A TILTOTT HÁZASSÁG

Prokopios szerint Theodahad az ifjú Athalarich-kal szemben már kiművelt irodalomkedvelőnek és a platóni filozófia művelőjének számított.⁹¹⁶ Tökéletes ellentéte volt a “szerfelett harcias és erős”

Theoderich-nek,⁹¹⁷ annál is inkább, mert míg Theoderich-nek megadatott egy Anicia, ámbár nem élt vele,⁹¹⁸ addig Theodahad már legitimációját akarta egy Anicius révén elérni. Ez volt az a megoldás, ami a kétségek között őrlődő Amalasuntha számára is megoldást jelenthetett volna.

535 szeptemberében Amalasuntha már rég halott volt, Theodahad ingatag helyzete pedig már számára is egyre nyilvánvalóbbá vált, felesége halálával a tényleges irányítás azonban hozzá került, amely lehetőséget biztosított uralkodásának legitimációjára. 535 őszén egy illusztris kinevezésre került sor a ravennai udvarban. Egy korábbi tisztségviselőt, az 523. év consulát a primicerius bizalmas pozíciójába iktatták be,⁹¹⁹ ami azt jelenti, hogy egyfajta személyzeti vezető lett, aki az uralkodói lakosztályok és palota főbb termeinek őrei felett állt,⁹²⁰ de az uralkodói

913 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 5.4.22.

914 PLRE3A 994-998, “Petrus 6”.

915 PROCOP. DE BELLIS. 5.5.8-9. Amelyhez elsőként a frankokat hívja segítségül a császár.

916 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 5.4.1-3, 5.6.8-10, Prokopios két helyen is társítja Theodahadot Platónnal.

917 ANON. VAL. 12.58.

918 MALCH. 18.3.

919 CASSIOD. VAR. 10.11.3.: “primiceriatus, qui est domesticatus”. A tisztség azonosítása a szakirodalomban bizonytalan, azonban Cassiodorus gyakran azonosítja a comes sacrarum largitionummal. COD. IUST. 12.40.10.5. Iustinianus rendeleteinek tükrében a tisztségviselő speciális kiváltsága volt, hogy egy házra kapott beszállásolás alóli mentességet, örökösei pedig fél házuk tekintetében maradnak mentességben.

920 C^OD. T^HEOD. 6.33.1.

díszruha is hozzá tartozott.⁹²¹ Ebben a bizalmi pozícióba 535-ben Maximus⁹²² (cos. 523) került, aki úgy tűnik, korábban semmilyen udvari tisztséggel nem rendelkezett.

Maximus magas udvari pozícióját házasságának köszönhette, ugyanis egy gót hercegnőt vett feleségül, minden bizonnyal Theodahad valamelyik rokonát, talán éppen a lányát.⁹²³ Theodahad a senatusnak írt levelében erőteljes szavakkal biztatja a képviselőket, hogy fogadják be Maximust soraik közé, örüljenek házasságnak, hiszen ezzel ő is csak közelebb kerül hozzájuk.⁹²⁴ A Variae-ban található levélből az is kiviláglik, hogy melyik római nemzetséggel kötött házasságot Theodahad családja.

“Anicius: az egész földkereségen felmagasztalt család, melyet méltán neveznek előkelőnek.”⁹²⁵

A férfiatlan, ám művelt Theodahad tehát megfordította korábbi tendenciát. A korábbi fejezetekben már szó volt róla, hogy a Theodosius-dinasztia kihalása utána a család vérvonala az Aniciusokban élt tovább. Azonban, míg addig minden esetben egy barbár rabolt el és vett feleségül egy római hercegnőt, most fordult a kocka, egy barbár nő házasodott össze egy Aniciusszal. Nem csupán legitimációs kísérletről van szó, Theodahad valósággal gúnyt űz a császárból. A Maximus kinevezéséről szóló levél egyfajta antitézise a keletrómai udvar alávetési gyakorlatának (fegyverrel örökbefogadás), amit a barbárokkal szemben alkalmaztak. Theodahad Maximushoz írt levele meglepően hosszú a többi beiktatási levélhez képest.

Már rögtön a levél elején kiemeli, hogy csak az arra méltó uralkodók (princeps)⁹²⁶ kiváltsága kitüntetések osztogatása az alattvalók között.⁹²⁷ Ezt követően rátér az Anicius család dicsőítésére, amelyben újfent felfedezhető a család Theodosiusokkal történő azonosítása, amikor az író megjegyzi, hogy a nemzetség jelentősége majdnem uralkodókkal megegyező (Anicios quidem paene principibus pares). Ez a nemzetség most, felmenőinek⁹²⁸ hála, most Maximus vérében él

921 C^ASSIOD. V^AR. 6.7.4.

922 PLRE2 539–40, “Heraclianus 3.”

923 CASSIOD. VAR. 10.11.3: “cuius tempore [Theodahad] meruisti coniugem regiae stirpis accipere”.

924 C^ASSIOD. V^AR. 10.12.4: “exultate generaliter et has nuptias laetitia profusa celebrate. unde profecit nomen omnium, vota debent esse cunctorum. quae preces a me exigere potuerunt”

925 CASSIOD. VAR. 10.12.2: “Anicius: familia toto orbe praedicata, quae vere dicitur nobilis”.

926 A Variae-ben a princeps szó csak Theodahad levelei között jelenik meg. Lásd még L^YDUS M^AG. 1.3.5.

927 CASSIOD. VAR. 10.11.1.: “Si gloria est bonorum principum incognitas honoribus clarificare personas, dum quicquid a subiectis proficitur regnantum laudibus applicatur, quanto nobis praestantius est nobilissimae familiae reddere, quod eam cognoscimus etiam nascendi sorte meruisse! sic enim iustitiam sequimur, si bonis heredibus parentum praemia non negemus. decet enim etiam priores suos vincere, qui ad nostra meruerunt tempora pervenire.”

928 A távolabbi felmenők is felsejlenek a levélben, eszerint a Marius és Corvinus nemzetség egyesüléséből született Maximus. Cassiodorus ezzel igazolja a korábbi feltételezést, miszerint Gennadius Avienus (cos.

tovább.⁹²⁹ Ezt követi a tényleges beiktatás, a pozíció megnevezése (primicerius), ami ugyan Maximus származásához képest rangon alulinak (mediocritas honoris; hic honor quamvis tantis natalibus videatur inferio) számít, de viselője kiteljesedhet a tisztség biztosította kereteken belül, de csakis azon belül. A primiceriusnak, az uralkodó legfőbb ajtónállójának bizony uralkodói kegyben van része, hiszen királyi vérből származó feleséget Theoderich uralkodása alatt még csak nem is remélhetett. Ez egy nyílt utalás arra, hogy Theoderich nem házasodott össze Anicia Iulianával, így a császár alattvalójaként igazgatta Itáliát.⁹³⁰ Ezt követően meglehetősen szokatlan hangvételt vesz fel a levél, ahhoz képest, hogy egy egyszerű beiktatásról van szó. Maximusnak úgy kell viselnie magát új tisztségében, hogy az minden tekintetben elfogadható legyen Theodahadnak, hiszen azzal, hogy egy hercegnőt kapott feleségül, hatalmas uralkodói kegyben volt része. Az Anicius családba ugyan nemesnek született, de ez Theodahad rokonaként már mit sem ér. Fel kell nőnie új helyzetéhez: alázatosnak és jótékonynak kell mutatkoznia mindenkivel szemben és legfőképpen szerénynek, ami az arrogancia⁹³¹ ellentétpárja.⁹³² Minden erény felett azonban Maximus “pozíciójában” a türelem a legfontosabb, amit folyamatosan gyakorolnia kell. A házassági kapcsolat a levél végén is visszatér, bár az Aniciusok nemesek, de még őket sem díszítette olyan kötelék, mint amilyet a Theodahad vérével való rokonság jelent.⁹³³

450) elvette Anicius Acilius Glabrio Faustus (cos. 434) lányát. A pontos személyazonosság azonban az adatok hiányában meghatározhatatlan.

929 C^ASSIOD. V^AR. 10.11.2.: “Anicios quidem paene principibus pares aetas prisca progenuit: quorum nominis dignitas ad te sanguinis fonte perducta collectis viribus hilarior instaurata rutilavit. quis ergo relinqueret in posteris minus honoros, quos tamdiu constat fuisse praecipuos? accusarentur saecula, si talis potuisset latere familia. atque utinam nobis Marios vel Corvinos annosior vita servasset! vix satiaretur principis votum, si nos contingeret personas illas talium possidere meritorum. quemadmodum nunc profecto neglegamus inventa, qui desideramus habere praeterita?”

930 C^ASSIOD. V^AR. 10.11.3.: “Atque ideo, quod feliciter dictum sit, primiceriatus, qui et domesticatus nominatur, ab indictione quarta decima tibi conferimus dignitatem. usurus es omnibus titulis qui ad eius pertinent actionem. hic honor quamvis tantis natalibus videatur inferior, cunctis tamen fascibus tuis videtur esse felicior: cuius tempore meruisti coniugem regiae stirpis accipere, quam in tuis curulibus nec praesumpsisses optare.”

931 Prokopiosnál az uralom ellen lázadók legfőbb attribútuma az arrogancia.

932 C^ASSIOD. V^AR. 10.11.4.: “Age nunc, ut sicut tibi est votivus, ita nobis reddatur acceptus. considera quid merueris et dignum te nostra affinitate tractabis. nam qui familiae regnantis adiungitur, in laudum gremio collocatur. nunc maior opera mansuetudini detur: nunc omnibus communio benigna praebeatur, ut talem probemur elegisse, quem nulla possit prosperitas immutare. humilis age rem gloriae, quia de modestia laus sumitur, de elatione odium concitatur. provectibus quidem proxima est indubitanter invidia, sed tolerantia melius vincitur, quae contentione semper augetur.”

933 CASSIOD. VAR. 10.11.5.: “Supra ceteras virtutes amicam sapientibus ama patientiam: erectus ex nobis sustinendo potius quam vindicando laudaberis. iram vince: benigna dilige: cave, ne maior videatur esse felicitas moribus tuis, sed qui nostro iungeris generi, proximus gloriosis actionibus comproberis. laudati sunt quidem hactenus parentes tui, sed tanta non sunt coniunctione decorati. nobilitas tua non est ultra quo crescat. quicquid praeconialiter egeris, proprio matrimonio dignissimus aestimaris.”

Anicius Maximus házasságának jelentőségét a konstantinápolyi udvar szemszögéből Prokopios emeli ki, aki a Háborúkban egyszerűen összemossa Magnus Maximust, Petronius Maximust és Anicius Maximus személyét, azt az érzetet keltve, hogy a három személy rokona volt egymásnak.⁹³⁴ Látni fogjuk azonban, hogy a nevükön túl vérségi kapcsolat nem volt a három személy között. Hármójuk közös vonása abban nyilvánul meg, hogy az udvar szempontjából valamennyien trónbitorlók voltak és valamennyien a Theodosius-dinasztia tagjainak, vagy azok örököseinek ártottak.

A hispániai származású Magnus Maximus (383-388) 383-ban kelt fel Gratianus ellen a britanniai légiók élén, majd a császárt megölve elfoglalta birodalomrészét. Végső soron az ő tevékenységének az eredménye, hogy II. Valentinianus és családja Theodosius thessalonikéi udvarában keresett menedéket, ami végül Theodosius és Galla házasságához és a dinasztia folytatásához vezetett. Trónbitorlásának végül 388-ban Theodosius vetett véget.⁹³⁵

Prokopios felsorolásában a következő rokon egy újabb trónbitorló, akivel 455 kapcsán már találkoztunk. Petronius Maximus az 5. század közepén a Theodosius-dinasztia nyugati ágának vesztét okozta, ráadásul a kortársak szerint azzal igyekszik legitimálni hatalmát, hogy házasságra kényszeríti a császár özvegyét. A császárgyilkosság okát egyedülálló módon magyarázza Prokopios. A keleti auktor szerint Maximusnak gyönyörű felesége volt, akire Valentinianus szemet vetett. A császár vágyainak kielégítésére – mivel az asszony házas volt – nem kínálkozott semmilyen törvényes lehetőség, így hát istentelen tettre vetemedett. A palotába idézte Maximust, hogy pénzben dámajátékot játsszon vele, de kikötötte, hogy a vesztesnek egy meghatározott összeget kell fizetnie. A császár megnyerte a játékot és elérte, hogy Maximus átadja neki jegygyűrűjét mintegy zálogként, amíg a nyertesnek járó összeget át nem adja. A császár ekkor egy futárt küldött a senator feleségéhez azzal, hogy a császárnő bekérette a palotába. Az asszony a mellékelt jegygyűrűből úgy ítélte meg, hogy az üzenetet férje küldte, ezért gyanútlanul indult az udvarba. A palotába érve Maximus feleségét a császárhoz hű emberek egy félreeső terembe vitték, ahol Valentinianus újra és újra megerőszakolta. A gyalázat után az asszony könnyek között ment haza, a házban pedig átkozni kezdte férjét, őt okolva, hogy ez a szégyenletes esemény megtörténhetett. Petronius Maximus ekkor határozta el, hogy merényletet követ el a császár ellen.⁹³⁶

934 PROCOP. DE BELLIS. 3.4.16 vö. 5.25.15.

935 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 3.4.16. Prokopios idősebb Theodosiusként azonosítja a császárt.

936 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 3.4.17-24.

A trónbitorló tágabb családja fián, Palladiuson⁹³⁷ kívül ismeretlen. Feltételezett felmenőiről Olympiodóros egy kurta töredékén kívül nem tesznek említést a források.⁹³⁸ A történetíró szerint egy bizonyos Maximus egyike volt annak a három senatornak az 5. század elején, aki a legtöbbet költötte fia praetori beiktatási játékaira. A beszámoló szerint hármójuk közül 4 000 fontnyi arannyal Maximus fiának költségei rúgtak a legmagasabbra, miközben ez az összeg sok római háztartás egész éves jövedelmének felelt meg. Ráadásul ez az összeg nem tartalmazza a gabona, bor és más termékek eladásából származó bevételeket. Mindössze a név alapján több kutató úgy gondolta, hogy a történetírónál szereplő Maximus azonos lehet Petronius Maximus apjával.⁹³⁹ Ehhez az azonosításhoz éppen Prokopiost vették alapul, aki szerint Petronius Maximus a trónbitorló Magnus Maximus leszármazottja volt.⁹⁴⁰

A gyér forrásadottságok ellenére Petronius Maximus feltételezett leszármazási vonalát több dolog is meglehetősen kétségessé teszi.⁹⁴¹ Egyrészt Cassiodorus, aki Maximus (cos. 523) senatusi beiktatása alkalmával egy szóval sem említi Petronius Maximust, pedig kétségtelen, hogy felmenői dicsőítése során megemlített volna egy korábbi császárt, még ha trónbitorló is volt.⁹⁴² Erre a problémára már Hodgkin is felhívta a figyelmet a 19. század végén.⁹⁴³ De talán ami még fajsúlyosabb, hogy a Variae egy másik leveléből az is kiderül, hogy az 523. év consula korántsem volt olyan tehetős, mint amilyennek feltételezett őseit Olympiodóros leírja.⁹⁴⁴ Harmadrészt pedig Petronius Maximus egyetlen, korábbi házasságából született fiát Gaudentiusnak hívták.⁹⁴⁵ Cameron szerint ez a név sem előtte, sem utána nem lelhető fel a környező családfákban.⁹⁴⁶ Végül pedig számos forrás egyetért abban, hogy Petronius Maximust alig néhány hónapos uralkodás után menekülés közben megölték, ahogyan egyetlen fiát is, így tehát már a 455-ben megszakadt Petronius Maximus leszármazási vonala.⁹⁴⁷

937 PLRE2 821, “Palladius 10.” vö. HYD. CHRON. 155 (162). Palladiusról, a nevén, valamint azon kívül, hogy Petronius Maximus előző házasságából született jóformán semmilyen információval nem rendelkezik a kutatás.

938 OLYMP. FR. 41.1-2.

939 Többek között W^ES 1967, 52, T^WYMAN 1970, 500, Z^ECCHINI 1981, 127.

940 PROCOP. DE BELLIS. 3.4.16-18.

941 A keleti források meglehetősen mostohán bánik Petronius Maximusszal. PRISC. FR. 30.1 = I. ANTIOCH FR. 201.1, M^ARC. C^OM. 455, J^ORD. R^OM. 334, J^ORD. G^ET. 235, P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 6.4.24-28.

942 CASSIOD. VAR. 10.12.2-4.

943 HODGKIN 1886, 424, 2. lj.

944 CASSIOD. VAR. 5.42.

945 HYD. CHRON. 160 (167).

946 CAMERON 2012, 146.

947 Forrásokra: PLRE2 821, “Palladius 10” vö. H^YD. C^HRON. 155 (162). A PLRE feltételezése szerint Palladius is ekkor veszthette életét, Hydatius ellenben nem említi a fiú halálát.

Anicius Maximus (cos. 523) helyzete egészen különleges, ő ugyanis nem a Theodosius-dinasztia uralkodójának ártott, hiszen egy vérhez tartoznak. Anicius Maximus puszta létezésével segíti, vagy veszélyezteti azt, aki a Theodosius-dinasztia örököseként akart tetszelegni. Petronius Maximus feleségének története nemcsak III. Valentinianus gyilkosságára igyekszik magyarázatot adni, hanem allúzióként szolgálhat Anicius Maximus (cos. 523) ravennai udvarba kerülésére is.

Maximusnak, aki a húszas évek elején töltötte be a consulságot, ekkor már mindenképpen házasnak kellett lennie. A gót hercegnővel 535-ben kötött házassága kapcsán a Variae nem említi korábbi feleségét, így talán akkor már özvegy lehetett. A senator anyagi helyzete azonban már korántsem volt mérhető elődei gazdagságához, Theoderich ugyanis levélben fordult a Maximushoz, hogy consullá avatása miatt cirkuszi játékokat rendezzen, amely kötelezettségre korábban egyik elődjét sem kellett emlékeztetni.⁹⁴⁸

Prokopios szerint 552-ben, amikor a Narses győzelme már biztos volt, Totila és gótjai menekülőre fogták. Prokopios szerint útjuk során válogatás nélkül kaszabolták az útjukba kerülő rómaiakat. Totila döntése értelmében ekkor a senatus több tagja Campaniában volt őrizetben. A zűrzavarban – és minden bizonnyal, mert őreik is elmenekültek – több senatornak sikerült kereket oldania. Amikor a gótok tudomására jutott a dolog, az egész országban a szökevények kutatására eredtek és minden patriciust megöltek. A keleti auktor szerint Maximus is az áldozatok között volt.⁹⁴⁹ A senatorok után induló gót katonák kitartó keresésének leírásával Prokopios csak még inkább kiemeli Anicius Maximus fontosságát, halálának leírásával pedig biztosította, hogy a lázadó gótok utolsó önálló legitimációs próbálkozása is zátonyra futott, hiszen Maximus halálával az utolsó nyugati Anicius is meghalt.

A fejezetet során láthattuk az osztrogótok itáliai berendezkedésének keretrendszerét, legitimációjuk törékeny voltát. Aspar döntései még a magister militum halála után is komoly problémákat okoztak a későbbi uralkodóknak leginkább Theoderich Strabo és az osztrogót Theoderich miatt. Zeno ugyan egy kelepcével megpróbált megszabadulni mindkét hadvezértől, terve azonban kudarcba fulladt, ami számára sérelmes megegyezésre kényszerítette. Malchos szerint az osztrogót uralkodó romanitasa révén még Anicia Iuliana kezét is megszerezhette volna. A történetíró minden bizonnyal túlzott ezzel, hiszen Konstantinápolyban Geiserich példáján keresztül már jól tudták mit jelent ez. Theoderich nyomásgyakorlása elegendőnek bizonyult, hogy még a rendes consuli címet is elérje. Hogy mennyire problematikus volt Zeno és Theoderich

948 CASSIOD. VAR. 5.42.11.: “sed vobis, quibus necesse est talia populis exhibere, largitate manus fundite praemia, ut haec miseris faciatis esse votiva.”

949 P^ROCOP. D^E B^ELLIS. 7.9.6-19; 7.26.2. vö. 8.34.4-7.

megállapodása, azt Prokopios Thukydidés azon szöveghelyére utalva magyarázta, amely éppen a peloponnésosi háború előzményeit ismertette. Mindezek árnyalták az osztrogótok és a konstantinápolyi udvar kapcsolatát. Prokopios tudatosan alkalmazta a periklési allúziót Theoderich-re, hiszen az athéni államférfihez hasonlóan uralkodása végén Theoderich is az állam ellen cselekedett. Theoderich itáliai uralkodásának alapját az osztrogót uralkodó Zenóval kötött azon megegyezése alkotta, amely Odoacer megölésére vonatkozott. Az uralkodó ezt követően harminc évig zavartalanul uralkodhatott, hiszen ha uralkodása túlnyúlt volna a három évtizeden, a gótok a maguk részére megtarthatták volna Itáliát, ezt elkerülendő új várományos érkezett a trónra az ifjú Eutharicus személyében, halála azonban átrajzolta az eseményeket. Kiskorú gyermekei révén az uralkodás biztosítottá vált Theoderich és Amalasuntha számára is, hiszen a kiskorú feletti régensség automatikusan érvénytelenítette az elbirtoklás megtámadásának lehetőségét.

Anonymus Valesianus úgy igyekezett elfedni ezt a megállapodást, hogy Odoacer halálát Zeno uralkodásának idejére helyezte, így a forrás szerint Anastasius immár más feltételt támaszthatott az osztrogót uralkodó elfogadására. A császár új feltétele a Henotikon pápai elfogadására vonatkozott, ami végső soron egy újabb skizmába sodorta a római klérust. A skizma eseményei között azonban felfedezhettünk egy olyan összefüggést, ami a nyugaton maradt Aniciusok leszármazását magyarázta. A leszármazáson keresztül világossá vált, hogy a családhoz tartozó Albinus aktív egyháztámogató tevékenységet folytatott, ami az Akakios-féle skizma lezárásának idején mutatkozott meg. Ez utóbbi tevékenysége okozta Albinus vesztét is, amelybe csak jóformán csak a véletlen sodorta bele Boëthiust és Symmachust, melynek nyomán a szakirodalom társítani kezdte őket. Az nyugaton maradt Aniciusok családjának rekonstruálásán keresztül látható vált, hogy nem csak Albinus független az előbb említett prominens senatoroktól, de a PLRE is hibát követett el, amikor őt és testvérét a Decius család tagjaként tüntette fel. A prosopográfiai gyűjtemény hibája több tucat tanulmány végkövetkeztetését befolyásolta negatívan, hiszen éppen a PLRE hibája miatt nem figyeltek fel arra, hogy az Anicius nyugati ága kihalt.

A Pars Posterior és a Epistula Severi összevetéséből láthatóvá vált Anonymus sorainak egy másik értelmezése, éppen azoknak a soroknak, amelyek a senatori arisztokrácia prominens tagjainak kivégzését előzte meg. A kivégzések Albinus bevádolásával vették kezdetüket, az Anicius-nemzetség tagjának szerencsétlen helyzetét azonban megelőzte a Szt. István imaház oltárának lerombolása, ahol minden bizonnyal az 519-ben keletről érkező szent ereklyéjét tárolták, de legalábbis utalt az Akakios-féle egyházi szakadás lezárására, amelybe a szerző a gótok erőszakos áttérítésének lehetőségét látta. A 6. századi történetíró leírásában az Anicius családhoz tartozó Albinus bukása szorosan kapcsolódott a Szt. István imatemplomhoz, a következő fejezetben

látni fogjuk, hogy a történetírók valójában az ereklyékhez társítják a család tagjait. Theoderich uralkodásának szerencsétlen évei is ezen a ponton vették kezdetüket és folyamatosan romlottak egészen Theodahad uralkodásáig. Ennek a romlásnak a központjában az oktatás állt, hiszen míg Theoderich egyszerű magister militumként, a császár küldötteként érkezett Itáliába, ráadásul úgy, hogy nem vett magához Anicius nemzetségbeli feleséget, addig Athalarich már fel merte hánytorgatni a császárnak, hogy a vele közel egykorú apját a császár alávetési gyakorlatában a fiának nevezte. Amire Athalarich még csak utalt, az valóssággá vált Theodahad uralkodása idején, aki éppen egy Anicius révén igyekezett elérni a legitimációját. Malchos így mégsem véletlenül említette meg Theoderich kapcsán Anicia Iulianát, hiszen a házasság elutasításában éppen a hűség és a birodalom iránti alázat tükröződik. Ezzel szemben Theodahad már semmiben sem különbözött azoktól az „elődeitől”, elsősorban Petronius Maximustól, akik erőszakkal kényszerítettek valakit házasságra csupán a legitimáció érdekében. A következő fejezetben látni fogjuk, hogyan fordítja Iustinianus Theoderich egykori fegyverét a gótok ellen.

6. 551, ANICIUSOK ÉS A CSÁSZÁRI UDVAR

A dolgozat elején az Aniciusok legitimációs szerepére, valamint Szt. István ereklyéjének feltételezett szerepére láttunk példát. A második fejezet során említettem, hogy 410 után Konstantinápoly fokozatosan kezdte megfosztani Rómát az új Jeruzsálem szerepétől, azonban ahhoz, hogy elérje ezt nem csupán templomokra és aktív hitéletre volt szüksége, hanem magába kellett olvasztania mindazokat a dolgokat, amelyeket a korabeli történetírók 410-hez társítottak.

Láthattuk, hogy Orosius már nem arra törekedett, hogy függetlenítse a mennyei királyság gondolatát a testi és a földi léttől, hanem Galla Placidia és Athaulf házasságán keresztül igyekezett magyarázni az eseményeket. A házassággal párhuzamosan azonban csak egy materiális, Konstantinápoly számára is transzferálható dolog jelent meg, ez pedig Szt. István ereklyéje volt, ami expressis verbis ebben a fejezetben fog megjelenni az Aniciusokkal és így a Theodosius-dinasztiával kapcsolatban.

Theoderich a névtelen szerző szerint tanulatlan, s ily módon lassú észjárású volt.⁹⁵⁰

Theoderich a névtelen szerző szerint tanulatlan, s ily módon lassú észjárású volt.⁹⁵⁰