Győzelem hadi siker nélkül

543-ban, a körülményekre való tekintettel, meglehetősen szokatlan lépésre szánta el magát a konstantinápolyi udvar. Miközben Itáliában a harcok még javában tartottak, a palota és a Hagia Sophia székesegyház közé a késő antikvitás minden bizonnyal legmagasabb győzelmi emlékművét emelték.¹⁰ A rézlemezekkel borított oszlop egy hatlépcsős márvány talapzaton állt, tetején Iustinianus lovasszobrával. A császár a mitológiai hős, Thetis istennő és a hős Péleus gyermekének, Achilleusnak a páncélját viseli pávatollas sisakkal. Fegyvertelen kezével Perzsia irányába mutat, bal kezében a földkerekséget szimbolizáló glóbuszt tartja, amelynek immár teljesen urává lett.¹¹ Az emlékműről beszámoló Prokopios Achilleus páncéljának említésével egyértelmű utalás tesz a trójai mondakörre, és talán az emlékmű felavatásának időpontja is arra utal, ugyanis éppen egy évtizeddel korábban indultak el Konstantinápoly kikötőjéből Belisarius seregei a vandál királyság felé, hogy az egykor elszakított területeket ismét a császár uralma alá vonják. Homéros művében, mint ismeretes, ugyancsak a tizedik év bizonyult sorsfordítónak, hiszen a görögöknek ekkor sikerült bevenniük Trója városát. A 6. században azonban korántsem a hősi eposz mintájára alakultak az események. Belisarius ugyan a vandálok felett már 534-ben győzelmet aratott, azonban a császár gótokkal vívott háborúja közel sem alakult ilyen sikeresen, a félszigeten dúló harcok ugyanis egészen az 550-es évek elejéig elhúzódtak. Így felmerül a kérdés, hogy ha az emlékmű felállítására egyértelműen nem a csatamezőn szerzett végső győzelem adott okot, akkor mégis mi indokolhatta elhelyezését keletrómai főváros legkitüntetettebb pontján már az 540-es

10 GURLITT 1912, 44, GEROLA 1931, 273 MAJESKA 1984, 237-239, Az oszlop pontos magassága ismeretlen. Cristoforo Buondelmonti 70 könyökre (cubitus) tette, ami közel megegyezik a korábbi császárok emlékműveivel, hiszen Traianus oszlopa 38,4 méter, Marcus Aureliusé 39,72 méter, Constantinusé pedig 35 méter volt. Buondelmonti azonban azt is közli, hogy ez csak csupán az oszlop a mérete, amelyre a szobrot helyezték, továbbá azt is közli, hogy az oszlop egy talapzaton állt. Maljeska orosz utazókról írott művében – Buondelmontin kívül – végigveszi azokat az orosz utazóknak a számadásait, amelyek még eredeti pompájában láthatták Iustinianus szobrát. A beszámolók hatalmas emlékműről számolnak be, amely már a kikötőtől messze, a nyílt tengeren is magára vonta az utazók figyelmét. Figyelembe véve az emlékművet körülvevő épületek méretét, így például a Hagia Sophia 56 méteres magasságát, valamint a hajósok alacsony perspektíváját minden bizonnyal csak az oszlop volt 35 méter. Jobbára Cornelius Gurlitt is ez az elgondolás vezethette az 1912-es rekonstrukció megalkotásakor, hiszen vázlatán az emlékmű talapzata és a lovasszobor csaknem együttesen olyan magas, mint az oszlop.

11 P^ROCOP. A^ED. 1.2.11.

évek elején.

A kérdés megválaszolásában – a mitológiai hivatkozáson túl – különös jelentősége van egy alig észrevehető utalásnak, amelyet a korszakkal foglalkozó kutatás következetesen figyelmen kívül hagyott, és ami jelen dolgozat gerincét adja. Ez pedig nem más, mint az emlékmű alapjául szolgáló ló története és az általa szimbolizált összefüggések sorozata. Iustinianus lovának eredetével kapcsolatban már a korabeli történetírók véleménye is megoszlott, noha az eltérés csak abban mutatkozott meg, hogy a Theodosius-dinasztia mely tagjának állított emlékhez tartozott.

Malalas szerint a szobor eredetileg a Theodosius fórumán, a Forum Taurin állt, és a keletrómai Arcadius császárt (395-408) ábrázolta.¹² Marcellinus ezzel szemben arról számol be, hogy a fórumon már 390-ben volt egy szobor, amelyet a dinasztiaalapító Nagy Theodosiusnak állítottak,¹³ sőt egy későbbi szöveghelyen azt is megemlíti, hogy 447-ben egy földrengés következtében ennek kivételével a Forum Tauri valamennyi szobra megsemmisült.¹⁴ A szobrot a század végén, a tartószerkezetek hibája miatt ideiglenesen eltávolították, majd Anastasius uralkodása után ismét visszakerült eredeti helyére.¹⁵ A kérdést egy 15. századi műgyűjtő, bizonyos Ciriaco de’ Pizzicolli gyűjteményében felbukkanó vázlat dönti el, melyen a “THEO | DOSI” felirat látható. Ennek értelmében az emlékmű eredetileg Nagy Theodosiusnak állíthatott emléket.¹⁶

A szobrok újrafelhasználása kapcsán az utóbbi évtizedekben többen felhívták a figyelmet a spolia kettős, történeti és művészettörténeti értelmezés problematikájára.¹⁷ Mindenképpen említést érdemel a jelenség, mert esetenként téves értelmezéshez vezet. A művészeti és történeti megközelítés közötti különbség elsősorban a jelentésvesztésben fogható meg. A latin spolium főnév lenyúzott állatbőrt, zsákmányolt ruhát, fegyverzetet vagy más holmit jelent. A 16. században azonban a művészettörténet is alkalmazni kezdte, ám korántsem ugyanabban az értelemben, ahogyan azt a latin használja. A spolia először egy 1510-ben alkotó firenzei kanonok, bizonyos

12 A 6. század elején, amikor követek érkeztek a császári városba, az Aranykapun áthaladva, az oszlopokkal szegélyezett úton előbb Forum Taurira vezető hatalmas diadalív alatt haladtak el, amit két oldalról Honorius és Arcadius szobrai támasztottak, uralkodásuknak megfelelően Honorius nyugati irányba, Arcadius pedig keleti irányba tekintett. A forum középpontjában Theodosius oszlopa állt, ami a császár gótok felett aratott katonai győzelmét hirdette.

13 MARC. COM. 390.3

14 MARC. COM. 447.1 vö. 480.1. Az is elképzelhető, hogy 447-ben leomlott, de restaurálták.

15 M^ARC. C^OM. 480.1, M^ARC. C^OM. 506, 512.5 Theodosius szobrának helyére Anastasius császár állíttatta saját szobrát, amit azonban az 510-es lázadások alkalmával leromboltak. JANIN 1950, 69-72, CROKE

2010, 259. Janin szerint ez ugyanaz a szobor lehetett, Croke szerint a szobor még a Nika-felkelést követően is állhatott.

16 NICEPH. GREG. HIST. BYZ. 1.7.12, az oszlop sokáig fennmaradt, még Niképhoros Grégoras is beszámol róla. A szoborról készült metszetet Budapesten őrzik, elsőként Rodenwaldt publikálta 1923-ben. Lásd részletesen D^EWING 1940, 395.

17 F^REY 2016, 17-19, D^EY 2012, 298–307, K^INNEY 2001, 138, W^ARD-P^ERKINS 1999, 225-244.

Francesco Albertini Rómáról szóló leírásában akkor kerül elő, amikor a szerző arról értekezik, hogy a Sixtus-kápolna porfírkőzet oszlopai a Diocletianus fürdőből kerültek új helyükre. Kilenc évvel később egy, a pápának írott levelében Raffaello már arról kesergett, hogy a Constantinusi diadalív 4. századi alkotásai a nyomába sem érhetnek azoknak a spoliáknak, amelyek a 2.

századból származnak.¹⁸ A 16. században a spolia alatt tehát a korábbi korból származó (lehetőleg klasszikus) újrafelhasznált domborműveket értették. A kifejezés elsősorban a művészettörténeti szakmunkákban mai napig őrzi ezt a szűk értelmezést. Ezzel szemben a modern szakmunkák már három kategória mentén közelítik meg a kérdést. Nem mindegy ugyanis, hogy mi volt az újrafelhasználás vezérlő elve: a gazdaságosság, az esztétika vagy esetleg az ideológia. Az újrafelhasznált elem típusa egyúttal meghatározta a felhasználás mikéntjét is. Egy egyszerű márványtömb aligha volt alkalmas ideológiai célok kifejezésre. Bár ezzel kapcsolatban már 1984-ben érdekes felfedezésre jutott Bryan Ward-Perkins, kimutatta ugyanis, hogy az 5-6. századi konstantinápolyi és ravennai építkezéseknél a frissen kifejtett és megmunkált márványtömbök mindig az épületek felső részénél kerültek beépítésre, míg az újrafelhasznált elemek alul, az utcafronton kaptak helyet azzal a céllal, hogy a hajdani korok dicsőségét idézzék az egyszerű járókelők emlékezetébe.¹⁹

Az újrafelhasználással kapcsolatban jellemző példa Constantinus diadalíve, amelynek kapcsán az utóbbi években már több kutató is arra a következtetésre jutott, hogy az emlékmű újrafelhasznált elemei valójában ideológiai funkciót töltöttek be, arra sarkallva nézőjét, hogy Constantinust a közelmúlt híres császárainak sorában láttassa. Pensabene és Panella levezette, hogy a diadalívben felhasznált 2. századi domborművek és szobrok az elődökkel történő azonosulás, a legitimációs igény, és nem utolsósorban a dinasztikus nagyravágyás kifejeződései.²⁰ A 20. század végén amellett érveltek, hogy a diadalívhez felhasznált dák hadifoglyok nem a Traianus fórumról kerültek az emlékműre, ezzel kapcsolatban néhány éve Meischberger, a DAI munkatársa bizonyította, hogy egy márvány depóból kerültek átszállításra.²¹ A Constantinus diadalív elemeit tehát ízlés szerint válogatták össze. Breat Brenk találó antropológiai hasonlattal, a kannibalizmussal vonta párhuzamba a dolgot, hiszen a kannibál sem azért eszi meg ellenségét, mert éhes, hanem mert azt reméli, hogy így megszerezheti áldozata erejét.²² A constantinusi példánál maradva talán

18 MAIER 2007, 2-8

19 WARD-PERKINS 1984, 214-217, LIVERANI 2004, 383–434. Ward-Perkins nyomán több kutató, többek között Liverani érvelt amellett, hogy a korábbi emlékművekről származó domborművek és épületelemek újrafelhasználása nem tekinthető egyszerűen gazdasági szükségszerűségnek.

20 PENSABENE-PANELLA 1993-94, 111-283, COATES-STEPHENS 2003, 339-358,

21 MAISCHBERGER 1997, 119-121.

22 B^RENK 1987, 103.

mindennél beszédesebb a császár saját emlékművén elhegyezett felirata, hiszen ha elfogadjuk azt, hogy az emlékművet a Mulvius-hídi csata, illetve Maxentius legyőzése ihlette, akkor azt is meg kell magyarázni, hogy a feliraton záró sorában miért többes szám (triumphis insignem) szerepel.²³

A 4. századi emlékmű tehát az osztrogót uralkodók ősei felett győzedelmeskedő császárnak állított emléket. Theodosius 380-as konstantinápolyi látogatásával egyidejűleg nagyszabású építkezési program kezdődött, melynek csupán egyik eleme volt a Forum Tauri. A hispániai származású császár konstantinápolyi emlékműve számos vonatkozásban hasonlóságot mutat Traianus diadaloszlopával. Ikonográfiai szempontból szinte teljesen megegyeznek,²⁴ de talán fontosabb további két párhuzam, melyek alapján Traianus oszlopa mintaként szolgálhatott Theodosius számára. Mindketten hispániai származásúak voltak, ugyanakkor mindkét emlékmű egy olyan nép felett aratott császári győzelmet hirdetett, amelynek tagjai Thracia területére törtek be.²⁵ Traianusnak a 2. század elején sikerült győzelmet aratni a dákok felett és így biztosítania a Dunai határszakaszt, míg Theodosius egységeinek a 386-ban Dunán átkelő a greuthungiakra sikerült megsemmisítő vereséget mérniük.²⁶ A 4. század végén betörő nép első ismert királya Hermanarich (370 k.) volt, akit Iordanes az Amal nemzetséghez (nobilissimus Amalorum) sorol,²⁷ és aki Nagy Theoderich szépapjának testvére volt.²⁸ A konstantinápolyi udvar számára bizonyára nem financiális okok indokolták Theodosius lovának újrafelhasználását, hanem annak egyértelműen reprezentációs célja volt. Az uralkodó fegyvertelen keze nem Perzsia, hanem a közös ellenség irányába mutatott.

Iustinianus emlékművének alapját egy olyan szobor adta, amely Nagy Theodosius Amalok feletti győzelmét hirdette. A fenti analógia mentén világos, hogy a császár azért használta fel 4.

századi elődjének szobrát, mert 543-ban is a Hermanarich és Theoderich dinasztiája feletti győzelmet ünnepelték. Az előbbiek tükrében elmondható, hogy az 543-ban felavatott emlékművön a iustinianusi éra legalapvetőbb politikai üzenetének kinyilvánítása került sor. Azzal, hogy a császár Theodosius egykori lovas szobrát használta fel diadaloszlopához, nemcsak azt fejezte ki, hogy Theodosius örököseként tekint magára, hanem egyúttal az Amal-dinasztia feletti győzelmét is

23 CIL 06.1139.

24 Ikonográfiai elemzésre lásd FAEDO 1998, 315-328.

25 E^RRINGTON 2006, 145-146.

26 HEATHER 1996, 144-145, PHILOSTOR. HIST. ECCL. 9.8., PLRE1 379-380, “GAINAS”, PLRE2 1125-1126,

“Tribigildvs”. Tizenhárom évvel később a gót származású ám római zsoldban álló Tribigild, aki a túlélők élén állt fellázadtak a római uralom ellen. A felkelés elfojtására egy másik gót vezért küldtek, Gainas magister militum személyében, aki gyorsan gyorsan kiegyezett a felkelőkkel és mozgalmukat saját céljaira igyekezett felhasználni. A felkelés a 4. század végi gótellenes mozgalom alapjául szolgált.

27 J^ORD. G^ET, 116.

28 J^ORD. G^ET, 79-81. A Getica alapján rekonstruál Amal családfához lásd H^EATHER 1995, 147.

hangsúlyozta.