TÁBLÁZAT: ÁLLAMOSÍTÁSOK MAGYARORSZÁGON, 1945–52

Ágazat Jogszabály Megjegyzés

Mezőgazdaság: a nagybirtokrendszer megszüntetése 1945. évi VI. tv. A föld tekintetében kárpótlás ígéretével. Az 1945. márc. 15-én kibocsátott kormányrendelet törvényerőre emelése.

Szénbányászat 1946. évi XIII. tv. Kártalanítás ígéretével, jan.1-i visszamenőleges hatállyal

Villamosművek energiatelepei és távvezetékei 1946. évi XX. tv. Kártalanítás ígéretével

Négy legnagyobb nehézipari üzem* Miniszterelnöki rendelet 1946. december 1.

Nagybankok és az általuk ellenőrzött cégek Miniszterelnöki rendelet 1947. szeptember Az MNB és a Pénzintézeti Központ tulajdonában álló 1947. évi XXX. tv.

bankok államosítása **

Bauxitbányászat és alumíniumtermelés*** 1948. évi XIII. tv. Kártalanítás ígéretével

47 név szerint meghatározott iparvállalat és annak 1948. évi XXV. tv. Kártalanítás ígéretével. Érdekes pontja a törvénynek

kb. 500 leányvállalata 15.§ (5) bekezdés, amely kimondja, hogy

„a kormány egyes nyomdaipari vállalatokat politikai pártok és a Szakszervezeti Tanács használatába adhat”.

A volt királyi család alapítványi vagyona 1948. évi XXXV. tv.

Az összes 100 főnél több munkást foglalkoztató üzem, 3500/1948 sz. Kártalanítás nélkül

gyár állami tulajdonba vételére. kormányrendelet március 25.

Budapesti Áru- és Értéktőzsde bezárása 1948. május 20.

10 fő feletti létszámmal dolgozó kisüzemek, 1949. évi 20. sz. törvényerejű kisvállalkozások, nyomdák és villanytelepek államosítása rendelet december 28.

Színházak államosítása (9 budapesti + 6 vidéki 1949. december állandó székhelyű + 2 utazó társulat)

Gyógyszertárak államosítása 1950. évi 25. tvr. július 28.

Bérházak államosítása 1952. évi 4. tvr. 1952. febr.17.

Magánkisiparosok és kiskereskedők engedélyének bevonása 1952. II. félév

Megjegyzések:

* Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű, a Ganz és társa, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek és a Győri Vagon- és Gépgyár továbbá mindazok az üzemek, melyekben e vál-lalatoknak legalább 50%-os tőkeérdekeltségük volt.

** Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Általános Hitelbank, Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, Pesti Hazai Első Takarékpénztár, Belvárosi Takarékpénztár, Angol-Magyar Bank és Dunavölgyi Bank.

*** 13 név szerint felsorolt bánya, bauxit és alumínium feldolgozó rt.

Forrás:Kovács (2007), Csuka - Kovács (2008).

Másfelõl az országot megszálló nagyhatalom, a Szovjetunió hadikárpótlásként és saját közvet-len katonai szükségleteinek kielégítése érdekében egy sor – korábban német tulajdonban volt – stratégiai nagyvállalatot vegyesvállalati formára kényszerített, s ezekben magának megszerez-te a részvények 50%-t.

1947 augusztusában indult a 3 éves terv, melynek centralizált gazdaságfejlesztési programja gyökeres tulajdonváltást feltételezett. November 21-én megtörtént a nagybankok és az érdekeltségi körükbe tartozó vállalatok államosítása. E lépés után a bánya- és gyár-iparban dolgozóknak már 60 százalékát foglalkoztatta az állam. 1948-ban rendeleti úton államosították a 100-nál több munkavállalót foglalkoztató üzemeket. Az akcióról csak az MKP legszûkebb felsõ vezetésének tagjai tudtak, de a cél megnevezése nélkül a párt terüle-ti szerveinek vezetõit is kérték, hogy javasoljanak gazdasági vezetésre alkalmas kádereket.

A kiválasztottakat 1948. március 25-én rendelték be a Vasas Szakszervezet budapesti szék-házába, méghozzá úgy, hogy az összejövetel céljáról fogalmuk sem volt. Ekkor hirdette ki Gerõ Ernõ, hogy az egybegyûltek feladata az államosítás végrehajtása, egyúttal õk lesznek az államosított vállalatok új vezetõi. A jelenlevõk többsége addig fizikai munkásként dol-gozott és soha nem járt az irányítása alá kerülõ gyárban, legtöbbjük a szakmában is járat-lan volt. A vállalatok új vezetõi fogadalmat tettek, hogy hivatali elöljáróiknak engedelmes-kednek, végrehajtják utasításaikat, ezzel a vállalatok egy központilag vezérelt, felülrõl lefe-lé hierarchikusan tagolt intézményrendszer végrehajtó láncszemeivé váltak. Ezen a napon – a katolikus naptár szerint Nagypénteken⁴– a gyáripar 90%-a, 594 vállalat került állami tulajdonba. A változás 160 ezer munkást érintett. Ezzel az állami tulajdon – a mezõgazda-ságot kivéve – uralkodóvá vált az egész népgazdaságban. Az, hogy az államosítás nyomán jelentõs arányban szakmailag képzetlen, az irányításban tapasztalatlan emberek vették át a vállalatok vezetését, önmagában is indokolta a centralizált, tervutasításos rendszer kiépü-lését – függetlenül attól, hogy ez amúgy is elhatározott szándéka volt az ország új vezetõinek.⁵

Az államosítás másik technikája – mint említettük – a magyar–szovjet vegyesvállalatok részvénytársasági formában történõ létrehozása volt. Ezek közül a legfontosabbak:

• MASZOVLET: 1946. március 29-én írják alá a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.-t ala-pító egyezményét.

• MESZHART: Magyar–Szovjet Hajózási Rt. 1946 tavaszán jött létre.

• MASZOLAJ: Magyar – Szovjet Olaj Rt.-t 1950-ben hozták létre.

• MASZOBAL: Magyar–Szovjet Bauxit-Alumínium Rt.-t 1946-ban hozták létre.

Ezek a cégek – akárcsak a Magyarországhoz hasonlóan ugyancsak vesztes államként ke-zelt Romániában – a mából visszatekintve viszonylag hamar, 8-10 év után, 1954 utolsó hónap-jaiban visszakerültek magyar tulajdonba. Természetesen ez a magyar tulajdon állami tulajdont, a visszakerülés pedig kivásárlást jelentett.⁶

4 Ezért is kapta azidõtájt az akció a nagypénteki államosítás állandó jelzõt.

5 Stark (2009) 8. o.

6 Kovács (2007) már fentebb idézett tanulmánya szerint a tranzakció majdnem kútba esett, mert a szovjet fél aránytalanul magas áron kívánta eladni részvényeit Magyarországnak. A részvényekért cserébe árút kért, de áru-kat, illetve a rubel árfolyamát irreálisan állapította meg. A magyar fõtárgyaló, Antos István megvizsgálta a cé-gek fõkönyveit, illetve az abban szereplõ befizetett adó összecé-geket is. Ezek alapján kiszámította, hogy az utólag befizetendõ adókülönbözet, nagyjából a szovjet fél által kért vételárral egyenlõ. Így szinte ingyen kerültek vissza magyar tulajdonba ezen a részvénycsomagok. A két fél errõl szóló közös közleménye 1954. november 6-án jelent meg.

1

1.1.2 Az állami vállalat – egy hamis önkép lebomlása

Ki a tulajdonos?Természetesen 1989 elõtt is sokat tudtunk az állami vállalatok mûködésérõl.

A magyar közgazdászok fiatal nemzedéke a 70-es évtizedben egy olyan tanulási folyamaton ment keresztül, amelynek jelentõségét aligha lehet túlbecsülni. A többi szocialista országokhoz képest szabad politikai légkör és az akadémiai jellegû kutatások nagyvonalú támogatása lehe-tõvé tette, hogy tucatjával szülessenek vállalati esettanulmányok. Az absztrakciókra fogékony elméleti emberek õszinte, baráti kapcsolatba kerültek az állami vállalatok menedzsereivel, és közös erõvel tárták fel a rendszer mûködési szabályosságait.⁷Mégis, a mából visszatekintve az állami vállalatok szocializmusbeli mûködése sok szempontból másképpen látszik.

A marxista politikai gazdaságtanon nevelkedett kelet-európai közgazdászok számára a tulajdonlás, a tulajdonosi jogosítványok birtoklásának kérdése mindig is az elméleti örökség középpontjában álló dogma volt. Az 1970-es évek nyugati közgazdaságtanába elemi erõvel be-törõ, „Does ownership matter?”kezdetû kérdés számukra éppen ezért nem jelenthetett revelá-ciót és nem provokált különösebb vitát sem. Inkább azt mondhatnánk, hogy egy magára vala-mit adó kelet-európai közgazdász – függetlenül attól, hogy magát marxistának vagy reformer-nek vallotta – önelégült mosollyal vette tudomásul, hogy a Nyugat ismét felfedezte azt, amit

„mi mindig is tudtunk”. „Hát persze, hogy fontos, ki a tulajdonos.” Csakhogy, a helyesen fel-tett kérdésre, a dogmatikus kelet-európai közgazdák hosszú évtizedeken át az állami tulajdon felsõbbrendûségének dogmájaformájában adták meg a választ, a reformerek pedig – önma-gukon is erõszakot végrehajtva – csak arról beszéltek, hogy a magántulajdonnak is teret kell kapnia a szocialista gazdaságban.

Ez a kérdéskör nyilvánvalóan összefügg egy másik dimenzióban meghúzódó kelet-nyu-gati elméleti schizmával. A marxista politikai gazdaságtan – részben elvi alapon, részben a felkészületlenség okán – kizárólag makroökonómiai megalapozottságú volt. Az állami tulajdon felsõbbrendûségérõl szóló tétel is így volt értendõ. A tervgazdaság fölényét a piac-gazdasággal szemben nem a reprezentatív vállalat profittermelõ képességének maximalizálásából vezették le, hanem a népgazdaság tervszerû és arányos fejlõdésének Sztálin (1953) által megfogalma-zott tételébõl.⁸ Ezzel a szemlélettel jól láthatóan ütközött a nyugati közgazdaságtan mikroökonómiai kiindulása, mely a reprezentatív vállalat hatékonyságát a többi vállalattal folytatott piaci verseny keretei között tárgyalta. Ebben e megközelítésben az 1960-as évek vé-géig a mainstreamelmélet keretein belül hangsúlyos módon nem vetõdött fel az a kérdés, hogy a hatékonyság függ-e a (magán)tulajdonlás formáitól. Az elmélet nem látott lényeges különb-séget a Ford család autógyárai és a sarki cipõpucoló vállalkozása között. Ezen viszont a mar-xista kritika élcelõdött.⁹

A mából visszatekintve elmondható, hogy a 70-es évek közepétõl nem csak Magyaror-szág, de kisebb-nagyobb mértékben a többi európai szocialista ország is elindult a jó irányba – azaz visszafelé. A klasszikus szocialista rendszer¹⁰kezdett leépülni. Változások történtek, ame-lyek, ha nem is oldották meg mindazokat a problémákat, amelyeket a reformközgazdászok alapvetõnek tartottak, mégis sikeresek voltak, mert sok tekintetben elõkészítették a piaci rend-7 Lásd – többek között – a Tardos (1980) által szerkesztett kötetet, valamint Köbli és szerzõtársai (1988) munká-ját. A szerzõk zömmel az MTA Közgazdaságtudományi Intézete, illetve a Konjunktúra és Piackutató Intézet (KOPINT) munkatársai voltak. Értékes esettanulmányokat készített a Pénzügyminisztérium Pénzügykutatási In-tézetében Csanádi Mária, Lamberger Galina, Szalai Erzsébet és Voszka Éva is.

8 Id. mû 42. o.

9 Ld. a Magyarországon nagy tekintéllyel övezett Erdõs Péter idevágó megjegyzését. Erdõs - Molnár (1982) 311. o.

10 Itt és a továbbiakban a „klasszikus rendszer" valamint a „piaci szocializmus" kifejezéseket abban az értelemben használom, ahogyan azt Kornai (1993) bevezette.

54

I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

1

szerhez való visszatérést. És itt van egy fontos közös elem. A vállalati menedzsment szinte mindenütt képes volt elnyerni az országot irányító diktátorok bizalmát, és érzékelhetõ mérték-ben vissza tudta szorítani a pártállam tulajdonosi hatalmát.¹¹A gazdaság szekere kezdett job-ban futni: csökkentek az égbekiáltó koordinációs zavarok, enyhült a hiány, emelkedett az élet-színvonal, nyitottabbá, stabilabbá vált a rendszer.

Sokhelyütt ez történt – de nem mindenütt. A legjelentõsebb kivétel a Szovjetunió volt. Szá-mos – itt Szá-most nem részletezhetõ – ok miatt Moszkvába a reformhullám túlságosan késõn érkezett. Gorbacsov hét éves mûködése alatt – 1985 elejétõl 1991 végéig – a szovjet állam szétzilálódott. A gazdaság szerkezete ez alatt az idõ alatt nem javult, hanem romlott, a pia-ci egyensúlytalanságok nem csökkentek, hanem nõttek, a belsõ árarányok nem közelítettek, hanem távolodtak a világpiaci realitásoktól.¹²Oroszország és a 12 Moszkvához hû FÁK-állam¹³két évtizede a polgárháború, a hiperinfláció és/vagy a maffia-uralom veszélyeivel néz farkasszemet. Ami az új évezred elsõ évtizedében – Putyin elnök uralma alatt – javulás történt, az javarészt a magas olajárnak volt köszönhetõ.

1 ország = 1 vállalat?1917-ben, néhány hónappal a forradalom kitörése elõtt Lenin – magá-tól értõdõ gondolatként – egyetlen nagy gyár, bank vagy a Posta analógiájára képzelte el, hogy miként fog mûködni a szocialista gazdaság az állam elhalása után.¹⁴

Miután 1917-ben a bolsevikok Oroszországban átvették a hatalmat, évek teltek el, amíg vilá-gossá vált, hogy a Posta-analógia, az „1 ország = 1 vállalat” metafora félrevezetõ. Egyetlen vállalatnak tekintve, egy hétig sem lehet mûködtetni egy országot.

A gyakorlatban nem is így mûködött. A kommunista ideál – amit a kortársak a háborús körülményekre való utalás alapján hadikommunizmusnak neveztek – úgy bukott meg, hogy valójában ki sem tudott bontakozni. A világpiactól elzárkózó, pénz, árak és jogszabályok nél-kül elképzelt, naturáliákra építõ, egyetlen vállalatként elgondolt tervgazdaság utópiája maga termelte ki önmaga ellentétét az ágazati és területi szétforgácsoltságot, s ebbõl adódóan a rész-érdekek között folyamatosan újratermelõdõ ellentéteket. Sok vállalatot össze lehetett vonni, de nem lehetetett egyetlen trösztbe összevonni az összes vállalatot.

„A központosított naturális gazdálkodás logikájából ugyanis éppen az következik, hogy a feladatokat naturáliákban a lehetõ legnagyobb részletességgel kell elõírni. Ez viszont csak egy viszonylag egynemû termelési struktúrával rendelkezõ ágazat szintjén lehetséges. (...) A szervezeti szétforgácsoltság tehát nem a hadikommunista rendszer ellenére, hanem követ-keztében létezett.” ¹⁵

11 Magyarországon talán Szalai (1988) tanulmánya volt az elsõ, amely a „pártállami tulajdonlás" kifejezést hangsú-lyosan használta. Id. mû 79. o.

12 Åslund (1995) említi, hogy 1990 elején a Szovjetunióban 1 tonna nyersolaj hivatalos ára épp annyi volt, mint 1 doboz Marlboro cigarettáé a feketepiacon (30 rubel). Ha ehhez még hozzátesszük, hogy ez a rubelár ún. elszá-moló árat (beznalychnie)jelentett, ami 1/3-át érte a készpénznek, akkor ez azt eredményezte, hogy megfelelõ ösz-szeköttetéssel 1 doboz Marlboro áráért 3 tonna nyersolajhoz lehetett jutni. Minthogy ekkoriban az olaj világpia-ci ára 100 dollár körül volt, az eltérés az orosz piac és a világpiac árai között 300:1-hez volt (id. mû. 42. o.).

13 Ebbe az ország csoportba tartoztak a volt Szovjetunió utódállamai, a három balti ország kivételével.

14 Lenin 1917 nyarán és õszén írt munkáiban – például az „Állam és forradalom" címû brosúrában – hol a bank, hol a posta példájára utalt, de pár hónappal késõbb használta az „egyetlen hatalmas gép" kifejezést is (pl. az OK(b)P VII. kongresszusán 1918 márciusában). Köszönettel tartozom Szamuely Lászlónak, aki segített az idéze-tek megtalálásában és helyes értelmezésében. Ld. még Bence - Kis - Márkus (1992) fejtegetéseit id. mû 447. o.

15 Szamuely (1971) 20. o.

56

I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

Az állam tehát a Szovjetunióban nem halt el, és nem is alakult át egyetlen vállalattá. A 30-as évek végére egy korábban soha nem látott méretû, sok dimenzióban tagolt, bürokratikus rend-szer fogta át a társadalmat – és benne az állami nagyvállalatok tízezreit. Egy olyan rendrend-szer, amely egyidejûleg próbálta figyelembe venni a funkcionális és a területi munkamegosztás logi-káját, a hadsereg érdekeit, népjóléti és kulturális szempontokat, meg még sok minden mást. Ez volt a szocializmus klasszikus modellje. Másfél évtizeddel késõbb Kelet-Európa országai ezt a modellt másolták le, és az 1 ország = 1 vállalat utópiája már fel sem merült.

16 Ld. Marx (1967) 12. fejezet, 334. o.

17 Ld. Szamuely (1971) 49. o. Az orosz forradalmárokra a marxista tradíción túlmenõen hatott egy amerikai szer-zõ, a mára már teljesen elfelejtett Edward Bellamy 1888-ban megjelent utópista regénye is, ami a kor egyik best-sellere volt, és számtalan nyelvre lefordították. Köszönettel tartozom Madarász Aladárnak, aki felhívta a figyel-memet erre az eszmetörténeti szálra.

18 Errõl Coase a Nobel-díj átvételekor tartott 1991-es elõadásában beszélt. Coase (2004) legfontosabb írásai magya-rul is hozzáférhetõk.

In document A magyar privatizáció enciklopédiája (Pldal 53-57)