Zeng-zumog az ének, talán nem is méhek, Angyalok zenélnek . . . zeng-zeneg az ének . . . Szenderülve szépen szárnyat ölt a lélek . . . Szállj, szállj, szállj magasba, és lengj a tájakon, Hol fény van és gyönyör, és nincs több fájdalom !
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, szeptember 6. Szentséges atyánk levele Rampolla Márián bibornok-államtitkárhoz. IV. — A pápai levél f ő t á r g y a azok után, mikről már megemlékeztünk, a szentszék jelenlegi helyzete. Ismeretes dolog, hogy
szent-séges atyánk ez évi május hó 23-án t a r t o t t allocutiójá-ban nemcsak az apostoli szentszék jelenlegi szomorú helyzetét újból kiemelte, de egyúttal — s a nyilvánosság előtt félreismerhetlenül a kibékülés eszméjét is hangoztatta.
Akkor szentséges atyánk csak az eszmét pendítette meg, anélkül hogy bővebben bocsátkozott volna vagy fejtege-tésébe, vagy részletezésébe. Tették ezt — mint ismere-tes — mások és a legszélesebb körökben, természeismere-tesen leginkább Olaszországban, kommentálták a pápa szavait.
Sok mindenféle magyarázatban részesült szentséges atyánk nyilatkozata és mig távolabb álló lapok — kivált Né-metországban és Angliában — elismerték ugy a p á p a panaszainak jogosultságát, mint pedig a változtatás szük-ségességét, addig Olaszország lapjai — tisztelet a ke-vés kivételnek — oly gyűlöletes hangon irtak a pápának oly nemes szándékáról, hogy valóban csak a pokoli go-noszság lehetett a sugalmazójok. Szentséges atyánk nem annyira az elvakult vagy meggyőzött gonoszság miatt, mint inkább a jobb belátásuak meggyőzésére és az ügy érdekében most bővebben és behatóbban foglalkozik a római kérdéssel.
Újból hangsúlyozza szentséges atyánk hajlandóságát a kibékítés müvére. Sőt azt is megjegyzi, hogy Olaszor-szággal szemben különös módon ó h a j t j a a békét helyre-állítani, melyet más országokban visszaállítani vagy szi-lárdítani törekszik. Még pedig két oknál fogva ; először az apostoli tekintélyre nézve a legmagasabb érdekkel bír ezen kérdés rendezése, másodszor Olaszországnak, mint a hol a p á p á n a k széke vagyon, „annyi joga van, hogy előtte kedves és vele szoros kötelékben legyen." De böl-csen megjegyzi szentséges atyánk, hogy egész más a helyzete a többi országokban visszaállítandó vallási béke tekintetében és az Olaszországgal leendő kibékülésre nézve. Olaszországban a reparatio juris laesi szükséges.
Jogsértés forog fenn, ez XIII. Leo pápa álláspontja épp ugy, mint IX. Pius pápáé. „Az egyház fejének helyzete
— igy ír a pápa — erőszakoskodások és jogtalanságok következtében hozzá nem méltó és meg nem fér az
apos-toli hivatal szabadságával." Ezzel szentséges atyánk vi-lágosan mondja, hogy a „bevégzett tények" politikája előtt meg nem hajol, hogy a jelenlegi helyzetet, mely csak j o g t i p r á s és jogsértés által létesült, igazságosnak nem t a r t h a t j a . Ily kiindulási pont más következményre nem is vezethet, mint az elkövetett jogtalanság kiegyen-lítésére, a megsértett j o g visszaállítására. S azért hang-súlyozza a szentséges atya, hogy a „kibékülés alapja az igazság és a szentszék méltósága" — „az igazi souverai-nitás,„a dolgok oly helyzete, a melyben a római pápa másnak nem alattvalója, és teljes s nem képzeleti szabad-ságot élvezhet."
A pápaság mostani helyzete elég bizonyíték arra, hogy a pápa nem birja azt a „valóságos souverainitást,"
melyre szüksége vau. Szüksége van pedig, mint szentséges atyánk mondja, „nem dicsvágyból, hanem mint függet-lenségének és szabadságának igazi és hathatós oltalmára."
Ezzel meg van mondva, hogy miért van szüksége a római szentszéknek igazi souverainitásra. Apostoli hi-vatásának függetlensége és szabadsága igényli azt. Nem f ü g g h e t a pápa senkitől, nem lehet korlátozva senki által. Nem is lehetne ő az egyház feje, minden kereszté-nyek közös atyja, ki magasztos hivatásában Krisztus pa-rancsa és saját lelkiismerete szerint eljárhatna, ha más-nak alárendelve, mástól függőségi viszonyban volna.
Szentséges atyánk bővebben indokolja ezt ugy a p á p a s á g természetéből, mint a történeti fejlődésből. „Mert az egyháznak java — igy ir — e legfőbb hatalomtól és
szabad gyakorlatától függ, a legnagyobb fontosságú dolog volt, hogy vele született szabadsága és függetlensége biz-tositva és oltalmazva legyen minden időn át." Valóban bölcsen mondja szentséges atyánk : „vele született szabad-sága és függetlensége." Mert ha minden főkormányzónak, ki másnak nincsen alárendelve, hanem egy egészen töké-letes társaság élén áll, legelső attribútumai közé tarto-zik, hogy szabad és független legyen : akkor a pápának, ki egy egészen tökéletes társaság — az egyháznak — feje oly módon, hogy felette csak az Isten van, valóban oly függetlenséggel és szabadsággal kell birnia, mely őt semmiképp meg nem szorítja apostoli hivatásának gya-k o r l a t á b a n . A z é r t utal szentséges atyángya-k ama gya- körül-ményre, hogy a pápaság, miután túlélvén a gyermek-ség korát azon időszakba lépett, hogy életének teljes kifejtésében mutatkozzék, olyan stadiumra jutott, amely
„lassankint gondviselésszerű körülmények közreműködésé-vel a világi fejedelemség szervezéséközreműködésé-vel fejeződött be." —
(Folyt). ?
Budapest, szept. 3. A polgári házasság kísértete. — Mióta Fabiny Teofil, a protestáns vallás főnök, elfoglalta a Pauler Tivadar elhunytával megüresedett igazságügy-miniszteri széket, azonnal fölmerült s folyton t a r t j a ma-g á t a hir, h o ma-g y az „általános polma-gári házassáma-g" behoza-talára u j a b b kísérletet fog tenni a Tisza-kormány, meg-valósítandó a kabinet fejének ama fenyegetését vagy igéretét, hogy a zsidók s keresztények házasságáról szóló javaslat, eltemetése után, ki fog törni a koporsóból.
Idő-közben hire terjedt, hogy az u j igazságügyi miniszter meg is bizta egyik hitsorsosát s fővárosi ügyvédet a
RELIGIO. 155 polgári házasság javaslatának s indokolásának
kidolgo-zásával, ki legújabb tudósítások szerint már befejezte m u n k á j á t s a tervezetet be is n y ú j t o t t a megbízójának.
A közvélemény kíváncsian várta ennek közzétételét és különösen amaz ügyvédek körében, akik a házassági perek vitelét külön szakmájuknak s a mai furcsa társadalmi viszonyok közt fölötte nyereséges vállalatnak t a r t -ják, nagy volt az érdeklődés az iránt, mily u j a b b s egy kaptafára szabott formulák k ö z ö t t lehetne majd a leg-könnyebben s mégis jó nyereséggel keresztülvinni ama frigynek fölbontását, amely Isten s lelkiismeret előtt holtomiglan-holtodiglan k ö t t e t i k .
A mult napokban a kormány sugalmazott szócsövei ujabb tudósitást hoztak, azt ugyanis, hogy a kötelező
polgári házasságról szó nincs, hanem — s itt lóg ki a lóláb, — bogy a házassági válópereknél előforduló bo-nyodalmak megoldását az általános polgári j o g
kódexé-ben külön fejezet alatt tervezi a kormány.
Tagadhatatlan, hogy ez bonyolódottabbá teszi a kérdést mindkét irányban, de másfelől könnyebbé a kor-mány helyzetét; és ezért az u j módozat tervében ama sakkhuzások egyikét kell felismernünk, amely mesterére vall ; — mégsem látszik teljes biztositékát képezni a czélba vett sikernek.
Ami mindenek előtt illeti a polgári házasság eszméjének s tervének u j a b b szerepeltetését, ezen a j á r t a -sabb politikus nem fog csodálkozni, m e r t a Tisza-kor-mány nem az első, amely u j adók vagy már népszerűt-len terhek behozatalánál a közvélemény figyelmét oly tárgyra igyekszik terelni, amely a zseb érdekeinél sokkal becsesebb, mert lelkiismereti szent érdekeket érintvén, amazokat mintegy h á t t é r b e szoritja, emezeknek ellensé-geit pedig amazokkal kibékíteni igyekszik. A t a k t i k a kérdésében tehát a modern politikai gyakorlat nem t a -gadta meg m a g á t .
Ami már a dolog lényegét illeti, vájjon csakugyan vannak-e oly bonyodalmak a házasságjogi ügyek körül, melyek az állam közbelépését indokoltnak vagy szüksé-gesnek tüntetnék föl, erre nézve két, merőben ellenkező nézet uralkodik. Az egyik a modern liberális állammin-denhatósági eszme alapjáról kiindulva, tulajdonképen pedig az időnkénti parlamenti többség föltétlen p á r t u r a l m á t s ennek akaratát korlátlannak vallva, a legszentebb lelki-ismereti érdekek s vallási meggyőződés fölött önkényt akar gyakorolni s ezt tényleg a törvényhozási többség határozataképen, melyet népakaratnak nevez, a legálitás formalitásával ellátván, minden polgártól engedelmessé-g e t követel, kiszabván ennek meengedelmessé-gtaengedelmessé-gadása esetére a törvényes büntetéseket. E z t nevezik azután vallásszabad-ságnak, holott az a lelkiismeretek legvastagabb önkény-nyel leigázott elnyomatása. Ennek szépítésére föl szok-ták hozni azt, hogy a házassági szerződés, mint minden szerződés, polgári ügylet lévén, az állami igazságszolgál-tatás elbírálása alá esik, tehát megkötése is az állami fenhatóság illetőleg törvényesités alá esik. Ez is hibás
véle-kedés, sőt hatalmaskodás, a polgári szabadság elnyomása.
A tényállás minden polgári szerződésre nézve ugyanis az, hogy bármily ügylet törvényesen megköthető anélkül,
hogy az állami hatóságnak bejelentendő volna; érvé-nyességét ez esetben sem az állam, sem bárki más nem vonhatja kétségbe, még a közjegyzői kényszer vagy bé-lyegezés szempontjából sem. Amint a szerződéskötés, ugy annak elbírálása is magánügy ; ez utóbbi csak a magán-fél panaszára válik állami h a t ó s á g segédkezése mellett állami végrehajtás tárgya, de ekkor sem lesz állami ügy, hanem megmarad magán ügynek, mely a panaszos fél visszalépésével vagy a felek kiegyezésével teljesen kivül esik az állami közegek ingerentiáján, beavatkozásán még az esetben is, ha ez már folyamatban lett volna. Ebből elvitathatatlanul következik az, hogy ama tetszetős ha-sonlat nagyon sántikál, m e r t a házassági szerződésnek, a polgári szerződéssel azonosítása sem ád jogot az állam-nak, hogy a házassági ügyeket a maga h a t á s k ö r é b e vonja. Ámde lehet-e a házasságot egyszerűen polgári szerződésnek minősíteni ? Lehet-e a család, a társadalom, sőt m a g a az állam jól fölfogott érdekéből és külön-kü-lön hivatásából a házassági frigyet, a család-alapitást, e nagy erkölcsi kötelezettséget, a házasfelek egymás iránti, gyermekeik s ezeknek egymás iránti lelkiismereti viszonyát egyszerűen az adás-vevés, a bér-szerződés vagy vagyoni üzlet színvonalára alászállitani ? Tegye meg azt valamely állam, hogy a házassági szerződés csak annyi jogérvénynyel bir, mint más polgári szerződés, és azonnal vége lesz a házassági, a családi életnek, ha a polgárok j o b b erkölcse, lelkiismerete a gyakorlatban nem áll el-lent a szabad fékre eresztett szenvedélyeknek ! De van-nak még jogtudósok, akik ismerik, hogy az állam nem lehet ugyan a házasságkötés jogforrása, de vitás házas-sági ügyekben birói assistentiát n y ú j t h a t a feleknek ; ezek is megfeledkeznek amaz, a házassági frigyek lé-nyeges jellegét képező körülményről, melyet a római j o g e szólammal fejezett ki : „de internis non judicat praetor," és melyet a fenforgó kérdésre nézve ama kérdés a l a k j á b a ö n t h e t j ü k : van-e az államnak elég ereje, még ha egész igazságszolgáltatási a p p a r a t a s á t mozgásba hozza vagy egész hadseregét mozgósítja is, hogy a házassági pörös ügyekben az erkölcsi s lelkiismereti kötelezettsé-gek teljesitését, pedig ezek képezik a házasság lényegét, kieszközölje vagy kierőszakolja? Ily ereje nincs és en-nél az állami mindenhatóság kudarczot vall az egyes egyénnel szemben, ennélfogva az állam vagy közege nem lehet bíró oly ügyben, melyben ítéletének nem bir ér-vényt szerezni, vagy legfölebb a főügy tartozékára nézve, amennyire ez a külsőséget illeti.
Ennek alapján egyedül helyes ama másik nézet, hogy az állam nem jogosult a házasságkötés vagy elbírálása ügyében ; de különösen nem jogosult egy k a p t a -fára húzni a házasságjogot.
Magyarországon annál kevésbé, mert itt az alkot-mány -és királyi szent eskü biztosítja a katholikus egy-ház jogait és szabadságát, tehát a egy-házasságnak, mint szentségnek érvényességét és ennek összes következmé-nyeit a katholikusokra nézve. E forum az illetékes a k a t h . házassági ügyekben. A felekezetek bizonyára j o b b szeretnék maguk elvégezni belügyeiket, a mint a refor-mátusok tiszántúli kerülete aug. hó 29-én tartott gyűlésén ebbeli óhaját első sorban ki is fejezte.
2 0 *
Erről, valamint a cultus disparitás révén emelt ér-velésről akkor szólunk, ha meglátjuk a medvét, az uj törvényjavaslatot s annak idevágó indokolását.
Fráter Laicus.
Onnan, a honnan, augusztusban. Lutheranus gra-vamenek. — Összegyűltek tehát ők, már t. i. lutheránus jó atyafiaink ismét, megtartották évi rendes közgyűlé-süket Miskolczon, Péchy Tamás ő excjának, a magyar alsóház elnökének vezetése mellett, és egy kis pansla-vismus, veszekedés, egy kis magyar-érzelem fitogtatás közepette, meg volt a protestáns gyűléseket jellemző és kimaradhatatlan nagy heccz, a kath. papság, nevezetesen az elkeresztelés ellen.
A mit erről megtudunk, az abban összegezhető, hogy siralmas panaszok közt, tizennégy vallási sérelem említtetett fel, legnagyobb részt kdtholikus plébánosok által elkövetve, kik lutheránus gyermekeket elkeresz-teltek.' A panasz következménye az lőn, hogy Péchy ő excja indítványára, — ki szerint a vallás-egyenlőség csak papíron van meg, de nem a világban — elhatá-roztatott lépés tétetni, a testvér protestáns felekezettel,
a sérelem orvoslása ügyében, és ha ez nem segítene, elhatároztatott, hogy minden egyes sérelem bejelentessék az országgyűlésnek, hogy ez belássa az intézkedés szük^
ségességét, esetleg a törvény módosításával is.
Valósággal csakugyan nagy (!) az az intolerantia a kath.
papságnál és igy nagy a sérelem a protestáns feleke-zetre, bizony-bizony a proselytismustól csak nem tudnak azok a javíthatatlan kath. papok megszabadulni, pedig hát az uralkodó planéta, azaz hogy a protestáns tole-rantia a ,csapdát' is megcsináltatta a kath. papság ré-szére. A panasz különben, ha annak értelmét jól fogjuk fel, nem egészen fordul a kath. papság ellen, mert azt mondja, hogy a sérelmek legnagyobbrészt' kath. papok által követtetnek el, elhallgatva azt, hogy a sérelmek kie-sebb részét kik követék el ? és továbbá azt hisszük, hogy a panasz nem is azért emeltetett, mert a kath. papok a lutheránusok gyermekei megkeresztelik, ezt aligha bánnák az atyafiak, hiszen igy ők a fáradságtól lennének megkímélve, a kath. pap pedig, mint az ő fizetetlen káplánjuk, helyettük fáradna, hanem a panasz bizonyára oda irányul, hogy a lelkiismeretes és papi kötelességük öntudatával bíró kath. papok, nem adják ki az igy meg-keresztelt lutheránus (?) gyermekeket, azért történt most ismét a feljajdulás.
Ha valamely protestáns ember e sorokat olvasná, bizonyára azt vélné, hogy m o s t , miután a tényt felemlítettük, következik a recriminálás. Nagyon csa-latkoznék ; mi úgyannyira nem recriminálunk, hogy in-kább köszönetet szavazunk a szívességért, melylyel prot.
atyafiaink a kath. papság hithüségét, kath. papi önér-zetét a világ előtt documentálják. Igen, mi ezt meg-köszönjük ; mert bár öntudatával birunk annak, hogy a kath. magyar papság hasonlíthatatlanul túlnyomó része, hivatásából kifolyó sz. kötelességének a ,csapda' daczára is megfelel, és hogy csak törpe minoritást képeznek azok a gyáva lelkek, kik hivatásukról megfelejtkezve, vagy önérdekhajhászatból a protestantismus kápláni szerepére
vállalkoznak, mégis bizonyos örömet érzünk a felett, hogy ez öntudatunkat a protestánsok folytonos panaszaikkal documentálják és bebizonyítják, hogy kevés azon kath.
papok száma, kik az egyház érdekeit saját érdekeikért, ellenben nagy azok száma, kik saját érdeküket az egy-ház érdekeiért feláldozzák.
Mondjuk, mi ezt köszönjük, de csodálkozunk a felett, hogy a protestánsok nem mennek forrására a kath.
papság eljárásának. Mi ez a forrás ? Nem más, mint az a benső meggyőződés, hogy egyedül a kath. papság képviseli a tanító egyházat, ő és nem valamely más fe-lekezet megbízottjai, bir egyedül törvényes felhatalma-zással a szentségek kiszolgáltatására. A melyik kath.
pap, úszva a modern liberális szellemben, kiadja a katho-lice keresztelt gyermekeket, az vagy soha sem birt hi-vatásának öntudatával, vagy lemondott lelkében egyedül őt megillető privilégiumáról. A kath. pap a kath. egy-ház szolgája, az ő nevében szolgáltatja ki a kereszt-ség szentkereszt-ségét, tehát a kath. egyház nevében, a kath.
egyház részére avatja fel e gyermeket és veszi a kath.
hivek sorába. Ha ezt nem akarják a protestánsok, akkor oktassák híveiket, hogy ne küldjék újszülöttüket kath.
paphoz keresztelni, kath. pap bizonyára nem erőszakol egy prot. szülőt sem, hogy gyermekét nála kereszteltesse,, de ha hozzá viszik, ugy kötelessége megkeresztelni mert e végből kapta a jjarancsot, euntes docete, baptisantes e t c . . . .
Igaz, hogy a ,csapda' készen van, de azt is tudjuk, hogy egykor az apostolok részére is készen állt a csapda, készen álltak a bakók, és tudjuk, hogy az apostolok nem futottak meg gyáván még a bakók elől sem ; a kath.
pap pedig ez apostolok utódja, neki sem szabad tehát, ha nevére méltó akar lenni, a ,csapda' miatt gyáván meghunyászkodni ; ott van a mult század forradalmából a franczia, a jelenkor kulturharczából a porosz kath.
papság példája, mindez megtaníthatja a protestánsokat, hogy mit várhat nálunk is, ha folytonos gravamenjeivel sikerülne hajszát indítani a kath. papság ellen. Isten óvja ettől szegény hazánkat ! Dr. Veterán.
Bécs. Egyházi beszéd. — (Vége).
II. A vallás nem száraz elméleti rendszer — hanem életrend. Mint a legfőbb Ur akaratának nyilvánulása engedelmességet, az engedelmesség pedig cselekedetet kíván.
Két akarat áll egymással szemben : Isten legszen-tebb akarata, mely törvény alakjában jelenik meg és az ember akarata, mely vele született szabadságánál fogva az elhatározás előtt választhat. A vallás azt parancsolja, hogy Isten akaratát kövessük, hogy tehát saját akara-tunkat Isten akaratának alárendeljük, hogy ne azt, mit mi akarunk, hanem azt, mit Isten kiván, tegyük, egy szóval, hogy Istennek engedelmeskedjünk. És épp ezen engedelmességben nyeri élő kifejezését és tulajdonképeni jellegét az a viszony, melyben Istenhez mint teremtmé-nyei, szolgái és fiai vagyunk.
A mit az atya gyermekétől, az ur szolgájától, a hadvezér katonájától, a fejedelem alattvalójától joggal megkíván, azt Isten sokkal nagyobb és szentebb joggal
RELIGIO. 157 megkívánhatja mindnyájunktól : az engedelmességet. Ha
van Isten — és azt az írás szava szerint csak esztelen tagadhatja — ha Isten szent akaratját velünk közölte, akkor e nyilvánított akaratra az eszes teremtmény, az ember részéről az engedelmesség lehet az egyedüli válasz.
„A fiu tiszteli atyját — igy szól az U r Malachias pró-féta által (1, 6) — és a szolga az ő u r á t . ha tehát én atya vagyok, hol az én tiszteletem, ha én ur vagyok, hol a tőlem való félelem ? úgymond a seregek Ura."
„Ti az én barátim vagytok, mondja az Ur Jézus, ha megcselekszitek, miket parancsolok nektek." (Ján. 15, 13.)
Vallásosnak lenni — az Ur Jézus szerint — nem annyit tesz, mint a keresztséget felvenni, esetleg valamit hinni is ; a vallásnak bizonyítéka — az akarat engedel-messége, mert „nem minden a ki m o n d j a : Uram, Uram, megy be mennyek országába, hanem a ki Atyám akarat-ját cselekszi, ki a mennyekben van" (Máté, 7, 21.). És
mikor hozzá járult egy ifjú és kérdezte tőle : „Jó mes-ter, mi jót cselekedjem, hogy örök életem legyen ?" — válaszul nyeré : „Ha az életre akarsz menni, tartsd meg a parancsolatokat" (Máté, 19, 16. 17.). „Ezeket tudván, igy szólott tanítványaihoz, boldogok lesztek, ha megcse-lekszitek azokat". (Ján. 13, 17.)
Ez a vallásnak nagy és fő követelménye, hogy nem elég azt csak ismerni, hanem azt gyakorolni is kell ; nemcsak észszel elfogadni, de tettel is valósítani, nem-csak tudni, de tenni is kell.
És itt rejlik az a szirt, melyen sokak vallásos-sága hajótörést szenved. Kezdetben senki sem vallás-talan, senki sem hitetlen. Mikor azonban a rosszra hajló lélek bűnös vágyai felülkerekednek, mikor a vallás kötelmei és az isteni törvény igája kellemetlen kezd lenni a vétkes és tiltott dolog után sóvárgó léleknek, akkor kezd ingadozni és kételkedni a hitben.
Minél erősebb hatalmat fejt ki a bűnös szenvedély, an-nál gyengébb lesz a vallásos meggyőződés. A romlott sziv, vagy legalább a féktelen szabadság után áhítozó akarat majdnem rendesen a hitetlenség szülőanyja. Nem a vallási tanok kevésbbé biztos és alapos volta, nem a bizonyítékok és érvek elégtelensége vagy gyöngesége, hanem a ferde irányt vett akarat és az ezt igazolni és palástolni igyekvés szülik ama kételyeket, melyek a hi-tetlenséget mesterségesen létrehozzák és f e n t a r t j á k . A mi képes volt egy egész müveit világot megtéríteni, a mi századokon keresztül millió és millió elme — az embe-riség legkitűnőbbjei és legjobbjai — felett hatalmát gyakorolta, a mi ma is képes az őszintén és komolyan kutató észt megyőzni és megnyerni, — mint ezt szám-talan példa, különösen Angliában mutatja, — az égből eredt isteni vallás nem azért nem kedves sok embernek, mert bizonytalan, mert kétes vagy józanul el nem fo-gadható, hanem leginkább azért, mert engedelmességet, mert vallásos életet követel. Tisztaszivü embernek nincs oka hitetlennek, vallástalannak lenni, sőt tiszta szive önkénytelenül is a vallás felé hajlik. Romlott erkölcsű ember ellenben a hitetlenségben, a vallástalanságban mentséget keres önmaga és mások előtt, persze haszta-lan igyekezettel.
Mily gyarló, mily tarthatatlan a vallástalanság
ment-sége ! Mily helytelen, mily alaptalan a gyakran
ment-sége ! Mily helytelen, mily alaptalan a gyakran