Úgy illik, hogy elõször azoknak a kollégáknak mondjak köszönetet, akikkel a privatizációs fo-lyamat legizgalmasabb szakaszában, 1993 júliusa és 1996 márciusa között dolgoztam együtt.
Az elsõ köszönet Szekeres Szabolcsot, az ÁV Rt. egykori vezérigazgatóját illeti, aki elsõként vi-lágította meg számomra, hogy az állam és a vállalati menedzserek konfliktusában melyek azok az érvek, amelyek az állam mellett szólnak. Ez roppant fontos volt, mert egyetemi tanulmánya-im és pályám kezdetén olyan tudósok és gyakorlati gazdaságpolitikusok befolyása alatt álltam, akik jobbára a vállalati menedzsment pártját fogták a pártállami bürokrácia ellenében. Egészen 1993-ig én is elfogadtam ezt az egyoldalú szemléletet.
Kevéssé ismert, de fontos kulcsfigurája volt a magyar privatizáció e kezdeti idõszakának két különbözõ természetû, de egyaránt nagy tudású és nagy szorgalmú asszony, Kardos Antalné és Honos Klára. Az elsõ ízig-vérig vagyonkezelõ volt, a második született privatizátor.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy velük dolgozhattam. Az 1993/94-es idõszakban – amikor az Institut Belge d’Assistance Techniques et de Transfert de Technology (IBF) munkatársaként, PHARE-tanácsadói feladatokat láttam el az ÁV Rt.-nél – sokat tanultam az ÁV Rt. akkori vezér-igazgató-helyettesétõl, Jellen Sándortól. Az ÁV Rt.-vel kapcsolatos jogi-számviteli problémák megértésében Gelenczei Csilla, vezetõ jogtanácsos segített.
1994 második felében Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos helyetteseként részt vettem a 6 legnagyobb cég-csoport (villamosenergia-ipar, gázszolgáltatók, olajipar, MATÁV, An-tenna Hungária, kereskedelmi bankok) privatizációjának elõkészítésében. Ezt a munkát siker koronázta, hiszen fél év alatt a kormány áldását adta mind a hat terület részletes privatizációs stratégiájára. A kormánybiztos helyetteseként munkakörömhöz tartozott a Kormány privatizá-ciós stratégiáját összefoglaló dokumentum kidolgozása (6.13), valamint az 1995. évi priva-tizációs törvény kodifikációs munkáinak koordinálása. Ebben a több hónapon át folyó egyez-tetési és alkudozási szakaszban heteket töltöttem együtt a Sárközy Tamás – Csillag István – Ko-máromi Gábor trióval, akik a kodifikáció tényleges munkáját végezték. Nekik köszönhetem, hogy közgazdászként képes vagyok a privatizációt jogi aktusként (is) látni és láttatni. Tanul-ságos volt az is, amikor vesztettünk: a HungarHotelsprivatizációját a miniszterelnök megvé-tózta, s ez a kormánybiztos bukásához, illetve a kormánybiztosi hivatal megszûnéséhez veze-tett. (Ettõl az idõponttól kezdve az eseményekre gyakorolt személyes befolyásom lényegesen csökkent és esetlegessé vált.)
Könyvemben vissza-visszatér az a gondolat, hogy a privatizáció par excellencepolitikai kérdés. Ezt többféleképpen is értem. Egyrészt azt akarom vele mondani, hogy nem csak a köz-gazdászok, de a politikusok érdeme is, hogy 1994/95-ben sikerült fordulatot elérni a magyar privatizációban, s ezzel számottevõen javítani az ország gazdasági helyzetén. Ebben az idõ-szakban engem az a megtisztelés ért, hogy közeli munkakapcsolatba kerültem az SZDSZ és az MSZP meghatározó politikusaival: Bauer Tamással, Békesi Lászlóval, Bokros Lajossal, Dorn-bach Alajossal és Puch Lászlóval.
Minthogy a privatizációs kormánybiztos hivatala az ÁVÜ Pozsonyi úti székházában volt, 1994 augusztusától 1995 júniusáig alkalmam volt közelrõl is megismerkedni az ÁVÜ munka-társainak többségével. Így találkoztam számos sokat tapasztalt és õszinte kollégával, akik
be-avattak a közepes- és kisebb méretû társaságok magánosításának titkaiba. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a következõknek: Bárdits Viktor, Both János, Buglos Katalin, Hajdú László, Halmi Gábor, Hangodi Éva, Horváth Magdolna, Kazár Péter, Kelemen János, Kérdõ Bá-lint, Király Szilárd, Kis-Fodor Ágnes, Majtényi László, Mohosné dr. Lontai Mária, Rácz Ernõ és Vályi György. Ugyancsak ebben az idõben kötöttem szakmai barátságot néhány kitûnõ külföl-di tanácsadóval, akik közül Christian Dispa (IBF), Karen McClellan (USAID)és Fred Faiz (UK Know-How Fund)nevét szeretném kiemelni. Nem csak azért, mert személy szerint hálás vagyok nekik, hanem mert Magyarország köszönhet sokat ezeknek a lelkes külföldi szakembereknek.
1994 õszén, 3 hónapon keresztül szinte naponta tárgyaltam Csepi Lajossal, aki 1990-1993 között az ÁVÜ-t irányította, majd az ÁV Rt. vezérigazgatójaként megkezdte a két szerve-zet összevonását. A magyar privatizáció irányítói közül Csepi volt az egyetlen, aki a nyilvános-ság elõtt kompromisszumok nélkül képviselte azt a véleményt, hogy az állam nem lehet jó tu-lajdonosa a versenyszféra vállalatainak és mindent a lehetõ leggyorsabban el kell adni. Az iga-zat megvallva Csepi tevékenységének jelentõségét, személyiségének valódi értékeit magam is csak a késõbbi évek során, a dokumentumok tanulmányozása és sok-sok érintettel folytatott beszélgetés nyomán ismertem fel. Ma úgy látom, hogy a magyar privatizáció operatív vezetõi között, ez a nagy szorgalmú, halk szavú, precíz tisztviselõ volt az, aki rendszert és stílust vitt a gépezetbe. Egyike volt azon keveseknek, akinek feddhetetlenségéért beosztottai tûzbe tették volna kezüket.
1994 decemberétõl 1995 júniusáig az ÁV Rt. IG tagjaként alkalmam volt együtt dolgozni Farkas István elnökkel, Hídvégi Gábor elnökhelyettessel, Lascsik Attila vezérigazgatóval, Réti Tamással, illetve Illés Mária és Palánkai Tibor egyetemi tanárokkal, akik valamennyien kiváló szakemberei voltak a közgazdaságtan egy-egy területének. Az ÁV Rt. akkoriban ott dolgozó munkatársaival is sok-sok hasznos órát töltöttem. A könyvben felhasznált vállalat-specifikus ismereteimet, a technológiai-mûszaki összefüggések tisztázását nekik köszönhetem. Név sze-rint kell megemlítenem Belecz Benedeket, Iványi Györgyöt, Jaksáné Somogyi Margitot, Kocsis Istvánt, Lengyel Lászlót, Lengyel Zoltánt és Tomka Józsefet.
1995 második felétõl 1996 februárjáig az ÁPV Rt. Stratégiai és Elemzési Ügyvezetõ Igaz-gatóságát vezettem. Ha voltak eredményeink – s én õszintén hiszem, hogy voltak, de ezek fel-sorolása már végképp nem tartozik e könyv tárgykörébe –, akkor azt két kitûnõ munkatársam-nak köszönhettem, Vanicsek Zoltánnémunkatársam-nak és Macher Ákosmunkatársam-nak. A felhasznált anyagok és infor-mációk összegyûjtésében is sok segítséget kaptam tõlük. Rajtuk kívül hálával tartozom az ÁVÜ, illetve a késõbbi ÁPV Rt., majd MNV Zrt. informatikai és vagyon-nyilvántartási vezetõi-nek, Tánczos Gábornak és Ecsedi Ákosnénak, valamint Ádám Imrévezetõi-nek, aki – képletesen szólva – még 2010-ben is ugyanannál a számítógépnél ült, mint ahol 1991-ben kezdte a munkát.
A kárpótlással foglalkozó fejezet végsõ formába öntéséhez sok segítséget adott Nagy Fe-renc az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH) elnöke, valamint Korányi G. Ta-más a kárpótlási jegy piacának egyik legalaposabb ismerõje. Jobbító szándékú kritikájukért, s a rendelkezésemre bocsátott statisztikai adatokért ezúton is kifejezem köszönetemet. 1992–96 között ismerkedtem meg több nagyszerû beruházási bankárral, akik közül Bartha János, Shiram Chari, Gere Ádám, Karády György, Douglas Rediker, Reiniger Péter, Simonyi Tamás és Simor András nevét szeretném kiemelni, valamint számos jogásszal, akik közül Hanák András, Komáromi Péter és Jean Philipe Ewart volt rám a legnagyobb hatással. Velük és ellenük dolgoz-va értettem meg igazán, hogy miként is mûködik a pridolgoz-vatizáció a vevõi oldalon, hogy milyen elszántsággal és mennyire professzionális módon szolgálják ezek a szakemberek megbízóik
ér-46 I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA
dekeit. 1997/98-ban több hosszú beszélgetést folytattam olyan kutatókkal, akik egyúttal fon-tos állami közhivatalt is betöltöttek: Asztalos Lászlónak (Állami Bizfon-tosítás Felügyelet) és Krupanics Sándornak (Állami Hírközlési Felügyelet) ezúton köszönöm ezt a lehetõséget.
2007-tõl az ÁPV Zrt. FB tagjaként, illetve az MNV Zrt. Ellenõrzõ Bizottsága (EB) tagja-ként sok segítséget kaptam az EB mellé rendelt Ellenõrzési Osztály vezetõjétõl, Nagy Zoltántól és munkatársaitól. Értékesek és tanulságosak voltak azok az átlagosan félnapos ülések is, amelyeket az Ellenõrzõ Bizottság 3-4 hetente tartott, s melyek mindvégig Borbély Attila példá-san korrekt és szelíd elnöki vitavezetése mellett folytak.
Több évtizedes szakmai pályám során mindig igyekeztem jó kapcsolatot tartani azokkal az újságírókkal és szakírókkal, akik a kezdettõl fogva nyomon követik a magyarországi priva-tizáció történetét. Sok hasznos információt kaptam Berecz Annától, az 1999-ben tragikus kö-rülmények között elhunyt Bossányi Katalintól, Emõd Páltól, Farkas Barbarától, Gáspár S. Mik-lóstól, Karsai Gábortól61, Kocsis Györgyitõl és Mink Máriától. Fontos és értékes fejleménye az utóbbi évtizednek, hogy végre Magyarországon is kezd teret nyerni az oknyomozó (tényfeltáró) újságírás. Bodoky Tamás, Földvári Zsuzsa, Kende Péter, Magyari Péter, Mong Attila, Ószabó At-tila, Rajnai AtAt-tila, Sipos Anett és Vajda Éva cikkei, cikk-sorozatai és könyvei nélkülözhetetlen forrásaim voltak. Ezeket az írásokat bizonyosan nagy haszonnal fogják forgatni majd azok a történészek is, akiknek 20 vagy 50 év múlva megadatik, hogy a ma még ismeretlen tények bir-tokában újraértelmezzék a rendszerváltást követõ elsõ két évtized zûrös-botrányos privatizáci-ós ügyleteit, a Tokaji borcsatákat, a Postabank, a CW-bank és a többiek történetét.
* * * * *
Megszámolni sem tudom, hogy ez a két vastag kötet hány tényt, összefüggést, számot és ne-vet tartalmaz. Ez részben az internet fantasztikus fejlõdésnek köszönhetõ. A közgazdaságtani elemzés hagyományos módszereivel (jegyzetelés, újság-kivágások gyûjtése, fénymásolatok ké-szítése stb.) a töredékét sem lehetett volna összegyûjteni ennek az információs halmaznak.
Bizonyos, hogy a leggondosabb ellenõrzés után is maradtak a szövegben téves állítások, ténybeli ellentmondások, hibák, elírások. Ezek egy részéért a szerzõ közvetlenül felelõs. Nem voltam elég precíz vagy következetes, ezért az Olvasó megértését kérem. Más esetekben arról van szó, hogy az általam pontosan idézett eredeti forrás közölt valamit tévesen, számszakilag hibásan – legyen az egy sajtótermék vagy a privatizációs szervezet belsõ dokumentuma. A leg-lényegesebb hibák és tévedések azonban nem így kerültek a kéziratba és a nyomtatott könyv-be, hanem úgy, hogy a privatizációs folyamat szereplõi – az eladói vagy a vevõi oldal, illetve a privatizációs rendszert mûködtetõ politikusok – tudatosan félreinformálták a közvéleményt, el-hallgattak vagy letagadtak bizonyos összefüggéseket. Ezek egy részére remélhetõen pár éven belül fény derül, s akkor majd korrigálni lehet a hibákat e könyv elektronikus kiadásában. Más ügyekben talán évtizedekig nem fog kiderülni a teljes igazság. Ezzel nincs mit tenni. A történe-lem mindig is így formálódott.
Az anyaggyûjtést 2010. február 28-án zártam.
61 Karsai Gábor, a Figyelõ újságírója 1989-94 között szinte heti rendszerességgel készített interjúkat a szervezet ve-zetõivel, a folyamat irányítóival és érintettjeivel. Ez a 40 cikk összességében felbecsülhetetlen dokumentum-ér-tékkel bír. Tételesen ld. az Irodalomjegyzékben.