Az új uniós keret a jogállamiság védelmében

2.1. A keret közzétételétől (2014 tavasza¹³⁰) számítva számos kétség és vélemény fogalmazódott meg azzal összefüggésben, hogy az új uniós keret hatékony lesz-e a jogállamiságot érintő fenyegetések elleni fellépésben. A kételkedők azonban – akik a keret politikai jellegét kritizálják – mintha többségben lennének azokkal a véleményekkel szemben, amelyek a Közlemény eredményeként hatékony rendszer kiépítését várják. A keret sikerének másik buktatója – legalábbis Magyarország tekintetében – a magyar politikai döntéshozó korábban már kifejtett képtelensége a valódi alkotmányos párbeszéd folytatására. A párbeszéd Magyarországon – legyen az akár alkotmányos, politikai vagy a bíróságok és a jogalkotó közötti, mint ahogyan az ebben és a megelőző fejezetekben látható volt – nem szükségszerűen vezet eredményre. A illiberálisnak minősített magyar demokráciában – amely valószínűleg a

127 on the situation of fundamental rights: standards and practices in Hungary (pursuant to the European Parliament resolution of 16 February 2012) (2012/2130(INI)) pp. 32-35

128 L. http://www.osce.org/odihr/elections/111274?download=true and

http://www.osce.org/odihr/elections/hungary/121098?download=true respectively.

129 L. bővebben a hatodik és a nyolcadik fejezetben.

130 COMMUNICATION FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT AND THE COUNCIL A new EU Framework to strengthen the Rule of Law, COM(2014) 158 final, Strasbourg, 11.3.2014

töredezett demokrácia jellemzőinek egyik következménye¹³¹ – láthatóan nincsen helye semmilyen értelmes párbeszédnek, különösen nem a jog területén. Az ilyen államban nincsen akadálya annak, hogy az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom csökkentse az alapjogok védelmének a szintjét, aminek az eredményeként az alapjogvédelem bizonyos esetekben még az EJEE által megkövetelt minimális szint alá is csökkenhet. Így az az állam, amely magát a politikai kommunikációjában nem minősíti liberális demokráciának, a liberális demokráciák működési modelljéhez képest eltérően funkcionál, azaz a demokratikus eszközök nem feltétlenül kerülnek hatékonyan alkalmazásra. Mindezek miatt kétséges az új jogállamisági keret hatékonysága Magyarország esetében.

A jogállamiság megerősítésére irányuló új uniós keret a célok és a szereplők konkrét meghatározásával lényegében normatív definícióját adja az uniós szinten folytatott alkotmányos párbeszédnek. A keret lényege, hogy a jogállamiságot érő rendszerjellegű fenyegetéseket az párbeszéd eszközével kezelje.¹³²

2.2. Több vélemény jelent már meg a jogállamiság megerősítésére irányuló új uniós kerettel kapcsolatban. Néhányan egyetértenek a törekvéssel és várják a pozitív hatásait, mások pedig csalódottak, mert valami mást, jogiasabb megoldást képzeltek el. Az első csoportba tartozik Vörös Imre és Várnai Ernő. Vörös Imre szerint a keret alkalmazása gyorsabbnak, hatékonyabbnak és rugalmasabbnak ígérkezik majd akkor, amikor a jogállamiság megsértésre kerül a magyar közjogi berendezkedés átalakítása során.¹³³ Várnai véleménye¹³⁴ is pozitív, és azon az állásponton van, hogy az új mechanizmusnak kettős a célja: rávegye a tagállamokat olyan lépésekre, amelyek a fenyegetések által okozott helyzetet megoldják; bizonyítsa az uniós jogsértés tényét, és mindkét félt készítse fel a 7. cikk szerinti eljárásra. Hangsúlyozza az eljárás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát, mivel az befolyásolhatja az adott állam döntéshozóját. Ez utóbbi azonban csak akkor lehet igaz, ha az érintett állam közvéleménye, nyilvánossága érdeklődést mutat az ilyen ügyek iránt; az apátiás társadalom nem nagy valószínűséggel lesz befolyásoló erő. A nyilvánosság árnyoldalára utal Israel Butler is,¹³⁵ aki szerint bár a Bizottság ajánlásai nyilvánosak lesznek, a tagállammal folytatott párbeszéd hozzá nem férhető/titkos lesz, és csak a tagállam és a Bizottság között folytatódik majd le.

Mindazonáltal azt javasolja, hogy olyan eszközöket is alkalmazni lehetne, amelyek támogatják a nemzeti emberi jogi intézményeket és a nemzeti szinten működő NGO-kat, mivel ezek segíteni tudnák a nyilvánosság mobilizálását annak érdekében, hogy megakadályozzák a kormányzatot a kárt okozó reformok elfogadásában. Várnai azonban akkor sem veszi figyelembe az aktuális politikai folyamatokat, amikor a jól ismert magyar problémákra utal, illetve amikor elismeri a mechanizmus működésének azon előfeltételét, hogy az érintett tagállam együtt akar majd működni, és elfogadja a játékszabályokat. A folyamatok ilyen értelmű figyelmen kívül hagyása és optimista megközelítése azt a következtetést engedi meg Várnai számára, hogy a mechanizmus megfelelő politikai keret a

131 L. Economist Intelligence Unit, Democracy index 2011: Democracy under stress. The Economist Intelligence Unit ltd. 2011; http://tinyurl.com/bu8djnw, Economist Intelligence Unit, Democracy index 2010: Democracy in

retreat - A report. The Economist Intelligence Unit Ltd. 2010,

http://graphics.eiu.com/PDF/Democracy_Index_2010_web.pdf.

132 Bővebben l. az első fejezetben.

133 Vörös Imre: Az Európai Unió kiútkeresése az Európai Parlament 2014. évi, az alapjogok helyzetét elemző határozata után: az új uniós jogállamisági keret. Jogtudományi Közlöny 2014. 7-8. sz. 364. o.

134 Várnai Ernő: Optimista megoldási kísérlet a jogállamiság megvédésére az EU-ban – A Bizottság közleménye a jogállamiság erősítésére szolgáló új mechanizmusról, http://jog.tk.mta.hu/blog/2014/06/optimista-megoldasi-kiserlet-a-jogallamisag-megvedesere.

135 Israel Butler: EU Still Failing to Protect Fundamental Rights,

http://www.opensocietyfoundations.org/voices/eu-still-failing-protect-fundamental-rights.

jogállami problémák megoldására. Nem veszi azonban figyelembe a 7. cikkben szereplő eljárás nem megfelelő voltát.¹³⁶

Justine Stefanelli hívja fel a figyelmet a nemzeti szinten fontosnak tűnő tudatosság kérdésére, és azt a javaslatot teszi, hogy a Bizottság ne csak az információk és a jó gyakorlat közvetítésével támogassa a jogállamiság védelmét és elősegítését célzó nemzeti törekvéseket, hanem azokra szánjon anyagi forrásokat.¹³⁷ Ennek valóban lehet pozitív következménye hosszútávon, de a mai jogi problémákat nem tudja megoldani.

A European Humanist Federation (EHF)¹³⁸ üdvözli ugyan a jogállami keretet, de aggodalmának is hangot ad. Először is, az EHF észleli a keret politikai jellegét, és attól tart, hogy a pusztán politikai szinten tett lépések nem lesznek elegendőek a jogállami fenyegetések ellen. A hatékonyság érdekében arra lenne szükség, hogy a Bizottság ténylegesen elhatározott legyen arra, hogy ha a jogállami keretben folytatott párbeszéd kudarcot vall, megindítja a 7.

cikkben foglalt eljárást.¹³⁹ Ezt azonban jogilag nem lehet értelmezni, mivel a mechanizmus maga politikai eszköz. Még ha ez is a helyzet, az EHF elismeri, hogy az eljárás transzparenciát teremthet a párbeszédben, ami éppenséggel egyfajta fejlődés. Az EHF, mások mellett, mint pl. Jan-Werner Müller és Floris de Witte, azon a véleményen van, hogy az új hatékony és kötelező koppenhágai mechanizmust kellene kialakítani annak érdekében, hogy a tagállamok a csatlakozás után (és nemcsak előtte) tiszteletben tartsák, biztosítsák és védjék az EUSz. 2. cikkében és a Chartában foglalt alapjogokat és értékeket. Ezeknek a sérelme esetében a mechanizmus hatékony, arányos és meggyőző jogkövetkezmények kirovását engedné meg, mint pl. az EU támogatások felfüggesztése. Müller számára sem a 7. cikk, sem az Alapjogi Ügynökség nem alkalmas a korai jelzések megtételére.¹⁴⁰ De Witte szerint a

„Koppenhágai Bizottság” jó kiindulópont lehetne. Ez már a Közleményhez képest sokkal jogiasabb megközelítés, de figyelembe véve a politikai realitást és a Magyarországon megfigyelhető intézményi bizalom szintjét,¹⁴¹ nem biztos, hogy de Witte-nek igaza van, és talán kicsit naív is,¹⁴² amikor azt állítja, hogy a Koppenhágai Bizottság tevékenysége lényegében nem a „rosszul viselkedő” tagállamok kormányzó pártjainak a megbüntetéséről szólna a szavazási jog korlátozásával, hanem inkább a hazai és európai politikai és jogi vita lehetővé tételéről és megerősítéséről.¹⁴³

Fekete Balázs szerint a jogállami keret által kialakítandó mechanizmus nem tartalmaz hatékony jogkövetkezményt, és nem adja precíz és kiszámítható magyarázatát annak, hogy mi történik, ha az érintett tagállam nem teljesíti a Bizottság ajánlásait. Számára a 7. cikkel való

136 Erről l. bővebben Bojan Bugarič írásában, aki a magyar kontextust is vázolja. Bojan Bugarič: Protecting Democracy and the Rule of Law in the European Union: The Hungarian Challenge, http://www.lse.ac.uk/europeanInstitute/LEQS/LEQSPaper79.pdf.

137 Justine Stefanelli: Avoiding the nuclear option: the EU moves to strengthen the rule of law’, http://ukhumanrightsblog.com/2014/03/17/avoiding-the-nuclear-option-the-eu-moves-to-strengthen-the-rule-of-law-justine-stefanelli/

138 http://humanistfederation.eu/news-fhe.php?pages=european-commission-vows-to-protect-the-rule-of-law-in-the-eu-too-little-too-late

139 Uo.

140 Jan-Werner Müller: What, if Anything, is Wrong with a Copenhagen Commission? The Idea of Democracy

Protection in the EU Revisited,

http://www.transatlanticacademy.org/sites/default/files/publications/Mueller_CopenhagenCommission_Jul13.pdf p. 2.

141 L. Economist Intelligence Unit, Democracy index 2011, Economist Intelligence Unit, Democracy index 2010, Democracy index 2013 Democracy in limbo. A report from The Economist Intelligence Unit. The Economist Intelligence Unit Limited 2014. L. a tizedik fejezetet.

142 Különsen, mivel Magyarország a kiindulási pontja.

143 Floris de Witte: Less Constraint of Popular Democracy, More Empowerment of Citizens, VerfBlog, 2013/3/22, http://www.verfassungsblog.de/en/less-constraint-of-popular-democracy-more-empowerment-of-citizens-2/#.VCqA4xbgWxg

puszta fenyegetés a tagállami cselekmények kezelését és a jogsértéseket a politika színterére viszi, ami azzal jár, hogy több politikai nézőpont merülhet fel, ami eltorzíthatja a vitatott jogi kérdések értékelését, és ezáltal az egész eljárást aláássák és politikaivá teszik.¹⁴⁴ Butler hasonlóképpen kétli az új mechanizmus sikerét.¹⁴⁵

2.3. Összességében tehát egyet lehet érteni Fekete Balázzsal:¹⁴⁶ az új keret ebben a formában, hatékony jogkövetkezmény nélkül nem több, mint a politikai meggyőzés szofisztikált és intézményesített eszköze a jogállamiság érdekében. Az a probléma, hogy ha a politikai kommunikáció és megbeszélés – Magyarország tekintetében a Velencei Bizottság puha jogi eszközei, az EJEB magyar ügyekben hozott ítéletei, a Tavares jelentés politikai csatornája – nem ér el semmilyen elfogadható eredményt, a másik politikai eszköz, azaz a mechanizmus által elővetített eljárás ugyancsak sikertelen lesz. Ennek az oka az, hogy a tagállamnak magának kellene felismernie azt, hogy bizonyos elvek és értékek figyelmen kívül hagyásával, meghatározott szabályozásokkal és mechanizmusok működtetésével magát a közös értékként kezelt jogállamiságot sértette meg.

3. Összegzés

Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy a politikai szinten megvalósuló kommunikáció vagy párbeszéd – hasonlóan az alkotmányos párbeszédhez – nem jár sikerrel, a jogállamiság állapotán vagy az alapjogvédelmen nem segít. Az új uniós keret működéséről tapasztalattal még nem rendelkezünk, de feltehető, hogy – figyelemmel inkább politikai, mintsem jogi természetére, illetve a konkrét magyarországi helyzetre – az alkalmazása során megnyilvánuló

„alkotmányos” párbeszéd sem lesz feltétlenül sikeres.

V. Összegzés

1. A negyedik és az ötödik módosítás ügye jól példázza a különféle szereplők (alkotmányozó, alkotmánymódosító hatalom, alkotmánybíróság, ombudsman, nemzetközi fórumok: Velencei Bizottság, EJEB, illetve EUB,) közötti párbeszédet, és az ebben megnyilvánuló alkotmányos kultúrák és megfontolások egymásra hatását, illetve az ennek eredményként megvalósuló, az alkotmányosság absztrakt mércéjével mért „vadhajtások” visszametszését (vagy az arra tett ígéreteket). Az Ár. által több esetben alkotmánybírósági döntések reakciójaként a jogrendszerbe bevezetett és esetenként alacsonyabb szintű jogszabályok által részletezett szabályok, illetve újabb jogalkotási kezdeményezések esetenként alkotmányellenesnek és/vagy európai standardokkal (EJEE, uniós jog) ellentétesnek minősültek. A politikai döntéshozó azonnali reakciója differenciált volt.

144 http://hpops.tk.mta.hu/en/blog/2014/05/new-european-commission-framework-rule-of-law

145 Butler: i.m. Kim Lane Scheppele megközelítését is érdemes megemlíteni annak ellenére, hogy végül nem ez valósult meg. Scheppele komplexebb jogsértési eljárást szorgalmazott, ami olyan helyzetekre kínált volna megoldást, amelyekben alapvető uniós elvek sérülnek akár azáltal, hogy a tagállam módszeresen nem tesz eleget a lojális együttműködés elvének[EUSz. 4. cikk (3) bekezdés], akár amiatt, mert közvetlenül megsérti a EUSz 2.

cikkében foglalt elveket. Kim Lane Scheppele: Making infringement procedures more effective: a comment on Commission v. Hungary, Case C-288/12 (8 April 2014) (Grand Chamber)’, http://eutopialaw.com/2014/04/29/making-infringement-procedures-more-effective-a-comment-on-commission-v-hungary-case-c-28812-8-april-2014-grand-chamber/. Hozzáteszi azt is, hogy ez az eljárás különbözne a kötelezettségszegési eljárásoktól, és nem lenne alkalmazható azokkal a jogsértésekkel szemben, amelyek olyan tagállamokban következnek be, amelyek magatartása egyébként nem vet fel problémákat. Scheppele megközelítése jogi szempontból értelmezhetőbb, különösen mivel jogkövetkezményt is ajánl: az EU támogatások visszatartását.

146 http://hpops.tk.mta.hu/en/blog/2014/05/new-european-commission-framework-rule-of-law

i) Deklarált alkotmányellenesség esetében a szabályokat az Ár.-ba, majd később a negyedik módosítással az Alaptörvénybe emelte. Ez alól két kivétel volt: a választási regisztrációra vonatkozó szabály és az ügyészi prerogatíva, amelyek végül nem képezték tárgyát a negyedik módosításnak.

ii) Amikor „európai szabályokba” ütközés került bírósági szerv által megállapításra (bírák nyugdíjkorhatára), azt átgondoltabb és részletesebb, az átmenet szükségességét figyelembe vevő jogalkotás követte. Eseti „jogorvoslatot” jelentett – ugyanakkor a szabályozás elfogadhatatlanságát erősítették – a 98%-os különadóra, illetve a vallásszabadságra vonatkozó EJEB döntés.

iii) Az európai (nemzetközi) standardokkal való ütközés olyan következményekkel is járt, hogy a kormány ígéretet tett a vonatkozó szabályok jogrendszerből való eltávolítására, és/vagy a jogalkotási folyamatot időközben már meg is kezdte: az OBH elnöke ügyáthelyezési jogkörének és az egyházakkal kapcsolatos szabályozásnak több lépcsős átalakítása, standardokhoz való közelítése, majd előbbi Bszi.-ből, illetve az Alaptörvényből való kivétele; az EP választás esetén a választási kampány szabályozásának átgondolása; a speciális adó eltörlése; az AB 30 napos eljárási határidejének 90 napra való növelése.

Úgy tűnik tehát, hogy a nemzetközi beágyazottság, a nemzetközi és uniós kötelezettségek, illetve az európai alkotmányos hagyományokat képviselő, tiszteletben tartó és érvényesíteni kívánó (hazai és nemzetközi) szervek képesek arra, hogy bizonyos fokon – talán kissé alacsony szinten, de legalább valamilyen – demokratikus keretek között tartsák a magyar politikai döntéshozót (vagy legalábbis esetről esetre jogorvoslatot nyújtsanak). Ez különösen fontosnak tűnik akkor, amikor a kétharmados többség alkotmányos demokrácia iránti elkötelezettsége erősen megkérdőjelezhető és alkotmányfelfogása – amelyben politikai eszközként használja az alkotmányt és ekként összemossa az alkotmánypolitikát a hétköznapi politikával – elfogadhatatlan. Mindazonáltal az is tagadhatatlan, hogy bizonyos esetekben az egyébként jogos kritika értő fülekre talált, azaz néha még az alkotmányozó/alkotmánymódosító többség is elfogadta a tényleges (nemzetközi, uniós jogi vagy nemzetközi soft law jellegű) kötöttségeket.¹⁴⁷ Ugyanakkor az is igaz, hogy más esetekben a politikai döntéshozó ragaszkodik az eredeti elképzeléseihez (l. az alkotmánybírósági felülvizsgálat alóli kivonás v. keretszabály), ami az alkotmányosság rovására megy.

2. Az Alaptörvénnyel és az új alkotmányos berendezkedéssel kapcsolatos kontinuitás-diszkontinuitás problémához a politikai döntéshozó fentiekben írt alkalmazkodási készsége újabb adalékot nyújt. Olybá tűnik, mintha az Alaptörvény – különösen az értékrendbeli beállítottsága, az alkotmány eszközkénti kezelése, az Alkotmánybíróság szerepének csökkentése, a korábbi esetjog hatályon kívül helyezése – a diszkontinuitás talaján állna.

Ugyanakkor az alkotmányozó a korábbi Alkotmányra alapozta az Alaptörvény elfogadásának eljárását, az Alaptörvény szövegében több korábbi alkotmánybírósági döntés lényege került megfogalmazásra, a kormány a nemzetközi szintérnek írt különböző véleményeiben, magyarázó jegyzeteiben, megjegyzéseiben előszeretettel hivatkozik a korábbi alkotmánybírósági esetjogra, az Alaptörvény és az annak alapján elfogadott jogszabályok a korábbival azonos európai mércék alapján kerülnek elbírálásra, néhány vonatkozó kritikát a jogalkotó figyelembe vett. Mindezek a korábbi (európai) alkotmányossággal való kontinuitásra engednek utalni. Ezzel azonban a tényleges alkotmánymódosítási és jogalkotási tevékenység nem látszik összhangban lenni.

147 L. az 1. sz. táblázatot, ami a szerintem a téma szempontjából jelentős szabályozási tárgyköröket tartalmazza.

3. Az 1. sz. táblázatban is látható reakciók szintén eltérő értelmezést kaphatnak: lehetnek, akik keveslik, és olyanok is lehetnek, akik sokallják azokat. Azt hiszem, hogy a magyar alkotmányosság állapotát (alkotmánybíráskodás szerepe, fékek és ellensúlyok ereje, jogállamiság betartása stb.) mindezek – és az írásban nem érintett egyéb szabályozási megoldások, kinevezési gyakorlatok, összeférhetetlenségi szabályok stb. – figyelembe vételével lehet majd leírni. Ez az értékelés azonban nem lehet egyértelműen fekete vagy fehér, még akkor sem, ha eredendően pesszimistán állunk hozzá az alkotmányos párbeszédek eredményéhez. Ugyankkor az is igaz, hogy az alkotmányos párbeszéd iránti fogékonyság hiánya kétségessé teszi nemcsak a már létező (akár jogi, akár politikai), hanem az újonnan kialakított intézmények, eljárások és mechanizmusok működését is.

4. Az egyensúlyi kapcsolat 2010-től kezdve megbomlott az alkotmánymódosító hatalom és az Alkotmánybíróság között. A politikai döntéshozó alkotmánymódosító hatalomként 2010-től – a sorozatos felülbírálattal – túllépett a hatáskörén, aminek a csúcspontja az Ár.-ABH-ra (is) reagáló negyedik módosításban nyilvánult meg. Az Alkotmánybíróságnak az alkotmánymódosító hatalmat először 2010-ben kellett volna érdemben korlátoznia, de erre csak az Ár.-ABH-ban került sor, bár akkor véleményem szerint az alkotmányozó hatalmat korlátozta a testület, és így jelentősen túlterjeszkedett a hatáskörén. Ha az Ár.-t mégsem az alkotmányozó hatalom aktusaként fogjuk fel, hanem elfogadjuk az Alkotmánybíróság megközelítését, akkor a hatásköri túlterjeszkedés értelemszerűen nem valósult meg. Ebben az esetben azonban felmerül, hogy a testület képtelen volt az alkotmányosságot érdemben megvédeni. Bárhogyan is értelmezzük ugyanis az Ár. alkotmányjogi jellegét, a részleges megsemmisítéséről szóló határozatban megszövegezett elveket az Alkotmánybíróság nem volt képes következetesen alkalmazni a negyedik módosítás felülvizsgálata során, főleg az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom közti különbségtétel el nem fogadása, illetve amiatt, mert a megközelítése eljárásjogi értelemben helytelen volt. Ha ugyanis a testület megkülönböztette volna a két hatalmat, akkor a negyedik alkotmánymódosítást – az Ár.-ABH-ban kifejtettekre támaszkodva – felül kellett volna vizsgálnia. Eljárásjogi szempontból az Alkotmánybíróság vitatható megközelítést alkalmazott: a módosítást a módosítás által módosított alaptörvényi rendelkezés alapján vizsgálta. Erre vonatkozóan azonban valószínűleg nem volt más választása, mivel azonos hatalomnak fogja fel az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalmat, ami nem teszi lehetővé az Alaptörvény adott pillantban – a módosítás elfogadásakor hatályos – és a módosítása közti különbségtételt.

Összességében megállapítható, hogy az alkotmányozó hatalom és az Alkotmánybíróság közötti alkotmányos párbeszédben 2010 és 2014 között a politikai hatalom túlhatalma és ebből következően az alkotmánybíráskodás erőtlensége mutatkozott meg akkor is, ha az Ár.-ABH-ban kimondottakra hatásköri túlterjeszkedésként tekintünk. E túlterkeszkedés azonban már egy korlátlannak tekinthető túlhatalom elleni – igaz, vitatható, de szükségesnek tűnő – fellépésként értelmezhető az alkotmányos jogállamiság helyrebillentése érdekében. Ennek pedig az az oka, hogy a visszaéléses alkotmánymódosításokkal szembeni fellépésnek – a rendszer logikájából következően – nehezen találhatóak meg a legális eszközei.

1. táblázat

Szabályozási

tárgykör Megjelenés és vélemény Magyar reakció

család fogalma a negyedik módosítás az ABH-ra (2012. dec.

20.) adott reakció: Alaptv-be kerül változatlan marad

Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.)

U) cikk Ár.

negyedik módosítással: Alaptv-be kerül

Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.) véleményszabadság a negyedik módosítással: Alaptv-be kerül

Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.) felsőoktatási

autonómia a negyedik módosítással: Alaptv-be kerül Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.) hallgatói szerződés a negyedik módosítással: Alaptv-be kerül

Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.) hajléktalanság a negyedik módosítás az ABH-ra (2012. nov.

14.) adott reakció: Alaptv-be kerül

Velencei Bizottság véleménye (720/2013 a negyedik módosításról; 2013. jún. 14-15.)

AB hatáskör

korlátozása Alaptv.

Alkotmány

Alkotmány

In document Többszintű alkotmányosság működésben – alkotmányos párbeszéd Magyarországon Akadémiai doktori értekezés Drinóczi Tímea Pécs 2015 (Pldal 145-153)