Budapest, szept. 15. Apponyi és a revízió. — A mit ugy is mindenki tudhatott volna, azt most Apponyi Albert világosan kimondta, — hogy az egyház-politikai törvények revízióját elvben nem ellenzi. Ki is ellenezhetné valaha azt, hogy emberi törvény kritika és átalakítás alá vétethessék ? !. Államok, emberek, hibák es megsemmisülés által nem érinthető' örök törvényeket nem alkotnak. — Az idő vas foga, az emberek kritikája, az eszmék uj áramlatai, a köz-élet uj alakulása, minden emberi törvényt megvisel, meg-változtat. Az a különbség tehát a revízió tekintetében Apponyi és a néppárt között, hogy Apponyi nem tartja
időszerűnek már most, kapcsolatban ama törvények életbe léptetésével aktuális agitácziót indítani a revízió érdekében.
Mi az ellenkező véleményben vagyunk. Mihelyt rossz tör-vényt hoznak valahol, az ellen rögtön meg kell indítani az akcziót, természetesen módjával. Az ellenakczió megindí-tásával egy pillanatig sem szabad késni vagy habozni, kivált akkor, midőn a hozott emberi törvények a társadalmi és állami élet létalapjait védő isteni törvényekbe ütköznek.
Ilyenkor habozni vagy vonakodni bemenni az ily törvények revízió kérdésének megindításába, nagy érzéketlenség volna kötelességeinkkel szemben Isten iránt. Másrészt azonban kétségtelen dolog, hogy igazán hebehurgya eljárás volna, feltenni azt, hogy esetleg azok fogják, ha nagyhangú köve-telésekkel rájok fogunk ijeszteni, a revíziót kedvünkre meg-cselekedni, a kik az Istenről való elfeledkezéseket elkövet-ték. Nem ; nem fog az oly könnyen menni és oly hamar megtörténni. Egész generáczióra kiterjedő nagy alapozó mun-kát kell előbb a magyar társadalomban véghez vinni. Ámde éppen azért, hogy ez az átalakulás a szellemekben mennél gyorsabban kifejlődjék, éppen azért kell a revízió kérdését napi renden tartani s annak megvilágítására élénk tevékeny-séget kifejteni. Elismerem, hogy időrendi egymásutánra nézve, valahol, az emberek nagy gyarlósága miatt, a nem-zeti kérdések elintézésére való törekvés megelőzheti a val-láspolitikai kérdések tisztázását; ámde végzetes csapásnak tartanám Magyarországra nézve azt, ha meggyökeresednék az elmékben az a meggyőződés, hogy elvi fontosság és elobbrevalóság tekintetben az Isten ügyét, a vallást, valami, például akár a nemzeti kérdés, valaha megelőzhetné.
Győr, szept. 13. Milléniumi búcsújárás. — 0 excellentiája megyés püspök urunk egyik kör-levelében a hiveknek azt ajánlotta, hogy ezen év folya-mán a boldogságos Szűznek egyik kegyhelyén tegyenek látogatást az ezredik év megünneplése czéljából. A féltorony-kerületi papság, á hívekkel egyetemben, e hó 8-án tett eleget kegyelmes főpásztorunk ezen kegyes óhajtásának ; az esperesi kerület majdnem minden plébániája megjelent e napon Boldogasszonyban, ott voltak a gálosi hivek is igen szeg számmal, a zászlók nemzeti szinü szalaggal, a zászlóvivők is ily szalaggal, díszítve — kik különben, a hivek csekély száma folytán bucsujáratokban a kegyhelyeken nem szoktak megjelenni. Emelte az ünnepély fényét egyéb búcsúsok megérkezése is ; ott voltak a szergényiek — ft. esperes uruk vezérlete alatt — kikhez három községből is csatlakoztak a hivek. Lébeny-ből főtisztdő Kreskay plébános ur, SüttörLébeny-ből ftdő Baán Jenő plébános ur vezérlete alatt jöttek a hivek, minden-ünnen meglehetősen nagy számban. Különösen szívlelendő az itteni sz. ferenczrendi atyák azon meg-jegyzése, hogy Boldogasszonyban a búcsúsok évek hosszú sora óta nem járultak oly nagy számmal az Oltáriszentség-hez, mint ezen alkalommal. A magyar nyelvű hívekhez ft. Kreskay Antal lébenyi plébános ur intézett sz. beszédet, németül pedig Reizinger József tartott sz. beszédet, ki különösen kiemelte a milléniumi év jelentőségét, melyre egyébként a kegyelmes főpásztor ur hivta fel a hivek figyelmét. Az egész ünnepély igen lélekemelő volt.
D. H.
P é c s i e g y h á z m e g y e . Alkalmi szent leszed, — melyet a mohácsi vész 370. évfordulóján, aug. 29-én, a mohácsi vérmezőn mondott dr. Rézlányay József.
„Erény emeli a népet, a "bűn nyomo-rultakká teszi a nemzeteket."
Példabeszédek ~k. 14. 34.
Magyarország ünnepel ma. A föltámadásba vetett hitének ünnepét üli ! Mert ha igaz, hogy nem hal meg a derék, ki a hazára költi dús élte kincseit, mert az az utódban feltámad és mint az igazság örökre él, — akkor nagy oka van a magyarnak e napon ünnepelni, habár azon egy nemzet virága s vele ifjú királya a sirba szállt ; mert bár mélyen gyászol a nemzet e rettentő helyen, a hol a honfivér megáradott és a sors ma is borongva néz el a t á j felett, de mig Jánusz-arczczal a rég letűnt korba visszanéz, másfelől a megifjodást igérő jövőbe tekintve, a múltnak tanulságain okul s bátran tekint előre, mert balsorsából is érthetően olvashatja ki : hogy nem halt meg egészen, nem halt meg örökre, mert magát a hazáért s a hitért áldozta fel.
Fel hát, ti honfiak ! fűzzetek babért. Méltó, hogy a deréknak sirjára oszlopot állítsunk s a nemzet meg-örökítse nagy fiainak emlékét, a kik egy nagy, egy szent czélért küzdöttek és e nagy czélért haltak meg ; mert ha hervadatlan babér illeti meg a hősnek homlokát, és a sirt, hol bajnok sülyed el, a gyászolók ezrei veszik körül : itt kell, hogy egy nemzet tegye le a sirra a koszorút, és a temetőt, hol egy bajnok nép sírba dől, — a nemzet énekesével szólva — gyászkönynyel szemökben, a népek milliói vegyék körül. A századok kövén fel vannak irva mind e népnek tettei ; de tégedet, Mohács ! nem keilend ércztáblára vésni, gyászemlékedet lángoló betűkkel irta fel a sors, könyvébe, üdvös intésül a nemzeteknek egykoron —- az Ur keze !
Látom felkelni mohosult sirjából az elesett királyt és az elvérzett hősöknek arczárói olvasom le a komoly intelmet :
„Honfi! tanulj tőlünk: magasabb kéz méri a sorsot, Városok, országok támasza, talpköve hit "
Es a mint lélekben visszaidézem az ezeréves multat látom, miként virágzott a magyar hazában a hit, mint lelkesültek érte hajdan a hősök s mint szálottak érte sikra, valahányszor a pogány Kelet részéről veszély fenyegette a müveit N y u g a t o t s vele a kereszténységet;
zászlóikra tűzték a keresztet s vezérlete alatt harczoltak nyolczszáz éven á t ; s ez vészben-viharban óvta a magyart, mignem elérkezett végre az erkölcsi romlás ideje. . . . Es mintha hallanám, a mint osztja parancsát a hadvezér és harczra lelkesít: „ í m e ! itt van közöttünk a k i r á l y ; velünk együtt kész meghalni Krisztus szent hiteért és a hazáért, hitveseitekért és gyermekeitekért. Emlékezzetek meg ti is arról, hogy magyarok vagytok . . . Bízzatok Istenben, a ki a szent vallásáért küzdőket nem hagyja el. Hazátok, sőt a kereszténység sorsa kezeitekben van." *) És vele együtt feltűnik előttünk a haza akkori szomorú képe : a viszszavonás, egyenetlenség pártoskodás, gőg,
*) A nádor szavai. Báró Burgio foljegyz Fraknóinál.
önzés, nagyravágyás és az irigység, és mint Marius egykor, Karthagó romjain ülve, hazánk sorsáról elmélkedve Polibiusnak, a történetirónak sorait ismételjük: „Eljő
majd az idő, mikoron szent Ilion megdől, s dárdavető Priamos s Priamosnak népe kipusztul."
Ily sors vár vala hazánkra is ! De nem ! El, ti sötét képek !
A nemzetek sorsát az isteni Gondviselés intézi, de önmaguk által eszközölteti s a beléjök öntött s bennök működő szellemi és erkölcsi erők tulajdonképeni tényezői emelkedésüknek, vagy hanyatlásuknak. A népek és országok emelkednek, vagy sülyednek, a szerint, a mint az erény utján járnak és Istentől reájuk mért hivatásukat letöltik, vagy ennek útjáról letérnek és azt elpuhulva és megernyedve föladjá'c. És habár egyes nagy szellemek hatása válságos perczekben sokszor csodatettekre képesitheté az általok ihletett kebleket és nem egyszer magával ragadta az egész nemzetet: de kétségtelen, hogy a nemzet valódi nagyságának és boldogulásának igazi rugója nem egyesek nem is a kormányok kezében van és az ország jólétének legfőbb feltétele nem az időszerinti napikérdések helyes és üdvös, vagy helytelen és szerencsétlen megoldásában rejlik, hanem abban a legfőbb föltételben : hogy milyen a nép és 'milyen az ország? Milyen erkölcsi a l a p j a ? van-e hite és milyen erkölcse? Nem ingott-e meg az Istenben való hite, létének a l a p j a ?
Láttunk népet, a mely gazdag és virágzó volt látszólag és rövid idő alatt a romlás szélére jutott és mint Babylon, elpusztult, örök tanulságul a népeknek !
Es láttunk birodalmat, a mely erős volt látszólag és kevéssel előbb még a világot uralta és kevéssel utóbb a benne forrongó erkölcsi feloszlás következtében, mint a korhadt fa, az elemek behatása alatt, a reá törő nép-áradattól elsodortatva, semmivé lőn.
Kénytelenek vagyunk felkiáltani :
„A te Gondviselésed kormányoz lennünket Atyám" ') és „előtted hajol meg minden térd," 2) „mert minden utaid előre készitvék és Ítéleteidet Gondviselésed szerint rendez-ted el.113)
Méltó tehát, hogy e napon a haza sorsát meg-szívleljük, az ezeréves múltnak s az emberiség közös múltjának tárházából meritsünk üdvös tanulságot, szolgál-jon ez hathatós intő és óvó például a jövőre. Nemcsak a dicsőség napjai lélekemelők. Szerencsés események fölvirágoztathatják, dicső tettekre lelkesíthetik a népet, de a balsors napjai is tanulságosak reánk nézve. Hányszor nem szült a veszteség lángolóbb lelkesedést a legragyogóbb győzelemnél ! A mi nagy, legyen az bármi, szivet és lel-ket érdekel s hatása századok múlva is kiemel a minden-napiság közömbösségéből és tétlenségéből. „A mult emlékei parányi fészkek, a melyek összeomlottak, de az omladék látása még ma is föllelkesít . . Őseitek parányi fészkeket raktanak ? szedjétek össze a romokat s rakjatok belőle mély alapot jövendő nagyságtoknak. Minden kő régi tettek helyén emelve, minden bokor régi jámbor fölött
1) Bölcs. 14, 8.
2) Izai. 45, 24.
') Iudit. 5, 5.
RELIGIO. 193 plántálva, minden dal régi hősről énekelve : megannyi
lépcső a jelenkornak, hogy általa magasabbra emelked-hessek." (Reflex Mohács. Kölcsey.)
Álljuk azért lelkesülten körül a magyarnak hajdani sirját ma és mig leteszszük a haza nevében a gyászoló nemzetnek sirjára a koszorút, emeljük tekintetünket az égiekhez fel és tegyünk Istenünknek fogadást, hogy benne hiszünk és ő benne bizunk, hogy apáink hitétől el nem tántorodunk és ha attól netán eltévedtünk, hozzá ismét visszatérünk, hogy a megpróbáltatás napjaiban gyámolul és erősségül szolgáljon, mert valóban nincsen másban üdvösség, és minden áldás felülről jő, — követve az U r Lelkének intelmét, melyet a Péld. könyvében a d :
„Erény emeli a népet, a bün nyomorultakká teszi a nemzeteket. 4)
Erről fogunk szólni. Midőn egy nemzet életének korszakait veszszük fontolóra, az érintett főbb vonásokat is csak a kimagaslóbb részletekben tüntethetjük fel.
Kimeritő jellemzést e téren nem is lehet czélunk nyújtani a jelen beszéd szűk keretében.
De lerójjuk ti irántatok is, elhunyt hősök ! a kegyelet és hála adóját.
Boldogok mi, mivel általatok s hasonlók által üdvös okulást merithetünk a múltból és bátran tekint-hetünk a jövendő következéssel terhes napjai elé, a melynek felvirultáért ti, mint e hazának hü fiai, köze^
négyszáz év előtt itt elhunytatok. „De hűségtekért ne várjatok ajkaimról magasztalást. A magasztalás jutalom s jutalmat csak fejedelmek osztogatnak; a haza, melynek nevében szólok, nem. Fiai voltatok, kötelesek nemcsak hűséggel, de áldozatokkal is. S ti meghoztátok ezt az áldozatot . . . Nyúljatok saját kebleitekbe." Tekintsetek végig itt összesereglett unokáitokon, polgártársaitok hosszú során és ha ezeknek arczárói leolvashatjátok, hogy ők is hasonló nagy tettekre lelkesülnek, ha majdan a haza hieja őket, nyugodtan h a j t h a t j á t o k vissza a sírba ősz fejeteket, mert a haza jövőjét akkor nincs mit féltenetek ! (Vége köv.)
T A R C Z A .
Apponyi Albert gróf beszéde
a közművelődési egyesületek milléniumi kongresszusán Mélyen tisztelt közgyűlés !
Feladatomat akkép irták körül, hogy a magyar kultura jelen állapotáról szóljak, — s ez nekem nem kis fejtörése okozott, mert ha akkép fognám ezt föl, hogy állami és társadalmi közművelődési intézményeink, fő-, közép- és népiskoláink, akadémiáink, irodalmi és
más kulturális egyesületeink létszámáról és működéséről statisztikai adatokat közöljek : akkor igen fölösleges munkát végeznék. Az érdeklődök könnyen megtalálnak minden ide vonatkozó számot a hivatalos közleményekben, melyek közkézen forognak. ' Ha pedig közművelődési állapotaink kritikájába akarnék fogni, félő, hogy a
(4 Példab. k. 14, 34.
magasztalás az igazsággal, a gáncs az ünnepi hangulattal hozna ellentétbe. Tárgyamat tehát másképp kell meghatá-roznom : Nem teszem sem ezt, sem azt, hanem egész általánosságban akarok néhány szót szólni a magyar nemzeti kultura íeladatairól és e feladatok teljesítésének ama föltételeiről, a melyek minden időben, tehát ma is érvényesek és a verseny e nehéz napjaiban kettős figyel-met érdemelnek.
A kulturának feladata ezen a mi magyar területünkön nem csupán az általános emberi tökéletesbülés elumozdi-tása. a szellemi és erkölcsi, sőt az anyagi életnek is finomítása: a magyar kulturának e mellett és e fö.ött még az a nehezebb és nagyobb hivatása is van, hogy a politikai magyar nemzetet tömörítse, egyesítse. A kultu-rának itt valósággal olyau sebeket keli gyógyítania, melyeket maga ejt. Hisz soknyelvű nemzeteknél, mint a mienk, éppen a kultura fenyegeti az egységet. Amint a szabadság az alvó szellemeket felébreszti, a magasabb értelmi fejlődés nem lehet többé monopolium, értelmiség nő minden itt lakó fajnak talaján, mely önálló nyelvi egyéniségéhez simuló kulturára törekszik, s ebben a kulturában a faji egyéniség, a faji tudat a nemzeti egység rovására megerősödik. Hogyan ellensúlyozzuk ezt a hatal-mas széjjelhuzó tényezőt, mely még aggályosabbá válik, midőn külföldi rokon kulturákra támaszkodik, sőt azokkal összefoly ? Lelkiismeretünkkel, történelmi hagyományaink-kal, emberiségi hivatásunkkal jönnénk ellentétbe, ha eme nem magyarnyelvű kulturális törekvések meggátlására csak gondolnánk is.
Az állam kényszerítő hatalmának iit csak egy hivatása l e h e t : meg nem engedni azt, hogy a szellemi életnek bármely megnyilvánulása a magyar államát rend és nemzeti egység alapföltételeivel ellenkezésbe jöjjön.
E korlátok közt a másnyelvü kultura igykezetei is szabad mozgási tért találnak e szabad hazában. Es ha minden állami és társadalmi tényező feladata magaslatán áll, akkor ez a nem-magyar nyelvű szellemi fejlődés is válhat a magyar hazafiság közvetítőjévé, a magyar befolyásnak terjesztőjévé. Ez lesz a magyar szellem diadalának betetőzése s ez önkényt fog bekövetkezni, mihelyt elértük azt a közvetlen és főczélt, hogy a magyar kultura szellemi kapcsolatot teremtsen e haza összes lakói közt. De hogyan jutunk i d á i g ?
A magyar kulturát benső erejénél fogva nemcsak versenyképessé, de győztessé kell tenni : versenyképessé a müveit világ szellemi munkájában, győztessé abban a vonzó erőben, melyet e haza nem magyar ajkú polgáraira gyakorol. Nem ezeknek helyi kulturáját kell kiszorítanunk, nem ez a versenytárs, mert hisz a németet kivéve, ez országban lakó minden faj kulturája sokkal kedvezőtlenebb a miénknél. A mi versenytársunk a nyugati nemzetek ragyogó szellemi élete, annak vonzó ereje és hóditó képessége, a mi feladatunk saját nemzeti kultúránkkal kielégíteni azokat a magasabb művelődési törekvéseket, melyeket a kisebb faji kultúrák iparkodása ki nem elé-gíthet.
Ezt elérni nem lehetetlenség. Nem szükséges ahoz, hogy a művelt nyugoti nemzetek évszázados szellemi
f ejlődését túlszárnyaljuk, csak annyi kell, hogy attól nagyon el ne maradjunk. A politikai összetartozás és nyelvünk ismeretének gyakorlati haszna már magában minden idegen kulturánál érdekesebbé és hozzáférhetőbbé teszi a magyar kulturát e haza minden lakójára nézve.
Hogy azonban az inferioritást kikerülje és tényleg a haza összes lakosságának szellemi találkozó helye, a nemzeti egység előmozditója legyen, ahhoz két tulajdonsággal keli birnia : tartalmassággal és önállósággal. Fel kell ölelni a tudás és gondolás, az emberi képzelem és érzés egész világát, és azért át kell ide ültetnie a nagy kulturnépek szellemi vivmányait, művészeti kincseit; de ezt az anyag-halmazt fel kell dolgoznia, ugy, mint az erős termő talaj feldolgozza a beléje elvetett magot, a beléje ültetett csemetét, talaj izt kölcsönözvén a belőle fejlődött gyümölcs-nek. Az emberiség múltjának és jelenének óriási szellemi munkájával szemben még a legnagyobb nemzet sem léphet föl azzal az igénynyel, hogy mindent ő maga teremtsen újra a semmiből: bizony átvesszük egymástól szellemi életünk tartalmának java részét ; de hisz ez fokozott mértékben áll az egyes embernél, aki még inkább van arra utalva, hogy tudásának 0.999 részét mások gondolkozásának, mások kutatásainak eredményéből alkossa meg, aki még legegyénibb benső életében is mások művésziesen kifejezett érzelmeinek hatása alatt áll. De azért mégis létezik eredetiség és szellemi önállóság az erőteljes egyéniségeknél.
Ha kettő közülök ugyanazt gondolja, ugyanazt érzi, ugyanazt mondja is, hát kicsit másképp gondolja, máskép érzi, máskép mondja mindegyikük és csak azok-nak gondolatvilága gyakorol vonzó erőt másokra, csak azok csoportosítanak maguk körül idegen emléket, a kik egyéni jellegűvé tudják átalakítani azt a szellemi világot, a melyet nagy részben másoktól vettek.
A nemzetek kulturális hatalma is ezen fordul meg A mely nemzetnek szellemi élete nem egyéb, mint idegen nemzetek irányzatainak utánzása, nem csupán azok eszme-készletének, de azok feldolgozási modorának is egyszerű átvétele, idegen betegségek minden baczűlusának lelki-ismeretes hűséggel önmagába való oltása; az a nemzet ne s?ámítson arra, hogy kulturája befolyásra emelkedhessék hogy erkölcsileg beolvasztani, egységesíteni képes legyen.
Még tulajdon fiai is, a mint szellemi életük magasabb ambicziókra ébred, az utánzattól az eredetihez fognak szökni ; idegen ajkúak p e d i g — ha a körülmények kényszere folytán meg is tannlják a nyelvet — nem fognak nála tovább időzni, mint múlhatatlanul szükséges.
A magyar kultura nemzeti egységesítő hivatása is csak e törvények szerint érvényesülhet. Nyelvünk tudásá-nak terjesztése kétségtelenül fontos és érdemes m u n k a ; az állam ehhez segitő kezet nyújthat, más fajok minden sérelme nélkül, mert nem holmi hivalkodó fajsupremaczia nevében teszi, hanem azért, mert ezzel az állami egység-nek, a honpolgári kapcsolatnak egy nélkülőzhetlen föl-tételét létesiti, tehát állami szempontból, önmaga iránti kötelesség teijesitésből. üjS azok a társadalmi tényezők, egyházi és világi testületek és egyesületek, melyek a magyar nyelvterület összezsugorodásának meggátlását tűzik
ki czélul, ezzel nemcsak a magyarságot mint faj
szolgál-j á k , de a magyar nemzetet mint politikai egységet, a magyar államot.
Ámde ez a nagyhorderejű és dicsértetes munka a feladatnak mégis csak egy része ; ezzel csak meg-nyitottuk az utat a magyar kulturához, csak külső föl-tételét teremtettük meg annak, hogy hóditsor, egységesít-sen, tömöritsen. elvégeztük az utász-munkát amely folyókat áthidal, vasutakat rögtönöz, árkokat kitölt, táborokat erősit, u t a k a t javit és igy lehetővé teszi, hogy a harezoló sereg a csatatérre érjen : de a csatát megnyerni, de a hódítást tényleg végbevinni, ez annak a harezoló sereg-nek, ez magának a magyar kulturának feladata ; és erre csak ugy képes, ha a gazdagsága mellett eredeti és egyéni jellegében erőteljes nemzeti életet tud kidomborítani.
Erőteljes nemzeti é l e t : ez tulajdonképpen a döntő tényező. A kultura ennek szellemi megnyilvánulása, semmi egyéb. Es ha nagy felületesség volna a nemzeti kultur munkában egyszerű nyelvterjesztési problémát látni, ugy nem kisebb felületesség magát a nemzeti kulturát tisztán kulturális kérdésnek tekinteui. A kulturában a nemzet lelki élete j u t öntudatosságra és közlő képességre az öntudatra jutás és a közlés kétségtelenül gyarapítja erejét lehetővé teszi az önbirálatot, s igy az irány helyesbítésé', de a mi megnyilvánul, az utóvégre mégis csak a nemzet lelki élete, és a miből az önbírálat képessége fakad, az ismét csak a nemzeti lelkiismeret ereje.
A mi nincs azt nem lehet kifejezésre hozni, a mi satnya vagy romlott, azt nem lehet egészségesen kifejezni,
és az egészséges hatás erejével felruházni. Ha kultura befolyásáról, hatalmáról, hóditó erejéről beszélünk, akkor voltaképpen metaforát használunk és megrövidítve fejezzük ki az igaz gondolatot, mert a valódi hatalom, a melynek érvényesülnie kell, az egyedüli, a mely érvényesülhet az éppen csak egészséges nemzeti lélek hatalma a kultura ezt csupán közvetíti. Fontos, sőt nélkülőzhetlen közvetítő a kultura, a melynek kvalitása igen mérvadó, de mégis csak közvetítő. Erőteljes és hatásos kulturát remélni és összezsugorodott nemzeti élettől, épp oly bárgyú gondolat, mint a legszebben kicsiszolt vezető sodrony-tól villamos áramot várni, ha a villamos telep meg-romlott. Az az őserő, a melyről itt szó van, az nem a kedvező sors, nem a hatalmi állás, hanem a nemzeti élet ereje.
Csapásoktól sújtva, külső elnyomástól tiporva
Csapásoktól sújtva, külső elnyomástól tiporva