Az „elrablás”

A 455-ös események értékelésével kapcsolatban ellentmondásosak a források. A Iustinianus korabeli számadásokkal szemben a kortárs források nem azt mondják, hogy Geiserich elrabolta (rapio) az asszonyokat, hanem azt, hogy visszatért (redeo) velük és ez óriási különbség.⁵⁸⁹ Az emberrablás (raptus) ugyanis az egyik legfőbb bűn volt a római jogban, elsősorban negatív társadalmi hatásai miatt, ezért 326-ban Constantinus császár szigorúan szabályozta.⁵⁹⁰ A raptio, ahogy neve is mutatja, az alany akaratával ellentétes elhurcolást jeleni, ami magában foglalta a menyasszonyrablást, a kényszerházasságot és az ezzel járó testi erőszakot is.⁵⁹¹ A házasságot megelőző jogi aktus az eljegyzés, amit a menyasszony és a vőlegény családja (apa) köt. Az eljegyzés bizonyos jogi szempontokból ugyanolyan megítélés alá esett, mint a házasság, éppen ezért felbontásának komoly következményei voltak. Ha a férfi szakítja meg az eljegyzést, azzal tönkreteszi a lány jövőjét, mert a közösség szemében könnyen kialakul az a kép a nőről, hogy valamilyen testi, vagy egyéb fogyatékosságban szenved, és a férfi ezért megszakította a kapcsolatot. Abban az esetben, ha a lány családja (apa) szakítja meg az eljegyzést, nyílt támadást követ el a jegyes becsülete ellen, amit annak meg kell bosszulnia, ha továbbra is a társadalom elismert tagja akar maradni. Éppen ezért az eljegyzések felbontása indikátora egy esetleges elrablásnak. Menyasszonyrablásra akkor is sor kerülhet, ha a lány családja családi vagy pénzügyi okok miatt folyamatosan halasztja a házasságot, a férfi pedig elunva a várakozást, a saját kezébe veszi a dolgok irányítását.⁵⁹²

Az menyasszonyrablás azonban csak akkor valósul meg, ha az idegen férfi, a kiskorút a törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül hurcolja el. 455-ben egyik lány sem volt már kiskorú, apjuk halott volt, és nem rendelkeztek más férfi rokonnal sem, viszont mindketten jegyben jártak, és jegyesükkel, valamint anyjukkal hagyták el Itáliát, ami nem minősül menyasszonyrablásnak. Ezt az elgondolást Malalas anekdotája teszi teljessé. A történetíró szerint

589 H^YD. C^HRON. 155 (162) vö. M^ARC. C^OM. 455, J^ORD. G^ET. 159. Ezzel szemben Marcellinus már az abduco igét használja, ahogyan Iordanes is. PROCOP. DE BELLIS. 3.5.3. vö. HDT. 6.79, 134. Prokopios pedig a fogoly (α χμάλωτονἰκτείρω ) szót használja.

590 COD. THEOD. 9.24.1.

591 COD. THEOD. 9.1.1, 9.2.5, 9.8.1, 9.14, 9.25, 9.38.4, 9.38.6-7. Történhetett váltságdíjért cserébe, de az is szóba jöhet, hogy a lány összejátszik elrablójával, hogy megszökhessen a szüleitől vagy a jegyesétől/férjétől.

592 Az emberrablás társadalmi hatásairól lásd E^VANS-G^RUBBS 1989.

amikor Theodosius megtudta, hogy a vandál uralkodó Eudoxia biztatására tört Itáliára és fosztotta ki Rómát, mélységesen csalódott lányában, és a továbbiakban nem beszélt vele. Nem is beszélhetett, ugyanis 455-ben II. Theodosius már öt éve halott volt. Malalas “elszólása” azonban felfedi a konstantinápolyi propaganda esszenciáját. A konstantinápolyi udvar célja II. Theodosius

“feltámasztásával” az volt, hogy igazolja: a családnak volt élő férfi rokona, amikor Geiserich elvitte a lányokat és anyjukat. Roger Scott Malalas személyében a konstantinápolyi udvar egyik hivatalos történetíróját tartja számon.⁵⁹³ Ebből már sejthető, hogy a konstantinápolyi udvar megkísérli menyasszonyrablásnak beállítani a történteket. Úgy gondolom, hogy nem Eudocia miatt teszik ezt, hiszen III. Valentinianus idősebbik lánya már jó ideje jegyben járt Hunerich-kel, ráadásul a történetírók abban is egyetértenek, hogy a pár házasságára nem sokkal azt követően került sor, hogy 455-ben visszatértek Észak-Afrikába.⁵⁹⁴

A problémák inkább Valentinianus kisebbik lánya, Placidia köré csoportosulhatnak, akivel kapcsolatban a keletrómai történetírók tendenciózusan igazolni igyekeznek egy 455 előtti házasságot, miközben láttuk, hogy Placidia a jegyesével hagyta el Itáliát, ugyanakkor távozásakor alig volt tizenkét éves. Alapvetően gyanúra ad okot, hogy a keleti auktorok a fiatalabb testvér házasságát az idősebbik elé helyeznék, de ami számunkra még furcsább lehet, az inkább az, hogy a keletrómai auktorok még csak nem is Gaudentiusszal házasítják össze Placidiát, hanem éppen azzal az Olybriusszal, akivel kapcsolatban az Aniciusok bemutatása kapcsán már említettük, hogy a 410-es évek elején családjával Észak-Afrikába költözött. Ráadásul túlbuzgóságukban annyi hibát vétenek, hogy tovább erősíti azt a gyanút, hogy tudatos történetírói konstrukcióról van szó, amelynek egyetlen célja, hogy a vandál akciót menyasszonyrablásként állítsa be. De talán többről is lehet szó. Talán a cél nem Geiserich tevékenységének befeketítése, hanem az, hogy Placidia legalább a források szintjén már Konstantinápolyban legyen, mire I. Leo hatalomra kerül.

A kútfők közötti különbségek ugyanis elsősorban a házasság időpontjára vonatkoznak.

Prokopios úgy állítja be Eudocia és Hunerich, valamint Placidia és Olybrius házasságát, mintha egymást követték volna.⁵⁹⁵ Evagrios szerint Olybrius előbb eljegyezte Placidiát, majd összeházasodott vele. A történetíró szerint Marcianus parancsára történt az eljegyzés és a házasság,

593 S^COTT 2012^A, 147-164. Elmondható, hogy a kutató szinte teljes munkássága ennek alátámasztására irányul, lásd részletesebben SCOTT 2012.

594 Forrásokra lásd. PLRE2 407-408, “Eudocia 1”, PLRE2 564-565, “Hildericus”, PROCOP. DE BELLIS. 3.9.10. Ezt az álláspontot Eudocia és Hunerich fiának életkora is igazolhatja. Hilderichet ugyanis Prokopios egy 530-as esemény kapcsán már nagyon öregnek nevez. Ha hitelt adunk a történetírói álláspontnak, akkor Hunerich 455-456-ban születhetett, így a Prokopios által leírt eseménykor már a hetvenedik életéve felett járhatott.

595 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 3.5.6.

ezt azonban Aspar befolyásának fényében igencsak fenntartással kell kezelni.⁵⁹⁶ Malalas szerint, mialatt Eudoxia és Placidia vandál fogságban volt, Olybrius Konstantinápolyban élt, de sem az eljegyzéssel, sem a házassággal kapcsolatban nem közöl érdemi információkat.⁵⁹⁷ A 8. századi Theophanés már színesebben adja vissza a történetet. A történetíró szerint ugyanis Geiserich, miután megtudta, hogy Placidiának “már van férje”, Licinia Eudoxiát és Placidiát is szigorú őrizetben tartotta, de Marcianus halálának évében szabadon engedte őket.⁵⁹⁸ Zónaras már viszonylag józanabbul igyekszik előadni a történetet. A 12. századi auktor szerint Geiserich Afrikában nem azt tudta meg, hogy Placidia házas, hanem azt, hogy jegyben jár.⁵⁹⁹ A történetírók csak egy dologban értenek egyet, nevezetesen, hogy Licinia Eudoxia és Placidia szabadon bocsátására két évvel “elrablásuk” után, még Marcianus idejében sor került.⁶⁰⁰

Az előbbi auktorok állításával szemben figyelemre méltó, hogy Olybrius nevét a kortárs Priskos és Hydatius első ízben 462-ben, azaz Leo uralkodása alatt említi.⁶⁰¹ A kortársak hitelességét támasztja alá az is, hogy Olybrius és Placidia házasságából éppen 463 körül született egy lány, Anicia Iuliana⁶⁰² néven. Közvetlenül ez előtt kerülhetett sor a házasságra, majd valamivel utána a fogantatásra.⁶⁰³

Látható, hogy érdekes ellentét feszül a két forráscsoport között, hiszen míg a kortársak a 460-462 közé helyezik a menyegzőt, addig Prokopios, Evagrios, Malalas, Theophanés és Zónaras igyekeznek Marcianus halála elé, Leo uralkodása elé pozicionálni Olybrius és Placidia házasságát.⁶⁰⁴

596 EVAGR. HE. 2.7.

597 J^OH. M^AL. 14.26 (365-366).

598 THEOPH. AM. 5947, 5949.

599 ZON. 13.25.26-28.

600 vö. C^LOVER 1978, 177-178, Z^ON. 13.25.26-28. vö. C^YR. S^CYTH. V. E^UTH. 30, Frank Clover perdöntő forrásként vezette be, hogy Olybrius még a 6. század eleji görög hagiográfus Kyrillos Skythopolités Megas Euthymios (377-473) örmény remete életrajzában is felbukkan. Skythopolités szerint II.

Theodosius halálának időpontja (450. július 28.) és Iuvenalios jeruzsálemi pátriárka újbóli beiktatása között (452) Theodosius felesége, Athenais, vagyis császári nevén Aelia Eudocia elfordult el az ortodoxiától és Eutychés tanításában keresett menedéket. Skythopolités szerint nem sokkal ez után leveleket kapott “lányának vejétől”, vagyis Olybriustól, aki kérte, hogy csatlakozzon ismét az egyetemes egyházhoz. Skythopolités leírása értelmében Olybrius a leveleket 453 vége és 455 június között írhatta nagyanyósának, Eudociának. Ez a feltételezés azonban ugyancsak sérül Placidia fiatal kora miatt.

601 P^RISC. F^R. 38, H^YD. C^HRON. 211 (216).

602 PLRE2 635-636, “Anicia Iuliana 3.” vö. PLRE1 468, “Anicia Iuliana 2.”. A lány apai nagyanyja, Anicius Hermogenianus Olybrius (cos. 395) felesége után kapta a nevét.

603 PLRE2 635-636, “Anicia Iuliana 3.”, PLRE2 795, “Olybrius 3.” Anicia Iulianának egy fia született, aki 491-ben töltött be a consulságot, ez is 460 után időpontot valószínűsíti.

604 MARC. COM. 455.3, JORD. ROM. 335. De olyan beszámolók is akadnak, így például a 6. századi Marcellinus comes és Iordanes, akik teljesen elhallgatják a házasságot, illetve szabadon bocsátásuk körülményeit.

Véleményem szerint a 6. századi, és az ezt követő időszak keletrómai történetíróinak eljárása kettős célt szolgált. Egyrészt azt, hogy Geiserichet a menyasszonyrablóként tüntessék fel, másrészt azt, hogy legitimációt biztosítsanak I. Leo uralkodásához A 457. februárjában hatalomra kerülő császár és elődje között volt egy lényegi különbség. Leóval szemben Marcianus, felesége révén, már kapcsolatban volt a Theodosius-dinasztiával, hiszen számára a legitimációt az özvegy Pulcheria augusta jelentette. Az eset tökéletesen összhangban van Nagy Theodosius hatalomra kerülésével, aki ugyanezt Galla révén érte el, míg azonban Theodosius második felesége több gyermekkel is megajándékozta az uralkodót, ráadásul korábbi házasságából is születtek gyerekei, addig Marcianus nem tudott felmutatni egyenes ági leszármazottat dinasztiabeli feleségétől.

Pulcheria ugyanis 414-ben szüzességi fogadalmat tett, amit élete végéig meg is tartott.⁶⁰⁵

A korszakra jellemző dinasztikus kapcsolatkeresés jelentőségét és a Theodosius-dinasztia jelentőségét a legitimáció megteremtése terén szemléletesen érzékelteti Marcianus diadaloszlopának elhelyezkedése, amelyet nem sokkal Pulcheria halála előtt állítottak fel.⁶⁰⁶ Míg a korábbi uralkodók diadaloszlopai a központban, a város fő útvonalai mentén helyezkedtek el, addig Marcianusét a palotaegyüttestől lényegesen messzebb, Konstantinápoly 11. kerületében állították fel, éppen Pulcheria villájának szomszédságában.⁶⁰⁷ A császárok diadaloszlopai évszázadokon át egyértelmű reprezentációs célt szolgáltak, ennek megfelelően gondosan megválasztották, hogy hova helyezik el őket.⁶⁰⁸ A konstantinápolyi császári diadaloszlopok közül csak Marcianusé áll félreeső helyen, ráadásul Theodosius-dinasztiabeli felesége villájának közelében, ami világos utalás lehetett arra, hogy a dinasztia nélküli császár igyekezett egyesülni felesége családjával, ha már erre természetes módon nem volt lehetősége. Ezt csak megerősíti, hogy 452-ben, amikor a diadaloszlopot felállították, még csak dinasztikus nyomás sem volt, hiszen az emlékmű felállításakor még senki sem sejtette, hogy három év múlva a Theodosius-dinasztia férfiágon kihal, a dinasztia utolsó leszármazottai pedig a vandál uralkodó fogságába esnek.

605 A 20. századi kutatástörténetben Pulcheriáról kivétel nélkül a jámbor és istenfélő asszony képe uralkodott, ez azonban történetileg csak részben megalapozott. HOLUM 1989, 98-111, Ezt a nézetet elsősorban Holum alakította ki a Theodosius-dinasztia császárnőiről írt monográfiában. Ez alapján kialakult az a nézet, hogy a császárnő jámborsága a legfőbb attribútuma a császárnők hatalmának. A modern kutatás ezzel szemben már azt tartja, hogy ezt az idealizált képet a késő bizánci történetírók festették a császárnőről. A régészet és a Konstantinápollyal foglalkozó topográfia Pulcheria –történetírók által elbeszélt – temérdek vallásos rendeltetésű épülete közül csak egyet tud azonosítani. Részletesebben lásd: WORTLEY 1980, MANGO 1985, ANGELOVA 2014, ANGELOVA 2015.

606 A diadaloszlopot a város praefectusa dedikálta a császárnak, így minden bizonnyal 452-ben került felállításra. “[Pr]incipis hanc statuam Marciani | cerne torumque | [prae]fectus vovit quod Tatianus | opus” CIL 3.738.

607 M^ÜLLER-W^IENER 1977.

608 M^ANGO 1985, 46, A^NGELOVA 2014, 95.

Marcianus tanácsadói – akárcsak a császár oszlophelyének kijelöléskor – hasonló gondossággal jártak el a dinasztia utolsó egyenes ági leszármazottainak esetében is. Ahogy Priskostól megtudjuk, mihelyt tudomást szereztek a hercegnők elrablásáról, egy követséget menesztettek Geiserich-hez, azt kérve, hogy engedje szabadon őket.⁶⁰⁹ A követek azonban újra és újra eredmény nélkül tértek vissza Konstantinápolyba. A császár ezt követően levelekben kérte a vandál uralkodót, hogy engedje szabadon túszait, de így sem ért el sikert. Végül egy ariánus püspök, Bleda útján igyekezett rábírni Geiserichet a túszok szabadon bocsátására. A korábbiakkal szemben Bleda már erélyesebben tárgyalt a vandál uralkodóval, de fenyegetései is hatástalannak bizonyultak. Közel egy évig sikertelenül jártak Konstantinápoly és Észak-Afrika között a követségek. Geiserich, felbátorodva a keletrómai udvar tehetetlenségén, 456 első felében feldúlta Szicíliát és Itália szomszédos partvidékét, ezt egészen addig folytatta, ameddig nem született mindkét fél számára megegyezés.⁶¹⁰ 457. január 27-én, amikor meghalt Marcianus, Licinia Eudoxia, Eudocia és Placidia még mindig vandál király észak-afrikai udvarában voltak.

A 450-es évek végére Konstantinápolyban az egyetlen dolog, ami az embereket Theodosius örökségére emlékeztette, Marcianus diadaloszlopa volt, a város egyik félreeső kerületében. Az évtizedek során mind jobban fakuló emlékezetet kihasználva a 6. század közepére merőben más narratívák keletkeztek.