A Vatikánból, 1887. junius 15-én.
XIII LEO pápa
A művészet és az erkölcsiség.
H>r. SPisster Im.rétől.
(Folytatás):
9. Sokszor minden czáfolásnál, az elvek minden harczánál többet ér, h a valamely rendszert egész való-j á b a n , összes következményeiben megismervaló-jük ; mert így egy tekintet elég, hogy hamisságát belássuk. E z okból a sensualistikus aesthetikának egész épületét vázolni fog-j u k itt, nem a magunk, hanem éppen ezen aesthetikusok ecsetjét használva föl erre.
Minthogy minden aesthetika a szépség fogalmát bírja alapeszméül, azért először is ezen tulajdonságnak meghatározását nézzük m e g a s e n s i s t á k n á l . B ü r k e
„bölcseleti kutatásainak" az a végeredménye, hogy „a szépség, legalább is legtöbb esetben, a testeknek egyik kiváló sajátsága, s az mechanice, az érzékek közvetíté-sével h a t a lélekre." S miben áll ezen h a t á s ? Abban,
„hogy testi szervezetünk kemény részeit megpuhítja, szerveink rostjait ellankasztja, ellágyitja, azokat könnyed, játszi, de nem elernyesztő működésbe hozza." Megelőző-leg B u r k e a szépet ily módon határozza m e g : „a szép-ség azon sajátsága, — vagy sajátságai — a testnek, a mely által az szeretetet, vagy más ilyes valami érzést kelt föl bennünk." Itt valóban kíváncsi lesz az ember, hogy ugyan Bürke szerint mi lehet ez a „szeretet", meg az a „más ilyes valami érzés" ? Biz1 ez nem más, mint valami „ösztön" ; ez az érzés tisztán a „tenyészésre" vo-natkozik, és egész rendeltetése az, hogy a nemi kiválasz-tásnál az embernek segítségére legyen ; és éppen azért ennek a „szeretetnek" a t á r g y á t „a másik nemnek szép-sége" képezi. A többi angol sensista (Addison, Hume) is egészen ily értelemben nyilatkozik a szépségről ; s csodálkozhatunk-e a fölött, h a az ezen aesthetika által inficiált művészet azt véli, hogy legfőbb föladatát oldja meg, h a „a másik nemnek szépségét" lehetőleg h ü n ábrázolja, s h a ilyen Burke-féle „szeretetet", vagy „más ilyes valami érzést" sikerül a „mübarát" lelkében f ö l -kelteni ?
De talán ma ez m á r túlhaladott álláspont, és a nevezett angol sensistákkal a X V I I I . században kiveszett ez a fölfogás ? — É p p e n nem. Ismeretes dolog, hogy Baumgartent t a r t j á k az aesthetika megalapítójának, ki 1750. és 1758-ban „Aesthetica" és „aestheticorum pars altera" cz. müveiben azt, a mit ez időtől aesthetikának neveznek, „mint egy önálló részt törekedett a philoso-phiai tudományok rendszerébe beilleszteni;" s ily érte-lemben vehető csak az „alapitó" k i t ü n t e t é s ; mert hogy a szépnek és egyéb aesthetikai eszméknek megvitatá-sával már a görög philosophia is a legbehatóbban fog-lalkozott, azt a bölcselet története kétségen kívül helyezi.
Nos tehát, Baumgarten a szépséget szintén érzéki saját-ságnak veszi, a mit már maga az elnevezés, aesthetika, is m u t a t ; levén az aiö&rjöLS nem más, mint érzéki észre-vevés ; s azok kik a megtört pályán Baumgarten után indultak (Meyer, W o l f ) a legvilágosabban tanítják, hogy a „dolgoknak tökélye, a mennyiben érzékeink észreve-szik, szépségnek mondatik;" s miután a szépséget
csak-l):V. ö. Jungmann. Aesth. I. k . — 6. R. — I. fej.
RELIGIO. 93 ugyan a?zékeink koizvetitik, mondhatjuk Meyer szerint:
„a bor «szépen^izlik," „a virágnak szép illata v a n , ' s t b . ; s nincs más hátra, mint az, hogy a , m i édes, az az inyre nézve s z é p j
S végre ezt a fölfogást egészen .népszerűvé" tenni Lemcke érezte magát h i v a t v a , a mely aesthetikus sze-rint „a szép a megjelenés alakja, a mennyiben az érzéki életünk bennszületett törvényeinek megfelelő ;u s bár az
„érzési életet" Lemcke közelebbről nem határozza meg, mindazáltal az egész „népszerű aesthetikából4 kiviláglik, hogy itt tisztán az érzékiséggel van dolgunk ; mert az
„aesthetikai élet", az „ő érzéki ösztöneivel," mint a mely egyenes ellentéte „az erkölcsi életnek" másféle fölfogást éppen nem hagy meg valószínűnek.
10. A szép-müvészetek nem elégesznek meg egy-szerűen a szép feltüntetésével, hanem azok valami kiváló szépet akarnak produkálni. Innét az aesthetika szíves szolgálatot vél tenni a szép-müvészeteknek avval, hogy kikutatja, mi az az ideális szépség ? — vagy : a szépség ideálja ? — Nézzük tehát mit tanit erre nézve ezen sensualistikus aesthetika ? — valószínű, hogy még éle-sebben fogja magát ezen irány az emiitett kérdésben jellemezni.
Az ideál sohasem valóban létező, hanem csak gon-dolt dolog, mely azon kiváló sajátságokat, melyek egy bizonyos dologban elő szoktak jönni, rendkívül magas fok-ban bírja ; s igy a szépség ideálja vagy gondolt dolog, mely
oly mérvben birja ezen sajátságot, a mint az a valóságban soha sem fordul elő, vagy pedig maga ez a s a j á t s á g a valóság által soha el nem érhető tökélyében gondolva.
Annál különösebben hangzik tehát, mikor Esser2) — állítása szerint Lessing és Schiller nyomán, —• egy lé-tező dolgot állit elénk, mint a szépség ideálját, t. i. az embert. „Az ember, az ő legtökéletesebb megjelenésében, legfőbb ideálja a szépségnek." A ki a szavakkal nem játszik és azokat a gondolatok hü kifejezésére szokta használni, azonnal észre veheti, hogy itt egészen más valami van mondva, mintha pl. ezen tételt állítjuk föl : a látható dolgok közt mégis legszebb az ember ; pedig ha csak ennyit akarna is kifejezni, akkor sem volna igaz ; mert hiszen a kosmo*, melynek az ember csak elenyésző p a r á -nya, kis alkatrésze, talán még is szebb, mint ezen, egyéb-ként kiválóan szép kis alkatrész.
De ha már egyszer az ember a szépség ideálja, mikor fog ez ama „legtökéletesebb megjelenésben" t ü n -dökölni, — hogy csakugyan ideál legyen ? Schiller, Göthe szerint, — a kiket azután az aesthetikusok egész serege követ, — akkor, mikor nem mint férfi, hanem mint nő lép elénk ; különösen Schilleré a dicsőség, hogy a „szépség ideálját megillető koszorút a csendes nőies-ség lábai elé rakta l e ; " a mit később Lemcke oda „nép-szerűsített," hogy „a férfi alacsonyabban áll, mint a nő ; az (a férfi) az első, még inkább állatias, ez pedig t. i. a nő, a javított kiadás." Hogy az ilyen „bölcsel-kedés" furcsaságai mégis hódítani tudtak, és hogy a művészek, még inkább a „mübarátok" irányadó eszméivé
*) „Populäre Aesthetik."
2) Psychologie 109. §. Figyelemre méltó, hogy i t t az ideál-ról, és nem egy ideálról van szó.
küzdhették föl magukat, — ehhez, — kérdem, — ugyan mekkora, nem fölületesség, hanem föladása, megtagadása kellett mindannak, amit emberi józanságnak szoktak nevezni ? — Pedig azok, kik ezen aesthetikát közelebb-ről nem ismerik, távolról sem sejtik, hogy ez a t é t e l :
„a nő a szépség ideálja" mit rejt méhében, ha egyszer azt a képzőművészetekre alkalmazzák ? Ez egy fölöttébb
„ t e r m é k e n y " eszme, mely valódi éltető eleme mindannak, a mit a porneographia valaha producált, vagy
produ-cálni fog. H o g y a n ? (Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK..
Budapest, aug. 4. A vasárnap megszentelése mint reklám. — Lehet-e másnak jellemezni némely nagyobb fővárosi üzletnek ama hirdetését a napilapokban, amely-ben a közönség tudomására hozzák, hogy vasárnap dél-után az üzleti helyiségek zárVa v a n n a k ? ! J ó l tudjuk, hogy a hirdettetők legtöbbjénél nem forog fönn a va-sárnap megszentelése iránti személyes s kegyeletes tekin-tet, lévén ők n a g y o b b á r a — zsidók ; azt is t u d j u k , hogy náluk az üzleti szempont irányadó, amennyiben a vásárló, különösen a vasárnapi közönséget kívánják magukhoz édesgetni és pedig vasárnapon a délelőtti órákban, hogy az üzlet tulajdonosa s személyzete el ne essék a netáni bevételektől, ha e nap délutánját kirándulásra s egyéb élvezetekre fordítja. E b b e n csak reklámszerü üzleti fogást l e h e t n e látni, ha a hirdetések szövege nem volna oly vasárnapiasan kenetes, és különösen ha a lapok még a szerkesztőségi rendes rovatokban is ki nem emelnék, és pedig csoportosan ama derék czégek neveit, amelyek a vasárnapot annyira tisztelik. Amennyiben tehát itt üzleti fogás fordul elő, mely a keresztény vasárnap megszentelésére a l a p í t j a sikerét, ebben ugy az emiitett üzletek, mint a napilapok is részesek, melyek hasábjai-kat, bizonyára nem ingyen, nyitják meg annak.
Bármily megítélés alá essék különben emez eljá-rás, bármily r u g ó k szerepeljenek is benne, ennek, mint sok más hasonszőrű spekulácziónak, szintén van erkölcsi s vallásos tanulsága.
Vájjon emez üzletek kidobálnák-e a pénzt ama hirdetésekre és r e k l á m o k r a oly lapokban, melyek ma-guk sem t a r t j á k meg a vasárnapi munkaszünetet — szerkesztőségeik s nyomdaszemélyzetük a hétfőn reggel megjelenő lapon dolgozván — ha a nagy közönségnél nem tételeznék föl, sőt nem tapasztálnák a hajlamot, szükséget és tiszteletet a vasárnap megszentelése iránt ? Vájjon a zsidó üzlet-világ hizelegne-e eme keresztény közérzületnek, sőt pénzen is akarua-e a vasárnapot tisz-telő czégek jó hírnevére szert tenni, ha e magaviseleté-vel nem remélne — rebachot ?
I t t tehát „a pénz beszél", az üzletvilág érdeke tanúskodik, a kereskedő czégek eljárása bizonyítja, hogy Budapest főváros nagy közönsége nemcsak maga szá-mára bír érzékkel a vasárnap keresztény megszentelése iránt, hanem ennek tiszteletét meg is követeli azoktól a kereskedőktől, akik a nagy keresztény közönségtől élnek s gazdagodnak vagyis függnek. Mert nem lehet
kétség az iránt, hogy az emiitett hirdetések soha
napvi-lágot nem látnak vaja, a napilapok hírrovatai sem csi-nálnának reklámot nekik, ha a vasárnap tisztelete ke-vésbé népszerű, keke-vésbé általánosan elfogadott volna.
Amidőn pedig az űzletvilág ez általános érzületet még a, saját hasznára kizsákmányolni is törekszik, ezzel min-den kétséget kizáró módon elvileg meg van oldva a vasár-s ünnepnap kötelező megtartávasár-sának kérdévasár-se.
Ami ugyanis lehető most, nyáron, az teljességgel megállhat rendesen évközben b á r m i k o r ; télen-nyáron egyaránt megtartható a vasár- s ünnepnap megszent^lése.
A nagy közönség, m i n t a fönnebbiekből kitűnik, tiszte-letben t a r t j a s tisztetiszte-letben kivánja tartatni ; az üzlet-világ pedig van oly élelmes, hogy a közönség e hajlamát még ki is használja. Ami illeti amaz ellenvetést, hogy vasárnap reggel mégis nyitva t a r t j á k boltjaikat ez üzleti czégek, erre nézve biztosságot szerzendők, szemügyre kell venni a vasárnap délelőtti forgalmat Budapest élén-kebb utczáin és szóba kell állani a kereskedőkkel e napi vásárra nézve. Mi, kik ezt nem sajnáltuk megtenni, meggyőződtünk róla, hogy csak elvétve lép egy-egy vevő ily napon ez üzletekbe, és hallottuk az üzlettu-lajdonosok sopánkodásait az üzletpangás miatt e napon.
— H á t miért nem csukja be vasárnap a boltot, ha nem érdemes nyitva tartani — válaszolám egyiküknek.
— En nem kezdhetek ki vele, mindjárt azt mon-danák, hogy fizetésképtelen lettem ; mentegeté magát a kereskedő; — de ha a legnagyobb üzletek valamelyike szokásba hozza, én első leszek, aki követem; és — tevé hozzá — többet nyerek vele és legalább egy napom lesz hetenkint, midőn családommal lehetek.
E tényállás ékesszóló tanúság arra nézve, hogy a vasárnapi üzleti forgalom nincs a kereskedők érdekében, mert ilyenkor nincs is forgalom voltaképen. Es amint a nagyobb czégek most tudják a vásárló közönséget figyel-meztetni, hogy vasárnap délután nem vásárolhat náluk
— anélkül sem igen jönne — ép ugy köztudomásra hozhatnák, hogy vasár- s ünnepnap egyáltalán nem tart-ják nyitva üzlethelyiségeiket, fölhiván a közönséget, vásároljon inkább hétköznap, mint más fővárosokban és külföldi államokban, — hozzátévén, hogy szombati na-pon esti 11 óráig áll az üzlet nyitva azok számára, akik a héten át napközben nem érnek reá bevásárolni, ami élénkítené a forgalmat s inkább nagyvárosi jelleget kölcsönözne Budapestnek.
Mindezeket voltaképen amaz okból hozzuk föl, hogy kimutassuk a vasár- s ünnepnap megtartásának lehetőségét és ugy a nagy közönség érzületével, mint a kereskedelem érdekével való egybehangzását, mihez hozzá kell tennünk még a külföld példáját, ahol nagyobb vá-rosokban, nagyobb számú kereskedők, sokkal gazdagabb és nagyobb vásárló közönség daczára a vasár- s ü n n e p n a p megtartása mindenki megelégedésével találkozik. Utalunk különösen Bécsre, hol a vasárnap kötelező megtartása néhány éve van csak hatályban és ma a roppant nagy számú zsidó kereskedők ellenére teljesen meghonosodott.
Miért ne lehetne hasonlót várni Budapesten és ál-talában Magyarországban ?
Miért nem szerez érvényt Isten s a keresztény vallás idevonatkozó parancsának Magyarország kormánya,
amely még évek előtt, az u j ipartörvény tárgyalása alkalmával, a parlamentben amaz Ígérettel vállalt ez irányban kötelezettséget, hogy a vasárnapi munkaszünet módját tanulmányának tárgyává teszi, minek alapján a képviselőház megbizta a tanulmányozással és ennek alap-ján készítendő törvényjavaslat előterjesztésével.
í g é r e t e s kötelezettsége teljesítésével azonban mind-eddig adós maradt. Vájjon oly nehéz-e ama tanulmány vagy oly csekély-e a keresztény érzület a kormány kö-rében — ezt nem bíráljuk ; azt sem veszszük bonczkés alá, vájjon az elvállalt kötelezettséget m e g t a r t j a - e vagy ígérete csak kibúvó v o l t - e ; — de azt teljes határozott-sággal és a fönnebbi tényekre vonatkozó hivatkozással megállapíthatjuk, hogy semmi elfogadható tárgyilagos-akadály sem forog fönn, sem a nagyközönség, sem az üzletvilág részéről, amely gátolná a vasár- s ünnepnapi munkaszünet kötelező megtartásáról szóló törvény alko-tását s életbe léptetését. Frattr Laicus.
Zágráb, aug. 3. Fölhívás a pápa jubileuma alkal-mából. — A szent atya áldozárra szentelésének ötvene-dik évfordulójára rendezendő hódolatnyilvánulás előké-szítésére Zágrábban Horvát-Szlavonország számára köz-ponti szervező bizottság alakult, mely a napokban bocsátotta ki horvát nyelven fölhívását, amely magyar fordításban következőleg szól :
Horvátország katholikusai !
1837. év Silvester napján gr. Pecci Vincze Joákim Rómában a Kosztka sz. Szaniszlóról nevezett templomban áldozó p a p p á szenteltetett herczeg Odescalchi bibornok által. E m e pap, kit XII. Gergely s IX. Pius pápák egy-másután a legfontosabb egyházi feladatokkal megbíztak, 1878. évi f e b r u á r 20-dika óta X I I I . Leo néven sz. Péter székén ül s folyó évi deczember hó 31-én ünnepli ötven-éves áldozópapi jubileumát.
Az egész katholikus világ készületeket tesz ez ötvenéves jubileum legméltóbb mgülésére, amidőn ez alkalomra legfőbb pásztora s Krisztus helytartója körül csoportosul szellemileg amaz oltárnál, amelyen ő az összes keresztény nemzetekért a mennyei Atyának be f o g j a mutatni az áldozatot, melyet ötven év előtt első ízben b e m u t a t o t t volt, — és amidőn imáit az övéivel egyesíti avégből, hogy „ama forrásból semmi ködtől nem zavarva az egész világra kiáradjon a hit békéje és a katholikus közösség." *)
É s valóban a kath. világnak elég oka van arra előkészületeket tenni !
Századunk, mely az emberiség végleges feladata felőli kérdésekben nem ért egyet, amely társadalmi vi-szonyai tekintetében alapjában meg van ingatva, a mindnyájak által mindnyája ellen folytatott harczban el van fáradva, önkéntelenül érzi az annyi fölvilágosult szellem fejtegetései által kifejezésre j u t o t t szükségességet, hogy visszatérjen a keresztény hagyományokhoz,
amelyek-nek a mult századok összes nagy vívmányait köszönheti, és hogy egyenetlenségében annál szorosabban csatla-lakozzék a keresztény közösség központjához.
') Zozim pápa leveléből.
RELIGIO. 95 Ez érzelmet növeli az egyházat szerencsésen
kor-mányzó legfőbb vezér, XIII. Leo, nemcsak állásánál fogva, mint „az összes egyházak feje s minden keresztények-nek atyja s tanítója,14 hanem személyes tulajdonságai s erényei által is. Nincs seb az emberi társadalom testén, melyet ő föl nem fedett és számára üdvös orvosságot elő nem irt volna. A Gangesztől az Oczeáuig nincs se ország, se nép, melyre figyelmét nem fordította volna, itt az egyházi hatalmat rendezvén, ott a megzavart ren-det helyreállitván. Az egyház legfőbb jogainak védel-mében tántoríthatatlan, a kor jogosult követelményei iránt előzékeny, a hatalmak tanácsában már régóta nem észlelt tekintélyt szerzett magának. Magasztosan fölvilágosult szelleme megnyitja a tudományok számára a Vatikán dus kincses bányáit, rámutat a keresztény bölcselet igaz jorrására, bátorít az emberi tudás s művészet minden
ágának mivelésére. Röviden, XIII. Leo pápa mindenre kiterjedő áldásos működése által Isten kiválasztottjának mutatja magát, mint századunk számára fentartott kül-döttje a Gondviselésnek. Ha mi, Horvátország katho-likusai, szent Péter székével fennálló évezredes össze-köttetésünknél fogva részesülünk amaz áldásban, mely onnan XIII. Leo alatt az egész knresztény közösségre kiárad, ez által külön hálára s odaadásra köteleztetünk megszentelt személye iránt amaz atyai szeretete s szor-goskodása miatt, melylyel 1880. évi szeptember hó 3()-án kelt, „Grande munus" kezdetű, magasztos körirata szá-munkra és testvéreink javára át van hatva.
Ennélfogva nem jogosult-e, hogy mi, Horvátország katholikusai csatlakozzunk a többi katholikus világhoz, gyermeki hódolatunkat tanusitandók XIII. Leo pápa iránt jubileuma alkalmából ?
E czélra a tartomány fővárosában a bibornok-érsek fölhívása folytán é3 a horvát-szlavon püspöki kar jóvá-hagyásával központi bizottság alakult ama föladattal, hogy előkészítse s vezesse Horvát-Szlavonország katholi-kusait a jubileum alkalmából. Az általánosan elfogadott programm a következő három pontból á l l : hogy meg-felelő összeg gyűjtessék mise-alapitványra, mely Hor-vát-Szlavonország katholikusainak nevében szeretetüknek s odaadásuknak külön adományaként a szent atyának fog fölajánltatni, — hogy zarándoklat szerveztessék Rómába s végül, hogy Horvátország részt vegyen a vatikáni ki-állításban.
Ami illeti az első pontot, püspökeink egyházme-gyei bizottságokat alakítottak s a gyűjtés módját
meg-határozták a mise-alapitvány számára. Ezzel azonban ninc3 kizárva annak lehetősége, hogy azok, kiknek ez könnyebben esik, a zágrábi bizottságnak a pénztáros ke-zeihez az érseki irodába küldjék adományukat. Alakuljanak e czélra a városokban gyűjtő bizottságok, tagjaiknak ne-veit hozzák tudomására az itteni végrehajtó bizottságnak és küldjék be annak idején gyűjtéseiket ide. A római zarándoklatra vonatkozó közelebbi körülmények, tekintet-tel az időre s viszonyokra, annak idején köztudomásra fognak hozatni. Ez idő szerint a végrehajtó bizottság sze-retné, ha azok, kik a horvát-szlavon zarándoklatban részt venni óhajtanak, ezt minél előbb bejelentenék.
Ami illeti a vatikáni kiállítást, nem lesz talán
jo-gosulatlan a remény, hogy egyes tehetős horvát iparosok a szent atya iránti ragaszkodásból e versenykiállitásban részt vegyenek. A kiállítók legkésőbb októberig jelent-kezzenek a végrehajtó bizottságnál ; a többi később fog köztudomásra hozatni.
Miként fog majd az ünnep a fővárosban megületni, ez kellő időben közhirré fog t é t e t n i ; a főváros példáját az egész ország fogja követni.
Horvátország katholikusai ! Ez egyszerű módon az egész világgal versenyezhetünk szeretetünk s odaadásunk tanúsításában XIII. Leo pápa iránt áldozópapi jubile-uma alkalmából. Igaz ugyan, hogy versenyző buzgal-munk h á t r a m a r a d h a t más nagy s gazdag nemzetek fénye mögött, de mi nem maradunk hátra a fődologban, a lelkesedésben a jubilansnak fenséges személye iránt, ama szeretet tanúsításában szent Péter utódja iránt, amelyet atyáinktól örököltünk s melyet utódainkra fogunk át-ruházni.
Munkálkodjunk teljes erőnkből, hogy e lelkesedés, e szeretet külsőleg is méltó nyilvánulásra jusson ! (Követ-keznek az aláírások).
IRODALOM.
= Lacordaire v é g r e n d e l e t e . Francria eredetiből fordította dr Robitsek Ferencz. Budapesten, 1887. 104 J.
Ára 60 kr.
Az oly elegáns franczia katholikus irodalom egy gyöngyét, egy remekét ültette át Robitsek Ferencz ur a fent czimzett műben. Lacordaire, e rendkívüli férfiú, ki a szerzetes rendi ruhát a nagy forradalom orgiái által elistentelenitett franczia társadalomban felemelte egész a törvényhozó testületbe s kinek szónoklatai, szokatlanul merész és fenséges hangjukkal messze Francziaország határain tul, az egész keresztény világban csodaszerü varázst szereztek a mult század philosophusai által kigú-nyolt s eltemetetteknek hitt keresztény eszméknek, — e müvében maga festi magát, szellemét, tevékenységét, alkotásait. E mű egy genialis ecsetvonásokkal festett korrajz — Lacordaire életének keretében. Élvezetes, tanulságos, lelkesítő olvasmány. A fordító urnák sikerült magyarításához szívesen gratulálunk.
I s k o l a i é r t e s í t ő k .
— A nagyszombati érs. fögymnasium Ertesitöje az 1886/7. tanév végén. Közli Graefftl János igazgató.
Nagyszombat, 1887. — Tartalmából kiemeljük a követ-kezőket: A könyvtár czimjegyzéke folytattatik (IX. köz-lemény. Az első kötet lapszáma 995.) Az energiáról értekezik Ábel János tanár. A tanárok száma : 17 eszterg.
m. áldozópap és 1 világi. A tanuló ifjúság száma: az év végén 411, ezek között róm, kath. 316, gör. e. 1., ág. h i t f . 18, helv. hitv. 1, mózeshitü 75. Érettségit tett 35 ; ezek közöl jelesen érettnek 2, jól 4, egyszerűen 25 találtatott.
= ÉrtesitŐ a pannonhalmi sz. Benedek-rend esz-tergomi föyymnásiumáról az 1886/7. tanév végén. Közzé-teszi : Villányi Szaniszló, igazgató. Esztergom, 1887.
Tartalmából kiemeljük a következőket : Simor ünnepé-lye; Majer ünnepélye. A tanári személyzetet 15
pannon-halmi szent-benedek-rendi áldozár és 1 világi kepezik.
A tanulók száma az év végén : 304 ; ezek között római kath. 2 5 3 ; gör. keleti 2 ; evang. református 3 ; ev. ágos-tai 3 ; mózes-vallásu 43. Érettségit tett 38 ; ezek közöl jelesen érettnek nyilváníttatott 2 ; jól 13; egyszerűen 20 ; visszavettetett két hóra 3.
— A trsztenai kir. kath. gymnasium XV111. évi Értesítője az 1886/7. tanévről. Közli Csáka Károly, id.
igazgató. Budapest, Rudnyánszky A. könyvnyomdájából.
1887. — Tartalmából fölemiitjük az vArvamegye gazdasági és közművelődési viszonyai" czimü jeles értekezést, Csáka Károly id. igazgatótól. A tanárok száma : 8, kik közöl
1887. — Tartalmából fölemiitjük az vArvamegye gazdasági és közművelődési viszonyai" czimü jeles értekezést, Csáka Károly id. igazgatótól. A tanárok száma : 8, kik közöl