Készülődés az egységes piacra: gazdasági problémák, politikusok és közösségi szereplők

A nyolcvanas évek nyitánya nem volt túl fényes: a második olajválsággal kezdődött. 1979-ben az iráni sahot Khomeini vallási vezető elmozdította a helyéről, s később Irak meg-támadta Iránt. Ennek következtében a két ország olajtermelése csaknem leállt, s ezzel az olaj világpiacán újra zavarok keletkeztek. Az árak – a pszichológiai hatás következtében is

1 Lord CoCKFIELD: The European Union. Creating the Single Market. John Wiley & Sons, 1996, 5.

– ismét elszabadultak, s a már éppen a válságból a kilábalás felé induló európai gazdaságot megint recesszióba taszították. Megállt a gazdasági növekedés, a munkanélküliség tovább nőtt – egyedül az inflációt sikerült valamelyest kordában tartani az 1979-ben elindított Eu -rópai Monetáris Rendszernek köszönhetően.²

A hidegháború újabb szakaszába lépett: történészek az 1979 és 1985 közötti korszakot a

„kis-hidegháború” korszakának nevezik. Reagan amerikai elnök elindította csillagháborús programját, a Szovjetunió 1979-ben bevonult Afganisztánba, s 1981-ben Lengyelországban szükségállapotot vezettek be. A hetvenes években aláírt SALT I. és SALT II. szerződések ellenére (melyek a leszerelést célozták) a NATO 1983-ben elkezdte rakéták telepítését Nyu -gat-Európában. A cél egyértelműen a Szovjetunió ellehetetlenítése volt: az uSA tudatában volt annak, hogy a Szovjetunió a katonai fejlesztésekben képtelen lesz lépést tartani. Re -agan 1985-ben erről a kérdésről így nyilatkozott: „Ki akarunk fejleszteni egy olyan komp -lex fegyverrendszert, amely – amennyiben hatékony védelmet akar vele szemben találni – szükségszerűen csődbe viszi a Szovjetuniót”.³ Ismét feléledt az 1950-es évek óta nem tapasztalt propagandaháború: Reagan a „gonosz birodalmáról” beszélt, a szovjetek a „hábo -rút szító gonosz imperialistákról”. Az 1980-ban Moszkvában tartott olimpiát az amerikaiak, az 1984-es, Los Angeles-i olimpiát a szovjetek bojkottálták. Nyugat-Európában sokan tilta -koztak mindez ellen: Sting például 1985-ben jelentette meg „Russians” című számát, mely -ben arról énekelt, hogy az oroszok is szeretik a gyerekeiket.

Az Egyesült államok ezzel a politikával több legyet ütött egy csapásra. Egyrészt jó úton járt afelé, hogy valóban teljesíthetetlen versenyfeltételek elé állítsa a Szovjetuniót. Másrészt a katonai kiadások növelésével gyorsan ki tudott lábalni a gazdasági válságból. Harmad -részt az újabb fegyverkezési hullám hallatlan fejlesztésekre, a high tech kutatások és az ipar csúcsra járatására adott lehetőséget: ezzel pedig nemcsak a Szovjetunióval szemben, hanem Európával és Japánnal szemben is (szinte máig) behozhatatlan előnyre tett szert.⁴

Ahogy korábban is, az Európai Közösség működőképességét alapvetően befolyásolták a tagállamok, elsősorban az NSZK, Franciaország és Nagy-Britannia belpolitikai helyzete.

Az NSZK-ban Helmut Schmidt kancellárnak 1980-tól mind saját pártján belül, mind pedig koalíciós partnerével, az FDP-vel komoly konfliktusai akadtak, elsősorban a kormány gaz -daságpolitikája miatt. A választásokon megerősödött liberális párt Hans-Dietrich Genscher vezetésével olyan gazdasági programot dolgozott ki, amely neoliberális alapokon nyugo -dott. Az SPD ezt nem tudta elfogadni, s koalíciós szakítás után, konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a kormányt. 1982 októberétől CDu–CSu–FDP-koalíció élén Helmut Kohl lett a szövetségi kancellár. Kohl, aki később a francia elnökkel közösen sokat

2 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 176.

3 Idézi FISCHER Ferenc: A  kétpólusú  világ,  1945–1989. Tankönyv és Atlasz. Budapest–Pécs, 2005, Dialóg Campus Kiadó, 318. A Reagan-kormányzat arra épített, hogy a Szovjetunió régóta csökkenő gazdasági növekedést mutat, s ebből következően a fegyverkezési versenyt nem bírja majd anyagilag.

4 GEoRGE, Stephen: An Awkward Partner: Britain in the European Community. Oxford, 1994, Oxford university Press, 142.

7.1. KÉSZÜLőDÉS AZ EGySÉGES PIACRA… 165 tett az európai integráció elmélyítéséért, kancellársága első éveiben kevés figyelmet szen -telt az Európai Közösség ügyeinek.⁵

Franciaországban Giscard d’Estaing 1981-ben elvesztette a választásokat, és Francois Mitterand lett a köztársasági elnök. Mitterand a gazdasági válságot nem neoliberális, ha -nem hagyományos baloldali, keresletösztönző gazdaságpolitikával kívánta megoldani – ál -lamosítások voltak a bankszektorban és az iparban, növelték a jóléti kiadásokat. A keynesi gazdaságpolitika késői változata azonban a csőd szélére sodorta az országot. Nőtt ugyan a fogyasztás, de nem csökkent a munkanélküliség, nőtt az infláció és a költségvetési hiány, és a frankot az árfolyam-mechanizmusból való kiesés fenyegette. Már 1982 közepére kiderült, hogy ez az irány tarthatatlan: gazdasági minisztere, Jacques Delors javaslatára 180 fokos fordulatot hajtott végre a gazdaságpolitikában, és ez eredményre is vezetett. Belpolitikai kudarca azonban rengeteg politikai támadásnak tette ki – ezért az évtized közepétől, abban reménykedve, hogy az EK hoz majd sikert, egyre inkább az európai ügyek felé fordult.⁶

Nagy-Britanniában a hetvenes években munkáspárti kormányok voltak hatalmon.

A munkáspárti kormány 1974-ben, a brit csatlakozás után (mely, mint láttuk, konzervatív kormányzás alatt történt) azzal került hatalomra, hogy népszavazást tartanak arról, hogy Nagy-Britannia tagja maradjon-e a Közösségnek. A Wilson- és az őt követő Callaghan-kor -mánynak már folyamatos költségvetési konfliktusai voltak a Közösséggel. Mindeközben a brit gazdaság komoly problémákkal küszködött: a válság súlyos ipari hanyatlás idején érte az általános modernizációs problémákkal küszködő brit gazdaságot. Az Európai Kö -zösséggel folytatott konfliktusos viszony a meglehetősen általános EK-ellenszenv egyik levezetője volt. 1979-ben Thatchert szinte megkönnyebbülve fogadták európai kollégái: hi -szen 1975-ben, frissen megválasztott konzervatív vezetőként a népszavazás során a tagság mellett kampányolt. Aztán csalódniuk kellett.

Az Európai Közösség intézményrendszere – mely, ahogy az integrációelméletek intéz-ményelvű megközelítése állítja, maga is aktív szereplője a folyamatnak – a hetvenes évek útkeresését folytatta. A Tanács felkérésére számos testület és munkacsoport számos javas -latot dolgozott ki, feltárandó a közösségi együttműködés továbbfejlesztésének lehetséges irányait és módszereit. A Bizottság több olyan programot kezdeményezett, amely a mo -dernizáció irányába indította el a Közösségek tevékenységét, a Parlament pedig folytatta a harcot státusának és hatáskörének megerősítéséért. Ezen folyamatok közül az alábbiakban csak a legfontosabbakat emeljük ki.

Az Európai Tanács 1974 óta a Közösség politikai irányító szerve, mely teljes mértékben a tagállami konszenzusra utalt. Már az első csúcstalálkozón – a kezdődő útkeresés jegyében – megbízták Leo Tindemans belga miniszterelnököt, hogy tegyen le az asztalra egy javas -latot az EK továbbfejlesztésének lehetséges irányairól. A jelentés 1976-ra megszületett, s javaslatot tett a Bizottság és a Parlament átalakítására, új közösségi szakpolitikák elindítá -sára, illetve a régiek megerősítésére. Tindemans említést tett arról is, hogy a jövőben lehe -tővé kellene tenni, hogy ne minden tagállam vegyen részt minden közösségi politikában. Ez

5 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 176.

6 I. m. 200.

utóbbi javaslattal előre vetítette a többsebességes Európa forgatókönyvét.⁷ A Tindemans-je -lentést azonban nem fogadták el, hamarosan jött az újabb felkérés – ezúttal „három bölcs”

(Three Wise Men)⁸ kapott megbízást hasonló feladatra. Az 1979-ben megszületett jelentés a Bizottság hatáskörének növelését, a minősített többségi szavazás körének kiterjesztését és több egyéb, hatékonyságot – és tegyük hozzá, a Közösség szupranacionális jellegét – növe -lő intézkedést javasolt. A dokumentum a fiókban végezte.⁹ A tagállamok azonban nemcsak az Európai Tanács keretében, hanem önállóan is kezdeményezték a Közösség megújítását.

Hans-Dietrich Genscher német szabaddemokrata külügyminiszter 1981-ben – a koalíciós konfliktus idején, európai pozícióit megerősítendő – Emilio Colombo olasz külügyminisz-terrel terjesztette elő a közösségi külpolitika (az Európai Politikai Együttműködés) meg -erősítését célzó javaslatát az Európai Parlamentben.¹⁰ Konkrét cselekvéssé azonban ez a ja -vaslat sem transzformálódott: 1983-ban a Stuttgartban tartott csúcsértekezleten ünnepélyes nyilatkozat formájában elfogadták, de a szöveg annyira semmitmondóra sikerült, hogy még Thatcher sem tudott belekötni.¹¹

Az Európai Bizottságot 1981 és 1985 között a volt luxemburgi miniszterelnök, Gas-ton Thorn vezette. A Thorn-féle Bizottság több ponton is elkezdte a Közösségek moder -nizációját. Két gazdasági szektor került a középpontba ebben az időszakban: a válságban levő acélipar, valamint a Nyugat-Európában komoly lemaradásban levő high-tech ipar.

Az acélipar 1980-ban bekövetkezett válságát Etienne Davignon bizottsági alelnök – aki a hetvenes években a külpolitikai együttműködést készítette elő – útmutatásainak megfele -lően kezelték. A terv rendkívül fájdalmas intézkedéseket is tartalmazott: termelési kvótákat vezettek be, számos termelőüzemet zártak be, árminimumot léptettek életbe, s mindezzel párhuzamosan átmeneti piacvédelmi intézkedéseket alkalmaztak a külső versenytársakkal szemben. Az intézkedésekkel szemben mind a munkaadók, mind pedig az érintett szak -szervezetek felléptek, hiszen napi megélhetésük volt a tét. A tagállamok kormányai – még Nagy-Britannia is – azonban egyetértettek, s még az egyhangú döntést igénylő intézkedése -ket is elfogadták a Tanácsban. A terv eredményeképpen jelentős mértékben csökkent az EK acélipari kapacitása (ez azt is jelentette, hogy csak a legversenyképesebb termelők marad

-7 Cf. European union: Report by Mr. Leo Tindemans, Prime Minister of Belgium, to the European Council. BuLL. EuR. COMM. 1976. Suppl.1.

8 Barend Biesheuvel volt holland miniszterelnök, Edmund Dell volt brit kereskedelmi miniszter és Robert Marjolin – akit az előző fejezetek során már idéztünk –, az Európai Bizottság volt alelnöke.

9 URWIN, Derek: A közös Európa. Az európai integráció 1945-től napjainkig. Budapest, 1998, Corvina, 212–213.

10 Azért nem a hagyományos német–francia együttműködés keretében, mert Mitterand frissen megválasztott elnökként akkor még a francia belpolitikára koncentrált.

11 A dokumentum neve „Solemn Declaration on the European union” (Ünnepélyes nyilatkozat az Európai unióról) volt. Az Európai Közösség jövőjére vonatkozóan a nyilatkozat semmitmondó ugyan, arra ugyanakkor alkalmas volt, hogy az Európai Tanács megerősítse szerepét az intézmény -rendszerben. Leszögezte, hogy az ET felelős az Európa kialakításához szükséges politikai lendület biztosításáért, az Európai Politikai Együttműködés továbbfejlesztéséért, s bármely további területen az együttműködés elindításáért. Implicit módon ez a szerepfelfogás a Bizottság hatáskörének blok -kolásaként, az intézményi status quo melletti állásfoglalásként is értelmezhető. Lásd uRWIN, Derek:

A közös Európa. Az európai integráció 1945-től napjainkig. Budapest, 1998, Corvina, 214–215.

7.1. KÉSZÜLőDÉS AZ EGySÉGES PIACRA… 167 hattak életben), az acéliparban 47,7%-kal csökkent a foglalkoztatottak létszáma, de jelentős mértékben nőtt a termelékenység.¹² A Bizottság a válságkezelésben sikeres volt.

Az acélipari válság rámutatott a hagyományos iparágak egyre növekvő problémáira, s nyilvánvalóvá vált, hogy az „új hullám”, a high-tech iparágak egyre növekvő szerepét ille -tően Nyugat-Európa lemaradt. A Bizottság ezért elindította az azóta is működő kutatás-fej -lesztési keretprogramot (az elsőt 1983–1987 között), valamint az ESPRIT-programot.¹³ Az induló globális versenyben tehát egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy még a nagy tagállamok is

„kicsik” az önálló fellépéshez, a közösségi szint szükséges a talpon maradáshoz.

Bár az egységes belső piac megteremtése a későbbi, Delors vezette Bizottság nevéhez fűződött, a 80-as évek elején már elindult a folyamat. Kiindulópontja az Európai Bíróság -nak egy 1979-ben hozott ítélete volt. A Bíróság jogellenesnek nyilvánította a Cassis de Di-jon nevű likőr forgalmazásának tilalmát az NSZK-ban. A németek arra hivatkoztak, hogy a termék a nyugatnémet alkoholszabványnak nem felel meg.¹⁴ A Bíróság – ismét – történelmi döntést hozott: megállapította, hogy amennyiben a termék a francia szabványnak megfelel, úgy azt az NSZK-ban is forgalomba lehet hozni. Erre a jogesetre hivatkozva a Bizottság a tagállami szabályok kölcsönös elismerését hangsúlyozta, és elindult a termékek nemzeti szabályozásának harmonizációja. Bár az éppen zajló brit költségvetési vita nem kedvezett a strukturális közösségi reformoknak, a Bizottság már 1981 és 1984 között is az Európai Tanács napirendjén tartotta a közös piac (egységes belső piac) témáját. Az európai nagyipar azonnal csatlakozott a kezdeményezéshez. 1983 áprilisában, Párizsban 17 üzletember – nyugat-európai nagyvállalatok vezérigazgatói – Pehr Gyllenhammar (Volvo), Wisse Dekker (Philips) és Umberto Agnelli (Fiat) kezdeményezésére megalakították az Európai Kerekasz -tal (European Roundtable of Industrialists, ERT) nevű lobbiszervezetet,¹⁵ mely azonnal fel-karolta az egységes piac ötletét. Delors későbbi programja számára tehát a Thorn-bizottság és az ipar szereplői készítették elő a terepet.

A Közösség politikai szerepéről nemcsak az Európai Tanács gondolkodott, hanem az egyre aktívabb Parlament is. Az 1979-ben tartott első európai választások után az immár közvetlen legitimációjú EP politikai szárnypróbálgatásokba kezdett. Nem fogadta el az 1980-as költségvetést, 1984-ben pedig visszautasította az 1982-es költségvetésre vonatko -zó zárszámadást. A Bíróság szintén segített a Parlament hatáskörének megerősítésében. Az 1980-as, ún. Izoglukóz-ügyben (más néven Roquette-ügy) hozott döntés értelmében, a kon -zultációs eljárásban visszavonhatatlanul elkerülhetetlenné vált az Európai Parlament véle -ményének Tanács általi kivárása.¹⁶

12 Policy Responses to Steel Crises. 66th Steel Committee Meeting, OECD, Paris, 9 June 2009.

http://www.oecd.org/dataoecd/15/32/42980369.pdf

13 European Strategic Program for Research and Development in Information Technology.

14 Judgment of the Court of 20 February 1979. Rewe-Zentral AG v Bundesmonopolverwaltung für Branntwein. Case 120/78. European Court reports 1979. 00649.

15 Az ERT-nek ma 45 tagja van. Egyetlen magyar tagja a MOL vezérigazgatója. Lásd www.ert.be

16 A konfliktus abból adódott, hogy az Európai Közösségen belül akkor legelterjedtebb döntés-hozatali eljárás a konzultációs eljárás volt. Eszerint a Bizottság előterjesztését a Parlamentnek is meg-küldi, amely meghatározott időn belül véleményt nyilváníthat. A véleményt a Tanács nem köteles figyelembe venni, de döntése előtt köteles azt megfontolni. A per tárgyát képező jogalkotási esetben a Tanács eljárásjogi hibát vétett, nem várta meg, amíg a Parlament véleményt nyilvánít.

Judgment of the Court of 29 October 1980. SA Roquette Frères v Council of the European Com-munities. Isoglucose – Production quotas. Case 138/79. European Court reports 1980. 03333

168 7. 1980-AS ÉVEK: A MEGTORPANó, MAJD ÚJ LENDÜLETRE KAPó INTEGRáCIó

A Parlament az Európai unió létrehozásának előkészítésében is élen járt. Altiero Spi-nelli, aki a háború alatt a Ventotenei Nyilatkozattársszerzője, a hetvenes években az Eu -rópai Bizottság tagja volt, 1979-ben az első közvetlenül választott EP képviselője lett.¹⁷ Immár európai képviselőként Strasbourgban, a Crocodile nevű étteremben szervezett ta -lálkozót azon képviselőtársai számára, akik hozzá hasonlóan, hittek a föderális Európában.

Így alakult meg a Crocodile Group, akik hamar kinőtték az éttermet, hiszen hetven körülire nőtt a létszám. 1982-ben formalizálták működésüket: parlamenti bizottságot alakítottak,¹⁸ s ennek keretében Spinelli lett a jelentéstevője (Rapporteur) egy – kizárólag a Parlament által kezdeményezett – új alapító szerződés tervezetének. A munkába számos szakértőt bevon -tak, s 1984-ben az Európai Parlament elfogadta az Európai unió szerződésének tervezetét (Draft Treaty on the European Union). A szerződés, amellett, hogy már megszületése is szimbolikus jelentőségű – hiszen az EP mintegy alkotmányozó nemzetgyűlésként értel -mezte szerepét –, több útmutatást adott a jövő számára. Föderális irányban szervezték volna újra az intézményrendszert, amelynek működési elve a hatékonyság és a „több demokrá -cia” elve volt. A szerződéstervezet arra is utalt, hogy a közösségi szint csak akkor vegyen magára feladatot, ha a tagállamnál hatékonyabban tudja azt ellátni – megjelent tehát a ké -sőbbi szubszidiaritás elvének csírája is. A szerződéstervezet ugyanakkor nem tekinthető a későbbi Maastrichti Szerződés előfutárának vagy közvetlen előzményének. A Spinelli-féle dokumentum ugyanis a föderalizmus irányába mutat, míg a Maastrichti Szerződés a szupra -nacionalizmus és a kormányköziség kompromisszumát hozta.

A Spinelli-féle alkotmányozási kezdeményezés azonban az Európai Parlament törek -véseinek csak az egyik, „maximalista” oldala. Egy másik csoport sokkal reálisabb, „mini -malista” cél érdekében kezdett tevékenykedni: a piaci liberalizáció, a belső határok nélküli térség, az adminisztratív, technikai és pénzügyi akadályok felszámolása érdekében. A cso -port – úgy látszik, az EP ez idő tájt ragaszkodott az állatnevekhez – a Kangoroo Group nevet kapta.¹⁹ A belső piac ügye tehát az intézményrendszerben több helyütt felbukkant.

A nyolcvanas évek eleje tehát a közösségi intézményrendszer útkeresésének időszaka.

Mind szakpolitikai, mind pedig intézményi értelemben keresték mind a tagállami, mind pedig a közösségi szereplők a megújulás, a továbblépés irányait. Ez azonban egyelőre nem sikerült. A tagállami konstelláció elégtelen voltán túl (egyik nagy állam sem a közösségi ügyekre figyelt) ennek a kudarcnak két oka volt. Az egyik az, hogy súlyos európai belpoli -tikai kérdés: a brit költségvetési vita nehezítette az intézményrendszer működését. Folya -matban volt továbbá egy merőben új természetű bővítési kör: a déli bővítés. A következő két alfejezetben ezekről a folyamatokról esik szó.

17 Függetlenként, de az Olasz Kommunista Párt listáján indult.

18 Intézményekkel Foglalkozó Parlamenti Bizottság (Committee on Institutional Affairs).

19 A csoportot Basil de Ferranti brit üzletember vezette, akit 1979-ben az Európai Parlamentbe választottak a Konzervatív Párt képviselőjeként. Később az Európai Parlament alelnöke lett. A piaci liberalizáció támogatóiként elsősorban brit és dán képviselők csatlakoztak hozzá. A kengurut mint szimbólumot azért választották, mert egyik első találkozójukon egy tagjuk, Dieter Rogalla, aki frissen tért vissza ausztrál útjáról, olyannak írta le a kengurut, mint aki bármilyen akadályon át tud ugrani.

Lásd http://www.kangaroogroup.org/