Kornai „Indulatos röpirata”

Komplett reform-program.Az új, megváltozott politikai körülmények közepette azonban a fo-lyóiratok hasábjain, vitaklubok elõadóestjein és a kollektív munkára épülõ reform-bizottságok-ban elõvezetett privatizációs koncepció-csírák sehol sem álltak össze átfogó rendszerváltó gaz-daságpolitikai programmá. Ma már tudjuk: idõ sem volt rá. A változások annyira felgyorsul-tak, hogy a spekulatív elme ezt alig volt képes követni. Ráadásul az idézett szerzõk többsége maga is aktív részesévé vált a változásoknak, így a szó fizikai értelmében sem volt ideje,

ener-102

1

giája kiérlelt gondolatok papírra vetésére. Ebben a helyzetben, 1989 õszén bombaként robbant a kívülálló, egyetlen bizottság munkájában részt nem vevõ Kornai János könyve, az Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében.A hónapokon át húzódó vitában több tucat írás jelent meg a napi, heti és havi lapokban.¹⁷³

Mint láttuk, a korábbi vitákban a szerzõk többsége óvakodott attól, hogy a maga tulaj-donkoncepcióját, mint egyetlen kívánatos alternatívát állítsa be. Ennek részben politikai okai is voltak. Nem is a megtorlástól való félelem, mint inkább a politikai táborképzés igénye tar-totta vissza a szerzõket a radikális megfogalmazásoktól.

Mint Kornai írja: „A mai Magyarországon minden közgazdasági irányzat és minden politi-kai áramlat elismeri a magánszektor létjogosultságát, de a megfogalmazások számottevõ ré-sze eléggé általános vagy éppenséggel homályos. Ez lehetõvé teszi, hogy a témával foglal-kozó közgazdász, politikus vagy párt ne foglaljon állást a kérdésben.”¹⁷⁴

Vélhetõen volt az óvatosságnak egy ennél egyszerûbb és tiszteletreméltóbb oka is. A szer-zõk maguk is tisztában voltak saját tulajdon-koncepciójuk gyengéivel, s ezért voltak meg-bocsátóbbak a rivális teóriákkal szemben. Kornai viszont szembehelyezkedett a mind job-ban elharapózott „virágozzék minden virág” állásponttal.¹⁷⁵ A különféle tulajdonformák egyenrangúságával szemben a magántulajdon felsõbbrendûségét, a kísérletezéssel szemben a XIX. századi nyers magántulajdon szükségességét, a mindenáron való gyorsítással a fon-tolva haladást, az osztogatásos tulajdon-reformmal az államilag irányított eladást állította szembe.

Bizalmatlanság a nagyvállalati vezetõkkel szemben.A reform-közgazdászok többségével ellen-tétben Kornai minden szempontból bizalmatlan volt a vállalati menedzsmenttel szemben.

„Az állami vállalati szektor szociológiai értelemben az állami bürokrácia része.” – írta, s a jobb érthetõség kedvéért még azt is hozzátette, hogy „nem vállalkozó az, aki az állam pén-zével gazdálkodik, és a veszteséget az állammal fizetteti meg”, a „bürokrácia nem a maga pénzét költi, hanem az állampolgárét”.¹⁷⁶

Az állami vállalatok vezetõinek nem több, hanem kevesebb mozgásszabadságot kell adni – vonta le a következtetést. Fel is sorolta azokat a területeket, ahol a jogokból célszerû lenne visz-szavenni: hitel, beruházás, bér, import és devizagazdálkodás. Valahogy olyan formán kell kor-dában tartani az állami cégeket – írta –, ahogyan az amerikai kongresszus ellenõrzi a Pentagon katonai kiadásait. Kornai tehát frontális támadást indított az állami nagyvállalatok és vezetõik ellen. Ez akkor is és késõbb is ellenérzéseket szült – részben még a reformszocializmus idõsza-kából megmaradt emlékek hatására.

A legélesebb kritikát Bauer (1989) fogalmazta meg. Õ is, mások is a Kornai-féle javasla-tok operacionalizálhatóságát kérték számon, és nem igen figyeltek a megfogalmazások mögött

173 A könyv születésének körülményeirõl ld. Kornai (2005) önéletírásában (354-355. o.), és A vita áttekintõ ismer-tetését ld. Mihályi (1999c). Kornai visszatekintõ önértékelését ld. Kornai (2007) 64-73. o.

174 uo. 14-15. o.

175 Ebben az összefüggésben érdemes idézni a – fõszövegben már említett – Társadalmi Szerzõdés szófordulatát: „a különbözõ tulajdonformák egyenjogúsítása a gazdaság piaci szférájában”.

176 id. mû 22. és 28. o. Néhány évvel késõbb Kornai (1993) a vállalati menedzsment és az állami bürokrácia moti-vációinak egybeesését a klasszikus szocializmus egyik alapvonásaként tárgyalta [Kornai (1993) 148.o.].

meghúzódó etikai megfontolásokra.¹⁷⁷Bauer – például – kimutatta, milyen könnyen vissza-csúszhat a Kornai által javasolt rendszer a tervutasításos rendszerbe.¹⁷⁸Az ugyanis nem megy – érvelt Bauer –, hogy az állami vállalatot az állam központi szervei csak az inputok(bér, be-ruházás, import) oldaláról ellenõrizzék. Nyilván meg kell szabni, hogy adott mennyiségû input-hoz, mennyi outputtartozik. Ha pedig betérünk ebbe az utcába, akkor nehéz lesz határt szab-ni az ellenõrizendõ tervmutatóknak, hiszen mind az inputok, mind az outputok dezaggregál-hatók, s bizonyos mértékig helyettesítik is egymást. Akkor tehát ezeket is ellenõrizni kell. S minthogy az ellenõrzésre és az ellenérdekeltségû felek vitájára mindig csak korlátozott idõ áll rendelkezésre, elkerülhetetlen, hogy ez a rendszer újraszülje a tervmutatók feletti alkudozást.

Ugyanez a gondolatmenet Tardos Márton (1992) általánosabb megfogalmazásában így hangzott: „Nem lehet abban bízni, hogy a demokratikus állam képes lesz arra, amire a szo-cialista állam nem volt képes. Ezért a tulajdonváltás hosszú átmeneti idõszakában a bürok-rácia nem fogja tudni a kezében összpontosuló állami vállalatokat eredményesen mûködtet-ni.”¹⁷⁹Hasonló álláspontot fejtett ki Major (1993) is.

Bauer rámutatott a Pentagon-analógia gyengeségére is. A hadiipar olyan része a gaz-daságnak, amelyre az jellemzõ, hogy végtermékét egyetlen felhasználói csoport, a hadsereg fo-gyasztja, s valóban el is fogyasztja (legalábbis abban az értelemben, hogy a fegyverzet, mint in-put nem kerül vissza a termelés körforgásába). A privatizáció elõtt álló állami vállalatok hely-zete tökéletesen más: termékeiket a gazdaság minden szektora felhasználja. Ha tehát meg-valósulna, amit Kornai javasol, hogy ti. az állami szektor kötött ár- és bérgazdálkodás szerint mûködjön, akkor ez az egész gazdaságra is kihatna, beleértve a gazdaság már privatizált ré-szét is. Így viszont az eredeti céllal ellentétes eredményt érnénk el: a magán és az állami szek-tor határai nem élesebbé válnának, hanem elmosódnának.

Kornainak a modern piacgazdaság intézményi struktúrájával szembeni ellenérvei és a 19.

századi nyers kapitalizmushoz való visszatérésre vonatkozó javaslatai sem arattak osztatlan sikert.

Számára a kelet-európai tõzsdék Capitaly-játékhoz hasonló játék-tõzsdének tûntek csupán, a ban-kok nem banban-kok, a részvénytársaságok nem részvénytársaságok. Bródy András és Valentiny Pál ez-zel szemben úgy vélte, hogy hiba volna mesterségesen „elölrõl”, azaz a 19. századi viszonyok felõl közelíteni és csupán személyes és magántõkés jellegû viszonyok kialakításával elõsegíteni a piacok kialakulását. „Ha már a részvénytársaság, holding, transznacionális vállalat, bank, tõzsde, compu-ter stb. fel van találva, akkor helyes élni e lehetõségekkel.”¹⁸⁰Tardos Márton pedig úgy fogalmazott, hogy Kornainak az a követelése, hogy kizárólag magánszemélyek részére történjen privatizálás „be-láthatatlan idõre kitolná az állami tulajdon felbomlását”.¹⁸¹Mint utólag kiderült, a legtöbb poszt-szocialista ország vezetése hasonlóan gondolkodott: 27 országból 21 saját tõzsdét hozott létre.

A külföldi tõkére ne számítsunk!Kornai meglehetõsen szkeptikus volt a külföldi tõkével kapc-solatban is. Egyfelõl úgy látta, hogy a végbement tranzakciók valójában a nemzeti vagyon

el-104

177 Másfél évtized távlatából Kornai azt tartja fontosnak hangsúlyozni, hogy a Röpirat ebben a kérdésben szán-dékosan „normatív” álláspontot képviselt. Sejtette, de nem mondta ki, hogy sok lesz a lopás, a korrupció. „Pró-báltam a tisztább privatizálási formákért küzdeni.” (Kornai J. levele a szerzõhöz 2004. febr. 12-én.)

178 Mindez nem választható el attól a ténytõl, hogy Kornai egész könyve – tehát nem csak a privatizációra vonatko-zó rész – meglehetõsen hûvös szakmai fogadtatást kapott. Errõl részletesen ld. Csaba (1998) 142-143.o.

179 Tardos (1992) 9.o.

180 Mozgó Világ, 1991. 9. sz. 52. o.

181 „Piszkos dolgok fognak történni…” (Vita a tulajdonreformról), Eörsi János beszélgetése Tardos Mártonnal és Bok-ros Lajossal, Beszélõ, 1990. 4.sz.