E
zerhatszáz esztendővel ezelőtt világtörténelmi jelentőségű változások következtek be Eurázsia térségében. Megszületett Atilla, a húnok nagykirálya, másrészt Mundzsuk, Atilla édesatyja, Oktár és Ruga hűn uralkodók első ízben egyesítették a Kárpát-medencét. Sem az őskorban, sem a római korban erre soha nem került sor. A szkítáknak sem sikerült. S bár katonai erejüknél fogva birtokolhatták volna Európa más tájait is, a húnok, akárcsak később az avarok és a magyarok, csak ezt a földet tekintették a sajátjuknak, ahol azután megtelepedtek, ahol temetkeztek, ahol hadaik hátországát kiépítették.
Ez az igazi nagy fordulat a Kárpát-medence őstörténetében! A korábbiakban láttuk, hogy ezred
éveken át szoros kapcsolat volt kelet felé és nyugat felé, ámde nem azért, mert a Kárpátok övezte térség az eurázsiai sztyeppe legnyugatibb része volt. Erről szó sincs! A Nagyföld ezredéveken át, egészen a XIX.
századig nagyobbrészt vízjárta ártér volt, nem pedig mongol pusztaság.
Mi akkor megtagadjuk ősi állattartó múltunkat?
Méneseinket, gulyáinkat, ártéri juhnyájainkat, pász
torművészetünket? Nem, erről szó sincs. Még akkor sem, ha a kutatóink gőzerővel igyekeznek tudományosan kimutatni, hogy a szürke
marha, a csavart szarvú racka juh, a puli, a komondor és a kuvasz semmiképpen sem a miénk, csak az átkos nemzeti romantika magyarította valamennyit. Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a rideg állattartás egyátalán nem azonos az örökké kóborló, nomád élet
tel, a megtelepedés hiányával. Szinte a sejt
jeinkig hatolóan belénk sulykolták, tudatunk
ba jószerével beleégették, hogy a keleti lovas népek szakadatlanul vándoroltak, mint a cigányok, önálló kultúrájuk, művészetük, ci
vilizációjuk nem lehetett. A történetírás hamis közhelye, toposza az un. népvándor
lás-dogma, amely szerint közel háromezer éven át Keletről Nyugatra özönlöttek a nomád hordák, mindenek előtt a húnok, az avarok és a magyarok.
Településeik, házaik nem voltak, ernyős szekereken bolyongtak s legjobb esetben is csak jurtákat állítottak fel. A jurta sem volna igaz? De igen. Ilyeneket mind Dél-Orosz- országban, mind Közép-Azsiában, mind a
Zuun-herem XI, századi város a Kerulen folyó mellett
117.
Kárpát-medencében találtak, találtunk. A nemez jurta csodálatosan célszerű építmény. Csakhogy ettől az életformától egyátalán nem volt idegen régen, a keleti kultúrákban, a szilárd anyagokból épített erődök, várak, városok, házak sora, mind a hsziugnuk, mind az újgúrok mind a türkök, mind a kazárok országában. De miért erőltették és erőltetik ma is a keleti lovas népekről kialakított torz és hamis kép elterjesztését Európában? Miért írják a mai szlovák, román, szerb, ukrán, cseh tankönyvek azt, hogy a magyarok Európa-idegen mongoloid hordák voltak a korábban ide tolakodott avarokkal együtt, akik állataikat maguk előtt hajszolva menekültek ide, a Kárpát-medencébe? Elsősorban magyargyűlölet
ből, másodsorban meg azért, mert a hivatalos ma
gyar történettudomány is ezt képviseli! A mérték
adó történészek szerint eleink még 1500 évvel ezelőtt is erdei vadászok és gyűjtögetők voltak az un. finnugor erdős ligetekben kóborolva, akik szün
telen hazát változtattak, a népeltolódás törvényei szerint.
Láttuk, hogy Közép- és Belső-Ázsia lakossága a Kr. előtti II. évezredtől túlnyomórészt europid alkatú
Türk férfi egész lóval eltemetve (Dzsargalantü 2. kurgán)
A turajevói VII. halom hún harcos si'rjai
volt s nem mongoloid. A hazai embertani anyag is ezt mutatja. Hát akkor nincs baj! De igen, baj van, mégpedig nagy baj, mivel eleddig egyáltalán nem becsültük meg őseink sírjait. Kimondani is borzasz
tó, hogy alig több, mint 400 csontváz áll a kutatás rendelkezésére a IX-X. századból s ez alig 0,1%-aaz egykor elhaltaknak.
1550 éve halott Atilla király, akinek a tiszteletére Almatiban 2003. július 7-9 között a kazah Kajnár Egyetem és a párizsi Pantheon Assas Egyetem nemzetközi konferenciát szervezett. Ezen mi, magyarok nem vettünk részt. A hivatalosok elvből, mi anyagiak hiányában. Pedig nem kis kérdésről van szó. A kérdés így szól: kié Atilla nagykirály? Melyik népé az az örökség, amelyet Atilla hatalmas birodalma és példátlanul óriási életműve az utókorra hagyott? Mert az ma már szinte mindenki számára elismert, hogy a mai, új Európa megálmodója és majdnem megteremtője Atilla volt. Ha 1550 esztendővel ezelőtt hirtelen meg nem szakad az élete fonala, nemcsak közvetve járult volna hozzá a római birodalom fel
számolásához. A kazahok, az üzbégek, a kínaiak és az oroszok tudják ezt. Mi meglapulva rejtőzködünk.
A tudományos kutatások mára egyértelművé tették, hogy az ázsiai hunok és az európai hunok egy
azon népből alakultak ki. Az Északnyugat-Kínában és az Ordosz vidékén feltárt legújabb nagy hún temetők és települések világossá tették, hogy a hsziungnuk és a szkíták egyazon néptörzs, akik a Kr. előt
ti IX. századtól egyértelműen meghatározhatók. Szinczján, Putungkou, Hszikoupan, Maocsingkou
.119.
nna Csien: fehér farkasok!) A madár feje és nyaka türkiz. A fej és farok szabadon mozog, billeg. Három arany abroncson áll a fejdísz. Kőbetétes arany ővdíszek.
Pontosan felismerhetők a kapcsolatok és a párhuzamok a pazyriki, a Noin-ulai és a szibériai arany leletekkel. De a nagyszent- miklósi kincs szellemiségével is!
lékek vonatkozásában. A hunok hatalmas hadserege nehéz páncélosokból állt, zömét a szarmatáknak nevezett népes
ségben kell keresnünk, hiszen Priszkosz rhétor leírásából tudjuk, a népes falvak sűrűn követték egymást. Magam úgy gon
dolom, hogy magát Atillát sem a Kárpát
medencében temették el, hanem hatal
mas birodalmának igazi központjában,
kérdés csak az: miért vállalta a magyarság évszázadok óta a húnokkal és Atillával való rokonságot, amikor ez mindig meg
bélyegzést, kire-kesztést jelentett? S miért hadakoznak tűzzel- vassal a hivatalos történelem-csinálók az Atilla-örökség felvál
lalása ellen? Miért tagadjuk meg az ősi szellemi örökséget, amely nem-csak a viseletben, de rítusokban, szertartásokban töretlenül nyomon követhető. Egyet emeljünk ki. Az ázsiai hsziungnu sírokban előkerültek a férfi sírokba tett, levágott hajfonat-kötegek. Hasonló gyászszertartás emlékei megvan
nak a honfoglaló magyar sírokban is (Zemplén), ahol a haj- fonatkorongok jelezték, hogy egykor a gyászoló nők, ass
zonyok levágott copfjaikat beletették a koporsóba.
Sokszor érvelnek azzal, hogy a húnkori régészeti anyaggal nincs közvetlen kapcsolata sem az avar, sem a magyar emlékeknek, hiszen a jellegzetes szkíta-hún üstök nincsenek meg az V. század után. Ez ugyan igaz, de a nagyszentmiklósi híres aranykincs éppenhogy összekötő kapocs a hunok, az avarok és a magyarok között.
S amint az avar kagánok kincsei is fel-felbukkannak Nyugat- Európában, mint például a Sankt Maurice-i arany kanna esetében, ugyanígy reinkarnálódott az ősi állatábrázoló művészet az ossmanstedti vagy a Gizella-kincs ékköves turul
jaiban, sasaiban.
A hunok tehát nem a semmiből születtek a IV. században és természetesen nem váltak semmivé 454 után. Az tény, hogy haderejüket kivonták a Kárpát-medencéből s ezáltal egy évszázadra ismét részekre szakadt ez a föld.
De a VI. század derekán ismét megjelenik egy katonai hat
alom Közép-Európában: Baján avar nagykagán hódító hadserege, aki Atilla méltó utódaként újra egyesíti a Kárpát-medencét s uralmuk alatt marad 300 esztendőn át. A Pax Hunnicat felváltja a Pax Avarica. 65 000 sírt ismerünk máig s egyre több település-nyomot, ám - amint láttuk a szkítáknál, a szarmatáknál, a hónoknál - az avarok nyelvét sem ismerjük, illetve vitathatatlan nyelvemlékük nem került még elő. Sírjaik azonban szinte mindenütt megtalálhatók. Néhol igen sajátságos fülkesíros temetőkben nyugszanak a halottak. Jellegzetes emlékanyaguk félreismerhetetlen, akár öntött, akár préselt, akár állatábrázolásos, akár növényi díszítményes. Az avarok az ősi szkíta-hún állatstílus legszebb hagyományait hozták magukkal. S mit tettek az avarokkal a trianoni területrabló államok
„tudósai"? Ellopták a hagyatékukat, elszlávosították őket. Különösen durván járnak el a szlovákok, akik valójában csak a huszita háborúk során települtek be a Felvidékre s a IX. századi morvákhoz édeskevés közük van, mégis a felvidéki avar emlékanyagot ős-szlováknak minősítették. Azzal érvelve, hogy Nagy Károly egyébként is kiirtotta az avarokat.
Az avarok pedig közvetlen elődeink, akiknek egy része minden bizonnyal magyarul beszélt (szarvasi tűtartó), más része - éppen úgy, miként majd Almos-Árpád népének egy része is - törökül. Hatalmas lélekszámú népről van szó, akiknek falvai 6-10 km távolságra estek egymástól s ismerünk 4000 síros temetőket is. Megtelepedett, földművelő és állattartó avarok népesítették be az Alföldet és a Dunántúlt, akik közül sokan keresztények voltak, amint erről Cyrill életirata is tanúskodik: Misok népet ismerünk, amely az íráshoz értő és Istent dicsőíti, mindegyik a maga nyelvén. Ilyenek az örmények, a perzsák, a szogdok, a gótok, az avarok és türk-magyarok.
Az avarokat tehát egyátalán nem irtották ki, jóllehet katonai hatalmukat megtörték s 830 tájára a Kárpát-medence ismét részekre szakadt.
S ekkoriban, a IX. század elején a nagy keleti állam, Kazária területéről kiválnak a szabír-magyarok, majd hozzájuk csatlakoznak az onogur-húnok (kabarok) s hatalmas előkészületek után megindulnak a Kárpát-medence felé. Vérszerződést kötnek! Menekülésről szó sem lehet. Különösen nem fejveszett menekülésről, ami néhány hónapig tartott volna. 1335-ben Bogdán román vajda néhány ezer emberével betelepült a magyar királyság területére s ez a vonulása 11 hónapig tartott! Almos-Árpád népe pedig legalább 5-800 000 fő volt, minimum 20 millió állattal. Beköltözésük 860 körül megkezdődött (862, 884), de előtte is már az Alduna vidékén vannak (811, 838/39). Szinte egy nemzedék alatt benépesítik az egész lakható Kárpát-medencei földet.
Sírjaik jellegzetesek és egy részük szemet gyönyörködtetően gazdag. Pazar lószerszámok, övék, tar
solyok, szablyák, íjak. A bezdédi tarsolylemezen rovásfelirat törökül: Könyörülj, nyújts Uram reményt! A benepusztai szíjvégen magyar és török rovásszöveg: Örs úr öve.
„A magyar nemzet volt az, amely a történelmi eseményeket véghezvitte e hazában, amennyiben az általa elfoglalt területen s annak idegen népei között nemcsak új országot, nemzetet, államot és társadal
ma t, de ezzel új történelmet is alapított. Ez a történet vele kezdődik és véle emelkedik. Ő vitte és hor
dozta annak minden eseményét, övé volt a vezérlet, ő nyomta rá mindenre neve és szelleme bélyegét."
(Ipolyi Arnold)
Mindezt a Turul nemzetségbéli nagy uralkodóink, Álmos és Árpád, és ivadékai vezérelték, akiknek erős hadserege ellenállt a nyugatiaknak (907), féken tartotta Európát (Bulcsu és hadjáratai) s mégis minket mindenki gyaláz és mi, önnönmagunkat is ócsároljuk. „Van Közép-Európában egy nép, a ma
gyar, amely nem önmagát heroizálja, a történetében nem nagyságának és életerejének a kultúra iránti fogékonyságának jeleit és bizonyítékait keresi", hanem jelentéktelenségének kimutatásával igyekszik tönkretevői és gyalázói előtt jópontokat szerezni.
S mindeközben többször eladtuk a múltunkat is! A gazdag sírok száma ugyanis mindösszesen 940.
Hol a milliós magyar nép? Hol vannak, akik már itt voltak és fogadták Árpád népét? Hiszen azt mond
ja a Tarihi Üngürüsz is, hogy Árpád és népe csak visszafoglalják azt az országot, amelyet őseik karddal szereztek meg, de azután elvették tőlük... azokra a tartományokra pedig nekünk van jogunk s most elin
dultunk, hogy országunkat visszaköveteljük. Őseink és mi is e vidéknek elnyeréséért a világ haragját vál
laltuk magunkra... de ez az ország a mi örökségünk." Észben tartjuk-e a krónikás szavait? Lesz-e még- egyszer erőnk visszavenni ősi örökségünket? A múlt nem maradhat holt teher. Hanem csodálatos ere
jével bennünk mélyen megtestesülve kell, hogy hozzánk visszatérjen.
Most valóban kicsik és erőtlenek vagyunk. Nemzetünk acsarkodó irigyei, még álmaikban is a fogukat csikorgatják, ha ránk gondolnak. Bántja őket, hogy ilyen kis számú nép még birtokosa a Föld egyik legáldottabb területének s izgatja őket számbeli csekélységünk, és bizakodnak túlerejükben, hogy végre-valahára sikerül bennünket leigázni és kiirtani. Valóban, szinte csoda, hogy még létezünk.
Van-e remény? Van-e jobb jövőnk? Az Európai Unió számára nemzeti kisebbségek nem léteznek, csak nemzetállamok vannak. Jövőre már hivatalosan is csak magyarul beszélő román, szlovák, szerb és ukrán polgárok lesznek. Ki küzd majd az egységes magyar nemzetért? A nemlétező ellenzék? A kor
mányzat ellenünk van, a világot uraló agresszív csoportok ellenünk vannak. Szerintük Trianon már csak néhány eszement őskövületet érdekel. Egyre inkább feledjük nagy elődeink intelmeit és kiáltásait: „nem hagyhatunk el semmit a magyarság legfontosabb tulajdonságai közül, mert bontsd meg a nyalábot, a bűvös kötést s végy ki egyet fajunk leglényegesebb tulajdonságaiból s legott megszűnünk azok lenni, akik őseink voltak s reményeink egy új millennium felől széjjel foszlanak. Szerteszéjjel hullanának a reménykoszorú zöld levelei, Magyarország csak név szerint létezhetnék, s talán polgárai boldogok is lehetnek, de magyarok nem lesznek soha többé." (gr. Künn Géza)
S a megfeszített Magyarország majd lekerül a trianoni keresztről, de ne adja Isten, hogy azért, mert már nem is lesz Magyarország.
______________________________________121_______________________________________