A HODOLTSAG RÉGÉSZETI KUTATÁSA

O P U S C U L A H U N G A R I C A

A HODOLTSAG

RÉGÉSZETI KUTATÁSA

MAGYAR NFM ZETI MI J/ KUM

O P U S C U L A H U N G A R I C A I I I

A HODOLTSAG

RÉGÉSZETI KUTATÁSA

A M agyar N em zeti M ú zeu m b an 2000. m ájus 2 4 -2 6 . között m e g ta rto tt k o n feren cia elő ad ásai

S Z E R K E S Z T E T T E

G ERELY ES IBOLYA - KOVÁCS GYÖNGYI

0 1

MAGYAR N E M Z E T I M Ú Z E U M - B U D A P E ST 2002

O P U S C U L A H U N G A R I C A III

(Opuscula H ung III)

Sorozatszerkesztő GARAM ÉVA

és

RÉVÉSZ LÁSZLÓ

ISBN 963 9046 67 1 ISSN 1419-9521

© M agyar Nem zeti M úzeum, B udapest 2002 Felelős kiadó: Kovács T ibor főigazgató

Cím negyed 2. oldalán:

A pécsi Jakováli Haszán dzsám i, 16. század m ásodik fele

Szerkesztőség: Magyar N em zeti M úzeum, H -13 70 B udapest, M úzeum krt. 14-16. Pf. 364.

Készült: 400 példányban, A/5 ív terjedelem ben T ipográfia és műszaki szerkesztő: Benke S ándor

Állami N yom da Rt.

tf

Sl'n Ti"

NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

"*Tűs

N em zeti K ulturális A lap p ro g ram Igazgatósága

< 0 EGE SERAMÍK

*■ U<•</•/<' * lA e t H je f i • M ú & e u m

1802-2002

• *

TARTALOMJEGYZÉK

Ender ARAT, a T örök Köztársaság nagykövetének előszava 8

KOVÁCS Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának köszöntése 9

Általános bevezetés

DÁVID Géza: Történelem és régészet kapcsolata a hódoltság korában. Találkozási pontok,

távlatok 11

GERŐ Győző: A magyarországi oszmán-török régészet és épületkutatás története 15

HEGYI Klára: Balkáni katonák és katonaparasztok a budai vilájetben 21

J. Michael ROGERS: Oszm án-török régészeti kutatások Kelet-Európában 37

Hadi építészet - várkutatás

BASICS Beatrix: A török kori várábrázolások hitelességének kérdése 43

BENCZE Zoltán: T örök emlékek régészeti kutatása Budán az 1990-es években 51

MAGYAR Károly: T örök kori erődítések a budai vár déli részén 59

HORVÁTH István: Esztergom török katonai építkezései 71

SIKLÓSI Gyula: Hadi események és erődítési m unkálatok Székesfehérvárott a 16-17. században 83 MAGYAR Kálmán: Babócsa-Nárciszos. Török hódoltság kori települések régészeti emlékei 91 GAÁL Attila: T örök palánkvárak a buda-eszéki út Tolna megyei szakaszán 99 KOVÁCS Gyöngyi - VÁNDOR László: Megjegyzések a török kori kisebb palánkvárak

régészeti kutatásához. Bajcsavár, a királyi végvárrendszer új erőssége 103 HATHÁZI Gábor: A török palánkok kutatásának újabb eredményei Fejér megyében 107

PAPP Sándor: Egy ism eretlen dél-dunántúli török palánk: Berkigát 129

RÓZSÁS Márton: Török kori őrhely Drávatamási határában 137

TOMKA Gábor: Egy 16-17. századi tarisznyavár: Győrszentiván-Andrásvár 143 Burcu ÖZGÜVEN: A Duna m enti oszmán-török palánkvárak jellegzetességei 145

Egyházi és polgári építészet, városi kutatások

IRÁSNÉ MELIS Katalin: Pest a török hódoltság idején 151

GERELYES Ibolya: Gyula a török korban 163

GERŐ Győző: Balkáni hatások a magyarországi dzsámiépítészetben 171

Gheorge LANEVSCHI: A borosjenői mecset 175

CSORTÁN Ferenc: Oszmán építészet a temesvári vilájet területén 177

Elpusztult települések kutatása

KOCSIS Gyula: Településrekonstrukció írott források alapján 185

PÁLÓCZI HORVÁTH András: Szentkirály továbbélése a török korban 189

MIKLÓS Zsuzsa - VÍZI Márta: Adatok a középkori Ete mezőváros településtörténetéhez 195

Temetők

GAÁL Attila: A dom bóvár-békatói 16-17. századi tem ető 209

LÁZÁR Sarolta: Török kori temető Esztergom-Szentkirályon 219

WICKER Erika: Bácsalmás-Óalmás/Homokbánya 16-17. századi rác tem etője 225 PÁLFI György - Yann ARDAGNA: Gerincbetegségek és tuberkulózis a török hódoltság korából

Bácsalmás-Óalmás (Bácsalmás-Homokbánya) 16-17. századi antropológiai

leletegyüttes fontosabb paleopatológiai adatai - 237

Tárgyi emlékanyag

KOVÁCS Gyöngyi: A hódoltsági leletanyag kutatásának néhány lehetséges iránya . 245

KÖLTŐ László: Török kori réztárgyak röntgenemissziós analízise 255

Elizabeta KONESKA: Rézművesség a balkáni országokban 257

TÓ T H Anikó: Török kori leletegyüttes a budavári Királyi Palota előterében 261 SABJÁN Tibor - VÉGH András: Török kori lakóház és kályhák maradványai

a budai Vízivárosból 269

PUSZTAI Tamás: A bátaszéki török palánk kerámiája 289

TOMKA Gábor: Findzsák, pipák, szürke korsók. Borsodi végvárak kerámialeleteinek

török kapcsolatai 299

LAJKÓ Orsolya: A hódm ezővásárhely-ótem plom i kerámiaegyüttes középkori

és néprajzi kapcsolatai _ 309

EMŐDI Tamás: A gyulafehérvári fejedelmi palota bokályos háza 317

V. SZÉKELY György: Elkülönülés vagy egységesülés? A hódoltsági érem leletek összetételének

strukturális változásai a 16. századi Magyarországon 325

KOVÁCS László: 17-18. századi kauricsigák Magyarországon 3 3 3

VÖRÖS István: Török kori állatcsontleletek Magyarországon 3 3 9

Irodalom Rövidítésjegyzék

353 369

A KÖTET SZERZŐI

Yann ARDAGNA

C entre A rchéologique d u Var, T oulon (Franciaország) Szegedi T u d o m án y eg y etem E m b e rtan i T anszék, S zeged BASICS B eatrix

M agyar N em zeti M úzeum , B udapest BENCZE Z oltán

B u d ap esti T ö rté n e ti M úzeum , B udapest CSO R TÁ N Ferenc

M in istreru l C u ltu rii D irectia M in o ritati N atio n ale, B ukarest (R om ánia)

DÁVID G éza

Eötvös L o rán d T u d o m án y eg y etem T ö rö k Filológiai T anszék, B u d ap est

EM ŐD I Tam ás

Str. Ep. Pavel Nr. 4/5, N ag y v árad (R om ánia) GAÁL A ttila

Wosinsky M ór M úzeum , Szekszárd GERELYES Ibolya

M agyar N em zeti M úzeum , B u d ap est G E R Ő Győző

B u d ap est, I. T á rn o k u. 5.

HATHÁZI G áb o r

N em zeti Kulturális Ö rökség M inisztérium a, B udapest HEGYI Klára

M agyar T u d o m án y o s A k ad ém ia T ö rté n e ttu d o m á n y i In tézete, B u d ap est

HO RV Á TH István

Balassa B álint M úzeum , E sztergom IRÁSNÉ M ELIS K atalin

B u d ap esti T ö rté n e ti M úzeum , B u d a p est KOCSIS G yula

Eötvös L o rán d T u d o m án y eg y e tem T árgyi N ép rajzi Tanszék, B udapest

E lizabeta KONESKA

M useum o f M aced ó n ia, Szkopje (M acedónia) KOVÁCS G yöngyi

M agyar T u d o m án y o s A k ad ém ia Régészeti In tézete, B u d ap est KOVÁCS László

M agyar T u d o m án y o s A k ad ém ia R égészeti In téz ete, B u d ap est KÖ LTŐ László

R ippl R ónai M úzeum , K aposvár LAJ KÓ O rsolya

K ulturális Ö rö k ség H ivatala, S zeged G h e o rg h e LANEVSCHI

C o m p lex u l M uzeul, A rad (R om ánia)

LAZAR S arolta

Balassa B álint M úzeum , E sztergom MAGYAR K álm án

R ippl R ónai M úzeum , K aposvár MAGYAR Károly

B udapesti T ö rté n e ti M úzeum , B udapest M IKLÓS Zsuzsa

M agyar T ud o m án y o s A k ad ém ia Régészeti In tézete , B udapest B urcu ÖZGÜ VEN

A kdeniz Ü niversitesi Fen-E debiyat Fakültesi, A ntalya (T örökország)

FAPP S á n d o r

Károli G á sp á r R eform átus E gyetem , B u d ap est PÁLFI György

M agyar T erm észettu d o m án y i M úzeum , E m b e rtan i Tár, B u d ap est

C entre A rchéologique du Var, Toulon (Franciaország) PÁLÓCZI H O RV Á TH A ndrás

M agyar M ezőgazdasági M úzeum , B u d ap est PUSZTAI T am ás

H e rm a n n O ttó M úzeum , Miskolc ). M ichael ROGERS

School o f O rie n tá l a n d A frican Studies, U niversity o f L o n d o n ,

L o n d o n (N agy-B ritannia) RÓZSÁS M árton D ráva M úzeum , Barcs SABJÁN T ib o r

S zab ad téri N éprajzi M úzeum , S zen ten d re SIK LÓ SI G yula

M agyar T u d o m án y o s A k ad ém ia Régészeti In tézete, B udapest V. SZÉKELY György

K atona J ó z s e f M úzeum , K ecskem ét T Ó M KA G áb o r

M agyar N em zeti M úzeum , B udapest T Ó T H Anikó

B u d ap esti T ö rté n e ti M úzeum , B u d ap est VÁ NDOR László

Göcseji M úzeum , Z alaegerszeg VÉGH A ndrás

B udapesti T ö rté n e ti M úzeum , B u d ap est VÍZI M árta

Wosinsky M ór M úzeum , Szekszárd V Ö RÖ S István

M agyar N em zeti M úzeum , B u d ap est W ICKER Erika

K ato n a J ó z s e f M úzeum , Kecskem ét

ELŐSZÓ

Az Európában található oszmán-török építészeti műemlékekkel foglalkozó, Törökországban kiadott, legátfogóbb m unkát a Dr. Ekrem Hakki Ayverdi vezette delegáció 42 tanulm ányút ered ­ ményeként állította össze, és a négy kötetes „Oszmán-Török Építészeti Emlékek E urópában” című könyvet 1975-ben jelentette meg. A könyv Romániával és Magyarországgal foglalkozó első köte­

tében bem utatja az oszm án-török dokum entum ok alapján nyilvántartott, a m agyarországi 146 éves török fennhatóság idején épített és itt hagyott 710 műemléket, dzsámit, mecsetet, m ed- reszét, iskolát, karavánszerájt, vásárcsarnokot, ivókutat, szerájt, óratornyot, törökfürdőt, lőpor- raktárat, termálfürdőket, várat, hősi temetőt, derviskolostort stb.

Sajnálatos, hogy ezen műemlékek többségét a történelm i ellentétek és viszálykodások le­

rombolták, elpusztították. Három évvel azután, hogy az oszm án-törökök elhagyták Budát, a M. Vanel „Abrégé Nouveau de l’Histoire des Turcs” (Párizs, 1689) című művében leírja, hogy Buda visszafoglalásakor hogyan raboltak és hogyan gyújtották fel a várost. Továbbá, M olnár J ó ­ zsef „Monuments Turcs en H ongrie” című m unkájában dokum entum okra hivatkozva olyan sze­

mélyeket nevez meg, akik a dzsámikat és a magyar tem plom okat fosztogatták és sok művészeti emléket, ezek között számos templomi kegytárgyat és a nép tulajdonát képező művészeti tárgyat vittek el Magyarországról. Megnevez egy Gallo Tesch nevű hadfelszerelési tisztet is, aki titokban leromboltatta Szulejmán szultán türbéjét és a csiszolt köveket katonai épületek építésére eladta, amellyel három ezer forintot keresett.

Ezzel szemben tény, hogy a Balkánon és Közép-Európában az oszmán-török építészet em lé­

keit legjobban a magyar nép őrzi, ápolja és gondozza. Dr. Ekrem Hakki Ayverdi a fent em lített könyvben az írja, hogy „A magyarok az oszmán-török műemlékeket sajátjukénak tekintik. A legkisebb török követ is úgy őrzik, m int az épület apró bizonyítékát. Nemcsak megőrzik, hanem bemutatják a nyilvánosságnak. Örömmel tölti el őket, hogy egy török emléket birtokolhatnak. Ez érzelmi alapokon nyugvó érdeklődés, amely hagyománnyá vált.” Nagy öröm m el, büszkén m o n d ­ hatom el, hogy mióta Budapesten dolgozom, többször tapasztaltam személyesen ezt a nemes és művészetszerető hozzáállást.

A Magyar Nemzeti Múzeum 2000. május 24. és 26. között Budapesten „A Magyarországi Török Hódoltság Régészeti Kutatása” címmel konferenciát rendezett, melyen a turkológusok, történészek és etnográfusok értékes előadásai alapján bizonyosságot nyert, hogy a török-m agyar történelem közös örökségének tanulmányozásához még sok régészeti kutatást kell végezni. A török és a magyar kormány támogatja az ilyen irányú munkálatokat. Valójában a „2000-2003 közötti időszak Török-M agyar Oktatási, Tudományos és Kulturális Együttm űködésről szóló Szer­

ződés”-ben ez a közös érdek erős hangsúlyt kapott. Továbbá, a magyar m iniszterelnök O rbán Viktor ú r 2000. május 24. és 27. közötti törökországi hivatalos látogatása alkalmával folytatott tárgyalásokon megerősítést nyert, hogy m indkét fél támogatja a régészeti területeken történő együttműködés kiszélesítését. A régi emlékek feltárása, kutatása, megóvása és az em beriség szol­

gálatába állítása mindannyiunk feladata.

Őszintén gratulálunk azoknak, akik a konferencia előkészítésében résztvettek, azoknak a tudósoknak, akik a konferenciát értékes előadásaikkal gazdagították és azoknak is, akik áldozatos munkájukkal az előadásokat összegyűjtötték és publikálták. Továbbra is sikereket kívánunk m u n ­ kájukban. Meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés jó példa lesz más országok számára.

Ender Arat a Török Köztársaság nagykövete

BEKÖSZÖNTŐ

„Őrizzük, tartsuk fel emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, hogy végleg el ne vessze­

nek, s hogy ezáltal is ne legyen üresebb a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.” Nemcsak szép stílusban, pontosan is fogalmazott 1878-ban egyik tanulm ányában Ipolyi Arnold a magyar- országi m űvelődéstörténet kiváló kutatója. Tényleges tartalm uk szerint, de átvitt értelem ben is mélyen igaz szavak. Ma is megszívlelendőek a múlttal foglalkozó szakemberek, régészek, történé­

szek, művészettörténészek, s am int m anapság mondjuk: az „épített m últtal” foglalkozó m érnö­

kök számára is.

Hisszük, a kutatási folyamat egyik, többnyire fontos állomása az eredmények szóbeli ismer­

tetése, s a módszerek, következtetések polémiája. Ennek kíván platform ot terem teni jelen ülés­

szak is. Meg kell m ondani, az utóbbi két évtizedben viszonylag ritkán rendez tudományos összejö­

veteleket a Magyar Nemzeti Múzeum. Mintegy pótolva is az elmulasztott lehetőségeket, m ostan­

tól szeretnénk évente egy hazai, két-három esztendőnként pedig nemzetközi konferenciát ren­

dezni. T érben és időben igen széles a tematikai lehetőség, hiszen a régészeti-történeti profilú Nemzeti Múzeum az őskőkortól napjainkig kutatja, őrzi és értékeli Magyarország korai népeinek történetét és a magyar nép több m int ezer éves m últjának emlékei. Bár hozzátehetjük, az utóbbi fél évszázadban, számszerint, a magyar honfoglalás korát és középkort taglaló összejövetelek ke­

rültek előtérbe. Közülük többnek az anyaga nyomtatásban is megjelent. (Középkori Régészeti Tudományos Ülésszak - Wissenschaftliche Tagung d ér Archáologie des Mittelalters, Régészeti Füzetek Ser. II. 13. Budapest, 1971; Fifth International Congress ofT urkish Art, ed. Fehér Géza, Budapest, 1978; Középkori R égészetünk újabb eredm ényei és időszerű feladatai - N euere Ergebnisse u n d aktuelle Fragen d ér M ittelalter-Archáologie in U ngarn, szerk. Fodor István, Selmeczi László, Budapest, 1985.)

Bízunk abban, hogy m iham arabb az igazi tudományos műhely szerepét is betölti a Nemzeti Múzeum, ha nem is mindegyik, de m indenképpen több korszak kutatásában. Erre predesztinálja múltja, célkitűzései, s talán a felé irányuló szakmai elvárások is. És nyugodtan azt is hozzátehet­

jük: a műhelyek létezése, s tevékenységükben a valós, aktuális szakmai problém ák kutatása az alapja a „hasznos”, eredményes szakkonferenciák megszületésének. De m iért is hasznos és miért lehet eredményes egy szakkonferencia? Úgy véljük, többek között azért, mert:

- lehetőséget biztosít a friss, új források bem utatására és interpretálására;

- platform ot je le n t m ár ismert adatok más szempontok szerinti újraértékelésére (tegyük hozzá: gyakorta erre csak az új kutatógeneráció képes);

- a szakmai-baráti együttlét, az ülésterem ben és azon kívül, m ódot ad a vélt nóvumok, az eredendő ötletek és „mély igazságok” nem egyszer parázs viták hevében történő, ám korrekt szembesítésére.

Jelen konferencia aktualitását mi sem bizonyítja jobban, m int az a tény, hogy majd negyven kutató jelentkezett előadással. Jórészt hazaiak, ám többen más országokból (Anglia, Macedónia, Románia, Törökország, Ukrajna), köztük az ottomán-kutatás nemzetközileg jegyzett képviselői.

Említést érdem el az is, hogy az összejövetel interdiszciplináris jellegű, hiszen a régészek, történé­

szek, művészettörténészek beszámolói m ellett antropológiai, paleozoológiai és más, term észettu­

dományos ismeretekre épülő előadás is szerepel a program ban.

Mindezek m ellett a legfontosabb mégis a következő: a Castrum Bene konferenciasorozat egyik, p ár évvel ezelőtti ülését leszámítva (témája a török kori várkutatás volt), most először kap kiemelt szerepet a magyarországi török hódoltság régészete - több tém ában kiterjesztve a vizsgá­

latokat a történelm i Magyarország teljes területére.

Joggal kérdezheti bárki, m iért késett ily sokat a hazai török kori kutatásokról teljes kereszt­

metszetet adó szakmai összejövetel megszervezése. Nagy valószínűséggel ennek több oka van, ám m inden bizonnyal a lényeg a szaktudományok magyarországi struktúrájában keresendő. Hosszú ideig a műemlékvédelem keretében folyó török kori vár- és épületkutatások m eglehetősen elkü­

lönülten folytak. Jó esetben is csak egy-egy kutató munkásságában fedezhető fel a 16-17. századi teljes településrendszer megismerésének és interpretálásának igénye. Természetesen ez visszaha­

tott a korszak gazdasági-társadalmi életének, a lakosság életm ódjának hiányos kutatottságára.

Persze az is igaz, a II. világháborút követő évtizedekben nem volt igazán hatékony a késő közép­

korral foglalkozó régészek képzése Magyarországon. Nem beszélve arról, hogy a régészet oldalá­

ról nézve, hosszú ideig, a 16-17. század a középkor és az újkor - m egítélésében gyakran változó - olykor elhanyagolt kutatási határmezsgyéjét képezte e régióban.

Nem oly régen változást hozott az inter-, illetve multidiszciplinaritás világm éretű igényének kibontakozása nálunk is. Ez, mások mellett, szinte autom atikusan egységes platform ot terem tett az adott tém ában érintett szaktudományok képviselői számára. Az sem elhanyagolható, m ind­

eközben - részben az előbbiek hatására - módosult az egyetemi oktatás szemlélete is. Nem utolsó sorban pedig a legutóbbi negyed században m egterem tődtek számunkra is a hatékony nem zetkö­

zi kapcsolatrendszer kiépítésének lehetőségei.

Szeretnénk remélni, a mostani tanácskozás m inden szempontból elősegíti a török kori kuta­

tás kiszélesedését hazánkban. Úgy is, hogy a Közép- és Dél-Európához viszonyítva nálunk n a ­ gyobb számban feltárt és megőrzött török épületek vizsgálata mellett, felerősödik a régészetben a tematikus kutatás igénye, mely új települések azonosítását, célásatások sorát eredményezheti. M ind­

ez persze nemcsak a megismerést, hanem a még föld alatt lévő emlékek (az írottaknál potenciáli­

san nagyobb számban létező történeti források) m egm entését is szolgálja.

Egy nem középkorral foglalkozó régész, m int alulírott számára is izgalmas kérdés, mikor, mi és milyen hatékonysággal fog megvalósulni m indebből - a török kor minél behatóbb, egyetemes megismerése érdekében. Ezt talán majd egy következő, a mostanihoz hasonló tem atikájú konfe­

rencián lehet csak igazán felmérni.

Kovács Tibor a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

DÁVID GÉZA

T örténelem és régészet kapcsolata a hódoltság korának kutatásában

TAIÁLKOZÁSI PONTOK, TÁVLATOK A történeti és régészeti kutatások kapcsolatának

különböző k érd éseire néh án y évvel ezelőtt egy heidelbergi konferencia-előadásra való felkérés irá­

nyította rá Gerelyes Ibolyával a figyelmünket. Akkor főleg a gazdasági-társadalmi élet állt az előtérben, de előadásunkban tágabb összefüggéseket is érintet­

tünk.1 Most általános áttekintést próbálok nyújtani a témáról.

M indenekelőtt m egállapíthatjuk, hogy míg a ki­

fejezetten török emlékek feltárása és megóvása az elm últ évtizedekben felgyorsult, addig a hódolt te­

rületen fellelhető korabeli magyar anyag hasonlóan aktív vizsgálata nem történt meg. így például a tele­

püléskutatás — néhány ígéretes kezdeményezéstől eltekintve2 — m ind a mai napig nem kapta m eg az őt megillető helyet a régészeti stúdium ok körében.

Ennek az elm aradásnak nemcsak anyagi okai van­

nak, hanem szubjektív tényezői is: a szokásos régé­

szeti m unkánál fáradságosabb (s kevésbé látványos eredményekkel kecsegtető) ásatásra kevesen szánják rá magukat. G ondot jele n t az is, hogy a más orszá­

gokban sikerrel alkalmazott légi fényképezési eljá­

rást Magyarországon csak újabban vetették be,3 ezért aztán nem m indig egyértelmű, hol lenne érdemes hozzákezdeni a földmunkának. Megvan a reményünk arra, hogy további jó l m egválasztott pontokon is használható eredm ények születnek. Esetleg a m ű­

holdak által rögzített képekhez is hozzá lehetne ju t­

ni, vagy rendelni megfelelő technikával készített fo­

tókat.

A településkutatás azért volna fontos, m ert e te­

kintetben lennének legjobban szembeállíthatok a ma­

gyar és török levéltári források adatai az ásatási ered­

ményekkel. Eleddig 3 olyan példáról tudunk, ahol ez az összevetés m egejthető.4 A dolog kissé váratlan oldala, hogy épp en a régebbi kutatások révén m eg­

állapítható házszámok esnek legközelebb az írásos dokum entum ban lévőkhöz, míg a Pálóczi Horváth András által végzett legújabb, e kötetben is szereplő szentkirályi m unkálatok jóval kevesebb házig ju to t­

tak el, m int ahányat a defterek alapján várnánk.

Egy folyamatban lévő kutatás először kísérli meg

— bár nem teljesen előzmények nélkül — egy el­

pusztult mezőváros m aradványainak a feltárását.5 A Tolna megyei Étéről van szó, ahol 1565-ben 199,

1580-ban 162, 1590-ben pedig 100 családfőt vettek lajstrom ba.6 A település elnéptelenedését Holub József 1620 és 1627 közötti időre tette.7

Jelen pillanatban annyit szűrhetünk le, hogy azon falvaknál, amelyek lakóit a defterek egyenként elő­

sorolták, a régészeti ellenőrző anyag nem tudott két­

séget ébreszteni a szandzsákösszeírások hitelességét illetően. Nem vitás, hogy ebben annak is szerepe van, hogy a laza faluszerkezet miatt sokszor nehéz eldön­

teni, hol ért véget a település. A másik nehézséget pedig az jelenti, hogy az épületek korm eghatározá­

sa, egymáshoz való viszonya sem m indig egyszerű (ami persze éppen hogy a defterek m alm ára hajtja a vizet, hiszen ott m indig az aktuális népesség m ini­

muma található, nem pedig a maximuma, m int a különböző korú házak esetén).

Ismerünk néhány olyan példát is, amikor a levéltá­

ri források szerint egy-egy fontosabb településről át­

menetileg vagy véglegesen eltűnnek a keresztény/ma­

gyar lakosok. Pl. Babócsát 1566-ban foglalták el újra az oszmánok. Az 1579-ben készült szigetvári defter la­

katlannak mondja a várost, azaz korábbi polgári lakos­

sága elszéledhetett, helyükre pedig nem érkeztek osz­

mán polgári elemek, miközben több száz katona szol­

gált a település váraiban.s Igazolja-e a régészet is a keresztény népesség hiányát itt és más hasonló, szinte mindig közigazgatási vagy katonai központokban?

A magyarok továbbéléséről Babócsán, ebben a ko­

rábban jelentékeny mezővárosban, kifejezetten a régé­

szeti feltárások nyomán értesülünk. Bár az itt ásó Ma­

gyar Kálmán a defter lakatlanságról szóló adatát nem ismerte, nem is ismerhette, jó érzékkel arra következ­

tetett, hogy 1566 után a magyar lakosság elhagyta ko­

rábbi, az erődítések között húzódó településhelyét.

Másfelől viszont a törökké vált központtól kissé távo­

labb, az adott esetben az újonnan emelt török fürdőtől északra jellegzetes hódoltság kori településnyomokat talált, paticsház-maradványokat, kályhaszemeket, má­

zas kerámiát, különböző vas- és bronzeszközök darab­

jait. A visszatért keresztények templomának romjai és az érintettek temetői is előkerültek, melyekbe — a pénz-

1 Dávid-Gerelyes 1999.

2 Pl. Papp 1931; Szabó 1938, fő leg „A XVI. sz.-ban e lp u sztu lt községek h á z a i” c. fejezet a 7 9 -8 7 . oldalakon.

3 M iklós Zsuzsa egyike azoknak, akik fá ra d sá g o t n e m kím élve p ró b á ln a k e te rü le te n elő re lépni.

4 B aracsra 1. Papp 1931. és Káldy-Nagy 1985, 101, N o. 47; — M óricra 1. Méri 1954, 140; Györffy 1956, 22; Ágoston 1988,

272; — S zen tk irály ra 1. Pálóczi Horváth 1993, 59; Káldy-Nagy 1985, 570, N o. 528.

5 M iklós-Vizi 1999.

6 T apu d efteri 665, ff. 13 r - l 5r, T ap u d e fte ri 593, ff. 7 r-8 r, T apu d e fte ri 632, ff. 7 r-8 r.

7 Holub 1958, 39.

8 M ü n ch en , B ayerische S taatsbibliothek, C od. T urc. 138, f.78v.

12 Dá v id Géza

mellékletek alapján — legalább a 16. század végéig te­

mettek.9

Ebből kiindulva hasonló párhuzam okra gyana­

kodhatunk a keresztény lakók teljes hiányát m utató Szigetváron, Esztergomban és 1559-től Visegrádon is. Az ebben a három városban végzett ásatások egy­

előre főleg a várra és közvetlen környékére koncent­

rálódtak, azaz a polgári negyedeket — részben a fo­

lyamatos beépítettség m iatt — nem vizsgálták. Kö­

zülük Visegrádon az oszmánokra jellem ző leletanyag csak a Felső- és Alsóvárból került elő, míg a közép­

kori Visegrád területén a magyar fazekasság term é­

kei bukkantak fel, s más olyan tárgyak, amelyek a továbbélő — még ha szerény létszámú — magyar népességhez köthetők.

Ismét más település- és népesedéstörténeti aspek­

tus m erül fel akkor, amikor olyan falut tárnak fel, amelyik az oszmán kor legelején pusztult el, s amely­

nek kihalt vagy elvándorolt népességéről semmilyen más forrás nem tájékoztat. Ilyen a dunántúli Sarvaly, ahol egy erdőben találták meg az 1531 után lakat­

lanná vált falu maradványait. A m intaszerű feltárás­

ból és publikálásból kiviláglik, hogy a házak egy ré ­ sze tűz m artaléka lett, míg a többit kiürítették, azaz tudatosan hagyták el. Az azonosított 17 ház, 2 kü­

lönálló pince, 3 gazdasági épület és 1 műhely az át­

lagos magyar falunagysághoz közel álló, mintegy 100-120 lakosú települést tár elénk, melynek m ére­

teiről — ismét hangsúlyozzuk — ez a kizárólagos fogódzónk.10

Egy további csoportot jelentenek azok a lelőhe­

lyek, amelyek a török korban végig lakott települé­

sek belső migrációjával hozhatók kapcsolatba. Két altípus különböztethető itt meg:

a. A teljes falu arrébb költözött a saját határán belül, s a feltételezett veszély elm últa után is ott maradt.

b. Csak p á r család választott m agának a falu határában átm eneti lakhelyet, településföldrajzilag rossz helyen, s többször igen szűk területen. Van olyan helység, amelynek határában 8 ilyen, régésze - tileg igazolt szórványanyag található — a Balatontól északra eső Veszprém megyében pedig együttesen 90, de a kérdést exponáló régész szerint lehet, hogy csak azért ennyi, m ert sok helyen nem volt gondos a terepbejárás.11

A terepbejárások fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen esetenként csak akkor lehet térképen elhelyezni a defterekbe felvett egy-egy el­

pusztult települést, ha találunk egy olyan régészt, aki úgy ismeri a régiót, m int a tenyerét.

Im ént m ár esett szó a várakról. Ezek kapcsán sze­

retnék utalni arra, hogy kevésbé ismert vagy csak kis részében fennm aradt várak nagyságáról, esetenként

9 Vö. Magyar 1993.

10 Holl-Parádi 1982; H a so n ló a n érdekes, h a k özépkori sz á n tó ­ fö ld ek et sikerül azo n o sítan i m a e lh a g y o tt tere p en : 1. Torma

1981.

11 M üller 1970.

12 Magyar 1993, 2 2 0 -2 2 1 .

az erődítm ényrendszer összetételéről csak régészeti feltárás segítségéveljuthatunk valós információhoz, így van ez például Babócsán, ahol Magyar Kálmán három várat-erősséget azonosított. Az egyik a m a T örök várnak nevezett és viszonylag jó állapotban lévő kővár, melynek három bástyája áll. A másik az ettől keletre fekvő m otte típusú földvár, amely 11-13. századi keletkezésű, s amelyet az oszmán idők­

ben is használtak, a harm adik pedig a legnagyobb kiterjedésű, szintén a 13. század vége előtt épült, két részből álló földvár, melynek 1-2 m éter magas sán­

cai és hét kör alakú bástyájának alapjai voltak m eg­

találhatók.12 (Máskor esetleg a török zsoldlista ta r­

talmaz olyan adatokat, amelyek az erősség struktú­

rájára vetnek fényt.)

A magunk részéről az eddig csak gyorsított eljárás­

sal megásott várak és azok közvetlen környékének ala­

posabb megvallatását szintén fontosnak tartanánk.

Egyfelől még bizonnyal bukkannának fel török kori épületmaradványok (mint azt a legutóbb felfedezett szászi várrészlet13 vagy a gyulai kaputorony14 alapján mondhatjuk) és tárgyi emlékek, köztük elrejtett kin­

csek (amint azt az ozorai példa15 is mutatja). Másrészt talán az ostromok idején elhaltak számára is lehetne következtetéseket levonni. Magam igen kíváncsi len­

nék arra, eleddig hány, vitathatatlanul muszlim holt­

test volt azonosítható az egykor ostromlott várak kör­

nyezetében. Talán érdemes lenne a vonatkozó ásatási naplókat ilyen szempontból átböngészni. (Idekívánko­

zik az, hogy nemrégiben közöltek egy tanulmányt az 1543. évi hadjárat kiadásait tartalmazó defterről. Eb­

ből kiviláglik, hogy Siklós alatt, tehát még a nagyobb küzdelmek előtt, az udvari zsoldos alakulatok 14 957 tagjának fizettek zsoldot, míg Fehérvár bevétele után 13 826 főnek. A különbözet 1131 ember, akiknek túl­

nyomó többségét elesettnek kell tartanunk, bár akad­

hat köztük néhány dezertáló stb. is. A teljes veszteség csupán 7,5%, ezen belül a gyalogosoké ennél némileg magasabb, a lovasoké pedig 5% alatt marad. Az előb­

bieken kívül közel 3600 főnyi szeráj-alkalmazottból mindössze 82-en haltak meg vagy tűntek el, ami 2%- nak felel meg. Közülük egyedül az istállók személyze- te fogyott érzékelhetően, 60 fővel, sok alcsoportból sen­

ki nem hiányzott két hónap múltán sem.16 Mindezt azért említettem meg, hogy — az irreguláris és tím ár­

birtokos haderőt is figyelembe véve — egy-két ezres nagyságrendű lehetett egy-egy vár alatt a támadók vérvesztesége, azaz hozzávetőlegesen ennyi holttestre lehet alkalmanként számítani.)

Az oszmán kori nem -török tem etők kapcsán is lehetőség nyílik bizonyos összevetések m egtételére a régészeti és a levéltári anyag között. Konkrétan a Gaál Attila által feltárt békatói vlahok sírjaira kívá­

nunk kitérni.17 E hely 1565-ig lakatlan volt, első ván-

13 Gerő 1999c, 131-132.

14 Ezt G erelyes Ibolya és Féld István tá rja fel.

15 Féld István és G erelyes Ibolya közös m u n k ája kö zb en , u tó b b i k ét p á rjá t ritk ító p é n zlele tre b u k k a n t.

16 Ipgioglu 1990.

17 Gaál 1 9 79-80.

Tö r t é n e l e m ésr é g é s z e t k a p c s o l a t aa h ó d o l t s á gk o r á b a n 1 3

dorló-pásztorkodó telepesei 1570-ben jelentek meg.

Ekkor 7, majd 1580-ban 8 adóegység után fizettek átalányadót, m iközben a családfők száma m ár 10 volt.18 A gondos, bár a régészeken kívülálló okok mi­

att nem m inden tekintetben hiánytalan feltáró m un­

ka során 260 sír került elő a 16-17. századból. Ha csak a Békató nevű vlah telep lakóit tem ették ide, akkor mintegy 120 év alatt hagyott hátra ennyi ha­

lottat a szóban forgó populáció.

Mit deríthetünk ki egy ilyen leletből? Vizsgálhat­

ju k antropológiai szempontból. Ezt elvégezték, és a komplex laboratórium i elemzés révén m eghatároz­

ták az elhunytak nem ét és hozzávetőleges életkorát is. Bár különböző okok m iatt pontos kormegoszlást vagy halandósági m utatót nem tudunk számolni, azt m egkísérelh etjü k m egvizsgálni, hogy leh etett-e 120 év alatt 260 (illetve a hiányzókkal együtt m int­

egy 300) halottja egy kb. 50 fős induló népességnek.

Számításaink szerint amennyiben nem volt jelentős el- vagy beköltözés, a születési ráta elérte az évi 32,5- 40 ezreléket, a halálozási pedig nem emelkedett 20 - 35 ezrelék fölé (és ezek az értékek a korra jellem ző határoknak tekinthetők), akkor ennyi sírt tényleg hagyhattak m aguk után a békatóiak.19

Mint m ondtam , a vlah népcsoporthoz köthető az im ént taglalt temető. Ezt a török deftereken kívül olyan régészeti párhuzam ok erősítik, amelyek a szer­

biai Zombor melletti délszlávok temetőiből származ­

nak, illetve olyan néprajzi jellegzetességek, amelye­

ket a Magyarország déli részein nyomokban m ég élő sokácoknál és bunyevácoknál figyeltek meg. A szó­

ban forgó leletanyagot a jelenkori balkáni anyaggal összevetve vizsgáló antropológus szerint az 1570 körül Békatón m egtelepedett vlahok eredeti hazája valószínűleg Crna Gora környékén volt, esetleg a szomszédos görög vagy albán hegyvidéken kereshe­

tő .20 Ezt a m egállapítást az illetők névanyaga annyi­

ban megerősíti, hogy az délszláv típusú, semmi esetre sem román.

A leletanyag és az etnikum viszonya tehát időn­

ként nem teljesen egyértelmű. Ilyenkor siethet a tör­

ténész a régész segítségére, m int az előbbi esetben is. S erre van szükség egy nehezen etnikumhoz köt­

hető kerám iacsoport kapcsán is.

A régészeti leletanyag legnagyobb részét kitevő kerámián belül ugyanis élesen elválik egy olyan cso­

port, amelyet durva kidolgozású, vastag falú, kézikorongon készült főző- és tárolóedények alkot­

nak. Ez erősen különbözik m ind a korabeli magyar, m ind pedig a M agyarországon az oszmán uralom ­ mal m egjelenő finom kidolgozású, tökéletes mázú oszmán paraszti kerámiától. Feltűnési területe jól körülhatárolt, a D él-D unántúlra korlátozódik, a

18 T ap u d e fte ri 563, ff. 8 0 v-81r, 676, f. 85r.

19 A részletek re 1. az 1. je g y z etb e n id ézett d o lg o za tu n k at.

20 Gaál 1 9 79-80, 1 6 7-176, 180.

21 Gerő 1978, 3 5 1 -3 5 2 ; 1985; Gaál 1985, 189; Gerelyes 1988, 280; 1991, passim ; Kovács 1998, 1 56-162.

22 Velics-Kammerer 1 8 8 6 -1 8 9 0 , I. 3 3 1 -3 3 3 ; Dávid 1982, 6 7 -6 8 . 25 Kövér 1897, 2 2 7 -2 5 3 .

Balaton vonalától északra, ill. a Dunától keletre nem ismert. (Csupán egy-egy darab bukkant fel északibb helyen, azok is a budavári palotában, ahová könnyen eljuthatott bármi, a soknemzetiségű katonák révén.)21 Nézetünk szerint a szóban forgó primitív techniká­

jú kerám ia a vlah n épcsop o rtho z köthető, akik

— mint imént jeleztük — 1570-ben jelentek meg a Dunántúlon elsősorban a Koppányi és kisebb szám­

ban a Simontornyai szandzsákban. E két közigazgatási egység területén főleg elhagyott faluhelyeket szálltak meg, de exponenseik, vagy termékeik messzebb is el­

juthattak. Minthogy főleg rideg pásztorkodással fog­

lalkoztak, alacsonyabb kulturális szinten álltak, mint az ország más vidékein hosszabb ideje megtelepedett délszláv (szerb) társaik.22 (Rajtuk kívül esetleg még a cigány népelemek jöhetnének szóba, de ők igen ritkán bukkannak fel az oszmán uralom alatti magyar terüle­

teken.)

Szintén a déli régiókban tűnnek fel a balkáni tö- rökös ékszerek.23 Ezúttal is összhang van a leletanyag és a 16. századi defterekből kirajzolódó etnikai kép között. Nagyobb számú szerb lakosság ugyanis csak az ország keleti és délkeleti régióiban, azaz a Temes­

vári, Csanádi, Gyulai és Mohácsi szandzsákban m u­

tatható ki (utóbbi kettőnek csak a déli részein).24 Most olyan pontra érkeztünk, ahol szinte telje­

sen a régészet tanúságtételére kell hagyatkoznunk, s ez a kérdéskör a magyar faluszerkezet, illetve az egyes házak nagysága és felépítése. Az eddigi tapasztala­

tok szerint e tekintetben némi különbözőség tapasz­

talható a kőben szegény Alföldön és a kőben és fá­

ban gazdag D unántúlon.25 Valószínű, hogy ezt a ké­

pet a jövő sem fogja komoly m értékben megváltoz­

tatni, de talán árnyalni igen. Azaz a fentebb említett falukutatásokra ebben az összefüggésben is nagy szükség van.

A falvak ásatása során előkerült leletanyag szá­

mos, a források által nem, vagy nem teljesen m eg­

válaszolt kérdésre is választ ad — elsősorban a m in­

dennapi élet vonatkozásában. így tanulságos lehet a feltárt állatcsontok, illetve a fennm aradt növényi ma­

radványok alapján az étkezési szokások felderítése.26 Ami a korabeli falusi lakosság életviszonyait és életkörülményeit illeti, azok a régészeti leletek fé­

nyében elég szerények voltak. Egyszerű termelőesz­

közök és használati tárgyak teszik ki az előkerült le­

letanyag nagy részét.27 Ez a megállapítás összhang­

ban van a hagyatéki leltárakból kibontakozó benyo­

másokkal, m ég a tehetősebbnek m ondható városi lakosok — m int egy borbély vagy egy szíjgyártó-nye- regkészítő — is hasonlóan szerény lakásberendezés­

sel bírtak.28 Kivétel a Fekete Lajos által feldolgozott Ali cselebi hagyatéka, akinek egyebek mellett még

24 Dávid 1997, 1 6 8-169; T em esvárra: T ap u d e fte ri 290, 364, 579; C san á d ra: T ap u d e fte ri 365, 580; G yulára: Káldy-Nagy 1982; S zegedre: Halasi-Kun 1964; M ohácsra: T ap u d e fte ri 441, 443, 593, 632.

25 Szabó 1938, 8 0 -8 4 ,8 6 ; Bálint 1939, 148-150; Györffy 1943; Pálóczi Horváth 1986b; 1993, passim\ Holl-Parádi 1982, 115-117.

26 L. p é ld áu l: Skoflek 1 984-85.

27 Holl-Parádi 1 9 8 2 ,5 1 . 28 Gerelyes 1979; 1985.

1 4 Dá v id Géza

kis könyvtára is volt,29 vagy a Pecsevi által em lege­

tett Ali nevű szandzsákbég, aki felesége révén ju to tt valóban komoly vagyonhoz.30 Nem véletlen, hogy a magyar közgyűjteményekben lévő igazán színvona­

las török ötvöstárgyak vagy más komoly értéket kép­

viselő iparművészeti alkotások közül jóform án egy sem került elő ásatáson. Mindazonáltal a kisebb-na- gyobb vásárlóerőt jelentő, többnyire egyszerű kor­

sókban elrejtett pénzösszegek31 arról tanúskodnak, hogy a parasztságon belül — am int az várható is volt

— kialakult egy kereskedő réteg, amely készpénztő­

kével (vagy annak kezdeményeivel) is rendelkezett.

S ezzel eljutottunk utolsó nagyobb témakörünkhöz.

Nevezetesen a hódoltsági területeken forgalomban lévő pénzek kérdéséhez. Mindenki, aki a korral foglalko­

zik, tudja, hogy az akcse szolgált az oszmánok számára számítási pénzül. Ebben a pénznemben jelölték meg az adókat, a tisztségviselők és a tímár-birtokosok éves javadalmát, a katonák zsoldját és szinte m inden más pénzbeli ügyletet. Mennyire volt azonban az akcse tény­

leges fizetőeszköz? Erre nézve viszonylag kevés az egy­

értelmű levéltári forrás. Az egyik ilyen kivételes anyag a budai kincstár 1558—1559-ből való naplója.32 Ebben egy ideig gondosan feljegyezték, hogy a bevételek mi­

lyen pénznemek között oszlottak meg, s azt is, hogy ezeket milyen árfolyamon tették át számítási pénzre.

Azt még meg kell mondjuk, hogy az akcse szó sehol nincs kiírva a szóban forgó szövegben, helyette mindig nakdine szerepel. Azonban a forrást kiadó és értelme­

ző Fekete Lajos szerint a nakdine az akcse másik neve volt.33 Ebből kiindulva Hegyi Klára gondosan összesí­

tette a főbb pénznemeket, méghozzá két bontásban. ' 1 Egyrészt megvizsgálta előfordulásuk számát és egymás­

hoz viszonyított arányát, valamint akcsére átváltott ér­

tékük nagyságát és a teljes összegen belüli részesedé­

sét. A másik számításban csak azok a főbb magyar vá­

rosok szerepelnek, amelyekről tudjuk, hogy maguk fi­

zették be adóikat Budán, azaz maguk teremtették elő az átadásra kerülő összegeket.

A nyert mutatók közül a legérdekesebb a nakdine/

akcse túlsúlya, főleg darabszámát tekintve. A dolog még figyelemre méltóbb oldala az, hogy a közvetlen magyar befizetések között az „akcse” még gyakrab­

ban fordult elő, mint általában, azaz a befizetett pénz­

érm ék 97,9 %-át tette ki. Látszólag tehát ebben az időszakban óriási mennyiségben forgott török szá­

mítási és váltópénz az oszmánok magyar provin­

ciáiban. Ez m intha azt igazolná, hogy uralm uk első évtizedeiben az oszmánok — am int a közigazgatás­

ban, a tím ár-rendszer bevezetésében és sok más vonatkozásban — nálunk is a Ruméliában általánosan követett mintát akarták meghonosítani, ami saját pén­

zük használatának előtérbe helyezését is jelentette.

29 Fekete 1959.

50 Dávid 1994, 1 1 9-120, 5 6 -5 7 . jegyzet.

31 L. Parádi 1963.

32 K iadta: Fekete-Káldy-Nagy 1962.

93 Fekete 1955, 238, 7. jeg y zet.

34 Hegyi 1 9 8 7-1988.

35 M agyar N em zeti M úzeum Érem tár. É rem leletek, 1867-1989.

Kézirat.

M ennyiben erősítik m eg a régészeti leletek ezt a képet?

Átvizsgálva a várásatásokon előkerült pénzeket, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum érem tárában lévő 508 török kori kincsleletet,35 a rra a m eghökkentő eredményre jutottunk, hogy ezekben szinte elhanya­

golható az akcse részesedése, csupán 7, azaz hét al­

kalommal volt bennük 5, azaz ötnél több apró ezüst­

pénz.36

Hogyan oldható fel ez az ellentm ondás? Elég-e arra hivatkozni, hogy szultánváltáskor a régi akcsét kivonták a forgalomból s helyette újat vertek? Bizo­

nyára nem, hiszen ez a m egoldás a többi pénz eseté­

ben is érvényes volt, és azokból több bukkant fel.

Vagy inkább arra gondoljunk, hogy m indenki igye­

kezett szabadulni az akcséban kap ott fizetségtől, zsoldtól, s ha csak tehette, más pénznem ben tezau- rált? Ez utóbbi törekvés biztos jelentkezett, de a lele­

tekben tapasztalható ilyen m értékű alul-reprezentált- ságot nem magyarázza meg. Vagy netán m égsem az akcse állna a nakdine m ögött, hanem a m agyar dénár?

Ebbéli gyanúnkat Búza János eredm ényei37 h a tá ­ rozottan megerősítik. Vizsgálatai szerint ugyanis a dénár igen népszerű volt a 16. században, és nem csupán Magyarországon, hanem szerte Európában, de még az Oszmán Birodalom ban is. Ennek egyik oka az volt, hogy könnyen hozzá lehetett ju tn i, h i­

szen a 70-es években Körm öcbányán évi 17 millió darabot vertek belőle. De hiába hoznánk a történeti érveket, azok nem feltétlenül lennének elegendők a budai kincstári napló hitelének megingatására. A ré ­ gészeti leletek negatív tanúsága fényében kell vég­

érvényesen elvetnünk a nagy m ennyiségben forgó akcséről szóló feltevést.

Konklúzióként talán elég annyit hangsúlyozni, hogy jó lenne, ha abban bízhatnánk, hogy a hódolt­

ság kori régészet nálunk a jövőben m egkapja a kellő anyagi támogatást. Mint m ondani szokták, a 24. ó rá­

ban vagyunk, hisz — am int Pálóczi H orváth András egyik cikkében kifejti — az elm últ 25-30 év föld­

munkái a talajnak éppen azon rétegeit érintették, amelyekben po n t az általunk keresett em lékanyag bújik m eg.38 Sajnos, a pillanatnyi helyzetben sincs sok ok az optimizmusra. Csak régészeink találékony­

ságában és kitartásában bízhatunk, akiknek az ötve­

nes években sem volt könnyű dolguk, és mégis m eg­

találták, bár gyakran kompromisszumok árán, a j á r ­ ható utat. Szerencsére az iratanyag a rendelkezésünk­

re áll, így az abból nyerhető adatokra m indig lehet m ajd számítani. Közös erővel m ég sok homályos kérdést oldhatnánk meg.

36 L. m ég Gedai 1988. A lényegen egyelőre n em változtat, hogy ép p en Gerelyes Ibolya tárt fel, a m in t azt fentebb m ár em lítet­

tük, O zorán egy kisebb, d e a korábbiaknál jóval gazdagabb és egy hatalm as — négyezer darabos — akcse-leletet.

37 Búza 1992.

38 Pálóczi Horváth 1993, 60.

GERŐ GYŐZŐ

A magyarországi oszmán-török régészet és épületkutatás története

H azánkban a régészet tudom ánya, az archeo­

ló g iajelen tő s m últra tek in th e t vissza. A róm ai kor régészete főként azt követően indult gyors fejlő­

désnek, hogy f 780-ban előkerült a pécsi P éter és Pál ókeresztény sírk am ra,1 valam int az óbudai termae maiores.2 A 19. században a róm ai m ellé fel­

zárkóztak az őskori kutatások, a század m ásodik felében ped ig a középkori régészet is egyre je le n ­ tősebb eredm ényeket é rt el, melyek a m egjelenő publikációk nyom án igen gyorsan nem zetközi h ír­

nevet és elism erést hoztak a tudom ányág korai m űvelőinek.

E rövid bevezetés után a következőkben szeret­

ném a magyar régészet legújabb ágának — neveze­

tesen a török, pontosabban az oszmán-török régé­

szetnek és épületkutatásnak — kialakulását és an ­ nak előzményeit felvázolni. Elöljáróban megjegyez­

ném, hogy részemről tudatosan használt a „török”

és nem a „török kori” megkülönböztető kifejezés. A hódoltság idején a m agyarlakta területek régészeti emlékanyaga szerves része és folytatása a késő kö­

zépkori magyarnak, a török kori „török régészet és épületrégészet” tárgykörét azonban a töröklakta te­

lepüléseken jelentkező, a magyartól eltérő anyag j e ­ lenti.

A török emlékek iránti régészeti érdeklődés a kez­

deti időszakban inkább az épületek kutatása tekin­

tetében nyilvánult meg, m íg a tárgyaknak csupán csak a gyűjtése folyt. így lényegében az épületrégé­

szet volt az, amely e tudom ányág megszületéséhez vezetett.

A 17. század végén Jákob Tollius3 lemásolta a hódoltság idején Szulejmán dzsámivá alakított Má- tyás-templom ill. az érsekújvári dzsámi feliratainak egy részét, m ajd J. P. H am m er — a 19. század kiváló oszmanistája — a szigetvári Szulejmán szultán dzsá­

mi helyenként ma is meglévő török, arab és perzsa feliratai közül írt le többet, ezeket az Akadémiai Ér­

tesítőben publikálta, fordításokkal kiegészítve.4 Haas Mihály Baranya c. 1845-ben m egjelent m unkájában a pécsi székesegyház restaurálása során előkerült tö­

rök és perzsa feliratokat közölte.5 Ezt az inkább csak

érdeklődésnek tartható epigráfiai gyűjtőmunkát a Magyar Tudományos Akadémia Archaeológiai Bi­

zottsága is tám ogatta, s így az polgárjogot nyert a régészetben.

Az olyan török épületmaradványok, m int az egri Validé szultána fürd ő,6 vagy a siklósi Malkocs bej dzsámi épülete7 Róm er Flóris érdeklődését is fel­

keltették, aki azokat vázlatfüzetében m eg is örökí­

tette. Ebben az időben tehát ilyen-olyan anyaggyűj­

tés folyt, a kutatások azonban a gyűjtés stádiumában meg is rekedtek.

A 19. század második felében m eginduló nagy­

arányú műemlék-helyreállítási m unkák m ég mindig nem jelentették az épületrégészet kezdetét. Ebben az időszakban a kutatások kevésbé voltak céltudato­

sak és nem m indig terjedtek ki az összefüggések fel­

tárására, melyek felismerésében m ég jelentős sze­

re p ju to tt a véletleneknek is. Az előkerült török rész­

leteket — m int a M átyás-templomban8 vagy a pécsi székesegyház átépítése során előbukkant m aradvá­

nyokat — ugyan dokum entálták, de azok további megőrzéséről nem gondoskodtak.9

A 20. század m inden tekintetben jelentős fordu­

latot hozott. Már a század elején rövid publikációk születtek a bontások és földm unkák során előkerült török emlékekről, azok restaurálásáról. Szőnyi Ottó a pécsi Ferhád pasa fürdő részletei kapcsán a fürdő­

nek szinte m onografikus publikációját nyújtotta 1928-ban a H istóriában.10 Miközben gyűjtötték a tárgyi emlékeket, azokról kisebb összefoglaló közle­

mények is megjelentek, m int például Szőnyi O ttó­

tól a török kút-(mosdó) m edencékről,11 vagy Gosz- tonyi Gyulától Pécs török kori vízvezetékéről, ill. a pécsi múzeum vízvezetékcsöveiről.12

A kisleletek gyűjtésére jó alkalmat nyújtottak azok a nagy földmunkák, amelyeket a budavári palota múlt századi átépítése és a Szent György tér rendezése során végeztek.13 Az itt előkerült török tárgyak ma a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének darab­

jai. A leletekről az Archaeológiai Értesítő vagy más szakmai periodikák számoltak be rövid híradás, vagy kisebb közlés formájában.

1 Fülep 1984, 3 6 -4 1 ; Gosztonyi 1939, 93.

2 Nagy 1942.

5 Tollius 1700, 198.

4 Hammer 1844.

5 Haas 1845, 3 7 7 -3 7 8 . 6 Geró 1972.

7 Geró 1983; R óm er-jegyzőkönyvek 35. k ö tet 81, 1872. jú liu s 15-i bejegyzés. O M vH K önyvtár ltsz. 899/35.

8 Csemegi 1955, 124, 149. k ép , 126, 36. kép.

9 A pécsi székesegyházban láto tt és Haasnál (1845) feljegyzett felirato k a helyreállítás so rá n m egsem m isültek.

10 Szőnyi 1928a.

11 Szőnyi 1928b.

12 Gosztonyi 1941.

13 Bárányné Oberschall 1944.

1 6 Ge r ő Gy ő z ő

Török építészeti emlék esetében az első — az épü­

let teljes egészére és közvetlen környékére kiterjedő

— régészeti feltárást a pécsi Gázi Kászim pasa dzsá­

minál végezte Gosztonyi Gyula építész14 és Török Gyula régész. Ez a kutatás teljes részletességgel fel­

tárta a 18. században jelentősen átépített dzsámi tö­

rök elemeit, valamint tisztázta a róm ai korig bezáró­

lag a teljes stratigráfiát. Tulajdonképpen ezzel vette kezdetét a török emlékek módszeres épületrégészeti kutatása, ill. az a gyakorlat, hogy a kutatási eredm é­

nyeket a helyreállításban csaknem teljes m értékben figyelembe veszik. Az épületkutatást ekkor még az építész vezette.

A második világháborút követő nagyarányú újjá­

építés, valamint a műemléki helyreállítások nagy táv­

latokat nyitottak úgy a régészeti ásatásoknak, m int az épületrégészetnek. Ezeknek a m unkáknak a hely­

színi megfigyelések m ár szerves részét képezték, ugyanakkor az egyes ásatásokat ill. egy-egy m űem ­ léki épület feltárását alapos és módszeres történeti, levéltári kutatások előzték meg.

Az ország egész területére kiterjedő m unkák le­

hetőséget nyújtottak arra, hogy a kutatások résztve­

vői vagy irányítói egy-egy szűkebb területre, illetve korszakra specializálódjanak. E tekintetben teljesen terra incognita volt a magyarországi török kor „tö­

rök” emlékanyaga. Tulajdonképpen ez az időszak jelentette a tényleges „oszmán-török régészet” m a­

gyarországi kezdetét, illetve annak megszületését. A témáik — az épületrégészet területén — az egyes török épületek esetében adottak voltak, az ásatások esetében azonban a leletanyag szétválasztása hatá­

rozta m eg a további feldolgozás irányát.

Az oszmán-török épületrégészeti kutatások az öt­

venes évek derekától kezdődtek a pécsi Jakováli Haszán pasa dzsámi török részleteinek a feltárásá­

val.15 A következőkben talán nem lesz érdektelen, ha e m unkák közül néhányat — term észetesen a tel­

jesség igénye nélkül — felemlítek.

A budai várban a volt királyi palota területén már az 1940-es évek végén megindult a középkori vár­

palota és az ahhoz csatlakozó erődrendszer több évig tartó ásatása.16 Ekkor nagyszámban került elő török kisleletanyag, míg a kutatás az épületmaradványok tekintetében viszonylag kisebb eredm ényt hozott. A későbbiek folyamán a Várnegyed erődrendszerének és védműveinek vizsgálatára és részbeni feltárására is sor került,17 ami az 50-es évek végén és a 60-as

14 Gosztonyi é. n; Gerő 1980, 14.

15 Gerő 1980, 5 4 -5 8 . 16 Gerevich 1966.

17 GerőGy. 1956; 1963a.

18 Gerő 1981.

19 Gerő 1980, 5 8 -5 9 . 20 Gerő 1966.

21 Szönyi 1911.

22 Gerő 1980, 5 9 -6 3 .

évek első felében kiegészült a budai Várnegyed la­

kóépületeinek kutatásával és szükségszerinti ásatá­

sával. Ennek eredm ényeként jelentős számban buk­

kantak elő török maradványok, amelyek a kisebb- nagyobb török kori átalakításokra utaltak.18

Visszatérve a pécsi Jakováli dzsámi épületére (1.

címnegyed 2 . oldalon levő kép), itt az ásatás során lehetőség volt nemcsak az előcsarnokot feltárni, h a­

nem sikerült a dzsámi m elletti mevlevihane (mevlevi derviskolostor) kisebb részleteit is topográfiailag rög­

zíteni.19 A kutatási és helyreállítási m unkálatokat kö­

vetően került sor a szigetvári várban álló Szulejmán szultán dzsámi épületének vizsgálatára.20 Ennek m ár az 1920-as években jelentős török m aradványai lát­

tak napvilágot, később az épületet a volt kastély lo­

vagtermévé alakították át. A szigetvári — a város központjában álló Ali pasa dzsámijából átala­

kított plébániatem plom Sztehló-féle 1912. évi átépí­

tése során elbontották az épület délkeleti falának nagyrészét, ekkor semmisült m eg a m ihráb is, a hom ­ lokzaton azonban feltárták a szamárhátíves ablakok egy részét.21 Az 1960-as évek végén22 jelentős újabb részleteket hoztak felszínre, köztük az. előcsarnok részleteit, továbbá eloszlattak korábbi téves feltevé­

seket a m ináréra vonatkozóan.23

Szigetváron az 1960-as évek elején nagyobb m é­

retű régészeti m unkák indultak a várban is, amelyek során nemcsak a Zrínyi-féle belső várat tárták fel, hanem a török vár északnyugati sarokbástyájának belső fagerendás szerkezetét és a faburkolatos belső terét is.24 Sor került a török újvárosban (jenisehir) álló ún. korániskola épületének kutatására is.25 A Sziget­

vár közelében lévő Turbókon — Szulejmán szultán türbéjének pontos helymeghatározása érdekében — folytatott tájékozódó jellegű ásatások sajnos nem sok eredm énnyel jártak.

A magyarországi dzsámikutatás további lépését jelentette a siklósi Malkocs bej dzsám i,26 ill. a pécsi Ferhád pasa dzsámi újabb török részleteinek,27 a bu ­ dai alsó-vízivárosi kapucinus tem plom ban Tojgun pasa dzsámijából28 a kiblaM m aradványainak, azaz a homlokzati ablak, továbbá a belsőben a m ihráb és a szószékalapozás részleteinek feltárása. Az eszter­

gomi Vízivárosban álló és lakóépületként az évszá­

zadokat túlélő Uzsicseli Hadzsi Ibrahim dzsám inak kisebb mértékű kutatása m ár korábban m egtörtént,29 a teljes feltárására pedig az elm últ évtizedben ill. az utóbbi években került sor.30

23 Gerő 1980, 6 2 -6 3 . 24 Kováts 1966.

25 Kováts 1 969-70.

26 Gerő 1983.

27 Németh 1903. 4 - 8 ; Gerő 1980, 6 7 -6 8 . 28 Gerő 1973; 1980, 67.

29 Gerő 1965.

30 H o rv áth István szíves szóbeli közlése. H orváth 1. R éeF ü z Ser

1. 23 (1970) 82. 6

A MAGYARORSZÁGI OSZMÁN-TÖRÖK RÉGÉSZETI KUTATÁSOK 17

1. áb ra. G ül b a b a tü rb éje, B uda. 1543-48. (A II. v ilág h áb o rú t követő helyreállítás u tán )

A török építészet egy másik épületcsoportját al­

kotják a türbék, azaz a sírépítmények. Ezeket m ind­

össze két emlék képviseli Magyarországon, Gül Baba budai (1. ábra) és Idrisz Baba pécsi türbéje.31

A török emlékek régészeti kutatásáról szólva, nem szabad m egfeledkeznünk a fürdőkről. A ma is üze­

melő budai török fürdők közül a Királyfürdő (török nevén Horozkapi ilidzsaszi) eredeti török részleteit még az 50-es években teljesen feltártuk (2. ábra).32 To­

vábbá kutatásokra került sor a mai Császárfürdő (tö­

rök nevén Véli bej ilidzsaszi) török részében33 és 1958- ban, a Tabánban levő, nagymértékben átépített Rácz fürdőben (török nevén Kücsük ilidzsa) is.34

Az utóbbi évtizedek folyamán több török fürdőt illetve azok m aradványát hozták napvilágra a ren d ­ szeres ásatások Ezek mindegyike a hamam, azaz a gőzfürdő típusát képviseli. Az egri Validé szultána35 és a pécsi Memi pasa fürdő36 régészeti feltárásával e fürdőtípus szerkezeti felépítésén túl a fürdők előcsar­

nokának belső kialakítására vonatkozóan is új ada­

tokat nyertünk. A hamam-típushoz tartozik a székes- fehérvári Rüsztem pasa37 és a babócsai fürdő38 is.

A hódoltság török lakóházainak kutatása talán a legelhanyagoltabb terület, bár ezen a téren is szület­

tek eredmények. Lakóház-maradványok előkerültek például a visegrádi ásatások alkalmával az Alsóvár területén, vagy a dunaföldvári torony körüli palánk­

ban is.39 Ide sorolhatjuk a budai 17. századi pasapa­

lota — m int lakóépület — maradványait, ezeket rész­

ben publikáltuk.40 Legújabban a budai Vízivárosban, a Tojgun pasa dzsámi közelében hoztak felszínre tö­

rök házmaradványokat.

A védelmi célokat szolgáló katonai építkezések esetében elsősorban a várakban és városfalaknál vég­

zett feltárások szolgáltak igen jelentős új informáci­

ókkal. Komoly feladatot jelentett a középkori ma­

gyar és a török építkezések szétválasztása úgy a vá­

rakban, m int a városfalaknál, és az azokat erősítő

Gerő 1980, 7 7 -8 0 . Gerő 1958; 1963b.

Gerő 1980, 1 03-106.

Gerő 1959, 2 6 6 -2 6 7 ; 1980, 9 6 -9 8 . Gerő 1962; 1972; 1980, 1 0 7-109.

36 Gerő 1987a; 1987b.

37 Gerő 1980, 1 0 9-110; Siklósi 1989c.

38 Magyar 1994.

30 Kozák 1970.

40 Gerő 1999a. F ü rd ő jére vo n atk o zó an Gerő 1980, 112-115.

18 Ge r ő Gy ő z ő

2. áb ra. Királyfürdő.

különböző védműveknél, tornyoknál, bástyáknál.

E vonatkozásban említhetem a budai vár erődítm é­

nyeinek csaknem teljességre törekvő feltárását, pe­

riódusainak tisztázását, valamint a Pécsett,41 Vácott42 vagy Esztergomban43 folyó hasonlójellegű feltárá­

sokat. Városfalkutatás szempontjából a pesti,44 a pé­

csi,45 valamint a székesfehérvári46 munkálatokat em ­ lítjük. A székesfehérvári vár illetve városfaljavításá­

ra vonatkozóan a török defterek is bő adatokkal szol­

gálnak. 17

A budai vár, valamint Pest város erődítésének a közelmúltban végzett kutatásai számos új adattal bő­

vítették ism ereteinket.48

Az elmúlt évtizedekben a török régészet terüle­

tén is egyre inkább kirajzolódtak a kutatási irányok és kialakult a feldolgozások tematikája. Az utóbbi években elsősorban a palánkok, palánkvárak feltá­

rását kell több szempontból is külön kiemelnünk.

Ezeknek a m éretüket tekintve nem nagy kiterjedé­

41 Gerő 1999b.

42 Tettamanti 1990; M R T 9, 3 7 9 -4 0 6 , 4 1 8 -4 2 7 .

43 M R T 5, vonatkozó részek; L. m ég H o rv áth István ta n u lm á ­ nyát je le n k ö tetb en .

44 Irásné Melis 1973.

45 P écsett az északi városfal teljes h osszában fe ltárá sra került, v alam int a ny u g ati városfal tö b b szakasza és a keleti ré sze n az északkeleti sarokbástya. A Siklósi kapu közelében a déli városfal

B uda. 1566 -1 5 7 8

sű, katonai jellegű török településeknek a leletanya­

ga jó keresztmetszetét adja egy zárt, kis település éle­

tének. Az előkerült építészeti maradványok, valamint az ezekhez kapcsolódó megfigyelések részben a vé­

delmi jellegű építészet egyik m ódjáról, a palánk építési technológiájáról szolgálnak felvilágosítással.

E kis erősségekben előkerült lakóépületek'm aradvá­

nyai alapján pedig némi képet kapunk a hódoltsági terület legegyszerűbb, m ondhatni kezdetleges lakó­

házairól.

Ami az egyes palánkok datálását illeti, az írott tö­

rök forrásokon túl a magyarokban is találhatunk ad a­

tokat. A török védelmi rendszernek hadászatilag igen fontos részét képező palánkokat hol a portyázó m a­

gyar katonaság, hol a török sereg égette fel. Miután a váracskákat gyakran újra felépítették, a pusztulási rétegek révén jó lehetőség nyílt a periódusok megfigyelésére, az ott előkerült leletanyag pontosabb kormeghatározására.

je le n tő s szakaszát h e ly re állíto ttá k a feltárás e re d m én y e i a la p ­ já n . Itt a lőrésekkel tag o lt p á rtá za to s o ro m zat, v a la m in t egy

félkörös b ásty ato ro n y teljes é p sé g b e n m e g m a ra d t 46 Siklósi 1989b; 1999.

47 Fodor 1979.

48 L. M agyar Károly és Irásn é M elis K atalin ta n u lm á n y á t je le n kö tetb en .

A MAGYARORSZÁGI OSZMÁN-TÖRÖK RÉGÉSZETI KUTATÁSOK 19

3. áb ra. A R u d as-fü rd ő tö rö k kori részén ek belseje