Mindannyiunk elteben vannak emberek, akik fontosak. Fontosak akkor is, ha nem kozvetlen hozzatartozoink, sziileink, testveriink vagy tanitonk. Ok gyer-mekeveink emblematikus alakjai, akik a felnottseg mercei voltak. Egyetlen tet-tiik, mondatuk altal valtak fontossa eletiinkben. Tulajdonkeppen semmifele kozos nagy iigy, megrazkodtatas, orom erzete nem kapcsol ossze benniinket, de megis ott van homlokunk mogott az arcuk kepe, s mint a nagy tortenelmi figurak, a hosok, ott vannak benniink. Ok a mi szemelyes tortenelmiink hosei.
A hatvanas evekben a Pap-szigetre jartunk fiirdeni. Pontosabban a kisagnak - igy egybeirva, mondva - nevezett, ma hivatalosan Pap-szigeti holtagnak ti-tulalt Duna-szakaszra. H a azt gondoljak, hogy ez akkor is a mai, terdig sem ero mocsar volt, hat nagyot tevednek. A viz sebesen szaguldott vegig a holtag medreben, egy-egy partreszt kavicsosra mosva, masik reszt lebontva alakitot-ta medret. A viz atlatszoan tiszalakitot-ta volt es sebes folyasii. Meg sem gat, sem hid, sem mas buta, mernoki fercmunka nem avatkozott a termeszet rendjebe. A par-ton hatalmas fiizfak es nyarak, a szigeten pedig gyiimolcsos es kaszalo volt.
Kozel laktunk a kisaghoz, s mint tizeves korii gyerek, bar el voltam tiltva a D u -nara valo egyediili lejarastol, de sziileim elfoglaltsagat kihasznalva, es a Szta-ravoda-patak medreben a toltes es a fiizek rejteset, gyakran leosontam a holtag-hoz. Nyaranta nagy strandelet volt ott. A z osszes szamarhegyi srac, Szivartol Rincsiekig es Baroig mindenki ott logoff, az egesz napot pecazassal, focizassal, fiirdessel meg mindenfele sziiloi feliigyeletet nem kivano, szamunkra fontos dologgal toltottek. llyenkor batorsagat mindenki probara tette. A z egyik pro-batetel volt, hogy k i mer a holtag fole hajlo hatalmas fiizek legmagasabb agarol a vizbe ugrani. Legtobbiink - en kozottiik csak amolyan anyamasszony katonaja, legfeljebb ha ket-harom meterrol mertem leugrani es csak talpast - kiprobalta.
A fakat ne kepzeljiik amolyan uszodai trambulinnak, mert ahhoz is iigyesseg kellett, hogy az ugro kimasszon az ag vegere, hogy kello melysegii viz fole erjen. Elofordult, hogy valamelyik gyerkoc, bar legyilrte magaban a felszt es magasra maszott, az agon iilve k i is csiiszkalt a viz fole, de amikor fel kellett allni, hogy elrugaszkodjon, elfogyott a batorsaga. M i meg biztattuk, nevettiik, ugrattuk, amig szegyenkezve, karomkodva vagy valamifele fantasztikus meset hazudva szegyenszemre le nem maszott.
Egy ilyen delelotton tortent, hogy mikozben mi, a taknyos orrii tarsasag ep-pen egymas heccelesevel voltunk elfoglalva, lejott Dundu a vizhez. Gondolom, szenakaszalas vagy egyeb mezei munka utan lehetett, es mielott haza indult, jott megmartozni a kisag hiivos, tiszta vizeben. Fecskere vetkozott, majd bega-zolt derekig a Dunaba. Akkuratusan megmosta felsotestet, lehiitve magat, majd bedolt a sodrasba, es gyonyoru matroz tempokkal, tudjak, amikor fejet a vizbol kiemelve gyorsiiszik valaki a tiilso partra, a legnagyobb fiizhoz liszott. Mivel szamunkra, akik a pap-szigeti vegyesben - sajatos, semmifele liszasnemre sem hasonllto vizben haladas - lisztuk csak, ez mar onmagaban is tiszteletet pa-rancsolo volt. S az is, hogy pontosan kiszamolva a viz sodrasa okozta sodrodast, mernoki pontossaggal a nagy nyarfa alatti, tenyernyi kis tisztas partszakaszra ugrott k i a vizbol. Ugyes mozdulatokkal maszott fel a fara, hoi eltunve a siirii lombozatban, hoi kibukkanva egyre magasabban. Csodalattal hiiledeztiink, egymasnak mondogatva: - Nezd, micsoda magasan van! - Majd, szinte a fa csiicsan (most iigy gondolom, olyan nyolc meterre a viztol), lassii, egyensiilyo-z6 lepesekkel, amilyeneket a koteltancosok szoktak tenni, kisetalt egy viz-szintes agon a viz fole. Megallt, kihiizta magat, s a naptol bronzbarna testen megcsillantak a vizcseppek a napsiitesben. Ahogy ott allt a szedlto magasban, en of Tarzannak es Csingacsguknak, olvasmanyelmenyeim hosenek lattam. Las-san lehajolt, majd az agon rugozva, hirtelen elrugaszkodott. A levegoben kiho-morltva testet, mint a miiugro, gyonyoru fejessel erkezett a vizbe. Szep fejes volt, jobb mint a Rezsnyake, nyugtazta valamelyikiink szakertoen lelken-dezve. Legalabbis nekiink olimpiai dontos ugras.
Vartuk, mikor bukkan a felszinre. De hiaba, nem, meg mindig nem meruit fel. Gyermeki fejiinkkel azt gondoltuk, hogy belefiirodott a folyo fenekebe.
- Biztosan meghalt - mondta valaki. A z t persze nem vettiik eszre, hogy a viz alatt liszva, a sodrast kihasznalva ott jott a felszinre ovatosan, ahova mi nem
lathattunk el a fuzfa lombjatol. S mikozben azon tanakodtunk, mi tortenhetett vele, mit is tegyiink, egyszer csak megszolalt a hatunk mogiil.
- Mit kerestek ocskosok? - kerdezte. S mi csak motyogtunk az orrunk alatt, hogy semmit, csak nezegetiink, beszelgetiink. Majd hozzam fordult:
- Anyad tudja, hogy a Dunan vagy? - S meg sem varva a feleletet, folytatta:
- Csak itt a sekelyben liszkaltok, megertettetek?!
S mi megertettiik, hat hogyne ertettiik volna meg, mert ahogy ezt mondta, ez olyan betartaskoteles mondat volt, amit megszegni, kijatszani esziink agaba sem jutott. Mert 6, a Dundu mondta, 6, aki a felhokbol ugrik fejest.
Nyaron, az Ivan Danon talalkoztunk utoljara, lassan jart mar, az erszukiilet-tol fajt a laba. A misere is csak kesve erkezett meg. Kesobb Jani bacsi hozta a hirt, hogy korhazban van, megoperaltak, de hamarosan hazajon. A napokban beszeltiik meg a dalmatokkal, hogy karacsony elott meglatogatjuk, visziink egy kis ajandekot, felkoszontjiik a kozosseg neveben. S jott a hir, Dundu elment, nines tobbe. Most furdal a lelkiismeret, hogy miert nem... Meg miert nem tudtam penzt szerezni, es rabeszelni, hogy jojjon el veliink Dalmaciaba.
Es mar elkestem, megint. S a szomoriisag fatyla mogott ott latom of, a fiatalem-bert, a bronzbarnan viztol csillogo testiit, ott a pap-szigeti agban, a na^y fa legfelso agan all, gyonyoru ivben ugrik a vizbe, szinte csobbanas sines. Es en varom, hogy felbukkanjon, hogy egyszer csak mogottem allva megkerdezze:
- M i van ocskos, mit keresei? - S en megint csak motyognek valamit.
www.benkovuts.hu - 2004
BENKOVITS GYORGY
A frizor
Osszejoviink szombatonkent, kiilonbozo korii szentendreiek a Dezsmahazban, hogy kepeket vetitsiink es kozben beszelgessiink a regi Szentendrerol. Semmi tematika, semmi vezerfonal, csak kepek egymas utan, a hatvanas, harmincas evekbol, es regebbiek is, a szazadfordulorol. A modszer egyszerii, mint a gri-zes teszta keszitese: egy kep, es mi megkisereljiik megfejteni, ki is lathato rajta, ki lakott a hazban, milyen esemeny lehet ami rajta latszik. Es sorjaznak a tor-tenetek, fura, megtortent es felig igaz esemenyekrol. Ezeken a kepeken sok minden lathato, regi borcimke Pap Marci bacsi kadar borarol eppiigy, mint balokon, sportesemenyeken, gyarban es csaladi esemenyen kesziilt fotok.
Minden ilyen osszejovetelnek van sikeres tortenete. A mai, februar 5-i, szom-bati tortenet Csehulae, aki szazeveseket meghazudtolo varostorteneti plety-kakat tud olyan korokbol is, amikor meg nem is elt. A z alabbi azonban a hat-vanas evek kozepen tortent, igy akar igaz is lehet. A tortenet felelesztoje egy
szovetkezeti bulin kesziilt kep, amelyen jokedvu tarsasag iinnepel. Fodraszok es mas hasonlo foglakozasuak, az akkori Szentendrei Szolgaltato Szovetkezet dolgozoi, kozottiik a poharat eppen koszontesre emelo Janika, a szentendrei fodrasztarsadalom ketes hirii Vidal Sasoonja. 6 tortenetiink egyik szereploje, Janika, a frizor. A lenyalt haju, kerek fejii ember, gondosan apolt Javor-bajusszal. Hires, pontosabban hirhedt volt a hatvanas evek gyerekei kozott. H a a fodraszatban mar elfogyott a felnott kuncsaft, es mar csak ifjak varakoztak, a soros delikvenst beiiltette hatalmas fodraszszekebe. Nyakaba teritette, mit teri-tette, olyan mozdulattal penderitette nyaka kore hajmaradekoktol sziiros, sziir-ke lepedojet, mint Ignacio Sanchez Mejias, a hires torreador - akit Lorca is meg-enekelt - kopenyet a bika orra ele, hogy utana ledofje.
Jaj volt az illetonek. Ugyanis Janika fodrasztudomanyanak ez a lendites volt a csiicsteljesitmenye, mert amit a paciens hajaval tudott tenni, az bizony ennek a mozdulatnak halvany arnyekara sem sikeredett soha. Majd fogta az altalunk csak hajteponek nevezett, szovjet gyartmanyu, csorba nullas gepet, es elkezdte hajkoltemenyet kesziteni. A napjainkban mar csak a kigyiirt testii biztonsagi orok altal viselt frizurafazont, a korunkbeh sracok altal szivbol utalt csikofrizurat.
Tarkotol a fejbiibig hatarozott mozdulatokkal vagott-ragott, csattogott gepevel a delikvens fejen, hogy megszabaditsa hossziira nott hajzatatol. Mikorra az ifjonc nyaka mar megtelt apro hajdarabokkal, amelyek eszveszejtesig csiklandoztak, es ligy tekergette tole a fejet, mint a Laocon-csoport kigyoja, ahelyett, hogy kefejevel eltavolitotta volna a kellemetlenkedo hulladekot, igy szolt:
- Ne mozogj fiam, maradj nyugton, rogton jovok! - Ezzel otthagyta a szen-vedot. Koszones nelkiil kilepett az ajton, es atsurrant a szomszed kocsmaba.
A gyerek meg iilt, vart, tekergett, fiijdogalta arcarol, orrarol a lehullott haj-szalakat, probalva megszabaduini a csiklandozo szenvedesetol. S kozben olyan arcokat vagott, mint az a bizonyos gumiarcii amerikai, akit ez ido tajt minden filmhiradoban bemutattak, bizonyitando a kapitalizmus embert lealacsonyito voltat. De felig megnyirtan a fodraszszekbol felallni, plane elmenni nem mert.
Hiszen legtobbiink ekkorra mar negyedszerre volt abban a helyzetben, hogy a kello penz, a 3 forint 60 filler es a szigorii sziiloi fenyegetes elozmenyei utan elment nyiratkozni. A delikvens tudta, ha most is nyiratlanul ter haza, a korab-ban mar meglgert nyaklevest apja biztosan lekeni fodraszt utalo hosiinknek.
Ezert aztan maradt, szenvedett, tilrt es vart, mint sziilei a kotelezo lego tan-folyamon. Varta, hogy Janika vegre visszajojjon a kocsmabol, befejezze miivet, es vege legyen szenvedeseinek.
No szoval. Amikor Dusan bacsi, ifjiikorom kedvenc figuraja, aki annyiban ha-sonlitott Janikara, hogy maga is az ital, pontosabban barmilyen szeszesital nagy kedveloje volt, es ezert eloszeretettel kereste fel a Kisbeke es Zoldfa nevezetu intezmenyeket, valamilyen nemzeti iinnepre kesziilt, iigy dontott, melto abrazat illik az alkalomra, es ezert borotvaltat es hajat is levagatja. Egyik delelott betert Janikahoz. Beiilt az oreg fodraszszekbe, es rovid utasitassal meg-rendelte a munkat:
- Hajvagas, borotvalas!
Egyebkent italkedvelo batyank maskor nem volt ennyire szofukar. Hataro-zottan emlekszem, hogy ket nagyfroccsert csodas torteneteket tudott meselni azokrol az idokrol, amikor meg kuplerajtulajdonos volt Szarajevoban. Igaz, 6 sohasem jart ott, mert eppen ez idoben Szentendren kocsis volt a Huzsviknal, es ezert nem tudott egyszerre ket helyen lenni, de ez tortenetiink szempont-jabol mellekes. Szoval Janika nekilatott, alaposan felhabositotta szappanat Don Quijote sisakjaban, a habtalban, majd Dusan batyam arcara kente felvodornyi ketes illatii masszajat, felpuhitando arcszorzetet.
Fogta bekebeli borotvajat, karmesteri mozdulatokkal megfente a pultra akasztott szijon, es akkuratusan megkezdte az aktust. A masodik hiizas utan azonban, hogy kuncsaftja kedveben jarjon, jo frizor modjara megkerdezte ha-bos arcii es a borostainal is erosebben borszagii vendeget:
- Dusan, nem hiiz, ahogy borotvalom? - Mire Dusan bacsi, kicsit lassan ejtve a szavakat, visszakerdezett:
- Borotval? E n azt hittem, reszei.
Szentendre es Videke, 2005/5
BENKOVITS GYORGY