A Briand-terv

2.5. A Briand-terv

A két világháború közötti időszakban az európai konstrukció kialakításának legjelentő-sebb, vezető politikai pozíciót betöltő letéteményese Aristide Briand francia külügymi-niszter volt.

A korabeli francia külpolitika legfontosabb motivációja a potenciális német veszély kikü-szöbölése volt. Ezt a célt aktív és passzív (védekező) eszközökkel próbálták elérni. Az 1923-as rövid Ruhr-vidéki megszállást követően (Raymond Poincaré kormánya kezde-ményezte az akciót, Briand éppen nem volt kormánytag) visszatértek a diplomácia esz-közrendszeréhez. 1925-ben Aristide Briand francia, Gustav Stresemann német és Austen Chamberlain brit külügyminiszter hatékony közreműködésével létrehozták a Locarnói Egyezményt, melynek lényege, hogy Németország, Franciaország és Belgium kölcsö-nösen lemondott az egymás elleni háborúról, ezzel megerősítve Németország nyugati határait. Nagy-Britannia és Olaszország garanciát vállaltak az egyezmény biztosításá-ra. Az egyezmény jó hatással volt a nyugat-európai államközi kapcsolatokra, Locarno

„szelleme” pozitív, megnyugtató jövőt ígért, Németország belépett a Népszövetségbe.

Németország keleti határai azonban nem képezték az egyezmény tárgyát, így implicit mó-don azok a revízió potenciális tárgyát jelenthették. Ez Lengyelországban belpolitikai vál-sághoz, a parlamentáris demokrácia összeomlásához, Jozef Pilsudski hatalomátvételéhez vezetett 1926-ban.

A francia külpolitika azonban további biztosítékokat akart. Erre meg is volt minden okuk: Locarno után, 1927-ben feloszlatták a Szövetségesközi Katonai Ellenőrző Bizott-ságot, amelynek feladata a német leszerelés ellenőrzése volt. Németország kezdett talpra állni, elindult a külföldi tőke beáramlása, magához tért az ipar, és elkezdődött a

fegyver-Aristide Briand Nantes-ban született 1862-ben, polgári családban. Iskolaévei alatt jó barátságot kötött Jules Verne-nel. Szakszer -vezeti aktivista volt, majd a Francia Szocia -lista Párt tagja. Képviselővé először 1902-ben választották. 1909 és 1929 között tíz (!) alkalommal töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mely legtöbbször magában fog -lalta a külügyminiszteri pozíciót is. 1926-ban a Locarnói Egyezmény kialakításáért Gustav Stresemann német külügyminiszter -rel megosztva Nobel-békedíjat kapott.

Aristide Briand (1862–1932)

kezés.²⁵ ugyanebben az évben kezdett hozzá Franciaország a Maginot-vonal²⁶ építéséhez.

A felszín a béke megőrzéséről beszélt, a mélyben készülődött a háború.

Briand azonban – más eszköze nem lévén – folytatta a diplomáciai offenzívát. 1927-ben, az Egyesült államok hadba lépésének 10. évfordulóján juttatta el szerződéstervezét Frank F. Kellogg külügyminiszternek, melyben leszögeznék, hogy a szerződő felek kötelezik ma -gukat a vitás kérdések békés, diplomáciai megoldására. A szerződésből végül 1928-ba több -oldalú megállapodás lett, s Briand–Kellogg-paktumként vonult be a diplomáciatörténetbe.

Briand tehát európai regionális és globális békegaranciákban egyaránt gondolkodott. Eh -hez a gondolatmenet-hez kapcsolódott az európai integrációról szóló tervezete is. A német veszély kiküszöbölésének egyik lehetséges megoldásaként ugyanis felvetette az európai unió létrehozásának lehetőségét. Először a Népszövetség közgyűlésén, 1929. szeptember 5-én mondott beszédében vázolta fel az ötletet. Kifejtette, hogy nemcsak globális (mint a Népszövetség), hanem regionális szerveződésekre is szükség lenne, Európában is. Ez a szö -vetség gazdasági együttműködésen alapulna, s nem érintené a tagállamok szuverenitását.

A gondolatot Briand részletesen is megfogalmazta 1930 májusában a Népszövetség elé terjesztett memorandum formájában. Ez az előterjesztés több, mint a korábbi filozófiai gon -dolatok sokasága, vagy tanácsadók által összeállított politikai konstrukció: egy kulcssze -replő állam hivatalban lévő külügyminisztere vezette elő, formális javaslatként.

25 KISSINGER, Henry: Diplomácia. Budapest, 1996, Panem-mcGraw-Hill, Grafo, 275.

26 A francia hadügyminiszterről, André Maginot-ról elnevezetett védelmi rendszer, melyet Fran cia-ország német és olasz határszakaszain épített ki az 1930-as években, mely a németek északi támadásai és légiereje következtében voltaképpen felesleges katonai beruházásnak bizonyult.

Általános szerződés a háború igénybevételéről való lemondásról (1928)  (Briand–Kellogg-paktum)

I. cikk. A Magas Szerződő Felek népeik nevében ünnepélyesen kijelentik, hogy a háborúnak a nemzetközi viszályok elintézése céljából való igénybevételét elítélik s egymáshoz való viszonyukban erről mint a nemzetközi politika eszközéről lemondanak.

II. cikk. A Magas Szerződő Felek elismerik, hogy a közöttük esetleg felmerülő bár -mely természetű vagy eredetű vitáknak vagy nézeteltéréseknek megoldását vagy elrendezését mindenkor csak békés úton szabad keresni.

Forrás: HALMOSy Dénes: Nemzetközi szeződések 1918–1945. A két világháború közötti korszak és  a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései.  Budapest, 1983, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Gondolat Könyvkiadó, 283.

2.5. A BRIAND-TERV 51

A Briand-memorandum meghatározta a létrehozandó európai szövetség intézményeit.

Eszerint választott, állandó Konferencia lenne a döntéshozó szerv, a végrehajtást az ál-landó Politikai Bizottság biztosítaná. A tervezet hangsúlyt helyez a gazdasági együttmű-ködésre, célként fogalmazódik meg a vámunió. A létrehozandó szövetség alaptermészetét illetően a memorandum nem fogalmaz egyértelműen: föderációt javasol, ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a szervezet nem érintené a tagállamok szuverenitását.

A memorandum a Népszövetség 27 európai tagállamától várt választ, de pozitív vissza-jelzés egyedül Hollandiától érkezett. Az 1931-es év megpecsételte a memorandum sorsát –

A francia kormány memoranduma az európai szövetségi rendszer szervezetésről (1930) 

(A Briand-memorandum)

„A kényszer, hogy Európa racionális alakítását a szerződésben szabályozott szolidaritás állandó rendszerével kell megteremteni, a népek biztonságára és jólétére vonatkozóan már egyedül azon körülményekből is következik, melyek a népek földrajzi elhelyezkedéséből adódnak, s hogy ezen a földrészen a népek tényleges szolidaritással kapcsolódjanak egymáshoz. (…)

…az előttünk levő kérdést teljes jelentőségében annak a vezérelvnek kell aláren-delnünk, hogy az európai kormányok között megteremtendő szövetségi viszony beve-zetése semmi esetre és semmilyen mértékben sem korlátozhatják a szuverén jogokat, melyek egy ilyen szövetség tagállamait megilletik…

Ki kell alakítani az »Európai Konferencia« népképviseleti és felelős intézményét, mely valamennyi európai kormány képviselőiből, a Népszövetség tagjaiból állna, és mint az európai unió állandóan ülésező, fontos vezető szerve kapcsolatban állna a Népszövetséggel…

állandó Politikai Bizottság formájában létre kell hozni egy végrehajtó szervet, amely az európai konferencia bizonyos számú tagjából áll, és amely gyakorlatilag az euró-pai unió tanulmányozó szerveként és egyidejűleg végrehajtó eszközként szolgál. (…) Mivel a gazdasági egység felé vezető úton minden továbblépési lehetőséget a biz-tonsági kérdés határoz meg és ez szorosan összefügg a politikai egység megvalósí-tásával, ezért az Európa szervezeti struktúráját meghatározó felépítési törekvésnek a politika területén kell kibontakoznia. Így nagy vonalakban Európa gazdaságpoliti-káját is és különösképpen az európai országok vámpolitigazdaságpoliti-káját is, ezen az alapon kell felépíteni. (…)

Az egység megteremtésére sohasem volt kedvezőbb és egyben sürgetőbb a pilla-nat, mint most. A legfontosabb anyagi és morális problémák szabályozásával, melyek háborúhoz vezettek, Európa megszabadul azoktól a terhektől, amelyek oly nagy súly-lyal nehezedtek mind lelkére, mind gazdaságára. Már most úgy tűnik, hogy Európa képes az új helyzetnek megfelelően cselekedni. Ez Európa számára döntő pillanat, amikor meghatározhatja sorsát.”

Forrás: Németh István: Európa-tervek. 1300–1945. Budapest, 2001, ELTE Eötvös Kiadó, 323–331.

súlyosbodott a gazdasági világválság, a Népszövetség a japán–kínai konfliktus megoldására koncentrált, s nem utolsósorban Briand beteg lett, s még ebben az évben meghalt. Austin Chamberlain brit külügyminiszter a következő szavakkal búcsúzott tőle: „büszke volt ha -zájára és féltékenyen őrizte annak kiváltságait. De büszkesége csak akkor nyert kielégülést, amikor Franciaország kilépett istennői szerepéből, hogy más nemzetek vezetője lehessen a béke és a civilizáció felé vezető úton. Senki nincs közöttünk, aki nyomába léphetne.”²⁷