Budapest, jul. 5. Az apostoli szentszék és Magyar-ország. — Mintha csak parancsszóra indult volna meg a harcz az egész vonalon, ugy irnak már napok óta vala-mint a budapesti, ugy a bécsi félhivatalos és sugalmazott lapok egy kérdésről, melyre nézve valóban bajos eldön-teni, nagyobb-e a tájékozatlanság vagy a szándékos és-czélzatos ferdítés, mely az egész hajszában uralkodik.
Már ez évi j a n u á r b a n küldött, Rómából nyert uta-sitás nyomán, a bécsi nuntiatura a külügyminisztérium-hoz egy jegyzéket (mert ez a rendes ut), melyben a monarchia két kormányának tudtára adja a szentszék nézeteit és óhajait a püspöki székek betöltésére vonat-kozólag. Tudtunkkal — és azt véljük, jól vagyunk in-formálva — ez a jegyzék lényegileg mást nem mondott, mint azt, hogy a római szentszék kívánsága, hogy a püspöki székek betöltésénél és különösen az áthelyezé-seknél a kánoni szempontok nagyobb figyelemben része-süljenek, nevezetesen, hogy minden kizárandó, miből az következnék, vagy következni látszanék, hogy csak magasabb dotatió képezi a főrugót. és hogy a püspöki megyék kormányzatával lehetőleg oly egyének bizandók meg, kik az egyházmegyék viszonyaival ismerősek. Is-mételjük, ily értelemben volt e jegyzék tartva, amint ezt már hónapok óta t u d j u k . H o g y mily kevéssé akarta ez által az apostoli szentszék a püspöki áthelyezéseket eltiltani vagy lehetetlené tenni, azt m u t a t j a az a körül-mény, hogy két hónappal a jegyzék kiadása után — ugy márczius hó elején — a bécsi nuntiatura egyenesen kijelentette, hogy a legutóbb véghez vitt (akkor még tervben volt) szatmár-nagyváradi áthelyezés ellen az apos-toli szentszéknek nemcsak kifogása nincsen, sőt örömmel üdvözölné azt a szentséges atya, ha az ő felségének és a magas magyar kormányának ugy tetszenék. A nagyvá-radi püspöki székre legk. kinevezett főpap áthelyeztetését tehát örömmel üdvözölte a bécsi nuntiatura.
Ebből mi következik ? Először az, hogy a szent-szék elvben és általánosságban a püspöki áthelyezéseket meg nem támadta ; másodszor az, hogy egyes esetekben is, hol kellő okok vannak, szivesen adja beleegye-zését és megerősítését. Azt, hogy minden egyes esetben, vagy a priori egyszersmindenkorra lekösse hozzájárulá-sát a szentszék, józanul senki sem kívánhatja. A püspöki kinevezéseknél a szentszék oly lényeges tényező, hogy nélküle vagy ellene senki és sehol püspöki javadalmat nem nyerhet. Csak annak kellene e tételt bebizonyitani, ki az egyházjog legprimitívebb elemeit sem ismeri. S hogy a szentszék ab invisis hozzájárulását ki nem fejez-heti, hogy akár az újonnan kinevezendő, vagy pedig áthe-lyezendő egyén körül magának alapos és teljes informa-tiót kell hogy szerezzen és hogy ettől függővé teszi hozzájárulását vagy vétóját, az oly világos corollariuma a megczáfolhatatlan jognak, hogy ezt észszerűen senki kétségbe nem vonhatja. Ha ezekhez még hozzáadjuk, hogy a k á n o n j o g felfogása szerint a püspök és megyéje között bizonyos értelemben connubium spirituálé jön létre, az is világos, hogy ezen lelki kötelék megszünte-tése okainak, vagy egy ujabb kötelék fiizése indokainak
RELIGIO. 21 elbírálása csak ahhoz tartozik, kinek a legfőbb hatalom
a d a t o t t : solvere et ligare quodcunque super terram et in coelis.
Más oldalról azt sem t a g a d j u k , hogy hazánkban, ha nem is az irott betű, de a nem kevésbé hatályos szokásjog szerint az apostoli királyok az áthelyezést századokon keresztül gyakorolták, mit t u d t u n k k a l senki, még a nuntiatura jegyzéke sem vont kétségbe.
Mi következik ezekből ? Az, hogy ama papiros hősök, kik egész h a d j á r a t o t inditottak Róma és hazánk biboros herczegprimása ellen, vagy nem tudták, mit tesznek, vagy pedig tudva és a k a r v a rágalomhoz és fer-dítéshez folyamodtak, hogy az egyházi felsőbbség ellen uszitsák olvasóközönségüket.
A tudatlanság mindenkor rossz vezér, de h a t á r o -zottan rosszabb tanácsadó a szenvedély. Ily fontos kér-désben akár az egyiket, vagy a másikat követni, lelket-lenség és lelkiismeretlelket-lenség. És bár nem igen vagyunk hajlandók valami nagy t u d o m á n y t feltételezni, kivált in theologicis, a sajtó embereiben, mégis megkérdezhették volna akár az illető jegyzék helyes tartalmát, vagy pedig ama tárgyilagos szempontokat, melyek ezen kérdésben egyedül irányadók. Az állam mindenhatóság kizárólagos hangoztatása épp oly fonák, mint helytelen álláspont ezen kérdésben kiváltképpen. Ezen a téren nem béke, hanem harcz lehet a végállomás. Mert ha vannak a kor-mánynak érdekei a püspöki székek betöltésénél — és azokat nem a k a r j u k tüzetesebben szellőztetni — vannak a szentszéknek is érdekei, melyek annál sérthetetlenebbek, mentől szentebb, mert igazi isteni alapon nyugodnak.
Ezekről a szentszék soha meg nem feledkezhetik. S mivel nem igen a k a r j u k feltételezni, hogy oly crassa ignorantia uralkodik a másik táborban, azért kénytelenek vagyunk hinni, hogy inkább más rugók működtek ezen tollharczban, mint az apostoli király jogainak védelme.
Közeledik szentséges atyánk jubileuma, talán arra akar-tak zavarólag hatni ? . . . Vagy elmúlt a választások ideje ; talán mérgüket akarták kiönteni azért, hogy mindenütt a papság nem ugy követte zászlójukat, mint azt kívánták ? Tessék e felett gondolkodni és talán több
világosság lesz ! ? Páris, jun. 17. Gróf de Mun Albert a kath.
szo-cziális mozgalom jelentőségéről és a katholikusok kö-telmeiről. — A jeles franczia kath. államférfiú beszédet tartott a franczia katholikusoknak mult hó derekán Párisban tartott nagygyűlésén, mely oly mélyreható s meggyőző érveléssel bizonyítja a katholikus társadalmi mozgalom elvi jelentőségét, hogy az, kivált a testületi társadalmi intézmények helyreállítása szempontjából is, bővebb ismertetést érdemel.
Freppel, angers-i püspök előzőleg kifejtvén a ke-resztény szocziális eszme mind növekedőbb térfoglalását, Chesnelong szenátor kiemelé a „ cercles catholiques d'ouvriers" (kath. munkás-egyesületek) működését, egy-úttal fölhivá de Mun grófot, adná elő nézeteit ezen
működés összefüggéséről a kath. szocziális mozgalommal.
Szónok mesteri módon oldotta meg a föladatot.
M indenek előtt kifejti az általános helyzetet a
forradalom tönkjével szemben, amely képtelen kielégíteni azoknak igényeit, kiket megcsalt s tévútra vezetett; a katholikusoknak j u t o t t a mulaszthatatlan és elodázha-tatlan föladat, hogy ez állapotokon segítsenek.
Kétségtelen, hogy a kath. társadalmi mozgalom föladata ismét jóvátenni ama liberális közgazdasági gyakorlat s gazdasági törvények rombolásait s tévesztő hatásait, melyek által a forradalom végkép győzedelmeske-dett minden kultur-államban, nevezetesen a munkások
félrevezetése és elboionditása által, — és ez uton meg-óvni ez államokat a szocziális tönkrejutás iszonyú ka-tasztrophájától. E föladat egyik-másik pontban az egyes országok s vidékek szerint lehet kölönböző, de lényegé-ben mindenütt egy s ugyanaz, a liberális oekonomismus által mindenütt okozott gazdasági, most világ-válság közepette. Bármily fenyegető legyen is a helyzet, még sincsen híjával a reménynek.
Amint a liberális állam nivellirozó s czentrálizáló törekvései ugyanazon rationalistikus közgazdasági s szo-cziális elvek alkalmazása által előidézték a nagy
nem-zetközi szocziális mozgalmat, amely egyik részén az internationalis szoczializmus felforgató törekvéseit szülte, ugy áll ma másik részen ezzel szemben erősen s egy-ségesen a katholikus társadalmi mozgalom, amely egyenlő
erélylyel s öntudatos magatartással sikra száll a szo-cziális forradalom mindenütt egyforma jelei ellen, amely f o r r a d a l o m pusztán az 1789-diki liberális forradalomnak történelmi kimaradhatatlan következménye.
E tekintetben a k a t h . szocziális mozgalom négysze-res irányban egységes jelleget t ü n t e t föl, melyeket de Mun gróf következőleg ád elő :
„A kath. társadalmi mozgalom mindenek fölött és első sorban : konstatálása a mély szocziális forrongá-soknak, amelyeket a forradalom szül, valamint ama kö-telmek szükséges voltának, amelyek magukból az egyház tanelveiből és X I I I . Leo intelmeiből különösen a
katho-likusokra nézve folynak, hogy ugyanis az igazságosság és szeretet nevében nyiltan és szabadon m a g u k r a vállal-j á k a gyöngéknek s kitagadottaknak védelmezését.
„A k a t h . társadalmi mozgalom továbbá visszauta-sítása ama (liberális) nemzetgazdasági tannak, amely
olykép remél a szocziális kérdés megoldásához juthatni, ha egyedül a szabadságra hagyja, hogy fejezze be mun-káját.
„A kath. társadalmi m o z g a l o m : elitélése a szoczia-listikus iskolának, amely tagadja a magán tulajdon jogait és amely az összesség számára követeli a munka
eszkö-zeinek és termékeinek -egyetemes eltulajdonítását.
„A kath. társadalmi mozgalom végül a testületi rendszer szentesítése, az egyesülés munkaadó s munkás között a keresztény testületek kebelében, melyek a régi elvek szerint s a jelenkor (uj) állapotaihoz mérve vissza-állitandók.*'
Valóban mindkét részről lehet szó nagy általános katholikus szocziális mozgalomról, és pedig ugy a libe-rális oeconomismus és szoczializmus visszautasítása te-kintetében, minden alakulásukban, mint másfelől kielé-gítő védtörvények kivívása és előbb a munkának, azután a társadalomnak testületi újjáalakítása szempontjából.
Az utóbbit behatóbban fejtegetvén, de Man gróf utal a napjainkban mind hatalmasabban terjedő irányra, a munkának testületi szervezésére, amely ugy a katholi-kusoknál, mint ellenfeleiknél, de magoknál a munkás osztályoknál is nyilvánul; szó sincs többé az általános egyesületi életről, sem a társulás szabadságáról e vagy ama czélra ; de szó van a munka prefessionalis jogáról a keresztény mult mintájára, vagyis szó van az ipari munkás életnek a kötelmek hierarchiáján fölépülő szer-vezéséről, egyesítéséről, vezetéséről és önrendelkezéséről mesterek, tanonczok s legények által, ahol utat törne magának a munka testületi újjáalakítása a különböző iparágakban. Ezen mozgalom, melynek élén a katholi-kusok állanak, legjelentősebb jelleggel bir abban, hogy az individualisztikus munkásélet és a különérdekek önző rendszere egyaránt megtöretik.
Liberális körökben, hol a munkást még puszta munka-eszköznek s m u n k á j á t árunak tekintik, már szintén nyiltváu bevallják, hogy a szoczialista forrada-lom ellenében gondoskodni kell tulajdon teremtése által a munkások számára és munkaviszonya biztossága- s tartamának helyreállítása által. Arra még nem gondol-nak, hogy mindez egészében, mint egykoron, csak testü-leti munka-intézmények által érthető el, de már be-látják, hogy az individualismus a saját romlása alatt dől össze.
Innen van páni félelmük a munkás-századoktól ; ezért viseltetnek előszeretettel az állami szoczialista
„testület" i r á n t ; ezért hangsúlyozzák az állam discretio-nalis hatalmát mindenre nézve, ami testületi szervezettel bir.
A gazdasági válság, a szocziális forradalom, a múltnak behatóbb tanulmányozása, az öntehetetlenség kényszerű bevallása, mindez szülte amaz egyetemes mozgalmat, amely a jelentől elfordul a múlthoz és ott fölismeri s átérti ama hagyományokat és örök elveket, amelyek változatlanul hivatva vannak az emberek életét s köl-csönös viszonyaikat szabályozni
„És a katholikusok állanak e mozgalom élén a hóditás s születés kettős jogánál fogva. Nemcsak azért állanak ott, mert gyűléseiken s congresszusaikon soha sem mulasztották el követeléseiket mind határozottabban s erélyesebben védelmezni, hanem mindenek fölött azért vannak ott, mert az egyház tanai által fölvilágosítva, egyedid ök lobogtatják elől az igazság fáklyáját, m e l y -nek világossága, hogy jobban megvilágítsák u t j u k a t , a történelem s tapasztalat világosságával egyesül. E vilá-gosság nemcsak az ő u t j u k a t teszi biztossá, hanem di-csőséges terhet ró r e á j u k , melyet ' mindnyájunkért kell viselniök.
„A megtiszteltetés nagy, de kötelezettségeket ró ránk, mindenek fölött azt, hogy a politikai, vallási és gazdasági rend minden terén szakadatlanul iparkodjunk Jézus Krisztus társadalmi országának helyreállítására ; hogy szünetet nem ismerve küzdjünk e század idétlen szüleményei ellen, amelynek Pie bibornok tanítása szerint a főbűne az, hogy a nyilvános társadalmat elvonja Isten törvénye alól ; hogy kivétel nélkül, nagyoknál s kicsi-nyeknél előmozdítsuk a társadalmi kötelemteljesitést ; hogy a gyöngének p á r t j á t fogjuk az erős ellenében.
Mert a katholiczizmus minden században képviselte a harczot a mindennemű elnyomók ellen és ezért vezeti ma azokat, akik kívánják tőle, hogy a társadalmi kér-désben állást foglaljon."
Valóban teljes figyelmet érdemel amaz igazság, hogy a katholikus mozgalom szolidaritást mutat a köz-élet minden terén. E g y az igazság s egy az egyház ; és aki azt hiszi, hogy az egyház fölhagyott a harczczal a vallás s lelkiismeret legelemibb jogainak brutális „legá-lis" letiprása ellen, — vagy aki azt hiszi, hogy más reczept szerint kell s szabad korunk társadalmi beteg-ségét, más reczept szerint a politikai, ismét más szerint a vallási kórt gyógykezelni, — vagy aki azt véli, hogy kell és lehet ugyan az egyház útmutatását követni a vallási j o g körüli harczban, de a politikai s társadalmi téren kiki saját szakállára, s a j á t előítéletei vagy illúziói sze-rint j á r h a t e l : az nem érti a kath. mozgalmat, nem is-meri annak való jelentőségét. Nem : az egyház küz-delme minden téren egy harcz, és a küzdelem a szo-cziális érdekért mélyen gyökerezik a kötelességekben, melyeket az egyház iránt a közélet minden terén tel-jesítenünk kell.
Utalván az egyház védő hatalmára a gyöngék s kicsinyek elnyomásával szemben, gróf de Mun igy nyi-latkozik a társadalmi harczról :
„A katholiczizmus azért nyul a munka körébe, hogy a férfiú, gyermek s nő méltóságának tiszteletet szerezzen, hogy megakadályozza a visszaélést, melyet erőikkel űzni lehet, hogy biztosítsa a holnapi napot, az aggkor békéjét, a családi tűzhely becsületét. És azért nyul ő a tulajdon, főkép a földbirtok körébe, hogy emlékeztesse a birtokosokat, hogy eme tulajdon nem szol-gál talán elhelyezésül tőkék számára, hanem hogy az társadalmi hivatást és föladatot képez, és hogy tekin-tettel a családra és fennállására, rendezéssel kell birnia, mely nélkül a honi föld értelmetlen szót képez. És amidőn ugyanő a hitei k ö r é b e nyul, nem teszi ezt azért, hogy a munkával associált tőkétől megtagadja gyümöl-csöző szerepét, hanem hogy megakadályozza azt, hogy a pénz a nyilvános hitel elméletének csábító neve alatt a spekuláczió vállalkozásainak kiszolgáltassák s valódi czéljától elidegenittessék, és az alsó rétegek (communis-ták) collectivismusával szemben felül u j (börziáner) collecti-vismus állíttassák, amely nem kevésbé antiszocziális, mint amaz."
Amidőn gróf de Mun a katholiczizmusnak ezen hármas beavatkozásánál a munka, tulajdon s hitel körébe, Francziaországnak j u t t a t j a a vezérszerepet, és a franczia népnek tulajdonítja a kezdeményezést ezen, mint minden nagy világtörténelmi mozgalomban Chlodvig ideje óta, ezúttal mint jóvátételt a forradalom iszonyú b ű n é é r t ; amidőn Dupanloup püspök után oda kiáltja neki : „Te azt hordod, ki a világot hordozza:" — ugy eme szavak-ban, amennyiben kifejezik a kiváló versenyt a küzdelem-ben Jézus Krisztus diadaláért a modern társadalom fö-lött, intelem foglaltatik a katholikusok s kivált a ma-gyarokra nézve, hogy a maguk részéről ne feledkezzenek meg róla, hogy az egyház Krisztust s benne a világot hordozza, hogy minden katholikus csak annyiban m u t a t j a
RELIGIO. 23 magát méltónak e nagy Krisztus-hordozóhoz,
amennyi-ben külön s együttesen egyek vele a törekvésamennyi-ben Krisz-tus társadalmi országának terjesztése iránt. I t t az a vezér, aki legszorosabban egyesülve az egyházzal a társada-lomnak a legnagyobb szolgálatokat tenni t u d j a és akinek az egyház e szerepet nyiltan odaítéli. Szívlelje meg ezt különösen a katholikus ifjúság.
A franczia ifjúsághoz, kivált a jobbmóduakhoz, kik f. é. május hó elején Angers-ben t a r t o t t a k egyleti gyű-lést, gróf de Mun szintén beszédet intézett, fejtegetvén az ifjúság hivatását s föladatát katholikus, nevezetesen a szocziális mozgalom közepette. E beszédből ideigtat-juk a főbb eszmemenetet.
„Önök — igy szólt az ifjakhoz — viharos idők közepette lépnek a világba, épp két század forduló pont-ján ; a végéhez közeledő század, melynek hajnalát annyi büszke igéret kisérte, keserű s fájdalmas csalatkozások viharában fog végződni. Mindenfelől ott találják önök a forradalom tönjét ; az összes kedélyeket mély mozga-lom fogja el. A forradamozga-lom ideje betelt ; százados év-fordulójának küszöbön álló megünneplése nyilvános be-vallása lesz tehetetlenségének ; és annyi büszke álom iszonyú összerogyásában, a végéhez közeledő század tragédiájában, a rombolás közepette, mely az ő müve, látjuk áldozatainak egyikét, a többieknél sajnálatramél-tóbbat, mely visszamarad egyedül elhagyatva, haragtól eltelve, melyet a csalatott remény szült. Ez áldozat a nép, melynek a forradalom koronát adott, melyet azután igavonónak használt, hogy diadalkocsija elé f o g j a : ez a f r a n -czia nép, melyet a magasabb társadalmi r é t e g e k előbb elrontottak, azután sorsára h a g y t a k . "
Ez kétszeresen iszonyú vád a franczia nemesség és a társadalmilag előnyben lévők ellen, mely
megtor-lásra vár : a forradalom előkészítése a néptömegek korrumpálása által, azután pedig tunya, rohadt m a g á r a -hagyása a tovább terjedő romlottságnak, eltagadván a bünrészességet e romlásban. A fiatalságnak, a nemesség és előnyöket élvező osztályok ifjainak nem az a föladata,
hogy az „ancien régime" ábrándjaiban ringassák ma-gukat, vagy ama társadalmi rendet támogassák, melyet
nagyravágyás és pénzszomj á l l í t o t t ; az i f j ú s á g n a k a keresztény államrendben van helye e jelszóval: egyház és nép !
Gróf de Mun igy fejti ki ezt:
„A n é p ; a kisipar, nagyipar és mezei gazdaság munkásai: ez kell, hogy az önök tevékenységének tár-gya legyen : bármit is tesznek, hogy ez osztályok pana-szait ^elfojtsák, a jajkiáltások tulhangozzák az üzletek és mulatságok lármáját. Ez nemcsak a demokratikus nagy áramlatnak eredménye, amely a világot elfogta, hanem a súlyos szenvedésnek eredménye is, amely a népeket nyugtalanságban t a r t j a : ez a társadalmi kérdés, mely az emberi önzés féktelen kifejlődéséből és egyúttal az anyagi visszonyok teljes átalakulásából keletkezett.
„A tulajdonképeni politika, a pártpolitika, senkit sem lelkesit többé, sem a népet, sem a magasabb
osztá-lyokat ; ami parlamentünkben történik, az nem haladja meg e korlátokat. Ötven év előtt a parlamenti küzdel-mek minden kedélyt foglalkoztattak és érdekeltek ; ha
azonban most a restauratio vagy a juliusi uralom tör-ténetét olvassuk, az ugy tűnik föl előttünk, mint va-lami idegen világ története, és a fondorlatok, a par-lament-forradalmak oly elavultaknak látszanak, mint a palota-forradalmak X V I . Lajos előtti időből.
„A Parlamentarismus önmagát ölte meg. A nép nem törődik a parlamenti politikával vagy megveti ezt
— és nem lehet mondani, hogy nincs igaza. A társadalmi kérdés és a belőle származó harczok óriási m é r e -tekben felülhaladják eme kicsinyes nyomorúságos vitá-k a t . Annavitá-k vitá-kell figyelmünvitá-ket szentelni, az minden ajtón kopog, a parlament k a p u j á n , a kastélyok, gyárak és börze k a p u j á n egyaránt — akár a k a r j á k , akár nem : meg kell azt hallani. Ki fog neki felelni?
„A kormányok? Bármily nevet viseltek ezek, fe-ledték kötelességüket, nem teljesítették föladatukat ; ők bűnrészesei voltak e forradalomnak ; csak ezzel s általa működtek — és ma, midőn a veszély sürget, csak kép-telenséget mutatnak.
„Ki fog tehát felelni a nép szorongó kiáltására ? Melyik az a hatalom, amely elég nyugodt volna szeretni a népet, elég hatalmas vezetni őt ? Oh, csak egy ily hatalom van, és én az anyja nevét emlitő fiu büszke-ségével és bizalmával nevezem őt m e g : ez a katholika egyház.
„Mindent megtettek, hogy lealacsonyítsák, befolyá-sát megsemmisítsék, tevékenységét gátolják és törvé-nyeit feledtessék ; a kormányok összeesküdtek ellene — ő mindent t ű r t , békésnek m u t a t t a magát irántuk. Es
most midőn a kormányok eltűntek, a trónok leron-tattak, midőn az emberi hatalom meg van törve —
most az egyház egyedül áll a néppel szemközt, amely napról-napra rettenetesebb lesz, amely érzi erejét és igazságot követel, mely mind felforgatással fenyeget, hogy elérje azt, amit ezen szent névvel nevez. Az egy-ház szemközt áll a néppel, tántoríthatatlanul erejében s szeretetében, ő k i t á r j a karjait feléje."
Gróf de Mun még egyszer körvonalozza a föladat jelentőségét és óva int a közönytől, blazirtságtól, ha-nyagságtól, nem különben napjaink hiu, semmit mondó élvezethajhászásától, végül következőleg adja elő a kö-telmeket az egyház i r á n t :
„Olvasták önök, hogy mi történt R ó m á b a n ? Olvas-tak önök azokról a püspökökről, akik az Oczeánon túlról vándoroltak az apostol-fejedelmek sírjához ? Mit akartak azok ott ? Képviselni a szent atya előtt a munkások ügyét. Olvasták önök Gibbons bibornok je-lentését „a munka lovagjai" érdekében, és a szent atya döntését, a ki neki igazat adott ? Olvasták Man-ning bibornok ama levelét, aki az arisztokratikus An-golországból hozzájárul a baltimorei érsek szavához,
hogy az egész világ előtt megpecsételje az egyház szi-lárd szövetségét a néppel ? Ez napjaink nagy eseménye.
Tudom, hogy óvakodni kell általános alkalmazásoktól és t ú l h a j t o t t értelmezésektől — de az eszme, az alap-tétel teljes fényében ragyog, és ha önök innen elmen-nek, áthatva kell lenniök ez igazságtól, melynek életük zsinór-mértékének kell lennie. Önök katholikusok, önök kötelezték magukat az Isten szolgálatára; ne feledjék
soha, hogy önök ez által a kicsinyek s gyöngék szol gálatára is kötelezték magukat, hogy önök rá vannak szorítva arra, hogy a nép részén álljanak. Határozott katholikusoknak lenni, nem annyit tesz mint magát mindentől távol tartani, ami az önök korát lelkesíti, hogy csak közvetlenül s kizárólag vallásos dolgokkal foglalkozzanak ; határozott katholikusnak lenni ellen-kezőleg annyit tesz, hogy önök teljss buzgalommal részt vegyenek országunk életében, hogy a nagy, az igaz, az egyedül termékeny politikát űzzék, hogy ezt az egyház
soha, hogy önök ez által a kicsinyek s gyöngék szol gálatára is kötelezték magukat, hogy önök rá vannak szorítva arra, hogy a nép részén álljanak. Határozott katholikusoknak lenni, nem annyit tesz mint magát mindentől távol tartani, ami az önök korát lelkesíti, hogy csak közvetlenül s kizárólag vallásos dolgokkal foglalkozzanak ; határozott katholikusnak lenni ellen-kezőleg annyit tesz, hogy önök teljss buzgalommal részt vegyenek országunk életében, hogy a nagy, az igaz, az egyedül termékeny politikát űzzék, hogy ezt az egyház