Biblia közt, de miután egymás mellé helyezték jellemző sajátságaikat, belátták, hogy ez utóbbi hasonlithatlan fönségben áll amazok felett. Sze-retnők őket lépten-nyomon követni tárgyalásaik-ban, de ez messze vinne kitűzött czélunktól, azért csak müveikre utalunk, melyek mainapság széltében-hosszában el vannak terjedve. Csak Chateaubriand következő mondását hozzuk fel :
„A leghirnevesebb részletek, a legösmertebb mozzanatok, melyeket Homérosnál csodálunk, be-türől-betüre feltalálhatók a Bibliában is s min-dig elvitázhatlan fölsőbbségben." Az ötvenes években, Dupanloup
1) ezeket mondá: a franczia Akadémiában. Nagy örömömre szolgált, hogy M. Tissot-nak a régi és uj költők: egy Homér, Virgil, Sophokles, Tasso, Milton felett irt ,Etudes comparées' cz. müvében azt találtam, hogy ezek legnagyszerűbb költeményei is elhalványulnak Mózes, Isaiás s a próféták énekei mellett."
J) Mgr. Dupanloup Orleans érsekének székfoglaló értekezése a franczia Akadémia nyilvános ülésén 1854.
nov. 9-én.
RELIGIO. 67
A művészet és az erkölcsiség.
IDr. P i s z t e r I i a a r é t ő l . II. F E J E Z E T .
A szépség és egyéb aesthetikai fogalmak negativ irányban kifejtve.
1. Ezen fejezetben azt kutatjuk, valljon azon élvezet melyet vegetatívnek, s azon élvezet, melyet érzékinek ne-veztünk, a dolgok szépsége által fölkeltett élvezet-e, vagy sem ? Az igenlő választ találjuk mindazon aesthetiku-soknál, kiknek philosophiai álláspontjuk a sensualismus, a mit manapság materialismusnak nevezünk. — S te-kintve azon roppant bódítást, melyet a materialismus a X V I I I . és XIX. században tett, ez aestbetikusok száma valóban „legio." S mivel a nem philosophusok is többé-kevésbé szintén a kor domináló eszméi által vannak sa-turálva, a mely domináló eszméknek hirdetői a bölcsé-szek : innét az emberek közönségesen, az igazi és a pu-tativ műértők és mübarátok, legalább is nagyobbrészt, szintén azt vélik, hogy az érzéki vagy vegetativ élvezet kal-leologikus élvezet, s igy az „érzékileg kellemes" és „szepa
azonegy fogalom. Egyébként azt, hogy csak a vegetativ, vagy csak az érzékit tartják-e kalleologikus élvezetnek, rendesen nem szokták ez aesthetikusok kellő praecisióval kifejezni. Valójában ugy áll a dolog, hogy mind a két-féle élvezetet, — a mint azok amúgy is együtt és össze-vegyülve szoktak jelentkezni, — (1. I. fej. 2. pt.) ve-szik annak.
Mi azonban azt hiszszük, hogy ez radicalis tévedés.
Két fogalom van itt összezavarva, melyek egymástól lé-nyegesen különböznek: az „érzékileg kellemes" és a
„szép." S mivel köztünk és ezen sensualistikus aesthetika közt elvi eltérés van, szükségesnek tartjuk érvekkel dön-teni el, hogy melyik részen áll az igazság, s ez okból a következő tételt állítjuk töl :
A dolgok szépsége 1. érzéki tehetségeink által észre nem vehető sajátság, s épen azért 2. az ezen sajátság által fölidézett élvezet nem lehet érzéki vagy vegetativ élvezet ; a miből ismét következik 3. hogy a „szép" és „ér-zékileg kellemes" két lényegesen különböző fogalom.
Hogy minden félreértésnek eleje vétessék, megje-gyezzük : miszerint tételünk nem azt állítja, hogy szép dolgokat nem lehet érzékeink által észrevenni, látni, hal-lani, sőt tapintani, hanem azt : hogy a dolgok szépségét . . . vagyis azon tulajdonságukat, melynél fogva a dolgokat szépeknek mondjuk. E g y példa meg fogja világítani a két állítás különbségét : a tökéletes dolgot lehet látni, a dolognak tökélyét nem lehet látni, sem hallani etc. — Hogy az emberek ilynemű különbségeket hajlandók figyelmen kivül hagyni, m u t a t j a P l a t ó n á lx) a sophista Hippias, ki semmi módon sem akarta megérteni, hogy Plató (Socrates) nem azt kérdezi : hogy mi szép ? — hanem azt : hogy mi a szép ? *)
Látható, hogy tételünk negativ eredményre vezet ; a mennyiben belőle láthatjuk, hogy mi nem lehet
kalleo-J) „A n a g y H i p p i a s , " a m i t t ö b b k i a d á s „nsgl rov xalov* is czimez ; ez, m e g a „ P h a d r u s " t a r t a l m a z l e g t ö b b a e s t h e t i k a i é r d e k ű v i t a t k o z á s t .
2) 'EQCOTC/ yÚQ G£, ov TÍ fffTi xakuv, ccXV OTL èati to xalóv.
logikus élvezet, s igy hogy mi nem lehet a szép ; vagyis a mennyiben megtanuljuk, hogy a mi ,érzékileg kelle-mesaz nem az, a mi a „szép," azaz belátjuk, hogy a dolgok azon sajátsága, melynél fogva az érzékileg kel-lemes, nem azonos azon sajátsággal, melynél fogva az szép. Ez egyelőre czélunk elérésére elégséges. De lás-suk az érveket.
2. Először is a psychologia nyújt eléggé alkalmas előz-ményeket tételünk bebizonyitására. Ismeretes ugyanis, hogy a dologok érzéki sajátságait specificálni szokták, a mint azok egyike csak ezen, másika csak azon ér-zéki tehetség által vehető észre. Minden érzéknek meg-van a maga specifice különböző érzéklési köre, melyen tul szerepe teljesen megszűnik.]) A szem észreveszi a dolgok szineit, a fül a hangot, a nyelv az izt stb. ; s ugyanazon érzéki sajátságot két vagy plane három ér-zék nem képes észrevenni ; és épen ezért a vak gyö-nyörködhetik a zene kellemes hangjaiban, de a szivárvány szinei ismeretlenek előtte ; s megfordítva.
Már most, ha a szépség érzéki sajátság, az első föladat, azt ezen specificus érzéklési körök valamelyikébe beosztani, mint olyant, mely csak azon egy szerv ál-tal vehető észre. Hogyan van azonban, hogy erre nézve a psychologusok még kísérletet sem t e t t e k ; és ha tet-tek volna is, ugyan micsoda eredménynyel ? Ha a vak a templomban fölhangzó orgona- és ének-hangokat hallja, azt mondja, hogy az „ s z é p é s élvezi a z t ; és ha a síiket elmereng a rét virágain, az is ismét csak szépeknek ta-lálja azokat, s gyönyörködik bennük ; s ha épen valaki vak is, süket is lenne, s kezébe adnók az angora szarvait, azokat látható gyönyörrel tapogatná végig, és ő is csak szépeknek mondaná azokat. — Ime tehát a szépség olyan tulajdonság, melyet legalább is három különböző érzék által vagyunk képesek észrevenni. De épen ez mu-tatja, hogy tulajdonképen egyikkel sem vettük azt észre, mert különben mindaz, a mit a psychologia az érzék-lések qualitativ különféleségéről minden időben tanított és tanít, elvetendő lenne, s legalább is ezen egy saját-ságra, — a szépségre nézve, kivételt szenvedne ; mert az legalább három érzékre nézve közös sajátság, s maga az érzéklés (subiective) három, egyébként mindenben kü-lönböző, érzékben azonos lenne. — Ha ez lehetetlen, ak-kor ebből világosan következik, hogy a fölhozott pél-dákban a vak is, a süket is, meg (ha van ilyen) a süket-vak is a szépséget sem nem látta, sem nem hallotta, sem nem tapintotta, hanem e látott, hallott, tapintott dolgon egy más, nem érzéki tehetséggel, t. i. az értelemmel vette észre ; s igy a szépség nem érzéki, hanem érzékfölötti sajátsága a dolognak. 2)
3. Második érvül a következőt adhatjuk : mikor az aesthetikusok anyagi dolgok szépségéről beszélnek, és ezen szépség elemeit fölsorolják, mint legkiválóbbakat a rendetlr symmetriát, határozottságot, czélszerüséget stb.
emlegetik. Ki látta azonban valaha a rendet ? — a czél-szerüséget ? — A dolgokat, melyek rendezettek, láthatta, a dolgot, mely czélszerü, s a dolog részeit, elemeit, melyek
') L. Hagemann, P s y c h o l o g i e 21. §.
2) U g y a n e z e n é r v e t 1. Plato. H i p p i a s m a i . és Arist. Topic.
V I . c. 7. n . 6.
15*
czélszerüen vannak összeszerkesztve, — mindezt láthatta ; de, hogy a rendet magát észrevegye, ahhoz bizonyos lelki működések szükségesek, t. i. összehasonlitás, elvonás, foga-lomképzés, ítélés stb. Hogy ezen működéseket a testi szer-vekhez kötött érzéki tehetség képes volna végezni, állítja ugyan a materialismus, de a „sic volo"-n kivül egyetlen ér-vet, melylyel azt gondolkozó emberek előtt bebizonyítani képes volna, fölhozni nem tud ; s igy nincs más hátra, mint ezen működéseket egy más, és pedig nem szervi tehetségnek, t. i. az értelemnek tulajdonítani. Ha tehát az anyagi dolgokon észrevehető szépség legkiválóbb ele-mei, — minden aestheticus szerint, — olynemü sajátsá-gok, melyeket csak az értelem képes megközelíteni, ugy a szépség általánosságban véve is, nem lehet érzéki, hanem szükségképen érzékfölötti tulajdonság.
4. Harmadik helyen álljon a következő é r v : Nem lehet figyelmen kivül hagyni azt, hogy miféle dolgokat neveznek az emberek szépeknek ; azon] dolog ugyanis, a mit mindenhol, mindenkor, minden ember, s minden nép szépnek mond, az egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyen szép ; érzéki csalódás lehet általános, de egy ilyen ítélet, mint ez, nem alapulhat tévedésen.
H a tehát vannak bizonyos dolgok, melyeket min-den ember, minmin-denkor, minmin-denhol szépeknek mondott és mond ; és ha ezen kivül, ugyanezen dolgok nem anyagi dolgok, hanem olyanok, melyek az érzékek alá nem esnek, — ugy ezen dolgok szépsége sem lehet érzéki.
De ha a nem érzéki dolgok szépsége nem érzéki, akkor maguknak az érzéki dolgoknak szépsége sem lehet a dolog természeténél fogva érzéki ; mert különben azon képtelenségre j u t u n k , hogy ugyanazon dolog, vagy ugyanazon sajátság lehet érzéki is, és nem érzéki is ;
— s igy a gondolkodás alaptörvényét, a „princípium contradictionis"-t adnók fel és a fából vaskarika lehet-séges lenne.
Egyetlen föladatunk tehát kimutatni, hogy bizonyos nem anyagi dolgokat mindenkor és mindenha minden ember szépeknek tart. S ez talán nehéz f ö l a d a t ? — nem beszél minden ember szép lélekről? nem tesz min-denki különbséget a szép jellem, és a r u t jellem k ö z t ?
— nem beszél angyali szépségről még a telivér mate-rialista is ? az ártatlanság szépsége nem hódítja meg még az elaljasodott embereket is ?
Ha tehát pl. a jellem szép, és ez a tulajdonság egy érzéki tulajdonság, — akkor miért nem vehet föl a jellem másfele érzéki tulajdonságokat is ? — miért nem lehet gömbölyű, vagy szögletes, fehér, zöld stb ?
— S ha beszélünk „kétszínűu jellemről, ki nem tudja, hogy itt nem érzéki sajátságot akarunk megjelölni, ha-nem metaphorával élünk, melynek alapja ugyan érzéki sajátság, de a melyet, éppen mert át kellett vinnünk, érzékiségéből kivetkőztettük.
5. Nem hiszem, hogy valakiben kételyt támaszthat az érv megbízhatósága iránt azon föltevésünk, miszerint a szépség, habár érzékfölötti sajátság, azért nem csak érzékfölötti, hanem érzéki vagyis anyagi dolgokban is föltalálható ; mert hiszen ugyanezt t u d j u k sok más sa-játságról i s ; s általában az érzéki dolgoknak érzéki (va-lamiképen a kiterjedésre visszavezethető) sajátságai nem
találhatók ugyan föl a nem érzéki dolgokban, de meg-fordítva a nem érzéki dolgok sajátságai, bár érzékfölöt-tiek, föllelhetők az anyagi dolgokban is, de sokkal tö-kéletlenebb valósággal. Igy az anyagiakban is megvan
a jóság, az igazság, a tökély, az okság, a tervszerűség stb. É p p e n azért, ha a szépség érzéki sajátság lenne, az érzékfölöttiek nem lehetnének szépek ; de abból, hogy az érzékfölöttiek szépek, nem következik, hogy ugyan-ezen sajátság, bár tökéletlenebbül, ne kisérje az anyagi dolgokat is.
Legfölebb még arra gondolhatna valaki, hogy hátha a lélek, a jellem, az erény stb. nem is valódi, hanem csak átvitt értelemben neveztetik szépnek, ugy hogy voltaképen csak az érzéki dolgok szépek, az érzék-föllöttiek pedig csakis per analogiam ; a mely esetben a szépség mégis csak érzéki sajátság lenne.
Azt azonban, hogy t. i. az emberek csak metapho-rice nem valódi értelemben mondják pl. az erényt szép-nek, — azt — mondom, — nem elég csak egyszerűen állítani, hanem azt az állítást valamire alapítani is kel-lene, hogy egy kis valószínűséggel bírjon. Valahányszor valamely érzéki sajátságot átvitt értelemben alkalmazunk pl. a lélekre, azonnal észreveszszük, hogy itt metaphorá-val van d o l g u n k : „nagy" lélek, „kemény" lelkű ember,
„sivár" lélek, „sötét" lelkület stb. lehetetlen ilyen, és sok más jelzőknél a m e t a p h o r á t ki nem é r e z n ü n k ; az azonban, hogy a lélek csak metaphorice szép, annyira eredeti, h o g y áll felőle az a x i ó m a : quod gratis asseritur, gratis negatur.
7. Mint több más aesthetikai kérdésben, ugy a jelenlegiben is mellettünk áll egy egészen kiváló tekintély, Greguss Ágoston, kinek aesthetikai tanulmányaiban mint sarkalatos, elvi tétel szerepel azon igazság, hogy a szép-séget nem érzékeink, hanem értelmünk veszi észre. Igy, hogy csak egy helyet i d é z z ü n k :1) „Van hát bennünk az igaznak, van a jónak lelki érzéke ; van a szépnek is. Az igaz érzéke az értelem, a jóé a lelkiismert ; mi a szépé ? Az ízlés. Nem az a testi érzék ám, a melytől nevét kapta, s a mely a jó izt meg a rosz izt különböz-teti meg egymástól, azt, a mi jól esik ínyünknek, meg a mi roszul ; hanem az a lelki érzék, mely a szépet különbözteti meg a rúttól, s mely szintúgy, mint a lel-kiismeret,, az értelemmel szövetkezik, mert szintén Ítélete-ket mond,2) csakhogy Ítéletei nem vonatkoznak mint a tiszta érteleméi, az igazság-, sem, mint a lelkiismeretéi, a jóság-, hanem a szépség eszméjére stb. S néhány lappal e l ő b b3) figyelmezteti Greguss hallgatóit, hogy mikor a szépség érzékéről beszél, ez nem olyan érzék, melyet voltaképen érzéknek lehetne mondani, mert „annak szervét 4) hiába kereste eddig a tudomány akár agyunk velejében, akár testünknek bármely más részében ;" ugy hogy oly értelemben van érzéke a szépnek, mint a mily értelemben érzéke az értelem az igaznak, a lelkiismeret az erkölcsi jónak ; ezek pedig nem érzéki tehetségek.
( F o l y t a t j u k . )
„A szép érzékéről." 292. 1. („A balladáról és egyéb t a n u l -m á n y o k / 1886).
2) Melyik érzéki t e h e t s é g mond ítéleteket ?
3) 289. 1. *) Minden érzéki t e h e t s é g szervi.
RELIGIO. 69
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, julius hó. A társadalmi kérdés Magyar-országon. — A czéhbeli sablon-liheralis politikusok, bár-mely meglévő párthoz tartozzanak is különben, rend-szerint tagadni szokták ily kérdés létezését hazánkban, amint különösen kétségbe vonják a zsidó kérdés létét, pedig az úgynevezett keresztény-zsidó házasságról szóló javaslattal maguk adtak neki létet. Tagadásukat azonnal készek is indokolni, öntetszelgőleg, de annál kevesebb jogosultsággal utalván arra, hogy Magyarországon kevés a gyár, csekélyszámu a munkás, nincs tehát munkás-kérdés, nincs szoczialismus — quod erat demonstrandum.
E stereotypnak mondható liberális fölfogás köze-lebb két napilap hasábjain pompázott a szokásos sal-langokkal földiszitve, áltatva, hitegetve önmagát s a közönséget, hogy Magyarország ment a külföld szocziális bajaitól.
Ez ellenében a mélyebbre ható s lelkiismeretes sajtónak szoros kötelessége állást foglalni és rámutatni
a létező társadalmi kinövésekre, nehogy a bajok elha-nyagoltatván s elmérgesedvén, orvoslásuk annál nehe-zebbé váljék, sőt esetleg k a t a s t r o p h a álljon be.
Édes hazánkban nemcsak a szorosan vett munkás-kérdés, hanem s társadalmi elfajulások egész özöne lé-tezik, melyeket nem lehet a világból kiküszöbölni azzal, hogy nem veszünk m a g u n k n a k fáradságot, meggyőződést szerezni létezésükről és folytonos terjedésükről, mint a miniszterelnök ur, aki a mindinkább növekedő kiván-dorlás ellenében azt vitatta az országgyűlésen, hogy a nem-zet ma gazdagabb, mint valaha, és hogy elegendő a szol-gabirákat s határszéli hatóságokat a kivándorlók feltar-tóztatására utasitani, amivel a kivándorlás okának is vége szakadna. A miniszteri beschwichtigungshofráthok és szócsöveik az előléptetés, konczlelés, kitüntetés vagy reklám utáni hajszában sokat nem látnak, a gazdagok s jóllakottak nem ismerik az éhezőket, a hatalmasok s önzők nem szeretnek arról hallani, ami széles népréte-geket kinos hullámzásban t a r t , melynek moraja még nem elég erős ugyan, hogy fölhasson a nagyravágyás pókhálójához vagy a dúsgazdagon teritett asztalhoz, — de a ki a nép közt megfordul és megfigyeli mindennapi vergődését, szive van annak kínlódásai iránt, az sajnosau
feszi észre a dübörgést a társadalom alsóbb osztályai körében, mely hasonlít a tűzhányó hegy mélyéből föl-hangzó tompa morajhoz, a melyről nem lehet mondani
— mint egy nagy költőnk s szónokunk állitá —• hogy csak néhány külföldi munkás szeretne a zavarosban ha-lászni. Még ez esetben is ez állításban annak beisme-rése foglaltatik, hogy létezik „zavaros", vagy hogy köny-nyedén lehet olyat csinálni.
A puszta tagadás ellenében tényekre kell utalni.
E s e czélból mindenek előtt megjegyezzük azt, hogy országunk majd minden, a külföldön észlelhető szocziális betegségben szenved ; azonfelül néhány magyar specziális nyavalya is töri ; de — s ezt a valósághoz képest be is valljuk — nem oly kiterjedésben, nem oly nagy mé-retekben, mint a külföld államait. A tényálláson ez mit sem változtat, mert a sebek épp ugy fájnak az egész
nemzettestnek, akár tizenöt, akár harmincz vagy negyven millió ember képezi ezt. Az óriást épp ugy elsorvasztja a betegség, mint a közép vagy kis termetűt ; sőt azt lehetne oda vetni, hogy a kisebb élesebben érzi meg a b a j bénitó hatását, kevésbé bir a pusztító elemnek ellent-állani, mint a nagyobb erő, — ha a b a j mindkettőnél egyformán elmérgesedik.
Egy czikk keretébe nem lehet mind egybefoglalni, annál kevésbé részletesen bonczolgatni a fennálló társa-dalmi b a j o k a t s azok okait, még kevésbé lehet taglalni s megállapítani orvoslásuk m ó d j á t ; a legégetőbbek föl-emlitése is elég lehet annak beigazolására, hogy az ál-lamhatalomnak s kezelőinek vagy ellenőreiknek figye-lembe kell venniök a kóros állapotokat, ha föladatuk magaslatán kívánnak állani s kötelmeiknek eleget tenni.
A kivándorlás az ellene foganatosított hatalmi rend-szabályok daczára n ő t t ö n n ő ; a felvidékről Amerikába távozók számáról fogalmat n y ú j t h a t az eme lapban kö-zelebb fölhozott adat, hogy több ezer tót imakönyvet
visznek ki oda Magyarországból ; Erdélyből a kivándor-lás egyre nagyobb arányokat ölt, s alig múlik el nap, hogy a napilapok hazafias feljajdulást ne hallassanak afölött, hogy pusztulunk-veszünk. A b a j okainak meg-szüntetéséről, a keresetképtelenség s folytonos szegénye-dés terjeszegénye-désének meggátlásáról sem az állami hatalom, sem a pártok* nem sokat érnek rá gondolkozni.
Sokkal nagyobb b a j az erkölcsi s ezzel karöltve járó anyagi romlottság terjedése a hon maradottak közt, melynek következményeit a bünfenyitő statisztika t á r j a elénk, mely szerint a büntetendő cselekmények száma az utóbbi tiz alatt megötszöröződött, az elitéltek száma
pedig megháromszorozódott annyira, hogy az állami fogházak alig képesek befogadni a nagy tömeget, a vizsgálati fogságok pedig elégtelenek reá. Ez adat elég szomorúan világítja meg közállapotainkat, melylyel j á r a perek s bíróságok roppant szaporodása, holott a la-kosság maga a hivatalos statisztika szerint ugy szólván nem is növekedett számban. A pálinka-ivás, a részeges-kedés terjedése, a vadházasság hivatalosan felpanaszolt elszaporodása, a kórházak tultömöttsége, a ragályos be-tegségek folytonos pusztítása, a proletariátus özönlése a városokba s hasonló jelenségek mind megannyi tünetei annak a kórnak, melyet erkölcsi s anyagi hanyatlásnak nevezünk s amely egész légió társadalmi b a j n a k szülő oka, melyről a lapok törvényszéki rovatai s bünkrónikái naponkint hajmeresztő dolgokat közölnek.
Yagy nem társadalmi kérdés-e a munkahiánynyal, az üzletpangással együtt j á r ó mindennemű b a j ? Nem az-e, hogy vasárnap s ünnepnap némely helyeken s időben dolgoztatnak, másutt s máskor hónapokon át nincs kenyere a munkásnak, akit senki és semmi sem
véd a munkát-adó önkénye ellen, mely tettlegességekben nem nyilvánul ugyan, de rabszolgává teszi a szabad munkás lelkét s testét egyaránt. Nem társadalmi kér-dés-e az, hogy a munka nem részesül törvényeinkben ugyanazon védelemben, mint a pénztőke, holott ez holt tőke, amaz pedig élő s a nemzettől elidegeníthetetlen tőko ? Nem ily kerdés-e az, hogy a napi munkaidő nincs kellően törvény által szabályozva, és hogy e miatt
évről-évre munka-beszüntetések történnek, melyek mun-kásokat és munkaadókat kölcsönösen -károsítanak, de a
nemzeti vagyon gyarapodását is gátolják ?
Hasonlólag társadalmi kérdést képez, habár ez is átjátszik a közgazdasági térre, a telkek véghetetlen föl-osztásának szabadsága, mely a latifundiumok ellenében hozatott be, pedig a tapasztalás szerint itt is a nagy hal elnyeli a kisebbiket, de ugy, hogy ez utóbbi azután a társadalomnak terhére válik, holott megfelelő óvrend-szabályok mellett ennek hasznos t a g j a maradhatott volna.
Ugyanily kérdés a gentry szegényedése, a tudományos pályák felé özönlés, a párbaj-mánia, az öngyilkosságok rémületes terjedése stb. stb.
Végtelenig nyúlna czikkünk, ha mindent elősorolnánk ; elég ez is annak bebizonyítására, hogy a t á r -sadalomban nálunk is ugyanoly számosak a betegségek, mint bárhol másutt ; de mialatt egyebütt részint kísérle-tek, részint törekvések mutatkoznak azok orvoslására, nálunk még mindig amaz elfogult liberális nézet ural-kodik, hogy a szabadság önmagától meg f o g j a gyógyí-tani a létező bajokat.
Nem e lap föladata az anyagi s gazdasági bajok orvoslásának módját fejtegetni ; annál inkább kötelessé-günk az erkölcsi kinövések lenyesését szorgalmaznunk, és ebben akadályul szolgál ugyanaz a szabadság, mely a rosszra való hajlamnak, a szenvedélyeknek, a félreveze-tésnek biztosítva van, és amely a midőn mindent, ami a büntető törvénykönyvben vagy idevágó szabályrendele-tekben nincs külön megnevezve, szabad pórázra ereszt, a keresztény erkölcs kötelező voltát tagadja, üdvös be-folyását g á t o l j a , és ezzel a nemzet erkölcsi romlását mozdítja elő. Fráter Laicus.
Egri é r s e k i e g y h á z m e g y e . Főpásztori szózat XIII.
Leo pápa aranymiséjének megünnepléséről. — Szentséges atyánk, XIII. Leo pápa, folyó évi deczember hó 31-én áldozárságának ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ünnepe lesz az az egész kathol. világnak, mely e kor f o r r o n g á -sai, soknemü vészes irányzatai közepett bizalmával, üdve reményével Krisztus helytartójára tekintve, kétszeres hálával borul le a Gondviselés előtt az oly áldásosán kormányzó pápának engedett hosszú élet k e g y e l m e é r t ;
Leo pápa aranymiséjének megünnepléséről. — Szentséges atyánk, XIII. Leo pápa, folyó évi deczember hó 31-én áldozárságának ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ünnepe lesz az az egész kathol. világnak, mely e kor f o r r o n g á -sai, soknemü vészes irányzatai közepett bizalmával, üdve reményével Krisztus helytartójára tekintve, kétszeres hálával borul le a Gondviselés előtt az oly áldásosán kormányzó pápának engedett hosszú élet k e g y e l m e é r t ;