fel-tüntetve egy nagy város első izben való meg-pillantása felett. Rövidsége miatt, ime az egészet közöljük.
Örvendezek, midőn azt hallhatom Az U r h á z á b a b e m e g y ü n k .
L á b u n k ma m á r tornácziban vagyon.
J e r u z s á l e m é p ü l t n e k ü n k ,
Mint egy h a t a l m a s város védhelyül, Melynek j a v á b a n minden részesül.
Feléje mennek mind a nemzetek, Az U r n á k összes népei,
S az Ö uevének hálát zengenek, Mert a világot élteti.
Ott van a j o g , itélet és a bék, Ott az örök Dávid királyi szék.
É d e s b a r á t a i m , testvéreim, K ö n y ö r g j e t e k , oh esdjetek H o g y J e r u z s á l e m béke-térein Mindnyájan üdvözüljetek.
Ti b é k e - t o r n y o k , ősi szent falak Isten laka, ö r ö k r e áldalak.
(Vége köv.)
A művészet és az erkölcsiség.
XDr. IPiszter I m r é t ő l . (Folvtatas)
6. N e m h a g y h a t u n k i t t érintetlenül egy nehézséget, melyet valaki imént k i f e j t e t t f ö l f o g á s u n k k a l szemben t a -lán érvényesíteni ó h a j t a n a .
N e m r i t k á n találnak ugyanis az emberek valamely erény, p l . az á r t a t l a n s á g szemléletében valódi é l v e z e t e t ; de azért legalább életök semmi bizonyítékot sem szol-g á l t a t a r r a , h o szol-g y uszol-gyanazon erényt szeretnék is. Miféle élvezet ez ? Az csak n e m hihető, h o g y ez érzéki, értelmi, vagy, h o g y ne m o n d j a m , vegetativ élvezet lenne ? Annak pedig, h o g y az igazi szeretet élvezete lehessen, ellentáll éppen ezen szeretet hiánya.
N e m szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ez az igazi szeretet az, int esivitet s szempontjából, végtelen
v á l t o z a t o s s á g r a képes, s a mellett mindig igazi szeretet m a r a d . A h h o z pedig, h o g y ez a szeretet t e r m é k e n y l e -gyen, vagyis, h o g y külső cselekedetekben nyilvánulhasson, mindenesetre igen magas f o k á t kell elérnie az erőteljes-ségnek ; kétségkívül m a g a s a b b a t , mint ami ahhoz szük-séges, h o g y az az élvezet fölidézésére képes legyen. T e h á t az ellenvetésben fölhozott esetben kétségkivül az igazi szeretetből fakadó élvezettel állunk szemben, — csak hogy kisebb fokú, nem tevékeny, nem termékeny szeretetből fakadó élvezet az.
De, s u b s u m m á l h a t n á valaki — h a i g y áll a dolog, ha t. i. bármely alacsony f o k ú , g y ö n g e szeretetből is származik élvezet, honnét van, hogy sokszor bizonyos személynek vagy dolognak, — a melyben pedig a benső j ó s á g o t lehetlen észre nem vennünk, — szemlélete
tény-leg, a t a p a s z t a l a t szerint, ezt az élvezetet m é g sem kelti föl bennünk.
E r r e röviden a következőkben válaszolunk. — Elő-ször is ez az élvezet sokszor jelen van, de az öntudat
előtt n e m jelentkezik, vagy m e r t igen gyönge, vagy mert n e m reflektálunk, vagy m e r t más, sokszor ellen-tétes érzésekkel van párosulva, vagy végre, mert „ab assvetis n o n fit passió." Az élet szeretete kétségkivül igazi szeretet, és az ebből fakadó élvezetet még sem vesz-szük észre, éppen, m e r t az f o l y t o n o s ; pedig hogy fakad abból élvezet, m u t a t j á k azon esetek, mikor ezen élvezet (pl. a veszélytől való váratlan megszabadulás alkalmá-ból) a k i t ö r ő öröm, az e l r a g a d t a t á s i g fokozódik.
A z u t á n , n é h a valójában a dolgok benső jóságával szemközt nem támad a lélekben szeretet, t e h á t az élve-zet s e m . S ez azért t ö r t é n h e t i k , m e r t u g y a n a k k o r , midőn a lélekben ezen igazi szeretetnek kellene fölébrednie, a másik, rendesen intensivebb önző szeretet ugyanazon dologra nézve o t t már jelen van ; ilyen összeütközéseknél azután az erősebb győz, s igy az önző szeretet az igazi szeretetet sokszor m á r csirájában elnyomja, vagy ha f ö l is ébredt, azt megerősödni nem engedi, sőt el-lenkezőleg gyöngiti. S ez áll m é g a k k o r is, h a mind a k é t szeretet azonos, positiv t e r m é s z e t ű ; pl. a nagyon élénk érzéki élvezet mellett, a melyet szép dolog látása n y ú j t , az igazi szeretetből fakadó élvezet r i t k á n tud erőre k a p n i : m e r t az önző szeretet visszaszoritja az igazi sze-r e t e t e t . Még i n k á b b t ö sze-r t é n i k ez, h o g y h a az egyik, pl. az önző szeretet n e g a t i v irányban mozog. H a valamely személyre, vagy dologra boszankodunk, m e r t kellemet-lenséget okozott, n a g y o n nehezen és r i t k á n fog bennünk ugyanezen személynek vagy dolognak e g y é b k é n t meglevő benső j ó s á g a i r á n t a szeretet és igy az élvezet származni.
A g ö r ö g ö k n é l közmondássá vált, h o g y a fazekas mindig haragszik fazekas t á r s á r a ,J) pedig a hasonlóság a szere-t e szere-t n e k psychologiai m o szere-t i v u m a szokoszere-tszere-t lenni. (Similis si-mili gaudet.) I t t is az igazi szeretet e l n y o m j a az önző, az érdekből f a k a d ó szeretetet. 2)
7. I m é n t hallottuk Gregusstól : „A szép tetszik, a r u t visszatetszik, s ez a m o n d a t kimeriti az egész aesthe-t i k á aesthe-t , csakhogy nem m a g y a r á z m e g semmiaesthe-t." — Maga ez a tetszés, vagyis a szép által okozott élvezet nem m a g y a r á z m e g semmit, de h a „kimeríti" az egész aesthe-tikát, u g y egyszerűen lehetetlen, hogy az aesthetikus ne legyen képes az élvezetből, ha nem mindent, legalább is igen sokat k i m a g y a r á z n i . Ha mást nem, legalább is ne-gatív e r e d m é n y t bizonyára szül az élvezet helyes fo-galma, azt t . i. mi nem lehet szépség. Véleményünk sze-rint azonban t ö b b e t is lehet elérni az élvezet fogalmának ügyes fölhasználásával.
Mikor akár a physicus, a k á r a philosophus vala-mely s a j á t s á g mibenlétét k u t a t j a , rendesen azon tüne-m é n y e k b ő l indul ki, a tüne-melyek tüne-mint okozatok, tüne-mint ha-tások állnak szemben a sajátsággal, az erővel, mict okkal. Már pedig a z élvezet a dolgok azon sajátságának.
') Kai níQccfisvg -/.sçccfisï y.oxé £L, y.cà cwtëog doièà, Kcà TiTCü^os 7iTCû%ù> . . . (Hesiod)
2) 1. Jnngmcinv. Aesth. 57. 58. §. I. könyv. II. rész. 1—3.
fejezet. 32—73. §.
RELIGIO. 59 melynél fogva azokat szépeknek mondjuk, egyik
elma-radhatlan, szükségképeni hatása ; vele nem csak physice, hanem metaphysice is összefüggve ; mert a ki „szépet"
mond, az „élvezetet" fejez ki. Lehetséges-e, hogy ezen hatás ne volna mindenekelőtt alkalmas arra, miszerint a szépség mibenlétének kutatásánál helyes nyomra vezes-sen hencünket ?
De fontosabb itt egy más tekintet. — Annak, a ki a szépség fogalmát a k a r j a megállapítani, a valószí-nűség szerint előre is le kell mondania arról, hogy ezen sajátság mibenlétét teljesen, önmagában véve (absolute) meg f o g j a tudni határozni. M i é r t ? - Egyszerűen azért, mert analog esetek ilynemű kísérletnek eredménytelen-ségét bizonyítják. Avagy képesek vagyunk-e a dolgok igazságát, — ezen sajátságot tőlünk elvonatkoztatva (absolute) m e g h a t á r o z n i ? Teljességgel lehetetlen. A mennyiben a dolgok bizonyos viszonyba lépnek velünk, nevezetesen a fölhozott példában az ember megismerő tehetségével, csak annyiban vagyunk képesek azok igaz-ságát meghatározni : a dolog azon sajátsága, melynél fogva azok az eszes lény által megismerhetők. Ezen
meg-határozás obiectiv értékii ugyan, de világosan relativ, vagyis a mennyiben a dolgokban az eszes lénynek meg-ismerő tehetségével bizonyos viszonyban vannak („meg-ismerhetők"), annyiban igazak. — Ugyanígy vagyunk e g y másik attribútummal, a jósággal is. A mennyiben t. i. a dolgok az eszes lénynek egy másik tehetségével, t. i. az akarattal, a vágyási tehetséggel vannak bizonyos
viszonyban, annyiban mondhatók, hogy j ó k : „bonum eit ens appetibile.íí
Minden valószínűség szerint igy áll a dolog a szép-séggel is ; s ha igen, ezen sajátság meghatározásánál nem is képzelhető más kiindulási alap, mint azon vi-sszonynak, melyben a dolgok, a mennyibeu szépeknek szoktak neveztetni, velünk vannak, — mint ezen vi-szonynak — mondom — pontos megvizsgálása. — Ez pedig ismét arra utal bennünket, hogy kutassuk : vájjon a felsorolt négyféle élvezet közül melyik a szépség élve-zete, vagyis azon élvezet, melyet a dolgok, a mennyiben szépek, bennünk fölidéznek?
8. Önkénytelenül, még ha nem a művészet és az erkölcsiség viszonyáról irnánk is, felmerül itt az a kér-dés: vájjon ezen ismert négyféle élvezetnek melyikével hozhatók legkönnyebben öszhangzásba az erkölcsiség érdekei ?
Nagyon messze áll a józan erkölcstan attól, hogy csak a vegetativ, vagy az érzéki élvezetet is elhamar-kodva, föltétlenül elitélje, erkölcsileg tilosnak m o n d j a ; mert akkor meg kellene fejtenie, miért alkotta Isten az emberi lelket ugy. hogy minden erőinek természet-szerű működését elválaszthatlanul kisérje az élvezet? — Talán gyönyörűséget okoz a legjobb szellemnek az, bogy egyrészről lehetlen legyen nem élvezni az embernek, másrészt pedig, és éppen ezért, szükségképen vétkezzék ?
— Több mint vakmerő állítás lenne az is, hogy ez csak a bűnbeesés folytán lenne igy. — Ki fogja elhinni, hogy az ártatlanság állapotában levő első emberpár nem élvezettel szivta magába a virágok édes illatát ? — Hogy nem talált gyönyört abban, mikor a tiszta égbolt azur
ján, a hold és a csillagok szelid fényén pihentette tekin-t e tekin-t é tekin-t ? — S ezenkívül mily tekin-tökéletekin-tlen, az eléje tekin-tűzötekin-ttekin-t czélok elérésére mily kevéssé alkalmasan képesített lenne az ember ezen vegetatív és érzéki élvezetek nél-kül ; az élet keserűségeit mi sem édesítené, terheit mi sem könnyítené ; a szenvedések, fáradalmak elviselésére mi sem ösztönözné, ha ezen élvezet lépten-nyomon nem fűszerezné m u n k á j á t . Ki merné tehát föltétlenül elitélni az élvezetnek ezen két nemét, a nélkül, hogy Istennek mind jóságát, mind bölcsességét ne káromolja ?
H a ez igy áll, ugy annál kevésbé fogjuk az értelmi élvezetet erkölcsileg rossznak, tiltottnak mondhatni. Mikor Aristoteles csodálatos elméjével a gondolkodás törvényeit, és azok egész rendszerét végig tekintette, ezen diadalmas pillantást kétségkívül magasztos élvezet kisérte ; és ez az élvezet erkölcsi szempontból megmételyezte volna mindazt, a mit az emberiség Aristoteles lángeszének köszön ? — A mi az emberi élet szebb, nemesebb ré-szét képezi, a vallás, a tudomány, a művészet, — mindez elválaszthatlanul összefügg az értelem természetszerű mű-ködéseivel, — s igy az értelmi élvezettel is; hogy lehetne tehát rá absolut értelemben kimondani az „erkölcsileg rosz" Ítéletét ?
Mindez valójában igy v a n ; a vegetativ, az érzéki, az értelmi élvezet, absolute erkölcsileg nem rosz. De hát akkor miért mégis az a gyanakvó tekintet, melyet a moralista ezen élvezetnemekre vetni s z o k o t t ?
E g y axióma, melyet nem a moralisták gondoltak ki, hanem a melyben a józan ész hallatja magát, meg-fejti ezen aggódó pillantást: „Delectatio propter opera-tionem, et non vice versag vagyis: az élvezet nem ön-m a g á é r t van adva és ön-megengedve az eön-mbernek, haneön-m csak füszerképen ; jelentősége nem a czél, — hanem csak az eszköz fogalmában van kimerítve. A mig az élvezet arra szolgál, hogy az ember munkáját, czéljai felé való törekvését könnyitse, édesítse fűszerezze, addig az élve-zet, a mint szükséges és fontos, épugy erkölcsileg nem csak nem tilos, hanem egyenesen jó ; de amint az él-vezet a czél jelentőségére tolja föl magát, s az ember élvez, hogy élvezzen, meg lesz bontva a dolgok józan, természetes viszonya, ez élvezet észszerütlenné és er-kölcstelenné válik.
De ime ! a negyedik élvezetről, a tiszta szereted élvezetéről el is feledkeztünk ! — Nem feledkeztünk el, hanem szándékosan mellőztük, és most a mondottak vi lágosabbá tételére (contraria iuxta se posita magis elu-cescunt) ezt is előveszszük. Honnét van, hogy a mora-listák ezt az élvezetet soha sem „üldözik" ? —- Egysze-rűen onnét, mert ennél, természeténél fogva, soha nem következhetik be, hogy a dolgok természet-követelte sorrendjét, viszonyát megzavarja ; megmarad mindig esz-köznek, fűszernek, soha nem tolakodik a czél jelentő-ségére ; á z igazi szeretetet, ezt az erkölcsileg mindig és szükségképen jó és megengedett lelki működést soha meg nem előzheti, hanem csak követheti az élvezet. Az
előb-') „Comedere et bibere usqne ad s a t i e t a t e m ob solum, vo-luptatem, non est p e c a t u m , modo non obsit v a l e t u d i n i ; quia li-cite p o t e s t a p p e t i t u s n a t u r a l i s suis actibus frui " Propos. 8-a dam-n a t a ob Idam-ndam-ncc. XI.
8 *
bieknél az élvezetért van az önző szeretet, és az ezen önző szeretet által inspirált munkásság ; itt pedig mindig és szükségképen a szeretetből az élvezet. Mig tehát a vegetativ, az érzéki, az értelmi élvezet lehet erkölcsileg jó, de lehet erkölcsileg rossz is, addig a tiszta szere-tetet követő élvezet erkölcsileg csak jó, és erkölcsileg rossz soha sem lehet.
9. Ezen I. fejezet tartalmát azonban »psychologiai"
előzmények képezik ; hozzuk tehát a mondottakat szo-rosabb összefüggésbe a psychologiával.
Az emberi lélekben vannak vegetativ, vannak ér-zéki s vannak szellemi erők, és ezen erők összműkö-désének eredménye az emberi élet, olyképpen, hogy, ha ezen összműködés harmonicus, az élet processusa is, physikailag, pychologiailag és erkölcsileg rendes, szabá-lyos, jó ; de ha ezen harmónia az erők és azok műkö-déseiben megbomlik, az életprocessus rendetlen, sza-bálytalan, rosz lesz, ismét physikailag psychologiailag és erkölcsileg.
Miben áll az erők és azok összműködésének h a r -móniája a lélekben? — Abban, hogy az alsóbbrendű erő ne kerekedjék a fensőbbrendü fölé, hanem éppen azt a functiót végezze, a minek folytán a következő fensőbb-rendü erő functióját a lehető legkönnyebben, legbiztosab-ban, leghatékonyabban lesz képes végezni. í g y van ez bármely gépezetnél is ; az alsó kerék a felsőbbet, ez ismét a felsőbbet stb. h a j t j a . Következőleg a harmónia a következő sorrendnek megtartását követeli m e g : a
vegetativ erők közvetetlenül szolgálnak az érzéki erők-nek, ezek ismét közvetetlenül, a vegetativ erők pedig közvetve, szolgálnak a szellemi erőknek. Ezen szellemi erők közt azonban ismét megvan a sorrend : a vegetativ és érzéki erők ugyanis a jelzett módon a megismerő erők-nek állnak szolgálatában első sorban, és azután az aka-ratnak, mint a mely erő a legfőbb hegemóniát t a r t j a és, — bár azon normák szerint, a miket az értelem föl-állít, — az összes erőket, és azok összes munkásságát, tehát az egész emberi életet kormányozza. Ez, hogy ugy mondjam, a lelki tehetségek hierarchiája. H a ez megbomlik, ha pl. az ész szerepét a phantasia viszi, ha az akaratot thronusáról lelöki valamely érzéki erő, vége van a harmonikus működésnek ; s a mi ilyenkor történik, az sem nem természetszerű, sem nem észszerű, sem nem erkölcsös, hanem ellenkezőleg erkölcsileg rossz, tilos, hibás.
Ezen mondottakat használjuk föl az élvezet kü-lönböző nemeinek erkölcsi szempontból való méltatására.
T u d j u k , hogy az élvezet kísérője a lelki működésnek; a vegetatív erők működésének kísérője a vegetativ élvezet, az érzéki erőké az érzéki, az értelemé az értelmi, az akaraté a tiszta szeretet élvezete ; mert itt az a k a r a t o t azonosítjuk azon szellemi erővel, a mely a dolgok értel-mileg megismert jósága felé vonzódik. — Ha tehát az erők közt, akkor az azok működését követő élvezetek közt is meg kell lenni a sorrendnek; mert különben megbomlik a harmónia, és bekövetkezik az erkölcste-lenség. Ezen sorrend pedig nem lehet más, mint a kö-vetkező : a vegetativ élvezet az érzéki élvezet kedveért van, mind a kettő első sorban az értelmi élvezet-, s mindez végül a tiszta szeretetből fakadó élvezet
ked-veért ; vagyis : a vegetativ erők működését fűszerezi a vegetativ élvezet azért, hogy könnyeben, készségesebben, hatékonyabban működjenek ezen erők és tegyék meg szolgálataikat az érzéki erőknek ; az -érzéki erők műkö-dését fűszerezi az érzéki élvezet azért, hogy ezen erők készségesebben stb. szolgáljanak az értelemnek, — és ez iámét, helyes normák fölállításával, az akai'atnak,
mely-nek működését, mint a legmagasabb polczon álló élvezet, kiséri a tiszta szeretet élvezete. S ezen harmónia
meg-bomlik, ha pl. az akarat kormányzói tisztjét és a vele járó élvezetet pótolni, helyettesiteni a k a r j a valamely
érzéki erő, és az azt kisérő élvezet; s ugyanakkor be-következett az erkölcstelenség ; az ilyen, nem helyén levő, a sorrenden kivül álló, a harmóniát megbontó élvezet, szükségképen természetellenes, észellenes, erkölcstelen.
L á t h a t ó ezekből, hogy a tiszta szeretet élvezete soha sem lehet erkölcstelen ; olyan ez, mint a fémek közt az arany, nem f o g h a t j a rozsda. De a többi három élvezet lehet erkölcstelen ; s leginkább az által lesz erkölcstelen, hogy túlságos intensivitas folytán a szolgáló szerepből kilép és domináló szerepet kezd vinni ; a leg-főbb élvezet, a tiszta szeretet élvezetét nem csak le-szorítja legmagasb állásáról, hanem azt gyengíteni, el-fojtani törekszik. Ilyenkor azután többé nem az történik, a mit az akarat, az ész szava szerint, parancsol, — ha-nem a z , , a mi az érzéki, értelmi, vagy éppen a vegeta-tiv élvezetnek tetsző, kedves ; vagyis az élvezet eszköz helyett czél lesz.
Ez az oka tehát annak, miért nem birnak föltét-lenül a moralisták az első három élvezet erkölcsi jósá-gában, s miért nem t a r t j á k azokat, föltétlenül, absolute, hanem csak föltételesen erkölcsileg jóknak.
10. Ne feledkezzünk meg azonban arról, a miért itt az élvezet fogalmát és ktilönféleségét fejtegettük. Az átmenetet a k a r j u k ugyanis föltalálni a subiectumból az obiectumba ; vagyis keressük, hogy a négyféle élvezet közül melyik az, melyet a szépség a lélekben kelt, hogy ez által magának ezen tulajdonságnak, a szépség-nek, fogalmára eljuthassunk,
A vegetativ, az érzéki, az értelmi élvezet erkölcsi szempontból, — legalább is föltétlenül, — nem ajánlja magát ; a tiszta szeretet élvezete metaphysice kizárja min-den lehetőségét az erkölcstelenségnek, s éppen azért erkölcsi szempontból mi sem kívánatosabb, mint hogy ez legyen azon élvezet, melyet a dolgok szépsége fölkelt a lélekben. Ezen esetben a szép-művészetek, melyeknek föladata ezen szépség élvezetét fölkelteni bennünk, első alapeszméjükben kizárnának minden erkölcstelenséget;
s ha a szépmüvészetek az érzékeket is gyönyörködtetnék az újság, a változatosság, a philosophiai igazság stb.
hatásával értelmi élvezetet is okoznának: ez mind csak A m i t e h e l y t k i f e j t e t t ü n k , lényegében ugyanaz, a m i t a k i n y i l a t k o z t a t á s az e m b e r n e k erkölcsi állapotáról t a n i t . A concu-piscentia a b b a n áll, hogy az alsóbb és fensőbb r e n d ű erők közt a
természetes h a r m ó n i a m e g b o m l o t t , és a b ü n b e e s e t t embernek nehéz a f e n s ő b b e r ő k n e k u r a l m á t az alsóbbak fölött f ö n t a r t a n i és érvényre j u t t a t n i . Az á r t a t l a n s á g á l l a p o t á b a n ezen h a r m ó n i a teljes volt ; s igy, ha az első ember a bűnbeesés előtt pl. érzékileg élvezett, nem k e l l e t t félnie, hogy ez á l t a l a lelki működésekben bár-m e l y dishorbár-monia keletkezzék.
61 RELIGIO.
a legfőbb, t. i. a szépség élvezetének érdekében történ-nék ; ezen u. n. aestbetikai sajátságok a szépségnek, a kalleologicus sajátságnak csak eszközei lennének. Ebben
az esetben az igazi művészet és az igazi morál összeüt-közésbe nem jönnének soha.
A mi meggyőződésünk az : a mint az u. n. aesthetikai fogalmaknak (érzékileg kellemes, igaz, uj, változatos stb.) a kalleologikus fogalommal (szép) való összezavarása folytán egyedül a hamis aesthetika a k a r h a t az erkölcste-lenségre leplet vonni : ugy másrészt egyedül az értelmet-len morál lehet a szépmüvészetek, és ezekben a szépség üldözője, ha t. i. ugyanezen fogalmak összezavarása folytán azt, — elég balul — az erkölcsökre
veszélyes-nek itéli.
Nem a k a r j u k azonban praeoccupalni az olvasó vé-leményét, hanem érvek által a k a r j u k azt teljes
bizonyos-ságra emelni. S éppen azért, ha ezen fejtegetésünk az élvezetről, nem is volt élvezetes, avval vigasztaljuk ma-gunkat, hogy azt nem szórakoztatás, mulattatás kedveért i r t u k : s e mellett az olvasóban első sorban azon figyel-met és türelfigyel-met tételeztük föl, melyet egy annyira vitatott, és oly igen nagy fontosságú kérdésnek sikeres, elég bi-zonyosságra j u t o t t megoldása méltán megkövetelhet.
A szerzett fogalmakat a következő fejezetekben oly módon fogjuk érvényesíteni, hogy külön-külön meg-vizsgáljuk, váljon a szépség által okozott élvezet vege-tatív, vagy érzéki, vagy értelmi, vagy végre a tiszta szeretet élvezete-e ? — A két elsőről a II. fejezetben lesz szó, s az eredmény negativ lesz; a két utóbbiról a III. fejezetben, — s ez, részben, positiv eredményre f o g
vezetni bennünket. ( F o l y t a t j u k . )
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, jul. 26. A pápa jubileuma és a világi kormányok. — Mig a világ katholikusai a szeretet talá-lékonyságával versenyeznek ama módok és kegyeletadomá-nyok feltalálása és előállításában, melyekkel a szentséges atya közeledő áldozári jubileuma alkalmából, iránta való hódolatukat és szeretetöket a legméltóbb módon
kinyil-váníthatni vélik : addig az országok kormányai részéről, melyek pedig — mint ezt a Vilmos német császár és Viktória angol királynő jubileumánál csak nem régiben tapasztaltuk — éppen nem érzéketlenek és f u k a r o k az ily ünnepélyességekben való részvevést illetőleg, — e kormányok részéről, mondom, egyáltalán még nem lehetett hallani, hogy mint ilyenek részt fognak és akarnak-e venni a kereszténység fejének ezen a mily ritka, épp oly dicső ünnepélyében. Annyi azonban már most bizo-nyos, hogy a vénülő E u r ó p a erkölcsi marasmusát, mi-ként sok más egyéb életrevaló vállalatban, ugy az er-kölcsi rend legfőbb őre és képviselője, a pápa iránti gondolkozásmódjában és viselkedésében, ez úttal is túl-szárnyalta az Uj-világ, az egészségesebb életerőtől pezsgő Amerika.
Igen, a délamerikai columbiai köztársaság azon prszág, mely a keresztény nemzetek kormányainak meg-szívlelendő, dicső példát n y ú j t o t t arra nézve, miként kelljen az egyház fejéhez, a római pápához való viszo-nyukat fölfogniok és mérlegelniük.
De vegyük közelebbről szemügyre amaz intézkedést, melylyel a columbiai köztársaság kormánya, a pápa jubileuma alkalmából, oly fényes bizonyítványt állított
ki vallási és politikei érettsége és bölcseségéről.
â szóban levő intézkedés historicumára nézve meg jegyzendő, hogy a folyó évi márczius hóban egy, a p á p a áldozári j u b i l e u m á r a vonatkozó emlékirat n y ú j t a t o t t be a Bogotában székelő köztársasági miniszternek, a melyben kiemeltetik azon körülmény, hogy a szentséges atya áldozári jubileuma kedvező alkalmat szolgáltat a köztársaságnak, iránta érzett hűsége és hódolata hivata-los tolmácsolására.
A köztársaság nemzeti törvényhozótanácsa az ügy tanulmányozására és előkészítésére külön bizottságot küldött ki, a melynek jelentése oly eszméket ölel át, me-lyek figyelmünket kiváló mérvben érdemlik meg.
A bizottság jelentésének szerzője, Calderon Carlos, ügyiratában ugyanis azon következtetésre jön, miszerint a köztársaságnak kötelessége hivatalosan részt vennie a pápa
jubileumi ünnepélyén. Az indokok, melyekből e következte-tését levonja, méltán olyanokul tekinthetők, a melyek mig egyrészt X I I I . Leo pápaságának történetébe fény-lapul illeszthetők, másrészt a kath. vallás, az egyház és a p á p a s á g szocziális jelentőségének föltüntetésére
két-ségbevonhatlan bizonyítékul szolgálnak. Maga a „Moni-teur de Home" elismeri, hogy ez ügyiratnak fenn fog maradni nyoma a történelemben, minthogy oly politikai elveket hangoztat, miket a modern államjogi iskola, elég szerencsétlenül, már r é g száműzött a társadalmakból, a melyek is épp ezen körülmény folytán veszítették el a
két-ségbevonhatlan bizonyítékul szolgálnak. Maga a „Moni-teur de Home" elismeri, hogy ez ügyiratnak fenn fog maradni nyoma a történelemben, minthogy oly politikai elveket hangoztat, miket a modern államjogi iskola, elég szerencsétlenül, már r é g száműzött a társadalmakból, a melyek is épp ezen körülmény folytán veszítették el a