R
ánk, magyarokra a Sors, az Isten, nyilván vétkeinkért is, rendkívüli megpróbáltatásokat és szenvedéseket mért, ugyanakkor végtelen kegyekben is részesített bennünket, mivel megengedte, hogy a világon szinte egyedülállóan, máig birtokában lehessünk ősi múltunk legféltettebb, legősibb szent emlékeinek, mindenek előtt a Szent Koronának, a koronázási palástnak, a jogarnak és Szent István király jobb kezének, a Szentjobbnak. Nincsen még egy nép, amelyik ilyen relikviákkal tudná igazolni ezredéves múltját és elvitathatatlan évezredes jogait Eurázsiában vagy itt, a Kárpát-medencében. Igen nagy dolog ez, noha alig méltatják kellő figyelemre. Feltehetjük a kérdést: rejtett célok nélküli tudatlanság az okozója ennek, avagy nagyon is tisztában vannak az írástudók súlyos képmutatásukkal ?
A magyar Szent Korona méltóságát a polgári kormány, soha el nem halványuló nagy tett
ként, helyreállította azáltal, hogy kiszabadította a múzeumi rab
ságából és átvitette az Ország
házba. Miközben százezrek járul
nak a Szent Korona elé meghit
ten, áhítattal telve, a szemük mást lát, mint amit a fülük hall, Láthatjuk - a maga nemében páratlan - csodát, láthatjuk a boltozatos aranykoronát a maga teljességében, a maga egészé
ben, ugyanakkor a vendég
vezetők idejétmúlt, hamis és rossz szöveget mondanak el magyarul és idegen nyelveken.
Azt magyarázzák a látogatóknak, hogy amit lát, az szép is, értékes is, fontos is, de nem Szent István király koronája ez, hiszen két részből van összeállítva, még
pedig csak a Xll.századot köve
tően illesztették össze a két részt, a Xl.században Bizáncban készült alsó abroncsot, valamint a Nyugat-Európában készített felső pántkoronát. Mindenki láthatja, mondják, hogy az abroncskorona hátsó főhelyén VII. Dukász
A magyar Szent Korona sematikus rajza
171
A hohlacsi (novocserkaszki) szkíta-szarmata arany korona kiterített rajza és az Uszty-Labinszka'ja-i 46. kurgánban feltárt fejdísz szerkezete
Mihály bizánci csá képesek nemeset, szépet, értékeset és keresztényit alkotni. Vagyis a magyar Szent Korona vagy itáliai, vagy német, vagy bizánci műhelyben készült s nyilván valamiképpen a pápai udvarból került a magyar királyok kincstárába.
Az írott történeti források alapos elemzése azonban kimutatta, hogy a pápai koronaküldés Xll.századi találmány, a korona
elemzések pedig egyértelművé és vitathatlanná tették, hogy a magyar Szent Koronán, eredetileg, az említett Dukász-lemez nem volt rajta, tehát a keltezési akadály egyszer s mindenkorra elhárult. Ugyanakkor az is teljesen világossá vált, hogy a korona korabeli méret-rendszere (amelynek alapegysége a hüvelyk) az egységes és egész koronára vonatkozik, amelyet eredetileg úgy szerkesztettek meg, hogy az alsó arany abroncslemezre ráforrasz
tották a láncos függők (pendiliumok) tartó karikácskáit, valamint a pártákat, azaz tökéletesen tisztában voltak a koronakészftő ötvösművészek azzal, hogy egy valódi imperátori fejéket készítenek egy olyan uralkodóház számára, amelynek tagjai hatalmukat az Istentől nyerték, tehát senkinek nincsenek aláren
delve, di-nasztiájuk stirps beata, azaz szent nemzetség. Ez a tény már önmagában kizárja azokat a feltételezéseket, hogy a magyar nagyfejedelmek és a koronás magyar királyok akár a német császártól, akár a római pápától kapták volna hatalmukat és hatal
mi jelvényeiket.
A hivatalos álláspont megveszekedetten makacs képviselői és szószólói mindent elkövetnek annak elfogadtatása érdekében, hogy mind a korona, mind a koronázási palást, mint az uralkodói jogar nyugati (ide értve a bizáncit is) készítmény, amelyeket a
A jogar kristálygömbjének oroszlán figurái
nagyhatalmú német vagy a bizánci császárok kegyesen a magyar királyoknak adományoztak s ezzel mintegy kifejezésre juttatták a tőlük való függésüket, alávetettségüket. E nagy cél érdekében született meg az uralkodói lándzsa-elmélet is, amely szerint eredetileg a magyar uralkodók legfőbb hatalmi jelvénye nem a korona és a jogar volt, hanem a lándzsa és az országalma, hiszen - mint mondják - ezekkel ábrázolták Szent István királyt a koronázási palást alsó szegélyén, sőt a királyi lándzsa látható az 1968-ban napvilágra került nevezetes nagyharsányi ezüst emlékérméken is, mégpedig felirattal! A királyi lándzsát pedig István király a német császártól kapta, amint hogy a jogart is a sógora, II.Henrik csináltatta számára s így megengedték neki, hogy ezeket használja. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy itt a hangsúly azon van: megengedte neki, akár a német császár, akár a római pápa.
A római pápa, II. Szilveszter nem küldött koronát Istvánnak azon egyszerű oknál fogva, hogy a X.
század végén és 1000.évet követően ilyen jogköre és gyakorlata a pápáknak nem volt. Maga az uralkodói korona és a koronázás, valamint a királyi lándzsa-hordás vagy az uralkodói jogar kézben tartása ősi keleti szokás, amely keletről került nyugatra és nem fordítva !
Mindazok, akik minden magyar jelképet, jelvényt, szokást, díszítő elemet, építészeti formát, gaz
dasági és társadalmi jelenséget, mint a pénzverés, a vármegye-rendszer, az egyházmegyék kialakítása, csakis és kizárólag nyugatról tudnak, képesek és akarnak megmagyarázni és levezetni, a teljes tévedés szövevényes hálójába kerülnek. Mert az ugyan igaz, hogy - ha akarunk - akkor min
denre mindenhonnan tudunk párhuzamokat (analógiákat) találni, de a tudományos kutatás tisztasá
ga éppen abban áll, hogy nem előre kigondolt elméletekhez gyűjtünk anyagot, hanem igyekszünk, amennyire képességeink, lehetőségeink és időnk engedi, a lehető legteljesebben felgyüjteni a forrá
sok minden válfaját s csak ezután vonunk le következtetéseket.
Ha így járunk el, akkor azt látjuk, hogy Keleten a szkíta-szarmata népeknél már a Kr. születése előt
ti V.századtól divatozott a korona-diadém, majd néhány évszázaddal később az ázsiai húnok előkelői is használták az arany fejékeket. A legszebb boltozatos koronákat a perzsa, a párthus és a kusán nagykirályok fején láthatjuk (érméik sokaságán), közel egy ezredévvel korábban, mint Nyugat- Európában vagy Bizáncban.
Az uralkodói lándzsa is ott díszlett a párthus és kusán királyok kezében, amiképpen a gömbös végű, buzogányra emlékeztető jogar is számos leírásban és ábrázoláson, sőt sírleletben is szerepel.
Micsoda abszurd hipotézis, hogy a hegyikristály gömbbel díszített, ébenfa nyéllel ellátott, ötvösre
mekléssel megmunkált ékítményeivel a magyar jogart a német császár kegyes ajándékának nevezik, amely csak I. András királyunk korától kerülhetett a koronázási insigniumok közé. Mégpedig azon indoklással, hogy ekkor olvasható egy forrásban, hogy András király sceptifer, azaz jogarviselő volt.
Holott nagyon is valószínű, hogy éppen fordítva történtek a dolgok. Vagy még Géza nagyfejedelem,
vagy a fia István király lepte meg sógorát, II.Henriket hegyikristályokkal és talán a királyi pálca használatában is szerepet játszhatott a magyarok ősi hatalmi jelvénye. Az meg éppen semmit sem nyom a latban, hogy a koronázási palást István király képén csak lándzsa és keresztes gömb van, mivel valamennyi mártírt ezekkel ábrázolták, tehát Istvánra nézvést semmiféle bizonyító ereje sincs, arról nem is szólva, hogy valószínűleg másodlagos mind az István, mind a Gizella-kép!
Mind a korona, mind a jogar, mind a koronázási palást X.századi munka s mindegyik éppen annak készült, ami. Nem igaz tehát, hogy a maga nemében páratlan koronázási palástunk, amelyet sajnálatos módon nem vittek át az országházba, s amely az 1978 utáni években a szakszerűtlen tárolás következtében súlyosan megrongálódott, eredetileg miseruhának készült volna, majd valamikor a XII-XIII.században levagdostak az aljából, elöl felhasították s így csináltak a harangalakú zárt miseruhából nyitott palástot. A rajta olvasható mondatszalag is biztosan másodlagos és az MXXXI.-es évszám nyomán alapos okunk van feltenni, hogy a trónörökös Imre herceg váratlan halála _____________________________________________ 1 7 3 ______________________________________________
után ajándékozták, a megfáradt, csalódott és összetört lelkű szülők a fehérvári templomnak. A palást magában álló csodálatos ikonográfiája, az uralkodás keresztényi jelképtára, az ószövetségi próféták
tól kezdve a mártírokig. A félkör-alakú palást szabása is igazolja valódi rendeltetését. Ebben a négy kilónál nehezebb textilcsodában senki sem tudott volna rendszeresen misézni. Ez a palást csak egy- egy alkalomra készült, a pontosan előfrt szertartású koronázásokhoz, amikor is, az ugyancsak pon
tosan meghatározott feltételekkel és módon, a Szent Koronát is, mint beavató koronát, a felkent ki
rály fejére helyezték. Ekkor terítették a vállára a palástot, adták a kezébe a jogart és az országalmát, Különös, hogy az eredeti országalmánk nincs meg és a sorsáról sem tudunk. Mert, ami most a jelvényegyüttesben van, egyrészt aranyozott ezüst, másrészt évszázadokkal későbbi, mint a társai (XlV.századi), harmadrészt kettős kereszttel díszítették. Ugyancsak rejtély, hová tűnt az ősi koronázási kard, mert a mostani egy XVI.századi olasz vágófegyver s a Habsburgok ajándéka. A prágai Szent István-kard nem lehetett a koronázási jelvényegyüttes tagja, mivel egyrészt gyermekkézbe illő marko
lata van, másrészt kopott az elefántcsont markolat és ellenző-borítása és a pengéje, tehát valóságos fegyverként használták. Lehetséges, hogy minden király a saját kardját használta.
Sok zavarnak forrása a X-Xl.századi német-magyar kapcsolatok helytelen vagy pontatlan leírása, kezdve a magyar hadjáratoktól egészen a német lovagok, papok, kereskedők közvetlen szerepéig. A közvélekedés szerint a nevezetes 955.évi Lech-mezei csata után a Kárpát-medencei magyar hatalom gyakorlatilag megszűnt, mert - ahogyan egy erősen elfogult külföldi forrás lejegyezte, inkább a remélt és vágyott álmaként - a magyarok mukkani sem mernek a súlyos vereség után. Ezért járult volna esdeklően I.Ottó német császár elé 973-ban Quedlinburgban egy magyar követség s így indult meg a térítés Magyarországon.
Quedlinburgban valóban megjelent 12 magyar főember, ámde nem esdeklően és alázatosan, hanem Géza nagyfejedelem nevében, aki - ellentétben a lengyel, a cseh, a dán fejedelmekkel - maga nem kívánt a császár asztalához ülni. S bár a magyar nagyfejedelem közvetlenül nem tárgyalt sem ekkor, sem később a német császárokkal, sőt, I.Ottó halála után, ll.Ottó korában, a békétlen s ezért Civakodó Henriknek nevezett herceggel, katonailag is összecsapott, mégis sikerült elérnie, hogy Civakodó Henrik leányát, Gizellát eljegyezzék az ő fiával, Vajkkal, noha a 983-ban elhunyt ll.Ottó kiskorú gyermeke, III.Ottó nevében ekkortájt már Civakodó Henrik kormányzott, akinek Henrik fia később német császár lett. Ez hatalmas diplomácia győzelem volt, elvégre azt ismerték el ezzel, hogy a magyar fejedelem lényegében egyenrangú a német császárral. Géza ugyan feladta Melk várát és visszavonta onnan a magyar őrséget, sőt 991 -ben a Lajtát ismerték el nyugati határként.
Mindezek alapján hibás és helytelen III.Ottó császár szavait, hogy ti. a magyarok királya, István, a császár kegyéből, azaz jóindulatából (gratia) és buzdítására (hortatu) koronázták meg, úgy értelmezni, hogy a magyar koronás király, mintegy vazallusa, alattvalója lett volna a német uralkodó
nak s ezért kapott aranyozott lándzsát is, mint a többi hűbéres.
Szent István teljesen szuverén uralkodó volt, aki feleségével, bajor Gizellával együtt felhasználta ugyan a külső segítséget, kivált amíg élt a sógora, II. Henrik (1024-ig), de országa függetlenségét megvédte. Talán a német-magyar viszony súlyos megromlását az idézhette elő, hogy az utód nélkül elhúnyt II. Henrik örököse húgának fia, Imre magyar herceg volt, aki egy nagy birodalom urává vál
hatott volna, ha Konrád támadása után (1030) egy esztendővel meg nem ölik egy vadászaton.
(1031). A hivatalos történettudomány ezt a körülményt nem veszi figyelembe és kitart, amint Zrínyi Miklós esetében is, a vadászbaleset meséjénél, ám a források ismételt értelmezése ezt igazolja.
Szent István halála után, Orseoló Péter királykodása megrendítette az ország békéjét és nyugalmát s ez Péter király elűzéséhez vezetett. Az Abák nemzetségéből származó Sámuel király személyét és korát ugyancsak torzan és valótlanul rajzolták meg.
(Megjelent: a Jel 14/2002/1. szám, 3-6.):