A szociáldemokraták rendszerkritikája az ún. Bethlen–Peyer-paktum megkötése után
A
z 1921. december 22-én parafált, a kormány és a Magyarországi Szociálde-mokrata Párt (MSZDP) közötti megállapodás voltaképpen egy szükséges kényszeregyezség eredménye volt. A sok ezer internált, bebörtönzött, emig-rációba kényszerült szociáldemokrata családtagjai a párttól várták (követelték), hogy tegyen va-lamit hozzátartozóik szabadon bocsátása, illetve hazatérése érdekében.Az MSZDP a diktatúra bukása után kereste helyét a gyökeresen megváltozott politikai pa-lettán, de – mint ismeretes – túl nagy árat fizetett legalitásáért. Ugyanakkor olyan új harci te-repeket nyert (parlament, törvényhatósági bizottságok), ahol minden komolyabb retorzió nél-kül fogalmazhatott meg lényegesen radikálisabb véleményeket, követeléseket is, mint a pártsajtóban, a népgyűléseken vagy akár különböző pártfórumokon, és olykor jelentős ered-ményt is sikerült elérnie. Képviselőik a parlamenti mandátum birtokában szabad bejárást nyer-tek olyan intézményekbe, ahova egyébként nem juthattak volna be.
Problematikusnak tekinthető azonban a tanácskozás tartalmának ködösítése, a dokumen-tum létrejöttének tagadása, s ebből adódóan nyilvánosságra hozásának halogatása.1Az arra való hivatkozás, hogy a párt magára nézve sohasem tartotta kötelezőnek az 1921 decemberében kö-tött megállapodást, az egyes kérdésekre valóban igaz (pl. szakítás az emigrációval, együttmű-ködés lehetőségének kizárása a polgári pártokkal), csak éppen nem vall korrekt és tisztességes eljárásra. (No de a politika nem is erről szól!) Mindezek túlzott elvi és gyakorlati engedményekre vonatkozó találgatásokra szolgáltattak alapot a párton belül, az emigránsok körében, és az el-lenzék táborában, Bethlen számára pedig zsarolási eszköz volt a Parlamentben renitenskedő szo-ciáldemokraták féken tartására. A miniszterelnök fenyegetése, hogy a jegyzőkönyvet publikussá teszi, hatásos fegyvernek bizonyult például a szanálási törvények tárgyalásakor, az 1924 ápri-lisában megnyilvánuló ellenállás megtörésére is. Igaz, abban, hogy az MSZDP-képviselők vé-gül megszavazták a törvényeket, szerepe volt a kormány, azaz Pesthy Pál igazságügyi minisz-ter és Propper Sándor, Farkas István, Györki Imre részvételével április 14–16. között zajló tanácskozásnak, egy újabb ún. paktumnak, amitől az MSZDP az emigráció felszámolásának le-hetőségét is várta. Ám a Népszavaezúttal is tagadott: a párt semmiféle „engedményt nem kért és nem kapott”– olvasható a lap április 17-i számában. Bár a megbeszélések tényét kénytelen
1 Lásd pl. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1922. évi december hó 24., 25. és 27. napján Buda-pesten megtartott XXI. országos pártgyűlésének jegyzőkönyve.Budapest, 1923. 122–125, 153–156;
„Erkölcstelen pakli.” Népszava, 1922. január 1. 2.; FARKAS1926: 5.
Tartalom
volt elismerni – mivel a Pesti Naplóés a Magyarországmár megírta –, de a cikkíró hangsúlyozta:
a tárgyalások nem vezettek eredményre, mert részeredményekkel nem akartak megelégedni.2 A május elején kibocsátott bizalmas körrendelet, azaz az „emigráns rendelet” azonban komoly nehézségeket gördített a hazatérni szándékozók elé, s csak kevesen tudtak élni a jogszabály adta lehetőséggel. S annak, akinek sikerült is megszereznie a szükséges okmányokat, idehaza újabb nehézségekkel kellett szembesülnie.3
***
Hogy miként befolyásolták (vagy egyáltalán befolyásolta-e) a pártvezetők nyilvános szereplé-sét, rendszer- és a kormányellenes megnyilatkozását az ún. paktumok, az a mindenkori politi-kai helyzet függvénye volt. Kétségtelen, hogy a rendszerkritika élét tompították a kormányzattal kötött kompromisszumok: az 1921 decemberében létrehozott ÁFOSZ-paktum és az ún. Bethlen–
Peyer-paktum; valamint az 1924. április 16-i megállapodás, a szanálási törvények megszava-zása ellenében ígért „emigráns rendelet” kibocsátása.4Ezek léte köztudott volt mind a hazai, mind az emigrációban élő szociáldemokraták körében, csupán a pontos tartalma volt jó ideig ismeretlen a tagság előtt a pártvezetőség érthetetlen titkolózása folytán. Tény, hogy a Bethlen és kormánya iránti lojalitás csak ritkán érhető tetten a korabeli forrásokban, legfeljebb a kritika mérsékeltebb formája. Az olykor durva, mondhatni útszéli stílusban közreadott vélemények in-kább olcsó propagandafogásnak tekinthetők, mint átgondolt, korrekt politikai bírálatnak.
Jelen terjedelmi korlátok között a szociáldemokrata rendszerkritika csupán néhány jellemző elemeinek bemutatására vállalkozhatom: a pártsajtóbeli megnyilatkozások, a pártkongresszu-sokon és a parlamentben elhangzó egyes felszólalások alapján.
A Szocializmusnak, az MSZDP elméleti folyóiratának háromévi kényszerszünet utáni újrain-dulása is a kormány és a pártvezetés közötti tárgyalásokkal hozható összefüggésbe. A lapengedély iránti kérelem benyújtása, illetve elbírálása egybeesett az ún. paktumtárgyalásokkal. A Vanczák János és Várnai Dániel jegyezte kérelem egy nappal a tárgyalások megkezdése után, december 9-én ér-kezett a Miniszterelnökség Sajtóosztályára. A kérelmet az osztály vezetője, Eckhardt Tibor véle-ményezésre átküldte a Szociálpolitikai Ügyosztályra, azzal a megjegyzéssel, hogy marxista folyóirat engedélyezését elvben ellenzi. Bencs Zoltán ügyosztályvezető viszont nem emelt kifogást a folyóirat megjelenése ellen: arra hivatkozott, hogy „a kérvény a miniszterelnök úrhoz nyújtatott be, aki az engedély megadását a folyamodók előtt kilátásba helyezte”.5Azt, hogy az MSZDP sajtókorifeu-sai biztosak voltak abban: megkapják az engedélyt, jelzi, hogy a folyóirat januári újraindulását a Nép-szavamár december 17-től hirdette, noha az engedély kelte december 19-e volt.
2 A szanálási javaslatok húsvétig tető alá kerülnek. Népszava, 1924. április 17. 2–3. Vö.: PIL 658. f.
12/ 2 ő. e. 6–7.
3 MOL K 578 653. f. 2/32 ő. e. 1–2.; Lásd még a bécsi emigrációból hazatérő Weltner elleni bűnvádi el-járást és az azzal kapcsolatos sajtókampányt: VARSÁNYI1988: 144–163.
4 JENEI1962: 492–493; A „paktum”. Népszava, 1924. december 31. 3–7.; Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 658.3/1 ő. e. (III. k.) 171–175, 195–201.
5 MOL K. 26. ME. 1921-V-10442.
Varsányi Erika
A folyóiratban megjelenő írások tükrözik egyrészt a paktum szellemét, másrészt a pártve-zetőség és a szerkesztők azon szándékát, hogy a napvilágra kerülő cikkek alkalmasak legyenek minél több olvasó megnyerésére. Ezért éppúgy találni a lapban a rendszert, a kormány politi-káját élesen támadó írásokat, mint mérsékelt hangvételűeket, de olyanokat is, amelyek azt bi-zonyítják, hogy szerzőik egyes kérdések megítélésében a kormánnyal azonos álláspontot kép-viselnek (pl. elismerik a külföldi kölcsön felvételének szükségességét). Sőt az is előfordul, hogy bizonyos kérdések kapcsán együttműködést ajánlanak: „Nem akarunk parlamenti fenegyerekek lenni. Szívesen veszünk részt minden komoly akcióban, […] amelynek célja az, hogy a mai ál-lapotok helyett jobbak teremtessenek, hogy a mai politikai rendszert egy jobb, demokratikusabb, az igazi demokráciát jelentő váltsa föl.”6A rendszer lényegére, Bethlen és kormánya tevé-kenységére, a törvényalkotásra, a választásokra vonatkozó megnyilatkozásokra azonban első-sorban a leleplező bírálatok, a radikális támadások, olykor ironikus fejtegetések jellemzők. Az ellentétek nagy művészecímű írás célpontja a még regnáló és nem „bukott miniszterelnök”, aki egy cseppet sem röstelli politikája ellentmondásosságát.7Más helyütt a következő olvasható Bethlen grófról és kormányáról: „egy tettekre és kormányzásra képtelen kormány visszataszító tehetetlensége mellett ült össze a nemzetgyűlés, amelyet – sajnos – egyáltalán nem lehet a nemzet igazi képviseletének tekinteni […Bethlen] úgy tesz mintha ez az ország magánválla-lata lenne neki és pártjának.”8Bizonyos eseményeket ismertető közlemények felületes olvasá-sakor úgy tűnhet, mintha a lap túllépné a rendszer engedélyezte kereteket, a mélyebb tartalmi elemzések azonban erre rácáfolnak. A lap napi politikai ügyekkel csak ritkán foglalkozott.
Ugyanakkor állandó témaként szerepeltek hasábjain a demokratikus szabadságjogok, a kivételes hatalom problémája (pl. az 1914-es sajtótörvény), az emigráció likvidálása és az internálótáborok felszámolásának kérdései.
A Népszava olvasótábora főként a kétkezi munkások, egyszerű párt- és szakszervezeti ta-gok köréből regrutálódott, ezért a benne megjelenő cikkek az ő igényeikhez igazodva a min-dennapok történéseiről adtak gyors, naprakész információt, lényegesen harciasabb hangnem-ben, radikálisabb kritikákkal, dacolva a hatósági retorziókkal, lapbetiltásokkal, elkobzással, utcai árusítás jogának időnkénti megvonásával, vállalva a tömeges sajtóperek anyagi és erkölcsi kon-zekvenciáit.9A Nemzetgyűlésben zajló viharos ülésekről, például a költségvetési vitákban megnyilatkozó, interpelláló vagy éppen indítványt tevő szociáldemokraták helytállását doku-mentálandó igen alapos és terjedelmes beszámolók hű képet festenek a sokat bírált magyar par-lamentarizmus működéséről. Olykor humor, olykor pedig maró gúny, irónia vegyül a
minisz-6 VANCZÁK1922: 293.
7 Szocializmus,1923/12. 519.
8 VANCZÁK1924: 11, 451.
9 Pl. a Bethlenről közölt éles kritika miatt az 1923. április 14-i számot elkobozták. Július 11-től 8 napra betiltották a lap megjelenését, 23–30. között megvonták az utcai árusítás jogát, 1924. november 29-én szintén, amit 1925 karácsonyáig sem oldottak fel. 1924. január 1-jétől 1925. november 15-ig 164 saj-tópert indítottak ellene. Lásd A Magyarországi Szociáldemokrata Párt… XXII. országos pártgyűlésé-nek jegyzőkönyve. Budapest, 1924. 22–23. és a XXIII. országos pártgyűlésépártgyűlésé-nek jegyzőkönyve. Budapest, 1926. 122, 171; PIL 658. f. 3/1 ő. e. (III. köt.) 127, 129.
A szociáldemokraták rendszerkritikája...
terelnök, a kormány ténykedésére vonatkozó kemény bírálatokba. Bethlen grófot hol a magyar társadalom Fatia Negrájaként, Jókai Mór romantikus dúvad figurájaként jelenítik meg, hol a ma-gyar szólásmondásokból ismert Bodóné szerepében tetszelegtetik. „Csak természetes, hogy Bodóné ezúttal is gróf Bethlen miniszterelnök úr, […] aki – minden színészkedése ellenére – ilyen sikeresen leleplezte önmagát, az egyet okvetlenül tegyen meg: ne fenyegetődzék (sic!...) Igen, gróf úr az idő érik […] és Bodóné talán észre sem fogja venni, hogy a tisztesség és józanság együttes inszurrekciója hogyan rúgja majd ki abból a székből, ahová egyáltalán nem való.”10 Az 1924. október 10-én megjelentA hazugság alkonyacímű vezércikk pedig durva, közönsé-ges stílusban vizionálja a kurzus végnapjait, megvonva a rendszer öt esztendejének mérlegét, válaszút elé állítva a miniszterelnököt: vagy rátér a demokratikus kormányzásra, vagy „taka-rodjék a helyéről”. A korrekt bírálat helyett ezúttal gusztustalan hasonlatba burkolt gyalázko-dás olvasható a rendszer addigi működéséről és Bethlen politikai ténykedéséről. Íme néhány sor a „magasröptű” eszmefuttatásból: „Megrepedt a kurzusmocsár kérge, amelyet hangzatos jel-szavakból konstruáltak meg ügyes politikai kalandorok – széles rés támadt ezen a kérgen és most bőségesen ömlik a mocsárból a kurzusi öt esztendő piszkos és bűzös lávája […] Összeomlott a hazugságokra és demagóg jelszavakra épített politika. A rothadás folyamata a befejezéshez közeledik. Bethlen politikája […] az ellenforradalmi reakció fizikai és lelki terrorjának cicomás intézményesítése, elmerülőben van a hazugságok, a kétértelműségek, az ellentmondások és tak-tikázások, a cselvetések és politikai csalások zűrzavaros tömkelegében.”
A különböző pártfórumokon, főként kongresszusokon a párt vezető garnitúrájának tagjai gyakorta összekapcsolták a kemény rendszerkritikát a saját bizonyítványukkal kapcsolatos magyarázkodással. Olykor a politikai sikertelenségükért kizárólag a rendszer antidemokratiz-musát tették felelőssé. Ugyanakkor joggal bírálták például a szabadságjogok érvényesülésének korlátozottságát, a diktatórikus kormányzati elemek meglétét.
Az MSZDP, bekerülve a Nemzetgyűlésbe, közvetlen betekintést nyert a rendszer műkö-désébe. Az ott szerzett tapasztalatok felvértezték a képviselőket, hogy alapos bírálatot mond-janak a rendszerről, a kormány és a miniszterelnök intézkedéseiről. Már az 1922. évi országos pártértekezleten élesen bírálták a kormányfőt és pártja tehetetlen kapkodását. „Ez a bizonyta-lan homokra épített kormányzás, amelyet a Bethlen-kormány követ, a legveszedelmesebb já-ték a hatalommal” – olvasható a pártvezetőség jelentésében. Propper a kormányt programta-lansággal vádolta: „nincs gazdasági koncepciója. Nincs külpolitikája, nincs semmije abból, ami kellene […] országot vezetni és országot újjáépíteni így nem lehet.” Vanczák előadói beszédé-ben a sajtószabadság és a rendtörvénytervezet (szégyentörvény) kapcsán Cavourt, a jeles olasz politikust idézte: „kivételes törvényekkel minden tökfilkó tud kormányozni”.11Az 1924. ápri-lisi kongresszus elé terjesztett vezetőségi jelentés azzal vádolja a kormányt, hogy minden de-mokratikus módszer alkalmazásától mereven elzárkózik, „ellenforradalmi szellemmel telített uralmat képvisel”, „abszolutisztikus kormányzást folytat”, melynek ékes bizonyítéka, hogy kor-mánybiztos áll a főváros élén. A frakciójelentés még határozottabban fogalmaz: „ennek a
rend-10 Bodóné vádol és fenyeget. Népszava,1924. október 9. 1.
11 XXI. országos pártgyűlés.I. m. 27–28, 121 és 171.
Varsányi Erika
szernek a megbuktatása sokkal sürgősebb és parancsolóbb kötelessége a demokráciának, mint a fajvédő demagógia ellen való harc,” mert a kormány „korrumpálta a társadalmat” és „diktá-tori hatalmat […] szavaztatott meg magának”. Farkas István a kormány tovább nem halogat-ható feladataként szólt az ellenforradalom berendezkedéseinek likvidálásáról, kritizálta az an-nak stabilizálását szolgáló intézmények megtartását (internálás intézménye), s a cél érdekében újabb törvények és törvénytervezetek megalkotását (pl. rendtörvény, fővárosi törvénytervezet) sürgette.12
A szigorú házszabályok ellenére a legnagyobb mozgásteret, vita- és bírálati lehetőséget a szociáldemokraták számára a parlament biztosította. A honatyák itt élhették ki látszat- vagy őszinte ellenzéki mivoltukat. A harcias megnyilatkozásoknak, s nemritkán sértő és durva, oly-kor vihart keltő bekiabálásoknak itt volt a legkisebb a tétje. A figyelmeztetés, rendreutasítás vagy éppen a mentelmi bizottság elé utasítás nem volt különösebb fékezőerő. A nagy horderejű té-mák tárgyalásakor kibontakozó, elhúzódó, gyakorta holtvágányra sikló érdemi viták, durva sze-mélyeskedések hangadói között az MSZDP-frakció minden esetben szép számmal képviseltette magát.13Drasztikus házelnöki intézkedésre, kitoloncolásra az 1920-as évek elején csak egy íz-ben került sor, a házszabály szigorításával és az ismeretes Esküdt-üggyel kapcsolatos botrány alkalmával. Miután Györki Imre a miniszterelnök hamis tanúzásával kapcsolatos felelősségét firtatta, az elnök megvonta tőle a szót, de ő tovább folytatta mondandóját. Ezt követően elsza-badultak az indulatok, a helyzet kezelhetetlenné vált. Scitovszky Béla, a Nemzetgyűlés elnöke (Bethlen intenciójára) brutális eszközökhöz folyamodott: a palotaőrökkel 15 ellenzéki képvi-selőt, köztük 14 szociáldemokratát kitoloncoltatott.14A példátlan megtorlás folytatásaként a re-nitenskedő képviselőket több ülésről kitiltották, időlegesen felfüggesztették a Népszava utcai árusítását, az ellenzék rendezvényeit sorra betiltották. De nem maradt el a szociáldemokraták, illetve az ellenzéki tábor tagjainak válaszreakciója sem: testületileg passzivitásba vonultak.
A szociáldemokraták majd csak 1925. május 26-ától vettek részt ismét a Nemzetgyűlés mun-kájában. Közben az MSZDP nyilvánosságra hozta az ominózus Bethlen–Peyer-paktumot.
A pártellenzék az emigránsok közbenjárásával a Szocialista Munkásinternacionáléhoz fordult a paktumügy tisztázása érdekében. Az SZMI végrehajtó bizottsága által kiküldött négytagú bi-zottságban Karl Kautsky a magyar pártot, az ellenzéket, illetve az emigrációt Otto Bauer kép-viselte a bécsi tanácskozáson 1925. január 26-án, amelyen megtárgyalták és lezártnak tekintették az évek óta húzódó ügyet s megállapították: „Elvitathatatlan, hogy a rendőri nyomás enyhü-lése, amelyet a paktum árán értek el, a magyar munkásosztály gyors és jelentékeny megerősö-dését eredményezte.”15Mindezek ellenére a paktum felemlegetése még sokáig kísértett mind a párt berkeiben, mind a különböző politikai fórumokon.
12 XXII. országos pártgyűlés. I. m. 18, 24, 36, 38, 43, 111–112; Az 1922. évi június hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. 26. k.Budapest, 1924. 192–197.
13 Lásd például Az 1922. évi június hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés naplója. 9. k.42–43, 153–158; 22.
k. 263; 26. k. 139, 164–165, 192–197, 417. Budapest, 1923–1924.
14 Uo. 27. k. 492–513; Fegyveres őrökkel hurcoltatták ki a szocialista képviselőket a nemzetgyűlésből.
Népszava,1924. november 29. 1–7.
15 XXIII. országos pártgyűlés. I. m. 28. Előzményekhez lásd PIL 658. f. 3/1 (III. k.) 254–266.
A szociáldemokraták rendszerkritikája...
Források
Magyar Országos Levéltár (MOL) K 26 f. Miniszterelnöki iratok, K 578 f. Igazságügyi Mi-nisztériumi (elnöki bizalmas) iratok
Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 658. f. MSZDP-iratok
Irodalom
FARKASI. (1926): Karácsonyi pártgyűlés.Szocializmus, 1. 3–8.
JENEIK. (1962): Az ellenforradalom támadása az Általános Fogyasztási Szövetkezet ellen és az „első” Bethlen–Peyer-paktum. Századok,3–4. 470–499.
VANCZÁKJ.(1922): A magyarországi szociáldemokrata párt újkorszak küszöbén. Szocializmus, 7. 289– 294.
VANCZÁKJ. (1924): A nemzetgyűlés őszi ülésszaka. Szocializmus,11. 451–454.
VARSÁNYIE. (1988): Weltner Jakab életútja.Kossuth Könyvkiadó, Budapest.
Varsányi Erika