Esztétikai alapvetés
2.1.1. Lehetséges félreértések az irodalomesztétikával kapcsolatbankapcsolatban
2.1.1.1. Esztéticizmus Egy kézenfekvő félreértés támadhat, már e könyv cí-méből kiindulólag is, ha az olvasó úgy véli, az iro-dalomesztétika szükségszerűen esztéticista, széplelkek, esztéták foglalatossága.
Közelebbről, e vélekedés szerint, az irodalomesztétika úgy tartja, hogy a ha-misítatlan, a tulajdonképpeni irodalom csak szépet, harmonikusat van hivatva ábrázolni, az ellentéteket elsimítja, „egy jobb élet álomképét” varázsolva elénk, (Adorno, 1970: 25) és következésképp csak azért létezik, hogy nekünk esztétikai
élvezetet okozzon. Ez a „nyárspolgári” irodalomesztétika (Adorno, 1970: 25) nem azonos az itt képviselttel. Egyfelől az esztétikai élmény nem azonos a szépség megélésével, hanem annál sokkal több, (Tatarkiewicz, 1975: 312) következéskép-pen az esztétikum is sokkal több, mint a szépség. Az esztétikumnak ugyanis több alfaja létezik, melyek közül csak egy a szépség mint harmonikus tökéletesség.
Georg Trakl Megdicsőült ősze (Verklärter Herbst, 1912; Trakl, 1969: 37) például hagyományos értelemben „szép”, ezzel szembenGrodekcímű verse (1914; Trakl, 1969: 167) aligha „álomképe egy jobb életnek”, ennek ellenére – ki tagadná? – esztétikus. A modern művészet nem egy tendenciája szembefordul, méghozzá expressis verbis,ezzel a hagyományos értelemben vett szépséggel. Hugo Friedrich például Charles Baudelaire-rel kapcsolatban a következőt írja: „a csúnyaság is minden kertelés nélkül kívánalmai közé tartozott, [mivel] »Abból, ami csúnya, a költő új varázst csihol«„ (Friedrich, 1956: 44) A modern kor képzőművészei között a „szép” szó messzemenően tilalom alá esik, majdhogynem a szidalom egy formá-ja, minden bizonnyal azért, mert ők abban, ami harmonikus és ezáltal tetszetős, giccs-szerűséget sejtenek. (Giesz, 1960: 62, 66, 74; Eco, 1964: 65; Gombrich, 1986:
26) Műveik esetleges érdessége azonban távolról sem bélyegzi őket már eleve esztétikum híján valókká.
Másfelől: még ha az esztétikum az irodalom fő értéke is, tehát ez az, ami művészetté teszi, ami számára konstitutív, szükségszerű, – még ha ez így is van, vannak benne más, az esztétikumon kívüli értékek is, melyek személy szerint adott esetben fontosabbak lehetnek, mint az esztétikaiak. Az ember „elvégre […] a művészetben nagyon is különböző dolgokat keres, egyáltalán nem csak a szépséget és az esztétikai élvezetet.” (Spiegelberg, 1935: 36) Egy irodalmi művet talán elsődlegesen aszerint ítél meg az ember, hogy segítségére van-e abban, hogy jóéletet éljen, vagy aszerint, hogy egyáltalán elősegíti-e az erkölcsös magatartást, amennyiben például a gonoszság igazi lényegét leleplezi, hogy – más szóval élve – etikai értékeket valósít-e meg. Döntőek lehetnek azonban társadalompolitikai értékek is: hogy például az adott mű emancipatorikusan hasznos-e, hogy milyen nagy a része abban, hogy „lehetőség szerint minél több ember szabaduljon meg a külső meghatározottságoktól.” (Schulte-Sasse, 1976: 161, 187) Egy ilyen érték-preferencia értelmében nagyon is lehetséges, hogy valaki például TraklGrodekjét elsősorban mint a háború ellen folytatott harc fegyverét becsüli.
Ha itt ennek ellenére csak az irodalomban megvalósulóesztétikaiértékek ke-rülnek megtárgyalásra, annak legalább két oka van.Először isaz irodalom mint művészet mindenekelőtt esztétikai értékeket kíván létrehozni. AGrodekis csak azért ér fegyverként valamit, mert hatékony, s ez annyit tesz: esztétikailag értékes fegyver; az esztétikai értékek ezért az etikai és társadalompolitikai értékek számá-ra ennyiben alapvetők az irodalomban. Ezenfelül – mint aMegdicsőült őszis tanú-sítja – az esztétikai értékek az irodalom számára konstitutívak, egyéb értékfajták ezzel szemben nem azok.Másodjáraaz esztétikai értékek jelenlétét és lényegét
sokkal nehezebb verbalizálni, mint az irodalomban résztvevő esztétikán kívüli értékekét (v.ö. „A szép nehéz dolog”), épp ezért azok a maguk sokrétűségében és összefüggéseikben sokkal kevésbé is váltak vizsgálati tárgyakká. Tehát az a cél, hogy szövevényes sűrűjükbe némi fényt hozzunk.
Hogy igazodási pontok nélküli korunkban különösen szükség van esztétikai tájékozódási segítségre, arról az 1. részhez írott bevezetőben már történt említés.
2.1.1.2. Racionalizmus Szintén az 1. rész bevezetőjében, pontosabban 1.1.3.-ban, ahol az itt várható eredmény szerény voltáról esett szó, implicite érintettük a félreértést, miszerint itt kísérlet történne az eszté-tikum átracionalizálására. E nézet azonban két tényezőből tevődik össze, melyek közül ott csak az első került említésre; ennek alaptalanságát itt egy másik példá-val fogjuk illusztrálni, mindenekelőtt azonban az esztétikai hagyomány alapján plauzibilisebbé tenni. Ott már szóltunk az elvárásról, hogy az esztétikai érté-kesség mérőeszközeit, szabályokat fogunk rendelkezésre bocsájtani, melyekkel bármely irodalmi mű értéke mérhetővé válnék. Ezt lehetetlennek minősítettük, tekintettel a mindenkori irodalmi struktúra egyedi voltára, ami egyben minden valódi műalkotás jellemzője is. „A rím vajon esztétikus-e, következésképpen a rím hiánya tényleg nem esztétikus?”; „Vajon a verssorok hosszának azonossága mint szabályszerű dolog esztétikus-e, tehát különbözőségük kevésbé esztétikus?”
– ilyen kérdéseket nem lehet megválaszolni, ezért ezek értelmetlenek, rosszul vannak feltéve. TraklMegdicsőült ősze váltakozó rímeket és egyöntetűen 8 és 9 szótagos sorokat tartalmaz, ezzel szemben a Grodek rímtelen, és sorai változó hosszúságúak. AGrodekvajon ezért kevésbé lenne esztétikus? Valójában aGrodek egyedi struktúrájában éppen a szép harmónia és a rímösszecsengés hiányának, a szótagszám rapszodikus, szabálytalan voltának megvan a maga saját, nagyon is esztétikus kifejezőértéke. Az irodalomesztétika, tárgyának egyszeri és egyedi volta miatt képtelen szabályokkal, az esztétikai értékelés mércéivel szolgálni.
Ez a lehetetlenség bennfoglaltatik Kant egyik szépség-meghatározásában:
„Szép az, ami fogalom nélkül […] tetszik” (Kant, 1790: 298, § 9) Ezt Kant a következőképpen magyarázza: „Ha az objektumokat pusztán fogalmak szerint ítéljük meg [például: ami rímel, az szép, tehát ez a vers szép, H.A.], akkor a szépség minden megjelenítése elvész. Ezért nem is létezhet olyan szabály, amely szerint valakit rá lehetne bírni arra, hogy valamit szépnek ismerjen el. Hogy egy ruha, egy ház vagy egy virág szép-e: ha erről ítélünk, nem engedjük magunkat semmiféle alap vagy alaptétel által meggyőzni. Az objektumot mindenki a saját szemével akarja látni” [azaz azt a maga egyszeriségében megélni, H.A.]. (Kant, 1790: 294, § 8) Röviden: „A szép művészet fogalma […] nem engedi meg, hogy az alkotás szépségéről szóló ítélet […] szabályból vezettessék le.” (Kant, 1790:
406, § 46) Pontosan abban áll művészeknél a zsenialitás, hogy mindig újabb, eddig még semminő szabályba nem foglalt s így az elmúlt művészi gyakorlatból
nem levezethető utakat képes találni, melyek esztétikumhoz vezetnek. Minden zseniális művész egy új eredet, mely a maga sajátos szabályait indítja útnak, csak hogy a rá következő azokat nyomban sutba vesse; innen az ironikus kétértelműség Kant meghatározásában a zsenit illetően: ez „a született elmebeli diszpozíció (ingenium),amely által a természet a művészetnek a szabályt adja”1 (Kant, 1790, 405, § 46)
Csakhogy – ezt lehetne ellenünk felhozni – mi végre akkor a fáradozás, mint ez az itt tervbe vett, hogy az esztétikumot és az esztétikai tetszést fogalmilag meghatározzuk? A felelet csak így hangozhat:feltéve, hogy egy esztétikai érték egy kiművelt intuíció által meghozott ítélet szerint eléggé bizonyosan adott, akkor tetszésünk artikulálásakor – annak a megragadásakor, ami minket megragad, hogy Emil Staigert (Staiger, 1953: 11) idézzük – hasznosak lehetnek olyan fogalmi megkülönböztetések, amilyeneket itt nyújtani igyekszünk, hiszen csak szavakban kifejezett dolgokról lehet vitatkozni.
A félreértés másik összetevőjét az a téves nézet alkotja, miszerint itt kísérlet történne arra, hogy mindent, azaz egy irodalmi mű esztétikai potenciáljának teljességét racionális módon okaira vezessük vissza, hatását kimerítően megma-gyarázzuk. Téves ez egyfelől, mivel az esztétikum ama fajaival, melyek ebben a 2. részben bemutatásra fognak kerülni, korántsem emelünk teljességre igényt, és másfelől mert nem kizárt, hogy az elementáris vagy mikroesztétikum, illetve an-nak esztéticitása irracionális, fogalmilag megismerhetetlen valami. „Ein Vogelzug grüßt auf der Reise”,2„Rotes Gewölk”3a ’kiontott vér’ jelölésére – ki tudna végére járni annak, hogy ilyesmi miért szép?
2.1.2. Az irodalomesztétika ellen felhozható esetleges kifogások