E u r ó p a látja e nagyszerű jelenetet, s elámul : a pápa látja sz. István csodálatos hitét és lelkét, elragad-tatva felkiált : 0 apostol ! Aztán koronát küld neki és kettős keresztet, s megajándékozza az apostoli királyság-nak másutt sehol sem létezett jogaival.
Oh mily nagy a te szived Krisztus jegyese, népek anyja, Anyaszentegyház ! Mint lángol benned az Isten kegyelme által f e l g y ú j t o t t szeretet a népekért és a királyokért ! Kitárod karjaidat, s kebledre öleled u j fiadat, Kelet vándorát ! N e m bizalmatlankodol és nem csinálsz hatalmi kérdést az u j ország megtéréséből.
Hogy ugymondjam helyetteseddé teszed az egyházi kor-mányzat köréhez tartozó dolgokban, és nem féltékeny-kedel a neki adott jogokra nézve, s lelkedben még csak gondolata sem villan meg annak, hogy azzal sz. István és utódai valaha ellened visszaélhetnének ! Hitért áldo-zatot, bizalomért bizalmat, s a Jézus szereteteért az egyház szeretetét adod, s apostoli souverainitásod egy részét önként adod át a magyarok királyának, hogy*
ilykép befejezd a magyar államalapítás müvét, hogy minden kétséget kizáró kifejezésre hozd a magyar állam-eszmét, s teljessé tedd a magyar államnak ugy Kelet, mint Nyugattól való függetlenségét, s mindenkorra ráüsd a kereszténység dicső jellegét a magyarok hazájára.
Ájtatos Keresztények ! a mai szent ünnep örömei
között, midőn a magyar állam kilencz százados sánczain járunk, s kegyeletünk előtt áll nagy királyunknak az Isten ereje által az enyészettől megóvott szent jobbja, mely az Isten és a haza szeretetében nemzetünk és az egyház közötti szent frigyet megkötötte, s midőn al-kotmányunk viharedzett ormán ma is sértetlenül látjuk ragyogni a magyar szent koronát és az apostoli keresztet, ne feledkezzünk meg arról az Anyaszentegyházról, melv vallásos és nemzeti hivatásunk egyik főténvezője, állami függgetlenségünk lelkes védelmezője és ápolója, kulturánk és európai fejlődésünk hü támasza és előharczosa, nemzeti megizmosodásunk és növekedésünk segitő barátja, Ma-gyarországnak mindenkor hü szövetségese volt. Hála és üdv Péternek ! ki ül a sziklán s világosságot, békét, haladást és szabadságot oszt az egyház hajójához kötött népeknek.
Igen, az egyház megérdemli tőlünk ez érzelmet, mert nagy dolgot cselekedett a mi népünkkel. A keresz-ténységbe való beolvadás szüksége, vagy a nemzeti bu-kás örvénye, — egy fönséges vallási és nemzeti hivatás dicsősége, vagy a barbárságban való megsemmisülés ve-szélye közé helyezve, hol vette e nemzet egyszerre azon államalkotó elemeket, azon fejlesztő és termékenyítő erőket, a melyekkel eddig nem rendelkezett ? Hol vette az összetartás és tömörülés tényezőit azon időben, midőn a nemzeti szétfoszlás és államegység felbomlása teljes folyamatban v o l t ? Hol vette a népélet konzervatív tevé-kenységét, a békés munka ösztönét ? Ki öntötte ezen szilaj s fegyelmet nem tűrő nép szivébe a kötelesség és j o g tudatát, s a korlátlan függetlenségi ösztönök elé ki állitá az engedelmesség és rend törvényeit? Ki alakitá át e nép lelkét, s természete, tulajdonaiból, vérmérsék-letének állapotából, kedélyének hangulatából vájjon ki nyitotta a magasztos érzelmek, a lángoló lelkesedés s a nagy tettek oly gazdag forrását ? Ki adta e heves, in-gerlékeny, nyugtalan, változékony vérű nemzetnek az állandóság, a kitartás és a mérséklet szellemét ? Ki kö-tötte e kalandos, harczszomjas, vándor népnek lábait a a házi tűzhelyhez és a haza határaihoz ? Ki változtatta nyers természete féktelen indulatait nagylelkűséggé, a keg\etlenségi hajlamokat nemes lovagiasságá, a harczi szenvedélyt a j o g és az igazság védőjévé ? Ki oltá a magyar kebelbe a lovagias érzelmeket, a kicsinyek, a gyöngék, az elnyomottak és a legyőzöttek szeretetét ? Ki csepegteté ereinkbe az érzelmet, mely az elárult jog, az üldözött igazság, a meggyalázott becsület s a kigú-nyolt gyöngeség és szenvedés láttára arczunkba szökteti a v é r t ? Ki tanitá meg e nemzetet a becsület rajongó szeretetére ? Ki emelte fel annak szellemét, tágitá ki szivét, kifejlesztvén Istentől adott összes tehetségeit tör-téneti nagy hivatásának mértéke szerint ? Ki hozta Ö3z-hangba az ősi magyar jellemet a keresztenvség szelle-mével, a nemzeti intézményeket és hagyományokat a polgárosodás igényeivel, a magyar erkölcsöket és for-mákat az európai mivelődés haladási ösztönével ? Ki ölelte szivére, ki fogadta barátjává az itt idegenül, el-szigetelten álló magyart akkor, mikor azt egész Európa gyűlölte, s ki nyerte meg számára a Nyugot és Dél népeinek rokonszenvét és bizalmát, midőn azokat a boszu érzete tölté el irántunk ?
RELIGIO. 123 Ki más, ájtatos Keresztények, — mint az egyház ?
E tény igazsága oly teljes, oly általános, hogy nemzeti tudatunk, intézményeink és hagyományaink azt nyiltan hirdetik, s maga a nagy ünnep, melyet ma ülünk, vajion nem ünnepélyes nemzeti elismerése és szentesitése-e ezen történelmi i g a z s á g n a k ? Nézzétek, alig emeli tekintetét a kereszt felé a magyar, már is egy magasabb élet vilá-gossága h a t j a át lelkének sötétségét. Az isteni szerete-tet érzi közelíteni magához és u j j á születik. N a g y elvek hatalma r a g a d j a meg a lelkeket. Szerte hangzik az apos-tol szava: „a szeretet a parancs végczélja." *) E s meg-indul a szeretet, és szövetkezik az emberiséget vezető nagy eszmékkel, az igazságosság, a jog, a szabadság, a kötelesség és az áldozat eszméivel, hogy megkezdje cso-dálatos működését. Legelőbb is a rend elemeit szedi ösz-sze, hogy szellemével áthatva, egész kiterjedésében azt megvalósíthassa. A szeretet ennélfogva a rend hordozója, ó azon szoros és felbonthatlan összetartás lelke, mely egyenlően irányítja minden egyes akaratát, közös rendel tetésének betöltése felé. Az Isten a szeretet által élteti a lelket a rend állapotában, s emeli fel azokat az igazsá-gossághoz, mely a társadalom testének, összes erejének teljes és tartós öszhangot kölcsönöz. Az igazságossággal párosult szeretet, az összes vallási és állami élet mozgató ereje, mindkettő az erkölcsi világ törvénye. Az igazsá-gosság f e n t a r t j a az embert, a szeretet az élet tüzét és tevékenységét önti belé, mindkettő fölemeli a társadal-mat, s megdicsőíti abban az emberi életet, és képessé teszi azt, hogy megközelíthesse az Isten által kijelölt tökély azon eszményét, melynek legmagasztosabb kifeje-zése maga. az isteni törvény.
A szeretet éltető tevékenysége és az igazságosság összetartó működése alatt megy végbe az emberiség ha-ladása, alapul meg a szabadság, és terjeszkedik mind szélesebb körökre, hogy közös hatásukban az összes egyedi és kollektiv erőket kifejleszszék, és megalapitsák a szabadság rendjét, melyet Isten souverain akarata tűzött az emberi lét társadalmi rendeltetése elé. A j o g a szere-tet folyománya, mely megszenteli a j o g o t ; viszont a j o g feladata tisztelni azt, a mit az erkölcsök alkottak. A j o g tehát csak akkor bír hatálylyal, ha az erkölcsök alapján nyugszik, csak akkor lehet üdvös, ha ápolja és kifeje-zésre hozza az igazságosság szellemét, mely szüli a sza-badságot. Ezen nyugszik a társadalom haladási életereje.
Mert ugy a szeretet, valamint az igazságosság is csak a szabadságban és a szabadság által lehet tevékeny. A szabadság azonban csak Istenben absolut, a földön korlá-tozva van a rossz által, a mi az absolut „nem szabad."
Az erkölcsi jónak a köre tehát egyszersmind a szabad-ságnak a köre is. Ezen tan az emberiség lelkiismeretének tana, mely visszhangzik minden századok emlékeiből.
Azon meggyőződés, hogy a rossz nem tartozik a szabad-ság létkörébe, hogy tehát a rossz nem t a r t h a t jogot a szabadsághoz, — e tant beszélik a pogány irók könyvei, a keresztény tudósok kathedráiról azt hallja az emberi-ség, s a modern irányú nagyobb szellemek is minden kétséget kizárólag tesznek arról nyilt vallomást. Socrates
') Sz. P á l T i m ó t , I. 5.
a jónak cselekvésében látja a szabadságot, s a jó cselek-vésének megakadályozását a szabadság megsemmisítésé-nek m o n d j a .1) Aquinói szent Tamás szerint a szabadság abban áll, hogy a czél rendének fentartásával két külön-böző rész között választunk, de hogy eltérve ezen rend-től választhatnánk, az soha sem tökéletes szabadság.*) Montesquieu és Jules Simon vallomásai meglepők. Amaz igy szól: Az a szabadság, ha azt tesz3zük, a mit akarni kell, és soha sem vagyunk kényszeritve azt cselekedni, a mit akarni nem szabad.3) Ez pedig következő fontos nyilatkozatot teszi: A kik korlátlan szabadságot köve-telnek, m e g r o n t j á k a szabadság eszméjét, mert kivétel nélkül mindent szabadon cselekedni nem más, mint a szabadság, az emberiség, a társadalom t a g a d á s a .4) ü szabadság megszorítása ennélfogva önmagunk megta-gadása, a jónak, a közérdeknek és a közszabadságnak szolgálatában. Az önmegtagadás tehát a szabadság és a kereszténység zárszava. Csak Isten követelheti tőlünk az ő souverain jogánál fogva saját érdekeink alárendelését a közérdeknek, csak ő követelhet tőlünk áldozatot, mert ő lévén legfőbb ura mindennek, a mi létezik, ő rendel-kezik egyedül a teremtményi élettel. Ezen alárendelésben tisztulván teljessé az ember szabadsága, világos, hogy az áldozat a teremtett szabadság természetes törvénye.
Az áldozat, midőn tevékenységhez j u t , szüli a köteles-séget, mely egyensúlyban t a r t j a a szabadságot és a jogot.
A kötelesség tudománya, mondja Jules Simon, az áldozat tudománya, Istenért és emberekért élni és nem önmagáért, ez a kötelesség összfoglalata. *) Áldozat és kötelesség képezik tehát a jognak szükséges föltételeit. Mert reám nézve áldozat, hogy másnak a j o g á t ne sértsem, s má-sokra nézve kötelesség, hogy az én jogaimat tiszteletben t a r t s á k . Mindezen elvekből együttvéve foly az engedel-messég erénye, mely betetőzi a vallási és állami élet teljességét. A mely nép az engedelmesség erejét elveszte, az megérett a szolgaságra ; viszont a mely nép az Isten törvényének szelleme által vezettetik, az a despotismus minden támadása ellen védve van !
S hogy az egyház ezen elvek erejének és tekinté-lyének mértékét kimutassa, visszavezette azokat isteni örök forrásukra, kijelentvén sz. P á l l a l : „hogy más ala-pot senki sem vethet azon kivül, mely vettetett, mely a Krisztus Jézus ;" 6) a mely alapon mint ugyanazon apostol m o n d j a : „minden a miénk, akár az élet, akár a halál, akár a jelen, akár a jövő, — mi pedig Krisztuséi va-gyunk, ki pedig az I s t e n é ; "7) a ki a zsoltáros szerint
„a nemzeteket örökségül s a földnek határait tulajdonul adá szent Fiának," 8) a miért „Öt a föld minden királya imádja, s minden nemzet szolgálni fog neki ; "9) mert
„Jézus Krisztusban van csak üdvösség, benne kell meg-újulnia mindennek, a mi a mennyekben és a mi a föl-dön vagyon." 10)
Memorabilia Socratis IV. 5. 2—4.
2) D. T h o m a e S u m m a Theol. 1. Quaestio LXII. Art. 8. ad 3.
3) E s p r i t des Lois I. XI. ch. III.
La L i b e r t é I. 211. Le Devoir p . 10.
6) Kor. III. 11. 7) U. o. 32. 33.
") II. Zsolt. 8. 8) LXXI. Zsolt. 1.
10) Ephes. I. 10.
15*
De ezzel még az egyház meg nem elégedett. A megváltás tanainak az államéletre való alkalmazását gyakorlatilag is feltüntette. Fölemelte a király szivét Jézus Krisztushoz, a Golgota királyához, s m e g m u t a t t a neki a tövis koronát, s azt mondá : a királyok királya ilyen koronát hordozott, feje vérzett, s szive meghalt a népért. Te neked élned kell országodért, és annak boldogságáért. A hatalom nem a királyokért van, hanem a királyok vannak a népért, mint volt Roboám és Dávid.
A király tehát, a kereszténység tanainak Aquinói szent Tamás által kifejezett szavai szerint, atya legyen, ki a közjó felett őrködik a nélkül, hogy saját javát keresné.
A keresztény szeretet és alázat magaslatára emelvén ilykép a királyi méltóságot, ugyanazon bölcseség isteni szeretetével fordul az alattvalókhoz, s igy tanitja őket :
„nincs hatalmasság hanem csak Istentől, a melyek pedig vannak, Istentől rendeltettek." 2) „Annak okáért szükség, hogy engedelmeskedjetek nemcsak a büntetés miatt, ha-nem a lelkiismeretért is." 3)
S hogy a polgári kötelességek, az alattvalói hűség és a hazafiság nagyszerű példáit feltüntesse, bizonyságul hivta a kereszténység nagy századait. Sz. Pál a börtön-ben ül, az államhatalom elfogatta őt, és sz. Pál a bi-lincsek között is azt hirdeti: „Nincs más hatalom, ha-nem csak az Istentől." 4) Sz. Pált megvesszőztetik, és ő kinjai között is azt k i á l t j a : „engedelmeskedjetek." 5) Sz.
Pál a vérpadon áll, a bakó pallosa villog fölötte, és ő azt m o n d j a : „a ki ellene áll a hatalmasságnak, Isten rendelésének áll ellene." 6) — A zsidók Neró alatt ül-döztetnek. A nép vére forr, h a r a g j a kitörni készül, hogy lerázza a római igát ; de felriad az egyház lelke, s oda kiáltja Jeruzsálemnek : „Istent féljétek, a királyt tisztel-jétek, mert az kegyelem, ha valaki Istenért lellkiis-meretességből tűri a viszontagságokat, bűntelen szen-vedvén." 7)
Ez volt a kereszténység tana a börtönökben, a vad állatok körmei között, a máglyákon, mindig és mindenütt.
A legvérengzőbb üldöztetések között, a halál aratásának szörnyű napjaiban nem némult el az egyház tanítása:
„adjátok meg a császárnak a mi a császáré." 8) Adót kell fizetni? azt m o n d o t t á k : „adjátok meg tehát min-dennek a mivel tartoztok, a kinek adóval adót, a kinek vámmal vámot." 9) A circusból, a vadállatok körmei közül a hadi szolgálatba mentek, s miután bekötözték a val-lásukért kapott sebeiket, — meg tudtak halni a hazáért.
Ilyen a keresztény polgár az ő hazafiságában! „Naponta imádkoztak a császárért", irja Tertullián, „s naponta mu-tattak be az Istennek vérnélküli áldozatot azért az ál-lamért, mely naponta áldozott testvéreik vérével." 10) Joggal mondhatta tehát sz. Jusztin vértanú a császár-nak : „mi vagyunk azok, a kik legnagyobb mértékben segitjük elő a közbékét, midőn tanítjuk, hogy az Isten előtt nem marad elrejtve a gonosz s hogy mindenki
meg-De régim, principum I. Cap. 1.
2) Róm. XIII. 1. u . o. 5.
4) U. o. 1. i) u . o. 5.
s) U. o. 2. 7) Sz. Péter I. Lev. II. 17—19.
*) Sz. Máté XXII. 21. 9) Róm. XIII. 7
10) Ad Scapulam 2., 2.
hal, hogy érdemei szerint örök büntetését, vagy örök j u t a l m á t elvegye."
E tanok és e példák hatása alatt születtek a ke-resztény államok, született a magyar állam is, fejlődtek ki az alkotmányos intézmények, emelkedett a közrend és a közszabadság épülete, s történt meg az egész nemzet egyéni belső átalakulása, újjászületése. Ezen elvek ter-mették nemzetünkben a nagy vallási és hazafias erénye-ket, népesiték meg történelmünket szentekkel és keresz-tény hősökkel. Ezen eszmék hatása alatt terjedt szét a vallásos érzelem, az Isten iránti lángoló szeretet, melv egyesült a hazafisággal. Ezen eszmék hatása alatt kép-ződtek azon nagyszerű ideális jellemek, a kik örök szép-ségei maradnak az emberiségnek, mely, ha a keresztény király példányát keresi, sz. Istvánra mutat, ha hőst és lovagot akar a királyi korona alatt látni, sz. László alakjára néz. H a a női lélek bevégzett szépségének cso-dáját akarja feltárni, sz. Erzsébet ölére borul, hogy ott a legenda szerint rózsává változzék. A sz. Margitok, Nagy Lajosok, a Hunyadi Jánosok, a Szapárv Péterek és a keresztény hit és nemesi élet számos magyar alak-jai a kereszténység csarnokán át jutottak az emberiség nagyjainak és kitűnőségeinek fényes sorába ! — De az egyház még ezzel sem elégedett meg. A magyar államot megteremteni, annak függetlenségét megállapitani és biz-tositani, a magyar lelkét, szivét és jellemét átalakítani, a polgárosodásban fölnevelni és ekként azt nagy hivatásá-nak föltételeivel ellátva a jövő viharai és alakulásai szá-mára előkészíteni, — ez az egyháznak még nem volt elég. Az egyház még ennél is többet tett. Társává sze-gődött az évszázadok utjain át, hogy megvédeni segítse a magyar államot, hogy a nemzet lelkében fentartsa hi-vatásának tudatát, hogy nemzeti önállásunk épségén őr-ködjék, s ne engedje, hogy azt a földet, a melyet apáink k a r d j a szerzett meg számunkra, bárki elvegye tőlünk ! Oh mily csodálatos vagy te isteni szellemed nagyságában, szereteted végtelen kincseiben, keresztény katholikus Anya-szentegyház ! Mint szeretlek téged a világosságért, mely-lyel a lelkeket elárasztod, a szentségért, mely nyomdo-kaidban terem, az Istenért, ki veled van, és Jézus Krisz-tusért, ki te benned él ! Mint szeretlek téged az Istenben való hitedért, a Jézus Krisztusért szenvedett üldözteté-seidért. örökké birt, lényedtől, — szellemedtől elválaszt-hatlan szabadságodért, önkormányzatodért ; mint szeretlek a szegényekért és a szerencsétlenekért, kik kebleden pi-hennek, s a részvét könnyeiért, melyekkel a világ szen-vedését enyhited ! Mint szeretlek téged szent Egyház mindezért ! óh de szeretlek azért is, mert az én hazámat is szereted ! A megpróbáltatások, az ellenség támadásai, a nemzeti hanyatlás, a pártviszály és szerencsétlen hábo-rúk napjaiban egy szót hallott mindig a magyar és ez a szó Péteré volt, az egyházé ! Idegen nemzetek agyarkodtak ellenünk, vagy saját királyaink gyengesége akarta ha-zánkat idegen fejedelmek hűbéresévé tenni, j ö t t Péter, j ö t t a pápa s szava felrázta a nemzet lelkiismeretét.
Tabitha kelj fel ! Magyar nép, magyar nemzet ébredj ! hazádat, függetlenségedet vész fenyegeti ! pedig Magyar-országnak szabadságában kell maradnia, nem illik, hogy
') S. Just. apol. 12.
RELIGIO. 125 más ország királyának hatalma alatt legyen, szól V I I .
Gergely. Es megmentette hazánkat attól a gyalázattól, hogy IV. Henrik adófizetőjévé legyen. T a t á r had dúlta fel az országot s harmadfél század munkáját, eredmé-nyeit romba döntötte. A szétvert nemzetnek, a földön-futóvá lett királynak szivét ki rázta fel a szerencsétlenség iszonyú éjjeléből, ki önte hitet és bizalmat erőnk és jövőnk iránt a m a g y a r b a ? J ö t t Péter, jött a p á p a ! T a bitha kelj fel ! Magyar nép, m a g y a r nemzet bizzál ! F o n -tos segedelmet hozunk, összes csapatainkkal oltalmadra jövünk, i r j a IV. Bélának IX. Gergely. Aztán j ö t t a török,
de jött P é t e r is, j ö t t az egyház is, jöttek a pápák is.
J ö t t Kapisztrán, j ö t t a segítség, jöttek a pápa által fel-szólított külföldi csapatok, j ö t t pénz és buzdítás. A nem-zet lelke csügged, k a r j a hanyatlik, senki sincs mellettünk ; de virraszt Péter, jö» a pápa. Tabitha ébredj ! Magyar bizzál, én veled vagyok. Es jön negyvenezer fegyveres, jön Carvajal, Hunyadi kardja megvillan Belgrádnál, s a török futva menekül ! A török folyton fenyeget, de Péter folyton mellettünk van hosszú évtizedeken keresztül. S mikor a mohácsi téren a nap leáldozott, Péter, a pápa katonáinak vére együtt párolgott a magyarok vérével.
Iszonyú éj borult ekkor a hazára, a sir szélére j u t o t t ekkor a magyar. De vele volt Péter, vele volt az egy-ház, s száznegyvenöt éven át E u r ó p á b a n nem némult el a pápák szava : Segélyt Magyarországnak ! — S mikor a törököt kivertük, aztán egy másik nagy megpróbál-tatás napjai következtek, — — — de te beszélj Péter, te mondd meg egyház mit tettél a legutóbbi gyászos idők szenvedései között nekünk ! Szólaljatok meg ti az oltárok mögé rejtőzött könyek, ti a templomokba me-nekült sóhajok ; beszélj te vallás, mely a nemzettel együtt gyászoltál, beszélj te isteni remény, mely imáink között születtél, s a nemzeti közszellemet ápoltad és vezetted.
Igen, Péter, neked részed van a világosságban, melynek boldogító fényében a magyar ma ragyog. Igen, egyház ! te mindig hü maradtál szövetségesedhez, barátodhoz, fiadhoz, a magyar nemzethez.
Ájtatos keresztények ! A mely nép egyszer keresz-ténynyé lett, az vagy hű marad vallási hagyományaihoz, egyházi intézményeihez, vagy elenyészik. A mely álla-mot az egyház szövetségében építettek fel, annak e szö-vetségben kell maradni, hogy életét folytathassa.
Népek ereje, politikai és kulturális jelentősége mindig egyenes arányban áll azon tisztelettel, a melylyel vallási és nemzeti hivatásuk t u d a t á t őrzik, és annak ha-gyományaihoz ragaszkodnak. Ezen hivatás tudata t a r t o t t a fön a m a g y a r t történeti nagy útjában, s mentette meg, hogy az őt környező idegen nemzetek között el ne merüljön. Es vájjon a jelen nagy alakulásai között más czél, más hivatás áll vallási és társadalmi életünk, nem-zeti érdekeink, állami és közművelődési törekvéseink előtt, mint az volt, a mely egy ezer éves multunkat
be-tölti ? Az uj korban megszűnt talán kilencz századon át becsülettel betöltött kötelességünk a kereszténység és nyugoti polgárosodás iránt ? Kiesett talán kezünkből Hunyadi kardja, s a kereszténységnek Kelettel való közvetítési nagy feladatát mások perelték el tőlünk ? El-szigetelten, idegenül állókká lettünk mi a nagy
világ-események hatásai alatt, s elfeledtük szerepünk folyta-tását a keletiség és nyugotiság évezredes harczainak l e g ú j a b b fordulataiban ? Kiestünk talán az európai népek vallási és társadalmi törekvéseinek solidaritásából, s el-feledtük, hogy a kereszténység nagy eszméinek előhar-czosaivá rendelt bennünket a Gondviselés minden idő-kön át ?
Ha pedig vallási és nemzeti hivatásunk az u j viszonyok között nem hogy változott volna, hanem a régi alapokon inkább még n ö v e k e d e t t ; ha a kard mellé még a keresztény eszmének szolgálatát és kaptuk, s az emberiség szolgálatában a harcz munkája mellé a k u l t u r a m u n k á j a is osztályrészünkké vált : kérdem, vájjon a régi alapokon folytatott u j munkásság, a régi hagyományok által hordozott uj feladatok között nélkülözhetjük - e t á m o g a t á s á t , testvéri közreműködé-sét, baráti hű szolgálatait annak az egyháznak, mely a múltban nemzeti létünk alapitója, állami f ü g g e t -lenségünk megteremtője és védője v o l t ? Vájjon meg-szünt-e az egyház az u j viszonyok között azon üdv-intézete lenni az emberiségnek, a mely világosságot és szabadságot áraszt a népek életére, erőt és nagy tettek szellemét oltja a nemzetek vérébe ? H á t m e g -szűnt az egyház azon tényező lenni, a melyre az emberiség rászorul, midőn viszontagságai között fel-fel-keresi azt, hogy vezetése alatt az örök és termékeny keresztény élet pályájára ismét visszatérjen ? Övezd fel
Ha pedig vallási és nemzeti hivatásunk az u j viszonyok között nem hogy változott volna, hanem a régi alapokon inkább még n ö v e k e d e t t ; ha a kard mellé még a keresztény eszmének szolgálatát és kaptuk, s az emberiség szolgálatában a harcz munkája mellé a k u l t u r a m u n k á j a is osztályrészünkké vált : kérdem, vájjon a régi alapokon folytatott u j munkásság, a régi hagyományok által hordozott uj feladatok között nélkülözhetjük - e t á m o g a t á s á t , testvéri közreműködé-sét, baráti hű szolgálatait annak az egyháznak, mely a múltban nemzeti létünk alapitója, állami f ü g g e t -lenségünk megteremtője és védője v o l t ? Vájjon meg-szünt-e az egyház az u j viszonyok között azon üdv-intézete lenni az emberiségnek, a mely világosságot és szabadságot áraszt a népek életére, erőt és nagy tettek szellemét oltja a nemzetek vérébe ? H á t m e g -szűnt az egyház azon tényező lenni, a melyre az emberiség rászorul, midőn viszontagságai között fel-fel-keresi azt, hogy vezetése alatt az örök és termékeny keresztény élet pályájára ismét visszatérjen ? Övezd fel