Hérodotosz leírásában szerepelnek az isszedónok, az arimaszpok, a griffek, a Riphei-hegyek (=
Imaus: intra Imaum et ultra Imaum) és a hiperbóreusok.
A Ripei-en túl lakó hiperbóreusok elküldték a déloszi Artemis és Apollón szentélybe az isteneiktől hozott termések első zsengéit s eközben áthaladtak az arimaszpok, az isszedónok és a szkíták föld
jén. Mindezt Pauszaniász így írta le: (1.31.2.) A hiperbóreusok a következőképpen küldték el termésük _____________________________________________ 8 1 _______________________________________________
Ptolemaiósz térképe vázlatosan
első zsengéjét: először az arimaszpoknak adták át, ők pedig az isszedónok törzsének, azután a szkíták Szinópéba vitték s innen került el a görögök közvetítésével.... Déloszba. De az útvonalat fordítva is ismerjük a prokonnészoszi Ariszteasztól, aki ugyancsak a dél-uráli isszedónokig jutott el s itt gyűjtötte össze adatait (Arimaszpeia). Mindez Kr.sz. előtti VII-VI. században történhetett.
Hérodotosz mesél a hiberbóreus (Vl.század) Abariszról, aki Hellászba ment. A hiperboreus szó jelentése: A Hegyen túl az Égben I Az Abar-is szó viszont - Moravcsik Gyula nézete szerint - az avar népnevet őrzi s azt jelent: egy avar. Nehézséget legfeljebb az jelent, hogy az avarokról beszélhetünk- e Kr.sz. előtti VII-VI. században ? Priszkosz rhétor már beszél róluk 463-ban.
Ha ezeket az adatokat mai térképre vetítjük, érdekes képet kapunk: Szkíthia nyugati része Olbiától, a Boszporusztól terjedt az Uraiig, tehát az isszedonok nyugati határáig, ahol a tél nyolc hónáig tart, a források szerint. Azonban a hideg-zóna keletebbre húzódik, a Ripaei-hegyekben, Ripaeos montes), ahol a legendás Bóra szelek süvöltenek. Ezen hegy nyugati lábánál van az arany lelőhelye, amelyet a griffek őriznek és amelyért az arimaszpok is küzdöttek.
A Ripei-hegység, az antik hagyományokban, valahol északon volt, ám a kutatások (Iszmagulov, Macsinszkij) bebizonyította, hogy a Ripei-hegység lényegében azonos az Altájjal és a Tien-sántól északabbra feküdt. Az Altáj türkül aranyhegy s ezt a régészet igazolta, mivel már a bronzkortól nagy aranybányák voltak itt. Kelet-Altájban a legmagasabb a légnyomás s innen, az Altáj és a Tarbagatáj közötti keskeny sávon át tör elő, a Kárpátokig elható hideg Bóra-ciklon. Itt kell tehát keresni Szkíthia két titokzatos népét: az arimaszpokat, akik a leghatalmasabb férfiak s akik állandóan hadakoznak az isszedónokkal. Az isszedonokat ki is szorították az országukból (Nyugat-Altájl), az isszedónok a szkítákat, a szkíták pedig a kimmereket. Ariszteasz szerint az arimaszpok nemes homlokán csak egy szemük van s állandóan küzdenek az aranyőrző griffekkel, akik az oroszlán és a sas fantasztikus ke
verékei. A szkítáknál az arany szent fém, a tűz és a Nap férne. A griffek egyébként egyáltalán nem
„nemlétező lények" s az arimaszpokkal vívott harcuk is valós tartalmú, amennyiben az isteni akarat megnyilvánulását látjuk bennük. Ezt a számos régészeti ábrázolás is megerősíti, ahol arany és ezüst tárgyakon látható a griff s velük elsősorban az istennők küzdenek. Zeusz szárnyas kutyái ők.
Ide fut az eszelős lo Hellászból Szkíthián, a kimmer Boszporuszon és Észak-Kászpián keresztül, hogy azután visszatérjen délre az etiópokhoz, majd Egyiptomba meneküljön. Majd az arimaszpok és a griffek után, az örök hó borította Ripei hegytetőire jutva, kerül a hiberbóreusokhoz.
A hiperbóreusok mitikus szent nép, valahol észak peremén laktak. Lokalizációjukhoz két konkré
tumot ismerünk. Az egyik Eszak-Gallia vagy a keltákkal szembeni sziget, azaz Britannia, a másik: a szkíták, az arimaszpok és a Ripei-hegyeken túl élnek. Ez utóbbi részletezése a következő.
Plinius szerint, ahol a hiperbóreusok élnek, az a hely szerencsés klímájú és mentes mindenfajta gabonaféle termesztésétől. (Vl.könyv XIV. 35.) Plinius a VI./XIX.50.-nél felsorolja a szkíta népeket, akiket a perzsák szakának mondanak (Persae illos Sacas universos appellavere): szakák, masszagéták, dahák, esszedónok, asztakok, rumnikok, pesztikok, euchátok, kotierek...arimaszpok...
Hérodotosz (IV. 6-7.) szerint az auchata (Scythii, quiauchatae vocantur) szkíták Lipoxaisztől, a katiar és traszpiszi szkíták (Cathiari et Traspies) Arpoxaisztól, a paralita szkíták pedig Kolaxaisztól származ
nak. Az eredetlegendák helyszíne az Altáj-jal szomszédos vidék, másrészt az auchatok és a katiárok összevethetők a hiperbóreusokkal.
A hiperbóreusok tisztelték Apollónt és Artemiszt, akik évente hattyúkon jöttek el a nekik szentelt templomba. Az ő ifjaik mentek Déloszba s vitték el a termékeik zsengéit, a házasság előtt álló ifjak pedig levágott hajfonataikat rakták le a sírjaikra. Később ezek az utak elmaradtak s ennek talán a nomá
dok nagy vándorlásai voltak az okai. Hellanikosz szerint a hiperbóreusok igazságszeretők és nem élnek hússal. A hiperbóreus Abarisz, amikor Hellászba ment, magával vitt valamiféle arany nyilakat és állandóan böjtölt. Arany nyilai voltak az Aveszta-beli Jimának is, az árja őshaza királyának, amelyeknek segítségével megnyitja a földet, s arany nyilakból van a fejéke az Iszik-köl-i fejedelemnek is.
Az arimaszpok a Ripei hegység másik oldalán laktak s ugyancsak szent nép volt. Kallimachosz a IV.században a Déloszi himnuszában, leírva a maroknyi szent kalászt hozó hiperbóreusokat, megem
líti, hogy az arimaszpok szőkék ! Az a hely, ahol e két nép egykor lakhatott nagy valószínűséggel azonos a minuszinszki medencével, ahol kellemes a klíma (olasz Szibéria !), termékeny a föld, dúsak az erdők, a földben sok a réz és az arany. Teljességgel hihető a szakrális kapcsolat a hiperbóreusok és az arimaszpok, valamint Hellász (Délosz) között, mivel ez a népesség a Kr.sz. előtti III. évezred végén érkezett ide délnyugat felől és europidok. Ismerték a kocsit. Régi hazájuktól elszakadva, megőrizték az ősi kapcsolatot mindaddig, amíg a korai nomádok viharos korszaka és háborúi ezt szét nem szakították. De nyelvi bizonyíték is van, mégpedig az aspa = ló, amely iráni szó. Az arimaszpok- nak ugyanis kettős arculata van a forrásokban. Egyrészről egy reális kép: nagyállattartók, akik nyugat felé nyomulnak és hadakoznak a hiperbóreusokkal is, másfelől egy irreális kép, hogy egyszeműek, s hadakoznak a griffekkel a szent arany birtoklása miatt.
A lényeg azonban az, hogy a mitológiában megmaradt a nyoma annak, hogy a hiperbóreusoknál is kettős világkép volt: a sötétség és a világosság s a lelkek egy jobb túlvilágba jutnak, amint az árják hitték, tulajdonképpen Anahita kultuszát jelentette a dévák tisztelete s ennek emléke a levágott haj szertartása is. Sőt, ide vonható a kőszobrok állításának szokása is.
A forrásokban szereplő népek közül „szkíta" a meoti, a gelon, a kailipida, a trák, a dák, a szaka, a sze, a masszagéta és a szauromata.
_____________________________________________ 8 3 _______________________________________________