Felvilágosodás és újkor: politikai konstrukciók és filozófiai fejtegetések Európa megszervezéséről

A 16–18. század ismét nem az egység, hanem a különbözőség elhatalmasodásának idősza -ka. A nagy földrajzi felfedezések világtérképpé formálták Európa térképét, kereskedelmi út -vonalak és gazdasági centrumok indultak hanyatlásnak, míg mások fejlődésnek. A reformá -ció új törésvonalakat hozott létre, ezzel eddig ismeretlen vallási konfliktusok is keletkeztek, s elindult a nemzetállamok előkészítése, a felvilágosult abszolutizmusok sora. Az európai

5 Lásd BóKA Éva: Az európai egységgondolat története. Budapest, 2001, Napvilág, 35–38. és NÉMETH István: Európa-tervek. Budapest, 2001, ELTE Eötvös Kiadó, 53–55. és 66–69.

6 A konföderáció (államszövetség) és a föderáció (szövetségi állam) fogalma csak az 1870-es években vált el tisztán egymástól. Az ezt megelőző történelmi korokban a két kifejezés sokszor egymás szinonimájaként értelmezhető.

7 Lásd SAHIN TÓTH Péter: A nagy terv. Sully terve Európa újjárendezésére. http://www.rubicon.

hu/magyar/oldalak/a_nagy_terv_sully_terve_europa_ujjarendezesere#top

38 2. AZ EuRóPAI EGySÉGGONDOLAT TÖRTÉNETE A MáSODIK VILáGHáBORÚ VÉGÉIG

egység nem politikai, hanem tisztán elméleti kategória volt. Az egységgondolat sajátos mó -don, a 18. század végén, az amerikai kontinensen ültetődött át a gyakorlatba. Az 1776-ban kiadott Függetlenségi Nyilatkozat, valamint az első alkotmánynak tekintett Konföderációs Cikkelyek a későbbi föderációt alapozták meg. A fő motiváció itt is a külső ellenség – ez esetben a brit uralom – ellen való sikeres fellépés igénye volt.

Európában a felvilágosodás eszméit képviselő Saint-Pierre abbé (1658–1743), francia apát ismét a béke biztosításának céljából javasolt európai konföderációt. Az 1713-ban ké -szített tervezetében arról írt, hogy az európai monarchiák közötti kapcsolatok hagyományos technikái elégtelenek a béke – ahogy írta, az „örök béke” – megteremtése szempontjából.

A monarchák által kötött egyezmények időlegesek, a hatalmi egyensúly bomlékony, az álla -mok aktuális politikai viszonyokat tükröző területi felosztása háborús tűzfészkeket teremt -het. Ezért egyetlen megoldás az európai konföderáció megalkotása, melyet alkotmánnyal kellene megteremteni. Ennek érdekében javasolta, hogy Hágában hívjanak össze egy eu -rópai konferenciát, hogy ezt az alkotmányt megszövegezhessék. Ezt a kongresszust ugyan megtartották – mintegy 250 évvel később – Winston Churchill elnökletével, de alkotmány akkor sem született. Saint-Pierre abbé megalkotta az európai konföderáció szerkezetét (fö -derációra emlékeztető felépítés, a tagállamok belső ügyeit szuverén módon intézhetnék), a gazdasági együttműködés alapjait (szabad kereskedelem, gazdasági unió), és persze a béke biztosításának módszereit, például a háború tilalmát. Javaslata szerint az Európai Szövet -ség székhelye utrecht lett volna, ezzel például állítva Európa elé az 1579-es utrechti unió konstrukcióját.⁸ Tervezetében megjelent továbbá az állandó bíróság is, amely lehetővé ten -né, hogy a szövetségben részes államok egymás közötti konfliktusaikat az Európai állandó Bíróság keretében békésen rendezzék.

Saint Pierre javaslatainak hatását mutatja, hogy azokra Jean-Jacques Rousseau (1712–

1778) is érdemben reagált. Nagyszerűnek tartotta a gondolatot, tovább is gondolta a fö -deratív struktúra kialakításának problémáit, de pesszimista volt a megvalósíthatóságával kapcsolatban.

A 19. század a nemzetállamok kiteljesedésének időszaka volt. A polgári fejlődés és gon -dolkodás elsődleges szervezeti keretét a nemzet, s annak számos értelmezése – államnem -zet, kultúrnem-zet, politikai nemzet – jelentette. A francia forradalom megteremtette a pol -gári államot és a francia nemzetet. A pol-gári értékeket és annak konkrét elemeit – például a Code Civilt – Napóleon erőszakosan terjesztette, s francia missziónak tekintette az „európai nemzet” megteremtését. A módszer azonban éppen az ellenkezőjét váltotta ki: nem az euró -pai nemzet alakult ki a napóleoni birodalomépítés eredményeképpen, hanem más nemzetek sokasága.

A föderáció mint szervezőelv ebben a korszakban nem európai, hanem lokális, illetve nemzeti szinten jelent meg: Svájcot 1848-ban szervezték át szövetségi állammá, az új Né -metország szintén föderális államszervezési elveken nyugodott. Ezek az alkotmányok pon -tosan meghatározták a központi és tartományi kompetenciákat. A német egység a későbbi, modern integrációs folyamat szempontjából fontos mintát adott: a politikai egység meg -teremtését (1871) megelőzte a gazdasági egység, a vámunió (Zollverein, 1834) kialakítása.

Az olasz és a német egységfolyamat az integrációt nemzetalkotó folyamatként értelmez-te, s a nemzethez tartozás óhatatlanul a más nemzethez tartozóktól való elválást is jelentetértelmez-te,

8 Lásd BóKA Éva: Az európai egységgondolat története. Budapest, 2001, Napvilág, 56–61.

2.2. FELVILáGOSODáS ÉS ÚJKOR 39 adott esetben azok ellenségként való értelmezését. ugyanakkor, az olasz egységfolyamat fő alakja, Giuseppe Mazzini (1805–1872) az Ifjú Itália nevű társaság megalapítása után 1834-ben Svájcban megalapította az „Ifjú Európa” nevű társaságot, amely1834-ben az európai né -pek közötti testvériség megteremtéséért tevékenykedett. Elképzelései között Európa olyan megszervezése szerepelt, melyet nemzetállamok alkotnak, de amelyek egy össz-európai legfelsőbb tanácskozó testület keretében együttműködnek.⁹ Tehát, még a később a legfőbb

„rossznak” kikiáltott nemzetállamok megalkotói is gondolkodtak az európai népek közötti békés együttműködés technikáin.

Hogy a politikától visszatérjünk a filozófiához, meg kell említenünk egy klasszikust:

Immanuel Kant (1724–1804) Az örök béke¹⁰ című munkájában ötvözte Saint-Pierre törek -véseit, Montesquieu-nek hatalmi ágak szétválasztásával és az európai béke megteremtésé -vel kapcsolatos gondolatait, valamint a rousseau-i kritikát. Kant szerint a békeszerződések egy adott háborút zárnak le – ezekkel ellentétben az általa ajánlott békeszövetség minden potenciális háború megelőzését szolgálná. Ebben a békeszövetségben minden állam elnyer -né szabadságát, mely voltaképpen a mindenkori háborútól való megszabadulást jelente-né.

Kant használta a „föderalitás” kifejezést, s azt tartotta, hogy a szövetségnek lassanként min -den államra ki kellene terjednie – csak így érhető el az örök béke állapota.

9 MAZZINI, Giuseppe: utasítások az Ifjú Európa kezdeményezőinek (1834). In NÉMETH Ist-ván: Európa-tervek. Budapest, 2001, ELTE Eötvös Kiadó, 114.

10 KANT, Immanuel: Az örök béke. Ford. Babits Mihály. Budapest, 1985, Európa.

Részlet Immanuel Kant: Az örök béke c. művéből

„Ennélfogva kell lennie egy különös fajtájú szövetségnek, amelyet békeszövetségnek (foedus pacificum) nevezhetünk. Ez a békeszerződéstől (pactum pacis) abban lenne különböző, hogy ennek rendeltetése csak egy háborút, amazé minden háborút egyszer s mindenkorra befejezne. Ez a szövetség nem célozza semminemű hatalomnak az állam részére való megszerzését, hanem kizárólag valamely állam szabadságának megnyerését és biztosítását önmaga részére és egyúttal más szövetséges államokéét is, anélkül hogy ezeknek azért – mint a természeti állapotban élő embereknek – magukat nyilvános törvények és kényszer alá kellene vetniök.

A föderalitás ezen eszméjének lassankint minden államra ki kell terjednie. S ez az út elvezet az örök békéhez.

Kivihetőségét – objektív realitását – szem elé lehet állítani. Mert a köztársaság-nak természeténél fogva az örök békére hajlamosköztársaság-nak kell lennie. S ha a szerencse úgy akarja: hogy egy hatalmas és fölvilágosult nép köztársasággá alakulhat, akkor ez középpontot szolgáltat a föderatív egyesülésnek más államok számára, hogy hozzá csatlakozzanak, és így az állami szabadság állapotát a népjog eszméje szerint biz-tosítsák. És több ilyfajta szövetkezés által eszméjükkel lassankint mindig jobban és jobban kiterjedjenek.”

Forrás: KANT, Immanuel: Az örök béke. Fordította: Babits Mihály. Európa, Budapest, 1985. 29.

Kant nem politikai törekvésként, hanem filozófiai konstrukcióként, a béke megteremtésé-nek eszközeként fogta fel a föderatív szerkezetet. A föderáció lényege szerinte, hogy mind-egyik országban polgári alkotmányon alapuló köztársaságnak kell lennie, s a népek jogának a szabad országok föderalizmusán kell alapulnia.

Kant kortársát, a francia forradalom korában élt Henri de Saint-Simont (1760–1825) az utópista szocialisták közé sorolhatjuk, akik olyan ideális államot képzeltek el, amely alap-vetően a közösségi tulajdonon alapul. A társadalom ideális megszervezésével foglalkozó gondolkodó az 1815-ös bécsi kongresszusra – mely a napóleoni háborúk után rendezte Eu-rópa viszonyait – olyan euEu-rópai konstrukciót javasolt (az írás Saint-Simon és tanítványa,

Részlet Saint-Simon – Augustin Thierry: Az európai társadalom újjászervezéséről c. művéből

„Európának az lenne a lehető legjobb szervezete, ha minden európai nemzetet egy-egy olyan parlament kormányozna, amelyek elismerték annak az egyetemes parlamentnek a felsőbbségét, amely az összes nemzeti parlamentek fölött állna, s amelyet felruháznának azzal a hatalommal, hogy a köztük felmerült nézeteltérésekben dönthessen. (…)

…az európai parlament képviselőházába, vagyis az európai alkotmány két aktív hatalmának egyikébe csak olyan embereket küldjenek ki, akiknek sokkal kiterjedtebb az összeköttetésük, akiknek szokásait a hazai szokások kevéssé határozzák meg, s akiknek hasznos munkája nem korlátozódik egy nemzet használatára, hanem minden nép közt elterjed; ezek az emberek hamarább elérhetik azt az egyetemes látást, amely a szervezet lelkévé válik, s magukévá tehetik azokat az egyetemes érdekeket, amelyek az európai parlament közös érdekeit szolgálják. (…)

Európa írni és olvasni tudó lakói milliónként a nagy parlament képviselőházába egy-egy kereskedőt, egy tudóst, és két tisztviselőt kellene, hogy küldjenek. Így felté-ve, hogy Európa lakói közül hatvanmillió tud írni és olvasni, a képviselőház kétszáz-negyven tagból állna. (…)

A parlamentnek joga lesz a konföderációra mindazon adókat kivetni, amelyeket szükségesnek tart. Az európai társadalom minden általános hasznosságú vállalkozását a nagy parlament fogja irányítani, így például csatornákkal fogják összekötni a Dunát a Rajnával, a Rajnát a Balti-tengerrel, stb. (…)

A közoktatás egész Európában a nagy parlament irányítása és felügyelete alá lesz helyezve.

A nagy parlament szerkesztésében kiadnak egy mind a nemzetekre, mind az egyé-nek magatartására vonatkozó morálkódexet, hogy azt egész Európában tanítsák. Eb-ben fejtendő ki, hogy azok az alapelvek, amelyeken az európai konföderáció nyug-szik, a legjobbak, a legszilárdabbak, és csak ezek képesek arra, hogy a társadalmat olyan boldoggá tegyék, amilyen emberi természete folytán és a felvilágosodás jelen pillanatában lehet.”

Forrás: Saint-Simon – Augustin Thierry: Az európai társadalom újjászervezéséről. In Szénási Éva (szerk.): Elméletek az európai egységről. Budapest, 2002. L’Harmattan,