P
ekingtől Londonig, Delhitől Los Angelesig ma sincs művelt, olvasott ember, aki ne ismerné Atilla hun nagykirály nevét, de az Atilla-kép mégis, még ma is, 1550 esztendővel rejtélyes halála után, több, mint homályos. Ennek okaként csak részben hivatkozhatunk arra, hogy kevés és szűkszavú a rendelkezésünkre álló hiteles forrás a hunokról és legendás nagykirályukról.
Mindjárt a neve is problematikus. A germanisták, az iranisták és követőik ma is fennen azt hirde
tik, hogy a világverő nagykirály nevét a hunok által legyőzött gótok adták s az Attila-név (így elöl két t-vel!) gótul atyácskát jelentene. Ez a feltevés mind történetileg, mind a korabeli hatalmi viszonyok ismeretében teijes képtelenség és súlyos torzítás. Hogyan választhatta volna a hún királyi dinasztia egyik igen előkelő tagja, Mundzsuk (Bendegúz) király a fiának az egyik szolganép nyelvén atyácskát jelentő nem-hún nevet ?
Az ezredéveket átívelő magyar nemzeti hagyomány és az ősi magyar krónikák Atillát Etelének ismerik s ez a név nyilvánvalóan kapcsolatban van a Volga egykori Itil-Etil nevével. Ám, hogy ez a névadás magyar nyelven történt-e avagy török nyelven, mai ismeretink szerint el nem dönthető. Az európai tudományosság azonban mégis hamar döntött, mert Atillát mindenképpen germánosítani kellett, hiszen egy ilyen hatalmas történelmi személyiség csakis indoeurópai származású le- het.Ugyanezen indok alapján irániasították - ugyancsak először a németek! - a szkítákat. De nem volt elég az, hogy az Atilla név legyen gót eredetű, hanem egyes nyugati történészek még megtetézték ezt azzal, hogy valószínűleg maga Atilla is gót ivadék, aminthogy gót eredetű kellett legyen, mond
ják, Uptár, Ruga (Rugila), Bleda, Erekán (Arykán, Kreka, Réka), Edekon, Eszla, Onogésziósz (Hunigésziosz), Laudaricus, Berichósz, Mundzsuk és fia Atilla is.
El kell ismernünk ma is, a XXL század elején, hogy a tét valóban nem kicsi. Az igazi és a fő kérdés ugyanis az: kié hát Atilla? Kié, melyik népé az az örökség, amelyet Atilla hatalmas birodalma és pél
dátlanul óriási életműve az utókorra hagyott? Mert az ma már szinte mindenki számára elismert, hogy az új Európa megálmodója és majdnem megteremtője is Atilla volt. Ha 1550 esztendővel ezelőtt hirtelen meg nem szakad az élete fonala, nemcsak közvetve járult volna hozzá a római biro
dalom felszámolásához s ezáltal az új Európa kialakulásához.
S csak tetézi a bajt, hogy a húnok hatalmas birodalmának legnyugatibb része a Kárpát-medence volt. Ok sem telepedtek meg (akárcsak később az avarok és a magyarok!) a Bécsi-medencénél nyu
gatabbra, jóllehet katonai hadjáratokat vezettek szinte egész Eurázsiában, Kínától és Perzsiától az Atlanti óceánig, a lengyel Szarmata síkságtól Bizáncig, ám falvakat, erődítményeket, temetőket nem hoztak létre csak a Duna, a Maros és Tisza vidékén s attól keletre. Tehát éppen azon az akkoriban megközelítően 220 000 km\-es benépesíthető térségen nem léptek túl, amely pontosan Európa közepe volt és maradt. Ezen a tényen az sem változtat, hogy 1920-ban a nagyhatalmak különböző, mesterséges övezetekre szaggatták szét a Kárpát-medencét.
Tehát Kárpát-medencei egységes ország már nincs. Hún nép sincs s avar nép sincs. Vannak viszont germán és szláv népek és van (még) magyar nép. Logikus, hogy Európában a húnok utódai vagya germánok vagy a magyarok lehetnek csak. Mivel azonban a Kárpát-medencében - a kétes eredetű gepidákon kívül - germán nép nem maradt fenn, csak két eset lehetséges: vagy minden húnkori nép vagy népcsoport örökre és nyomtalanul eltűnt a történelem süllyesztőjében, vagy az avarok és a magyarok Atilla népének leszármazottai.
írásos források által is igazolhatóan, legalább hétszáz esztendőn át, egész Európában az volt köz
tudott, ismert és elfogadott, hogy a magyarok és a húnok rokon népek, a magyar Álmos-Árpád uralkodóház pedig közvetlen a nagy hún dinasztiához kapcsolódik. Mégpedig Balambér fiai: Uldin és
123.
Karaton, Uldin fiai: Mundzsuk, Uptár (Oktár), Rua (Rugila) és Ojbársz, Mundzsuk fiai: Bléda és Atilla, Atilla fiai: Ellák, Dengizik és Imik s Imik fiai: Dulo és Ügek, Almos apja.
Mindezt a magyar krónikák is így tudják, Anonymustól Thúróczyig, sőt Oláh Miklós esztergomi érsekig. Különösen erősen tett hitet a hún-magyar rokonság mellett Kézai Simon a XIII. században. De a magyar nemzeti történetírás sem vonta ezt kétségbe soha a XVIII. század végéig. Büszkén hirdet
ték, hogy a magyar is szittya (szkíta) nép, mint a hun és az avar s egyformán mindahányan a kincses Kelet népei. így szállt az ének szájról szájra, így hagyományozódtak apáról fiúra meséink, mondáink, dalaink, mítoszaink. Soha nem volt és ma sincs egyetlen un. finnugor hagyományunk, mondánk, mesénk, dalunk, díszítményünk!
Lehetséges-e feltenni, hogy egy nép ezredéven át semmit sem tud őseiről, illetve amit tud, az mind-mind hamisság és nemtelen csalás? Ez nem lehetséges.
A régiek így írtak erről: „Az is képtelenségnek fog feltűnni minden komolyabb ember előtt, hogy egy nemzet, amely a középkorban oly hatalmas birodalmat tudott létesíteni, hogy egy ilyen nem-zet....ne tudta volna, hogy honnan eredeti, ki és kicsoda voltaképpen, kikkel rokon és kik reá nézve idegenek?
Még nagyobb képtelenségnek fog ez feltűnni az előtt, aki tudja, hogy nemcsak őseink, hanem minden aItáji nép, mily szerfelett büszke volt magára és őseire minden időben, elannyira, hogy a családfák megalkotását éppen nem volt szükségük európai szomszédaiktól tanulni el, amint hogy nem is tanulták, hanem magukkal hozták azt az őshazájukból, s az ily, egészen a főistenig felmenő leszármazások velük szorosan össze- fűződve volt a többi őshagyományokkal együtt, nemzedékről nemzedékre szállottak át egészen a keresztény vallás elterjedtéig.... Van-e tehát abban csak a leg-csekélyebb valószínűség is, hogy egy oly büszke nemzet, mint aminő a magyar volt, nem tudta volna ki és kicsoda, honnan és minő nemből származik ez a nemes magyar nemzet ? Ez lehetetlenség melynek megcáfolására elég egy pill
antás nemzetünk legrégibb történelmi emlékeibe, hogy akinek látását hályog borítja, az arra azonnal eloszoljék s tisztán lásson."
A német történészek a XVIII. század végétől szakadatlanul támadták és ócsárolták a magyarságot és a magyar történelmet. Először finnugorrá tették a magyarságot, majd vad dühvei nekitámadtak a krónikáinknak is, egyenesen arra szóltítván fel bennünket, hogy vessük tűzre valamennyit, mert
„őrült fecsegésnél" nem többek.
A hivatalos magyar történettudomány ma is azt vallja, azt tanítja s azt kívánja elhitetni mindenki
vel, hogy a magyarságnak soha nem volt hűn hagyománya, soha nem volt semmi köze a hónokhoz, sőt a hún-magyar rokonság gondolata maga is idegen tudósi kitalálás, amelyet a magyarok csak átvettek. Mindezzel pedig csak rosszat tettünk magunknak, mert egy barbár, rabló és gyilkoló hordá
nak a rokonságát vettünk a nyakunkba. 1940-ben Eckhardt Sándor ezért azt tanácsolta: „jól teszi a hazája hírnevét féltő magyar, ha nyugati ember előtt nem dicsekszik Attila ősapjával és a hún-magyar atyafeágga/"! Az angolszászok és a szovjetek a II. világháború alatt a III. Birodalom katonáit vad hunoknak nevezték. Ezen Wess Roberts híressé vált Atilla-könyve sem sokat változtatott.
Amit Atilláról biztosat tudunk, bizony nem sok. Kr.sz. után 400 és 404 között született, bár késői, Mszázadi művek szerint 401-ben már uralkodó volt. Egyesek szerint már 395-ben napvilágot látott, noha bizonyosan nem a Duna völgyében egy döcögő szekéren (?!), ahogyan egy amerikai szerző képzelte. Apja Mundzsuk hún király, egyik nagybátyja keletrómai hadvezér, testvére Bléda (Buda) volt. Fiatalemberként túszként került a rómaiakhoz, Honorius császár udvarába s nyilván ott tanult meg latinul, majd később gótul. Talán 30 évesen már a húnok királya s az marad 19-20 éven át. Szűk két évtized nem nagy idő, de macedónai Nagy Sándornak csak 13 év jutott.
Birodalma vetekedett a nagy Alexandroszéval, hiszen Kínától a Duna-medencéig uralta a félvilá
got. „Azok közül, akik valaha a szkíta vagy akármely más földön uralkodtak, senki sem ért el olyan rövid idő alatt akkora hatalmat, mint ő, aki a tenger szigetein is uralkodik, s egész Szkítián kívül még a róma
iak is adófizetői." (Priszkosz)
Attila nagykirály, ahogyan a nyugatiak elképzelték. - Aquileai érme.
Személyes tulajdonságaira több forrás utal, a leghitelesebb Priszkosz rhétor leírása, aki 448- ban személyesen találkozott Atillával, valahol a Tisza mentén. O kiemelte egyszerűségét, mértékletességét, tisztaságát, bölcsességét, de utalt indulatosságára és komolyságára is, akinek még büszke léptei és tekintete is azt sugallja, tisztában van képességeivel és hatalmával. Atilla 448-ban már idősebb korban volt, hiszen őszbe vegyült a szakálla. A húnokat gyűlölő gót Jordanes szerint Atilla „Férfiú, aki a népek megrendítésére, az egész világ rémületére született a világra. Dölyfösen járt, szemeit ide- oda villogtatta, gőgös hatalmát testmozgásával is éreztette...Az esdeklőkkel könyörületes volt, és kegyes mindazokkal, akik meghódoltak neki." A magyar krónikák, követve Priszkosz és Jordanes leírását, azt mondják, hogy Atilla alacsony ter
metű, széles mellkasú, széles vállú, izmos nyakú, sötétbarna hajú, fekete, mélyen ülő, villámló szemű, széles orrcimpájú, őszes szakállú, bátor férfiú volt, aki azonban hitt a jósoknak is, tehát babonás volt, de ne feledjük: Julius Caesar is babonás vo lt! Priszkosz rhétor egy rendkívüli képességű államférfi és uralkodó arcképét örökítette meg.
A nyugati források, kivált a késeiek, előszeretettel nevezték Isten ostorának (flagellum Dei) először Ricordano Malaspina illette őt ezzel a megnevezéssel a XIII. században, jóllehet a gót Alarichot már Szent Ágoston ennek nevezte, majd Dante az Isteni színjáték Pokol fejezetének 12.énekében is ezzel gúnyolta:„A Mennyek szigorú igazsága lesújt Atillára, Isten ostorára!"), de nevezték a világ pörölyének (malleus orbis) is, aki a Isten kardjának (gladius Dei) birtokában a világ urának tartotta magát.
Hatalmas hadsereget tulajdonítottak neki, félmilliós létszámmal és kiváló hadfelszereléssel,
125.
Eurázsia a Kr. utáni II. században
Mindezt a rendkívüli hatalmat azonban, a nyuga
tiak szerint, Atilla és a hunok rablásra, a keresztény világ sanyargatására és hullahegyek gyártására használták elsősorban. Atillát gyakran sátáni alakban jelenítették meg, szarvakkal, kutyafejjel, nagy fülekkel, hadinépét pedig félmeztelen, kegyetlen, ordítozó, mocskos és vad hordának festették le, akik félig állatok voltak.
Régtől felmerült a hunokkal kapcsolatosan jónéhány alapvető kérdés, amelyekre sem a tudomány, sem az ismeretterjesztő irodalom mindeddig nem adott megnyugtató választ.
Mindenek előtt az, hogy a magyarság kezdettől miért azonosította magát a hunokkal, holott ez a középkorban és az újkorban is csak megbé
lyegzést és hátrányos megítélést jelentett ? Mi a valós alapja a hún-magyar-székely rokonság eszméjének? A magyarok ősi eredetű hagyo
mány-világába a hun történetek valóban bele
kerülhettek volna a királyi udvarokban idegen mintára készült latin nyelvű krónikákból, abban a korban, amikor az emberek zöme olvasni sem tudott ?
A hún-szkita abc és az Oratio Dominica (Bél Mátyás nyomán)
h
f 3“
Jfc
^ ^ 2 p r ^
__________________*___ 1 ___ 1 ___ 1 ________ __ 8
3
t; s
i -a o: o ^ 3 3 rr* ?s* *— S í
■ ' V* '
ÁS
Or~ tr- 5T- »*
?
— .... .. —-....—
....-...k1 <_ i ;
^ S ^ - T X X '
í^
j.
x»■
£ f* < t£: p ^ rV *p% ír. £> S S J
?■» ’ *
N1 27
Szkfta és hűn bronz tükrök állatábrázolásokkal
Közép- és Kelet-Európa a Kr. utáni III. századból
A kelet-római birodalom aldunai erőd-vonala az V-VI. században
Milyen nyelven beszéltek a hunok ? Volt-e írásuk ? Europidok voltak avagy mongoloidok ? Van-e kellő és elegendő történeti és régészeti bizonyítéka a hunok egykori uralmának és létének a Kárpát
medencében, Déloroszországban, Közép- és Belső-Azsiában ?
A Krisztus születése utáni IV. század derekán a húnok a semmiből tűntek elő, majd 454 után sem
mivé váltak avagy az európai húnok közvetlen utódai az ázsiai hunoknak (hsziung-nuknak), akiknek már Atilla uralma előtt ezer esztendővel magas kultúrájú birodalmuk volt ?
A magyarságot kezdettől mély és szoros kapcsolat fűzte Atillához, akit - mint ősüket - büszke öntu
dattal vállaltak uralkodóink is, mindenek előtt Szent László király (1077 - 1095), majd IV. László (1272-1290), később Hunyadi Mátyás (1458 - 1490).
Szent Lászlóban szinte újjá született a legendás ős, akinek emléke és öröksége a magyarság lelkében rögzült, kezdve a csodás erejű kard mitikus történetével, amely fegyver még megvolt I.
András király korában, hiszen ezt az Atilla-szablyát adta át András király orosz özvegye Nordheimi Ottónak 1071-ben. Nem az a lényeg, hogy a Bécsben őrzött szablya valóban Atilláé volt-e, hanem az, hogy annak hitték! A csodaszarvas mondájának ismerete és Szent László általi felelevenítése ugyan
csak a hun ősök tudatos vállalása. László király egészében szinte Atilla reinkarnációja, csak nem akar
juk ezt észrevenni.
Kun László király korában is számon tartották a magyar királyi kincstárban őrzött Atilla kincseket, Mátyás pedig büszkén és tudatosan vállalta, hogy ő második Atilla (Athila secundus - ahogyan 1488- ban Thúróczy János írta), aki egyik 1480-ban, Mehmed török szultánnak írt levelében arra hivatkozott, hogy „ugyanaz a szkíta vér folyik ereinkben s minden tekintetben Felségednek, mint idősebb fivé
rünknek a tetszését keressük."
Bármennyire tagadja a nemzetközi és a hazai tudományosság a hűn - magyar rokonságnak még a gondolatát is, a székelyek ősi hún-tudatáról nem is szólva, akiket mind a mai napig (s ez már valóban megdöbbentő!) török nyelvű, lassan elmagyarosodott (?!) népként kezelnek, a húnok iránti vonzódás
és ragaszkodás nemzeti kultúránk szerves része volt és maradt. Ezt semmiképpen sem vehették át eleink a királyi udvarok számára, idegen minták alapján készített latin nyelvű krónikákból.
Mi tesz valakit magyarrá? Nem a neve, kivált nem az idegenek által durván eltorzult alakban leírt név-szülemények. Gondoljunk például arra, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar had
vezérének, Bulcsúnak a nevét a nyugatiak és a bizánciak így jegyezték fel: Pulsi, Bulgio, Bulosudes, avagy Szent István apjának, Géza nagyfejedelemnek a nevét így: latza, leche, lesta, Gonzalo, Deviux, Yesse, Vesse, lotscho, loias, Gouz. Ugyan ki ismerné fel ezekben a torzalakokban az ősi magyar Gyevücsát?
De hivatkozhatunk László, Sámuel, András, etc. nevű királyainkra is. Ha pusztán a név alapján ítélkeznénk Szent László szláv lenne, Aba király zsidó, András bizánci. A magyarnak az anyanyelve magyar, az imádságai, a meséi, a mondái, a dalai nyelve magyar, függetlenül attól, hogy szőke avagy barna, alacsony vagy magas, tömpe vagy sasorrú.
Atillát és általában a húnokat gyakran mongoloidnak ábrázolták, holott mind az ázsiai, mind az európai húnok zöme europid tipusú volt, sőt europidok voltak a szkíták is, az avarok nagyobb része is, s a magyarok is persze. Mégis sokan kinyilatkoztatták: a húnok nyelve csakis mongol, török vagy esetleg szaka tipusú nyelv lehetett. Van-e alapja ennek a kijelentésnek? Szinte semmi, mivel mind
mostanáig -sajnos- nem ismerünk vitathatatlanul értelmezhető hún nyelvemléket. Magyarán: nem tudjuk a húnok milyen nyelven beszéltek, de az bizo-nyos, hogy a lingua hunnica vagy a lingua bar- barorum nem gót volt, nem görög, s nem latin. Lehetett türk, de lehetett ómagyar is, sőt lehetett egy un, keverék nyelv is, amelynek része volt a magyar is.
Eurázsiából egyre nagyobb számban kerülnek elő rovásbetűs feliratok, szövegek a szkíta kortól (Kr.sz. előtti VII. századtól) a hún- kazár- s avar-koron át a türkökig (Kr.sz.utáni Vili. század), ám az olvasatok mindig attól függenek, milyen nyelv alapján kíséreljük meg a megfejtésüket. A keleti lovas népek őstörténetének legnagyobb gondja (a türkök kivételével) az volt és maradt, hogy sem a szkíták, sem a szarmaták, sem a húnok, sem az avarok beszélt nyelvét nem ismerjük! Csak neveket, rangokat, _____________________________________________ 1 2 9 ______________________________________________
A közép-ázsiai heftalita birodalom
címeket s néhány eltorzított szót jegyeztek fel (például Priszkosznál a kamosz, medosz, sztrava szavakat olvashatjuk).
A régészeti anyag pedig csak akkor szólaltatható meg etnikai-nyelvi vonatkozásban, ha a temet
kezési mellékleteket, a temetés módját, a viselet kellékeit, a települések maradványait értelmezhető és elolvasható írásos anyag is kiegészíti. Bár még akkor sem biztosan, amint ezt a feliratokkal is ellátott világhírű nagyszentmiklósi aranykincs mutatja.
Ma már meglehetős biztonsággal el tudjuk különíteni a szkíta, az iráni, a hun, a kínai, a germán, az avar, a bolgár, a türk, a szláv és a magyar leleteket, s így azt is látjuk, hogy a IX-XI. századi Kárpát
medencei magyar emlékanyag tárgytipológiai alapon közvetlenül nem kötődik sem a szkíta, sem a hűn, sem az avar leletekhez, világosan meg tudjuk határozni a Kr.sz. előtti első évezred-beli ázsiai húnok viseletét és kultúráját, valamint a IV.században feltűnő európai hónok egészen más jellegű anyagi műveltségét, azt mégsem tudjuk, legalábbis egyelőre, hogy az ázsiai hűn birodalom népei közül a nyugatra vonultak miért adták fel ősi művészetüket, viseletűket, anyagi kultúrájukat? Nem vitatható, hogy Atilla korában Párizstól Szamarkandig és Ktésziphonig egy perzsa eredetű viselet dívott, s szinte általános volt az akkor korszerűnek tartott kétélű nehéz kard, a lándzsa, a vért, a díszes, ékkőbetétes lószerszámzat. A frank Chlodvig éppenúgy ezt hordta, mint Atilla főemberei. Vannak persze un. vezér lelet-tipusok, amelyek a húnkorban is meghatározók és általánosak Kínától Catalaunumig (Mauriacum), mint például a hatalmas bronz üstök és a fém tükrök.
Ugyanakkor az is tény, hogy a Kárpát-medencében ahhoz képest, hogy Atilla hadai 441-ben, majd 447-ben kétvállra fektették a bizánci császárságot, amikor nemcsak bevettek hetven várost, nemcsak 2100 font évi aranyadót kaptak, de öt napi járóföld mélységig le kellett rombolniuk a bizánciaknak min
den erődítményt és várat a déli határon, s ahhoz képest, hogy 451.júliusában a mauriacumi (Chalons) csatamezőn, állítólag 165 ezer katona esett el, majd 452-ben sorra foglalták el Aquileát, Mediolanumot (Milánó), Ticinumot (Pávia), mielőtt Atilla találkozott volna Leó pápával, ezekhez a tényékhez viszonyít
va rendkívül kevés húnkori régészeti leletünk ismert a Kárpát-medencéből. Ezért is találták ki egyes kutatók, hogy a húnok csak katonai garnizonokat létesítettek a Duna és a Tisza vidékén.
Annyi bizonyos, hogy a hún birodalom központja nem a Kárpát-medencében volt, ezért Atilla nagykirálynak csak a nyári palotája állott a mi földünkön.412-ben Olimpiodórosz római követ Karaton hún királyt a Kászpi-tenger mellett kereste fel. Orosz régészek azt is lehetségesnek tartják, hogy a Kína szomszédságából nyugat felé vonultak zöme hún férfi harcosokból állott, akik azután Kr.sz, utáni 155-től 350 tájáig ugor (ómagyar ?) asszonyokkal házasodtak össze s így amikor legyőzték az alánokat és a gotokat egy keverék-nép jött létre.
Priszkosz rhétor leírása alapján azonban falvak sorakoztak a magyar alföldön s nem lakatlan térségeken haladtak keresztül. De akkor hol vannak ezeknek a húnkori lakosoknak a régészeti emlékei ? Minden bizonnyal a szarmatáknak nevezett népek hagyatékát kell újra értékelnünk.
A hún birodalom Közép-Azsiától a Bécsi-medencéig terjedt s része volt a Kaukázus vidéke is. Ezért mind a hún állam „fővárosát", mind Atilla sírját keleten kell keresni, talán éppen a Kubán-vidéki hatal
mas halomsírok között, illetve a későbbi kazár városok valamelyikében. Jordanes leírásában ugyanis sehol sem szerepel, hogy Atilla királyt hol temették el. A vonatkozó rész magyarul így hangzik: Atilla holttestét a mező közepén selyem sátrak alatt (intra tenturia sirica) elhelyezték és egy csodálatos és ünnepélyes látványosságot rendeztek. Az egész hún nemzet (tota gens Hunnorum) legjobb lovasai (equites) körüllovagolták a ravatalt cirkuszi módon (in módúm circensium) és dicső tetteit gyászénekek
ben adták elő. Miután elsíratták, a sírhalomnál (super tumulum!) sztravát rendeztek, amely nagy evést- ivást jelent. Éjjel a holttestet titokban tették a földbe (noctuque secreto cadaver terra reconditum).
Először arany, majd ezüst, végül vas copercu/át (koporsó ? vagy szemfedél ?) használtak a temetéskor.
A sírba beletettek még a csatákban szerzett ellenséges fegyvereket, sokféle drágakövektől ragyogó ló
szerszámokat és különféle jelvényeket, majd pedig hogy e nagy kincsektől az emberi kíváncsiságot
távolt tartsák, a temetést végzőket megölték (trucidarunt)." Nincsen szó tehát a leírásban folyóba temetésről, bármily szépséges is Gárdonyi Géza leírása a Láthatatlan emberben. Ez a történet a gót Alarichra vonatkozott.
Atilla nagykirály hirtelen halála már a kortársakban felvetette annak a lehetőségét, hogy meg
mérgezték, hiszen mind a nyugati, mind a keleti császárság számára rendkívül nagy veszélyt jelen
tett. Kiválóan megszervezett hadserege és országa, az érvényben lévő hivatalos magyarázatok szerint, 15 év alatt semmivé lett. Négyszáz év múlva, különös módon, állítólag, ugyanez lett a sorsa az avarok országának is. Márpedig ez a nagy lélekszámú nép nem tűnhetett el a semmibe. Részben itt kellett maradniuk a húnkori lakosoknak a Kárpát-medencében, részben a keletre visszavonultaknak is tovább kellett élniük. Minden bizonnyal ők rejtőznek a fehér hűn, a heftalita és a szabír népnév
tett. Kiválóan megszervezett hadserege és országa, az érvényben lévő hivatalos magyarázatok szerint, 15 év alatt semmivé lett. Négyszáz év múlva, különös módon, állítólag, ugyanez lett a sorsa az avarok országának is. Márpedig ez a nagy lélekszámú nép nem tűnhetett el a semmibe. Részben itt kellett maradniuk a húnkori lakosoknak a Kárpát-medencében, részben a keletre visszavonultaknak is tovább kellett élniük. Minden bizonnyal ők rejtőznek a fehér hűn, a heftalita és a szabír népnév