TÖRTÉNELMI LÓVÁTÉTEL? 254

2.8 A KÖZPONTI KÁRRENDEZÉSI IRODA STATISZTIKÁI 258

2.9 FÜGGELÉK: NEMZETKÖZI KITEKINTÉS 263

Táblázatok

2.1 táblázat: Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal mûködésének költségei,

1991-98 213

2.2 táblázat: Kárpótlási jegyes kifizetések 215

2.3 táblázat: A KPJ és a tõzsde, 1992-2000 221

2.4 táblázat: A nyilvános részvénycseréket lebonyolító értékpapír-forgalmazók 233 2.5 táblázat: A kárpótlási jegy felhasználásának alakulása a privatizációban, 1991-2007 251 2.6 táblázat: A 10 legnagyobb kárpótlási jegyet felszívó tranzakció, 1994-97 251 2.7 táblázat: A kárpótlási jegy felhasználása az állami vagyonkezelõknél, 1992-2007 253 2.8 táblázat: Restitúciós és kárpótlási döntések Kelet-Európában 264

178 I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

2.1 BEVEZETÉS

„Ez is egy olyan dolog, amit csak rosszul lehet végrehajtani:

mindenki megsértõdött.”

Antall József a kárpótlásról¹

Ellenzéki körökben még a rendszerváltás elõtt, a Németh-kormányból kikényszerítendõ szim-bolikus gesztusként merült fel a kárpótlás gondolata, tehát az, hogy az, hogy 1956-os for-radalom áldozatainak erkölcsi és anyagi elismerés jár. Ez a követelés azonban kezdettõl fogva keveredett a jogállamiságnak megfelelõ tulajdonviszonyok kialakításának igényével és egy igazságtételi-jóvátételi szándékkal („minden üldözöttnek jár a kárpótlás”).²A Németh-kormány ebbõl a követelés halmazból igyekezett szelektálni. Az 1956-ra vonatkozó törvény 1989. no-vember 1-én született meg³, s még aznap Országgyûlési (Ogy.) határozat intézkedett a II. világ-háborút követõ internálások és kitelepítések jóvátételérõl is. 1990-ben még négy kárpótlással összefüggõ Ogy. határozat született. Ezek a nácizmus üldözötteinek, a magyarországi német ki-sebbségnek, a szovjet hadifogságba elhurcoltaknak és az 1945-1963 közötti politikai elítéltek sérelmeire kívánt orvoslást ajánlani. A Németh-kormány történész- és jogász-bizottságot is lét-rehozott a lehetséges megoldások tanulmányozására. Ez volt tehát a kezdet.

Végeredményben a kárpótlás több mint 2 millió polgárt, a magyar családok egyhar-madát közvetlenül érintette, sõt a külhoni magyarságra is kiterjedt. A Határon Túli Magyarok Hivata-lának becslése szerint 250 ezer nem magyar állampolgár részesedett a kárpótlásból. Részükre 30 Mrd Ft címletértékû kárpótlási jegyet (KPJ) adtak ki.⁴Személyi kárpótlásban 700 ezren, va-gyoni kárpótlásban közel 500 ezren részesültek. A kárpótlás alapjaiban rendezte át a magyar falu tulajdonviszonyait. Az ország 3000 településén 27 ezer földárverést tartottak – átlagosan minden faluban 9-et! Ennek során 2.1 millió hektár föld, az ország megmûvelhetõ földterület-ének harmada cserélt gazdát, mintegy 30 Mrd Ft címletértékû kárpótlási jegyért. Arányait te-kintve ez körülbelül akkora horderejû változás volt, mint amekkorát a nagybirtokrendszer fel-számolása jelentett 1945 tavaszán! 760 ezren jutottak földhöz, 330 ezer ember részesült nyug-díjemelésben és 15 ezren kerültek be a nemzeti gondozottak csoportjába. A kárpótlás ügye ösz-1 Marinovich (2003) 223. o.

2 Errõl a témáról 1998-ban külön kötet jelent meg az ÁPV Rt. „Számadás a talentumról” sorozatában. Ld. Mihályi (1998f), és a rövid, angol nyelvû összefoglalót Mihályi (2000e). A kárpótlás politikai aspektusairól ld. Fertõ-Mohácsi (1996) tanulmányát, valamint Matolcsy (1991) összefoglalójának agrárfejezetét (269-277. o.). A föld-kérdésrõl ld. Pogány (1997) írását, valamint a MH, 1997. szept. 26.-i mellékletét. A kárpótlási törvények meg-születését országgyûlési határozatok sorozata elõzte meg 1989-ben és 1990-ben. Ezek ismertetését, valamint a kárpótlással összefüggõ alkotmányossági és jogfilozófiai kérdések szakszerû feldolgozását ld. Sepsey (1998) ta-nulmányában. A kárpótlás rendszerének részletes leírását lásd a Deloitte & Touchetanácsadó iroda által az ÁVÜ számára készített tanulmánykötetben (DRT Hungary 1992). Érdekes részleteket tartalmaz a Kárpótlás Társadal-mi Kollégiuma elnökének tanulmánya is. Ld. Menczer (2004).

A kárpótlással kapcsolatos teljes joganyag (törvények, kormányrendeletek, országgyûlési határozatok, Alkot-mánybírósági határozatok és végzések) megtalálható az OKKH (1998) 825 oldalas összefoglaló kiadványában, amely a Kárpótlás és kárrendezés Magyarországon, 1989-1998címet viseli.

3 Ld. 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggõ elítélések orvoslásáról. Ezekben a hónapok-ban a szóhasználatnak is különös jelentõsége volt. A „népfelkelés” kifejezést – Lukács György sokkal korábbi szó-használata nyomán – 1988-ban Berend T. Iván, majd Pozsgay Imre vitte be a köztudatba 1956 kapcsán.

4 HP, 1996. jún. 18., 12–13.o.

2

szekapcsolódott az egyházak és a települési önkormányzatok restitúciós igényeinek kielégíté-sével is. Az elõbbiekre vagyonjuttatás és/vagy pénz formájában 200-250 Mrd Ft-ot, az utóbbi-akra 250-300 Mrd Ft-ot költött a III. Magyar Köztársaság.

A KPJ megjelent a tõkepiacon, ahol kezdettõl fogva értékpapírként, pénzhelyettesítõként funkcionált. Nehezen szabadul a kárpótlástól a jogalkotás, az adópolitika és bírói ítélkezési gyakorlat sem. Újabb és újabb törvények születnek, s a kárpótlástól távol álló területek jogsza-bályozása is kénytelen számot vetni a le nem zárt kárpótlási folyamattal. Az államigazgatási hatáskörben született határozatok száma meghaladta a 3 milliót! Azok közül, akik elégedet-lenek voltak a hivatal döntésével 160 ezren elsõ fokú jogorvoslattal éltek, 20 ezren pert is in-dítottak.

1991–97 között az ÁPV Rt. és jogelõdei mintegy 2700 értékesítési tranzakciót bonyolí-tot-tak le – ebbõl 1338 esetben a vevõk részben vagy teljes mértékben kárpótlási jeggyel fizettek.

Volt olyan tranzakció, ahol 10 milliárd és volt, ahol mindössze 6000 Ft-nak megfelelõ összeget teljesítettek jeggyel. 1993–1996 között a hazai befektetõktõl származó privatizációs bevétel kö-zel 50%-a kárpótlási jegy formájában realizálódott. Ez az arány túlment minden eredeti elkép-zelésen és elõre nem látott módon bonyolította a tranzakciókat, az utólagos elszámolásokat, valamint a nyilvántartásokat. A kárpótlás az évek során kiterebélyesedett, intézményesült. A Kárpótlási Hivatal országos szervezetté nõtt ki magát, melynek mûködési költsége 15-20 Mrd Ft-ot emésztett fel. A magángazdaság és az állami szféra között kialakult üzleti kapcsolatok miatt ez a rendszer önjáróvá, önérdekûvé is vált. A kárpótlási jegy magánszemélyeknek is, cé-geknek is tálcán kínálta az adókerülés lehetõségét. Ennek nagyságát 30-60 Mrd Ft-ra becsül-hetjük.

Az évek multával egyre világosabban látszódott, hogy a kárpótlás és a privatizáció összekapcsolása csalódást okozott: a kárpótlás hosszú távon realizálható, bizonytalan jövedelmet termelõ vagyont ígért, miközben az érintettek többsége pénzt szeretett volna látni, méghozzá azonnal és/vagy garantált rendszerességgel. A kárpótlási folyamat idõbeli elhúzódá-sa azért is sértette az érintettek jogérzékét, mert a vagyon szétosztáelhúzódá-sa, illetve privatizáláelhúzódá-sa elõbb kezdõdött meg, mint hogy minden érintett megkapta volna a neki (vissza)járó vagyont, illetve az új osztozkodásban való részvételhez szükséges „belépõt”, a KPJ-t.

1991-ben, amikor a közvéleménynek még csak annyi személyes tapasztalata lehetett a kárpótlással, hogy sokan beadták igényeiket, már világos volt, hogy a polgároknak kevesebb, mint 20%-a ért egyet a kárpótlási törvénnyel.⁵1993 végén már a személyes érintettséget is lehe-tett vizsgálni. Az önbevallások lényegében megfeleltek azoknak az adatoknak, melyeket az igé-nyek elbírálása után a kárpótlási hivatal hozott nyilvánosságra. Eszerint a felnõtt népesség 11%-a k11%-apott kárpótlást, s11%-aját v11%-agy felmenõje korábbi földtul11%-ajdon11%-a után, míg egyéb (üzem, bolt, in-gatlan) tulajdonok után 2% volt a kárpótoltak aránya. A családtagokat és a más jogcímen tör-tént kárpótlást is bevonva, az érintettek aránya 32%-ra emelkedett. A kárpótlási politikával a megkérdezettek 20%-a volt elégedett, 48%-uk viszont kifejezetten elégedetlenül nyilatkozott.⁶Ezt a fajta elégedetlenséget tükrözte a katolikus egyház 1996 augusztusában kiadott nyilatkozata is: „A kárpótoltak a kárpótlási folyamat sajátosságai miatt kevés valóságos értékhez jutottak. A kárpótlási jegyek jó része végül nem az eredeti, kárpótlásra jogosult tulajdonosokhoz került.”⁷ Az a tény, hogy a jobboldali pártok számára oly fontos autoritás kritikusan foglalt állást – ön-magában is mutatta, hogy a kárpótlás politikai szempontból is kalandorság volt.

5 Az MTA Politika Tudományi Intézetének és a Szociológiai Kutató Intézet közös vizsgálatának eredményeit ld. Si-mon (1992)

6 Az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportjának vizsgálatát ld. Angelusz-Tardos (1996) 25-26. o.

7 Ld. „Igazságosabb és testvériesebb világot. A hívekhez és minden jóakaratú emberhez, a magyar társadalomról”.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996. aug. 20-i körlevele.

180 I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

2

Azt is látni kell, hogy az I. kárpótlási törvény és az azt követõ újabb és újabb jogszabá-lyok nem tudták teljes egyértelmûséggel, végérvényes módon rendezni a reprivatizációs igények miatti jogbizonytalanságot. Pedig 1990-ben ez volt az egyik legfontosabb cél! Ma sincs olyan tör-vény, amely kimondaná, hogy reprivatizáció pedig nem lesz, és nem született meg a többször be-ígért, „utolsó” kárpótlási törvény, amely egyszer s mindenkorra lezárná a további igények elõtti jogorvoslati utat. Bár az Alkotmánybíróság (AB) több határozatban is foglalkozott egy-egy rész-kérdéssel, de végsõ állásfoglalástól a taláros testület elzárkózott. Elfogadta, hogy a kárpótlás szakaszosan zajló folyamat, s ezért csak a kárpótlás lezárása után, az összes jogszabály együt-tes fényében lehet megítélni, hogy nem történt-e alkotmányellenes diszkrimináció. Így azonban a tulajdoni bizonytalanság – legalább is 2009 végéig – fennmaradt. Bármikor elõfordulhat, hogy államosított vagyona visszaszerzése érdekében valaki Magyarországon, Amerikában¹⁰vagy bár-hol a nagyvilágban pert indít a magyar állam ellen – mint ahogy ez meg is történt az Andrássy-család mûkincs-hagyatéka ügyében (2.2.6), és az ún. Somers-ügyben¹¹is.

2.1.1 Kárpótlás a magyar történelemben

Érdekes módon 1989/90 táján kevés szó esett arról, hogy az akkor megkezdett kárpótlási folyamat nem volt példa nélküli az újkori magyar történelemben. Pedig valójában viszonylag jól ismert történelmi tényekrõl van szó.

Kárpótlás 1848-ban.Az állami kárpótlás az 1848. évi áprilisi törvények összefüggésében fel-merült fel elsõ ízben, amikor a forradalmi magyar törvényhozás úgy döntött, hogy a jobbágy-8 id. mû 90. o.

9 Menczer (é.n.) 3. o.

10 Ez nem pusztán elvi fenyegetés. 2004 nyarán az USA Legfelsõbb Bírósága döntést hozott, amely lehetõvé teszi szuverén államok perlését amerikai szövetségi bíróságok elõtt, akár évtizedekkel korábbi kártérítési ügyekben is.

A döntésre alkalmat adó per 6 db Ausztriában államosított Klimt festményre vonatkozott. HVG, 2004. jún. 11.

11 Egy Ausztráliában élõ magyar, Ivan Somers az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága elõtt tett panaszt a magyar állam ellen, mondván, hogy a szüleitõl 1952-ben elvett székesfehérvári ház ügyében a magyar államtól nem kapott megfelelõ kárpótlást. Ezt a követelést a nemzetközi fórum azon a címen utasította el, hogy a cselekmény koráb-ban történt, minthogy Magyarország aláírta volna a hivatkozási alapként citált Polgári és Politikai Jogok Nemzet-közi Egyezségokmányát. Ld. Ivan Somers v. Hungary, Communication No. 566/1993, U.N. Doc.

CCPR/C/53/D/566/1993 (1996)