A fentieket összefoglalásképpen elmondható, hogy az „alkotmányos párbeszéd” fogalmán a common law államokban általában a bíróságok és a törvényhozó hatalom közötti, párbeszéd formájában zajló interakciót értik. Az alkotmányos párbeszédre vonatkozó elméletek kialakulását követően a common law országokról írt tudományos munkákban az elméletet kezdték kiterjeszteni a törvényhozáson és a bíróságokon kívüli szervek közti párbeszédre is, mivel „magától értetődik, hogy adott nemzet alkotmányos párbeszédében nemcsak a főbb kormányzati szereplők és azok tevékenységei vesznek részt”.51 Néhány szerző szerint tehát ebben az interakcióban szükségképpen más alkotmányos szervek is részt vesznek, mint
46 L. Christine Bateup: Reassessing the Dialogic Possibilities of Weak-Form Bills of Rights. 2008. augusztus.
http://works.bepress.com/christine_bateup/1 Abstract.
47 Luc B. Tremblay: The legitimacy of judicial review: The limits of dialogue between courts and legislatures. 3 International Journal of Constitutional Law 2005. 617-648. o.
48 Joanne Scott – Susan Sturm: Courts as Catalysts: Re-thinking the judicial role in new governance. 13 Columbia Journal of European Law 2007.
49 Matthew S.R. Palmer: The Language of Constitutional Dialogue: Bargaining in the Shadow of the People.
http://works.bepress.com/matthew_palmer/9 3., 4. o.
50 Hübner Mendes alapján. Hübner Mendes: Is it all about the last word? 27. o.
51 Heise: i.m. 1. o. 1. sz. lj.
például a végrehajtó hatalom néhány szerve, illetve az egyének (például blogok útján). Mások szerint a párbeszédes interakció a törvényhozó szervek és a bíróságok között országos szint alatti, országos, nemzetközi és országok közötti szinten is zajlik. Bármilyen is az alkotmányos párbeszéd felfogás, azt minden szerző az alkotmányos demokrácia keretei között értelmezi.
Az alábbiakban e felfogások bemutatása következik.
1. A többszereplős párbeszéd elmélet
A fentiekben látható volt, hogy a common law rendszerekben a bírák és a törvényhozó testületek közötti kapcsolatot már többféle alkotmányos párbeszédelmélet vizsgálta és magyarázta. Kent Roach mutatott rá arra, hogy mindezek közül legsikeresebbnek az tűnik, amelyik az alkotmányos jelentés feltárásához a lehető legtöbb érintett szereplőt vonja be a párbeszédbe.52 Eközben egyrészt biztosítja a törvényhozó hatalom számára, hogy a lehető legmegfelelőbb törvények alkotásával elkerülje a bírói felülvizsgálat negatív eredményét.
Másrészt pedig felhívja a figyelmet annak tanulmányozására, hogy milyen szerepet tölt be a törvényhozás a párbeszédben, illetve abban milyen más szereplők vesznek részt. Roach megfogalmazásában: az alkotmányos párbeszéd-elméleteknek „a jövőben nemcsak a bíróságokra és a törvényhozó testületekre kell koncentrálniuk, hanem több más testületet is vizsgálniuk kell, beleértve a számvevőszéket, az emberi jogi bizottságokat, a személyiségi jogi és információs bizottságokat, a panasz- és felülvizsgálati testületeket és egyéb olyan testületeket, amelyek párbeszédet folytatnak a végrehajtó hatalommal.”53 A kvázi bírói testületeknek „javarészt erkölcsi erejük van, és pusztán jogi kényszerítő erő nélkül tudják felszólítani a kormányt az ítéletüknek megfelelő válaszlépésre. Ezen kívül a párbeszédelmélet segíthet megérteni a nemzetközi jog néhány formáját, amelyek inkább a meggyőzésre, mintsem az utasításra hagyatkoznak”.54
2. A jogalkotóra koncentráló kiterjesztett párbeszéd-konstrukciók
A The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State című kötet néhány más típusú, kiterjesztett (alkotmányos) párbeszéd megközelítést mutat be: „A szerzők megvizsgálják, […] hogyan folytatnak a törvényhozó hatalmak termékeny párbeszédet saját államuk polgáraival, bíróságaival és a külföldi társintézményekkel.”55
2.1. Ezt a megközelítést alkalmazza többek között Jennifer Nedelsky, aki hangsúlyozza, hogy a törvényhozóknak az alapértékek értelmezéséről a közgondolkodás valamennyi fórumával állandó, folyamatos interakciót kell folytatniuk.56 Így a bíróságok mellett a törvényhozás szerepe is hangsúlyos, mivel – a népszuverenitást képviselő központi alkotmányos szervként – megosztott felelősséget visel az alkotmányos rend folyamatos fennállásáért.57
52 L. Roach: Sharpening the dialogue debate. 181. o.
53 Ennek oka a szeptember 11-e utáni korszak, amelyben megnőtt a végrehajtó hatalmi ág hatalma, de az elszámoltatási mechanizmusok nem tartottak lépést az állam ilyen módon kiterjesztett lehetőségeivel. Roach:
Sharpening the dialogue debate. 181. o.
54 Roach: Sharpening the dialogue debate. 182. o.
55 Richard W. Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State. Cambridge University Press, Cambridge 2006. ix. o.
56 Jennifer Nedelsky: Legislative Judgments and the Enlarged Mentality: Taking Religious Perspective. In Richard W. Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State. Cambridge University Press, Cambridge 2006. 95. o.
57 Ruth Gavison: Legislatures and the Phases and Components of Constitutionalism. In Richard W. Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State.
Cambridge University Press, Cambridge 2006. 213. o.
2.2. Hasonlóképpen, az új amerikai alkotmányosság vizsgálatakor William N. Eskridge, Jr. és John Ferejohn megállapítja, hogy az a folyamat, amely során megnevezik és kidolgozzák az új vagy felülvizsgált kötelezettségeket (mint például a negatív és pozitív szabadságokat), olyan párbeszéd, amelyben a demokratikusan elszámoltatható törvényhozásnak és ügynökségeknek nagyobb szerepe van, mint a bíróságoknak. Ez a nagyobb szerep testesül meg a szuper-törvények58 elfogadásában, amelyek „olyan normák vagy alapelvek bevezetésére, illetve megerősítésére irányulnak, amelyek államiságunk szempontjából alapvetőek”; […] [i]lyen törvény például egy normatív társadalmi mozgalomra vagy valamilyen változást követelő népi kezdeményezésre adott válasz, és az ilyen törvényt elfogadó törvényhozás tisztában van azzal, hogy alapvető normatív kötelezettséget állít fel”.
A szuper-törvény életciklusa össztársadalmi párbeszédnek tekinthető, vagy a szerzők szavaival: az „a végrehajtás, bíráskodás és törvényhozás között zajló folyamatos trialógus.”59 2.3. A törvényhozásnak az alkotmányértelmezéssel kapcsolatos jelentőségéről szólva Andrée Lajoie, Cécile Bargada és Éric Gélineau kiemeli, hogy minden olyan törvény, amelyet nem támadnak meg a bíróságon, az alkotmány olyan értelmezésének és alkalmazásának tekinthető, amely „az első és egyetlen kijelentés az ügyben az olyan folyamat során, ami két párbeszédből áll: az egyik a bíróságokkal zajlik, ez kivételes és intézményi; a másik pedig az államalkotó polgárokkal, ez folyamatos és egyetemes”.60
2.4. Daphne Barak-Erez szerint nemzetközi/nemzetek feletti szinten is zajlik intézményi párbeszéd: i) a bírói dialógus a különböző államok bíróságai között a nemzetközi jog és az alkotmányjog alkalmazása területén érvényesülő kölcsönhatás eredményeként; ii) az együttműködés párbeszéde a különböző államok emberi jogi aktivistái között; iii) a törvényhozó hatalmak közötti kommunikáció – akár nemzetközi, akár nemzeti szinten – a szakmai közösségeken (jogtanácsosok, szakértők), aktivisták közösségein és érdekcsoportokon alapuló, valamint az egyes törvényhozók között zajló párbeszéd az értékeket érintő ügyekkel kapcsolatban.61
3. A föderatív dialógus elmélete
Catherine Powell föderatív dialógusról ír, mivel szerinte folyhat párbeszéd a jogokról országos, és országos szint alatti (ön)kormányzatok között, különösen ott, ahol az ezek által a (ön)kormányzatok által elfogadott emberi jogi kötelezettségek nem azonos mértékűek. Az
„emberi jogi egyezmények és követelmények országos és helyi szintű elfogadása a kommunikáció egyik formáját jelenti, amellyel az emberek és az egyes közösségek […] azt az igényüket jelzik a szövetségi kormány felé, hogy aktívabb szerepet játsszon az emberi jogokkal kapcsolatos törvények meghozatalában”. Ennek következtében alakult ki az a
„nézet, amely szerint a kormányzat különböző szintjei közötti párbeszéd döntő fontosságú az
58 Ilyen szuper-törvények a következők: az 1890-es Sherman-törvény, az 1964-es polgárjogi törvény és az 1973-as veszélyeztetett fajokról szóló törvény. A szuper törvény tehát a hatása miatt az, nem pedig amiatt, mert minősített többséggel kellene elfogadni.
59 William N. Eskridge, Jr. – John Ferejohn: Super-statutes: A New American Constitutionalism. In Richard W.
Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State.
Cambridge University Press, Cambridge 2006. 333., 337., 349. o.
60 Andrée Lajoie – Cécile Bargada – Éric Gélineau: Legislatures as Constitutional Interpretation: Another Dialogue. In Richard W. Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State. Cambridge University Press, Cambridge 2006. 391. o.
61 Daphne Barak-Erez: An International Community of Legislatures? In Richard W. Bauman – Tsvi Kahana (eds.): The Least Examined Branch: The Role of Legislatures in the Constitutional State. Cambridge University Press, Cambridge 2006. 545. o., 533. o.
emberi jogok nemzetközi törvényének megfelelő végrehajtásához az Egyesült Államokban”.
Powel szerint a(z amerikai) föderális (kormányközi) párbeszéd legalább három vonalon zajlik: i) „nemzetközi emberi jogi elvárások állami és helyi szintű elfogadása abban az esetben, amikor a szövetségi kormány nem ratifikálta az egyezményt”; ii) „olyan nemzetközi kötelezettségek végrehajtására tett állami és helyi erőfeszítések, amely kötelezettségeket a szövetségi kormány ugyan elfogadott ratifikáció vagy más kötelező erejű elismerés útján […], de nem hajtott végre maradéktalanul”; iii) „olyan emberi jogi alapelvek alkalmazására tett állami és helyi szintű erőfeszítés, amelyeket olyan egyezmény rendelkezései írnak elő, amelyekhez az Egyesült Államok záradékot fűzött”. Ez a párbeszédes megközelítés tehát egyszerre „leíró jellegű, amennyiben létező kormányközi együttműködést és párbeszédet foglal elméletbe”, és előíró jellegű, mivel „ösztönzi az állami és helyi részvételt még ott is, ahol az addig nem is létezett, és alkotmányos elemzését adja ennek a részvételnek”.62
4. A blogok, mint az alkotmányos párbeszéd elemei
Bradley M. Bakker szerint egyrészt az alkotmányos párbeszéd azt jelenti, hogy „a különböző kormányzati ágak és az emberek interakciója során, az időben előrehaladva alakulnak ki az alkotmányértelmezésre vonatkozó főbb nézetek”.63 Szerző másrészt azt is igazolja, hogy a blogok „háromféle módon is képesek hatékonyan előrevinni az alkotmányos párbeszédet: i) közvetlenül bevonják az embereket az alkotmányos kérdésekről zajló dialógusba; ii) arra ösztönzik az egyéneket, hogy úgy vegyenek részt a politikai folyamatokban, hogy ezáltal tájékozottabbak legyenek, és erőteljesebb hatást tudjanak gyakorolni a politikai ágazatokra az alkotmánymódosítások végrehajtása érdekében; iii) nyomást gyakorolnak más intézményi szereplőkre (nevezetesen a hagyományos médiára) annak érdekében, hogy sokkal többet foglalkozzon érdemben alkotmányos kérdésekkel […]”.64
IV. Az alkotmányos párbeszéd normatív megközelítése a kontinentális