A megegyezés

Ahogyan 455-ben és 457-ben, a keletrómai kormányzat most sem szólt bele a nyugatrómai uralkodó megválasztásába, de egyáltalán nem azért, mert Ricimer magister militum megfelelt volna bárkinek is a konstantinápolyi udvarban.⁶¹⁹ Valójában I. Leo is kritikus helyzetben volt, hiszen elődjéhez képest őt már semmi sem kötötte a Theodosius-dinasztiához, miközben Aspar magister militum gyámkodását,⁶²⁰ akárcsak elődjének, úgy neki is el kellett tűrnie, noha ezt egyre nehezebben viselte. Konstantinápoly számára a prioritást így továbbra is Licinia Eudoxia és

615 lásd MEROBAUD. CARM. 1-2., Gyermekhalandóságra: HARLOW-LAURENCE 2001, 8-10.

616 P^RISC. F^R. 36.1.

617 Datálásra HYD. CHRON. 195 (200).

618 PRISC. FR. 36.2 = I. ANTIOCHFR. 226, BLOCKLEY 1983, 394, 145. lj., MARCELLINUS 461.

619 CIL 13.2363 vö. CIL 13.2359. A Lugdunumban előkerült felirat, ami csak I. Leo nevét tartalmazza világosan mutatja, hogy Keleten egyáltalán nem fogadták el sem Ricimert, mert az általa megválasztott uralkodókat.

620 D^E C^ER. 1.91 (R412-416) vö. M^ARC. C^OM. 471 “Aspar primus patriciorum”. Aspar és I. Leo kapcsolatának legszebb példáját a De Ceremoniis szolgáltatja, amely megőrizte a császár beiktatási ünnepségének részleteit. 457. február 9-én Konstantinápoly Hebdomonnak nevezett külvárosában a sereg közfelkiáltással megválasztotta Leót, aki ezt követően egy hosszú menetben vonul a külvárosból a palota irányába. Miután a palotában felöltötte a császári díszruhát, a császár felszállt egy fogatra, hogy a menet következő részét teljesítse. A kocsin azonban nem egyedül volt. Csatlakozott hozzá – Marcellinus szerint – az “első patricius”, Aspar, aki kezet csókolt a császárnak. Amikor a fogat elérte a Constantinus forumát, Leo leszállt, hogy köszöntse a senatust és a városi praefectust, mielőtt felajánlja neki az arany koronát (modiolus) a senatus vezetője, aki ugyancsak Aspar volt. Az ünnepség ezt követően a forumon, a Hippodromban és a palotában folytatódott, mindenhol kölcsönös közfelkiáltásokkal. Az ünnepség során Aspar egy pillanatra sem távolodott el Leótól.

Placidia kiadatása jelentette. 461 nyarától Leo aktív diplomáciára kényszerült, miközben Ricimer nyugaton továbbra is folytatta önálló politikáját. Maiorianus halála után előbb elüldözte Maiorianus egyik hadvezérét, Marcellinust,⁶²¹ majd követeket küldött Geiserich-hez és figyelmeztette a korábbi megállapodások betartására, továbbá Valentinianus leszármazottainak elengedését kérte, hiába. A vandálok továbbra is rendszeresen, és egyre hevesebben pusztították Szicília és Dél-Itália partvidékét.

Ricimer 461 novemberében, megunva Konstantinápoly tehetetlenségét, ismét kezébe vette a kezdeményezést és Libius Severust helyezte a nyugati birodalom élére, amit Leo természetesen nem fogadott el. Priskos szerint Geiserich Itália elleni támadásai egyre intenzívebbé váltak, mert a vandál királynak is megvolt a jelöltje a nyugati birodalomrész vezetésére Olybrius személyében.⁶²²

Ez az első alkalom, hogy a birodalom nyugati része feletti hatalmi igényeket nem Gaudentiusra vagy Hunerich Eudociával kötött házasságával igazolja Geiserich. Priskos 38.

töredékében az interregnum alatti hatalmi taktikázást mutatja, azonban figyelembe kell venni, hogy a szerző 461 novemberénél egy lényegesen tágabb időintervallumot tekint uralkodó nélküli állapotnak, hiszen a konstantinápolyi udvarban Libius Severus megválasztását nem ismerték el.

Priskos “interregnuma” így túlmutat 461 novemberén. Ebbe a tágabb idősávba már illeszkedik Hydatius leírása, aki szerint Licinia Eudoxia szabadon bocsátása 462-ben történt, lányaival kapcsolatban pedig a házasságkötések tényét rögzíti.⁶²³

Prokopios Anthemius 467-es megválasztása kapcsán jelzi, hogy Geiserich “továbbra is”

(καίτοι) kérte és követelte, hogy Olybrius legyen a nyugati uralkodó.⁶²⁴ Mivel a vandál uralkodó nemcsak Libius Severust, hanem Anthemiust sem ismerte el, feltételezhetően a 462-ben végül bekövetkező szabadon bocsátás feltétele az lehetett, hogy Placidia leendő férje lesz a Nyugatrómai Birodalom uralkodója. Olybrius személye egy kompromisszumos megállapodás eredménye lehetett. Az egyik leggazdagabb római arisztokrata család sarjaként még gyermekkorában Afrikába került anyjával és nagyanyjával. Elképzelhető, hogy a 442-es területcserét előirányzó megállapodás

621 PRISC. FR. 38, BLOCKLEY 1983, 394, lj. 147. Marcellinus a dalmatiai csapatok katonai parancsnoka volt, aki azt követően lázadt fel III. Valentinianus ellen, hogy a császár megölte barátját Aëtiust.

Maiorianusnak (457-461) mindenesetre hűséget fogadott, aki el is küldte Szicíliába, hogy védje a szigetet a vandálok ellen. Priskos szerint Maiorianus halála után Ricimer megnyerte magának Marcellinus osztrogót követőit, akik serege magját alkották. A történetíró szerint ugyanis a hadvezér nem vetekedhetett Ricimer gazdagságával, ezért inkább elhagyta elhagyta Szicíliát és minden bizonnyal visszatért Dalmatiába.

622 PRISC. FR. 38.1, BLOCKLEY 1983, 395, lj. 149.

623 PRISC. FR. 38.1. vö. PROCOP. DE BELLIS. 3.6.6. = PRISC. FR. 53.3., HYD. CHRON. 211 (216). Hydatius pontatlanul adja meg a házastársakat, Hunerich helyett ugyanis Geiserich másik fiát, Gentót jelöli III.

Valentinianus egyik lányának házastársaként, míg másik lányát férjének Olybrius jelöli meg.

624 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 3.6.6.

előestéjén vagyonukat Konstantinápolyba menekítették, erre utalhat a konstantinápolyi Olybrius körzet elnevezése.⁶²⁵ A keletrómai tárgyalófél most is Aspar lehetett. Geiserich-nek vállalnia kellett, hogy félreállítja Gaudentiust.⁶²⁶ Olybrius nyugatrómai császárrá történő kinevezése azonban még 467-ben sem történt meg, ráadásul ezt az információt is csak a lehető legkésőbb közölték Geiserich-kel. Priskos beszámolója szerint az itáliai portyázások valódi indoka nem is abban rejlett, hogy Olybrius nem lett császár, hanem abban, hogy Geiserich nem kapta meg Valentinianus és Aëtius után az örökséget, az előbbiét Eudocia miatt, aki fiának felesége lett, a másikat pedig Aëtius fia, Gaudentius miatt, aki vele élt.⁶²⁷ Geiserich tehát a Konstantinápollyal kötött megállapodás keretein belül lemondott Gaudentius jegyességéről és az ezzel járó biztos előnyökről, cserébe azt kérte, hogy a férj legyen a következő uralkodó. Ezzel a megállapodással Geiserich úgy érezhette, hogy befolyási körzete egyre csak nő, miközben a keletrómai kormányzat is jól járt, hiszen Valentinianus utódainak érdekeit is megóvta.

Figyelemre méltó, hogy a vandálok elleni tényleges mozgósításra csak azt követően került sor, hogy Valentinianus utódai 462-ben Konstantinápolyba kerültek. A császár követek útján közölte a vandál uralkodóval, hogy nem Olybrius, hanem Anthemius lett a nyugati részek ura, Geiserich a keleti területeket kezdte fosztogatni.⁶²⁸ Anthemius 467-es kinevezése a nyugati részek élére összhangban állt a vandálok elleni katonai akció előkészületeivel. Ez azzal kezdődött, hogy a konstantinápolyi követ, Phylarchus kerülővel érkezett a vandál udvarba. Előbb ugyanis Dalmatiába ment, ahol a császár oldalára állította Maiorianus egykori hadvezérét, Marcellinust, majd a vandál uralkodó udvara felé vette az irányt. Hydatius szerint Marcellinus 464 végén már ismét Szicíliát védte a vandál betörésekkel szemben.⁶²⁹ Geiserich udvarában azonban sikertelennek bizonyultak a tárgyalások, mert Geiserich még mindig Valentinianus és Aëtius tulajdonát követelte.⁶³⁰ Úgy gondolta ugyanis, hogy fia Eudociával kötött házassága miatt még mindig igényt tarthat a birodalom nyugati felére.⁶³¹

Miután Phylarchus közölte Geiserich-kel, hogy a császár Anthemiust helyezte a nyugati

625 Olybrius körzetéről: MAGDALINO 2001, 58-59.

626 Akár úgy, hogy felbontja az eljegyzést, de akár úgy is, hogy megöli, bár erre csak utalhattak. Az eltűnt jegyes/házastárs tűnik a legjobb megoldásnak. A római jog szerint a jegyes/férj eltűnése esetén a házastárs egy idő után újraházasodhatott.

627 P^RISC. F^R. 38.2. = I. A^{NTIOCH FR}. 227. vö. P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 3.6.6. = P^RISC. F^R. 53.3. B^LOCKLEY 1983, 395, lj. 151.

628 PROCOP. DE BELLIS. 3.6.22-24 vö. PRISC. FR. 39.

629 HYD. CHRON. 223 (227).

630 PRISC. FR. 39 vö. OOST 1968, 307. Ezzel szemben Oost valamilyen keleti területre gondol, ami III.

Valentinianus örökölhetett.

631 O^OST 1968, 307. Ezzel szemben Oost valamilyen keleti területre gondol, ami III. Valentinianus örökölhetett.

részek élére, világossá vált a vandál uralkodó számára, hogy Olybrius megválasztására irányuló próbálkozásai megfeneklettek, ezért keleten Illyriát, a Peloponnésos nagy részét és a görög szigetvilágot vette célba, amelyet Prokopios szerint felváltva fosztogatott.⁶³²