TÁBLÁZAT: AZ ÁTÉRTÉKELÉS HATÁSA A VÁLLALATI VAGYON ÉRTÉKÉRE, 1990–92

az országos és a helyi politika, sõt egyes magánszemélyek kézzelfogható üzleti érdekei is megk-erülhetetlenné váltak. Így tehát a vagyon túlnyomó része 1990-ben és 1991-ben még vállalati formában maradt, a társasággá alakulás hosszan elnyúló – és 100%-ban még 1996 végén sem lezárt – folyamattá vált.

Mint már említettük az ÁVÜ és az ÁV Rt. számítógépes nyilvántartási rendszereinek egy-ségesítése nyomán elsõ ízben 1996 elején nyílott mód arra, hogy éves nyitó és záró mérlegek formájában teljes áttekintés készüljön a vállalati és társasági formában megtestesülõ állami va-gyon értékváltozásáról. Ilyen áttekinthetõ, mérlegszerû adatsort soha korábban nem készítet-tek az állami vagyonkezelõ szervezekészítet-tek.

Ebbõl kiderült, hogy az állami vagyonkezelõk portfoliójába tartozó 1857 cégvagyona 1990. január 1-énközelítõleg 2600 Mrd Ft-ot ért.Ez a szám magában foglalja az ÁPV Rt.

mai nyilvántartásai szerinti nyitó vagyonértéket (1 631 Mrd Ft), valamint az 1990 és 1995 kö-zött fokozatosan elszámolásra került, átalakuláskori vagyonkülönbözetet (969 Mrd Ft). Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy a 2600 Mrd Ft-os vagyonérték egy képzetes szám – azt fejezi ki, hogy mekkora lett volna az 1990. január 1-i induló vagyon, ha a társasági formába történõ átalakulás és az ezzel járó vagyonértékelés ezen az eszmei fordulónapon minden cég esetében megtörtént volna, és ha nullának tekintették volna mindazon vállalatok értékét, ame-lyek reménytelen helyzetük miatt késõbb megszûntek, felszámolásra kerültek vagy átkerültek más állami vagyonkezelõhöz.

Az 1857-ös darabszám természetesen csak az állami vagyonkezelõk által közvetlenül tulajdonolt társaságok számát jelenti, de nem foglalja magában e társaságok tulajdonában ál-ló altársaságok – tehát a közvetettállami tulajdonban lévõ társaságok – számát. A 2600 Mrd Ft-os értékadat viszont az altársaságok értékét is magában foglalja, hiszen a társaságok mér-legében a különféle kft-k és rt.-beli résztulajdonok pénzbeli értéke a mérleg „Befektetés” során megjelenik, s így a 2600 Mrd-ba az altársaságok vagyonának értéke is beleszámítódik. Olyan ez, mint a bolti kirakatban lévõ Matrjoska baba. Azt nem tudhatjuk, hogy hány baba van a ba-bában, de abban biztosak lehetünk, hogy a legkülsõ babára ragasztott árcédula arányos azzal, ahány kisebb baba van a belsejében.

A 2600 Mrd Ft-os adattal kapcsolatban felvethetõ, hogy nem lenne-e indokolt ezt az ösz-szeget az inflációs rátával korrigálni. Végtére is, a forint sokat vesztett értékébõl 1990 óta.

1.15 TÁBLÁZAT: AZ ÁTÉRTÉKELÉS HATÁSA A VÁLLALATI VAGYON ÉRTÉKÉRE, 1990–92

A felértékelés mértéke Vállalatok/ társaságok száma %

50 1* 1,3

8-5 7 9,3

4,9-3 12 16

2,9-2 16 21,3

1,9-1,1 16 21,3

1 4 45,3

0,9-0,8 7 9,3

0,7-0,6 6 8,0

0,5-0,4 2 2,7

0,3- 1 1,3

Nem összehasonlítható 3 4,0

Összesen 75 100,0

* Ez a kirívóan nagymértékű felértékelés a budapesti Elektromos Műveknél történt.

Forrás: Vanicsek (1993) 27. o.

Számviteli szakemberek egybehangzó véleménye szerint egy ilyen eljárás nem csökkentette, ha-nem növelte volna a vagyon mérésével kapcsolatos bizonytalanságot.

• A 2600 Mrd forintos érték elsõsorban nem a piac értékítéletét fejez ki, hanem egyfajta válto-zatlan áron értelmezett volumen nagyságot.E szám hitelességét nem a piaci viszonyokba való beágyazottsága, hanem az egyes társaságokról nyilvántartott számviteli alapadatokkal való szoros összefüggése adja meg. (Magyarán: a szám egyedi mérlegadatokból épül fel.)

• Ez az adat már tartalmaz egyfajta egyszeri inflációs korrekciót, hiszen az 1990–95 közötti át-alakulások folyamatosan mentek végbe, s az egyedi vagyonértékelések mindig az adott évi árszinten történtek.

• A számviteli elõírások keretein belül ezek az idõsorok részben már meg vannak tisztítva a fo-rint értékvesztésébõl adódó inflációs hatásoktól is: a társaságoknak jogában állt évente újraértékelni vagyonukat. Nyilvánvaló, hogy ez a korrekció a gyakorlatban nem tekinthetõ teljes mértékûnek. Egyéb támpont híján azonban nincs mód arra, hogy e torzítások mértékét megbecsüljük és adatainkat ennek megfelelõen korrigáljuk.

1.5.5 A privatizációs bevételek elõrejelzése

Természetesen már 1989-ben is égetõ szükség volt a privatizációra kijelölt vállalati kör piaci ér-tékének megállapítására: a kormányzat tudni akarta, hogy milyen bevételekre számíthat. Ko-moly számítások ennek ellenére nem készültek – vagy ha igen, nem kerültek nyilvánosságra.

Még olyan álláspont is volt, hogy a privatizációból nem is fog bevétel keletkezni.³²⁴

Lassacskán azonban a 2000 milliárdos vagyonérték beivódott a köztudatba. Ez mindenki számára megnyugtatóan magasnak hangzott, s kísérlet sem történt annak számszerûsítésére, hogy a könyv szerinti értéknél nagyobb-e vagy esetleg kisebb a privatizációra váró állami vagyon realizálható piaci értéke.³²⁵Annak sincs nyoma, hogy a kormányzat végigszámolta-e, mennyi-vel csökkenhetnek a privatizációs bevételek, ha az állam a privatizálható vagyon egy részének értékesítésérõl eleve lemond. Az 1990-ben született kormányprogram kimondta, hogy „a nagy infrastrukturális, közellátó, energetikai és nehézipari vállalatok esetén nyomós érvek szólhat-nak az állami tulajdoni többség hosszabb távú fennmaradása mellett. Ezért e körben kizáróla-gos vagy többségi állami tulajdonú részvénytársaságokká alakulnak át a jelenlegi vállalatok.”³²⁶ Pár oldallal késõbb viszont ugyanez a dokumentum már arról beszél, hogy „a privatizációból be-folyó bevételeket elsõsorban az 1300 milliárd forintra becsült belsõ állam-adósság törlesztésére kell fordítani”³²⁷, és fel sem vetõdött az a gondolat, hogy a legértékesebb vagyoni kör privatizá-cióból való kivételével a privatizációs bevételek is csökkenni fognak.

Úgy tûnik, hogy Bokros Lajos volt az elsõ, aki – a kormány kárpótlási terveinek kapcsán – elõször számolni kezdett és kimutatta, hogy az akkori ÁVÜ vagyont terhelõ elkerülhetetlen jogi és politikai kötelezettségek (önkormányzati vagyonigények kielégítése, tb-vagyonátadás, dolgozói kedvezmények), továbbá a belsõ államadósság leépítésének gazdasági kényszere nyo-mán, egyszerûen nincs „szabad” vagyon.

„Ha ezeket a tételeket figyelembe vesszük, akkor kiderül, hogy az állam vállalkozási vagyona valójában nem 1700-2000 milliárd, hanem legfeljebb mindössze 1100-1200 milliárd forint. Ez

162

324 Valamikor 1989 végén egy tanulmányban Sárközy Tamás így fogalmazott: „A tulajdoni reform (…) hosszadal-mas folyamat lesz, amely rövid távon egyáltalán nem fog gazdasági eredménnyel járni. Ebben hiába reményked-nek politikusaink.” Sárközy (1989) 7.o.

325 Ld. például A Kék Szalag Bizottság Gazdasági Programjavaslata (1990) 40-41. o.

326 A nemzeti megújhodás programja (1990) 34. o.

327 Uo. 37. o.

1

a vagyonösszeg pedig nem terheletlen, hiszen vele szemben áll mintegy 1400-1500 milliárd forintnyi felhalmozott államadósság. Látható tehát, hogy a magyar államnak a nettó vagyona már ma is negatív érték, amibõl az következik, hogy az ingyenes vagyonszerzésre jogosító kár-pótlási jegyek kibocsátása kizárólag az államadósság növelése mellett lehetséges.” – írta Bok-ros Lajos (1991), aki ebben az idõben az ÁVÜ Igazgatótanácsának is tagja volt.

E kasszandrai jóslatokat követõen elõször 1991 közepén a Privatizációs Kutatóintézet-ben folytak komoly vizsgálódások a tekintetKutatóintézet-ben, hogy mekkora állami bevétel keletkezhet a pri-vatizációból. (Ez rendjén is volt, hiszen ez idõ tájt ez az intézet az ÁVÜ háttérintézményének számított.³²⁸) Az õ számításaik szerint az ÁVÜ vagyon piaci értéke 1990. évi árszinten 1400 Mrd Ft volt, s ebbõl – figyelembe véve azt, hogy a kormány nem tervezi a teljes ÁVÜ vagyon ér-tékesítését – optimális esetben is legfeljebb 1 000 Mrd forint körüli bevétel volt várható³²⁹. Nagyjából ugyanebben az idõpontban az ÁVÜ közvetlenül is foglalkozott a kérdéssel, és arra a végkövetkeztetésre jutott, az állam mintegy 900 cég privatizációjából remélhet számottevõ be-vételt – akkori árakon mintegy 700 Mrd Ft-ot. Ez persze „bruttó” adat, amibõl levonandó

• az önkormányzatokat megilletõ 8-12%-nyi tulajdonhányad,

• a munkavállalóknak nyújtandó 10%-os részvényjuttatási lehetõség,

• az átalakuló önkormányzati vállalatoknak visszajuttatandó 20%-nyi bevétel, ami – az ilyen cégek arányát is figyelembe véve – 12%-kal csökkenti az ÁVÜ bevételeit,

• a tranzakciós költségek (6-8%), valamint

• a környezeti károk fedezetére elkülönítendõ garancia-alap (5%) ráfordítása.

Mindezeket figyelembe véve az ÁVÜ úgy számolt, hogy – 1991. évi árakon – 380-390 Mrd Ft összbevétel fog keletkezni.³³⁰Ennek nyomán – és ezt érdemes kiemelni – már akkor arra a kö-vetkeztetésre jutottak, hogy „az államadósság meghatározó arányú csökkentésére, esetleges megszüntetésére a privatizációs bevételek semmiképpen sem elégségesek”.

Nagyjából ugyanebben az idõben Urbán László, a Fidesz privatizációs szakértõje – s egy-ben képviselõje az ÁVÜ Igazgatótanácsában – ugyanezekbõl az alapadatokból kiindulva már csak 200-300 Mrd Ft-ra becsülte a szabad rendeltetésû privatizációs bevételek nagyságát, mivel õ már számba vette a hazai befektetõk támogatása érdekében már tervbe vett fizetési könnyítéseket is.³³¹

Minthogy ezek a számítások már mind a privatizációs folyamat beindulása után készül-tek, a szerzõk természetesen figyelembe vették az átalakulással járó vagyonfelértékelõdés mér-tékét, az 1990-ben és 1991-ben kimutatott vállalati nyereségrátákat, s az addigi eladások so-rán realizált árbevétel viszonylagos nagyságát. Tehát a fentebb idézett számok már nem tekint-hetõk elõzetes becslésnek, inkább menetközbeni, folyamatos elõrejelzésrõl beszélhetünk. Saj-nos, ezek a számítások alig kaptak nyilvánosságot. A szakmai közvéleményben és ezen keresz-tül a sajtóban és a nyilvánosság más rétegeiben tovább élt a 2000 Mrd forintos vagyon és a 2000 Mrd forintos bevétel mítosza, amit csak tovább erõsített, hogy 1992–94 között a kormány újabb és újabb kötelezettségeket vállalt a privatizáció terhére. Így született több ízben is döntés a kárpótlás kiterjesztésére, a társadalombiztosítási alapok és a területi önkormányzatok va-328 Ezt támasztja alá, hogy az Intézet vezetõi állandó meghívottként részt vettek az ÁVÜ heti vezetõi értekezletén.

329 Matolcsy (1991) 161-169. o.

330 ÁVÜ (1991) 18-19. o. A számításban említett környezetvédelmi garancia-alap sohasem jött létre, viszont egyre költségesebbé vált a kárpótlási törvényekbõl fakadó kvázi-ingyenes vagyon-osztogatás. Ennek a hatását az 1991-es becslés nem vette figyelembe.

331 Urbán (1992) 292-298. o.

gyonnal történõ ellátására, illetve kártalanítására, a kedvezményes dolgozói tulajdonszerzésre, a kisbefektetõknek szánt Kedvezményes Részvényvásárlási Program (KRP) beindítására stb. Ha csak ezeket a nagy hírveréssel beharangozott célokat tekintjük, máris legalább 800 Mrd Ft vagyon szétosztásánál tartunk – legalább is a nyilvánosságra került állami ígéretek dimenz-iójában.³³²

Bármennyire is indokolt lett volna, az 1994-ben megalakult új kormány sem vállalta a nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéretek visszavonását. A KRP kivételével minden korábbi elkö-telezettség érvényben maradt, s ez megint csak azt a tévhitet erõsítette, hogy a privatizációra váró állami vagyon számottevõ gazdaságélénkítõ forrás lesz, vagy lehet. Ha pedig ez a kiindu-lás pont, akkor a bevételözön elmaradása csakis kudarcként volt értelmezhetõ, s megindultak a találgatások az ezermilliárdos vagyonvesztés okairól.

164

332 A kisebb értékû elkötelezettségek között megemlíthetõ még a MÁV részére beígért kb. 10 Mrd Ft vagyon-átadás, a nemzetiségi önkormányzatok vagyoni megsegítése is, ami további 1-2 Mrd Ft-ot jelentett.