A
Csehszlovák Köztársaság az 1928. esztendőben belépett fennállásának tize-dik évébe. Ez a tény ok és lehetőség volt a számadásra, a visszatekintésre az impériumváltás óta eltelt évekre, a történelmi léptekkel mérve rendkívül rö-vid, ám egy újszülött állam csecsemőéletében mégiscsak jelentős időszakaszra. Az államalapítók megelégedve vették számba dédelgetett művüket, az alávetett nemzeti kisebbségek szószólói pedig a jubileumi évet is arra igyekeztek felhasználni, hogy minél közérthetőbben felhívják a ha-talom hazai birtokosainak figyelmét, illetve ráirányítsák a művelt világ érdeklődését arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a győztes nagyhatalmak által dédelgetett csehszlovák cse-csemőállam csakis más népek, nemzetek durva kisemmizése árán foganhatott, születhetett meg és ereszthetett gyökereket az európai politika elvadult talajában.A jubileumi évre mindjárt 1928 januárjában egy kellemetlen „csehszlovák” nemzetpoliti-kai botrány vetette rá sötét árnyékát. Hlinka Szlovák Néppártjának alelnöke és parlamenti kép-viselője, Vojtech Tuka ugyanis a párt hivatalos napilapja, a Szlovák1928. január 1-jei számá-ban szenzációnak számító cikkel lepte meg a köztársaság nyilvánosságát, saját pártjának tömegeit is beleértve. A politikai bombaként ható cikk A mártoni deklaráció tizedik évében (V desiatom roku Martinskej Deklaracie) címet viselte, és arról szólt, hogy ebben az esztendőben Csehszlovákiában komoly államjogi változásoknak kell történniük. Tuka azt fejtegette idézett cikkében, hogy az 1918. október 30-án elfogadott turócszentmártoni deklarációnak volt egy tit-kos záradéka, amelyben a Szlovák Nemzeti Tanács vezetői kimondták: a szlovákok csatlako-zása a csehekhez egyelőre csak tíz év „próbaidőre” szól. A csehek és szlovákok egymáshoz való viszonyát tehát sürgősen újra kell fogalmazni, mert ha ez nem történik meg, 1928. október 31-én Szlovákia a politikai vacuum iuris állapotába kerül. Ezzel a nappal ugyanis – Tuka államböl-cseleti eszmefuttatása szerint – Szlovákiában megszűnik az alkotmányosság erkölcsi alapja,
„megszakad a jogi kontinuitás” és a törvényesség.1
Tuka idézett újságcikkének komoly büntetőjogi következményei lettek. A nevezett szlovák politikus ellen 1928. május 26-án politikai pert kezdeményeztek, ami csúnya árnyékot vetett a ju-biláló Csehszlovák Köztársaságra, és nem kis mértékben zavarta a cseh–szlovák viszonyt. Ez annál is inkább kellemetlen volt, mivel a Szlovák Néppárt 1927 januárjától tagja volt a kor-mánykoalíciónak. A hazaárulással és Magyarország javára folytatott kémkedéssel megvádolt Tukát végül 1929. október 5-én tizenöt évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ezt követően a Szlovák Néppárt kilépett a kormányból, és ellenzékbe vonult.2
1 TUKA, V.: V desiatom rouk Martinskej Deklaracie. Slovák,1928. január 1. 3–4.
2 BARTLOVÁ, A. (2004): Návrhy slovenských politických strán na zmenu štátoprávneho usporiadania ČSR v – 1929. In: Slovensko v Československu (1918–1939).Editori: ZEMKO, M. –BYSTRICKÝ, V. Bratislava. 154–155.
Tartalom
A magyar ellenzéki pártok központi napilapja 1928. március 7-i számában nagy érdeklődést kiváltó írás jelent meg az államfő, T. G. Masaryk 78. születésnapja, és egyúttal a köztársaság tí-zéves jubileumának apropóján. „Masaryk elnök ma ünnepli 78-ik születésnapját” – állapította meg tényszerűen a Prágai Magyar Hírlapszerkesztőségi vezércikke. A szerző a továbbiakban ud-varias hangnemben, de mindamellett határozottan összekapcsolta a két ünnepnek a felvidéki ma-gyarság felé kisugárzó üzenetét: „Masaryk elnök az őszinte igaz szó embere, meg tudja érteni egy mellőzött nemzet őszinte és igaz jogkereső panaszát. Ő maga mondta: kilenc évig épült az állam, s ami hiba történt, azt most a tizedik évben kell korrigálni. Nos hát a legtöbb hiba, a leg-több sérelem a magyar kisebbséggel szemben történt. Itt a jubiláris jóvátétel éve: a magyar prob-léma az, mely elsősorban jóvátételre vár. […] Az igazság győz – mondja Masaryk elnök –, és az igazság győzelmét várjuk.”3
De vajon valóban győz-e az igazság, van-e egyáltalán reális alapja reménykedni a törté-nelem igazságosztó szerepében? E kérdésekre mindenki a maga módján kereste a választ, el-mondható azonban, hogy 1928-ban a „magyar sérelem” korrigálásának reményét több konk-rét nemzetközi-politikai megnyilvánulás és táplálni látszott. Ilyen volt többek között az előző évben lezajlott és főleg Csehszlovákiában oly nagy vihart kevert Rothermere-akció. Ennél azon-ban sokkalta komolyabbnak tűnt Magyarország helyzetének pozitív változása a közép-európai térségben.
A jubileumi évben – a Rothermere-akció mellett – a magyar–olasz kapcsolatok kedvező ala-kulása táplálta leginkább a magyar reményeket, mind a trianoni Magyarországon, mind az el-szakított területeken. 1927. április 5-én ugyanis Magyarország és Olaszország barátsági szer-ződést kötött, ami azt jelentette, hogy a magyar politika kitört a nemzetközi elszigeteltségből.
Nagyhatalmi támogatással a háta mögött Magyarország ettől kezdve nyíltan vállalhatta a leg-főbb külpolitikai célját, a revíziót. Gróf Bethlen István magyar miniszterelnök 1928. március 4-i debreceni beszéde világos hitvallás volt ebben a vonatkozásban.4
Az olasz nagyhatalmi háttér 1928 tavaszán és nyarán jó politikai támasznak ígérkezett a re-vízió felé vezető magyar úton. Mussolini és az angol Rothermere lord 1928. évi közös húsvéti szózata pedig a magyar fülek számára igazán hízelgő mondatokat tartalmazott. Ez a „húsvéti üze-net” hirdette a magyar feltámadás reményét, és nyíltan kimondta: „a trianoni szerződés nem sír-bolt”. Már csak azért sem lehet az, mivel úgymond „a világtörténelem sohasem ismert örökké tartó szerződéseket”.
A csehszlovákiai magyar politikai élet azonnal reagált ezekre a reménységet sugalló fejle-ményekre. A Prágai Magyar Hírlap1928. április 15-i szerkesztőségi vezércikke máris azt fej-tegette, hogy mivel Olaszország úgymond a magyarság barátjaként viselkedik, ebből a tényből több külpolitikai következtetés is levonható. A vezércikk szerint feltételezhetően gyengülni fog a kisantant politikai szerepe a közép-európai térségben. „Nem is olyan régen a kisantant még Középeurópa teljhatalmú urának képzelte magát, aki francia szövetségesének támogatásával e földterületen azt teheti, ami éppen jól esik neki. Ez a boldog idő azonban ma már a múlté”
Popély Gyula
3 Masaryk és a magyarok. Prágai Magyar Hírlap,1928. március 7. 1.
4 ROMSICSI. (2005): Bethlen István. Politikai életrajz. Osiris, Budapest. 261–262.
– írta reményteljes bizakodással a magyar ellenzéki pártok szócsöve. „Középeurópa ügyeinek intézésében Olaszország is részt kíván venni, és ez az akarata világosan kifejezésre jutott ak-kor, amikor barátságra lépett Magyarországgal, és ezt az országot jóakaratának számos bizo-nyítékával halmozta el. Olaszország nem tűrheti, hogy az osztrák-magyar monarchia fölbom-lása után a dunai medencében olyan, vele versengő hatalom alakuljon ki, amely a régi monarchia szerepét akarja átvenni, és ez természetes magyarázata annak, hogy Olaszország a kisantant egyensúlyozására Magyarországgal a lehető legjobb viszonyt teremtette meg.”5
A felvidéki magyarság szempontjából még az is bíztató jelként volt értelmezhető, hogy a cse-hek és a szlovákok régi nagy barátja és pártfogója, R. M. Seton-Watson – alias Scotus Viator – 1928 májusában és júniusában csehszlovákiai útja során a magyar politikai vezetőkkel is ke-reste a kapcsolatot. A „Skót Vándor” felvidéki útitervében ott szerepelt több magyar jellegű vá-ros meglátogatása, illetve találkozás a magyarság néhány jelentősebb közéleti szereplőjével.
A Prágai Magyar Hírlapmunkatársa még a felvidéki útja előtt, Prágában találkozott a ne-ves angol politikussal, aki kérdésére válaszolva kifejtette, hogy szerinte mik a jó kisebbségi po-litika alapelvei. Seton-Watson tanáros precizitással ezeket az elveket négy pontba sűrítve fog-lalta össze: „1. Kívánatosnak tartom a kisebbségi jogoknak a legszigorúbban való betartását s azoknak az idő folyamán való kimélyítését. Ez a tézis nemcsak Csehszlovákiára vonatkozik, ahol a kisebbségek helyzete a többi államokéhoz viszonyítva aránylag a legjobb, hanem Romániára és Jugoszláviára is, ahol a nemzeti kisebbségek még mindig igen rossz helyzetben élnek. 2. Kívá-natosnak tartom az adminisztráció megjavítását s meg kell állapítanom, hogy ebben a kérdés-ben haladást tapasztalok. 3. Decentralizáció. 4. A gazdasági korlátok csökkentése.” E pontok-hoz még sietett pontok-hozzáfűzni: „Minden felelős tényezőnek e négy irányban kell dolgoznia és főleg arra kell ügyelnie, hogy a demokratikus irányzat továbbfejlődjék.”6
Az angol professzorral és politikussal készített beszélgetést a Prágai Magyar Hírlap szer-kesztősége magyar szempontból oly jelentősnek ítélte, hogy a lapnak ugyanazon számában szerkesztőségi vezércikket szenteltek a témának. Ebben többek között utalás történt arra, hogy Seton-Watson már vagy öt éve nem járt Csehszlovákiában, tehát eleve nem ismerheti kellő mélységben az országban uralkodó politikai állapotokat. A vezércikk írója jóindulatúan fel-tételezte, hogy mivel az előkelő vendég csak most fogja tanulmányozni az ország belső vi-szonyait, ezt minden bizonnyal abból a négy pontban foglalt alapelvből kiindulva fogja tenni, amiket az interjúban is megfogalmazott. „Helyesen mondja, hogy a kisebbségi szer-ződéseket a legpontosabban kell betartani, sőt idővel ki is mélyíteni. Ugyanezt valljuk mi is tíz esztendő óta szüntelen. Mi is állandóan azt követeljük, hogy a st.-germaini szerződésben biztosított kisebbségi jogok necsak a kirakatba szánt díszáruk legyenek, hanem az állam és an-nak hatóságai azokat tiszteletben is tartsák” – húzta alá a Skót Vándor által is kimondott igaz-ság fontosigaz-ságát a magyar ellenzéki pártok központi napilapjának elemző vezércikke. A to-vábbiakban is sok vonatkozásban igazat adott a neves brit vendégnek, a Csehszlovák Köztársaság nagy és elismert nemzetközi támogatójának. „Igaza van Scotus Viatornak, hogy Tíz éve túszhelyzetben
5 Olasz aktivitás. Prágai Magyar Hírlap,1928. április 15. 1.
6 Scotus Viator a kisebbségi kérdésről és a Rothermere-akcióról. Uo. 1928. május 20. 3.
a közigazgatást meg kell javítani, mert rossz közigazgatás, rossz adminisztráció valóban örö-kös kútforrása az elégedetlenségnek, de mi nem osztjuk azt a túlságosan korán megkockáz-tatott véleményét, hogy e téren haladást lehet tapasztalni” – fejezte ki részben egyetértését, részben különvéleményét a szerző. A továbbiakban a decentralizáció kérdését vizsgálgatta és kijelentette: „Ha a skót utazó a decentralizáció mellett kardoskodik, úgy bennünket is hívei közé számíthat, mert hiszen a mi harcunk esztendők óta főképpen a prágai centralizmus bás-tyái ellen folyik és Szlovenszkó, valamint Ruszinszkó önkormányzatát tekinti céljául.” A ve-zércikk abban is egyet értett Seton-Watson álláspontjával, hogy a gazdasági barikádokat úgy-mond le kell dönteni: „De ha igazságos akar lenni, el kell ismernie, hogy a csehszlovákiai magyarság volt az, amely a legerélyesebben követelte mindig egy nagyvonalú szabadkeres-kedelmi irányzat inaugurálását.”7
Seton-Watson valóban eleget tett ígéretének, és szlovákiai körútja során több magyar vá-rost, illetve közéleti személyiséget is meglátogatott. Pozsonyban például találkozott Jabloniczky János képviselővel, majd május 31-én Komáromban több magyar politikussal és közéleti sze-mélyiséggel. A komáromi megbeszélésen magyar részről többek között jelen voltak Koczor Gyula és Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselők, valamint Richter János szenátor. A magyar politikusok informálták illusztris vendégüket a felvidéki magyarságot leginkább súlyosan érintő elnyomó intézkedésekről, elsősorban a szláv nemzeti terjeszkedés jegyében végrehajtott földreform kihatásairól.8
Seton-Watson benyomásai Csehszlovákia és a magyar kisebbség viszonyát illetően egyál-talán nem voltak pozitívoknak nevezhetőek. Tapasztalatait egy aránylag terjedelmes emlék-iratban foglalta össze, amelyet eljuttatott Masaryk államfőhöz. Ebben nehezményezte a magyar nyelv mellőzését a hivatalokban, hiányolta a kétnyelvű hivatalos hirdetményeket, bírálta a ma-gyar helység- és utcanevek mellőzését, a mama-gyar iskolahálózat hiányosságait stb. A magát to-vábbra is következetesen csehszlovákbarátnak tartó notabilitás különösképpen fontosnak mondta idézett emlékiratában egy magyar egyetem létesítését, mert ha ez nem történik meg, ak-kor úgymond a fiatal magyar generáció Csehszlovákiában „megkeseredve válik felnőtté”, ez pe-dig további nyugtalanságokat fog előidézni.9
A jelek a jubileumi év tavaszán azonban egyáltalán nem arra utaltak, hogy a csehszlovák kormányzati politika, vagy akár az alsóbb politika, közigazgatási és önkormányzati hatóságok változtatni akarnának addigi elnyomó nemzetiségi politikájukon. Főleg a vidéki „kiskirályok”
részéről fordultak elő már abszurdnak minősülő fellépések a magyarsággal szemben, borzolva ezáltal a nemzetiségi kedélyeket. A magyar ellenzéki pártok központi napilapja például 1928.
március 13-án beszámolt az előző napon Rimaszécsen történtekről. E Gömör megyei kisváros március 12-i képviselőtestületi ülésén egy magyar nemzeti párti és egy kommunista párti kép-viselőtestületi tag közös indítványt nyújtott be, amelyben azt kérelmezték, hogy a nyelvtörvény Popély Gyula
7 Két angol vendég. Uo. 1928. május 20. 1.
8 Scotus Viator sorra látogatja a magyar kisebbség országos vezéreit. Uo. 1928. június 2. 5.
9 Idézi BÁND. A.: Seton-Watson és a csehszlovákiai magyar kisebbség. In: MOLNÁRI. (szerk.) (1994):
Szlovákok az európai történelemben. Tanulmányok.Közép-Európa Intézet, Teleki László Alapítvány, Budapest. 88.
végrehajtási rendelete értelmében (17/1926. sz. kormányrendelet, 70. cikkely) a magyart is nyil-vánítsák a képviselőtestület tárgyalási nyelvévé. Az ülésen résztvevő közjegyző azonban – mint hatósági közeg – azonnal közbelépett. A beadványt elkobozta, és átadta a csendőrségnek abból a célból, hogy indítsanak eljárást államellenes izgatás címén az indítványtevők ellen.10
Az ilyen és hasonló jellegű helyi magyarellenes túlkapások mellett azonban sokkalta na-gyobb hatásfokúak voltak a kormányzati szinten kitervelt és végrehajtott országos kezdemé-nyezések. Ezek közül legjelentősebb volt a szláv nemzeti terjeszkedést szolgáló agrárreform, valamint a hatalom magyarellenes iskolapolitikája. A köztársaság fennállásának tíizedik esz-tendejében már mindkét államilag irányított akció meghozta az első gyümölcseit, és így el-mondható, hogy a magyarság visszaszorítása mind gazdasági, mind kulturális téren sikerekkel dicsekedhetett.
A magyar ellenzéki pártok képviselői és szenátorai a jubileumi évben látványosan fokoz-ták aktivitásukat a prágai nemzetgyűlés mindkét kamarájában. Bármilyen téma is volt napi-renden, a magyar törvényhozók mindig megtalálták annak a módját, hogy felszólalásaikban fel-hívják a figyelmet az impériumváltás során a felvidéki magyarságon elkövetett erőszakra, valamint rámutassanak az azóta átélt sérelmekre.
Koczor Gyula magyar nemzeti párti képviselő például 1928. június 21-én a képviselőház lakásvédelmi vitáját használta fel arra, hogy kritikus hangnemben reagáljon Edvard Beneš kül-ügyminiszter nem sokkal korábban elhangzott kisebbségpolitikai expozéjára. A külkül-ügyminiszter igazságosságról, demokráciáról és nagyvonalú nemzetiségi politikáról hangoztatott szóla-mait Koczor képviselő félrevezetőnek nevezte. „A külügyminiszter úr mindig nagy mestere volt a propagandának, jól ismeri a reklám pszichológiai alapjait, s tudja, hogy valamely állítás szün-telen, állandó hangoztatása az igazság hitét kelti az emberekben – jelentette ki kendőzetlen nyíltsággal. – Ilyen módon vetette meg a köztársaság alapjait, így próbálkozik jövőjét is meg-alapozni s így akarja a szenvedéseinkre felfigyelő világgal, sőt velünk is elhitetni, hogy itt min-den rendben van, nincs semmi kívánnivalónk, sorsunkkal elégedettek és boldogok vagyunk.”
Koczor képviselő szerint ezek a szólamok mind hazugságok, mivel az ország nemzetiségei – különösképpen a magyarok – elnyomatás alatt sínylődnek. Az ilyen bánásmódba a magyar-ság azonban soha nem fog belenyugodni. „Mi továbbra is hangoztatni fogjuk a velünk való bá-násmód igazságtalan voltát, nem szűnünk meg Európa és a nagyvilág igazságérzetére és be-csületére apellálva, az élethez való jog megadását tovább is követelni s nem nyugszunk mindaddig, míg a rajtunk elkövetett igazságtalanságok jóvá tétetnek és nemzetünk léte és fej-lődése nem biztosíttatik” – hangsúlyozta. Mintegy Beneš külügyminiszternek, valamint az egész elnyomó államgépezet vezető embereinek címezve mondta a következő intelmeket:
„Nem kiváltságokat, csak igazságot kérünk, igazságot követelünk úgy önöktől, mint Európá-tól. Győzzön önöknél is a jobb belátás, értsék meg, hogy béke és megbékélés csak igazság mel-lett, egyenrangú népek között lehet s a rabszolga és a rabszolgatartó egymás mellett való élése talán átmenetileg csöndet jelent, de az ilyen, szuronyokra támaszkodó hatalom sohasem örökös.
Tíz éve túszhelyzetben
10 A rimaszécsi közjegyző szerint államellenes bűncselekmény a kisebbségi nyelvjogok követelése.
Prágai Magyar Hírlap,1928. március 13. 8.
Értsék meg az igazság és a józanság szavát, ezzel fogják legjobban saját nemzetük és Európa békéjét szolgálni.”11
A magyar politikusokat a jubileumi évben már az is egyre inkább foglalkoztatni kezdte, hogy 1919-ben a párizsi békekonferencián a csehszlovák delegáció – nevezetesen Edvard Beneš – vajon milyen tartalmú memorandumokkal manipulálta a döntéshozó nagyhatalmak politikusait.
Ezeket a dokumentumokat ugyanis a prágai külügyminisztérium bizalmasan kezelte, és takti-kai okokból soha nem hozta nyilvánosságra. Ezért a magyar ellenzéki pártok törvényhozói a prá-gai nemzetgyűlésben 1928. június 30-án interpellációt nyújtottak be Beneš külügyminiszterhez, és világos választ kértek oly értelemben: hajlandó-e végre közzétenni a csehszlovák memo-randumok szövegét, hogy ezáltal nyilvánosan ellenőrizhető legyen azok valóságtartalma. Ne-vezetesen az: vajon a köztársaság békedelegációja objektív képet festett-e az igényelt magyar-országi területek nemzetiségi viszonyairól?12
A felvidéki magyar politikai reprezentáció aktivitása tehát dicséretesnek volt mondható a ki-sebbségi önvédelem minden területén. Tény viszont, hogy a csehszlovák kormányzat és a ha-tóságok sem bántak kesztyűs kézzel a felvidéki magyarokkal. Masirevich prágai magyar követ 1928. július 30-i jelentésében arról volt kénytelen beszámolni, hogy a csehszlovák hatalom az utóbbi hónapokban mind Magyarországgal, mind a felvidéki magyarsággal szemben „foko-zottabban éles kezelési módot alkalmaz”. A magyar követség egyik alkalmazottjának Kamil Krofta, a prágai külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője – később külügyminiszter – bizalmasan tudomására hozta: „Magyarországot rá kell bírni arra, hogy a reális politika alap-jára helyezkedjék. Be kell látnia revíziós igényeinek lehetetlen voltát.” Amennyiben Magyar-ország felhagyna a revíziós törekvésekkel, akkor – a cseh külügyi főtisztviselő szerint – „az itteni magyar kisebbség teljes szabadságot kapna”, és zavartalanul ápolhatná kapcsolatait az anya-országgal.13
A csehszlovákiai magyarság túszhelyzete tehát nyilvánvaló volt. Az államhatalom a magyar lakossággal szemben alkalmazott elnyomó politikájával igyekezett befolyásolni és engedéke-nyebbé tenni Magyarország Csehszlovákia felé megnyilvánuló politikáját. Mindjárt hozzá kell tennünk: nem nagy sikerrel.
Popély Gyula
11 Poslanecká sněmovna N. S. R. Č. 1928. II. Volební období. 6. zasedání.Příloha k těsnopisecké zprávě o 145. schůzi poslanecké sněmovny Národního shromáždění republiky Československé v Praze vo čtvrtek dne 21. června 1928. 103–105.
12 Magyar törvényhozóink közös interpellációja. Prágai Magyar Hírlap,1928. július 1. 4.
13 Magyar Országos Levéltár, Budapest. Küm. Pol. K 63, 39. cs. 7/7 t. 3161/1928.