Az engedelmesség követelménye a kódex-előkészítés során

A keresztényi engedelmesség (oboedientia) követelménye látszólag nem teljesen fedi le a lojalitás kötelezettségét. Ez utóbbi munkajogi szabályozóelv tárgyalása kapcsán azonban mindenképpen ki kell térnünk a köteles engedelmességre is, hiszen a lojalitás követelménye a zsinati dokumentumokban megjelenő elvek közül ezzel mutatja a legna-gyobb átfedést. A keresztényi engedelmesség és annak tanúsítása ugyanis végső soron a lojális magatartás egyik megnyilvánulási formája.

A II. Vatikáni Zsinat záródokumentumaiban hangsúlyosan jelenik meg a köteles engedelmesség kérdésköre. A „Lumen gentium...” kezdetű dogmatikus konstitúció ren-delkezései szerint:

„[a] világi hívek, mint minden Krisztus-hívő, keresztény engedelmességgel, készségesen fogadják el mindazt, amit a felszentelt pásztorok Krisztus képviselőiként mint tanítók és vezetők kimondanak az Egyházban; ezzel Krisztus példáját követik, aki mindhalálig való engedelmességével minden ember számára megnyitotta az Isten fiai szabadságának bol-dog útját”⁵⁵⁴.

Hasonló engedelmességet követel a hívektől a „Presbyterorum ordinis…” kezdetű zsi-nati dekrétum is⁵⁵⁵.

A kódex-előkészítés során a kodifikátorok mindvégig arra törekedtek, hogy a fenti rendelkezéseket lehetőség szerint tartalmi változtatás nélkül ültessék át a tételes-jogba, akár az Egyház Alaptörvényébe, akár – a későbbi elképzelés szerint – a kódex

lai-551 V. ö.: CIC 212. kánon 3. §; CCEO 15. kánon 3. §.

552 V. ö.: CIC 218. kánon; CCEO 21. kánon.

553 V. ö.: CIC 219. kánon; CCEO 22. kánon.

554 V. ö.: LG 37. pont.

555 V. ö.: II. VATIKÁNI ZSINAT: „Presbyterorum ordinis...” kezdetű dekrétuma a papi szolgálatról és életről, 9. pont; http://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_decree_19651207_presbyterorum-ordinis_hu.html#PO9 (letöltés: 2021. február 01.).

kusokkal foglalkozó részébe. Nem volt vita abban, hogy ez az emberemlékezetet meg-haladó, évezredes, isteni jogi gyökerekkel bíró kötelezettség az Egyház joganyagának központi részét képezi⁵⁵⁶. Szükségesnek látszott azonban, hogy meghatározásra kerüljön az engedelmességi szabályozás személyi és tárgyi hatóköre, illetve annak korlátai is.

Különösen Klaus Mörsdorf kánonjogi professzor képviselte ezt a nézetet⁵⁵⁷.

Pedro Lombardía, a navarrai egyetem kitűnő jogtudósa fontosnak tartotta hang-súlyozni, hogy az engedelmességi kötelem (oboedientia) nem csak a laikus hívek vonat-kozásában értelmezendő, az a klerikusokra és a szerzetesekre is egyaránt vonatkozik.

Ennélfogva személyi hatóköre általános, mely nem feltétlenül mutatkozik meg a zsinati konstitúció szóhasználatában⁵⁵⁸. Ez az értelmezés megfeleltethető a szolgálati közösség specifikumainak is: a munkavállalók lojalitás-kötelezettsége nem magához a klerikusi-vagy a laikusi állapothoz kapcsolódik, hanem minden alkalmazott vonatkozásában meg-különböztetés nélkül fennáll.

Stefan Wyszyński bíboros a kötelezettség személyi hatókörét még tovább bővítet-te. Álláspontja szerint a keresztényi engedelmesség meghatározó jelentőséggel bír a Ka-tolikus Egyházban, hiszen maga Krisztus is engedelmes volt egészen a kereszthalálig.

Ennélfogva a keresztényi engedelmesség olyan, isteni jogi eredetű kötelezettség, mely belülről formálja a közösséget, így nem csupán a jogszabály előírásának megfelelően kell és lehet gyakorolni. A keresztényi engedelmesség szabálya ezért tágabb értelemben véve – Wyszyński szerint – nem csak a krisztushívőket, de azok pásztorait is kötelezi va-lamely helyzet-adekvát módon⁵⁵⁹. A bíboros álláspontjának a kánoni munkajog szem-pontjából azért van jelentősége, mert alátámasztja azt a napjainkban képviselt jogirodal-mi nézetet, mely szerint a keresztényi engedelmesség, vagyis a munkahelyi lojalitás kö-telezettsége a kánoni foglalkoztatási jogviszonyokban nem csupán a munkavállalókat kötelezi a munkáltató, illetve a munkáltatói jogkört gyakorlók irányába. Éppen ellenke-zőleg: az kánoni döntéshozóknak, az egyházi foglalkoztatóknak is megfelelően lojális-nak kell lenniük a dolgozóik felé. A keresztényi szellemiségű foglalkoztatás ugyanis

556 V. ö.: ENRIQUE Y TARANCÓN, Vicente: Animadversiones, in: PCCICR: Prot. N. 680/66, Pos. V, Fol 5.

557 V. ö: PCCICR: Coetus Studii «De lege fundamentali Ecclesiae», Sessio II, Conventus dd. 03-07.

martii 1969 habiti, 14. oldal. Kézirat, nem publikált.

558 V. ö.: LOMBARDIA, Pedro: Statutum iuridicum fundamentale omnium christifidelium, in: PCCICR:

Prot. N. 1015/67, Pos. V, 11-12. oldal.

559„Oboedientia profundius apprehensa applicanda est non solum ad christifideles, sed quoque ad pastores”. WYSZYŃSKI, Stephanus: Animadversiones particulares, in: PCCICR: Prot. N. 456/LF.

nemcsak a beosztott munkavállalókra nézve állapít meg erkölcsi alapokon nyugvó ma-gatartás-követelményeket, hanem a munkáltatói jogkört gyakorlókat és a munkáltatói intézményeket is egyaránt arra kötelezi, hogy a foglalkoztatás során a keresztényi elvek-nek megfelelően cselekedjeelvek-nek, függetlenül a kánoni hierarchiában elfoglalt helyüktől és ott betöltött szerepüktől⁵⁶⁰.

Ennek az álláspontnak némiképp ellentmond Willy Onclin, a leuven-i egyetem professzorának véleménye. Onclin azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy az enge-delmességi kötelem a krisztushívőket csak a saját pásztoraik irányába kötelezi, más irányba nem⁵⁶¹. A munkaviszonyok vonatkozásában azonban ez az álláspont alkalmazá-si nehézségekhez vezethetne. Különösen akkor, ha elfogadnánk, hogy a szolgálati kö-zösség tagjaként végzett, a köznapi munkavégzés során kifejtett laikus apostoli tevé-kenység – mint végső soron pasztorális feladatellátás – csak a klerikusi hierarchiába tar-tozó személyek irányába indukálna bizonyos engedelmességi-, vagyis lojalitás-kötele-zettséget. Az egyházi foglalkoztató intézmények vezetői ugyanis napjainkban túlnyomó-részt maguk is laikusok, akik a fenti személyi körön kívül esnek. Az pedig nem tartható helyzet kialakulását eredményezné, ha minden egyes munkáltatói intézkedést ordináriu-si jóváhagyáshoz kellene kötni, vagy azzal megerősíteni. Végeredményben azonban Onclin álláspontja – javarészt más szempontból bár, de – nem talált támogatásra a kon-zultorok között, így a munkajog normarendszerére sem bírhat befolyással⁵⁶².

A köteles engedelmesség tárgyi hatóköre Boldog Álvaro del Portillo konzultor olvasatában egyfelől az Egyház hitbéli tanító feladatának gyakorlásához kapcsolódik, másfelől annak jurisdikciós jogköréhez⁵⁶³. E jogkörében eljárva az egyházi hatóság az egyes jogalanyok részére különböző magatartási szabályokat állapíthat meg, melyeket azok követni kötelesek. Az Egyház kormányzati hatalmának alávetett dolgok tekinteté-ben azonban az engedelmesség követelménye csak a világi szabályozás alá tartozó élet-viszonyok kezdetéig tart, illetve a privátszféra határáig, mely már az egyes individuu-mok cselekvőségének területe. Ezekben a viszonylatokban a laikusok szabadságot

él-560 V. ö.: BEER: „Kirchliches Arbeitsrecht ...”, 41-45. oldal.

561 ONCLIN, Willy: Animadversiones, in: PCCICR: Prot. N. 2008/69, Pos. I, Fol.20.

562 V. ö.: PCCICR: „Coetus studiorum «De Laicis» Conventus habiti diebus 28 novembris – 3 decembris anni 1966, in: Communicationes 17 (1985), 165-166. oldal.

563 V. ö.: PORTILLO, DEL: Introducenda…, 74-75. oldal.

veznek Boldog del Portillo szerint, összhangban a zsinati rendelkezésekkel is⁵⁶⁴. Külö-nösen a magánszférában – így Boldog del Portillo – itt ugyanis az egyének természettől való egyenlősége jut kifejeződésre, melynél fogva az élet ezen területén bármiféle egy-házkormányzati hatalom fogalma és gyakorlása még csak nem is értelmezhető⁵⁶⁵.

A konzultorok ilyetén jogfelfogása azonban napjainkban szintén újraértelmezést igényel. Egyfelől azért, mert a foglalkoztatás kétségtelenül olyan terület, mely jellege szerint alapvetően a világi jog szabályozási körébe tartozik. Ezért is rendelik a kánoni kódexek a világi munkajogi normák megfelelő alkalmazását ezekre az életviszonyok-ra⁵⁶⁶. Másfelől pedig az sem mellőzhető, hogy az egyének lelkiismereti- és vélemény-szabadsága⁵⁶⁷, valamint életállapotuk megválasztásának joga⁵⁶⁸ a privátszféra legbelsőbb köreihez tartozik. Mindezekből kiindulva – és csupán a konzultorok jogértelmezésére hagyatkozva – arra kellene következtetnünk, hogy az Egyház a köznapi munkavégzés vonatkozásában semmifajta magatartási szabályt nem írhat elő sem a krisztushívőknek, sem pedig az Egyházon kívül álló személyeknek. Ellenkező esetben ugyanis átlépné ju-risdikciós jogkörének tárgyi határvonalait egyfelől azzal, hogy egyes világias életviszo-nyokra adna kánoni normákat; másfelől pedig azzal is, hogy e magatartási szabályokon keresztül az egyének privát-autonómiáját sértené meg. Márpedig – mint látni fogjuk – az Egyház számos szabályt ad a munkajogilag releváns élethelyzetekre. Megmondja ugyanis, hogy a munkavégzés során mi módon kell és lehet lojálisnak maradni az Egy-ház által képviselt elvekhez és értékekhez. Ezek a kánoni előírások pedig nagymérték-ben befolyásolják az egyének belső autonómiáját is, adott esetnagymérték-ben korlátozzák véle-ményszabadságukat, máskor pedig életállapotuk megválasztásának és megváltoztatásá-nak szabadságát⁵⁶⁹.

Napjainkban tehát már nem tartható az a szabályozási koncepció, mely szerint az egyházi jogalkotásnak és jogalkalmazásnak teljes mértékben távol kellene maradnia a köznapi élethelyzetektől, vagy meg kellene állnia a magánszféra határainál. A 21.

száza-564 V. ö.: LG 37. pont, DH 2. pont.

565 V. ö.: PCCICR: Coetus Studii «De lege fundamentali Ecclesiae», Sessio II, Conventus dd. 03-07.

martii 1969 habiti, 13-14. oldal. Kézirat, nem publikált; és PCCICR: „Coetus studiorum «De Laicis»

Conventus habiti diebus 28 novembris – 3 decembris anni 1966, in: Communicationes 17 (1985), 166-167. oldal.

566 V. ö.: CIC 1286. kánon, CCEO 1030. kánon.

567 V. ö.: CIC 212. kánon 3. §; CCEO 15. kánon 3. §.

568 V. ö.: CIC 219. kánon; CCEO 22. kánon.

569 Lásd például az elváltak polgári újraházasodásának tilalmazását és általános szankcionálását.

Bővebben: GRANADOS, José: Eucaristia e divorzio: cambia la dottrina? Siena: Cantagalli, 2015.

di életviszonyok komplexitása egyfelől lehetővé teszi, másfelől meg is követeli, hogy a közjó érdekében az Egyház rendelkezéseket adjon egyes világias életviszonyokra is, mert azok nem választhatóak el teljesen az Egyház társadalmi küldetésétől. A laikusok világi apostolsága olyan mértékben hatja át a köznapi munka világát, hogy a joghatóság tárgyi határvonalai teljesen elmosódtak, vagy fel is oldódtak e két szabályozási terület között. Emellett az egyének szabadságjogainak egyre kiterjesztőbb értelmezése is oda vezetett, hogy azok alkalmanként összeütköznek más szabadságjogokkal, így az Egyház működésének alapját képező kollektív vallásszabadság jogával is. Ezen összeütközések elkerülése szükségszerűen olyan normák megalkotásához kell, hogy vezessen, melyek valóban korlátozni látszanak az individuális szabadságjogok némelyikének gyakorlását.

Az ilyenfajta korlátozás azonban a szükségesség és az arányosság követelményrendsze-re mentén mindenképpen megengedhető, de csak e követelmények megtartásával. Ez a fajta önvédelmi reakció valójában nem az egyének magánszférájába történő beavatko-zás, hanem a szekuláris társadalmakban egyre kiterjesztőbben értelmezett privátszféra végső határainak kijelölése. A társadalmi körülmények időközbeni megváltozása okán tehát semmi esetre sem tűnik a zsinati tanítással ellentétesnek a munkajogi életviszo-nyok vonatkozásában bizonyos – tartható – lojalitás-követelmények megfogalmazása az Egyház-, vagy az egyházi foglalkoztató intézmények részéről. Ennélfogva korunk vi-szonyrendszerében nem ellentétes az egyes zsinati megnyilatkozások szellemével a ke-resztényi engedelmesség szabálya mentén olyan magatartás-követelmények érvényre juttatása az egyházi fenntartású intézmények dolgozóival szemben, melyek az egyének privátszféráját is érintik. A „felszentelt pásztorok” [...] mint „vezetők” által „kimon-dott”⁵⁷⁰ és megszabható magatartási normák köre ennek megfelelően a 21. században a kodifikációs bizottság álláspontjától eltérően, már sokkal kiterjesztőbben értelmezendő.

A konzultorok a keresztényi engedelmesség ismérveinek és jellemzőinek megha-tározására is kitértek munkájuk során. Ermenegildo Florit bíboros, firenzei érsek véle-ményében rámutatott arra, hogy a köteles engedelmesség semmiképpen sem lehet szol-gai, elvakult, vagy érzelemmentes⁵⁷¹. Hasonló álláspontra helyezkedett Achille Glorieux

570 V. ö.: LG. 37. pont.

571„Chiamare “christiana” l’obbedienza, come si fa giustamente in questo canone, è sufficiente per caratterizzarla e per escludere un’obbedienza servile, cieca, senza amore”. FLORIT, Ermenegildo:

Osservazioni sullo «Schema Canonum Libri II De populo Dei» del nuovo Codice di D. C.; in:

PCCICR: Prot. N. 125/79, Pos. S 21, Fol. 1.

konzultor is, mikor a keresztényi engedelmességgel szemben követelményül támasztot-ta, hogy az teljesítésében szabad legyen és felelősségteljes⁵⁷². Egyeznek tehát a kereszté-nyi engedelmesség ismérvei a munkaügyi lojalitás általános jellemzőivel: a lojális dol-gozók önként és felelősen kell, hogy kövessék a foglalkoztató szerv által vallott értéke-ket, nem pedig puszta kényszerből, vagy vak fanatizmussal.