ankétján 1928-ban
A
z Országos Társadalompolitikai Társaság 1928-ban ankétot tartott az öreg-ség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítási törvényja-vaslatról, 5 napon keresztül két helyszínen. Először 1928. február 18-án és 22-én a Magyar Tudományos Akadémián, majd március 1-jén, 3-án és 10-én a Kir. Magyar Egyetem Közgazdaságtudományi Karának előadótermében. A megjelenteket dr. Földes Béla, nyugalmazott miniszter köszöntötte, aki örömmel szólt arról, hogy hatalmas számban jelent meg a hallgatóság, és üdvözölte a földművelési és a népjóléti és munkaügyi államtitkárokat. Jelen volt Huszár Károly mint az Országos Munkásbiztosító Hivatal elnöke. Nagy sajnálattal állapí-totta meg Földes Béla, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Vasművek és Gép-gyárak Egyesülete és a Magyar Munkaadók Központja „nem hajlandó e nagyjelentőségű kér-dés megvitatásában részt venni”.1Majd üdvözölte a kormányt és a népjóléti és munkaügyi minisztert, hogy lehetővé tették ennek a nagy horderejű törvénytervezetnek a megszületését.A bevezető előadást dr. Kovrig Béla egyetemi tanár tartotta. Utána hozzászólások hosszú sora következett. A dr. Kovrig Béla és dr. Frisch Ferenc által szerkesztett, a törvénytervezetről szóló tekintélyes könyv az értekezlet teljes szövegét közli, mintegy százötven oldal terjedelemben.
Földes Béla, Kovrig Béla és Frisch Ferenc mellett harminchat hozzászóló vett részt a vitában.
A két világháború között még nemigen volt szokásban, hogy egy nő hozzászóljon egy ilyen tekintélyes vitához, de akkor ez megtörtént. A 33 férfi mellett 3 nő is szólásra jelentkezett.
Manheim Mária Margit az édesapja nyugdíjtervezetét ismertette, az 1903-ban kidolgozott
„Általános Polgári Kötelező Nyugdíj” tervezetét, amelynek megvalósulásáért küzdött. Kovrig Bélát „Tanár úr”-nak titulálta, és az volt a véleménye, hogy „alapos tudással és mély szociális érzékkel készítette el a tervezetet”. A felszólalása azonban nem Kovrig tervezetéről szólt, mert szerinte „a nyugdíjaztatásnak ezt a formáját már átlépték az események”. És részletesen előadta az „Általános Polgári Kötelező Nyugdíj” tervezetét, amelyet az első világháború után átdol-goztak a Trianon utáni Magyarország számára.2
1 DR. KOVRIGB. – DR. FRISCHF. (1928): Öregségi és rokkantsági biztosítás.Budapest. I. és II. egybekötve.
353 + 942. A Munkaügyi Szemle Kiadványa. KOVRIG–FRISCHII. 789. A kötet az értekezlet teljes szö-vegét közli, 789–942.
2 Manheim Mária Margit hozzászólása, KOVRIG–FRISCHII, 862–864. Nem mondta el, hogy ki az édes-apja, csak annyit tudunk meg róla, hogy iskoláit még a Bach-korszakban végezte.
Tartalom
Kéthly Anna országgyűlési képviselő mint szociálpolitikus beszélt. Abból indult ki, hogy a törvénytervezet mennyiben közelíti meg „az ugyanabban a szakban elérhető maximumot, az ideáltípust”.3A női, özvegy- és árvaellátás perspektívájából közelítette meg a kérdést. Úgy ítélte meg, hogy ez a törvényalkotó számára másodlagos jelentőségű, „szociális kihatásaiban azon-ban kardinális kérdés”.
Kéthly Anna – ahogy ő fogalmazott – „ideálkövetelménynek” azt állította föl, hogy a tör-vényjavaslat vessen számot a női és a férfi fizikum és pszichikum különbözőségével, továbbá hogy a családfő halála ne jelentse a család gazdasági összeomlását is, „vagyis a család részére nyújtott szolgáltatmányok csak annyiban különbözhetnek a biztosított családfő részére nyújtott szolgáltatmányoktól, amennyit magának a családfőnek az eltartása jelent”. Ő nem matematikai, hanem szociálpolitikai kérdésként fogta föl a társadalombiztosítást, és állami hozzájárulást és szavatosságot sürgetett. Minél nagyobb családvédelem kifejlesztése volt számára a cél. „Jó mun-kabér, tisztességes munkafeltételek, kellő lakásviszonyok az életkor meghosszabbítását ered-ményezik és végkonklúzióban odavezetnek, hogy a biztosítási esetek sorában elsorvad az ár-vaság, mert a családfő lábra tudja állítani a következő generációt és az özvegység redukálódik arra a korkülönbségre, amely a házasfelek között lenni szokott.”4
A valóság azonban nagyon messze volt ettől az ideáltól; a munkások és a tisztviselők átlag -életkora is alacsony, nagyon sok serdületlen árvát hagynak hátra, vagyis az árvaellátást sokan veszik majd igénybe, és a korán kenyérkeresetre kényszerülő emberek majd maguk is korán hal-nak, és szintén sok árvát hagynak hátra – prognosztizálta.
Persze ő is tudatában volt annak, hogy amit megvalósítani szeretne, az az egész gazdaság-politika átformálását tenné szükségessé, ennek megvitatása pedig kívül esik az értekezlet ke-retein. Kifogásolta, hogy a tervezet nem terjeszkedik ki a mezőgazdasági munkásnőkre, és az volt a véleménye, hogy „a városokba özönlő ipari proletáriátussá átalakulni kívánó mezőgaz-dasági proletariátus generációról-generációra újra kezdheti a szociálpolitikai prevenciónak munkáját és ezzel haszontalanná teszi azt a szociálpolitikai többleteredményt, amelyben a már asszimilált törzsökös ipari lakosságnak része van”.5Ezt a szűkítést, a mezőgazdasági munkás-nők kizárását, az ipar munkásnői szempontjából tartja veszélyesnek, és egyébként is csak ak-kor lát rá lehetőséget, ha bevándorlási tilalmat rendelnek el Budapesten és az ipari városokban, és felélesztik a középkori céhrendszert. Sürgősen ki akarta terjesztetni a törvény hatályát a me-zőgazdasági dolgozókra is.
A másik nagy réteg, amit hiányolt a tervezetből: a háztartási munkásnők. Az előadó a zéposztály védelmével indokolta a háztartási alkalmazottak kizárását. Kéthly Anna nem hitt a kö-zéposztály létében. „A kökö-zéposztály elméletről meg van a magam véleménye; ez egy spekula-tíve képzett valami, amelynek objektív kritériumait, ha keressük, feltétlenül bekövetkezik az osztály egyes rétegeinek a proletáriátusba, más rétegeinek a burzsoáziába való utalása.”6
3 KOVRIG–FRISCHII, 910. Kéthly Anna hozzászólása a 910–914. oldalon található.
4 KOVRIG–FRISCHII, 911.
5 KOVRIG–FRISCHII, 911.
6 KOVRIG–FRISCHII, 912.
Kozári Monika
Elmondta, hogy a napszámosokra és az otthonmunkásokra vonatkozó rendelkezések is első-sorban női sérelmek, mert legnagyobb számban nőket foglalkoztatnak ezekben a kategóriákban.
Kifogásolta, hogy amíg az 1927:XXI. törvénycikk a terhességet és a szülést hat + hat, ösz-szesen tizenkét héten keresztül ismeri el szolgáltatási jogcímként, az öregségi stb. törvényja-vaslat7csak nyolc hét erejéig számítaná be, „azután a terhesség és szülés ideje alatti biztosí-tásmentesség nyomja a járadék összegét, ez azt jelenti, hogy közvetett egykepropagandát csinálnak, ami pedig a hivatalos szociálpolitikai állásponttal ellentétben van”.8
A biztosított nő legkardinálisabb sérelme a korhatár. A nők megrokkanási valószínűsége ma-gasabb, mint a férfiaké. A hatvanöt év, de még a hatvan is annyira magas, hogy kicsi az esélye annak, hogy a biztosított nők jelentékeny számban valaha is járadékban részesüljenek – mondta.
Kifogásolta, hogy azokban az esetekben, amikor a nő tartja el keresetképtelen férjét, nem részesülhet a férj is özvegyi járadékban. Továbbá azt, hogy az özvegyi járadék csak a törvényes feleségnek jár, valamint hogy a mértéke ötven százalék, mivel ha az egyik fél elhalálozik, a ház-tartás fennház-tartásának a költségei nem csökkennek a felére. Munkásözvegyek esetében az elő-írások annyira szűkre szabják a jogosultak körét, hogy szinte teljesen meg is szüntetik a mun-kások özvegyi nyugdíját. Emellett hivatalos vexaturákra adnak alkalmat. Beszélt Kéthly Anna arról is, hogy nem minden munkásfeleség végez a férje életében kenyérkereső munkát, külö-nösen a jobban fizető szakmákban nem. Ezeket az özvegyeket pedig nem célszerű és nem igaz-ságos munkába kényszeríteni.
Túl hosszúnak találta a várakozási időt, különösen a rokkantak esetében, és szigorúnak tar-totta az újból férjhez menni szándékozó özvegy esetében járó félévi vagy évi végkielégítést.
Az árvajáradék kapcsán gúnyosan adott igazat a matematikusnak, hogy „a nagy gyermek-halandósági arányszámot a járadék kiszámításnál kedvező statisztikai bázisnak vehetjük, s ha meg is állapítjuk, hogy a városok arányszáma kedvezőbb a faluénál, a rideg valóság az, hogy a városban a biztosításra nem kötelezettek gyermekei javítják az arányszámot.
Így igaz az is, hogy a gazdasági helyzeténél fogva kenyérkeresetre kényszerült nőnél ki-sebb a gyermeklétszám, de ezt a biztosítási matematikus ne is vegye rossz néven, hiszen a gyermekágyból a munkába, onnan újra gyermekágyba kerülő nő megrokkanási valószínűsége lényegesen nagyobb volna, mint az az intézet érdekében kívánatos.”9
Az árvajáradék esetében kifogásolta az alacsony korhatárt. Kéthly Anna egyébként az ár-vaellátást állami feladatnak tekintette, amit nem lehet egyetlen osztály terhévé tenni, de amíg az állami gyermekvédelem nincs annyira kiépítve, hogy minden árva közpénzen nevelkedhes-sen fel, addig el kellett fogadnia, hogy ezt a kérdést a társadalombiztosítási törvény keretében kell rendezni.
Megdöbbentőnek tartotta azt a rendelkezést, hogy az öngyilkosok hozzátartozói nem részesülhetnek ellátásban. Ez talán helyénvaló volna magánbiztosítóknál, magas biztosítási
7 A kortársak rendszeresen így emlegették, „öregségi stb. törvény”, hogy a törvény hosszú címét ne kell-jen annyiszor leírni.
8 KOVRIG–FRISCHII, 912.
9 KOVRIG–FRISCHII, 913.
Kéthly Anna és Schlachta Margit hozzászólása...
összegekért, ahol védekezni kell a rosszhiszemű biztosítás ellen, de nem a társadalombiztosí-tásban. Itt a járadékok nem olyan összegűek, hogy azok megszerzése bárkit is öngyilkosságba vihet – mondta.
A legfontosabbnak a törvényjavaslat egészségvédő és gyógyító eljárásokkal foglalkozó ré-szét tartotta. Üdvözölte a foglalkoztatás előtti képességvizsgálatot, amit fontos megelőzési esz-köznek tartott, és javasolta a képességvizsgálatok kiterjesztését és későbbi orvosi vizsgálatok kötelezővé tételét is.
Végül is a törvényjavaslatot pozitívan értékelte: „Amiket elmondottam, nem jelentik azt, mintha a semmi után előttünk fekvő valami nem jelentene számunkra értéket. Amikor a hibákra rámutatunk, tesszük ezt azért is, mert nem akarjuk, hogy a tervezet az általunk kifogásolt ré-szekkel váljon valósággá, mert a törvényalkotás nehézkessége és a bürokrácia mindent meg-kövesíteni hajlandósága később kevés lehetőséget ad a gyakorlatban mutatkozó bajok korrigá-lására.
Végezetül annyit, hogy a nőnek egyéngazdasági és családfajfenntartó kötelezettségein kí-vül fennáll még egy nagy etikai feladata: az emberiség védelme. Ez vezet és ez vezessen min-den nőt, aki a közélet bármely ágában tevékeny. E feladat nevében követelem én, hogy a ma-tematika igazságait enyhítse a szociálpolitikai belátás szelleme, hogy a tőkék, amelyek a dolgozók verejtékfilléreiből ez intézmény pénztárában felgyülnek, valóban az alkotást és épí-tést, embervédelmet és soha emberirtást ne szolgáljanak, s végül, hogy a szociálpolitikai hoz-záértés és szeretet hassa át mindazokat, akik ennek az intézménynek munkásai lesznek, mert rajtuk van a legelsősorban érdekelteknek, Magyarország dolgozó nőinek figyelő szeme.”10
Kéthly Anna hozzászólása sok problémára ráirányította a figyelmet és nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy a nők hogyan viszonyulnak a társadalombiztosítási törvényhez, az mennyiben tartja szem előtt érdekeiket. Javaslatai azonban nem épültek be a törvénybe. A me-zőgazdasági munkásokra nem terjedt ki a biztosítás hatálya, a háztartási alkalmazottak csak ön-kéntesen biztosíthatták magukat, az öngyilkosokra is fenntartották a megalkotott szabályokat, és a nők nyugdíjkorhatára sem lett alacsonyabb.
Schlachta Margit a Magyar Katholikus Nőegyesületek Országos Szövetségének szociál-politikai osztálya részéről beszélt. Hozzászólása jóval rövidebb volt, mint az éppen előtte szóló Kéthly Annáé. El is mondta, hogy az addigi elvi jelentőségű felszólalásokkal ellentétben ő csak egyetlen paragrafushoz kíván hozzászólni, ahhoz, amely azt mondja, hogy ha a biztosí-tásra kötelezett a várakozási idő letelte után belép valamelyik szerzetesrendbe, az érte lerótt biz-tosítási járulékok kilencven százalékának megfelelő értékű végkielégítésben részesül, ezt azon-ban nem kapja meg a már járadékot élvező és a szerzetesrendbe belépő egyén. Schlachta Margit világosnak tartotta ennek a paragrafusnak a gondolatát, amely azt feltételezi, hogy ha valaki belép egy szerzetesrendbe, arról már nem kell gondoskodni, mert eltartja a rend. Viszont a szerzetesrendek legnagyobb része óriási anyagi gondokkal küzd – mondta. „Különbözők le-hetnek a vélemények, de a szerzetesek teljesítményének a kritikájánál azt nem lehet letagadni, hogy valóban nagy munkát végeznek, tényezők az állami életben és a köz erkölcsi
színvona-10 KOVRIG–FRISCHII, 914.
Kozári Monika
lának a fenntartásához nagymértékben hozzájárulnak. Ugyancsak enyhítik ezek az intézmények a nyomorban lévőknek, a betegségben szenvedőknek fájdalmait. A valóságban a legtöbb ilyen intézmény manapság csak azért teljesítheti ezt a feladatát, mert tagjaik lemondanak mindenről s csak a hivatásért, az emberszeretetért való lelkesedés vezeti őket lelkesedésükben, amelyek elvégzésére világiak nem volnának képesek.”11Ezért nem tartotta méltányosnak a szerzetes-rendekre vonatkozó szakaszt. Már csak azért sem, mert ez az összeg nem jelenthet nagy meg-terhelést az intézetre, és inkább elvi jelentőségű. Beszédét azzal a bizakodással zárta, hogy:
„A magyar törvényhozás, amely a keresztény világnézet alapján áll, azt hiszem, ezt a kérdést megfelelően fogja módosítani és segíteni fog a magyar társadalom olyan rétegét felkarolni, amely segíti a szegénységet s javítja a közerkölcsöket. Ennek a törvénynek a szellemében ne fejlőd-jön ki az, ami Mexikóra emlékeztet, hanem ellenkezőleg a törvényben minél messzebbmenő lo-jalitás nyilatkozzék meg a szerzetesrendekkel szemben.”12
Magyarországon 1928-ban szó sem volt arról, hogy feloszlassák a szerzetesrendeket, ezért elég szélsőséges példa volt Mexikóra hivatkozni. A törvénytervezet alkotói abból indultak ki a szerzeteseknek a nyugdíjjáradékból való kizárásában, hogy a szerzetesek szegénységi foga-dalmat tettek, nem volt miből fizetniük a járulékokat és így nem tudták fönntartani nyugdíjvá-rományukat. Ezért adtak nekik a rendbe való belépéskor végkielégítést.
Az Izsák Lajos munkásságát ismerő olvasónak biztosan érthető, miért örültem annak, hogy éppen Kéthly Anna és Schlachta Margit hozzászólásaira találtam a „Kovrig–Frisch”-ben.
Ezzel a rövid írással, a két képviselőnő mentalitását kiegészítő adalékkal kívánok boldog szü-letésnapot.
11 KOVRIG–FRISCHII, 915. Schlachta Margit hozzászólása.
12 Mexikóban feloszlatták a szerzetes- és apácarendeket, bezárták a kolostorokat, korlátozták államon-ként a papok számát, pl. Chiahuahua államban két pap működhetett. Ez az intézkedéssorozat része volt az 1917-es alkotmány életbe lépése utáni kormányzati politikának. A kormány durván antiklerikális szellemben lépett fel az egyház ellen, kisajátította az egyházi birtokokat, tulajdont, megtiltotta a hit nyilvános megvallását, korlátozta az egyház közéleti szereplését, állami ellenőrzés alá vette az egy-házi intézményeket, eltörölte az autonómiájukat. A kormány politikája ellen 1926–29 között népi ge-rillaháború bontakozott ki, a Guerra de los cristeros(a „Krisztus-követők háborúja”), amelyet kato-likus papok vezettek. Véres háború volt, amelynek kb. kétszázötvenezer halottja volt, és az egész világon nagy visszhangot keltett. – Köszönöm Anderle Ádámnak ezeket az információkat.
Kéthly Anna és Schlachta Margit hozzászólása...