• Nem Talált Eredményt

Egy társas életi botrány következményei és magyarázata

„My

Lord, nem gondoltam volna, mikor ebbe a különleges

or-szágba érkeztem, hogy egy bálról kell majd jelentést írnom, s most így áll a dolog” – kezdi 1848. február 23-i jelentését Joseph Andrew Blackwell, a brit kormány magyarországi ügynöke. Az, hogy a társas összejövetelek lefolyása és beszédtémái élénken foglalkoztatták a Habsburg Birodalom vezetését, e kormány metternichi konzervativizmusa, önkényuralmi mód-szerei ismeretében nem meglepő. Első pillanatban annál furcsábbnak találhatjuk – láthatóan így érezte a fenti sorok írója is –, hogy a praktikus és racionális érdekszempontok által vezetett brit diplomácia ügynöke is ilyesmiről volt kénytelen feletteseit informálni. Blackwell meg is ma-gyarázza: „a nádor báljához olyan események kapcsolódnak, melyek a Diéta jövendő menetét is befolyásolhatják”.1

A társasági élet minden korban hordoz bizonyos politikai jelentőséget. A fesztelenebb érint-kezés lehetőséget ad egymás személyének és véleményének megismerésére és olyan fajta be-folyásolására, amilyenre a formálisabb – vagy inkább csak másfajta szabályokhoz kötött – hi-vatalos politikai életben nincs mód. A társas élet eseményei alkalmat nyújtanak bizalmasabb, nem a nyilvánosságnak szánt információk cseréjére, feszültségek feloldására, olykor pártokon átnyúló személyes kapcsolatok kiépítésére. Fokozza jelentőségét az a tény, hogy a kor rendi al-kotmányossága kiemelt helyet biztosított a közügyek intézésében az uralkodónak és az előke-lőknek, főrendeknek. Pusztán társadalmi helyzetük révén olyanok kaptak kulcsszerepet, akik érdekeiket a nyilvános politikai fórumokon szokásostól eltérő módon érvényesítették, inkább társadalmi állásukra, személyes vagyonukra, családjuk múltjára, presztízsére és rangjára, va-lamint előkelő kapcsolataikra támaszkodtak. A társasági élet a dinasztia és az arisztokrácia szá-mára különösen fontos informális politikai terep, s így a reformellenzék sem tehette meg, hogy kihagyva az ezekhez kapcsolódó lehetőségeket, gyengítse pártja pozícióit.

A liberális közvélemény elvben elutasította a konzervatívok által kedvelt arisztokratikus po-litikát, amelyben a közügyeket érintő fontos kérdéseket a nyilvánosság szemei elől rejtve, hi-vatali szobákban és az előkelő szalonokban, a rokoni-baráti és egyéb érdekek szövevényében intézik el. Nem voltak azonban illúzióik, tudták, hogy létezik a politikának ez a személyes szfé-rája, annál is inkább, hiszen a megyei közélet – az ő terepük – alacsonyabb szinten ugyan, de sokban hasonló módon működött. Azt azonban, hogy ez legyen a politika legfontosabb színtere,

1 BLACKWELL1989: 115.

Tartalom 

elutasították, s igyekeztek a nyilvánosság ellenőrzését szélesíteni felette. A társas életben szor-galmazták azokat a formákat (kaszinó, egylet), amelyekben mágnás, köznemes és polgár egy-más mellett, egyenrangú félként szerepelhet, bár reményük a társadalom ilyen egybeforradására végül nem vált valóra. Minthogy azonban ez a királynak és az arisztokráciának többletlehető-ségeket adó politikai mező létezett, annak szabályaihoz alkalmazkodniuk kellett. Az ellenzék főrendi tagjai, a liberális mágnások a „jobb körök” tagjaiként maguk is használták politikai cél-jaik elérésére személyes összeköttetéseiket, igyekeztek azokat elveik terjesztésére, törekvéseik elfogadtatására felhasználni. Az angol diplomácia ügynökének, Blackwellnek az e körökben for-golódás egyenesen az információszerzés egyik legfőbb terepe volt.

A reformkor végén még egy további tényező tette fontossá a társasági életet. A polgári át-alakulásért folyó élesedő küzdelem különösen feszültté tette a hangulatot. Nemcsak az emberi érintkezés, hanem a politikai viták eredményes folytatása is szükségessé tette a feszültségeket oldó alkalmakat. Az öregedő József nádor, aki korábban kivette a részét a társas élet szervezé-séből, mind kevesebbet vállalt ebből a feladatból; a pártosodást rossz szemmel nézte, a mind élesebb szembenállás hangulatában idegenül mozgott.2Fia, az 1847-ben frissen nádorrá vá-lasztott István főherceg, igyekezett feléleszteni az országgyűlési társasági élet kifáradó hagyo-mányát, e célt is szolgálták volna az általa rendezett bálok. Néha azonban, mint az alábbi eset mutatja, a társas viszonyok akár maguk is gerjeszthettek feszültséget.

A február 20-i bál azért kapott különös figyelmet, mert a liberális reformellenzék tagjai boj-kottálták azt: a nádort, a magyarországi kormányzat fejét, a dinasztia tagját megsértve néhány órával a bál kezdete előtt visszaküldték meghívóikat. Az ellenzéki vezető kör egyik tagja, Batthyány Kázmér gróf felesége ugyanis nem kapott meghívót az eseményre. Okként a szóbe-széd a gróf és felesége rendezetlen kapcsolatát jelölte meg. Házasságukat sokan, s kivált a kon-zervatív mágnáskörök, nem tartották érvényesnek, hanem úgy vélekedtek, hogy a magyar jog szerint a hölgy Szapáry Antal grófnak a felesége, aki tehát jog szerint Batthyány Kázmérral nyílt házasságtörésben él.3

Szapáryné Keglevich Auguszta szeretett volna elválni férjétől és feleségül menni szerel-méhez, Batthyány Kázmérhoz, mindketten katolikus vallásúak lévén azonban ez lehetetlen volt.

Magyarországon csak a század végén, 1894–95-ben vezették be a polgári házasságot, a kato-likusok családjogi ügyeiben a kánonjog volt mérvadó. A házasságot felbonthatatlannak tekintő katolikus egyház által anyakönyvezett Szapáryné tehát Magyarországon nem válhatott el és nem mehetett újra férjhez. Ezért a Szapáry házaspár protestáns hitre tért, Poroszországban szerzett honosságot, s mint a porosz király alattvalója, porosz törvények szerint vált el. Keglevich Auguszta azután férjhez ment a református hitre áttért Batthyányhoz. A házasság érvényessége így magyar jog szerint kérdésesnek, a porosz jog szerint viszont érvényesnek minősült.4

Bálbojkott és politikai kultúra

2 TAKÁCSé. n.: 389–390.

3 TAKÁCSé. n .: 403; FÜZES1990: 80; BLACKWELL1989: 116–117.

4 BLACKWELL1989: 115–116; FÜZES1990: 78–79. Az eljárásra vonatkozó ügyvédi konzultációra és Batthyány férji kötelezvénye felesége tartására: FÜZES2006: 49–50 és 92.

A katolikus egyház természetesen tiltakozott a jogszabályok kijátszása ellen, és a saját ká-nonjogi előírásaihoz igazodó korábbi gyakorlat értelmében létre nem jöttnek tekintette az újabb házasságot. Az udvarnál elérték, hogy a Helytartótanács vizsgálatot kezdeményezett a há-zasság ügyében.5A katolikus egyház által is befolyásolt udvar és az előkelő konzervatív körök a vallási normákat és társadalmi konvenciókat áthágó egyéni érzelmek ilyen nyílt és a jog-rendszer által meg nem engedett vállalását nem nézték el; hiába igyekeztek tehát Batthyányék megoldást találni magánviszonyaik jogi rendezésére. Bizonytalanság támadt abban a tekintet-ben, hogy a hölgy ezek után részt vehet-e a magasabb társasági életben. Ezt a véleményt tük-rözte a nádor magatartása is, amikor Batthyány és felesége nem kapott meghívót. Úgy tűnik, nem a nádor személyes ellenszenvéről volt szó. Mint a kortársak között elterjedt, hogy őt az ud-varból utasították Szapáryné kihagyására azzal, hogy magát elsősorban ne az ország nádorának, hanem az uralkodó dinasztia tagjának, főhercegnek tekintse: bálja tehát udvari bál, amelyen te-hát csak formailag kifogástalan erkölcsű személyek jelenhetnek meg.6

Mi késztethette azonban az ellenzék liberális főnemeseit, hogy elutasítsák annak a magas körnek, az arisztokráciának az ítéletét és lépését, amelynek maguk is tagjai voltak? Biztosan nem a nádor iránti ellenérzés: néhányan közülük rövid időre megjelentek a bálon, mások a követ-kező napokban biztosították a bosszankodó nádort arról, hogy nem állott szándékukban őt meg-sérteni. Bizonyára belejátszott a döntésbe a személyes, családi sértettség, de az a tény, hogy a rokont ért sérelemből párt- és vallási kérdést lehetett csinálni, fényt vet az ügy vélt politikai jelentőségére is, amelyet azonban még inkább kiemelnek a következő napok fejleményeiről szóló hírek. A konzervatív kormány oldalára sodródott, de reformer Széchenyi mindjárt másnap fel-kereste a Batthyányékat és maga is rosszallását fejezte ki a meghívás elmaradása miatt. Jelezte, hogy az ügyhöz neki semmi köze, az Apponyi György gróf kancellár akciója volt. Az Apponyi által irányított konzervatív kormány egyes vélemények szerint azt tervezte, hogy az esetet az ellenzék lejáratására használja fel. A közvetlenül érintett Batthyány Kázmér a li-berális reformerek Ellenzéki Pártja előzményének, egyik első formális elődszervezetének, a Véd-egyletnek volt az elnöke. Az ő személyén keresztül a későbbi 48-as miniszterelnök, Batthyány Lajos lett volna az akció célpontja. E család azok közé tartozott, amelyek főrendi állásuk te-kintélyét kölcsönözték a liberális mozgalomnak, hatalmas vagyonukat készséggel állították a reformcélok szolgálatába. Az ügyet „előnyösen használja majd fel Apponyi gróf adminiszt-rációja az elkövetkezendő megyegyűléseken arra, hogy árnyékot vessen a liberálisokra”, tehát az egész ellenzékre is – véli felismerni Blackwell a kormány szándékait.7

Az eset egyben az ellenzék megosztására is alkalmat adhatott. A sokak által túl radikális-nak tartott vagy féltékenyen szemlélt vagyontalan köznemes, Kossuth mellett Batthyány Lajos a pártnak főrendi részről volt vezéregyénisége. Személyes képességei, súlya és családi tekin-télye révén az egész reformmozgalom vezérévé vált, akit nagybirtokos volta miatt a birtokos érdekek védelmezői is inkább elfogadtak. A bojkott ténye és az, hogy az ellenzéket főrendi és Dobszay Tamás

5 FÜZES1990: 80–81.

6 BLACKWELL1989: 116–117.

7 TAKÁCSé. n.: 404; FÜZES1990: 80; BLACKWELL1989: 119.

köznemesi szárnyra osztotta, további nem remélt távlatokat is nyitott a kormány előtt. Az el-lenzéki követek egy része – köztük Széchenyi szerint Kossuth is – elítélte a bojkottot, nem vette jó néven, hogy a párt mágnásai hiúságból politikai kérdést csinálnak s ezzel a párt egységét veszélyeztetik. Azt mondták, a főrendek biztosan nem csináltak volna ekkora ügyet a bálból, ha egyszerű köznemest és nem mágnást ért volna ilyen természetű sérelem.8A köznemesi és főrendi ellenzék súrlódását látva a konzervatívok állítólag egyenesen a liberális párt felbomlá-sában reménykedtek. Széchenyi kaján szavai szerint „A Hofrat kacag”, hiszen „szakadásnak kell lennie az ellenzékben és a két Lajos bukik”. Blackwell azt írja, hogy a konzervatívok egyik vezére, Szécsen Antal „láthatóan felvidult a közelgő győzelem lehetőségétől”.9

Ha így volt, a konzervatívok elszámították magukat. A sértettség nem maradt kizárólag csa-ládi jellegű. A liberálisok részéről egyrészt talán volt benne demonstratív tiltakozás a konzer-vatív körök ítéletének álszent volta ellen is, amely sokat elnézett ugyan a házasság megsértése terén, de a nyilvános botrányt, a konvenciókat vállaltan áthágó magatartást nem. Blackwell is megjegyzi, hogy „sok olyan rangos, elegáns hölgy van ebben az országban, aki ilyen szem-pontból egy cipőben jár” Szapárynéval, és „ha a nádor csak kifogástalan viselkedésű hölgye-ket hívna meg a báljára, az urak partnerhiányban szenvednének”.10

Lényegesebb viszont a másik szempont: akik csatlakoztak a bál bojkottjához, az ügyet párt-sérelemként fogták fel, úgy tekintették, mint az egész ellenzék megsértését. A házasság ügyé-nek kivizsgálását hírül véve az ellenzékben fontolgatták azt is, hogy az ügyet országos sére-lemként kellene tárgyalni.11A magyarázat részben az ügy felekezeti mozzanatában, részben a magyar politikai kultúra egy sajátosságában, a rendi ellenzékiség tematikai hagyományában keresendő.12

A magyar rendi országgyűléseken a vallási kérdés hagyományosan a kora újkorra vissza-nyúlóan az egyik fő ütközési pont volt az udvar és a rendek között. A katolikus egyház privi-legizált helyzetének megszüntetése, a protestánsok egyenjogúságának kivívása a király által tá-mogatott államegyház ellenében évtizedek óta szerepelt az országgyűlés vitáiban. Ebben az ügyben könnyen lehetett az udvar pártjával szemben egységfrontot létrehozni. Különösen így volt ez, mióta az ellenzékiség liberális tartalommal töltődött. A reformellenzék már nem pusz-tán a protespusz-táns sérelmi hagyományok szellemében állt a rendek tiltakozó akciói mellett, hanem a jogegyenlőség liberális elve által is vezettetve, így viszont gyakran más ügyekben, egyéb re-formkérdésekben is számíthatott a vallási-sérelmi vitában kikovácsolt ellenzéki egységre.

Hozzájárult mindehhez, hogy ezen az országgyűlésen a korábbiakhoz képest is kiemelt je-lentősege volt a sérelmi hangulatnak. A politikai erőviszonyok a megelőző években – az ad-minisztrátori rendszer megyei politikája következtében – a korábbiaknál kiegyenlítettebbek let-tek. Az adminisztrátorok által szoros gyeplőn tartott megyék sora küldött kormánypárti követet Bálbojkott és politikai kultúra

8 VISZOTA1930: 733.

9 BLACKWELL1989: 119–120; SZÉCHENYI1982: 1195–1196; VISZOTA1930: 730.

10 BLACKWELL1989: 118–119.

11 TAKÁCSé. n.: 404–405; BLACKWELL1989: 119.

12 E mozzanatokra felhívta a figyelmet Veliky János is, aki elsősorban a polgári értékrenddel történő azo-nosulás jeleként tárgyalta az esetet és Batthyány lépését: VELIKY2006: 758–761.

az országgyűlésre, ahol a reformellenzék korábbi többsége kétségessé vált. A tárgyalások fo-lyamán végig tapasztalható erőteljesen sérelmi politika az ellenzék részéről két célt szolgált;

a kormánnyal szembeni egység és a minimális többség kialakítását, megőrzését, másrészt az erő-szakos kormány megbuktatását. A sérelmek között közjogi jellegűek kaptak kiemelt helyet (a megyei adminisztrátorok által korlátozott önkormányzat, az ország területi integritásának meg-sértése stb.), de szinte elkerülhetetlen volt, hogy a hagyományos sérelmi kérdés, a vallásügy is szóba kerüljön.

A rendkívül feszült aktuális politikai helyzet, valamint az említett politikai-lélektani okok érthetővé teszik, hogy miért kapott a házasság és a bál ilyen nagy, kétségtelenül túlzott hangot.

A családi sértettségen túlmenően az ellenzék az adminisztrátori rendszer fejét, Apponyi kancellárt – egyben a Batthyányiak ellen indított akció kezdeményezőjét – támadhatta volna általa. De a személyes sérelmekre adott túlzott válasz miatt bekövetkezett pártbeli ellentéteket is azzal le-hetett elsimítani, ha az ügyet a főnemes pártvezért ért kiközösítés egyéni ügye szintjéről országos kérdéssé, vallási sérelemmé emelik.

A kritikus szemű Blackwell és az országgyűlés sikeréért aggódó Széchenyi tévedett: az eset végül nem határozta meg a tanácskozás további menetét, kipattanása is sokban inkább szemé-lyes indítékokkal, valamint a rendi országgyűlések sérelmi hagyományaival és tematikájával, mintsem lényeges szándékokkal magyarázható. Mindkét fél inkább törekedett a viszály elsi-mítására, mintsem kiélezésére. A népszerűségét őrző nádor panaszkodott az udvar és a köz-hangulat közötti őrlődésére, és nem hallgatott azokra a véleményekre, hogy következő báljára a bojkottáló urakat nem kellene meghívnia. Az ellenzék sem fogadta el azt a javaslatot, hogy a következő bálra se menjen el. Ez alkalommal aztán a nádor békülékeny magatartása jeléül tün-tetőn táncolt az ellenzéki urak feleségeivel; igaz, Batthyány Lajosnéval nem. Széchenyi – bár nem szívlelte Batthyány Lajost –, mint láttuk, személyes látogatással jelezte, hogy kormány-tag létére nem azonosul a családot lejárató lépéssel. Maga Batthyány Kázmér és felesége az el-lentétek elsimítása érdekében lemondott arról, hogy egy az összes ellenzéki urat felvonultató saját bál megrendezésével szerezzen elégtételt; feleségével elutazott Pozsonyból, hogy a ki-egyenlítést ne gátolja.13A kétoldalú gesztusok eredményeképpen az ügy nem kapott lényege-sen nagyobb súlyt annál, mint amit megérdemelt.

Menet közben tovább folyt a tárgyalás a valódi fő kérdésekről, s öt nappal a bál után Kos-suth már olyan lépésekről (alkotmány kéréséről a birodalom többi tartománya részére) tanács-kozott követtársaival, amelyek a birodalom és Magyarország sorsában történelmi léptékű for-dulatot ígértek. Blackwell, a lassú törvényhozási munkát bírálva, az apró sérelemből kicsinyesen ügyet csináló magyar politikusokról azt mondta, hogy csak országuk mérete és helyzete miatt érdemlik meg az államférfiak figyelmét.14Nem lett igaza. Az eset nem befolyásolta a diéta me-netét, a magyar politikusok pedig fel tudták emelni politikájukat az események színvonalára:

kézbe vették Magyarország sorsát, s lépéseikkel Közép-Európa történetének is új irányt adtak.

Dobszay Tamás

13 TAKÁCSé. n.: 404–405 14 BLACKWELL1989: 119.

Források

BLACKWELL(1989): Joseph Andrew Blackwell magyarországi küldetései, 1843–1851. S. a. r.:

HARASZTI-TAYLORÉ. (szerk.): Urbán Aladár.Bibliotheca Historica. Európa Kiadó, Buda-pest.

FÜZES(2006): Dokumentumok gróf Batthyány Kázmér közéleti tevékenységéhez. S. a. r.: FÜZES

M. – ÓDORI. (szerk.): Tanulmányok és források Baranya megye történetéből. Pécs.

SZIN: Széchenyi István: Napló (Válogatta, szerkesztette: OLTVÁNYI A.). Gondolat Kiadó, Budapest. 1982.

TAKÁCSS. (é. n.): Társasélet a pozsonyi országgyűléseken (1825–1848-ig). In: Uő: Emlékez-zünk eleinkről. Budapest. 373–409.

VISZOTA(1930): Gróf Széchenyi István naplói VI. (1844–1848). VISZOTAGY. (szerk.): Ma-gyarország újabbkori történetének forrásai – Széchenyi István összes munkái.Budapest.

Irodalom

BALÁZSL. (1959): Batthyány Kázmér házassága és áttérése. Egyháztörténet (Új folyam),II. 1–2.

FÜZESM. (1990): Batthyány Kázmér. Magyar História – Életrajzok.Gondolat Kiadó, Budapest.

ÓDORI. (2007): A „tékozló másodhegedűs” – Batthyány Kázmér gróf pályaképéhez. Levéltári Szemle,LVII. 4. 3–14.

PÁLMÁNYB. (szerk.) (2002): Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti al-manachja. Magyar Országgyűlés, Budapest. 1050–1052.

VELIKYJ. (2006): Hogyan polgárosodott a magyar arisztokrácia? Batthyány Kázmér társadalmi és politikai szerepkörei. Századok,140. 2. 751–787.

Bálbojkott és politikai kultúra