A HIVATALOS KARRIERÚT : A CURSUS HONORUM

A cursus honorum, vagyis a senatori rend hivatalviselési sorrendjének történetére számtalan felirat és törvényi rendelkezés szolgál alapul. Egy senator pontos cursusának ismeretében nemcsak a születési idejére lehet következtetni, hanem házassági és kollegiális kapcsolataira is, ami a senatori családfák rekonstrukciójának szempontjából különös jelentőséggel bír. Mivel a dolgozat során több alkalommal is találkozni fogunk ezekkel a rekonstrukciókkal, érdemes röviden áttekinteni őket. A 4. század végére a legjelentősebb különbség a korábbi korokhoz képest a demográfiai eltolódás, hiszen míg a köztársaság korában a consuli hivatalviselés alsó határa 43 év volt (ráadásul csak tíz év elteltével lehetett ismételten viselni), addig a constantinusi rendelkezések értelmében a quaestori, praetori és a consul suffectusi pozíció már a tizenhatodik életév betöltése előtt nyitott volt az aspiránsok számára.⁴⁰² A cursus csúcsát jelentő consuli székben, amit egykor a legidősebbek birtokoltak, a 4-5. századra már kezdtek megjelenni a fiatal felnőttek. A helyzetet súlyosbította, hogy a rendes consulok és a patriciusok csupán egy igen szűk csoportját alkották az elitnek, hiszen consult csak évente választottak, a patriciusi címet pedig még az 5. század második felében is meglehetősen szűkmarkúan osztották. Leginkább csak egykori consulok, városi praefectusok, esetleg leköszönő praefectus praetoriók kaphatták meg a címet, akikből szintén csak egy volt évente.

A cursus legelőkelőbb helyét így a consulok helyett az egykori consulok vették át.

Megítélésüket pedig csak javította, ha korábban már viseltek valamilyen praefecturát, esetleg magister militumi tisztséget, hiszen így automatikusan a korábbi időszakok consuljai fölé kerültek, akik nem rendelkeztek hasonló előnyökkel. Ez elégedetlenséghez vezetett, hiszen megvolt az esélye annak, hogy egy fiatalabb ex-consul és patricius előnybe kerül egy idősebb consullal szemben, aki nem rendelkezett kiterjedt cursusszal. Ezekben az esetekben a rangidősség döntötte el a kérdést. Ugyanakkor az is előállhatott, hogy valaki egynél több alkalommal lett consul. Ez annyira gyakorivá vált a korban, hogy a korábbi gyakorlatot, miszerint a kettős consulság csupán

401 J^ER. C. I^OA. 8.

402 C^OD. T^HEOD. 6.4.1.

megerősíti az adott személyt a pozíciójában, felváltotta a kettős consul elsőbbségének gyakorlata.⁴⁰³ A senatusi belépőt, a hagyományos római cursus honorum kezdetét a quaestor és a praetor hivatala jelentették. Noha ezek súlytalan pozíciónak számítottak, beiktatási ceremóniájuk ünnepélyes kereteket kapott azáltal, hogy az ifjú aspiráns családjának cirkuszi játékokat kellett rendezniük. Noha a fényűzés nem volt szükségszerű, a játékok mégis évről évre egyre nagyobb összegeket emésztettek fel, hiszen az esemény remek alkalmat nyújtott a család társadalmi státuszának kinyilvánítására. Olympiodóros 5. század eleji római látogatása alkalmával megemlékezett arról, hogy egy bizonyos Maximus 4 000 mérő aranyat költött fia beiktatási játékaira. Egy másik senator, Symmachus pedig 2 000 mérő aranyat költött,⁴⁰⁴ miközben birtokaiból éves szinten csupán 1 500 mérő arany folyt be.⁴⁰⁵ Ez az összeg már-már erőn felüli költésnek hathat, azonban figyelembe kell venni, hogy ez befektetés volt az ifjú elkövetkező karrierjébe. A meghívottak többsége prominens tisztségviselőkből és vezető senatorokból állt, ráadásul Róma népe is ezen a formális eseményen keresztül ismerte meg a fiatal senatort.

Kétségtelen, hogy ez az első benyomás meghatározó volt a későbbi személyes és üzleti kapcsolatok szempontjából, máskülönben aligha költötték volna rá bevételük számottevő részét.

Róma lakosságának támogatását legegyszerűbben az amfiteátrumban rendezett játékokon útján lehetett megnyerni. A senatoroknak ugyanis lehetősége nyílt arra, hogy patrociniumot, azaz védnökséget vállaljon a cirkuszi pártok valamelyikében.⁴⁰⁶ Függetlenül attól, hogy volt-e formális szerződés a felek között, a kötelezettségek mindkét fél számára világosak voltak.⁴⁰⁷ A patronus védte a párt érdekeit, cserébe annak tagjai népszerűsítették támogatójukat különböző eseményeken.

Ez meglehetősen hatékony módja volt a senator és családja reprezentációjának, ha figyelembe vesszük, hogy a játékok közben került rá sor, hatalmas nézősereg előtt. Minden bizonnyal különös jelentősége volt egy-egy párt patronálásának, hiszen több senator is fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen erről, amikor a cursusát részletezte.⁴⁰⁸

403 JONES 1964, 534. II. Theodosius törvényei alapján a második consulátus csak megerősítette a személy érdemeit, nem pedig tovább fokozta azokat. Ezzel szemben III. Valentinianus Novellae-ja, amit 443-ban bocsátott ki, Petronius Maximus második consulsága alkalmából kinyilvánította, hogy a kettős consul elsőbbséget élvez a többi consul előtt.

404 OLYMP. FR. 41.2.

405 M^ATTHEWS 1975, 17-18, L^IM 1999, 272, A 372-es törvénykezés említést tesz olyan gyakorlatról is, amikor kettő vagy három szerényebb jövedelmű senator felosztotta egymás között a játékok kiadásait.

COD. THEOD. 6.4.21, JONES 1964, 538, Ez azonban egyáltalán nem aratott tetszést a befolyásos senatorok sorai között.

406 Patrociniumot bármilyen szervezet, vagy csoport számára biztosíthatott egy senator. Anicius Paulinus például a bőrdíszművesek, Valerius Proculus pedig a pékek védnöke volt (CIL 6.1682, CIL 6.1692).

407 C^AMERON 1976^A, 21.

408 C^HASTAGNOL 1960, 461-2.

3.1.1. Két “Anicius” példája: Bassus és Probus

A 4. század második felében aktív Petronius Probus (cos. 371)⁴⁰⁹ és Anicius Auchenius Bassus (PVR 382)⁴¹⁰ tevékenysége is remekül példázza a korábban említett változásokat. Mindkettőjük figyelemre méltóan hosszú karriert futott be. A senatusi belépőül szolgáló hármas (quaestor, praetor, corrector) valamelyikét már huszadik életévük előtt betöltötték. Noha ezek formális és súlytalan pozíciónak számítottak, a római senatus tagjai ezt követően sem szorultak a politika peremterületére, hiszen helytartóként, vagy praefectus praetorióként, aki a birodalom csaknem negyedét ellenőrzése alatt tartotta, valós hatalommal rendelkeztek. A hivatali idő egyik tisztség esetében sem haladta meg az egy évet, mindegyiket meg kellett újítani, amelyek maximális ideje egy évtized körül alakulhatott. Probus és Bassus már a harmincadik életévük előtt proconsulok lettek,⁴¹¹ Probus Africa provinciáé (358), ami hosszú idő óta az egyik legrangosabb provinciának számított Illyricum mellett,⁴¹² Bassus pedig a Rómával szomszédos Campania proconsulja (379/382).⁴¹³ Mindkét területnek megvolt a maga előnye. Africa az egyik leggazdagabb provincia volt, ami Róma gabonaellátásának szilárd bázisát jelentette hosszú évtizedek óta. Itt, távol a senatustól és bármilyen váratlan ellenőrzéstől a proconsul szabadon tevékenykedhetett, tökéletes terep volt a gazdagodásra. Előnye ugyanakkor hátrányául is szolgált, hiszen ekkora távolságból az észak-afrikai tartomány proconsulja aligha szólhatott bele aktívan a birodalom életébe. Ez az előny megmaradt Campania proconsuljánál, akit a déli irányba húzódó via Appia gyorsan összekötött Rómával.

Bassus cursus honorumának második jelentősebb szakaszában ez az előny még nyilvánvalóbbá válik, hiszen alig 27 évesen praefectus urbi (382) lett. Egyéb kötelességei mellett a senatus vezetését is ellátta, ebben a pozícióban pedig az uralkodóval való kommunikáció is hozzá tartozott. Feladatköre nemcsak Róma városán belüli adózásra, hanem a jogszolgáltatásra is

409 PLRE1 736-740, “Sex. Claudius Petronius Probus 5”.

410 PLRE1 152-154, “Anicius Auchenius Bassus 11”.

411 A senatori karrierút ezen szintjén a másik, valamivel szerényebb lehetőségét a correctori pozíció jelentette. A tisztség először Traianus (98-117) uralkodása alatt jelent meg, feladatuk az egyes provinciákban az adminisztratív reformok végrehajtása. A Notitia Dignitatum szerint az 5. század elején 5 corrector működött a következő területeken: Apulia és Calabria (Dél-Itália), Lucania (Dél-Itália) és Bruttinum, Savia, Augustamnica (Egyiptom), Paphlagonia (Asia Minor). Probus kortársa Quintus Aurelius Symmachus ebben az időben volt corrector a dél-itáliai Lucaniában, ezt követően proconsuli minőségben szolgált Africában (373). A senatorok számára a másik lehetőséget csak az achaiae-i proconsuli méltóság lett volna, mivel a 3. században az Asia provincia gyakorlatilag megszűnt.

412 WICKHAM 2005, 10, 17-22, BARNES 1985, 144-153. Africa és Illyricium különös történelmi jelentőséggel bírt már császárkor kezdetén is. Octavianus ugyanis miután a birodalom proconsuljaként az Imperium 22 provinciája közül tizenkettőt megtartott magának, ezek jobbára a határ menti provinciák voltak, ahol a harcok miatt a hadsereg java állomásozott. A maradék tíz senatori provincia közül csak kettő rendelkezett sereggel, ez pedig éppen Africa és Illyricum volt.

413 CIL 6.1679.

kiterjedt. Míg Bassus elsősorban Rómában és az udvarban mozgott otthonosan, addig Probus egészen más utat választott karrierje kiteljesítésére. Africa után adta magát az azzal egyenrangú Illyricum, amelynek 364-ben lett praefectus praetoriója, ami az adminisztratív pozíciók csúcsának számított. A tisztség hierarchiában betöltött szerepét talán az hangsúlyozza a legjobban, hogy a császár köszöntését (salutatio) közvetlenül a praefectus praetorio után fogadhatta. Hatalma elsősorban a területi igazgatásban érvényesült, adóbeszedések és igazságszolgáltatás formájában. A tisztséggel könnyűszerrel visszaélhetett az, aki betöltötte, ahogyan arról több későbbi forrás is beszámol. Keleten, Ióannés Lydos szerint a praefectus praetorio pénzt csalt ki a kincstárból azért, hogy saját céljaira használja,⁴¹⁴ nyugati kollégája pedig duplán szedte be az adót Liguria területén.⁴¹⁵ Probus ezt a hivatalt viselte 364-ben, és minden bizonnyal olyannyira megkedvelte, hogy a későbbiekben sem akart elszakadni tőle: 366-ban Galliáért, majd hét évig (368-375 között) megszakítás nélkül ismét Illyricumért felelt. Hétéves illyricumi tisztségviselése különösen szembetűnő annak tükrében, hogy kortársai átlagosan másfél évig viseltek ezt a pozíciót.

Kétségtelen, hogy Probus a császár kegyeltjének számított, amit hosszú méltóságviselésén túl az is bizonyít, hogy 371-ben consultársa lett az alig 12 éves Gratianus császárnak. Probus szerencséjének és illyricumi tevékenységének 375-ben Iphicles, az epirusiak követe vetett véget, aki felfedte Valentinianus előtt Probus illyricumi visszaéléseit.⁴¹⁶ Probus kegyvesztett lett, és bár Valentinianus még az év őszén meghalt, pozícióját csak nyolc év elteltével, 383-ban tudta visszaszerezni, amikor II. Valentinianus (371-382) kinevezte Africa praefectus praetoriójává.

Dacára annak, hogy Probus és Bassus között közel húsz éves korkülönbség volt, hivatali karrierjük egy ponton érdekes egyezést mutat. A 370-es évek elején valamiért mindketten fontosnak érezték hangsúlyozni, hogy egy és ugyanazon időben (uno eodemque tempore) több tisztséget is viseltek. Bassus még csak ekkor kezdte karrierjét, ilyenformán a ranglétra első fokait jelentő quaestor és praetor tisztségeket viselte egy időben. Probus ezzel szemben már a karrier csúcsát jelentő consulságot (371) kapta meg praefectus praetoriói (368-75) hivatalviselése idején.⁴¹⁷ Minden bizonnyal élénk rivalizálás lehetett a két tisztségviselő között, mert Cameron

414 L^YDUS M^AG. 3.75.1.

415 ENNOD. VITA EPIPH. 107.

416 AMM. MARC. 30.5.4-11.

417 A Probus részére állított római felirat, CIL 6.1751: “Dedicata | VI Idus Aug(ustas) | dd(ominis) nn(ostris)

| Valente VI et | Valentiniano II | Augg(ustorum) cons(ulibus) || Nobilitatis culmini | litterarum et eloquentiae lumini | auctoritatis exemplo | provisionum ac dispositionum magistro | humanitatis auctori | moderationis patrono | devotionis antistiti | Petronio | Probo v(iro) c(larissimo) proconsuli Africae | praefecto praetorio | per Illyricum Italiam et Africam | consuli ordinario | ob insignia erga se remediorum genera | Veneti adque Histri peculiares eius | patrono praestantissimo” vö. Bassus Apulia és Calabria tartományban megtalált feliratával, CIL 9.1569: “Anici Bassi | Anicio Aucenio v(iro) c(larissimo) | proc(onsuli) Camp(aniae) s(acra) v(ice) [i]ud(icando) | praestantissimo [pa]tro|no e[t] in

szerint az “uno eodemque tempore” kifejezés csak kettejük feliratában fordul elő. A kutató feltételezése szerint a fiatal Bassus campaniai proconsulsága idején látta Probus egyik tartománybeli feliratát, ami megörökítette senior kortársa illusztris pozícióját ezért a sajátját is ennek mintájára készítette el.⁴¹⁸

A senatorok rivalizálásának hátterében egy leszármazásukkal kapcsolatos vita állhatott. A 4. században sok család úgy próbálta presztízsét növelni, hogy igyekezett visszavezetni családfáját minél korábbra, lehetőleg a köztársaság időszakára.⁴¹⁹ Bassusnak ilyenfajta hivalkodásra nem volt szüksége, mert apja Amnius Anicius Paulinus (cos. 334) volt,⁴²⁰ akinek nevében több köztársaságkori nemzetség neve, így az Amnius és az Anicius is szerepelt. Éppen az a két név okozta a Bassus (PVR 382) és Probus (cos. 371) közötti versengést, ugyanis annak ellenére, hogy Bassus volt az egyenes ági leszármazott, a nála csaknem húsz évvel idősebb Probus (cos. 371) az Amnius család megújítójának (stirpis novator Amniae) nevezte magát. Bassus erre válaszul az Anicius család helyreállítójának kezdte nevezni magát,⁴²¹ ezzel is utalt arra, hogy apját követően sikerült visszaállítania a család régi fényét. A senatorok közötti rivalizálás kezdete egy Ausoniushoz fűződő esemény tükrében pontosan datálható. A költő ugyanis nem sokkal 371 után egy mesekönyvet ajándékozott barátjának, Probusnak, melyben az Amnius család megújítójának és az Aniciusok családfájának díszítőjeként jellemzi, ezzel utalt Anicia Faltonia Probától született fiára.⁴²² A kettejük közötti versengés gyökere tehát abban rejlett, hogy mindketten ugyanarra az ősi családra vezették vissza magukat. Egy olyan hierarchikusan szerveződő társadalomban, mint a Nyugatrómai Birodalom, a család és annak története, valamint a származási hely, alapvető eleme volt az arisztokrata identitástudatnak. Probus pedig, aki Ammianus szerint meglehetősen ingatag jellemű ember volt,⁴²³ minden bizonnyal a legjobb családba akart beházasodni.