• Nem Talált Eredményt

Az Apostoli Szentszék és a Vatikánvárosi Állam munkajoga

III. A kánoni munkajog forrásai

3. A részegyházak kánoni munkajoga

3.1. Az Apostoli Szentszék és a Vatikánvárosi Állam munkajoga

Az Apostoli Szentszék és a Vatikánvárosi Állam nemcsak különféle nemzetközi egyezmények részeseként alkalmazza a munkajog általános szervezőelveit, de foglal-koztatottjai vonatkozásában ma már maga is rendelkezik egy sajátjogú szabályrendszer-rel a szolgálati jogviszonyok széles spektrumára. Az 1929-es évben kiadott II. számú jogforrási törvény még nem különbözettett meg önálló, belső munkajogi normatörzset a

292 V. ö.: ERDŐ, Péter: Az Európai Unió kibővítése. Remények és aggodalmak a magyar Egyház számára, Budapest: Szent István Társulat, 2004, 11-13.oldal.

293 V. ö.: CIC 12., 13. kánonok.

Vatikán jogviszonyait rendező szabályanyagon belül. Az olasz állam jogát rendelte al-kalmazni, tekintetbe véve, hogy az nem volt összeegyeztethetetlen az Egyház által kép-viselt elvekkel. Figyelembe venni rendelte még a természetjog- és a kánoni jog alapel-veit is294.

A második világháborút követően a Szentszék is egyre több tételesjogi, belső normát adott ki különféle dikaszteriális utasítások formájában. E rendelkezések egymás-hoz közelítése és az egységes szentszéki munkajog megteremtése körében elsőként Szent II. János Pál pápa Agostino Casaroli bíboros államtitkárhoz 1982-ben írt levelét kell megemlítenünk295. A Szentatya ebben a dokumentumban hangsúlyozza először a szentszéki szolgálattevők szerepének fontosságát. Úgy tekint rájuk, mint közvetlen munkatársaira, akik megkerülhetetlen segítséget nyújtanak neki a péteri tisztség ellátá-sában. Ezért is tartja különösen fontosnak, hogy gondoskodjék egy olyan szabályrend-szer létrehozásáról, mely garantálni tudja e szentszéki dolgozók alapvető foglalkoztatási jogait és szavatolni tudja a tisztes bérre vonatkozó, elidegeníthetetlen igényük teljesülé-sét. Utal e levelében arra is, hogy az egyházi szolgálattevők jogviszonyát szabályozó normák alapvetően az Egyház szociális tanításból kell, hogy eredjenek, melyre a jogal-kotásnál is figyelemmel kell lenni296.

Az előkészítő munkákat követően, a Szentatya általános szándékainak konkreti-zálásaként Casaroli bíboros államtitkár 1985-ben adott utasítást az elkészült, átfogó szentszéki javadalmazási rendszer kihirdetésére, mely valamennyi foglalkoztatott vonat-kozásában kiszámítható bérnormákat tartalmazott. Néhány nappal később Agnelo Rossi bíboros, szentszéki jószágkormányzó, a hatáskörébe tartozó formális közigazgatási ak-tussal adta közre az első tételes, minden dikaszteriális szerv vonatkozásában irányadó normaszöveget297.

Négy évvel e rendelkezés kibocsátása után, Szent II. János Pál pápa törvényt al-kotott az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatalának (ULSA) felállításáról is. A „Nel

294 V. ö.: Legge II sulle fonti del diritto, 22. pont,

https://www.wipo.int/edocs/lexdocs/laws/it/va/va008it.pdf (letöltés: 2020. december 14.).

295 V. ö.: SZENT II. JÁNOS PÁL pápa: Epistula ad Augustinum S.R.E. Cardinali Casaroli, a publicis Ecclesiae negotiis de laboris significatione qui Apostolicae Sedi praebetur,

http://www.vatican.va/content/john-paul-ii/la/letters/1982/documents/hf_jp-ii_let_19821120_cardinale-casaroli.html (letöltés: 2020. december 14.).

296 V. ö.: ibid., 4. pont.

297 V. ö.: PERSIANI: Il lavoro…, 102-109. oldal.

primo anniversario…” kezdetű motu proprió-jában a hivatal hatáskörének, tanácsadó, közvetítő és ítélkező szerepének részletekbe menő szabályozása mellett pontos leírást ad a szolgálati közösség (comunità di lavoro) ismérveiről is és mélyrehatóan elemzi is azt298. Visszautal e körben az egy évvel korábban kiadott „Pastor bonus…” kezdetű apostoli konstitúciója II. számú mellékeltére, ebben ugyanis már elvi éllel lefektette e közös, szolgáló munkavégzés ismérvrendszerét299. Ennek fogalmáról és jelentőségéről a dolgozat egy későbbi fejezetében részletesen is szó lesz.

Az öt éves próbaidőszak elteltét követően, a működési tapasztalatok birtokában a Szentatya a „La sollecitudine...” kezdetű motu proprió-jában alapította meg végleges hatállyal a munkaügyi hivatalt, kijelölve helyét, szerepét és tényleges feladatköreit a ró-mai kúria és a Vatikánvárosi Állam szervezetrendszerében300.

Említést érdemelnek még Tarcisio Bertone bíboros államtitkár 2007-es köszöntő sorai, melyekben XVI. Benedek pápa gondolatait tolmácsolta a munkaügyi hivatal elnö-kének, Francesco Marchisano bíborosnak Szent II. János Pál pápa 1982-es szabályozó levele kiadásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ebben a bíboros államtitkár is-mételten kiemeli és megerősíti azokat az elsődleges, isteni jogra visszavezethető mun-kajogi alapelveket, melyekre a hivatalnak vitarendező tevékenysége során figyelemmel kell lennie. Rámutat emellett az Egyház szociális tanításának fontosságára és annak nor-matív erejére is301.

Az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatalának ma is hatályos statútumát XVI.

Benedek pápa alkotta meg. XVI. Benedek pápa láthatóan kiemelt fontossággal kezeli az Egyházon belüli munkajogi irányítás kérdéskörét. „Venti anni orsono…” kezdetű motu proprió-jában néhány ponton változást eszközölt a Szent II. János Pál pápa által megal-kotott rendelkezéseken, alapvetően azonban érintetlenül hagyta a szervezeti szabályozás

298 Lásd: SZENT II. JÁNOS PÁL pápa: „Nel primo anniversario…” kezdetű motu proprio az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatalának ideiglenes alapomkányáról, in: AAS 81 (1989), 145-155. oldal.

299 Lásd: SZENT II. JÁNOS PÁL Pápa: “Pastor bonus...” kezdetű apostoli konstitúció a Római Kúriáról,

http://www.vatican.va/content/john-paul-ii/la/apost_constitutions/documents/hf_jp-ii_apc_19880628_pastor-bonus.html (letöltés: 2020. december 14.).

300 Lásd: SZENT II. JÁNOS PÁL pápa: „La sollecitudine...” kezdetű motu proprio az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatalának végleges alapokmányáról, in: AAS 86 (1994), 841-855. oldal; és lásd:

SZENT II. JÁNOS PÁL pápa: „Legge fondamentale dello Stato della Città del Vaticano”, in: AAS 92 (2000) évfolyam 18. számú melléklete, 75-83. oldal.

301 Lásd: Lettera del cardinale Tarcisio Bertone al Cardinale Francesco Marchisano, Presidente dell'Ufficio del Lavoro della Sede Apostolica del 19 Novembre 2007, in: PERSIANI: Il lavoro…, 159-161. oldal.

főbb elemeit. Megerősítette emellett azokat a mögöttes elveket és normákat, melyek a szolgálati közösség lényegét és leírását adják, illetve a szabályozás gerincét képezik302.

Ferenc pápa négy eseti rendelkezésében módosította ezt a statútumot. Bizonyos technikai pontosításokon kívüli meghatározó újítása, hogy a munkaügyi jogviták rende-zése során kötelezővé teszi az előzetes, formális, békéltető egyeztetést is, melytől a fog-lalkoztató dikaszteriális szerv sem zárkózhat el303. Ez az intézkedés illeszkedik a husza-dik-huszonegyedik századi európai demokráciák által alkalmazott megoldásokhoz. Az európai munkaügyi konfliktuskezelő normaanyagnak ugyanis szintén elválaszthatatlan része a kötelező megelőző, konfliktus-csillapító mediációs egyeztetés jogintézménye304. Ugyancsak Ferenc pápa nevéhez köthető, hogy a szolgálati közösség évtizedek alatt ki-jegecesedett ismérveinek absztrahálásával kifejezett jogszabályi definíciót adott ennek a jogintézménynek305.

A szervezetrendszeri normákon túlmenően az Apostoli Szentszék rendelkezik az-zal a konkrét, anyagi tételesjoggal is, mely a mai kor igényeinek megfelelően szabályoz-za a foglalkoztatást. Ez a klasszikus értelemben vett „világi” jog megfelelő leképzése, melyekre a Kódex 1286. kánonja is hivatkozik. Az Apostoli Szentszék és a Vatikánvárosi Állam az elmúlt évtizedekben szemmel láthatóan arra törekszik, hogy ahol ez lehetsé-ges, függetlenítse magát az olasz jogtól és sajátjogú normákkal szabályozza a speciáli-san egyházias életviszonyokat. Ennek megfelelően általános szabályzatok rendelkeznek a különféle dikaszteriális foglalkoztatóknál fennálló jogviszonyok anyagi jogi részletei-ről. Ilyen a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságánál foglalkoztatottak szabályzata306, a

302 V. ö.: XVI. BENEDEK pápa: „Venti anni orsono...” kezdetű motu proprio az Apostoli Szentszék Munkaügyi Hivatala megújított alapdokumentumának kiadásáról, in: AAS 101 (2009), 712-726. oldal.

303 V. ö.: FERENC pápa: Rescriptum ex Audientia Ss.mi, Prot. N. 37.314/G.N. del 4 agosto 2015, in:

Communicationes 48 (2016), 53-54. oldal; FERENC pápa: Rescriptum ex Audientia Ss.mi, Prot. N.

37.380/G.N. del 24 novembre 2015, in: Communicationes 48 (2016), 55. oldal; FERENC pápa:

Rescriptum "Ex Audientia SS.mi" Prot. N. 302.265/A del 14 giugno 2016 (Artt. 9; 11-16 e 21), in:

AAS 108 (2016), 792-797. oldal; FERENC pápa: Rescriptum "Ex Audientia SS.mi" Prot. N. 320.205/

A del 28 novembre 2016 (Art. 6), in: Ius Ecclesiae 29 (2017), 491-503. oldal.

304 V. ö. p. l.: DECRETO LEGISLATIVO 1 settembre 1993, n. 385, Testo unico delle leggi in materia bancaria e creditizia, in: Gazzetta Ufficiale n.230 del 30-9-1993 - Suppl. Ordinario n. 92.; lásd még: a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 520. §, in: Magyar Közlöny 2016/190. szám, 79002. oldal.

305 V. ö.: FERENC pápa: Legge sul Governo dello Stato della Città del Vaticano, N. CCLXXIV. https://

www.vaticanstate.va/phocadownload/leggi-decreti/Legge%20CCLXXIV%20Legge%20sul

%20Governo%20dello%20Stato%20della%20Citta%20del%20Vaticano.pdf (letöltés: 2020. decem-ber 15.).

306 Lásd: N. CXXVI – Decreto della Pontificia Commissione per lo Stato della Città del Vaticano con il quale è promulgato il Regolamento generale per il personale del Governatorato dello Stato della Città

Szent Péter-bazilika-307, a Santa Maria Maggiore-bazilika-308, a Lateráni-bazilika309 munkavállalóinak szabályzata, a Római Zarándoktársaság szabályzata310, a Római Vik-áriátus szabályzata311. Ide sorolható továbbá a vezető beosztású laikus munkavállalókra vonatkozó, külön pápai szabályzat312 és a római kúria általános szabályzata313 is. Ezeken kívül önálló joganyag rendezi még az egészségbiztosítást314, a betegjogok védelmét315 és a munkabiztonságot316. Ugyancsak külön jogszabály vonatkozik a munkabalesetek- és foglalkozási megbetegedések kapcsán követendő eljárásrendre is317. A nyugdíjakról és a

del Vaticano, (21 novembre 2010), http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/regolamento_personale_governatorato_scv.html (letöltés: 2020. december 15.).

307 Lásd: Regolamento per il personale laico del Capitolo della Patriarcale Basilica Vaticana, Prot. 47 C/02/5,

https://www.vatican.va/roman_curia/labour_office/docs/documents/ulsa_b11_8_it.pdf (letöltés: 2020.

december 15.).

308 Lásd: Regolamento per il personale laico del Capitolo della Patriarcale Basilica Liberiana,

http://www.vatican.va/roman_curia/labour_office/docs/documents/ulsa_b11_7_it.pdf (letöltés: 2020.

december 15.).

309 Lásd: Regolamento per il personale laico del Capitolo della Patriarcale Arcibasilica Lateranense http://www.vatican.va/roman_curia/labour_office/docs/documents/ulsa_b11_6_it.pdf (letöltés: 2020.

december 15.).

310 Lásd: Regolamento dell'Opera Romana Pellegrinaggi, Prot. N. 823/00,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/regolamento-generale-dell-opera-romana-pellegrinaggi.html (letöltés: 2020. december 15.).

311 Lásd: Regolamento Generale del Vicariato di Roma, Segreteria di Stato, N. 475.137,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/regolamento-generale-del-vicariato-di-roma.html (letöltés: 2020. december 15.).

312 Lásd: Regolamento per il personale dirigente laico della Santa Sede e dello Stato della Citta' del Vaticano approvato in forma specifica dal Santo Padre in data 22 ottobre 2012,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/regolamento-per-il-personale-dirigente-laico-della-santa-sede-e-.html (letöltés: 2020. december 15.).

313 Lásd: Regolamento Generale della Curia Romana,

http://www.vatican.va/roman_curia/secretariat_state/1999/documents/rc_seg-st_19990430_regolamento-curia-romana_it.html (letöltés: 2020. december 15.).

314 Lásd: Regolamento del Fondo Assistenza Sanitaria, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/

norme-e-documenti/regolamento-del-fondo-assistenza-sanitaria.html (letöltés: 2020. december 15.);

Statuto del Fondo Assistenza Sanitaria (FAS),

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/statuto-del-fondo-assistenza-sanitaria--fas-.html (letöltés: 2020. december 15.).

315 Lásd: Norme a tutela della dignità della persona e dei suoi diritti fondamentali da osservarsi negli accertamenti sanitari in vista dell'assunzione del personale e durante il rapporto di lavoro e Norme a tutela dei dipendenti affetti da particolari gravi patologie o in particolari condizioni psicofisiche Segreteria di Stato Prot. N. 162.774/G.N., http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/Norme_Privacy_gravipatologie.html (letöltés: 2020. december 15.).

316 Lásd: Regolamento tecnico e di attuazione della legge sulla tutela della sicurezza e della salute dei lavoratori nei luoghi di lavoro, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/

regolamento-tecnico-e-di-attuazione-della-legge-sulla-tutela-del.html (letöltés: 2020. december 15.);

Legge sulla tutela della sicurezza e della salute dei lavoratori nei luoghi di lavoro, http://www.ulsa.va/

content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/legge-sulla-tutela-della-sicurezza-e-della-salute-dei-lavoratori.html (letöltés: 2020. december 15.).

317 Lásd: Norme per la disciplina delle prestazioni che competono al personale che ha subito lesione fisica o psichica da infortunio o contratto malattia per fatti di servizio

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/Norme_Infortuni.html (letöltés:

2020. december 15.).

szociális juttatásokról a 21. század elvárásainak megfelelő ellátórendszer gondosko-dik318, továbbá ugyanilyen alapossággal szabályozzák a szentszéki dokumentumok a családi ellátások rendszerét is319. Mindezek mellett a speciális, részegyházi jellegű ren-delkezések mellett megfelelően alkalmazandók még a kiskorúak általános védelmét biz-tosító pápai normák is, melyeket a Szentatya az elmúlt években a Világegyház vonatko-zásában adott ki. Ezek kapcsán számos hatásköri és egyéb végrehajtási utasítás került még megalkotásra a speciális szentszéki körülmények figyelembevételével történő al-kalmazhatóság érdekében320.

318 Lásd: Regolamento generale del fondo pensioni,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/regolamento-generale-del-fondo-pensioni.html (letöltés: 2020. december 15.); Revisione dello statuto del Fondo Pensioni Vaticano http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/revisione_statuto-del-fondo-pensioni.html (letöltés: 2020. december 15.); Norme per la liquidazione, in: AAS 89 (1997), 796-807.

oldal; Norme di attuazione dell'art. 11 e 13, 2° comma del Regolamento Generale del Fondo Pensioni 2004 http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/norme-di-attuazione-dell-art--11-e-13--2--comma-del-regolamento-.html (letöltés: 2020. december 15.); Variazione delle aliquote contributive previdenziali e innalzamento del limite di età per il collocamento a riposo, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/variazione-delle-aliquote-contributive.html (letöltés: 2020. december 15.); Istituto della contribuzione volontaria per i dipendenti iscritti al Fondo Pensioni Vaticano,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/istituto-della-contribuzione-volontaria.html (letöltés: 2020. december 15.); Norme per il riscatto degli anni di servizio prestati fuori ruolo, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/norme-per-il-riscatto-degli-anni-di-servizio-prestati-fuori-ruol.html (letöltés: 2020. december 15.); Norme per il riscatto, ai fini della liquidazione, dei periodi di studi universitari trascorsi prima della assunzione in servizio, ai sensi dell'art. 2 comma 6 delle vigenti “Norme per la liquidazione”

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/norme-per-il-riscatto--ai-fini-della-liquidazione--dei-periodi-d.html (letöltés: 2020. december 15.); Norme per la concessione di anticipi sulla liquidazione di fine rapporto con decorrenza dal 1° luglio 2003,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/norme-per-la-concessione-di-anticipi-sulla-liquidazione.html (letöltés: 2020. december 15.).

319 Lásd: Testo Unico delle Provvidenze a favore della Famiglia,

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/tu-provvidenze-famiglia1.html (letöltés: 2020. december 15.); Disposizioni Attuative del Testo Unico delle Provvidenze a favore della Famiglia, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/tu-provvidenze-famiglia11.html (letöltés: 2020. december 15.); Norme per la disciplina della concessione dell'assegno per il nucleo familiare, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/Norme_AssegnoNucleo.html (letöltés: 2020. december 15.); Regolamento per la concessione dei mutui sullo stipendio ai dipendenti delle Amministrazioni della Santa Sede con decorrenza 1° luglio 2003, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/

regolamento-per-la-concessione-dei-mutui-sullo-stipendio-ai-dipe.html (letöltés: 2020. december 15.).

320 Lásd: Lettera apostolica in forma di «motu proprio» del Sommo Pontefice Francesco sulla protezione dei minori e delle persone vulnerabili http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/mp-sulla-protezione-dei-minori-e-delle-persone-vulnerabili.html (letöltés: 2020. december 15.); Legge n. CCXCVII Sulla protezione dei minori e delle persone vulnerabili 26 marzo 2019

http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/legge-n--ccxcvii-sulla-protezione-dei-minori-e-delle-persone-vul.html (letöltés: 2020. december 15.); Linee guida per la protezione dei minori e delle persone vulnerabili per il Vicariato della Città del Vaticano 26 marzo 2019, http://www.ulsa.va/content/ulsa/it/pubblicazioni/norme-e-documenti/linee-guida-per-la-protezione-dei-minori-e-delle-persone-vulnera.html (letöltés: 2020. december 15.); Lettera Apostolica

Látható tehát, hogy az Apostoli Szentszék és a Vatikánvárosi Állam munkajoga önmagában is gazdag és a korszellemnek megfelelő. Jóllehet, rendelkezései csak az Egyház legfelsőbb intézményei vonatkozásában bírnak közvetlen jogi kötőerővel, azon-ban – mint arra már utaltunk – a római kúria gyakorlataként iránymutatásul és értelme-zési zsinórmértékül szolgálhatnak az egyes részegyházak jogalkalmazása számára. A fenti, szentszéki rendelkezésekben is nevesített alapelvek, az Egyház társadalmi tanítá-sának szerepe, az alternatív vitarendező mechanizmus létjogosultsága, az egyeztetés kö-telező jellege mind olyan tényezők és ismérvek, melyek az anyagi jog területi hatályától függetlenül fellelhetőek kell, hogy legyenek valamennyi helyi egyház munkajogi nor-maanyagában.