A KÁRPÓTLÁS SZELLEMI ATYJA

A fentebb már említett miniszterelnöki beadványnak – és a késõbbiekben szinte valamennyi kárpótlással kap-csolatos AB ítéletnek – az elõadója Sólyom László volt, az AB akkori elnöke, akinek 2005 nyarán köztársasá-gi elnökké történt megválasztása kapcsán ezek a döntések ismét fontosakká váltak. Sólyom gondolatvilágát, munkásságát nagyban befolyásolta a német jogi iskola, nem véletlen tehát, hogy a reprivatizációval és kárpót-lással kapcsolatos döntései sokban hasonlítottak a német alkotmánybíróság döntéseihez. Más posztszocialista országokban – hasonló történelmi elõzmények után – az alkotmánybíróságok más jogi érvrendszert dolgoztak ki, s ennek nyomán nagyon más lett a kárpótlás egész konstrukciója is.⁴¹

2

ütközõ és legjobb esetben tákolmánynak minõsülõ törvényjavaslatot. A többi jelzõt, miután most 10 percre korlátozódtam, nem olvasom fel.”

Az AB határozatait, az ötpárti konszenzust és az idõközben megváltozott szóhasználatot is figyelembe véve, az I. kárpótlási törvény elvetette a reprivatizációt,figyelmen kívül hagyta az 1956-hoz kapcsolódó „személyi” sérelmeket és kizárólag az állam által, 1949 után, magánsze-mélyeknek okozott vagyoni károkat⁴³kívánta kárpótolni. Közben azonban a beterjesztéstõl a vég-szavazásig eltelt fél év során az ötpárti konszenzus is elolvadt. A három ellenzéki párt – az SZDSZ, a Fidesz és az MSZP – szinte egyhangúlag nemmel szavazott, és Göncz Árpád köztársa-sági elnök sem volt hajlandó aláírni a törvényt. Így az az AB elé került, és ennek nyomán a nor-maszöveg három szakaszát is módosítani kényszerült az Országgyûlés.⁴⁴Végül a törvény 1991.

július 11-én került kihirdetésre – jóval több, mint egy évvel az elsõ szabad választások után.⁴⁵ A törvény alapjában véve az ingatlanok– vagyis a tsz-ekbe kényszerített földek⁴⁶és az államosított lakások – után ígért kárpótlást,és azt is csak részlegesen. 200 ezer Ft-ig a tel-jes összeg visszajárt (természetesen jegy formájában), a felett azonban degresszíven csökkent az összeg, és 5 M Ft-nál húzták meg a felsõ határt. Akkortájt ez az összeg – készpénzre váltva – egy kisebb méretû budapesti öröklakás megvásárlásához volt elegendõ. A törvény szerint – alapesetben – ingóságért önmagában⁴⁷nem járt kárpótlás.

A Zwack család az államosított gyárért és a budai Várban található Úri utcai házért mind-össze 1 M Ft-nyi KPJ-et kapott. Szerencsésebbek voltak a kevésbé ismert Stummer család le-származottai: õk a Stummer Károly Cukorgyárak Rt. után összesen 5 M Ft értékû KPJ-et kap-tak. Szintén 5 M Ft-nyi jegyhez jutottak Richter Gedeon örökösei az elvett gyárért, a kisajá-tított 400 holdas Debrecen közeli birtokért, valamint egy svábhegyi villa kertjéért. A Pick csa-lád örököseinek 650 ezer Ft-nyi kárpótlás jutott.⁴⁸

A KPJ jogi konstrukciójának részleteit – a jegytõl a licitálásig – Bogdán Tibor az Igazság-ügyi Minisztérium államtitkára dolgozta ki.⁴⁹ Eszerint a KPJ szabadon forgatható értékpapír, mellyel lehetett:

• az állami vagyon privatizációja során értékesítésre kerülõ vagyontárgyakat, részvényeket, üzletrészeket vásárolni,

• termõföldet venni,

43 Ez azt jelentette, hogy a törvény kizárta a jogi személyek kárpótlását. Sárközy Tamás szerint, ez elvileg is prob-lematikus és szemben áll az EU jogelveivel. Csakhogy 1990-ben Magyarország nem volt tagja az Európai Unió-nak. Sárközy (2009) 92. o.

44 28/1991. (VI. 3.) AB határozat.

45 1991. évi XXV. tv. a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igaz-ságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról.

46 Ez persze azt jelentette, hogy egy adott földdarabért akár két család is kérhetett kárpótlást. Elõbb az arisz-tokraták, akik 1945-ben vesztették el a földet, majd az a kisbirtokos, akitõl a földosztás során kapott földet vet-ték el a tsz-szervezés idején.

47 Bizonyos esetekben az ingóságok értéke – implicit módon – mégis beszámított. A lakások esetében a kárpótlás négyzetméter arányos volt, míg a gyárak esetében a foglalkoztatottak száma alapján határozták meg a vagyon értékét.

48 HVG, 2003. dec. 20.

49 Az ÁVÜ egykori munkatársainak szóbeli visszaemlékezései szerint a konstrukció formába öntésében a brit Know-How Fundtanácsadóinak is jelentõs szerepük volt. (NSZ, 1996. aug. 10.) Az õ felfogásukban a magyar KPJ a csehszlovák vócser-program „kisöccse” lett volna. Ne feledjük, 1991-ben a nemzetközi szakközvélemény igen sokra tartotta ezt a privatizációs technikát, s emiatt érezhetõ nyomás is nehezedett az ÁVÜ-re.

194 I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

• állami és önkormányzati tulajdonban lévõ lakástulajdont szerezni,

• életjáradékot igényelni,

• az E-hitel felvétele esetén a KPJ-t saját erõként (készpénzként) elismertetni.

Ritkán említett, de fontos körülmény, hogy a rendszerváltás utáni kárpótlási jogalkotás mindvégig a köznyelvi szóhasználattól eltérõ logikát követett. Erre Vörös Imre alkotmánybíró hívta fel a figyelmet kisebbségi véleményében⁵⁰, amikor leszögezte, hogy a kárpótlás fogalmában keveredik a jogszerûen és a jogszerûtlenül okozott kár megtérítési kötelezettsége.

E mögött mélyenszántó jogelméleti és jogfilozófiai megfontolások húzódtak meg. Mint Sepsey Tamás, a korszak egyik fõ szereplõje írta: „Az Alkotmányból nem lehetett levezetni azt a kö-vetelményt, hogy az állam adja vissza a korábbi rendszerben (… ) elvont tulajdont, és sem az Alkotmány, sem egyéb jogszabályok nem tartalmaztak olyan rendelkezéseket, hogy ezekért a sérelmekért az államnak teljes kártérítést vagy kártalanítást kell adnia. (….) A vagyoni sérel-meket orvosló jogszabály elõkészítése során a jogalkotó az eredmény felõl közelítette meg a jó-vátétel alapjául szolgáló tényállások meghatározását. (…) Az érintett tulajdonos számára nem az volt a meghatározó, hogy milyen jogi úton fosztotta meg õt az állam tulajdonától (…), ha-nem az eredmény bekövetkezte volt az a közös ismérv, amely alapján utólag rendezni lehetett az igényeket.”⁵¹Az AB – vagyis Sólyom László – jogfelfogása szerint ugyanez volt a helyzet a politikai üldözöttek kárpótlása ügyében is. A magyar államot semmiféle jogi kötelezettség nem terhelte a korábbi személyi sérelmek orvoslására, függetlenül attól, hogy az egykori sérelmek az elkövetés idején törvénnyel igazolhatók voltak-e vagy sem.⁵²

Bár ezt a kárpótlással kapcsolatos vitákban csak jogászok szokták hangsúlyozni⁵³, a laikus közvélemény számára is fontos lett volna annak megértése, hogy a III. Magyar Köztársaságban senkinek sincs alkotmányos jogaa kárpótláshoz. Az AB szerint bárki, aki az elmúlt rend-szerben Magyarországon élt, hivatkozhatna az õt ért sérelemre, a kárpótlásnak határt szab azonban a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozott volta. Egy a fontos: hogy a törvény eltérõ jogi megítélésû tulajdoni változásokra és politikai indíttatású személyi sérelmekre egységes alapon nyújtson orvoslást. Az AB értelmezése szerint a törvényi rendezés alapgondolata, hogy a különbözõ alapon fennálló régi, több évtizedes kötelezettségek helyébe a törvényalkotó új jog-címen, új terjedelemben, új feltételekkel (novació), méltányossági alapon határozza meg a kár-pótlást. A kárpótlás a társadalmi tulajdon rendszerének lebontási folyamatába illeszkedik. Nem a kisajátítás elmaradt kártalanításának, illetve az egyéb sérelmek esetén nem az állam kártérí-tési kötelezettségének a helyébe lép. A törvényhozó erkölcsi megfontolások alapján, méltányos-ságból (ex gratia) döntött a kárpótlásról a társadalmi teherelosztás figyelembevételével.⁵⁴Az AB nem tekintette alkotmányellenesnek, hogy a sajátos történelmi körülményekre tekintettel, nem a tulajdonjog védelmének az Alkotmányban szabályozott elvei alapján rendelkezett a tör-vényalkotó, hanem más módon gondoskodott a tulajdonjog sérelmének orvoslásáról.

Közgazdasági szempontból persze a méltányosságnak nincs és nem is lehet egységes mérté-ke: a különbözõ idõpontokban, különféle személyeket, különféle módon ért, különbözõ mértékû 50 28/1991. (VI. 3.) AB határozat. Figyelemre méltó, hogy az AB elsõ kárpótlással kapcsolatos határozata – AB

21/1990 (X. 4.) – még nem is használta a „kárpótlás” kifejezését.

51 Sepsey (1998) 332-334. o.

52 1/1995. (II. 8.) AB határozat.

53 Pl. Sajó (1992)

54 Ld. az 16/1991. (IV. 20.) AB határozatot, valamint a különösen nagy terjedelmû 15/1993. (III. 12.) AB határozat-ban megfogalmazott érvelést.

2

jogtalanságok olyan logikai láncolatot képeznek, amely bármely ponton megragadható és onnan-tól kezdve csak politikai erõ kérdése, hogy kinek sikerül a maga követelését úgy beállítani, hogy a már törvényileg akceptált, kárpótlás alá esõ sérelmekhez képest csak egy kis mértékû továbblépést igényelt. Így született meg 1992 májusában a II.törvény⁵⁵, amely idõben terjesztette ki a vagyoni sérelmeket (1939–1949), majd a III.törvény⁵⁶amely a személyes szabadság elvonásáért, a depor-tálásért és a szovjet hadifogságért helyezett kárpótlást kilátásba több százezer ember számára. E törvény hatálya alapján csak azok részesülhettek kárpótlásban, akiket magyar bíróság ítélt el.

Hogy a jogalkotót valóban a méltányosság szempontjai vezették, alátámasztja a 111/1992.

(VII. 1.) Korm. rendelet azon intézkedése is, amely III. kárpótlási törvény kedvezményezettjei közül kizárja azokat, akik erre nem érdemesek, így például az 1956-os forradalom leverésé-ben részt vett karhatalmistákat.

A IV.törvény értelmében kárpótlásban részesülhettek azok is, akiknek ez Magyarország ál-tal aláírt nemzetközi szerzõdés alapján járt volna, de korábban mégsem kapták meg. E címszó alatt a II. világháborút lezáró békeszerzõdés(ek) alapján számíthatott kárpótlásra néhány tízezer érintett. Az 1947 februárjában kötött, Párizsi békeszerzõdésre utaló megfogalmazás részben az ún. „zsidó kárpótlás” ügyét fedte, amelyre vonatkozóan 1993-ban és 1996-ban egyegy AB határozat⁵⁷, 1996-ban pedig egy általános jellegû országgyûlési határozat született⁵⁸– a törvény-re 1997 tavaszáig kellett várni.⁵⁹Ebben a törvényben a személyi és a vagyoni kárpótlás ügye jó alaposan összekeveredett. Egyfelõl 565 ezer magyar zsidó halála, másfelõl mintegy 3000 közös-ségi tulajdonú ingatlan elvesztése, valamint egyes magánszemélyek elveszett, ellopott, letétbe vett kincsei fejében fizetendõ kárpótlásról volt szó. Miután az AB elutasította azokat az indítvá-nyokat, amelyek arra irányultak, hogy az arany és más nemesfém tárgyak elvesztése miatt kár-talanítást a kárpótlási eljárás keretein kívül rendezzék, döntés született a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) felállításáról, valamint arról, hogy ez az alapítvány 4 Mrd Ft címletértékû – csakis életjáradékra váltható – KPJ-et kap, továbbá visszajut hozzá hét ingatlan és számos mûkincs. A KPJ-ek átváltásával 20 ezer Magyarországon élõ, magyar állampolgárságú Holokauszt túlélõ jutott életkorától függõ járadékhoz.⁶⁰Egy évvel késõbb a közalapítvány állam-kötvény formájában további 14 Mrd Ft kárpótlást kapott 152 elveszett, elkobzott ingatlan után.⁶¹ A IV. kárpótlási törvény – természetesen – a romákra is vonatkozott, de mivel errõl õk nemigen 55 1992. évi XXIV. tv. a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétõl 1949. június 8-ig terjedõ idõben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul oko-zott károk részleges kárpótlásáról.E törvény korábbi változatával kapcsolatban 52 országgyûlési képviselõ „me-net közben” kérte az AB állásfoglalását. Ezt – elvi alapon – a 16/1991 (IV. 20.) AB határozat visszautasította, mondván, hogy a testület nem tanácsadója, hanem bírája az Országgyûlésnek.

56 1992. évi XXXII. tv. az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról.

57 Ld. 16/1993 (III. 12.) AB határozatot, amely történészi pontossággal igyekezett rekonstruálni, hogy mi is történt az 1944-ben elveszett, ún. kényszerletétbe került zsidó vagyonnal. A 37/1996. (IX. 4.) AB határozat 1997. jún.

30-i határidõvel szólította fel az Ogy.-t a megfelelõ jogszabály kidolgozására. Ez még 2007-ben sem történt meg.

58 89/1996. (X. 30). Ogy. határozat. Egyébként az ellenzék azt a tényt is kifogásolta, hogy egy ilyen jellegû ügyben a kormány miért igyekszik áttolni a felelõsséget az Országgyûlésre. Ld. a plenáris ülés vitáit 1996. szept. 11-én és dec. 11-én.

59 1997. évi X. tv. a Párizsi Békeszerzõdésrõl szóló 1947. évi XVIII. tv. 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végreha-jtásáról.Ld. még a Kormány 1035/1997. (IV. 10.) sz. határozatát, valamint e törvény 2005. évi módosítását (2005. évi XXXI. tv.)

60 2003 õszén a kormány ezt az összeget további 200 M Ft-tal megtoldotta (MH, 2003. nov. 8-9.), majd a 2003. évi CVIII. tv.-nyel módosította az 1997. évi X. tv.-t. Ez – egyebek mellett – arról rendelkezett, hogy az igénybenyúj-tás végsõ határideje 2006. május 9.

61 http://www.claimscon.org

196 I. RÉSZ– A RENDSZERVÁLTÁS LOGIKÁJA

tudtak, s nem is nagyon segítettek nekik, hogy tudjanak róla – csak nagyon kevesen adtak be ké-relmet a határidõn belül. 2007 novemberében egy kormányhatározattal a Magyar Állam kinyilvá-nította, hogy a rendszerváltás óta meghozott intézkedésekkel összességében Magyarország telje-sítette a párizsi békeszerzõdésbõl fakadó kötelezettségeit. Ugyanez a kormányhatározat viszont intézkedett egy tárcaközi bizottság felállításáról, amelynek az lesz a feladata, hogy az örökös nél-kül elhunytak utáni, ún. uratlan zsidó vagyon átadásával kapcsolatos ügyeket intézze.⁶²

Az V.kárpótlási törvényt 1997 õszére ígérte a kormány – ez a hozzátartozók elvesztése miatti kárpótlásról gondoskodott volna –, de az ígéret késõbb elfelejtõdött.⁶³

Még kényesebbnek bizonyult a II. világháború gyõztes „szövetséges és társult hatalmak”

állampolgárainak kárpótlása – hosszú ideig nem is lett belõle semmi. Itt elsõsorban az önma-gukat „magyar”-nak valló, cseh, a szlovák és a jugoszláv állampolgárok törvényes kártalanítás ügye tûnt kínosnak – ez lett volna a VI.törvény. A Igazságügy Minisztérium 1993-ban el is ké-szítette a törvény-tervezetet, de ez sem került a Parlament elé.⁶⁴

A nagyhatalmakkal nem volt túlságosan sok gond. Ezekkel – egészen pontosan 16 or-szággal – még évtizedekkel a rendszerváltás elõtt a magyar kormány kétoldalú megállapodást írt alá arról, hogy miként kerülnek rendezésre az államosítások során elszenvedett károk.⁶⁸Ez volt ugyanis a nyugati hitelfelvételek, majd késõbb az IMF és a Világbank tagság egyik elõfel-62 HVG, 2007. dec. 8.

63 MH, 1997. máj. 8.

64 1998 júniusában ismét fordult a helyzet. A választásokon gyõztes Fidesz vezette pártszövetség ismét „helyzetbe hozta” az Antall kormány kárpótlási specialistáját, Sepsey Tamást, aki még az új kormány megalakulása elõtt el-kötelezõ ígéretet tett a kárpótlási törvénykezés folytatására. Ld. „Õsztõl új kárpótlási törvények” címmel megje-lent nyilatkozatát (NSZ, 1998. jún. 12.). De ez is csak ígéret maradt.

65 Ld. Sepsey (1998) 344. o.

66 Ld. 960/B/1995. AB határozat, illetve 45/2003. (IX. 26.) AB határozat.

67 T/16820 sz. alatt, 2005. jún. 20-án.

68 1949 és 1973 között Magyarország a következõ országokkal kötött kétoldalú vagyonjogi megállapodást: Török-ország, Svájc, Belgium, Jugoszlávia, Anglia, Norvégia, GörögTörök-ország, Csehszlovákia, Ausztria, Hollandia, Francia-ország, SvédFrancia-ország, Dánia, Kanada, USA és Olaszország. Figyelemre méltó, hogy a rendszerváltás elõtt nem szü-letett megállapodás sem Németországgal, sem Izraellel – tehát azzal a két állammal, ahol viszonylag sok magyar élt. Minderrõl részletesen ld. Mihályi (1987)