A
z 1920. március 18-ai hadügyi törvény alapján létrejött az osztrák szövetségi hadsereg. A st. germaini szerződés a zsoldos hadsereg létszámát harminc ezer főben maximálta, amelyből a tisztek száma ezerötszáz főt tehetett ki, továbbá megtiltotta vezérkar felállítását. Jelentős fegyverzetbeli korlátozások és tiltások is a szerződés részét képezték.A szövetségi hadseregben kezdetektől fogva jelentős volt a szociáldemokrata befolyás, amely a baloldal értelmezésében a békeszerződésben előírt állami szuverenitás megőrzésén túl az erőszakos ellenforradalmi, azaz jobboldali aspirációk megakadályozását szolgálta. Termé-szetesen az osztrák polgári pártok nem nézték jó szemmel ezt a szociáldemokrata dominanciát.
A keresztényszocialista párt, az 1920 utáni kormánykoalíciók legerősebb tagja mindvégig tö-rekedett a baloldal katonai erejének és befolyásának a mérséklésére. A hadsereg „politikamen-tesítését” Carl Vaugoin keresztényszocialista hadügyminiszter1hajtotta végre az 1920-as évek folyamán, ami alapvetően a baloldali befolyás megszüntetésére irányult. 1928. január 31-én vé-get ért Ausztriában a nemzetközi katonai ellenőrzés. Így kezdetét vette az osztrák fegyverke-zési program megalkotása és előkészítése. Megkezdődött a hadsereg modernizálása, átszerve-zése és 1930-tól a modern fegyverek bevezetése is.
Magyarországon az 1921. XLIX. törvény alapján 1922. január 4-én megalakult a Nemzeti Hadsereg helyébe lépő Magyar Királyi Honvédség. A trianoni békeszerződés számos hadsere-get érintő korlátozást tartalmazott, amely biztosította a kisantant államok katonai fölényét. A zsol-dos hadsereg számára harmincötezer főt és ezerhétszázötven tisztet engedélyezett, feladatuk a belső rend fenntartása és határrendőr-szolgálat volt; vezérkar felállítása szintén tilos volt. Az osztrák rendelkezésekkel megegyezően a fegyverzet pótlása csak egy állami tulajdonban álló üzemben volt lehetséges. A hadianyagimport, -export mindkét állam számára tilos volt. Ma-gyarországon 1927. március 31-ével megszűnt a katonai ellenőrző bizottság közvetlen és állandó helyszíni jelenléte, helyét az alkalmi vizsgálatok rendszere vette át.2Ezt követően a magyar ka-tonai vezetés is hozzákezdett a hadseregfejlesztés elvi és gyakorlati megalapozásához.
A felfegyverkezés – a békeszerződés revíziójának elengedhetetlen feltétele – nem volt egy-szerű feladat a magyar vezetés számára. 1927-ben a külpolitikai elszigeteltségből kilépő Bethlen-kormány Olaszországhoz, az egyetlen kapcsolatfelvételre hajlandó nagyhatalomhoz fordult az
1 Hadügyminiszter 1922. szeptember és 1933. szeptember között, kancellár 1930. szeptember 30. és 1930.
november között.
2 DOMBRÁDY1996: 319–338.
Tartalom
ügyben. Magyarország olasz segítséggel történő illegális felfegyverkezésében Ausztria kulcs-fontosságú szerepet kapott, hiszen az itáliai fegyverek szállítási útvonala – a kisantant országok kikerülése érdekében – csak nyugati szomszédunkon keresztül vezethetett. Így a magyar–olasz közeledés egyik kulcskérdésévé vált a mindenkori osztrák vezetés magyar fegyverszállításokkal szembeni pragmatikus lojalitása és megbízhatósága.
1927. április 6-án Bethlen Rómában Mussolinivel tárgyalt a felfegyverkezés esélyeiről és annak olasz támogatásáról. A magyar miniszterelnök kifejtette: „annak, hogy Magyarország ak-tívabb politikát folytathasson, egyik legfőbb előfeltétele, hogy hadserege kellően fel legyen fegy-verezve”.3A Magyarországon itt-ott elrejtett fegyvereknek „komoly jelentősége nincsen”.4 Ahhoz, hogy Magyarország betölthesse azt a szerepet, amelyet Olaszország szánt neki a Kár-pát-medencében – érvelt a magyar politikus –, szükséges egy olyan katonai potenciál kiépítése, amely képes a kisantant országokéval felvenni a versenyt. Mussolini megígérte, hogy kész Ma-gyarországnak visszaadni az első világháború után Itáliához került monarchiabeli fegyver-készletet. A fegyvereket ellenszolgáltatás nélkül bocsátanák a magyar fél rendelkezésére, azon-ban a javítási és karazon-bantartási munkálatokat – mivel elavult és gyakorlatilag alig használható fegyverekről volt szó – Magyarországnak kellett fedeznie. Rómában tisztázták a lehetséges szál-lítási útvonalat is. A Dunán keresztül, Románián át történő szállítás nem volt Bethlen számára akceptálható. Csupán a szárazföldi út, az ausztriai tranzit tűnt mindkét fél számára elfogadha-tónak. A tervek szerint a szállítmány feladója egy olasz magáncég, színlelt címzettje nem Ma-gyarország, hanem egy lengyelországi társaság lenne.
1927 decemberében Genfben, a népszövetség egyik ülésén Dino Grandi olasz külügyi ál-lamtitkár és Bethlen egyeztettek az áprilisban megígért fegyverek útra indításáról. Ennek meg-felelően szilveszterkor ötvagonnyi fegyver indult meg Olaszországból Magyarország irányába.
A Dél-Tirolon át északra vezető vasút kiindulópontjában, Veronában egy magáncég az olasz ha-tóságok bevonása nélkül feladta a küldeményét egy lengyel magáncég számára. A tervek sze-rint miután áthaladt az olasz–osztrák, illetve az osztrák–magyar határon és Szentgotthárdon ke-resztül megérkezett Magyarországra, a küldemény töredéke lépte volna csak át a határt Sátoraljaújhelyen keresztül Csehszlovákia irányába.
***
A szállítási levélben mezőgazdasági gépalkatrészként deklarált fegyverek január 1-jén érkeztek meg Szentgotthárdra. Azért esett a választás erre a határátkelőre, mert itt sajátos vámellen -őrzési gyakorlat alakult ki. Az osztrák fél az ügymenet meggyorsítása érdekében az általános adminisztráció elvégzését követően átadta a szállítmányokat a magyar kollégáknak, és utólago-san már magyar felségterületen végezték el a vámellenőrzést. Január elsején is ezt a szokásos ügymenetet alkalmazták. Az osztrák szociáldemokrata vámosok már magyar területen fedezték fel, hogy a szállítási levélen szereplő tételek és a vagonok tartalma nem egyezik meg. Az osztrák
3 KARSAI1967: 50–51.
4 NEMES1964: 59.
Az 1928-as szentgotthárdi fegyverbotrány...
vámtisztek azonnal kérték a vagonok visszaszállítását,5amit a magyar hatóságok megtagadtak, és ezzel kezdetét vette a több hónapig elhúzódó nemzetközi bonyodalom.
A lelepleződést követő magyar kormányzati reakció forgatókönyve hasonlított a néhány év-vel azelőtti frankhamisítási ügyre. A bethleni vezetés kezdetben a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedett. Tagadta, hogy a fegyvereket a magyar államnak szánták. A magyar külügymi-nisztérium január 10-én utasítást adott a külképviseleteknek, hogy „mindenkivel szemben a küldemény privát voltát” hangsúlyozzák, még az olasz követtel folytatandó tárgyalások so-rán is, hiszen „az olasz hivatalos diplomácia az ügyből kezdetektől fogva ki volt kapcsolva”.6 Azonban a hetek múlásával elsősorban a nemzetközi visszhang miatt ezek az állítások tart-hatatlanná váltak. Noha a szívélyes lengyel–magyar viszonyra tekintettel a lengyel kormány nem cáfolta, hogy a küldeménynek ő az eredeti címzettje, de diplomáciai eszközökkel törekedett a tá-volságtartásra.7Január végén Bethlen nyilatkozatban is elhatárolódott az ügytől és azt állította, hogy nem tudott róla semmit. Mind az angol, sőt még a francia vezetés is azt szerette volna hinni, hogy Bethlen nem „hazudott mindenben”, így elfogadták ezt a kijelentését, miközben az ügy jelentéktelenné tételére és következmények nélküli lezárására törekedetek.8
Az osztrák kormány számára is az ügy mihamarabbi elintézése lett volna a legelőnyösebb. Mi-közben a nagy befolyással rendelkező szociáldemokrata ellenzéknek – magyar- és olaszellenessége miatt – a minél nagyobb nemzetközi visszhang és felhajtás keltése tűnt kedvezőnek. A baloldali sajtó mindent megtett magyarellenes cikkek sorával, hogy az ügyet napirenden tartsa. A fegy-verbotrány alkalmat nyújtott a baloldal számára a polgári osztrák kormány kritizálására is. Ignaz Seipel keresztényszocialista kancellárt nemcsak az osztrák baloldali sajtó, hanem a kisantant or-szágok médiája is azzal vádolta, hogy együttműködött Magyarországgal a fegyvercsempészésben.9 A kancellár számára egyértelmű volt a fegyverbotrány bel- és külpolitikai jelentősége, így az osztrák kormány válaszlépéseit mindvégig Seipel irányította személyesen.10Demonstratívan semleges állásfoglalásra és a kisantant vádak mérséklésére törekedett,11jelezve ezzel Magyar-ország iránti jóindulatát. Az ügy elcsendesüléséig szorosan együttműködött a bécsi magyar kül-képviselettel, azonban mindvégig törekedett Ausztria jó „hírnevének” megőrzésére is. Miköz-ben a magyar külügyminisztérium a végsőkig a tagadás álláspontját képviselte.
Január 20-án Ambrózy Lajos bécsi magyar követ arra kérte az osztrák vezetést, hogy ve-gyék vissza a vagonokat. Seipel azonban kifejtette, hogy arra addig nem kerülhet sor, amíg az ügy nem tisztázódik. Hiszen „a vagonok öt hétig12Magyarországon vissza lettek tartva, azok-nak átvételéért már nem tudná [Seipel] a felelőséget vállalni”.13
5 KARSAI1967: 114.
6 Magyar Országos Levéltár (MOL) K64 1928 35a 41t 15/1928. Budapest, 1928. 02. 10.
7 KARSAI1967: 119.
8 ROMSICS1991: 184; MOL K64 1928 35a 41t 30/1928. Budapest, 1928. 01. 18.
9 MOL K64 1928 35a 41t 62/1928. Bécs, 1928. 01. 21.
10 MOL K64 1928 35a 41t 82/1928. Bécs, 1928. 01. 24.
11 HASLINGER1996: 165.
12 Valóságban csak három hétig.
13 MOL K64 1928 35a 41t 65/1928. Budapest, 1928. 01. 22.
Murber Ibolya
Január 24-én a kancellár ismét személyesen fogadta Ambrózyt, és közölte, hogy tudomá-sukra jutott: a vagonokat átpakolták. Külön kiemelte, hogy nem csehszlovák vagy jugoszláv „ké-mektől”, hanem egy osztrák „bizalmi ember” beszámolója alapján rendelkeznek információk-kal arról, hogy január 17-ére virradó éjszaka, az ólomzárak feltörését követően szekerekkel Sigray Antal gróf emberei Rátótra szállították a vagonok tartalmát. Seipel elmondása szerint ezt a jelentést mindaddig elzárva tartotta, még Franz Peter vezértitkárnak sem beszélt róla, amíg más Bécsbe akkreditált követektől hasonló információkhoz nem jutott.14
A bécsi követ tiltakozott a vádak ellen, hiszen a „magyar bizottság megállapította a vago-nok tartalmának a sérthetetlenségét, és így az a feltevés sem állhatja meg a helyét, hogy alan-tas közegek rosszul felfogott hazafiságból a kormány intenciói ellenére cselekedtek volna”.15 Ambrózy a központ utasításának megfelelően közölte, hogy „úgy látszik az osztrákok inkább hisznek a cseheknek és a jugoszlávoknak mint nekünk”.16Az angol külügyi államtitkár nevetve említette Rubido-Zichy Iván londoni magyar követnek a „francia sajtóhíreket, amelyek szerint éjjel magyar katonák társzekerekkel kicserélték volna a gépfegyvereket ócska-vassal. Megje-gyezte, hogy nem tudja elhinni, hogy a hatóságok ilyen ügyetlenséget követtek volna el.”17
Az ügy lehetséges megoldása, azaz a vagonok visszaszállítása érdekében nemcsak az olasz, hanem az angol külügyminisztérium18is igyekezett diplomáciai úton nyomást gyakorolni az osztrák vezetésre. Seipel számára azonban nem volt könnyű a döntés, hiszen elviekben el-néző volt a magyar felfegyverkezéssel szemben, ennek megfelelően az ügy tisztázásáig töre-kedett az időhúzásra,19mivel nem állt érdekében magyarellenes kampány támogatása. Azonban a szociáldemokrata nyomást és a nemzetközi katonai ellenőrző bizottság jelenlétét nem lehe-tett figyelmen kívül hagyni. Ennek tudatában az osztrák vezetés nem engedélyezte az „áru” visz-szaszállítását Olaszországba Ausztrián keresztül.20
Az osztrák vezetés tartott attól, hogy a vagonok visszavétele nemzetközi bonyodalmat okoz-hat, amely meghosszabbíthatná a katonai ellenőrzés időtartamát, vagy szigoríthatná az ellen-őrzési gyakorlatot. A kancellár nemleges válaszát még azzal is alátámasztotta, hogy „ha a va-gonokat visszavette volna, az a royalista körökben oly vitát idézett volna elő, amelyet Magyarországon biztosan zokon vettek volna”.21Az osztrák vezetés jóindulatának jeleként Seipel január végén ismételten fogadta Ambrózyt és kifejtette, hogy miután Magyarország ragaszko-dik az álláspontjához, az osztrák vezetés „tudomásul veszi, hogy árukicserélés nem történt”.22
14 MOL K64 1928 35a 41t 82/1928. Bécs, 1928. 01. 24.
15 MOL K64 1928 35a 41t 82/1928 Bécs, 1928. 01. 24.
16 MOL K64 1928 35a 41t 65/1928. Budapest, 1928. 01. 22.
17 MOL K64 1928 35a 41t 88/1928, London, 1928. 01. 25.
18 MOL K64 1928 35a 41t 93/1928, Budapest, 1928. 01. 27.
19 MOL K64 1928 35a 41t 82/1928. Bécs, 1928. 01. 24. A katonai ellenőrző bizottság 1928. január 31-ével befejezte működését, de február végéig Bécsben tartózkodott.
20 MOL K64 1928 35a 41t 82/1928. Bécs, 1928. 01. 24.
21 MOL K64 1928 35a 41t 101/1928. Bécs, 1928. 01. 28.
22 MOL K64 1928 35a 41t 101/1928. Bécs, 1928. 01. 27.
Az 1928-as szentgotthárdi fegyverbotrány...
***
A fegyverszállítás nyilvánosságra kerülésével sem az olasz, sem a magyar vezetés nem számolt, így nem is készültek közös forgatókönyvvel. A beavatott legfelsőbb olasz államvezetés igye-kezett – a nemzetközi presztízsveszteség elkerülése végett – az ügytől elhatárolódni. Nemcsak nemzetközi fórumokon, hanem a magyar vezetéssel szemben is kinyilvánította, hogy nem kí-ván a felelősségben osztozni, noha a háttérből törekedett az ügy mihamarabbi elsimítására.
Khuen-Héderváry Sándor, a külügyminiszter állandó helyettese ezt úgy értelmezte, hogy
„Olaszország a kulisszák mögött támogat bennünket, a nyilvánosság előtt azonban szeretne ma-gunkra hagyni”.23
A római magyar követségen keresztül a magyar külügyi vezetés igyekezett információk-hoz jutni hivatkozási alap biztosítása végett elsősorban a feladót illetően. A római vezetés nem kívánt igazolást kiadni arról, hogy a szállítólevélben megjelölt veronai cég nem létezik, mert azt a rendőrségnek kellett volna kiállítania, amelynek bevonását el kívánta kerülni. Az igazo-lás helyett egy olyan, a veronai állomásfőnök által kiállított papírt helyeztek kilátásba, amely-ben rögzítették, hogy a feladó másodszori felszólítás ellenére sem jelentkezett.24A római ál-láspont szerint a fegyverkivitellel foglalkozó cégek üzleteit hatóságilag nem ellenőrzik, ezért az olasz állam nem vállal ilyen esetekben felelősséget.25Walkó Lajos külügyminiszter február végén kifejtette, hogy „a feladó kérdésében a felelősség csakis Olaszországé”.26
Az olasz vezetés a háttérben maradva, diplomáciai kapcsolatai révén azonban igyekezett a nemzetközi visszhang lecsendesítésében közrejátszani. Január végén Seipel ismét visszautasí-totta a vagonok Ausztrián át történő visszaszállítására vonatkozó magyar kérelmet. Az olasz kor-mány hajlandónak mutatkozott az intervencióra a magyar érdekekre tekintettel.27Január 24-én Grandi és Hory András római magyar követ tárgyaltak a teendőkről és együttesen megállapítot-ták, hogy egy esetleges vizsgálat „nemcsak a kisantant politikai sikerét jelentené, […] de prece-denst teremtene a jövőre”.28Seipel az olasz intervenció ellenére sem engedélyezte az ausztriai tran-zitot, így az olasz vezetés döntése alapján a szállítmány tartalmát meg kellett semmisíteni, mielőtt azt a nemzetközi vizsgálóbizottság megtekinti. Február 22-én a magyar sajtóban megjelent a hír, hogy a vagonokban található fegyveralkatrészeket összetörték, és árverésre bocsátották.29
***
Az illegális fegyverszállítás napvilágra kerülése a kisantant országok heves reakcióját váltotta ki. Az ügy jó alkalmat adott az erősödő magyar–olasz kapcsolatok és ezen keresztül
Magyar-23 MOL K64 1928 35a 41t 155/1928. Budapest, 1928. 02. 24.
24 MOL K64 1928 35a 41t 637/1928. Budapest, 1928. 02. 17.
25 MOL K64 1928 35a 41t 32/1928. Bécs, 1928. 01. 14.
26 MOL K64 1928 35a 41t 160/1928. Budapest, 1928. 03. 23.
27 MOL K64 1928 35a 41t 98/1928. Róma, 1928. 01. 27.
28 KARSAI1967: 130–131.
29 NEMES1964: 93–94.
Murber Ibolya
ország támadásához és kritizálásához. Bethlen az egykori monarchiabeli fegyvereket és a re-ményekkel kecsegtető olasz fegyverkezésbeli segítséget a kisantant meggyengítésére és fella-zítására kívánta felhasználni. Mindez az első fegyverszállítási kísérlet kapcsán éppen a visszá-jára fordult, hiszen a szentgotthárdi fegyvercsempészési ügy megerősítette a Magyarországot körülvevő ellenséges érzelmű országok vezetésében a kisantant szükségességébe vetett hitet.
A kisantant országok február 1-jén beterjesztették közös jegyzéküket a Népszövetséghez, amelyben helyszíni vizsgálatot kértek. Sem Franciaországnak, főként Angliának nem állt ér-dekében az ügyet túldimenzionálni, a közép-európai feszültségeket tovább szítani. Így a hóna-pokkal később (fegyverszakértők bevonásával) lefolytatott helyszíni vizsgálat megállapította, hogy ugyan titkos hadianyag-szállításra történt kísérlet, azonban a fegyvereknek nem volt je-lentős katonai értékük.30
Több katonai korlátozással sújtott ország is tartott attól, hogy a szentgotthárdi ügy miatt fran-cia kezdeményezésre szigorítani fogják a népszövetségi katonai ellenőrzéseket. Olaszország mel-let Németország és Ausztria is igyekezett ebből a megfontolásból az ügy jelentőségét csök-kenteni, attól elhatárolódni. Németország a stresemanni külpolitikai irányvonal mentén nem ígért Magyarországnak hathatós segítséget, hiszen Berlinben nem kívánták a francia vezetést pro-vokálni. Másrészt a német külügyi államtitkár – ha más összefüggésben is – kifejtette, hogy „egy gyenge és beteg Németország Magyarországnak hathatós segítséget nem nyújthat, majd ha a bi-rodalom újra erőre kap, Magyarországot is több eséllyel támogatja”.31
A nemzetközi botrány tanulságaként Bethlen már 1928 elején személyesen tárgyalt a bu-dapesti olasz követtel, hogy a szállításoknál a jövőben más útvonalat és eszközöket kell közö-sen találni.32A Mussolini által kezdeményezett 1928. április eleji milánói találkozón többek kö-zött a fegyverszállítás újabb taktikai részleteinek megbeszélésére is sor került.33
A korabeli magyar külpolitika értelmezésében a szentgotthárdi eset nemzetközi botránnyá fajulása az osztrák szociáldemokrata párt tervszerű akciója volt. Ezek szerint a baloldali meg-figyelők a szállítmányt „már az osztrák határ átlépésétől kezdve állandóan figyelemmel kísér-ték, hogy a magyar határon az ismert illoyális módon robbantsák ki az egész ügyet”. Az oszt-rák baloldali sajtó pedig együttműködött a kisantanttal a nemzetközi botrány fokozásában is.34 A magyar külügyi vezetés számára ez az eset is azt jelezte, hogy milyen befolyásos a bal-oldal Ausztriában. „Az osztrák közigazgatásban35anarchikus állapotok vannak a kormány gyen-gesége és a szociáldemokrata párt kitűnő megszervezettsége következtében.”36A fegyverbot-ránnyal kapcsolatos negatív tapasztalatok is erősítették a magyar vezetés azon meggyőződését, hogy Ausztria csak abban az esetben válik megbízható szomszéddá, ha ott egy erős jobboldali kormány tevékenykedik a szociáldemokrata ellenzék visszaszorításán. Ennek a felismerésnek
30 NEMES1964: 97.
31 MOL K64 1928 35a 41t 167/1928. Budapest, 1928. 02. 28.
32 DDI Settima serie. Vol. 5.333. és Vol. 6.73. sz. irat. Idézve: ROMSICS1991: 184.
33 ROMSICS1991: 185.
34 MOL K64 1928 20t 148/1928. Budapest, 1928. 02. 20.
35 Az eredeti szóhasználat „Ausztriában” volt, amelyet kézzel javítottak.
36 MOL K64 1928 20t 148/1928. Budapest, 1928. 02. 20.
Az 1928-as szentgotthárdi fegyverbotrány...
köszönhetően a Bethlen-kormány még intenzívebben támogatta az osztrák jobboldali Heimwehr államcsínyterveit, továbbá a római vezetést is törekedett megnyerni az elképzelésnek. Mussolini is egyetértett azzal, hogy a Magyarországra küldendő illegális fegyverek biztonságos szállítá-sát csak egy Budapesthez és Rómához lojális osztrák kormány biztosíthatja, így szintén a Heimwehr katonai és pénzügyi támogatása mellett foglalt állást.
Seipel kancellár már 1927 tavaszán kinyilvánította, hogy tudomásul veszi Magyarország fegyverkezési igényeit,37ezt a nézetét 1928-ban a szentgotthárdi botrány után is fenntartotta.
Ehhez a Magyarországgal szemben lojális és megértő állásponthoz az osztrák kormány egészen 1938-as fennállásáig ragaszkodott.
***
1933. januárban ismét napvilágra került egy újabb jelentős illegális olasz fegyverküldemény léte.
Az ügy lefolyása azonban különbözött az 1928-as botránytól. Mussolini 1932 nyarán Ernst Rüdiger Starhemberg Heimwehr-vezérnek megígérte, hogy az első világháború végén a Monar-chiától zsákmányolt olasz fegyvereket szétosztják a Heimwehr és Magyarország között. A kö-zel negyvenhét vagon vasárunak deklarált monarchiabeli fegyvert 1932–1933 fordulóján fel-újítás végett a stájer hirtenbergi fegyvergyárba szállították. A forgatókönyv hasonló volt az öt évvel azelőttihez. Szociáldemokrata vasúti alkalmazottak a villachi vasútállomáson fedezték a hamis úti papírokkal ellátott fegyverszállítmányt. Január 11-én a francia és a kisantant köve-tek Engelbert Dollfuß kancellárnál hivatalosan is tiltakoztak. A hír nyilvánosságra kerülését kö-vetően Dollfuß mindvégig törekedett olasz és magyar „barátainak” fedezésére. Nem foglalt el semleges pozíciót, mint annak idején Seipel kancellár tette, hanem a felelősség magára válla-lásával óvta Róma és Budapest jóindulatát. Az osztrák baloldali és a kisantant sajtó ismételten kampányt indított a kancellár személye és a kormánykoalíciós partner, a Heimwehr ellen.
Dollfuß hivatalos nyilatkozataiban arra hivatkozott, hogy a fegyverek csupán javítási céllal és rövid időre érkeztek Ausztriába.38A nemzetközi felháborodás mérséklése érdekében az olasz kormány készségét fejezte ki február 21-én a fegyverek visszavételére.39Végső megoldásként a fegyvereket elkobozták és az osztrák hadseregnek adták át.40Azonban olyan széles körű nem-zetközi botrány mégsem alakult ki, mint 1928 januárjában a szentgotthárdi illegális fegyver-szállítmány körül. Ez pedig a megváltozott nemzetközi helyzettel függött össze. A hitleri nem-zetiszocialista hatalom kiépülésének következtében se a francia vezetésnek, se kisantant szövetségeseinek nem állt érdekében Ausztria további gyengítése, illetve az olasz–osztrák–
magyar együttműködés megakadályozása, mivel az magát kifejezetten Anschlussellenes ko-operációként határozta meg.411933 után a német veszélytől való félelem erősebbnek bizonyult, mint az osztrák és magyar felfegyverkezésre irányuló aspirációk.
37 MOL KüM K64 1927 20t 272 res/1927. Bécs, 1927. 06. 17.
38 LUDWIG1954: 109.
39 RENNER1953: 125.
40 SHEPHERD1961: 129.
41 REICHHOLD1984: 67.
Murber Ibolya
Irodalom
BROUCEK, P. (1983): Heerwesen. In: WEINZIERL, E. – SKALNIK, K. (Hgs.): Österreich 1918–1938.
Geschichte der Ersten Republik. Graz.
DOMBRÁDYL. (1996): Hadsereg és katonapolitika 1919–1940 között. In: KOLLEGATARSOLYI.
(főszerk.): Magyarország a XX. században. I. kötet. Politika és társadalom, hadtörténet, jog-alkotás.http://mek.niif.hu/02100/02185/html/57.html (Letöltés ideje: 2012. április 11.) HASLINGER, P. (1996): Hundert Jahre Nachbarschaft. Die Beziehungen zwischen Österreich und
Ungarn 1895–1994.Frankfurt am M.
KARSAIE. (szerk.) (1967):Iratok az ellenforradalom történetéhez. IV. kötet. A magyar ellen-forradalmi rendszer külpolitikája 1927. január 1. – 1931. augusztus 24.Budapest.
LUDWIG, E. (1954): Österreichs Sendung im Donauraum. Die letzten Dezennien österreichis-cher Innen- und Aussenpolitik.Wien.
LUDWIG, E. (1954): Österreichs Sendung im Donauraum. Die letzten Dezennien österreichis-cher Innen- und Aussenpolitik.Wien.