak ravennai udvarában betöltött hierarchiáját vázolja, amit Cassiodorus szóhasználata árul el. Symmachust filozófusnak (vir philosophus) nevezi, Boëthiust szónoknak (orator), magát pedig igen művelt férfinak (vir eruditissimus) nevezi. Ez utóbbi kifejezés azon túl, hogy egyértelmű felsőbbrendűséget fejez ki, csak egyetlen alkalommal fordul elő a teljes Cassiodorus korpuszban. De erre utal az is, hogy Cassiodorus Lélekről írt értekezésében meglehetősen megvetően ír feltételezett rokonáról. A “Hogyan ismerd fel a rossz embert” c.

fejezetének első mondata mindjárt azzal a felütéssel kezd, hogy az igaz hit nélkül az ember legalább olyan nyomorúságos, mint a filozófusok, akik a Szentírás helyett az emberi hibákban bíznak.⁸⁵⁷ Már ennek alapján is gyanítható, hogy a szerző elsősorban nem rokoni kapcsolatként tekint Symmachusra és Boëthiusra, hanem inkább az állam élén álló vezető tisztségviselők fejlődését szemlélteti az elnevezésekkel, annál is inkább, mert Boëthius magister officiorum helyét, kivégzése után, éppen Cassiodorus vette át. Ő pedig már elődeivel szemben túlélte valamennyi gót uralkodót, Konstantinápolyban pedig megírta a Variaet.⁸⁵⁸ Theoderich pedig, unokája gyámjaként uralkodhatott tovább, amit Konstantinápolynak is tiszteletben kellett tartania, hiszen az ősök (Theodosius és Valentinianus) törvényei ezt irányozták elő.

856 CHRON. PASCH. 485.

857 CASS. DE ANIMA 12.1. "Omnes igitur animae sine recta fide teterrimae sunt, ut philosophorum quae non creatoris legem sed humanum potius sequuntur errorem"

858 Noha szerkezeti elemzésére nem került sor, az előző oldalakon talált összefüggések ismeretében hajlok arra, hogy a Variae-t ne hivatali levélgyűjteményként értelmezzem, hanem egy olyan királytükörként, ami valós eseményeket keresztül, levélformában, a klasszikus 12 kötetes felépítést követve magyarázza azt, hogy hogyan is kellene uralkodnia az osztrogót uralkodónak. A szerző következetesen beszélt a harminc éves elévülésről, hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a törvények betartásának fontosságát. A csonka, csak falakkal rendelkező zsinagóga új teteje, amely nem nyúlhat túl a régi határain túl minden bizonnyal egy utalás a sirmiumi háborúra, amely során az osztrogótok visszaállították az eredeti határokat. De erre jutunk abban az esetben is, ha végiggondoljuk Anastasius flottájának 506-os itáliai fosztogatását is, amire harminc évvel Romulus Augustulus eltávolítása után került sor. A sirmiumi háborúról részletesen: P^ROSTKO-P^ROSTYŃSKI 1994, 215-246.