A szolgálati közösség és a joggyakorlat

A tételesjogi szabályozással ellentétben a szolgálati közösség intézményi képe a joggyakorlatban hangsúlyosabban tűnik fel. Az egyes bíróságok, vagy a hozzájuk ha-sonló jogvita-elbíráló szervek és jogértelmező testületek számos esetben foglaltak állást a szolgálati közösség működését érintő és azokkal összefüggésben lévő jogokkal és kö-telezettségekkel kapcsolatban. Ugyancsak foglalkoztak a szolgálati közösség elvének és más alapelveknek az összeütközéséből fakadó jogvitákkal és jogértelmezési problémák-kal. E testületek döntései mindannyiunk számára segítenek értelmezni a szolgálati kö-zösség mibenlétét és a világi jog más intézményeivel való kapcsolatát. A joggyakorlat áttekintését most is Németországnál érdemes kezdeni. A német bíróságok ugyanis – e témakörben gazdag – munkásságukban ugyanazon kollektív vallásszabadság jogát és az abból fakadó járulékos egyházi jogosítványokat értelmezik, illetve bontják ki, melyeket a nemzetközi emberi jogi alapokmányok, továbbá az európai közös jog is tartalmaznak.

Ezek hazánk Alkotmányának, majd Alaptörvényének is részét képezték, illetve képezik, ezért németországi értelmezésük figyelemre méltó lehet a magyarországi életviszonyok vonatkozásában is⁵²².

A német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) ítélkezési gyakorlatában már 1985-ben kimondta, hogy az egyházak belső ügyei közé tartozik a munkáltatói intézményrendszer önálló megszervezésének módja. Ennek megfelelően az adott egyház jogosult arra, hogy a mindenkire érvényes, alapvető – túlnyomórészt ter-mészetjogi eredetű – törvények keretei között, önmeghatározása figyelembevételével ér-vényesítse foglalkoztatási normáiban a szolgálati közösségre vonatkozó, speciális

szer-521 V. ö.: Dienst- und Besoldungsordnung der Erzdiözese Wien, 16. §,

http://www.rockenbauer.or.at/zentralbetriebsrat/www.zentralbetriebsrat.at/site/DBOI20201939.pdf?

so=all&do=all&c=download&d=article%3A141%3A9 (letöltés: 2021. január 25.).

522 V. ö.: a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többször módosított, 1949. évi XX. törvény 60. § (1)-(3) bekezdése; Magyarország Alaptörvénye VII. cikk (1)-(3) bekezdése.

vezőelveket. Az pedig – mondta ki a bíróság –, hogy az adott belső, egyházi munkajog szükségszerű kapcsolatban áll a világi munkajoggal, még nem szünteti meg ennek a sza-bályozási területnek a egyház belső ügyei közé történő sorolását⁵²³. Ez a normaalkotási autonómia azonban – egy másik alkotmánybírósági döntés értelmében – csak akkor áll-hat fenn, ha az egyházi foglalkoztató intézmény az adott egyház értelmezése szerint is az egyház küldetésének megvalósítását törekszik előmozdítani, akár csak részlegesen is⁵²⁴. A német alkotmánybíróság szerint ez az egészségügy területén plasztikusan úgy valósulhat meg, hogy jóllehet valamennyi kórház arra törekszik, hogy a lehető legjobb orvosi kezelést nyújtsa a betegeknek, az egyházi szolgálati közösség keretében működ-tetett intézményeknél azonban mindez a különleges vallásos tevékenység szem előtt tar-tásával történik. A betegek ápolását áthatja ugyanis az intézmény szellemisége, mely te-kintettel van a betegek vallási-erkölcsi szükségleteire, mikor számukra szentségi és spi-rituális segítséget is nyújt⁵²⁵.

A németországi Szövetségi Munkaügyi Bíróság (Bundesarbeitsgericht) szintén több döntésében is igyekezett definiálni a szolgálati közösség fogalmát és ismérvrend-szerét. Egy 2012-es határozatában ez a testület is kimondta, hogy az adott vallási közös-ség önrendelkezési jogának gyakorlása körébe tartozik, amikor úgy dönt, hogy a foglal-koztatói berendezkedését a szolgálati közösség elvének megfeleltetve építi fel. Érvényes ez a bíróság álláspontja szerint akkor is, ha a szolgálati közösség intézményfelfogása az adott egyházon belül teológiailag nem teljeskörűen kimunkált, vagy nem egységes. A bíróság döntésének értelmében a szolgálati közösség az egyház önmeghatározása szerint egyfelől a hívők királyi papságának megnyilvánulási formája, melyben a keresztséggel kapott küldetés alapján Isten a világ szolgálatára hívta meg az embereket. Másfelől – így a bíróság – a szolgálati közösség az Egyház különleges missziós küldetéséhez kap-csolódik és átfogja a szolgálati közösség keretében tevékenykedő krisztushívők teljes körét függetlenül attól, hogy milyenfajta intézményben és milyen jogviszony keretében nyernek foglalkoztatást. A szolgálati közösségen keresztül maga a hívők világi apostoli küldetése nyilvánul meg, melynek eredményességéért közös a foglalkoztatók és a

fog-523 V. ö: BVerfG 1985. június 04-én meghozott, 2 BvR 1703/83, 2 BvR 1718/83, 2 BvR 856/84 szám alatti, egyesített döntése, B/II/1/d. pont.

524 V. ö: BVerfG 1980. március 25-in meghozott, 2 BvR 208/76 szám alatti döntése, C/I/2/a. pont és C/I/

3. pont.

525 V. ö.: BVerfG 1977. október 11-én meghozott, 2 BvR 209/76. számú döntése, B/II/5. pont.

lalkoztatottak felelőssége⁵²⁶. Ebből azonban a bíróság álláspontja szerint az is követke-zik, hogy a szolgálati közösség fennállása a foglalkoztatottak részéről nem követel meg semmiféle intézményes, személyi kapcsolódást az adott egyházhoz, vagy vallásfeleke-zethez. Az Evangélium szavakkal és tettekkel történő hirdetése ugyanis nem az adott egyházhoz kötődik, hanem magának a tevékenységnek a meghatározó ismérve. Ennél fogva minden ember, aki a Krisztusi Örömhír terjesztésében a köznapi munkavégzés so-rán részt vesz, aktív és teljesjogú tagja a szolgálati közösségnek akár anélkül is, hogy erre kifejezett tudatossággal törekedne, vagy hogy szervezeti kapcsolatban állna az adott tevékenységet kifejtő egyházzal. Emellett – a bíróság álláspontja szerint – annak sincs jelentősége, hogy az adott, elvégzett munkakör szorosan kapcsolódik-e az egyház intéz-ményes örömhír-közvetítői tevékenységéhez, vagy sem⁵²⁷.

Annak ellenére, hogy a vallásszabadság joga és az abból eredeztetett járulékos jogok Európa-szerte azonosak, a magyar Alkotmánybíróság a németországi bíróságok jogértelmezésétől eltérő álláspontra helyezkedik. Egy egészen friss döntésében különb-séget tesz az egyházi munkáltatóknál ellátott tevékenységek egyes fajtái között, és elté-rően ítéli meg az egyes tevékenységformák missziós jellegét. A döntés az alábbi:

„A közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személy foglalkoztatottjainak jogviszonya közvetlenül nem kapcsolódik a vallásszabadsághoz. E foglalkoztatottak elsődlegesen nem vallási tevékenységet végeznek, hanem valamilyen közcélú feladatot látnak el, azzal, hogy munkáltatójuk az egyház (vagy annak egy jogi személye)”⁵²⁸.

Hasonló álláspontra helyezkedett az Egyenlő Bánásmód Hatóság is. A szervezet Tanács-adó Testülete egy 2011-es állásfoglalásában kimondta, hogy vallási tevékenységnek csak a hitéleti tevékenység gyakorlásával közvetlenül összefüggő tevékenység minősül.

Ilyen a szakrális tevékenység és az ehhez közvetlenül kapcsolódó funkciók gyakorlása, melyeket az adott vallási szervezet maga jogosult belsőleg meghatározni. Mindezek okáért – így a Tanácsadó Testület –:

526 V. ö.: BAG 2012. november 20-án kelt, 1 AZR 179/11. számú ítélete, 98. pont.

527 V. ö.: BAG 2012. november 20-án kelt, 1 AZR 611/11. számú ítélete, 39. pont.

528 V. ö.: Alkotmánybíróság 2020. május 19-én kelt, 3193/2020. (VI. 11.) AB számú határozata, 69. pont, in: Az Alkotmánybíróság határozatai 2020/14. szám, 1031. oldal.

„nem minősül hitéleti tevékenységgel közvetlen összefüggő jogviszonynak, az egyháznak a nem szakrális funkciót betöltő dolgozójával létesített munkaviszonya (pl. fJtő, takarító-nő.)”⁵²⁹.

Mint látható, napjainkban úgy a német-, mint a magyar alkotmánybírósági ítél-kezési gyakorlat is elfogadja azt a jogirodalomban megjelenő elvet, mely szerint a szol-gálati közösség intézmény-központúságát fel kell, hogy váltsa annak tevékenység-köz-pontúsága; ennek keretén belül pedig nem a munkát végzők egyházi kötődése, hanem tevékenységének jellege kell, hogy a szolgálati közösség működésének alapja legyen⁵³⁰. Ez persze magával hozza egyes tisztán egyházi jogszabályok alkalmazásának szüksé-gességét olyan személyek vonatkozásában is, akikre a kánoni jog saját meghatározása szerint nem terjedne ki. Mint azonban azt fentebb már kifejtettük, a szervezőelvek ter-mészete, valamint a kánoni normáknak a világi jog lojalitás-követelményein keresztüli, általános alkalmazása biztosítja mindennek lehetőségét.

Amiben mégis eltér a magyar és a német alkotmánybírósági gyakorlat, az az egyházon belüli tevékenységek hangsúlyosságának megítélése. A német gyakorlat nem tesz különbséget az egyes munkavégzési tevékenységek között az egyházak intézmé-nyes evangéliumhirdető tevékenységéhez fűződő viszonya alapján⁵³¹. Az adott munka-kör feladatainak ellátása akkor is a szolgálati közösség egységes cselekvőségének részét képező, közös, evangéliumhirdető tevékenység megnyilvánulási formája, ha az jellege szerint nem áll szoros kapcsolatban az adott egyház szigorúan vett szakrális, vagy pasz-torális tevékenységével. Megjegyzendő azonban, hogy a német jog sem általánosít az egyes munkakörök között: az eltérő munkakörökhöz eltérő lojalitáskövetelményeket kapcsol, mint azt a következő fejezetben látni fogjuk⁵³². Ettől függetlenül azonban, se-melyik munkakörtől sem tagadja meg annak elismerését, hogy az annak teljesítése során ellátott tevékenység valamilyen módon az egyház örömhír-közvetítő tevékenységének része.

529 V. ö.: Egyenlő Bánásmód Hatóság, 309/2/2011. (III.25.) TT. számú állásfoglalás.

530 V. ö.: HOFMANN, Beate: „Die Mitarbeit von Nichtchristen aus theologischer Perspektive“, in:

REICHOLD, Hermann (szerk.): Welche Loyalität dürfen kirchliche Einrichtungen fordern? Auf der Suche nach Eckpfeilern der Identität von Caritas und Diakonie, Berlin: LIT Verlag, 2018, 43-61.

oldal; és KOSTKA: „Von der Überzeugungs...“, 30-31. oldal; és DROEGE: „Die Kultur...”, 17. oldal.

531 V. ö.: VÖLKER, Kathrin: „Neue Herausforderungen bei der Behandlung kirchlicher Mandate“, in:

REICHHOLD, Hermann (szerk.): Loyalitätsobliegenheiten im Umbruch. Ist die Kirche bereit für neue Wege der Mitarbeiterführung? Berlin: LIT Verlag, 2015, 42-43. oldal.

532 V. ö.: GrO 4. és 5. cikkely.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a megszorító, magyar alkotmánybírósági jogértelmezés a helyes. Egyfelől azért, mert a szóban forgó alkotmánybírósági döntés célja nem az egyházias jellegű munkaviszony természetének mélyreható elemzése és ki-fejtése volt, így e körben nem teljesen kimunkált. A döntés csupán érintette az egyházi foglalkoztatás egyes sajátosságait, de azokban nem mélyedt el. Emellett a német ítélke-zési gyakorlat ebben a témakörben több évtizedes múltra tekint vissza, így kellően ki-forrottnak tekinthető. Mint a későbbiek során látni fogjuk, a német felsőbíróságoknak az egyházi foglalkoztatás specifikumait érintő döntései megalapozottsága sok esetben nem-zetközi bíróságok által is visszaigazolt⁵³³. Emellett pedig úgy vélem, hogy az egyházi foglalkoztatóknál betöltött munkakörök állami bíróság vagy hatóság általi „súlyozása”, kategorizálása sérti az egyházak önrendelkezési jogát is. Meggyőződésem szerint a vilá-gi bíróságoknak és hatóságoknak – az állam és az egyházak elválasztásának követelmé-nye miatt – nem áll módjában állást foglalni abban a kérdéskörben, hogy az adott egy-ház tevékenysége vonatkozásában mely munkakörök ellátása során mutatkozhat meg az egyház missziós alapküldetése, illetve melyek kapcsán nem. Minden olyan intézmény esetében ugyanis, mely munkaerőpiaci szereplőként bármely módon részt vesz az öröm-hír közvetítésében, valamennyi dolgozó tevékenységét – mint a komplex egész részegy-ségéét – akként kell tekintenünk, hogy az valamely vonatkozásban – akár csak kis há-nyadban is, de – a közösen kifejtett evangelizációs tevékenység hatékonyságát és ered-ményességét támogatja, illetve mozdítja elő; ennélfogva az vallási, hitéleti tevékenység.