A budai vilájet váraiba beállt (újoncok származási körzetei, 1558

H e r c e g o v i n a 12,9 % a körzetek neve és részesedése

az összes újoncból

2. áb ra. A b u d a i vilájet v á raib a b eállt ú jo n co k szárm azási körzetei, 1558

teljes várkatonasága ismerhető meg. A névsor 1557 őszén készült, és erre a keltezés szerint egy, valójá­

ban két éven át vezették a személyi változásokat. Az alapállomány és a két év alatt beálló új em berek lis­

tája közel tizenhárom ezer nevet tartalmaz, amelyek fölé 819 esetben — nyilvánvalóan újoncoknál — j e ­ gyeztek oda személyi adatokat. Az írnok rendkívüli gondossággal já rt el. A származási helyet többszörö­

sen is m eghatározta: megjelölte a szandzsákot, azon belül a kisebb igazgatási egységeket, a kazákat vagy náhijéket, utána a helységet. Ez utóbbinak a státu­

szát is meghatározta: vár (kale), város (kaszaba), vár­

hoz tartozó polgárváros (varos) vagy falu (karije), nagyobb helyeknél a városnegyedet (mahalle) is m eg­

nevezte. A kis-ázsiai helyek leírását „a túlparton” (öté jakada) szavakkal kezdte, ezúttal az anatóliai Kónja

és a görög Fonja összetéveszthetetlen. A származási hely után megnevezte a katona legközelebbi férfi

— ennek nem létében női — hozzátartozóját, leg­

gyakrabban testvérét, ha többen voltak az összeset, akinek a katona halála esetén az örökséget a kincs­

tár kiadta. A személyi anyagok érdekes részlete an­

nak írásba foglalása, hogy az új muszlim önként tért az iszlámra. Az írnok azt is feljegyezte, ha valaki egy magasabb rangú em ber felszabadított rabja volt, és különösen értékes, sajnos ritka csemegéje a szemé­

lyi anyagoknak a katona néhány szavas életútja.

A gondos feljegyzéseknek köszönhetően a 819 újonc közül csak egyetlennek a származási helyét

nem tudtam m eghatározni. További négy katona esete különleges. Egyikük szlovén, a másik horvát, a harm adik cseh (ő egy „cseh-morva portya” során esett fogságba), de hogy korábban hol éltek, nem derül ki. A negyedik nem tudta m egm ondani, hogy hol töltötte gyerekkorát. Ezt az öt katonát leszám ít­

va összesen 814 esetet elemeztem. A származási h e ­ lyeket a fent leírt tíz balkáni körzetbe osztottam, és a második térképen ábrázoltam (2 . ábra).

Az összesítés m ögött az 1543-astól m erőben elté­

rő történeti helyzet áll. 1557 békeév volt, M agyaror­

szágon öt éve nem já rt oszmán birodalmi sereg. Nem a hadjáratra vonuló szultáni haderő feltöltésére és újonnan bevett várak őrségének felállítására kellet­

tek újoncok, hanem a várkatonaság m indennapos fogyásának pótlására. Minthogy a katonaság fluktu­

ációja nagyon erős volt, az évenként bejegyzett újon­

cok összessége egy-két évtized alatt maga lett a tel­

jes katonaállomány.

A 814 katonából mindössze 20 jö tt „a túlpartról”, Kis-Azsiából.15 Már nagyobb tömegben adott viszont katonát a magyarországi török terület, összesen 52 em bert (6,4%-ot), muszlim születésűt, különböző eredetű iszlamizáltat, keresztény délszlávot és

ma-15 Jo g g a l feltételezh ető , hogy m ég ezek egy része is b a lk á n i e re ­ d e tű . T ö b b en ugyanis T rap e zu n tb ó l v ető d te k ide, és e v á r­

b a n a 15-16. század fo rd u ló já n nagy szám ban szo lg áltak b a l­

k án iak (Villain-Gandossi 1983), n e m le h e te tle n , h o g y a M a­

g y aro rszág ra szegődök „ h a z a te le p ed ő ” szerb ek és b osn y ák o k voltak.

Ba l k á n ik a t o n á k ésk a t o n a p a r a s z t o kab u d a iv il a je t b e n 2 5

gyárt egyaránt. A teljes újonctöm egnek most kicsi­

vel több m int kilenctizede származott a Balkánról, ennek is elsősorban északnyugati területeiről. Bosz­

nia kerekítve 40, Szerbia és a Száva-Dráva köze 29, Hercegovina a klisszai szandzsákkal 13, ez az egész egybefüggő területtömb 82%-kal járult hozzá az után­

pótláshoz. A Balkán-félsziget összes többi körzete együtt mindössze 9%-kal képviseltette m agát. Az északnyugati töm böt alkotó körzetek nem egyforma szerepet játszottak. Bosznia és Hercegovina ontotta a muszlimokat, és alig küldött keresztényeket. A hó­

doltság keresztény martalócainak nagy tömege vi­

szont a szerbek lakta körzetből, azon belül főleg a vlah szállásterületről származott.

Érdemes a körzeteket tovább osztani. Hercego­

vina és a nem rég alakult klisszai szandzsák, amelyek­

hez egy darab dalm át tengerpart is tartozott, jócs­

kán előrehaladt az iszlamizációban. Az innen érke­

zetteknek m ár a három negyede muszlim eredetű, a többi friss áttért. Bosznia két szandzsákra oszlott, Szarajevóval m int központtal Boszna szandzsákjára, tőle keletre pedig a jóval kisebb területű zvornikira, amelynek keleti helységei m ár Szerbiába nyúltak. A bosnyákok áttérése olyan m értékben haladt előre, hogy a bosznai szandzsákból kirajzóknak m ár a 80%-a muszlim családban született, és több m int a fele (59%-a) faluról kerekedett fel: az áttérés a pa­

raszti népességet is magával ragadta. A zvorniki szan­

dzsákból indulóknak csak a 68%-a volt született muszlim, és ezeknek csak kevesebb m int a fele (47%-a) jö tt faluról.

A szerb körzet Szerbiából és a Dráva-Száva közé­

ből állt. Idézzük fel: 1543-ban Szerbia 79, a folyó­

köz 10 katonát adott a fehérvári müsztahfízok közé.

1557-re hatalm asat fordult az arány. A szerbiai szan­

dzsákokból 116, a folyók közéről 120 újonc állt be a budai vilájet váraiba. A két tájon belül is egyértelmű súlypontok m utatkoznak. Szerbia a török beosztás szerint négy és fél szandzsákra oszlott: a legnagyobb kiterjedésű szendrőire, tőle délre és délnyugatra az aladzsahiszárira (krusevácira), a vucsitrnire és a prizrenire (ezek területe együtt alig haladta m eg a szendrőiét), és a vidini szandzsák délnyugati fele is Szerbiában feküdt. A budai vilájetben katonának állt 116 szerbiai em ber közül 107 a szendrői szandzsák­

ból, azaz Észak-Szerbiából kerekedett fel, az összes többi, délebbi szandzsákból csak kilencen származ­

tak. A Dráva-Száva közén hasonló helyzetet találunk.

A súlypont itt a szerémi szandzsákra került, amely 85 katonát adott, szemben a nyugatabbra fekvőkkel, amelyek 35-öt. A szerbek lakta területnek tehát a Szerémségből és Észak-Szerbiából álló, egybefüggő északi tömbje ontotta az újoncokat, más tájai csak csurgatták.

A Szerémségből és Észak-Szerbiából származók kö­

zött viszonylag magas, közel 50%-os a muszlim erede­

tűek aránya, az áttérteké viszont mindkét területen ala­

csony: Szerbiában 13, a folyóközben 18%-os. A ma­

gyarázatot a várból-városból-faluról származók szét­

választása adja meg. Mindkét területről az erődített helyek népessége dobta ki magából a katonának állók

tömegét, a Szerbiából érkezők 69, a folyóközből felke- rekedők 82%-át. Nem kétséges, hogy ebben a magyar- országi török várrendszer kiépülése játszotta a főszere­

pet. A 16. század közepére a Drávától délre fekvő vá­

rak védelmi jelentősége megcsappant. A folyóközi vá­

rak egy részét kiürítették, a megmaradt őrségek lét­

számát csökkentették.16 Katonatömegek m aradtak munka nélkül, számukat a terület megszállása óta fel- növekedett fiaik szaporították. És érezhető a két nagy folyó mentén álló katonai és közigazgatási központok emberbegyűjtő és kibocsátó szerepe.

A legnagyobb számban martalócként, ritkábban tüzérként és zsoldos iparosként szolgáló keresztény katonaelem származási területe Észak-Szerbia és a Dráva-Száva köze. A Szerbiából Magyarországra sze­

gődő keresztény katonák, szerbek és vlahok kivétel nélkül m ind a szendrői szandzsákból és a vidini nyu­

gati feléből kerekedtek fel. A folyóközből elvándor­

lók háromnegyede a szerémi, egynegyede a pozsegai szandzsákból származott, többségük faluról.

A harmadik zsoldlista egy évvel fiatalabb az előző­

nél. A hidzsra 966. évében, azaz 1558. október 14-étől 1559. október 2-áig vezették, és szintén a bu­

dai vilájet teljes zsoldos várkatonaságát tartalmazza.17 Ha írnoka végigcsinálja azt, amibe bele-belekapott, ez lenne m inden zsoldlisták legkiválóbbja. Ha ugyanis kedve volt, nemcsak az újoncok neve fölé jegyzett sze­

mélyi adatokat, hanem minden katonához. Egyes la­

pokat sűrűn telefirkált, másokra csak a névsort vezette rá. Még egyazon váron belül sem következetes, némely csapatnemekkel foglalkozott, másokkal nem, hol sze­

mélyleírást adott, hol a származást és a rokonságot je ­ gyezte, hol meg azt, hogy a katonák nősek-e. Az eddi­

giekhez hasonló, teljes képet ugyan nem lehet az össze­

vissza részletekből felépíteni, a mintegy ezerháromszáz érdemi, igaz, különféle típusú személyi anyag mégis haszonnal vizsgálható. Azt kerestem bennük, hogy a különböző harcértékű, feladatú, megbecsültségű és keresetű alakulatok honnan kapták az utánpótlást. Az eredmény röviden abban összegezhető, hogy a Balkán­

félsziget északi sávjában nyugatról keletre, Boszniától Nikápolyig haladva egyre hitványabb csapatnemek gyűjtő körzeteibe érünk. Egyetlen olyan fegyvernem akad, amelyikre ez a tanulság nem érvényes, a szaktu­

dást igénylő tüzéreké (topcsiké): ők több vidékről futot­

tak össze, még edirnei és isztambuli is akadt közöttük.

A várőrségek két értékes csapatneme, a gyalogos müsztahfízok és a lovasok (fáriszok, további nevei­

ken uluifedzsijan-i szüvari vagy beslik) közül 613 kato­

na korábbi lakóhelyét ismerjük. 64%-uk származott Boszniából és Hercegovinából, 23%-uk Szerbiából, Vidin körzetéből és a Dráva-Száva közéről. A keve­

sebbre becsült, gyalogos azabok, akiknek csapatne­

me a katonaság soraiba igyekvők legnagyobb felve­

vője és tranzitállomása volt, m ár egyharm adrészt a

16 Zirojevic 1976, 100-116.

17 Ö N B M xt 633. Ö ssz esíte tt k iad á sa Velics-Kammerer 1 8 8 6 - 1890, II. 2 2 5 -2 3 7 , 2 4 1 -2 4 3 .

2 6 Heg y i Klá r a

szerb nyelvterületről kapta utánpótlását. Végül a martalócokkal érkezünk egyértelm űen szerb és vlah vidékre, 331 katona közül 278-an származtak innen.

Többségük észak-szerbiai; a falusiak kevés kivétellel arról a Duna-M orava-Tim ok folyók közötti és kö­

rüli területről szegődtek Magyarországra, amely a félkatonai vlah népesség legnagyobb észak-balkáni szállásterülete volt.18

Zsoldlistáink tanulságait összefoglalva arra a vég­

eredm ényre jutunk, hogy a budai vilájet várkatona­

ságának folyamatos utánpótlása csaknem kizárólag a Balkán-félsziget északnyugati területéről, H erce­

govinából, Boszniából, Eszak-Szerbiából és a Drá- va-Száva közéről érkezett. Az első két terület zöm­

mel muszlim családban született férfiakat bocsátott ki, nagyjából azonos tömegben várakból-városokból és faluról, akik a hódoltság garnizonjainak nagyobb harcértékű, magasabbra becsült csapatnem eit töltöt­

ték fel. A keresztény katonaelem zöme Eszak-Szer­

biából, különösen a vlahok szállásterületéről szár­

mazott. Bosznia részesedése valószínűleg a forrása­

inkból kiszámíthatónál is nagyobb volt, m ert a Drá- va-Száva köze legalább annyira látszik a délről észak­

ra tartó áramlás átm eneti állomásának, m int kato­

nának álló tömegek kibocsátójának. Ezt a benyomást támasztja alá néhány olyan eset, amelyben a katona származási helye a Szerémség valamelyik helysége, a neve azonban m ondjuk Haszan Boszna, boszniai Haszan. A hódoltsági várak „törökségének” zöme tehát balkáni: bosnyák, szerb és vlah; elhagyott — a martalócok esetében m egtartott — vallását tekintve ortodox.

Források hiányában lehetetlen m egm ondani, mi volt a helyzet a temesvári vilájetben, m int ahogy azt is, változott-e m indez a 17. században. Nem lenne meglepő, ha forrást találva egy hasonló temesvári vizsgálat szerb és al-dunai túlsúlyt m utatna ki: ha m ár a temesvári vilájet kipusztuló falvai ebből az irányból, az Észak-Balkán legközelebb eső vidékei­

ről kaptak új népességet, valószínűleg a várkatona­

sága is innen táplálkozott. Ez azonban puszta felté­

telezés. Mint ahogy nem több az a költői kérdés sem, hogy ugyan mi és m iért változott volna m eg a 17. században. Emlékezzünk arra, hogy 1668-ban a Magyarországon készített török nyelvkönyvben bosz­

niai török nyelvjárást örökítettek meg. Ugyanebben az időben Evlia Cselebi ezt írta Budáról: „Buda egész lakossága boszniai bosnyák.”'9

Katonaparasztok a magyar Baranyában

A Kis-Ázsiában és a Balkán-félszigeten terjeszke­

dő oszmán-törökök első harcosait a nom ád lovasok adták — hosszú út vezetett addig az oszmán hadse­

regig, amely Magyarország harm adát a 16. század közepén megszállta. E hadsereg fő elemei jól ism er­

tek, keveset tudunk viszont arról, hogy a szultánok

18 Beldiceanu-Beldiceanu-Steinherr 1955; Beldiceanu 1957; 1966;

Bojanié-Lukac 1 9 6 8-1969.

hadjáratba vonuló seregeit és az elfoglalt várak vé­

dőit szabados katonaparasztok sokezres tömegei tám o­

gatták fegyverrel és munkával. Ők m ár a hódítások kezdetén, a 14. század elején részt vettek a nyugat­

anatóliai harcokban, majd átkerültek a Balkánra, ahol olyan helyi népelemekkel egészültek ki, amelyeknek egy részét m ár Bizánc és a többi balkáni állam is katonaparasztként használta fel. A török uralom alatt katonáskodó paraszttöm eget a szakirodalom „privi­

legizált rája” néven emlegeti. Valóban töm egről van szó, amelynek feladatai a tényleges katonáskodástól a határvédelm en és a hadseregnek szükséges segéd­

szolgálatokon át egészen olyan, hadinak alig tekin t­

hető tevékenységekig terjedtek, m int a bányam űve­

lés, a szultáni lovak és istállók ápolása vagy az u ral­

kodói vadászatokhoz szükséges sólymok nevelése. A privilegizált rája kiváksága abban állt, hogy katonai vagy félkatonai szolgálatai ellenében teljes vagy rész­

leges adómentességet élvezett.

Néhány fontos csoportja a m agyar történelem ­ ből is ismert. Ilyenek az elsősorban határvédelem re rendelt, falun lakó (tehát nem zsoldos várvédő) mar­

talócok és vlahok. Hozzájuk hasonló az egyik legko­

rábbi, Kis-Ázsiából származó elem, amelyről soha nem ejtünk szót: az adóm entes (nevük is m entest, szabadost jelent) müszellemek testülete, amely a

15. században m ég ténylegesen katonáskodott, a 16. században m ár csak segédszolgálatokat végzett.

Ez az a három katonaparaszti szervezet, amelyet a törökök magyarországi tartom ányukban is felállítot­

tak. Kezdetben megkísérelték, hogy a rendszert mar gyár népességre építsék fel, ez azonban teljes ku­

darccal végződött. A müszellemek, a m artalócok és a vlahok szervezetei végül a budai és a temesvári vilájetnek abban a déli sávjában eresztettek gyöke­

ret, amelynek kipusztult falvaiba szerb és vlah n é ­ pesség, a katonaparaszti testületek eredeti hordozó­

ja telepedett be.

A katonaparaszti szervezetek felállításához az első, 1 545-1546-ban készített török népesség- és adóösszeírások211 terem tettek alapot. Legalábbis sa­

játos, és különösebb bölcsességre sem vall, hogy m i­

közben a Duna-Tisza köze déli fele m ár régen n é ­ pességet cserélt, és erősen elszerbesedett, a privile­

gizált rája félkatonai, határvédő szervezetét elsőként az ekkor még színmagyar Baranyában állították fel.

A kísérlet persze sok okkal m agyarázható. K atonai­

lag valóban a kialakuló baranyai hódoltság volt véd­

telenebb: miközben az 1545-1546-ban összeírt, te­

hát m ár behódoltatott terület Szigetvár nyugati elő­

teréig ért, a határon egyetlen török vár, Görösgal állt, a két nagy erősség, Pécs és Siklós túlságosan keletre feküdt. Különbség volt abban is, hogy m íg a balkániak be- és továbbvándorlása a déli D una-T i­

sza közén még évtizedekig eltartott, Baranyában fo­

lyamatos, stabil népességre lehetett a rendszert épí­

teni — a törökök abban a naiv hitben ringathatták

19 Karácson 1985, 288.

20 Káldy-Nagy 1977, 11.

Ba l k á n ik a t o n á késk a t o n a p a r a s z t o ka b u d a iv il á je t b e n 2 7

magukat, hogy ez a népesség is alkalmas arra, amire a Drávától és a Szávától délre élő szerbeket és vlahokat felhasználták.

Bárhogy volt is, Baranya 1545-1546-os összeírásá­

ban,21 utána az öt, illetve hat évvel későbbiekben22 a behódoltatott terület nyugati határán húzódó telepü­

lések széles sávjában hemzsegnek a szabados parasz­

tok, a müszellemek. Falvaik két, sarló alakú ívben kere­

tezték a baranyai hódoltságot, elsősorban a határon felállított kisebb közigazgatási körzetek, a náhijék még megerődítetlen központjait. A felső sarló a náhije-szék- hely Szentmárton alól indult, összekötve azt a tőle dél­

re fekvő másik központtal, Szentlőrinccel. Az ív innen délkeletnek fordult, legtávolabbi pontjai a Siklóstól nyugatra fekvő Felpós és a tőle keletre eső Kövesd. A müszellemekkel megrakott falvak a Szentlőrincet ka- réjozó szakaszon álltak legsűrűbben, Siklós körül meg­

ritkultak. A másik, déli sarló a Görösgaltól északra álló Hatvan és Kálmán falvaktól indult, haladt dél felé a Dráváig, majd annak északi partját követte kelet felé.

Falvai legsűrűbben két további náhije-székhelyet ölel­

tek körül, Vaskaszentmártont és Selényt (ma Sellye).

Az egyetlen erődített helyet, Görösgalt viszonylag ke­

vés müszellemes falu övezte, ezen a szakaszon a véde­

lem a vár 105 fős zsoldos őrségére hárult.23

A Szentm ártontól Siklósig húzódó határsávban, az északabbi sarlóban 69 olyan falu feküdt, amely­

ben m üszellem eket írtak össze.24 A délebbi, Görösgaltól a Dráva m entéig nyúló sarló 21 telepü­

lésén jelöltek ki m üszellemeket.25 Ez mindösszesen 90 olyan falu, amelyek lakóiból müszellemeket válo­

gattak. Fontos, m ert a lényeget mutatja, hogy a m o­

hácsi szandzsák kerekítve ezer településéből a ren d ­ szert kizárólag az összeírt terület határán álló fal­

vakban vezették be, a katonáskodásra kiszemelt p a­

rasztokkal a nyugati határ és a Dráva védelm ét kí­

vánták megerősíteni.

A kis-ázsiai és balkáni katonaparaszti szerveze­

tek elterjedt gyakorlata szerint a rendszerben részt

21 A m ohácsi szandzsák összeírása: B a§bakanhk O sm an h A rjivi, Isztam bul (a továbbiakban BOA), T apu 441; Káldy-Nagy G yu­

la gyűjtése. D atálása: Káldy-Nagy 1977, 11.

24 Északról d élre h alad v a a következők: S zenttam ás, Farkasfalva, G odisa, L ukafalva, K ökényes, Szabás, E gri, N em esterecső, Szelefalva, V ég ág , K á p o ln á s fa lv a , Szék, N y e rlő d , L ap si, Ibafalva, H etf'ehel, Pálfalva, Keresztúr, Begör, D innyeberki, Szenterzsébet, Becefalu, K ispeterd, Nagyváty, M ihálpéterháza, M edvész, Alfáivá, B otyka, B ogár, G irótfalva, Szegedi, K á p o ln á s p e te r d , A b rá n fa lv a , K a c s ó ta , P esz é ri, N é m e ti- Szentm ihály, B olhafalva, B odorfalva, K iscserdi, D áncsháza, C seh falv a, S z e n td ie n ö s , K a tá tfalv a , T in ó d i, K issze n tg ál, B orso d h araszti, Szentiván, R ugas, G erd e, Füzesd, Poklostó,

vevő parasztokat három , négy, öt, tíz, tizenöt, néha ötven fős egységekbe, odzsakokba osztották, amelyek­

ből egymást váltva m indig egy em ber volt köteles szolgálatra jelentkezni, a többiek a költségeit visel­

ték. A baranyai müszellemek szervezete más volt. A 90 faluban összesen 543 férfi — nagy többségben családfő és néhány nőtlen fiú — neve fölé írták oda, hogy müszellem. Az összeírás egyetlen helyen sze­

rencsére világosan megfogalmazta, hogy a hatósá­

gok mit vártak tőlük — enélkül csak találgathatnánk, hogy harcra, útépítésre vagy lóápolásra szánták-e őket. Egy aprócska falu, a Szentlőrinc és Görösgal között fekvő Artesház öt családfőjének és kettejük két nőtlen fiának a felsorolása után a következő szö­

veg áll: „A nevezettek egy része müszellem, másik része müszellem-rája [magyarázata alább következik];

szultáni hadjárat idején, vagy ha a szandzsákot kor­

m ányzó bégek valahová h a d já ra to t vezetnek, a müszellemek [elengedett] tizedeik és adóik ellené­

ben fejenként lóra szállnak; az új szultáni defterbe így vezették be őket.”26 A névsor és e bejegyzés után a defterbe sem az adóegységek számát, sem a falu adóit nem jegyezték be: Artesház kivétel nélkül müszellem státuszú lakói teljes adóm entességet él­

veztek, egyedül katonáskodással kellett szolgálniuk a szultánt. A többi falu adóegységeit átbogarászva is nyilvánvaló, hogy a baranyai müszellemek nem vál­

tották egymást a szolgálatban, egyenként élveztek teljes adómentességet, és voltak kötelesek hadba vo­

nulni. Kisszámú, részleges adóm entességet élvező segítőik nekik is voltak, ezek a fenti müszellem-ráják.

Ok csak 78-an voltak, és m egfejthetetlen logika sze­

rin tju to tt belőlük egyes müszellemeknek tizenket­

tő, másoknak hét vagy egy, a nagy többségnek azon­

ban egy sem. Szerepük homályban m arad. A fent idézett bejegyzés azt sugallja, hogy ők nem katonás­

kodtak, az adóegységek és adók számolgatása pedig azt mutatja, hogy csak a földesúri kapuadó alól kap­

tak m entességet. L egvalószínűbbnek az látszik, hogy a müszellemek egy vékony, tizenhat emberből álló rétegét amolyan elöljáró-félének tették meg, s őmelléjük rendeltek segítőket, akiket a rájáiknak neveztek.

A végelszámolás a következő: az első összeírás ide­

jén , 1545-1546-ban a baranyai hódoltság nyugati határán 90 faluban 543 parasztot szabadossá, müszellemmé tettek, és katonai szolgálatra köteleztek, 78-at pedig részleges adómentességgel müszellem-rá- jává, az előzők segítőivé rendeltek. E privilegizáltak falvaik lakosságának bő egyharmadát tették ki, ami azt jelenti, hogy az e helyekről várható jövedelmeknek is nagyjából az egyharmadát áldozta fel a kincstár arra

K enézháza, Radosfalva, Gyárfásfalva, M onyarós, H ernátfalva, Csoboka, Mecske, D am alés, Kistelek, Kőhídfalva, Nagytésöny, Kisasszonyfalu, H araszti, B atam in d szen t, T o p o rd , Kisócsár,

2 8 Hegyi Kiá r a

az elképzelésre, hogy majd falként védik Baranya dél­

nyugati határát, és igazi oszmán katonákként növelik a szultán birodalmát.

A fél évtizeddel későbbi, 1550-1552-ben készí­

tett összeírások azt mutatják, hogy a rendszer nem váltotta be a várakozásokat. A tolnai várak 1544- 1545. évi elfoglalását27 és különösen az 1547. évi békekötést követően ezen a tájon nem folytak ko­

moly harcok, a müszellemek békében élvezhették adómentességüket. Az az elképzelés sem igazolód­

hatott, hogy a népes Nagyváty lakóinak többségét adó negyvennégy müszellem mindegyre lóra pattan, és három papja áldásával, négy deákja vezetésével ráront Szigetvárra. Fél évtized elteltével a rendszer halódott. A terület e második, két defterben fenn­

hatott, hogy a népes Nagyváty lakóinak többségét adó negyvennégy müszellem mindegyre lóra pattan, és három papja áldásával, négy deákja vezetésével ráront Szigetvárra. Fél évtized elteltével a rendszer halódott. A terület e második, két defterben fenn­

In document A HODOLTSAG RÉGÉSZETI KUTATÁSA (Pldal 26-39)